„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök.
Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?
Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.
Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.
Az előzetes hivatalos közlések szerint 340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.
Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?
Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.
Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.
De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.
Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?
Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.
Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.
Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.
Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?
Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.
Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?
Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.
Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.
Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.
Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.
A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.
Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!
A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.
Milyen más fontos téma került középpontba?
Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.
Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.
Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.
A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.
Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.
Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.
Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?
De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.
Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.
Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?
Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.
Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.
Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.
Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?
Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy
lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.
Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb. Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.
Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.
Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.
Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.
S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?
Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!
Miért kell részt venni?
Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.
Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.
