Kezdőlap Címkék Wojtyla

Címke: Wojtyla

Vatikáni vizsgalat II. János Pál pápa egykori titkára ellen

Lengyelországban járt Bagnasco bíboros, akit Ferenc pápa azzal bízott meg, hogy járjon utána Krakkó egykori bíboros érsekét ért vádaknak. Miről van szó?

Stanislaw Dziwisz már Wojtyla bíboros titkára volt akkor is amikor a későbbi pápa még Krakkó érseke volt. II. János Pál magával vitte Rómába, ahol ugyanezt a tisztséget töltötte be. II. János Pál halála után XVI. Benedek pápa bíborosnak nevezte ki Stanislaw Dziwist, aki Krakkó érseke lett. Ebben a minőségében aktívan támogatta a jobboldali pártokat Lengyelországban. Az ő kezdeményezésére temették el Kaczynski elnök holttestét az érseki katedrálisban Krakkóban. A PiS vezérének ikertestvére úgy halt meg, hogy repülőgépe, mely Katyn felé tartott, lezuhant. Az oroszok és a nemzetközi vizsgálat szerint baleset történt, de a PiS vezére mindmáig meg van győződve arról, hogy Putyin parancsára halt meg ikertestvére.

Stanislaw Dziwisz azután életkora miatt nyugdíjba vonult. Lengyelországban azzal vádolják, hogy nem lépett fel a pedofil papok ellen illetve, hogy eltussolta ezeket az ügyeket. A lengyel egyház nem kívánta kivizsgálni ezeket az ügyeket, de a Vatikán igen. Ezért járt Bagnasco bíboros Krakkóban.

Ferenc pápa és a lengyel püspöki kar viszonya nem épp harmonikus

A lengyel püspöki kar – a magyarhoz hasonlóan – sokkal inkább a saját jobboldali kormányához lojális mint a Vatikánhoz. Olyan kérdésekben mint a migráció, a melegek ügyek vagy a papi pedofília megítélése teljesen világos a lengyel és a magyar püspöki kar szembenállása Ferenc pápa álláspontjával. A Vatikán közvetlenül nemigen avatkozhat be a lengyel vagy a magyar egyház ügyeibe, de a pápai nunciusoknak nagy szerep jut abban, hogy kiből lesz püspök vagy érsek hiszen őket a pápa nevezi ki. Ugyancsak a pápától függ, hogy kiből lesz bíboros?

Krakkó érseke például nem kapta meg a bíborosi kalapot noha elődei számára ez hagyományos előjog volt. Marek Jedraszewski érsek ugyanis különösen markánsan képviseli azt az ultra konzervatív irányzatot, amellyel Ferenc pápa szembenáll.

Az érsek megjósolta például, hogy 2050-re nem marad fehér ember Európában a bevándorlás miatt.

Krakkó érseke a „szivárványos pestisről” beszélt, amely éppúgy fenyegeti Lengyelországot mint korábban a kommunizmus.

Lengyelországban a katolikus egyház befolyása sokkal nagyobb a társadalom életére mint Magyarországon. Jól mutatja ezt a rendkívül szigorú abortusz törvény, melyet a jobboldali kormányzat a társadalom jelentős részének tiltakozása ellenére, és a katolikus egyház aktív támogatásával elfogadtatott Lengyelországban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!