Legyen Lánczi András szégyene az az ostobaságtól, tudatlanságtól és hazugságtól hemzsegő konyhafilozófia, amelyet félve tisztelt főnöke, Orbán miniszterelnök tegnapi beszédének második részében felolvasott. Például: „egy liberális rendszerben az a szabály, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti. Ez az egyéni cselekvés iránytűje…
Ezzel szemben, az, ami most nálunk van, vagy amit most próbálunk felépíteni, egy más erkölcsi iránytűt követ, és azt mondja, visszatérve egy ismert igazsághoz, hogy nem az a két ember közötti helyes viszony definíciója, hogy mindent szabad mindenkinek, ami a másik szabadságát nem sérti, hanem a helyes definíció az, hogy amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, te se cselekedd azt a másiknak. Sőt, amiről azt akarod, hogy veled megtegyenek, azt te is tedd meg a másiknak.”
Az, hogy a liberalizmusról akkora marhaságot állít, mint ide Lacháza, most nem érdekel. Ám ami az idézetet illeti, vagyis Orbán szavaival „az illiberális demokrácia erkölcsi iránytűjét”, azt a 3Mózes 19,18 így fogalmazza meg: „Szeresd embertársadat, úgy mint tenmagadat.” Aztán a Talmudban Hillél rabbi a zsidó tanítás lényegét ezzel az egy mondattal foglalja össze: „Ami neked gyűlöletes, ne tedd embertársadnak.” (Sabbat 31a). Aztán jön a zsidó Jézus, aki ezt tanítja: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” (Máté 7,12), valamint „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Máté 22,39).
De még nincs vége, most jön a lényeg! Minthogy a liberalizmus jog- és államelméletének, valamint szabadságfogalmának az egyik meghatározó szellemi forrása, Immanuel Kant a legfőbb morális törvényt, az erkölcs abszolút mércéjét a kategorikus imperativuszban mondta ki, amelynek egyik megfogalmazása így hangzik: „Cselekedj úgy, hogy az ember-mivoltot, a te személyedben és minden egyéb személy esetén is, mindig célként kezeld, soha ne csupán eszközként.” S Kant még arról is beszélt, hogy az erkölcsi törvény nem Isten kötelezően ránk mért, kikerülhetetlen parancsolata, hanem annak értékét, súlyát és nagyszerűségét épp az adja, hogy az ember saját maga választ, s dönt arról, hogy engedelmeskedik, vagy nem engedelmeskedik az erkölcsi törvénynek. Épp ez adja az ember felelősségét, s teszi az embert morálisan számonkérhető lénnyé.
Ez tehát legyen Lánczi rektor szégyene és tudatlanságának legújabb lenyomata. Ám vajon mikor fog megszólalni Erdő Péter bíboros?
Ha nem tudja, miért is kellene, akkor segítek. Ugyanis Magyarország miniszterelnöke saját koszos politikai bakancsát törölte bele a keresztény szabadságfogalomba, mintegy azonosítva a kereszténységet a kleptokráciára (görögül κλέπτης – tolvaj, κράτος – hatalom, uralkodás), embertelenségre, a tudás, az oktatás, a kultúra, az egészséghez való jog etc. megtagadására épülő maffiaállammal, s csörgősipkás bohóccá kísérelvén meg átfabrikálni az egyházatyáktól kezdve korunk keresztény hagyományának legnagyobb képviselőiig úgyszólván mindenkit.
Orbán „keresztény szabadságot” emlegetett, a „keresztény szabadság megteremtésének rendjét”, s ezt mondta: „És akárhogy is forgatom és gondolkodom, nem tudok jobb definíciót adni, minthogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság, Christian liberty.”
Talán Erdő Péter emlékszik még egy bizonyos Karol Wojtylára, akit a későbbiekben II. János Pál néven ismert meg az egész földkerekség, s akit öt évvel ezelőtt Ferenc pápa szentté avatott. Három, egymással szorosan összefüggő idézet következik II. János Páltól, abban az őszinte és szűnni nem akaró reményben, hogy ha más nem is, talán e három szöveg elgondolkodtatja majd Erdő Péter bíborost. Ha már a Vezér „felkészült”, „bölcs” tanácsadóinak gondolkodásra nem, csupán a legócskább manipulálásra és a legszánalmasabb hazudozásra futja.
És akkor következzék a három citátum Szent II. János Pál pápától:
1. „Az erkölcsi kérdés nem választható el a szabadság kérdésétől, sőt a szabadságot központi helyre teszi, mert nincs erkölcsiség szabadság nélkül. (Veritatis splendor, 46.)
2. „A legfőbb akadály, amelynek legyőzése szükséges a teljes szabadság eléréséhez, a bűn és a „bűn struktúrái”, amelyek abból erednek, hogy a bűn fokozatosan sokszorozódik és terjed.” (Sollicitudo rei socialis, 46.)
3. „A politikai hatalom gyakorlásában alapvető a szolgálat szelleme, mert a szükséges hozzáértés és hatékonyság mellett egyedül ez képes a politikusok tevékenységét áttetszővé és tisztává tenni, amit egyébként a nép joggal megkövetel. Ez föltételezi a nyílt és következetes harcot bizonyos kísértések ellen, mint például a tisztességtelen eszközök és a hazugság igénybevétele; a közösség vagyonának jogtalan fölhasználása egyes személyek javára vagy párthívek megnyerése végett; a tömegtájékoztatási eszközök kétértelmű vagy törvénytelen felhasználása a hatalom megszerzése, megtartása vagy növelése érdekében.” (Christifideles laici, 42.)
Gábor György
