Kezdőlap Címkék Vow Food

Címke: Vow Food

Húsgombóc régen kihalt mamutból

Másképp is kerülhet hús az asztalra mint eddig, ezt szeretné bizonyítani egy cég Ausztráliában, amely sejtekből állítja elő egy olyan mamut húsát, amely réges-régen kihalt.

Csirke, disznó vagy marhahúst több tucat cég állít már elő sejtekből, de Vow Food olyasmibe fogott Ausztráliában, amely egyedülálló a világon. A különleges állat húsokat akar létrehozni, hogy ily módon bizonyítsa: nincsen szükség a környezetet károsító hagyományos tenyésztésre ezekben az esetekben sem. Bölény, kenguru, krokodil, páva és ritka halak és madarak szerepelnek az ausztrál cég étlapján. Egyelőre még a kísérleti stádium nem ért véget, de a cégnél fogadkoznak: az első ritkaság az idén már ehető lesz Szingapúrban. A japán fürj lesz az első fecske. Vajon elfogadják-e az étteremben a japán fürjet, amely sosem repült? Az ausztrál cégnél nagy a várakozás, de tartanak a közönség reakcióktól.

“A fogyasztási szokások megváltoztatása komoly probléma” – ismeri el az ausztrál cég vezérigazgatója, aki a londoni Guardiannek nyilatkozott.

“A célunk az, hogy átszoktassunk több millió húsevőt a hagyományosan tenyésztett állati húsokról olyan újakra, melyeket elektromos rendszerek állítanak elő.”

Hogy lehet ezt elérni?

“Szerintünk az a legjobb megoldás, ha kitalálunk húsféléket, amelyek táplálóak és ízletesek. Ezért olyan sejteket keresünk, amelyeket könnyű szaporítani, és a végeredmény ízletes és tápláló.”

Hogy jutott eszükbe a mamut? Erre a kérdésre az ausztrál cég társ vezérigazgatója válaszolt:

”azért választottuk a mamutot, mert ez az állat a kihalás szimbólumává vált. A klímaváltozás áldozata lett.”

A tudósok szerint a mamut azért halt ki, mert a jégkorszak után felmelegedés következett, és ehhez már nem tudott alkalmazkodni. Persze szerepet játszott a mamut kihalásában az a nem elhanyagolható tényező is, hogy az emberek rákaptak a mamut húsára, és a tömeges vadászat szintén hozzájárult az állat kihalásához.

A Vow Food úgy tudta előállítani a mamut húsát, hogy együttműködött tudósokkal  Queensland állam egyetemén Ausztráliában.

A mammut DNS-éből szerezték a sejteket, de felhasználtak elefánt DNS-t is.

“Nevetségesen könnyen és gyorsan ment minden” – nyilatkozta Wolvetang professzor, a kísérlet vezetője.

Milyen íze van a mamut húsának?

“Évezredek óta senki sem kóstolta ezt. Így nem tudhatjuk, hogy a mai ember szervezete hogy reagál erre. Persze először egy kicsit furcsa, de minden új dologgal így vagyunk az elején. Környezetvédelmi és etikai szempontból azt hiszem, hogy ez a megoldás lehet a jövő “- hangsúlyozta az ausztrál professzor.

Hogy reagál a piac?

Az emberek többsége megmarad a hagyományos hús mellett – állítják a szakértők, akik a londoni Guardiannek nyilatkoztak. Szingapúrban mindenesetre már lehet kapni az ily módon előállított húsokat, és az Egyesült Államokban is elindult az engedélyezési eljárás. Szingapúrban miután megkapták az engedélyt, azt tervezik, hogy a sejtekből tenyésztett japán fürjek még az idén az asztalra kerülhetnek az éttermekben is. Mi lesz a mamut húsgolyóval?  Kedden este bemutatják Hollandiában a Nemo Múzeumban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!