Kezdőlap Címkék Fleck Zoltán

Címke: Fleck Zoltán

Politikai nyomásra fenyegetőznek a Kúria költöztetésével?

„Ez katasztrófa, szakmaiatlan és ennek a kurzusnak a totális vakságára utal” – összegezte a véleményét a Kúriai Esztergomba költöztetésének az ötletéről Fleck Zoltán jogszociológus. A Független Hírügynökség azzal kapcsolatban kérdezte, hogy a kormányközeli sajtóban megjelentek szerint, ha év végéig nem költözik ki az épület egy részét használati joggal elfoglaló Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. (PTI), akkor Esztergomba költözik a legfelsőbb bírósági fórum. Földes György a PTI ügyvezető igazgatója leszögezte: Most, hogy a kormány belátta, hogy nem kapja meg ingyen az épületrészt, politikai nyomást próbál gyakorolni az alapítványra.

 

Forrás: HírTV

Mi szól a tervezett lépés mellett és mi ellen? Egyáltalán, mit jelentene ez – kérdeztük Fleck Zoltánt, aki emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság odaköltöztetése sem jött be. (Megj.: Esztergom a rendszerváltáskor lett az újonnan alakult Alkotmánybíróság székhelye egy pillanatnyi hangulati döntés következtében, de végül a költözködés nem valósult meg és visszahelyzeték jogilag is Budapestre.) Vannak persze országok, ahol az államapparátus bizonyos részei a fővároshoz közei városban működnek, de Magyarországon ennek nincs hagyománya – szögezte le a jogszociológus, aki szerint

„többszáz évet kellene visszamenni, hogy megtaláljuk ennek a hagyományát; s amikor előfordult ilyen, akkor az ország egyik fele el volt foglalva”.

Egy egycentrumú, azaz Budapest-központú országban egy ilyen lépés gyakorlatilg a szervezet szeparációját jelenti, ami

szimbolikus gesztus, s igazán annak szól, hogy nem nagyon számít, hogy mit csinál –

szögezte le.

Szerinte azonban más akadály is van: a Kúria az igazságszolgáltatási rendszer része, s ha Esztergomba költöztetnék, akkor nem is annyira a többi hatalmi ágtól való elválasztás lehetetlenítené el a működését, hanem az, hogy a saját hatalmi ágától szeparálódna el. „Nem csak az emberek, hanem az ügyek és az iratok is egyik szintről mozognak a másikra az igazságszolgáltatáson belül, s az egyik szint térbeli eltávolítása a másiktól ellehetetlenítené a működést is” – húzta alá azt a következtetést levonva, hogy ez

„Katasztrófa, szakmaiatlan és ennek a kurzusnak a totális vakságára utal”.

A kormányközeli – tehát jól értesült – a Magyar Idők írta meg, hogy  ha az év végéig nem sikerül pontot tenni a Kossuth téri Igazságügyi Palota helyzetére, és nem születik megállapodás a Politikatörténeti Intézet kiköltözéséről, akkor a Kúriát Esztergomba költöztetik. Az épület egy részét – annak 4000 négyzetméterét – az MSZP által alapított Politikatörténeti Alapítvány tulajdonában lévő Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. (PTI) használja, amelyet ki akartak költöztetni, hogy a Kúria beköltözhessen, ám pereskedés indult, amely jogerős ítélettel az alperes, azaz az intézet javára zárult. Ugyanakkor a felperes, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a lap értesülése szerint a Kúriához fordul, azaz az a fórum dönthet véglegesen, amelynek érdekében áll az alapítvány eltávolíttatása az ingatlanból

Fotó: Youtube

A Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. többéves pereskedésen van túl – a jelek szerint azonban csak részben –, több tárgyalás, felfüggesztés, oda- és visszautalás után most július 6-án végül jogerősen is kimondta a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a PTI jogszerűen használja az ingatlan adott területét – emlékeztetett Földes, leszögezve:

ők most is, miként a kezdetektől fogva mindvégig nyitottak voltak a megállapodásra,

a kiköltözésre, amelynek feltétele természetesen az, hogy a használati jog ellenértékét kapják meg és vagy egy megfelelő épületet.

„Rajtunk eddig sem múlt a megállapodás, de a kormány nem akart fizetni, s a Magyar Nemzeti Vagonkezelő által pert indított” – mondta.

Ki akarták ugyanis mondatni, hogy a PTI 30 napon belül ürítse ki és adja át az épületet. Mindez ellentételezés nélkül. „Ez azért is felháborító, mert elismert, kiemelten közhasznú non-profit Kft.-ről van szó, egy komoly nemzeti értékeket őrző szellemi központról, ám ez a kormányt egyáltalán nem foglalkoztatja” – mutatott rá Földes.

Kérdésünkre, hogy miként ítéli meg az ötletet – amit a Magyar Idők is megszellőztetett –, miszerint ahhoz a Kúriához fordulnának, amely „személyesen is érintett” a  végső döntésben, Földes György a következőt mondta:

„Ehhez nem szólok hozzá, semmit, mert úgy értelmeződne, mintha valamifajta erkölcsi vagy politikai nyomást akarnék gyakorolni a Kúriára”.

 

Az autoriter rendszerek beszariak – Interjú dr. Fleck Zoltán jogásszal, szociológussal, az ELTE professzorával

  • A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lényegében állami felügyelet alá kerül

  •  Nincs szükség erre az új bíróságra

  • Akkor vezetik be, amikor virágzik a diktatúra

  • Politikailag szabad szöveg az alkotmány

  •  A hatalom bebetonozása a cél

   

Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon értik, mi is az a legfelső közigazgatási bíróság, illetve miért is lenne baj nekik, ha ez létrejönne…

Ez szakmai kérdés, és azért nehéz megérteni, mert olyan jogintézmény, amely létezik a jogállamokban is, de a jogalkotó nem magyarázza el értelmesen miért van rá szükség ma Magyarországon. Ráadásul, amiről beszélünk, az nem teljesen új, közigazgatási bíráskodás természetesen létezik most is. Tudni kell, hogy szakmailag különválasztják a büntetőügyeket, a polgári ügyeket és a közigazgatási ügyeket. Jelenleg ez utóbbiak közé tartoznak szervezetileg a munkajogi ügyek. A  közigazgatási ügyek azok, amelyekben, az állami hatóság által hozott döntés jogszerűségét vizsgálja felül a bíróság.

Mondana példát?

Ha mondjuk adóügyben kiszabnak az állampolgárra egy bírságot, és azt ő jogszerűtlennek tartja, ezért bírósághoz fordul. Vagy például az építési hatóság elutasítja az engedély kiadását, de nagyon sok állami hatóság van, amely döntéseket hoz, piacfelügyelet, közpénzek feletti döntések, hogy csak egy-két példát említsek.

A közigazgatási bíróg már a nem jogállami rendszerekben is létezett, jogállamokban pedig azért kapott szerepet, mert elvi jelentősége van annak, hogy minden állami döntést független bíróságon lehessen megtámadni, nagyon kiterjedt a modern államok működése, életünk számos részét közvetlenül érinti.

De akkor mi ez a mostani terv?

Amíg nem áll fel a Legfőbb Közigazgatási Bíróság, addig a Kúriának egy erre szakosodott tanácsa dönt az ilyen ügyekben. Olyan tanács, amiben a Baka András elnököl, vagy éppen a Darák Péter. Ők például a közigazgatási kollégium tagjai, ismert személyiségek.

Ismert ellenségek

Igen… Vagy inkább a politikai rezsim által teremtett ellenségek, bizonyos értelemben. De más értelemben nem azok. Egy bíró esetében különösen furcsa ilyesmiről beszélni,

a kormányzati tevékenység a folyamatos ellenséggyártásra épül.

Eddig tehát a rendes bíróságnak volt hatásköre, a Kúriának, és ezek a döntések jelentős méretékben befolyásolták a többi határozatot.

Még akkor is, ha Magyarországon nincs precedens jog?

Ténylegesen természetesen van. A Kúria döntése hat az egész szakmai területre. Most ezt a felső szintet, azaz a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy külön bíróságra az említett ügyeket illetően. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságra, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. Ismétlem: kiszedik a Kúria hatásköre alól, és adnak neki egy új profilt. És ezt

az új profilt, a felső bíróság esetében a mostani kétharmad közigazgatási főbírója fogja meghatározni. Nem lehet kétségünk arról, hogy itt milyen irányokat akarnak megszabni. Mert egy olyan esetben, ahol az egyik oldalon az állam van, a másikon pedig – a végső döntésre hivatott szerv – egy olyan testület, amelynek élén olyasvalaki áll, akit politikai szempontok alapján, nem tiszta szándékkal az állam nevez ki, nehéz elképzelni, hogy az állam ellen hozzanak ítéletet.

Minden ilyen átalakítás azzal az előnnyel jár a politikai döntéshozó számára, hogy szabadon megválaszthatja a személyzetet. Nem lehet szakmai szándékokat feltételezni, e döntés mögött tisztán politikai célok vannak.

Amúgy, feltételezve, hogy nincs hátsó politikai szándék, szükség van egy ilyen bíróságra?

Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, legalább is szakmai indokok nincsenek. Még Handó Tünde is, egy őszinte pillanatában azt nyilatkozta, hogy nem látszik a szükségessége egy ilyen bíróságnak.

Azért gyanús a külön bíróság felállítása, mert a diktatúrák, vagy az autoriter rendszerek ezt egy nagyon jó eszközként tudják használni,

mégpedig két okból. Egyrészt akkor vezetik be, amikor már virágzik a diktatúra, jó nevezzük autoriter rendszernek, és nyugodtan kinevezheti a saját embereiket, vagyis megvannak már a rezsimhez hű káderek; így volt ez a Franco-rendszerben és a dél-amerikai katonai diktatúrákban, ide telepítették a kényes ügyeket. Másrészt ezzel a közhatalom működésének ellenőrzését hatékonyan semlegesítik, illetve ezeket a döntéseket saját politikai céljaik alá rendelik. 

Fogalmazhatunk akkor úgy is, hogy a hatalom nem hajlandó vesztesként levonulni semmilyen pályáról.

Ez minden szinten jól látszik. Például egy olyan ártalmatlan ügyben, amelyet a Kúria hozott az országgyűlési mandátumokkal kapcsolatban, a miniszterelnök úgy reagált, mint egy sértett egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. Egyszerűen képtelen elviselni a jogállami döntéseket.

A jelenlegi rezsim zsigerileg autokratikus.

A miniszterelnök kijelentésének, annak tudniillik, hogy a Kúria elvett a Fidesztől egy mandátumot, van a szervezetre hatása? Megjelenik a bírókban a félelem?

Hogy félnek, vagy sem, azt én innen nem tudom megítélni. Természetesen lehet ilyen hatása, hiszen soha nem történt meg az, hogy egy ilyen nyilatkozatra a szakma élesen reagált volna. Vagyis kiszolgáltatva érzik magukat, tegyük hozzá: teljesen jogosan.  Ezért nincs egy határozott fellépés az ellen, hogy a bírói hatalom függetlenségét nem lehet ilyen módon megtámadni.

Hasonló volt a helyzet, amikor a miniszterelnök a választási bizottság vezetőjének szólt be, mert megszavazta az óvodásokkal való kampányolás ügyében a büntetését.

Igen, hasonló  megalázás volt az is. A Kúria döntése kapcsán azt is mondta Orbán Viktor, hogy a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához, ez tiszta megalázás, ilyet nem mond egy európai politikus.

Nem miniszterelnök, politikus sem?

Politikus sem, mert a bírói autonómiának az a mentális értelme, ami nem pusztán intézményes garanciákból áll, hanem a tiszteletből. Vitathatjuk a döntést, de azt nem mondhatjuk, hogy hülyék vagytok. Mert, amit Orbán mondott lényegében azt jelenti, hogy nem értenek a dologhoz, csak én értek hozzá. Nem más ez, mint hatalmi arrogancia. Persze, hogy az ilyesminek az az üzenete, hogy félhetnek a bírók. Minden hatalmi arrogancia, olyan helyzetben különösen, amikor a hatalomnak megvan a lehetősége arra is, hogy megváltoztassa az alkotmányt egyik napról a másikra, az el is küldhet embereket, megváltoztathatja a bíróg működési feltételeinek az alapjait, hozzányúlhat bármihez, attól miért ne félnének az emberek? Dehát

az autokratáknak éppen az a célja, hogy féljenek, csak úgy tud működni.

Nem arról van szó, hogy ön, és mindazok, akik így gondolkodnak, ragadtak le egy romantikusan kezelt államszervezetnél, idillikus jogállami rendszernél, amelyet már rég túlhaladott az idő?

Persze, csak ezt a romantikus képzetet úgy hívják, hogy jogállam. Lehet azt mondani rá, hogy korszerűtlen, de azért a jogállamban bizonyos elvekhez tudjuk magunkat tartani.

Az autoriter rendszerek, és a Fidesz hatalom is ilyen, tudatosan leépítik a hatalommegosztás konstrukcióját és logikáját. Amikor ugyanis politikusok, akik éppen kiszolgálják a végrehajtó hatalmat, bárhol is üljenek éppen, azért panaszkodnak, mert a parlament szuverenitását féltik a bírókkal szemben, akkor nyilvánvalóan a kormányzati hatalmat akarják növelni.

Régen felbomlott az az egyensúly, amikor is a parlament ellenőrzi a kormányzat munkáját, egy kétharmados kormánypárti jelenléttel  ugyan mit ellenőriz az országgyűlés? De korábban is baj volt ezzel, korábban sem tudott a parlament jól működni, még a nem ilyen túlsúlyos politikai döntéshozó vezetés mellett sem. Ezért

sok országban igyekeztek a jogalkotást és az alkotmányozást elválasztani egymástól, hogy még egy kétharmados többséggel se lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt, legalább ez maradjon meg a növekvő kormányzati túlsúllyal szemben.

A magyar jogalkotó azonban elkövette azt a hibát, hogy meghagyta ennek lehetőségét a nagyarányú győzelem esetére. Emiatt teljesen sérülékennyé vált az alaptörvény szövege, bármikor hozzá lehet nyúlni, az alkotmánymódosításnak semmilyen jogi gátja nincsen, politikailag szabad szöveg.

Az tehát már régen nem működik, hogy a parlament ellenőrzi a kormányzati munkát, bizottságai és egyéni képviselőkön keresztül.

A harmadik hatalmi ág, vagyis a bíróság természetesen növelte jelentőségét ebben a helyzetben, hiszen nem maradt más érdemi ellensúly. Ezért autonómiája, függetlensége kulcskérdés a jogállamokban.

A legújabb alaptörvénymódosítás most azzal is korlátozni akarja ezt a hatalmat, hogy kötelezővé teszi a bírónak, hogy a politikai természetű és általában korlátozott látókörű indoklást tekintse magára nézve kötelezőnek.

A bírói hatalom autonómiájának alapja a jogértelmezés autonómiája.

Közhelyszerűen

azzal vádolják a bíróságokat, hogy bizonyos kérdésekben szabadon értelmezik a jogszabályokat. Ez sok ok miatt nagyon problémás, hiszen nyilván nem szabadon, hanem a jogi normához kötve, csakhogy a jog olyan szintjeit is figyelembe veszik, amelyek zavarják a kormányzatokat: alkotmányos elvek, európai bírói gyakorlat.

Persze nagyon álságos az az érv is, hogy a bírói hatalom átveszi a jogalkotás hatáskörét az alkotmánybíráskodás képében. Hiszen a Fidesz-uralom legelső közjogi ténykedése volt az alkotmánybíráskodás felszámolása. Hétköznapi nyelven szólva: elfoglalták azt az intézményt. A formálisan még létező Alkotmánybíróságtól ma már semmi olyan nem várható, ami szembe menne a kormányzat akaratával.

Szép lassan, de következetesen kiépült a lenini hatalom egységének elve.

A jogi tankönyveket is át kell írni?

Azokat nyilván nem lehet átírni, illetve persze mindent át lehet írni, azt azonban tudni kell, hogy ebben az elmúlt kétszáz évben, azaz a francia forradalom, vagy inkább a felvilágosodás óta eltelt, az a folyamatos jogkiterjesztésnek a folyamata. Ebben a folyamatban a második világháború fontos tanulság volt, főként Németországban, Ausztriában és Közép-Európának ebben a részében, és azt kell mondanom, hogy ezek a visszahajlások, amelyeket Magyarországon is látunk, csak átmenetiek. Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista az, hogy időlegesek ugyan, de a méretük jelentős. Az átmenetiség éveket, évtizedeket jelenthet.

Lehet akár negyven év is.

Lehet.  A demokráciákról szokták mondani, hogy sok sebből véreznek, de jobbat még nem találtak ki, és ez így van a jogállam, a hatalommegosztás esetében is; fékek és ellensúlyok, autonómiák, ezek együttesen egy kiegyensúlyozott rendszert alkotnak, aminek a felbomlasztása időlegesen mehet, de zsákutcát jelentenek.

Ez is az optimizmusát sugallja.

Igen azt, bár hosszú távú optimizmus. Ki fog ebből vergődni a világ, nagyon remélem, hogy nem az egész európai jogi kultúra kerül válságba. Sajnos ezek a modern politikai rendszerek tele vannak korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, az Unió döntéshozói rendszere problémás, nem tud védekezni az autoriter belső erőkkel szemben.

Félnek a dominóelvtől, attól, hogy az orbánizmus terjed, ezért talán képesek lesznek felismerni és megelőzni egy újabb történelmi veszélyt.

thatóan a választók is meg vannak zavarodva, egy sor helyen – kivéve nálunk – olyan eredményt hoztak a választások, hogy szinte alig tudnak kormányt alakítani.

A válságok lehetnek termékenyek. Az európai politikai mezőben én látok most egy fordulópontot; kezdik felismerni, hogy azok a logikák, amelyek lehetővé teszik, hogy egy diktatórikus hajlamú tagállami vezetőt visszatereljék a helyes útra, hiszen az egész Európai Uniót veszélyeztetik nem járhatóak, mert alapvetően ott is a párt alapú megfontolások érvényesülnek. Az tehát, amíg szavazatot hoz, addig szükség van rá. Ezzel kezdeni kell valamit, például

válsághelyzetben képesnek kell lenni a partikuláris megosztottságok fölé emelkedni az európai értékek megőrzése céljából. 

 Miért van az, hogy az emberek alig-alig rezdülnek attól, ha demokratikus jogaikat csorbítják?

Nagyon sok tényezője van annak, hogy kulturálisan miért nem beágyazott a demokrácia, illetve a jogrendszer tisztelete.  Itt van például ez a Stop Soros törvénycsomag, amelyet valójában hiba így nevezni, mert láthatatlan módon alárendeljük magunkat egy primitív ideológia nyelvi uralmának. Azt látni kell, hogy ez egy politikai felület, a migráció kérdésének egydimenziós kezelése egy nagyobb politikai célt szolgál. Ez nagyon jól működik befelé, mert

az emberek félnek a változástól, félnek az idegenektől, el lehet velük hitetni, hogy ez veszélyes.

Nagyon könnyű tehát azt a médiafelületet létrehozni, amely bemutatja a terroristától való félelmet, az idegentől való félelmet, sőt a Nyugattól való félelmet. Ezekre az érzelmekre rá lehet játszani, de nem ez a hatalom lényege. Azt is megkockáztatom, hogy nem a “Stop Soros” az egésznek a lényege, hanem az ilyen típusú hatalomnak a hosszútávú bebetonozása. A média csaknem totális elfoglalása és elhülyítése után a civil szervezetek és a civil autonómiák felszámolása része a hatalom paranoid megerősítésének és terjeszkedésének. És ez az egyébként átlátszó logika működik, még a nyugati politikai mezőben is. Mi a probléma, kérdezik tanult európai politikusok, a keresztény Európával, hiszen egész Európa keresztény gyökerű, a liberális hegemónia, mint ideológia, tényleg sok kárt okozott, és ez ellen küzdeni kell, mi tehát a baj az orbáni érveléssel? És mi a baj a jurisztokráciával, hogy itt a bírók döntenek fontos kérdésekben. Csakhogy azt is érezzük, hogy a nyugat-európai akusztikája ezeknek a vitáknak más, mint a kelet-európai.

Ha egy kelet-európai autokrata beszél keresztény államról, akkor itt annak kirekesztő tartalma van: köznapi értelme szerint nem zsidó, a közjogi értelme szerint pedig az állam és egyház elválasztásának megkérdőjelezése; ha azt mondja egy kelet-európai autokrata, hogy a bíróságnak túl nagy a hatalma, akkor nem azt gondolja, hogy finomhangolásra van szükség a hatalmi ágak viszonyában, hanem azt, hogy tapossuk földbe az autonómiákat. Ha egy kelet-európai mondja azt, hogy liberális hegemónia van, akkor nem azt érti alatta, hogy ki kell egyensúlyozni a politikai erőviszonyokat és kezelni kell a neoliberális kapitalizmus következményeit, hanem azt, hogy liberális zsidó uralom van és ezt meg kell szüntetni, “őrségváltás” kell a kultúrában.

Nem tudom világos e: más nyelvet beszélünk. Mintha a nyugat-európai politikusok most kezdenék felismerni, hogy itt van két nyelvezet. És ez azért van így, mert eddig mintha nem értették volna ezeket a perifériákát, nem ismerték eléggé a történelmi, kulturális folyamatokat. Itt volt a héten Magyarországon egy amerikai professzor, Daniel Kelemen – az apukája magyar volt – , arról tartott előadást, hogy Európában van egy autoriter egyensúly, mégpedig azért, mert a brüsszeli politikai központnak szüksége van az autoriter rendszer szavazataira, ezért hagyja is létezni őket, ameddig pártpolitikai hasznot tudnak hajtani. Ez

az Európai Néppárt működési logikája, lehet, hogy undorodnak ettől a keleti bagázstól, de egyelőre hasznot hoznak. Ez az igazi gyarmati helyzet, nem annyira érdekes az itt élő európai polgárok szabadsága.

Akkor tehát van egy nemzetközi környezet, amely ezt hagyja működni, és ugyanakkor van itthon egy demokratikus gondolkodási deficit…

t igen, elég veszélyes elegy. De azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol van az a vörös vonal, amit már egy ilyen pártlogikában sem engednek átlépni.  Ilyen lehet például az igazságügy területe. Ez a külső vörös vonal, de van egy belső is; hogy melyik az a pont, amely már az itthoni társadalomnál is elfogadhatatlan, kiveri a biztosítékot. Ez a fontosabb, de még kevesebbet tudunk róla.

Azt valóban nem lehet látni, hogy mivel lehet megingatni ezt az autoriter rendszert.

Ezt sose lehet tudni.

Az autoriter rendszerek rugalmatlanok, rosszul reagálnak a konfliktusokra, nem szalonképes kifejezést fogok használni: beszariak.

Az ilyen rendszerek általában félnek, és van is mitől félniük. Azért, mert lényegében tudják, hogy az egész egy jogszerűtlen alapon áll, aki részt vesz benne gyakorlatilag fél lábbal a börtön szélén áll, tehát zsarolható… Így a rendszer reakciói kiszámíthatatlanok, a legkisebb ellenállásra is képes hisztérikusan reagálni. Ráadásul a magyar autoriter rendszer is olyan, amelyben a döntéseket egy személy hozza. És nincs törékenyebb dolog, mint az ember, aki hajlamos arra, hogy rosszul reagáljon, hibás döntéseket hozzon, előítéletei működtessék. Ráadásul, a rendszer természete olyan, hogy egyre inkább olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondanak ellent, mert nem tudnak vagy mernek, ezért az egész működési struktúra úgy épül fel, hogy mindenről a nagyfőnököt kell megkérdezni, de nem lehet neki megmondani, hogy valami nem jó. Ezért elképesztően nagy az esélye a hibázásnak, mert senki nem meri megmondani, hogy rossz a döntés. A szakirodalomban régóta ismert jelenségről van szó, borzasztó hibákat követhet el az a vezető, aki nem hajlandó meghallgatni az ellenérveket.

Az ön által elmondottaknak egyik szép példája az, amit a választási bizottság elnökének mondott…

Ráadásul azt a miniszterelnök maga tette fel a honlapjára. Nem véletlen volt, hogy beszólt Patyi Andrásnak, üzenni akart vele másoknak.

Mit taníthat mindezekből ? Mégis egy állami egyetem professzora…

 A történelmi példák nagyon jól működnek, többnyire értik a hallgatók a párhuzamokat. Hogy csak egy példát említsek: hogyan épült fel a kádárizmus döntési struktúrája…

Jósolni nehéz, de mégis: mikor állhat itt helyre valamelyest egy jogállam?

Azért is nehéz jósolni, mert a korábbi állapotokhoz képest is, amikor a nemzetállamok domináltak, most egy sokkal komplexebb térben élünk. Teljesen bizonytalan például, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok struktúrája hogyan fog viszonyulni egymáshoz; lehet hogy ez sokkal inkább függ a francia-német politikától, mint a belpolitikától; lehet, hogy az olasz választások, vagy a görög helyzet sokkal meghatározóbbá válik a magyar demokrácia jövőjét illetően, mint a Fidesz ellenzékének a feléledése, de említhetném azt: miként dönt a Néppárt, miként döntenek az uniós pénzekről, vagy mi történik a civilekkel. Felébrednek-e, hogy azok után, hogy már az ügyvédi kart is megtámadták  a pártlapban, akkor most már muszáj valamit lépni. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nagyon nehéz előre modellezni, és nem tudjuk milyen szikra lobbantja be őket. Van ennek egy mikro, azaz emberi része, aztán van egy makró, azaz az európai folyamatok, és van egy még nagyobb, hogy mindezt elsöpri egy új gazdasági világválság, amely hozhat egy újabb autoriter hullámot, nem pusztán Kelet-Európában.

Azt mondják, hogy az ilyen rendszereket nem lehet választásokon leváltani.

Akkor igen, ha előtte már megroppannak. A megroppanás nem mindig látványos. De ez még messze van. Megismétlem: az autoriter rendszerek beszariak, úgy tűnnek mintha erősek lennének, közben törékenyek.

Vagy az a következő fokozat, hogy inkább diktatúrába vált?

Ez a nagy kérdés. Azért, mert itt nem teljesen putyinizmus, vagy erdoganizmus van, kialakultak bizonyos lavírozási technikák. Az orbánizmus különbözik ezektől, itt nem lőnek le újságírót, nem börtönöznek be embereket, vagy legalábbis sokakat nem politikai okokból, az egyetemi oktatók sem veszítik el az állásukat, azért mert politikai véleményük van. Most az a tét, hogy melyik irányban indulunk el. Az első húsz év azt mutatta, hogy a nyugati civilizáció irányába megyünk, az orbáni rendszer ezt erősen megkérdőjelezte; történelmi szempontból elképesztően paradox a helyzet: Putyin és a Kínai Kommunista Párt a legfőbb barátja ennek a rendszernek, sok egyéb borzasztó és embertelen rezsim mellett.  Csakhogy ez az ország kulturálisan még sem teljesen Kelet-Európa. Mégis inkább állunk közelebb egy provinciális, féldemokratikus Ausztriához. A kulturális mintáink, az intézményes reakcióink, a társadalmi elvárások azért nem keletiek.

Az aspirációink nyugatiak, mentalitásunk a közép-európai bizonytalanság hagyományos elemeit hordozza.

Ezzel a kompország effektussal küzd az ország hosszú történelmi korszakokon át.

Bíróságok átalakítása: közeleg a végső pont?

Beáldozzák Handó Tündét, egyúttal miniszteri kézbe veszik a bíróságok közvetlen irányítását: ez körvonalazódik a kiszivárgott tervekben. Ha ez megtörténik, az a végső pont a demokrácia életében – mondta a jogszociológus. Közben az uniós terv megfékezni éppen az ilyen folyamatokat.

Miután hirtelenjében lemondott az Országos Bírói Tanács (OBT) négy tagja és egy póttagja, elkezdődött a találgatás ennek okáról. A Független Hírügynökség múlt csütörtökön arról írt lehetséges háttérként, hogy a Handó Tündét szorosabban ellenőrizni kívánó testület emberei talán szembesültek az újabb kétharmados Fidesz-győzelemnek a bírói szervezetre váró következményeivel. Merthogy a január végén újraválasztott OBT akkor lényegében azzal az igénnyel lépett fel, hogy eleget tesz küldetésének és szorosabb felügyeletet gyakorol az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és elnöke, Handó munkája felett, amit a korábbi összetételben nem tett meg.

Az OBH januári újraválasztása igen viharos lefolyású volt, több új tag került szembe korábban Handó Tündével, illetve nem kerültek be többen az OBH emberei közül. A testület az OBH tényleges ellenőrzésének szándékával látott munkának.

A múlt heti történés szerint tehát a távozók jövőjük védelme érdekében inkább visszavonulót fújtak. Némileg más megvilágításba került ez az esemény, amikor – másnap – kiszivárgott, hogy készen áll a terv az OBH megszüntetésére és jogköreinek az igazságügyi tárcába olvasztására.

Ezzel olyan elképzelés körvonalazódik, amelyben a bírósági önigazgatást (az OBT-t) úgy alakítják át, megszüntetve kiegyensúlyozó szerepét, hogy egyúttal felszámolják az OBH-t is. Mindkét esetben a „komoly működési problémák” lehet az indok. (Az OBT 15 tagjából ment el 4 és egy póttag a senki által sem elhitt „szakmai-vezetői és családi okok” miatt, Handó pedig szintén „problémássá vált”.)

Nem kicsi a tét.

Az OBH a magyar igazságszolgáltatás irányító szerve,

amelynek élén 2012-es létrejötte óta Handó Tünde áll; Handó az Orbán család baráti körének tagja, a hatályos alaptörvényt megszövegező Szájer József felesége. Az OBH dönt bírák és a bírósági vezetők kinevezéséről és a bíróságok ügyelosztási rendjéről is. Ezzel pedig közvetve arra is befolyásuk lehet, hogy egy-egy ügyet melyik bíró tárgyalja.

Kényes, politikai tartalmú ügyekben azonban eddig a bíróságok inkább „rosszul teljesítettek”, nem hozták a kormány által elvárt ítéleteket (például a Sukoró-perben nem sikerült Gyurcsány Ferenc „bűnösségét” igazolni, eddig a „kémper” is léket kapott).

Ráadásul a Handó vezette OBH

az eddigi legkomolyabb beavatkozási kísérletet élesen ellenezte.

Tavaly októberben miniszteri rendeletben úgy módosították a bírói pályázatok elbírálását, hogy a kormányzati hivatalokból érkező pályázók dupla annyi pontot kaphatnak a szakmai múltjukra, mint a többiek. Az OBH még ennek tervezetét értékelve úgy fogalmazott, hogy nem támogatható, az a bírói álláshelyekre vonatkozó pályázati eljárás során adható pontszámok rendszerében több ponton hátrányos helyzetbe hozza a bírákat és a bírósági titkárokat. Ehhez a véleményhez csatlakozott a Magyar Bírói Egyesület.

Vagyis Handó kívül és belül egyaránt parazsat gyűjtött maga alá.

Lehet összefüggés az OBT-beli lemondások és az OBH megszüntetése szándékának kiszivárgása között – mondta a Független Hírügynökségnek Fleck Zoltán jogszociológus. Szerinte a legrosszabb variáció látszik kormányzati szándékként: a bírói és bírósági vezetők kinevezése, valamint az ügyelosztás teljes áthelyezése minisztériumi hatáskörbe. Demokráciákban a bírói tanácsok, önigazgatási szervek és a kormányzat között a hatáskörök megosztása figyelhető meg, de

az ügydöntő jogok a bírák szervezeteinél vannak.

A múlt heti történések láttán Fleck úgy véli, hogy „készül valami”. A Handó-féle modell megszüntetéséért nem fájna a szíve, de ennél sokkal rosszabb jöhet a kormányzati kétharmad birtokában – tette hozzá.

A hétvége eseménye a Financial Times híre arról, hogy a keleti EU-tagoktól a déli államokhoz csoportosítanának át rengeteg pénzt, továbbá elvárás lehet a jogállami keretek fenntartása is – írta erről a hvg.hu.

A „jogállami keretek” alatt mindenek előtt a bíróságok függetlenségét értik az unióban, s eddig elsősorban a lengyel igazságügyi „reform” láttán fogalmazták meg lehetséges válaszként a tervet (és indították el a „hetes cikk szerinti” eljárást). Fleck Zoltán szerint azonban

a magyar válság is régóta érik,

és ha a kormány – mint minden autokrata rezsim – tovább akar keményíteni politikáján, akkor a bíróságokhoz hozzá kell nyúlnia. A bíróságok függetlensége a végső pont a demokráciák életében: ha ez eltűnik, minden borul.

Menekülés a tisztogatás elől? Lemondott a bírói tanács harmada

Munkájukra és családi okokra hivatkozva lemondott az Országos Bírói Tanács négy tagja és egy póttagja. A Handó Tündét szorosabban ellenőrizni kívánó testület emberei talán szembesültek az újabb kétharmados Fidesz-győzelemnek a bírói szervezetre váró következményeivel – kommentált Fleck Zoltán jogszociológus. Az OBT januári újraválasztása a Handóval való szembeszegülés jegyében zajlott.

A 15 tagú Országos Bírói Tanács (OBT) négy tagja, Rendeki Ágnes, Demjén Péter, Őzéné Hajdú Mária, Seres Lívia és Tóth Gyöngyi póttag bejelentette lemondását az OBT-tagságról – tudatta a szervezet. A közlemény úgy fogalmaz, hogy „a meglévő vezetői és bírói feladataikra, részben családi okra hivatkozással” hozták meg döntésüket. Az OBT elnöke intézkedett a póttagok behívásáról.

Nyilvánvalóan nem szakmai-vezetői okról van szó, amikor ennyi tag egyszerre távozik tisztéből – mondta a Független Hírügynökségnek Fleck Zoltán jogszociológus. Mint mondta, nem ismeri a lemondott bírókat, de azt feltételezi, hogy a történtek nem függetlenek attól, hogy a Fidesz ismét kétharmadot szerzett a parlamentben, és

ki nem mondott célja a bíróságok további szorosabb gyeplőre fogása.

Január végén amolyan lázadásképpen zajlott az OBT tagjainak újraválasztása. Olyan embereket szavaztak be a testületbe, akik a megelőző időben személyesen is szembe kerültek Handó Tündével, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével (Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő feleségével, aki Orbán Viktor személyes baráti körének is tagja).

Akkor lényegében azzal az igénnyel lépett fel az OBT, hogy eleget tesz küldetésének és szorosabb felügyeletet gyakorol az OBH és Handó munkája felett, amit a korábbi összetételben nem tett meg.

Nem politikai, hanem szakmai szembenállás vezetett oda, hogy Handó Tündéhez hű bírákat nem szavaztak be a bírói tanácsba – mondta akkor Fleck Zoltán a Független Hírügynökségnek. A jogszociológus szerint a bírák ráébredtek arra, hogy saját presztízsükről van szó, s mint ilyenkor annyiszor, előtört a civil kurázsi.

A választás előtt a hallgatóság értékelése szerint „gyújtó hangvételű” beszédet mondott Darák Péter, a Kúria elnöke, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy határozott és saját véleménnyel rendelkező jelölteket válasszanak, s egyúttal emlékeztetett az OBT meglévő jogosítványaira is.

Fleck Zoltán úgy értékelte a történteket, hogy

Handó Tünde (és rajta keresztül a kormány) már berakta embereiket a bíróságokba,

a helyi szintig sikerült kicserélni a vezetőket, ami „sok lett” a bírói karnak. Az is, hogy Handó 3-4 éves gyakorlatú saját embereit helyezte fontos pozíciókba, s a személyes lojalitás előtérbe helyezése a szakmai tudás kárára sérti az alapvetően konzervatív szakma szokásait. (Fleck szerint több ilyen bírát nem szavaztak be a testületbe hétfőn.)

Fleck szerint nem politikai, hanem szakmai szembenállás, ami történt januárban. Néha még autoriter rendszerekben is előfordul, hogy a bírák fellépnek saját autonómiájuk védelmében – mondta pár hónapja. Fontos, szimbolikus jelzésnek nevezte, hogy előtört a civil kurázsi, ami a bírói munka fontos eszköze. Az, hogy lehet nyíltan szembeszegülni.

A mostani eseményt értékelve azt mondta, hogy a „hangadó” kritikus OBT-tagok egyike sincs a távozók között, de azt feltételezi, hogy a lemondások nem függetlenek a legutóbbi választás eredményétől.

Az köztudomású, hogy a kormányban nagyon elégedetlenek azzal, hogy

a bíróságok sorra hoznak „rossz” ítéleteket,

például fontos büntetőügyekben felmentést, ezért a tervek között van, hogy a kétharmad birtokában további változtatásokat hajtsanak végre a szervezetben.

Lehet, hogy a lemondott OBT-tagok nem vállalják a kritikusabb ellenőrzési feladattal járó megnövekedett kockázatot – mondta Fleck Zoltán.

A diktatúrák is megpróbálnak demokráciát játszani

Az autoriter rendszerek, a diktatúrák visszafordíthatatlanak – állítja Fleck Zoltán jogász, szociológus, az ELTE tanára. Márpedig Magyarország is ebbe a kategóriába tartozik. A bírói területet például 2010 óta szisztematikusan alakították át, ennek a logikának megfelelően. Egyszemélyi vezetőt állítottak a bírói hivatal élére, aki minden vezetőt lecserélt. Ma ismét léteznek koncepciós perek, olyanok, amelyeket a politika megrendelésének megfelelően alakítottak. A Független Hírügynökségnek adott interjúban Fleck Zoltán arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy meddig tartható fenn ez a rezsim. Azt azonban hangsúlyozta: a bírói függetlenség csakis egyfajta civil kurázsival tartható fenn.

 

 

Az egy héttel ezelőtti, Élet és Irodalomban megjelent írásában, mintha azt sugallná, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét, hamarosan elmozdítják a posztjáról, ugyanakkor a minap közölt interjúban, amelyt az origo.hu készített vele, inkább az érződik: biztosan ül a helyén…

Nekem nem volt olyan szándékom, hogy az ön által említett írásomban a kormányzat viszonyát meghatározzam a bírósági igazgatáshoz, csak azt a hipotézist fogalmaztam meg, hogy a bírák és az adminisztratív vezetés viszonya láthatóan rossz. Ez az egyik tényező, a másik pedig az, hogy 2010 óta a bírósággal kapcsolatos politika állítása az volt – ezt mind Handó, mind pedig a kormányzat többször elmondta -, hogy a rendszer nem elég hatékony.

Vagyis lassú…

Igen, elsősorban lassú. Tulajdonképpen ez a primitív mérőeszköz jelentette a legfőbb kritikát. Ehhez szorosan kapcsolódik az arányos terhelés, a jogegységnek valamilyen érzékelhető jele… Szóval, hogy a sajtóban megjelenő bírálatokat összefoglaljam, az állítások a következők voltak: lassú, költséges és kiszámíthatatlan.  Ezekben a formális hatékonysági mutatókban egészen elképesztő rendszereket használnak, amiknek következtében odáig jutnak, hogy a bírák autonómiáját, szabad munkaterét korlátozzák; például blokkolóórát használtatnak velük, mintha ez határozná meg a munkájuk minőségét. Most, a tiltakozásokat hallva megállapíthatjuk, hogy a kísérlet elbukott, nem tudták a bírák arányos terhelését biztosítani.

De biztos, hogy ez volt a cél? Az ön írását olvasva, azt gondolnám, hogy nem…

Mindig van egy rejtett cél. Különösen akkor, ha a beavatkozás olyan drasztikus, mint amilyen a 2010 utáni volt.

Mit ért a drasztikusság alatt?

Hogy szisztematikusan és kivétel nélkül minden vezetőt lecseréltek. Az ilyen típusú kontinuitás megtörés az igazságszolgáltatásban, főleg a vezetőket érintően – a vezetők alatt a bírósági elnököket, illet azokat a bírákat értem, akiknek érdemi befolyásuk van a bírósági ítélkezésre, a bírák munkafeltételeire, ügyek elosztására, ügyek áthelyezésére, a bírák munkájának értékelésére – ténylegesen befolyásolni tudják az ítélkezést.

Nekem az a logikai megközelítésem, hogy egy olyan rendszerben, ahol a parlamenti többség választ egy egyszemélyi vezetőt, akinek nagyon nagy hatalmat ad, ő viszont lecseréli az összes olyan vezetőt, akinek az előbb említett befolyása van, ott politikai csatorna nyílik.

Amikor úgy fogalmaz, hogy politikai csatorna nyílik, arra kell gondolnunk, hogy a politikai ügyekben kiszámíthatatlan, vagy nagyon is kiszámítható ítéletek születnek?

Azt állítom, hogy vannak koncepciós perek. Természetesen nem az ötvenes évek ilyen típusú pereire gondolok, nem a telefon igazságszolgáltatásra, azaz nem a párttitkár szól oda az ítélkező bírónak, hanem azokat az intézményes, adminisztratív csatornákat lehet használni, amelyek nagyon személyhez, a lokális érdekekhez kötöttek. Itt jegyzem meg, hogy egy vidéki bíróság egészen más, mint egy budapesti nagy bíróság…

Azt mondja, hogy ott feudalisztikus viszonyok vannak?

Ez mindig is így volt és így is maradt.

Egy jogász, aki bíróként működik egy vidéki kisvárosban, az azzal néz szembe, hogy vagy elmegy a pályáról, vagy teljesíti azt, amit kérnek tőle.

Másként fogalmazva: tudomásul veszi, hogy elvesznek tőle ügyet, és ezért netán tiltakozik, az kockáztatja a jövőjét. Megvannak erre a módszerek, például néhány hónap múlva vizsgálatot indítanak ellene, és valamilyen ürüggyel elmozdítják a helyéről, ráadásul az is valószínű, hogy ő az adott megyében nem fog tudni elhelyezkedni. Ez nagyon régi technika, a kádárizmus óta ismerjük.

Amit most mond, azzal azt is állítja, hogy az a képzetünk, miszerint itt és most Magyarországon az egyes bírók legalább függetlenek, nem igaz.

Ez sokkal bonyolultabb kérdés. A bírói függetlenség nagyon érzékeny dolog. Egyébként jobban szeretem azt a kifejezést használni, hogy bírói integritás, vagy autonómia; és ezekről nem lehet egyszerűen feketén, vagy fehéren beszélni. Azt akarom mondani, hogy vannak fokozatok. Már a kádárizmus idején is volt egy relatív függetlensége a bírónak. Mindenki tudta, hogy van politikai manipuláció, de lehetett valahogy védekezni. A történelmi tanulmányainkból pedig azt lehet tudni, hogy még a hitleri Németországban is volt az ítélkező bírónak valamennyi autonómiája. Mindig van valamennyi autonómia. Nagyon sokszor azon múlik, hogy a bírónak milyen a szerepfelfogása, mennyi civilkurázsi van benne, hogy mekkora a személyes autonómiája, azaz mennyire tud ellenállni a nyomásnak.  Az az állításom, hogy a 2010 utáni időszak óta több a kihívás a bírósági szervezetben, vagyis a relatív függetlenség szűkült.

Meglehetősen eufemisztikus ez a megfogalmazás; voltaképpen azt állítja – ahogy az előbb erre hivatkozott -, hogy a diktatúrákban is születnek jogállami döntések, azaz Magyarország megy a diktatúra, az autoriter rendszer felé?

Magyarország egy autoriter rendszer. Ennek is sokféle formája van, nyilván nem a latin-amerikai katonai junta, nem a kádárista szoft diktatúra, hanem egy másik formája az autoritásnak.

Hadd mondjak egy példát: egészen friss a hír, hogy az emberek nagy része szerint a Fidesz választásokon keresztül nem leváltható. Ez azt jelenti, hogy a kormányzó párt előállított egy olyan helyzetet, amiben nehezen váltható le. Tudjuk, hogy egy autoriter rendszer csak fegyverekkel, választási csalással, vagy egyéb manipulációival váltható le. És most az emberek fejében előállt az a képzet, hogy a Fidesz nem leváltható. 

Az autoriter rendszerek és a bíróságok kapcsolata nagyon érdekes irodalom. Az a tapasztalat, és ez a hetvenes évek Spanyolországából származik, hogy az autoriter rendszerekben a politikai hatalomnak egyáltalán nem érdeke, hogy minden ügyet befolyásolni akar. Az az érdeke, hogy azokon a helyeken, ahol állami pénz, saját magánvagyonuk, vagy egyéb politikai megfontolásaik szempontjából fontos ügyek vannak, ott legyen befolyásuk. Márpedig ezek, az összes ügyet tekintve elenyésző számban vannak a bíróságok előtt. Itt is mondok példát: a mostani hatalomnak fontos volt Császy Zsolték esete, néhány ehhez hasonló politikai ügy, érdekes számukra az, hogy a legfőbb ügyészen keresztül megakadályozzák a barátok elleni büntetőeljárás elindítását, nyomozás se induljon, ha lehet. Ha pedig indul, mint például most az OLAF jelentése alapján a Tiborcz-féle cég ellen, abból se legyen semmi. Ezt úgy érik el, hogy valamilyen eszközzel másfelé terelik az ügyet, nehogy bíróság elé kerüljön. Spanyolországban ezt úgy érték el, mivel katonai junta volt, kivették az ilyen eseteket a rendes bíráskodás hatásköréből, és áthelyezték a katonai bíróságokra. A rendes bíróság így független maradhatott.

Ez történik most nálunk, a közigazgatási bíróságokkal?

Persze. Oda, fogják terelni az állami vagyonnal, az adózással kapcsolatos és más egyéb fontos ügyeket.

Ezáltal fog felerősödni a koncepciós perek világa?

Kicsit megterhelt ez a koncepciós per fogalom. A manipulációnak nagyon sokféle eszköze van. Klasszikus koncepciós per legutóbb, épp az imént említett Császy-Tátrai perben volt; szükségük volt egy ilyen ügyre. Emögött egy igaz politikai koncepció volt.

Nem számít ön veszélyes embernek? Mégiscsak az ELTE jogi karán tanít…

Az integritásom szempontjából különösen fontos, hogy megőrizzem a kritikai attitűdömet. Természetesen van kockázata egy autoriter rendszerben a vélemény nyilvánításnak, hiszen az autonómiák minden területen beszűkültek, az oktatásban is. A felsőoktatásban például a kancellári rendszerrel és az új törvénnyel.

Szeretném, ha segítene elhelyezni ebben a rendszerben azt a kérdést és választ, amely az origon készült Handó-interjúban bukkant fel, így hangzik: Soros György bírósági befolyásolási kísérleteivel kapcsolatban indokolt-e a bírósági vizsgálat?

Ez egy nettó hülyeség, nem is hallottam ilyenről, de nem is volt. Azt tudom, hogy amikor még erre a bírósági rendszer nyitott volt, most már egyáltalán, vagy csak nagyon kevéssé az, akkor a bíró- és ügyészképző akadémia szervezett olyan kurzusokat, ahol esetenként meghívtak civilszervezeteket, jogász szakembereket. Például a nők elleni, vagy a családon belüli erőszak ügyében. Ezekből az esetekből a szélsőjobboldali sajtó épített magának történetet, mondjuk Soros-elleneset, és ezeket azóta is napirenden tartja. Jogász szakmában ez normálisnak tekinthető, csak most már nálunk nem az, hogy a szakemberek a maguk speciális területéről származó tapasztalataikat megosztják a jogalkalmazókkal. Egy normális államban ez a folyamatos tanulás része.

Ezt fordították le rögtön Soros Györgyre…

Én ebben a kérdésben nem tudok elég szalonképes lenni. Ez a jobboldali újságírásnak a felkészületlen, rosszindulatú, buta megközelítése. A kérdés maga is hülyeség. Itt már nem újságírókról van szó, hanem propagandistákról.

Handó Tünde egyébként azt mondja, hogy az igazán veszélyes az, ami a sajtó vele művel. Szóval ő is a sajtóról beszél, csak éppen más előjellel, pontosabban másoknak adresszálva.

Nézze, azok, akik így próbálnak védekezni a sajtó nyomása ellen, azok felkészületlenek arra, amit mi nyilvános, átlátható működésnek nevezünk. Egyszerűen félnek attól, hogy valami kiderül. Márpedig mindig kiderül valami, hiszen tízezres nagyságrendű ügyekről beszélünk, miért ne lehetnének olyan esetek, amelyek körül nincs minden rendben. De egy világos, átlátható, nyugodt rendszerben ezek nem okozhatnak problémát. Ma ott tartunk, hogy annyira félnek a nyilvánosságtól, hogy ma például a bírósági rendszer kutathatatlan. Lehetetlen anonim interjúkat készíteni szakmai kérdésekben a bírókkal.

Megtiltják?

Igen. Olyan a rendszer, hogy a bíró nem is mer nyilatkozni adminisztratív engedély nélkül. Egy kollégám az ülnökrendszerről, tehát egy szakmailag teljesen semleges területről akart kutatást végezni, egyszerűen nem engedélyezték neki. Már egy megyei bírósági elnök sem mer engedélyezni kutatást, anélkül, hogy meg ne kérdezné a hivatal vezetőjét.

A Fidesz megalakulása óta a jog oldaláról igyekezett eredményeket elérni…

Igen, de ma egészen más a helyzet, mint a nyolcvanas évek végén volt. Akkoriban használták a meglévő jogi eszközöket, ma meg nap, mint nap átírhatják saját akaratukhoz igazítva. Ez, a jog szempontjából teljesen más helyzet. 2010 óta a személyre szabott jogalkotással nyúlnak a törvényekhez, amikor még létezett működő alkotmánybíróság, és nekik kedvezőtlen döntést hozott, akkor a jogszabályt írták át, ha kellett az alkotmányt is átírták… Érdemes egy picit a történelemmel foglalkozni, és ez nagyon fontos az egész jogi kultúra, a régió szempontjából, hogy van egy igazi kezdőpontja annak, amikor a diktatúrák Európában elkezdik használni az 1936-os szovjet alkotmányt. Ekkorra derül ki, hogy a diktatúrák is akkor tudnak jól működni, ha formailag megtartják a jogi intézményrendszereket.

Általános sajátossága a diktatúráknak, hogy megpróbálnak demokráciát játszani. Ezzel legitimálják magukat. Pro forma létezik ombudsman, alkotmánybíróság, hatalommegosztás. Csak de facto nem létezik. Nagyon sok eszköze van annak, hogy miként lehet kiüresíteni ezeket a demokratikus államot szolgáló intézményeket. Most ilyen Patyomkin alkotmányosság van

Milyen eszközökre gondol?

Az egyik, hogy az intézményekbe benyomom a saját embereimet; ez történik a választási bizottságban, az alkotmánybíróságnál. A másik módszer, hogy átírom a korábban paritásos rendszerben működő intézmények szabályait, nullára redukálva az ellenzék szerepét. Vagyis se a parlament, se az alkotmánybíróság, egyáltalán: egyetlen ellenőrző szerv sem működik a rendeltetésének megfelelően. Vannak ezek mellett pénzügyi eszközök, fontos szereplővé válik a sajtó, ezért felvásárolják például a vidéki lapokat, ahol meg nem lehet ezt lebonyolítani, ott úgy járnak el, mint ahogy a Népszabadsággal tették. A bíróság esetében ezek az eszközök cizelláltabbak. De nem véletlen, hogy a bíró kar tiltakozása saját vezetői ellen, az a bírák vezetői kinevezésével, és a bírák kinevezésével kapcsolatos. Íme a klasszikus eszköz: benyomom saját embereimet a megfelelő pozíciókba. Visszatérve a szovjet, 36-os alkotmányhoz: ott megtanulták, hogy lehet úgy alkotmányt működtetni, hogy azt közben valójában kiüresítik.

Az autoriter, illetve diktatórikus rendszerek nem képesek arra, hogy visszalépjenek a jogállam felé, sőt inkább egyre inkább elveszíti miden és mindenki a függetlenségét. Ha így van, ahogy most állítom, akkor mibe reménykedhetünk?

Van egy jellemzőjük ezeknek a rendszereknek: túlszívják magukat, pénzügyileg és hatalmilag is. Minden szempontból. És ennek az a következménye, hogy előbb-utóbb tarthatatlanná válik.

Még nem tartunk itt?

Kiszámíthatatlan. Nagyon sok tényezőtől függ. Függ a nemzeti hagyományoktól, a társadalom tűrőképességétől, a nemzetközi környezettől, egy sor olyan dologtól, amit nem tudunk szisztematikusan végigelemezni, meg se próbálta senki. Szilágyi Ákos esztéta évekkel ezelőtt mondta, hogy a rendszer konszolidálhatatlan. Mégpedig abban az értelemben, igen, hogy nem lehet visszalépni egy normális demokrácia irányába. Most ott tartanak, hogy, ami a kezdettől a szándékuk is volt, a hatalmukat igyekeznek megszilárdítani; szerintem huszonöt évre terveznek legalább. Az, hogy ez a kísérlet mikor bukik el, az teljesen kiszámíthatatlan. Minél később, annál nagyobb árat fog fizetni érte a társadalom. A törvényeket viszonylag könnyebb lesz majd megváltoztatni, a mentalitást azonban nagyon nehéz. Az idegenellenességet, az integráció különböző zavarait, a növekvő szegénység következményeit. Alkotmányt lehet majd csinálni.

Írni, tanítani fogunk tudni, ha marad a rendszer?

Ha jól értem a kérdést, akkor arra utal, hogy vannak olyan károk, például az újságírásban, oktatásban, vagy akár a jogász szakmában, amelyek hosszú távúak. Egy rosszul működő autoriter rendszerben – persze minden autoriter rendszer rosszul működik egy demokrata szemében – a szereplők alkalmazkodnak hozzá. Kénytelenek alkalmazkodni. Úgy lehet előre jutni, ha alkalmazkodom. Mi a fontosabb? Hogy érzékeny legyek a humanizmusra, az emberi jogokra, az egyenlő bánásmódra, vagy ahhoz kell alkalmazkodni, hogy a hatalmat a legjobb módon kiszolgáljam?  Az ön szakmájára lefordítva:

az a kifizetődő, hogy független vagyok, utána pedig megszüntetik a szerkesztőséget, vagy írok kedvező cikkeket és akkor nagy pénzeket kapok?

Vagy egy tudományos munkatárs számára az a kifizetődő, hogy rendszerkritikus és akkor elveszíti az állását, vagy az a kifizetődő, hogy milliókért kapok állami megrendeléseket?  Ez nem pusztán mentális problémákat okoz, hanem a szakmai kvalitásokat süllyeszti le. Térjünk vissza a jogászokhoz: ha azt látja valaki, hogy úgy tudom stabilizálni a helyzetemet, ha a Handó Tünde által kinevezett megyei elnök, meg az azok által kinevezett vezetők kéréseit teljesítem, akkor alaposan megfontolom, hogy kritikus véleményt fogalmazzak meg, netán kibeszéljek. A legtöbben ilyenkor a konform viselkedést választják. Ezért is alakult ki az a vélemény, hogy mára jelentősen csökkent a bíró foglalkozás autonómiája. Ha ez tényleg megbomlik, és nem a minőségi munkára kell figyelni, hanem a számokra, akkor itt egy súlyos kontraszelekció fog érvényesülni. Pedig a bírói pályához mindig is kellett civil kurázsi. A legjobban működő demokráciában is van kísértés, ott is van korrupció. Ott is van gazdasági, meg politikai hatalom, van mindenféle erő, csak a bíró nagyobb eséllyel ellent tud állni. De ehhez mindig kell és kellett civil kurázsi. Az a független bíró, aki a kísértés, a nyomás ellenére is független marad. Minél tovább működik egy ilyen autoriter rendszer, annál kisebb az esély, hogy az ilyen bírák benne maradnak a szakmában.

Fleck Zoltán: A civil kurázsi tört elő a bírákból

Nem politikai, hanem szakmai szembenállás vezetett oda, hogy Handó Tündéhez hű bírákat nem szavaztak be a bírói tanácsba – mondta Fleck Zoltán a Független Hírügynökségnek. A jogszociológus szerint a bírák ráébredtek arra, hogy saját presztízsükről van szó, s mint ilyenkor annyiszor, előtört a civil kurázsi.

Hosszú idő telt el, amióta átalakították a bírósági rendszert és irányítást, mára beállt a modell, de sokan bíztak abban, hogy a személyes képességek kompenzálják az egyszemélyi vezetést, a túlzott centralizációt – az elismert jogszociológus szerint ez volt az előzménye a hétfő estébe nyúlt „lázadásnak”.

A lejáró hatéves mandátumú Országos Bírói Tanács (OBT) új tagjainak megválasztásakor több olyan tagot delegáltak a testületbe, akik az utóbbi időben személyesen is szembe kerültek Handó Tündével, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével (Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, Orbán Viktor személyes baráti körének tagja).

A választás előtt a hallgatóság értékelése szerint „gyújtó hangvételű” beszédet mondott Darák Péter, a Kúria elnöke, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy határozott és saját véleménnyel rendelkező jelölteket válasszanak, s egyúttal emlékeztetett az OBT meglévő jogosítványaira is.

Fleck Zoltán úgy értékeli a történteket, hogy Handó Tünde (és rajta keresztül a kormány)

berakta embereiket a bírósági rendszerbe,

már a helyi szintig sikerült kicserélni a vezetőket, ami sok lett a bírói karnak. Az is, hogy Handó 3-4 éves gyakorlatú saját embereit helyezte fontos pozíciókba, s a személyes lojalitás előtérbe helyezése a szakmai tudás kárára sérti az alapvetően konzervatív szakma szokásait. (Fleck szerint több ilyen bírát nem szavaztak be a testületbe hétfőn.)

Darák Péter kúriai elnök állítólag mozgósító szavainak nyilván fontos szerepük volt – mondta a jogtudós.

Fleck úgy érzékeli a hangulatot a bírák körében, hogy romlónak ítélik a tágabb értelemben vett munkakörülményeket. Úgy látják, hogy az OBH a hatékonyságra hivatkozva igyekszik bürokratává silányítani őket. A minőségi munkához és a bírói felelősséghez nagy fokú döntési és munkaszervezési önállóság jár, tiltakoznak, ha ezt akarják felül csorbítani.

A történelem során mindig az váltotta ki a legnagyobb ellenállást, amikor gépnek akarják a bírákat lefokozni (például bizonyos előírt ítélkezési móddal), s ha mindehhez inkompetens vezetés társul – mondta Fleck. Ezért szerinte nem politikai, hanem szakmai szembenállás, ami történt. Néha még autoriter rendszerekben is előfordul, hogy

a bírák fellépnek saját autonómiájuk védelmében

– szögezte le.

A jogszociológus úgy látja, hogy az OBT nem lesz képes a jövőben se ellensúlyozni az egy személyi vezetést, mert szervezetszociológiai értelemben gyengék. Nincs állandó vezetésük, ez rotációs alapon történik, nincs saját apparátusuk, munkahelyükön törvényszéki elnökük pedig jó eséllyel Handó kinevezettje.

Mégis fontos, szimbolikus jelzésnek tartja, arról, hogy előtört a civil kurázsi, ami a bírói munka fontos eszköze. Az, hogy lehet nyíltan szembeszegülni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK