Kezdőlap Címkék Udvardy György

Címke: Udvardy György

Magyar katolikus egyház – félúton Ferenc pápa és Orbán között

Veszprém érseke Udvardy György felkérte elődjét, Márfi Gyulát – Orbán Viktor miniszterelnök lelkes hívét, aki felszentelte a karmelita kolostort – hogy “távozzon Veszprémből annak érdekében, hogy az egyházmegye kormányzásának gondjaitól a megfelelő távolságot tudja tartani – egyúttal a saját érdekében is.”

Látszólag a két egyházi vezető, előd és utód viszonyát az rontotta meg, hogy a veszprémi székesegyház felújítását másképp képzelik el. Valójában azonban politikai különbségről van szó amint az kiderül abból az interjúból, melyet a 79 éves nyugalmazott érsek a Heti Válasznak adott. A lap így ír az idős nyugalmazott érsek és a hatalom viszonyáról: Márfi Gyula nyugalmazott érseknek sok befolyásos kormányzati ismerőse van. Már érseksége alatt is a kormányzati üzenetek egyik fő rezonátora volt a katolikus egyházban. A migrációval és az LMBTQ- val kapcsolatos álláspontja közelebb áll a magyar kormányéhoz mint Ferenc pápáéhoz.

Az idős ex érsek ezt nem is tagadja:

“Így van. Ez érthető hiszen a Szentatya ősei nem álltak 300 évig harcban a muszlimokkal. Neki a 150 éves török megszállásról sincsenek olyan emlékei mint nekünk. Azonkívül az ősei is migránsok voltak Argentínában, ahol befogadták őket. Ő nagyon jó ember, és ezért elkerülhette a figyelmét, hogy szülei keresztény emberként mentek egy keresztény országba míg hozzánk muszlimok jönnének.”

Fordult-e Márfi Gyula Orbán Viktor miniszterelnökhöz a székesegyház ügyében hiszen egy 39 milliárdos állami beruházásról van szó?

“Nem, nem helyezkedhetek szembe az érsek úrral. Legfeljebb tájékoztatást adhatok a miniszterelnök úrnak.”

Veszprém fontos hely a katolikus egyházban: innen ment Esztergomba Mindszenty József. Amikor 75 éves korában Márfi Gyula kötelezően felajánlotta lemondását a pápának, Rómában azt azonnal elfogadták. A püspöki kar elnöke, Veres András szívesen lett volna az utóda. Ám tudatta vele a pápai nuncius, hogy amíg Orbán Viktor irányvonalát követi a püspöki kar élén addig erre csöppnyi esélye sincs. Veres András püspök ezért nem is kívánta folytatni a püspöki kar elnöki posztján, de Orbán Viktor ragaszkodott ehhez. Így Veres püspök maradt a püspöki kar élén, és nem lett érsek Veszprémben.

Ferenc pápa kontra Orbán

Kettőjük hűvös viszonya megerősítést nyert a tavalyi eucharisztikus kongresszuson, melyet Budapesten rendeztek meg. Igazi személyes találkozóra nem is került sor hiszen a hivatalos magyar állami küldöttséget Áder János akkori államfő vezette. Ezt a megoldást Erdő Péter bíboros találta ki, hogy elkerülje a konfrontációt a pápa és a magyar miniszterelnök között. Erdő Péter arra hivatkozott, hogy Áder János katolikus míg Orbán Viktor református.

Csíksomlyón, ahol nemrég Ferenc pápa is misét pontifikált, idén Udvardy György veszprémi érsek misézett pünkösd alkalmából.

Ő szerzett 39 milliárd forintot a magyar államtól a székesegyház felújítására Veszprémben. A dunántúli város Európa kulturális fővárosa lesz jövőre. A magyar katolikus egyház pedig marad félúton Ferenc pápa és Orbán Viktor között: a kinevezések Rómából jönnek, a pénz viszont a magyar miniszterelnöktől.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!