Kezdőlap Címkék Tunézia

Címke: Tunézia

Először választottak női polgármestert egy arab országban

0

Tunézia fővárosának egy 54 éves gyógyszerésznő, Szuab Abderrahim lesz az első embere. Ez a demokrácia nagy győzelme- nyilatkozta az új polgármester, aki a mérsékelt iszlamista Ennahda (Újjászületés) pártjának támogatásával került Tunisz polgármesteri székébe.

Tunézia mindig is az élen járt a nők a jogainak elismerésében az arab világban. Habib Burgiba, a független Tunézia első vezetője már 1956-ban sok olyan jogot biztosított a nőknek, amely a muszlim világban és különösen az arab államokban vakmerő újításnak számított. Miután 2010 decemberében megbukott a diktatúra Tunéziában, a demokratikus kormányzat tovább ment ezen az úton: ma már egy muszlim nő férjhez mehet nem muszlim férfihoz is. Ez régebben szigorúan tilos volt, a keresztény nőknek is át kellett térniük az iszlámra, ha a férjük Mohamed próféta hitét vallotta.

Az arab tavasz Tunéziában indult.

A célja az arab államok diktatórikus rendszereinek a megdöntése volt. Tunézia után Egyiptomban is fordulat következett be. A legnépesebb arab államban hamar kiderült, hogy az általános szegénység és elmaradottság iszlamista uralmat eredményez. Ezért az Egyesült Államok támogatásával Sziszi tábornok megbuktatta az iszlamista rezsimet. Választott diktátorként kormányozza Egyiptomot.

Tunéziában ugyan megmaradt a kivívott demokrácia, de megmaradt az általános szegénység is. Sőt még fokozódott is, mert az iszlamista terroristák szisztematikusan támadták az ország fő bevételi forrását, a turizmust.

Ennek következtében Tunézia csak nehezen birkózik meg a gazdasági nehézségekkel.

A demokrácia ennek ellenére tovább lép előre: ezt mutatja az is, hogy első ízben választottak nőt a főváros polgármesteri székbe. Ráadásul a mérsékelt iszlamista párt támogatásával, vagyis a konzervatív muszlimok között is megindult a változás, hogy megpróbálják a huszonegyedik század realitásaihoz igazítani Mohamed próféta tanítását.

Először döntöttek a fair play-pontok a továbbjutásról

0

Kolumbia végzett az első helyen a H csoportban az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután a 3., utolsó fordulóban csütörtökön 1-0-ra legyőzte Szenegált, amely végül a fair play-pontok összevetésével csúszott a harmadik helyre, s esett ki.

A csoport másik mérkőzésén Japán 1-0-ra kikapott a már biztosan búcsúzó Lengyelországtól, azonban ez az eredmény elég volt a szigetországiaknak, ugyanis a sárga és piros lapok tekintetében jobban álltak afrikai riválisuknál. Emiatt a találkozó utolsó bő tíz perce ritkán láthatóra sikerült, hiszen sem a lengyelek, sem a japánok nem akartak előre menni, így békés gurigázást láthatott a füttykoncertet adó volgográdi közönség.
Japán a fair play-pontokkal előzte meg a csoportban hozzá hasonlóan szintén 4 ponttal, valamint 4-4-es gólkülönbséggel végző Szenegált, amellyel 2-2-es döntetlent játszott.

A vb-k történetében először rangsoroltak a fair play-pontok két csapat között.

Belgium csoportelsőként ment tovább

A G csoportban Belgium százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen, miután a 3., utolsó fordulóban 1-0-ra legyőzte Angliát. A két együttes már korábban biztosította továbbjutását.

A nyolcaddöntőben Belgium hétfőn Japánnal, Anglia pedig kedden Kolumbiával találkozik.

A már biztosan búcsúzó csapatok mérkőzésén annyi volt a tét, hogy Panama megszerzi-e első pontját a világbajnokságon. Nos, ez nem sikerült, Tunézia 2-1-re legyőzte Panamát, így az afrikai csapat végzett a csoport harmadik helyén.

Az utolsó pillanatban menekültek meg a németek, Maradonát másolta a belga csatár

0

Másodpercekkel a vége előtt nyerték meg a svédek elleni meccset a németek, ezzel megmaradtak továbbjutási esélyeik. Óriásit hibázott a videóbíró az első félidőben, teljesen egyértelmű büntetőt nem kaptak meg a svédek. Mexikó Dél-Koreát, Belgium Tunéziát verte, Romelu Lukaku megint két gólt lőtt, egymást követő vb-meccseken ez utoljára Maradonának sikerült. Már most több büntetőt ítéltek a vb-n, mint négy éve az egész tornán.

A belgák nagy lendülettel kezdték meccsüket Tunézia ellen, Eden Hazard gyorsan kiharcolt egy 11-est, amelyet be is lőtt. A vb-n ez volt a 13. büntető – négy éve Brazíliában az egész torna alatt volt ennyi.

Lukaku első gólja
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Párt perccel később Romelu Lukaku növelte az előnyt. Ezután, elég váratlanul, a tunéziaiak szépítettek, egy szabadrúgás után Dylan Bronn fejesével.

Kiegyenlítettebb lett a meccs, közben

sérülés miatt két tunéziait is le kellett cserélni.

Mindkét oldalon voltak helyzetek, majd az első meccsen is duplázó Lukaku a szünet előtt újabb gólt szerzett. Egymást követő meccseken utoljára Diego Maradona szerzett egynél több gólt, még 1986-ban.

A második félidőben Hazard is megszerezte második gólját. A belgáknak egyre több volt a helyzetük, a csereként beállt Michi Batshuayi viszont sorra hagyta ki, míg végül neki is sikerült gólt lőnie. A végeredményt Vahbí Hazrí állította be az utolsó percben, így az eddig legtöbb gólt hozó meccsen

5-2-re nyert Belgium.

A nap második meccsét az első fordulóban Németországot verő Mexikó játszotta a korábban a svédektől kikapó Dél-Koreával. Itt pedig az első félidő közepén megszületett a torna 14. büntetője: a mexikóiak kapták, miután az egyik koreai védő kézzel ütött egy beadásba. A 11-est Carlos Vela be is rúgta.

Ezután is főleg mexikói helyzetek, amelyek viszont kimaradtak. A második félidőben a koreaiak egyre jobban kinyíltak, voltak helyzeteik, de a mexikói kontrák veszélyesek volt és az egyikből Javier Hernández megszerezte a második gólt. Az utolsó percekben Szon Heung Min még egy szép távoli lövéssel szépített, de így is

Mexikó nyert 2-1-re.

A németeknek ezek után nyerni kellett a svédek ellen, egy esetleges vereség ugyanis már most biztossá tette volna a kiesésüket. Ennek megfelelően nagy iramban és német fölénnyel kezdődött a meccs, de csak kisebb helyzetekig jutottak, közben pedig a svéd kontrák is veszélyesek voltak.

Az egyiknél

a vb-n már nem először hibázott hatalmasat a videóbíró:

a kilépő Berget Boateng ellökte és fel is rúgta, a bíró nem látott szabálytalanságot, a visszajátszás azonban teljesen egyértelmű volt – a videóbíró érthetetlen módon mégsem jelzett.

A félidő közepén mégis a svédek szerezték meg a vezetést, méghozzá

a vb egyik legszebb góljával:

Kroos saját térfelén eladta a labdát, a beívelést Ola Toivonen mellel levette, majd gyönyörűen átemelte Neuert (a sokadik visszajátszás után sem volt egyértelmű, hogy a becsúszó Boateng lábán felperdült-e a labda).

Toivonen gólja
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Messzara

A meccs ezután is ugyanúgy nézett ki: nyomtak a németek, de igazából helyzet nélkül, a svéd kapusnak egy megpattanó lövésnél kellett először védenie. Egy svéd kontránál viszont Hector az utolsó pillanatban mentett sarokkal, a félidő utolsó percében pedig Neuernek kellett bravúrral védenie Berg fejesét.

A második félidőt viszont szerencsésen kezdték a németek: egy megpattanó beadás Marco Reus térdéről került a kapuba,

ezzel sikerült egyenlíteniük.

Ezután nyomasztó volt a német fölény, a svédek szervezetten (és sportszerűen) védekeztek, de egyre jobban fáradtak, kontrázni se nagyon volt már erejük. A németek most már eljutottak helyzetekig, ezeket azonban sorra kihagyták.

Sőt, pár perccel a vége előtt emberhátrányba kerültek, miután Boateng megkapta második sárga lapját. Ezután pörögtek fel az események: Gomez fejesét nagy bravúrral védte a svéd Olsen, Brandt távoli lövése pedig a kapufát találta el.

A győzelmet végül a svédek cseréinek köszönhették a németek: egy ellentámadásnál Guidetti ahelyett, hogy középre passzolt volna a teljesen üresen érkező csapattárshoz, rossz szögből gyengén kapura lőtt, utána pedig Durmaz abszolút feleslegesen szabálytalankodott a saját 16-osánál, a szabadrúgás után pedig az első gól előtt hibázó Toni Kroos nagyszerűen csavart a kapuba, már a 95. percben. Így

2-1-re nyertek a németek.

A csoportban viszont szinte még bármi megtörténhet: Mexikónak 6, Svédországnak és Németországnak 3-3, Dél-Koreának 0 pontja van.

Hazazavarták a Milan csatárát a vb-ről, bemutatkozott egy abszolút újonc

0

A horvát Nikola Kalinic nem volt hajlandó csereként pályára lépni, ezért a szövetségi kapitány hazaküldte. A most először vb-n szereplő Panama simán kikapott az esélyesek közé sorolt Belgiumtól, az angolok a vártnál nehezebben verték Tunéziát, a svédeknek pedig a videóbíró hozott győzelmet.

Simán, 2-0-ra nyerte első csoportmeccsét a horvát válogatott a vb-n, Nigéria ellen, utána mégis botrány tört ki. A Milanban játszó csatár, Nikola Kalinic ugyanis egyszerűen nem volt hajlandó csereként beállni, arra hivatkozva, hogy megfájdult a háta. Így aztán a szövetségi kapitány, Zlatko Dalic úgy döntött, hogy neki ezek után nincs is szüksége Kalinicre, mondván, egészséges, játékra kész focisták kellenek neki, és hazaküldte Oroszországból.

A vb-n ma is három meccset rendeztek. Az elsőn a dél-koreaiak kezdtek lendületesebben a svédek ellen, de helyzetük nem volt, majd kiegyenlítettebb lett a meccs, sőt, a koreai kapusnak kellett nagyokat védeni. Igazán folyamatos játék nem volt, sok volt viszont a szabálytalanság.

Végül Svédországnak a videóbíró hozott győzelmet:

a bíró ugyanis nem vette észre, hogy az egyik svéd játékost felrúgták a 16-oson belül, pontosabban látta az esetet, de szabályosnak ítélte. Aztán amikor szóltak neki, hogy érdemes lenne ezt videón visszanézni, ő is rájött, mi történt. A 11-est Granqvist belőtte, ezzel 1-0-ra nyertek a svédek.

A második meccsen bemutatkozott a vb abszolút újonca, Panama is, méghozzá a vb egyik titkos esélyesének tartott, Hazard-ral, De Bruyne-nel, Lukakuval felálló Belgium ellen. Az első félidőben, bár voltak belga helyzetek, de alapvetően jól tartották magukat a panamaiak.

A második félidő viszont ritkán látható nagy góllal kezdődött:

egy kifejelt labdát Dries Mertens kapásból, a 16-os jobb sarkától zúdított a kapuba.

A meccsen egymást követték a kemény belépők, sok volt a sárga lap, a félidő közepén aztán jött a második belga gól: De Bruyne beadását Lukaku fejelte a kapuba, majd néhány perccel később egy kontra után ugyanő növelte az előnyt, ezúttal Hazard passza után. Több gól már nem született: 3-0-ra nyert Belgium.

A nap utolsó meccse angol rohamokkal és a tunéziai kapus bravúrjaival kezdődött, de egy szöglet után Hasszen hiába védett hatalmasat, a kipattanót Harry Kane a kapuba lőtte, már a 11. percben vezetett Anglia.

A kapus válla ráadásul meg is sérült, le kellett cserélni, sírva ment le a pályáról.

Ezután viszont az angolok visszavettek, és erre rá is fizettek: egy 16-oson belüli ütközésnél ugyanis a bíró úgy ítélte meg, hogy Walker odaütött Ben Juszefnek, büntetőt ítélt, amelyet Szasszi be is lőtt. A félidő hátralévő részében hiába dolgoztak ki az angolok sorra helyzeteket, ki is hagyták azokat.

A második félidőben egyre nőtt az angol nyomás, de jó ideig helyzet nélkül. Végül az utolsó percben egy szöglet után egy tovább pattanó labdát a teljesen egyedül hagyott Kane a hálóba fejelt, ezzel 2-1-re nyert Anglia.

50 Iszlám Állam-harcost keres az Interpol Európában

0

Mindannyian tunéziai állampolgárok, Olaszországba érkeztek, onnan valószínűleg más országokba mentek tovább.

A Guardian szerezte meg a listát, amelyen az ötven név szerepel, és amelyet még november végén küldött el a nemzetközi rendőri szervezet az olasz belügyminisztériumnak, amely szétküldte az európai terrorelhárító ügynökségeknek. Mind az 50 gyanúsított tunéziai, a nevüket és a születési idejüket is tudják. A lapnak egy szakértő azt mondta:

valószínűleg július és október között érkeztek Szicíliába,

csónakokkal. Egyikükről úgy gondolják, hogy már Dél-Franciaországban van, de több másik is elhagyhatta már Olaszországot.

Tunéziából körülbelül 5500-an mentek Szíriába és Irakba, hogy a dzsihádisták oldalán harcoljanak. A közel-keleti vereségek után az Iszlám Állam új stratégiára kényszerül, és több kormány is azon félelméről beszélt, hogy a harcosok majd Európában követhetnek el újabb merényleteket (erről részletesen ebben a cikkben írtunk).

Tavaly júliusban szintén a Guardian írt egy hasonló listáról, azon 173 olyan Iszlám Állam-harcos neve szerepelt, akiket európai terrortámadásokra képeztek ki. Akkor az Interpol szóvivője azt mondta: a szervezet rendszeresen küld szét ilyen listákat, amelyeken körözött terroristák is szerepelnek.

Az embercsempészek új paradicsoma: Tunézia

0

Az afrikai menekültek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tunéziai embercsempészek által kínált szolgáltatások és Európába tartó útvonalak. 

Eddig a vállalkozó szelleműek Afrikából inkább Líbiából indultak útnak, de most Tunézia szerepe felértékelődött – állapította meg helyszíni riportjában a Reuters. A líbiai milíciák lepaktáltak Olaszországgal, hogy visszatartsák a migránsokat. Azonkívül Líbia partjait egyre jobban őrzik az olasz és más uniós tagállamok haditengerészetei.
A Líbiából kivándorlók célpontja általában Lampedusa, de az borzasztóan túlzsúfolt és szigorúan őrzött. Ezért a tunéziai embercsempészek inkább Szicília szigetét célozták meg, amelynek partvidéke nagyon hosszú és amúgy is a csempészetnek ott évezredes hagyománya van. Ráadásul ott a hatóságok sokkal elnézőbbek:

kizárólag az iszlamista terroristákra vadásznak.

Jelenleg a tunéziai migránsok döntő többsége gazdasági kivándorló, miközben régebben Ben Ali rendszere elől menekültek Európába. A diktátor 2011-ben megbukott, de a demokrácia és az iszlamista kormányzás sem tudott új munkahelyet teremteni. Ezért aztán tömeges a jelentkezés az embercsempészeknél, akik jelentős komoly összegeket fizetnek.

Egy jegy Tunéziától Szicíliáig 3000 dinár vagyis 1223 dollár. Nem kis pénz ez egy munkanélküli fiatalnak, de nem is lehetetlen összeszedni. Így aztán egyre többen vágnak neki az új embercsempész útvonalnak Tunéziából Szicíliába – mesélte a parti őrség parancsnoka.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK