Csaknem annyi zsidó él a világon mint a holokauszt előtt

0
1274
Facebook

A Jerusalem Post az izraeli statisztikai hivatalra hivatkozva arról számolt be, hogy a második világháború megkezdése előtt – 1939-ben – a világ zsidó népessége körülbelül 16,6 milliós volt. 2020-ban ez a szám elérte a 15,2 milliót.

A zsidó népesség megoszlása radikálisan megváltozott: míg hagyományosan a zsidók többsége Európa keleti felén élt addíg a holokauszt után már egészen más a helyzet. Izrael államban él a legtöbb zsidó: 6,9 millió. Az államalapítás – 1948 óta – ez megtízszereződött. Lengyelországban, ahol a legtöbb zsidó élt a holokauszt előtt csak pár ezren maradtak, mert itt működött a haláltáborok jórésze, ahol módszeresen meggyilkolták őket.

A második legnagyobb zsidó közösség az Egyesült Államokban él: 6 millió fő. Németországban, ahol kitalálták a holokausztot, jelenleg 118 ezer zsidó él, de a döntő többségük bevándorló. Jórészt az egykori Szovjetunió területéről érkeztek Németországba. A Szovjetunióban is jelentős zsidó népességet regisztráltak, de a rendszer bukása után a többségük emigrált. Új életet kezdtek Izraelben, az Egyesült Államokban vagy Európa nyugati felén.

Alija?

1,5 millió olyan zsidó él Izraelben, akik nem ott születtek. Izrael mindenkori vezetői arra biztatják a diaszpórában élőket, hogy vándoroljanak ki Izraelbe, ahol mintegy egymillió olyan zsidó él jelenleg, aki a Szovjetunió területén született.

Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök alijara bíztatta a francia zsidókat a párizsi iszlamista merénylet sorozat után. A francia elnökök viszont azon az állásponton vannak, hogy meg tudják óvni Európa legnagyobb zsidó közösségét. Számuk jelenleg 445 ezer,  mert nem sokan követték Netanjahu miniszterelnök felhívását annak ellenére, hogy Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége is.

- Hirdetés -

A szélsőjobboldali Le Pen féle mozgalom nem is oly rég még antiszemita húrokat pengetett, de azután gyűlölet kampányukat átirányították a muzulmánokra. Mégis sokan tartottak attól, hogyha Marine Le Pen került volna hatalomra Párizsban, akkor megerősödtek volna az antiszemita tendenciák Franciaországban. Miután Marine Le Pen megbukott a választáson, ezért a francia zsidók döntő többsége továbbra sem gondolkodik az alijan.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .