Fleck Zoltán: A civil kurázsi tört elő a bírákból

0
2046

Nem politikai, hanem szakmai szembenállás vezetett oda, hogy Handó Tündéhez hű bírákat nem szavaztak be a bírói tanácsba – mondta Fleck Zoltán a Független Hírügynökségnek. A jogszociológus szerint a bírák ráébredtek arra, hogy saját presztízsükről van szó, s mint ilyenkor annyiszor, előtört a civil kurázsi.

Hosszú idő telt el, amióta átalakították a bírósági rendszert és irányítást, mára beállt a modell, de sokan bíztak abban, hogy a személyes képességek kompenzálják az egyszemélyi vezetést, a túlzott centralizációt – az elismert jogszociológus szerint ez volt az előzménye a hétfő estébe nyúlt „lázadásnak”.

A lejáró hatéves mandátumú Országos Bírói Tanács (OBT) új tagjainak megválasztásakor több olyan tagot delegáltak a testületbe, akik az utóbbi időben személyesen is szembe kerültek Handó Tündével, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével (Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, Orbán Viktor személyes baráti körének tagja).

A választás előtt a hallgatóság értékelése szerint „gyújtó hangvételű” beszédet mondott Darák Péter, a Kúria elnöke, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy határozott és saját véleménnyel rendelkező jelölteket válasszanak, s egyúttal emlékeztetett az OBT meglévő jogosítványaira is.

Fleck Zoltán úgy értékeli a történteket, hogy Handó Tünde (és rajta keresztül a kormány)

- Hirdetés -

berakta embereiket a bírósági rendszerbe,

már a helyi szintig sikerült kicserélni a vezetőket, ami sok lett a bírói karnak. Az is, hogy Handó 3-4 éves gyakorlatú saját embereit helyezte fontos pozíciókba, s a személyes lojalitás előtérbe helyezése a szakmai tudás kárára sérti az alapvetően konzervatív szakma szokásait. (Fleck szerint több ilyen bírát nem szavaztak be a testületbe hétfőn.)

Darák Péter kúriai elnök állítólag mozgósító szavainak nyilván fontos szerepük volt – mondta a jogtudós.

Fleck úgy érzékeli a hangulatot a bírák körében, hogy romlónak ítélik a tágabb értelemben vett munkakörülményeket. Úgy látják, hogy az OBH a hatékonyságra hivatkozva igyekszik bürokratává silányítani őket. A minőségi munkához és a bírói felelősséghez nagy fokú döntési és munkaszervezési önállóság jár, tiltakoznak, ha ezt akarják felül csorbítani.

A történelem során mindig az váltotta ki a legnagyobb ellenállást, amikor gépnek akarják a bírákat lefokozni (például bizonyos előírt ítélkezési móddal), s ha mindehhez inkompetens vezetés társul – mondta Fleck. Ezért szerinte nem politikai, hanem szakmai szembenállás, ami történt. Néha még autoriter rendszerekben is előfordul, hogy

a bírák fellépnek saját autonómiájuk védelmében

– szögezte le.

A jogszociológus úgy látja, hogy az OBT nem lesz képes a jövőben se ellensúlyozni az egy személyi vezetést, mert szervezetszociológiai értelemben gyengék. Nincs állandó vezetésük, ez rotációs alapon történik, nincs saját apparátusuk, munkahelyükön törvényszéki elnökük pedig jó eséllyel Handó kinevezettje.

Mégis fontos, szimbolikus jelzésnek tartja, arról, hogy előtört a civil kurázsi, ami a bírói munka fontos eszköze. Az, hogy lehet nyíltan szembeszegülni.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .