„Orbán elveszítette az alkalmat, hogy az EPP ellenére, sőt az EPP rovására építse ki a maga európai pozícióit a szélsőjobboldalon. Soha nem remélt médiafelületet, figyelmet és esélyes politikai muníciót adott volna ez neki, melynek java része csak a választási kampányban mobilizálható, május 26-a után azonban már nem.” – Kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.
Amikor Orbán Viktor március 20-án leült az Európai Néppárt (EPP) vezetőivel megtanácskozni a „hova továbbot”, a zárt ajtó előtt toporgó Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Szijjártó Péter külügyminiszter és Rogán Antal, a Kabinetirodát vezető miniszter a körülöttük forgolódó szimpatizánsoknak és érdeklődőknek azt mondta: Orbán most nyújtja át az EPP-nek a Fidesz kilépési nyilatkozatát. Amikor kiderült, hogy erről szó sincs, hisz a Fideszt „csak” felfüggesztették, a beszámolók szerint ők voltak a leginkább meglepődve, s azonnal latolgatni kezdték: hogy miként lehet ezt majd otthon eladni, hisz a Fidesz-támogatók kemény magja – nem kis részben a hivatalos sajtó uszító és gyalázkodó cikkei miatt – már egy ideje követeli az EPP elhagyását.
Ezek a tények. Kevéssé ismertek azok az események, amelyek ama bizonyos zárt ajtó mögött történtek, de az elmúlt napokban mégis elkezdtek szivárogni bizonyos információk. Igaz, ezek igazságtartalmát még a jövőnek igazolnia kell, de az nyilvánvaló: az EPP igyekszik elejét venni annak, hogy a médiában – Magyarországon, de főként Európában – kizárólag Orbán narratívja érvényesüljön.
A sajtóelemzések megegyezni látszanak abban, hogy a „csak” felfüggesztés egyik félnek sem igazán jó, különösen hosszú távon fenntarthatatlan, épp ezért a május 26-i választások után „végleges” megoldást kell találni. Ám e téren az EPP sokkal jobban járt, mint a magyar kormány – időt ugyanis nem Orbánék nyertek, hanem a néppárt vezetése.
Már nem először írom le: ha a Fideszt most kizárják a pártcsaládból, minden energiájával az EPP ellen fordult volna a választási kampányban, s kiélezte volna az EPP-n belüli konfliktusokat is. Bár Manfred Weber frakcióvezető pozícióját – enyhén szólva – nem erősítette a felfüggesztés kialkudása, de többet veszített volna a szaporodó konfliktusokkal, ha a Fidesztől most megszabadul. A pártcsaládon belül a többség érti – és épp ezért értékeli – ezt, nem úgy a többi parlamenti formációban ülő képviselő, akik számára májusig Webernek kell nyújtania valamit jövendő szavazataikért cserébe.
Annál is inkább, mert a sebtében megalakított „bölcsek tanácsába”, mely a Fidesz sorsát eldöntő majdani EPP-határozathoz jelentést készít, bekerült az a Wolfgang Schüssel, akit osztrák kancellársága idején komoly EU-s szankciók sújtottak amiatt, hogy koalícióra lépett a néhai Jörg Haider szélsőjobboldali pártjával. Vele akkor hosszú ideig egyetlen európai politikus volt hajlandó szóba állni, s az nem volt más, mint Orbán. Igaz, felfogható ez a szereposztás úgy is, hogy ha majdan mégis maradna a Fidesz a pártcsaládba, annak felelősségét Weber Schüsselre tolhassa.
De inkább az a verzió fog érvényesülni, hogy a Fidesz és az EPP útjai májust követően szétválnak, ráadásul tekintet nélkül arra, hogy a magyar párt hány mandátumot szerez. Nyugati elemzők ugyan nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az EPP mindenáron magához kötne egy erőteljes Fideszt, de ez a feltételezés nem számol azzal, hogy Orbán nem mondott le arról, hogy az EPP-ből szélsőjobboldali megapártot csináljon, s ez olyan jövendő konfliktusokat fog generálni, melyektől csak a Fidesz kizárásával lehet majd szabadulni.
Az EPP-vel szemben viszont a Fidesz most óriásit veszített. A témával foglalkozó valamennyi cikk felemlíti, hogy a felfüggesztés miatt Orbán már nem foglalhat helyet Európa vezetői között a rendezvényeken, és erősen romlottak tárgyalási pozíciói a költségvetési vitában, amely a májusi választás után indul majd be teljes sebességgel, és amelynek a tétje az lesz: olyan országok, amelyek oly mértékben nem tartják be az uniós játékszabályokat, mint Magyarország, támogatásban se részesüljenek. Ám arról a kommentárok elfeledkeztek értekezni, hogy Orbán elveszítette az alkalmat, hogy az EPP ellenére, sőt az EPP rovására építse ki a maga európai pozícióit a szélsőjobboldalon. Soha nem remélt médiafelületet, figyelmet és esélyes politikai muníciót adott volna ez neki, melynek java része csak a választási kampányban mobilizálható, május 26-a után azonban már nem.
