A Clooney-házaspár mögött is Soros áll!

0
3708

George Clooney és felesége, Amal Clooney egymillió dollárt adományozott a Sothern Poverty Law Centernek, mely szervezet az Egyesült Államok déli államaiban küzd a szélsőjobb ellen.

Nemrégiben ennek az összegnek több mint a háromszorosát, 3,25 millió dollárt adtak olyan migráns gyerekeknek, akik a szíriai polgárháború elől menekültek el Libanonba. (Mint ismeretes, a filmsztár felesége, Amal Clooney Libanonban született, egy ottani keresztény családban nőtt fel, és emberi jogkért harcoló ügyvéd lett belőle.)

A Clooney házaspár pénzéből mintegy háromezer migránsgyerek tanulhat Libanonban.

Azért az meglátszik, hogy ezek a Clooneyék még nem töltöttek sok időt Magyarországon, nem mozogtak eleget a magyar kormány prominensei között. Ez azért is nagy hiba volt a részükről, mert így nyilván nem tudják, hogy a migránsgyerekek tanulmányaira adott pénzük révén ők is Soros ügynökökké váltak, és a terrorizmus ügyét támogatják.

Most aztán retteghetnek Németh Szilárd és társai haragjától!

Arról nem is szólva, hogy ezt a temérdek dollárt más, a migránsgyerekek taníttatásánál és a szélsőjobb elleni küzdelemnél hasznosabb célra is fordíthatták volna.

Stadion-építésre például. Vagy, teszem azt, határainkon túli magyar futballcsapatok támogatására. De egyszerűbb lenne, ha a pénzt odaadnák Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának, esetleg Habony Árpádnak – náluk minden pénznek jó helye van.

Élhetetlenek ezek a Clooneyék. Kellene melléjük egy jó pénzügyi tanácsadó, akit akár Matolcsy Györgynek is hívhatnának. De ha ő nem ér rá, akkor a fia is biztosan tudna segíteni abban, miként lehet a közpénzeket magánpénzekké varázsolni.

Mert lehet, hogy ez a Clooney színésznek jó, és a felesége is ügyesen harcol az emberi jogkért, de hogy embernek tehetségtelenek, az egyszer biztos.

Aztán majd jól megnézhetik magukat, ha rájönnek, hogy nem vitték semmire!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .