Kezdőlap Címkék Trianon

Címke: Trianon

Nekem nem fáj Trianon!

Én mocskosul dühös vagyok miatta. Azért, mert immár 100 éve – jóvanna, 99 – ebbe a szemét alkuba verik bele a pofánkat, ha bármit is akarnánk: kicsit jobb életet, szabadabb levegőt. Főként a saját, lelkiismeretlen uraink. Ezek a mostaniak kiváltképp pofátlanok. Teleszemetelték városainkat, falvainkat hazug, giccses síremlékekkel. Most éppen gigantikus ravatalozót terveznek a Parlament épülete közelébe.

Ha nem tudnák, jelentem: élünk! És boldogulni szeretnénk: a kalotaszentkirályi Jolánka, a rimaszombati János a szőke, kékszemű Malinkával, aki párja kedvéért töri a magyart, meg a hajasdi Iván, aki máig se tudja kimondani szerelmetes felesége nevét, így inkább Karmazsinkának hívja, ami meg se nem ukrán, se nem magyar, hanem török eredetű kifejezés.

Vajon miért erőltetik a temetői hangulatot? Talán abban reménykednek, hogy a temetőben nem illik hangosan kiabálni, így majd csöndben szemet hunyunk afölött, hogy az imbolygó lángok jótékony homályában ezerrel lapátolják kifelé a hátsó kapun mindannyiunk örökségét? Meddig akarják még froclizni a bogojevoi Surdát? Amíg neki nem megy a gombosi Zoltán házának, családjának? Vagy fordítva, ahogy ilyenkor lenni szokott.

Mindezt egy száz éve (OK 99) lelketlen kufárok, önhitt győztesek, tudatlan arisztokraták által összelapátolt okirat miatt? Amit ráadásul azóta már ezer módon felülírt a múló idő. A leglátványosabban éppen ebben a XXI. században.

Vajon mit takargatnak az örökké a pofánkba rázott gyászleplekkel? Vannak tippjeim, jó néhány kimúlt ló patája villan ki időnként a honfibú rezgő palástja mögül. A legtöbbnek személyneve is van.

Hagyjuk őket a fenébe! És örüljünk a magunk piros-fehér-zöld életének, a piros-sárga-kék, meg a piros-fehér, meg a kék-fehér-piros, meg a többiek körében.

Ettől még holtukban is garantáltan megüti a guta az egykori gőgös pojácákat, akik abban a Párizs melletti kiskastélyban összegányolták azt a szennyes irományt.

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia – a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén – olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik.

Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.

Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben – nem fogja -, az sem változtat ezen semmit.

Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve – a korábbi genetikus trend alapján – értelmezendő.

Brexit és Trianon

„Akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?” – kezdi Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetét

Április 12. Dies irae: a harag – avagy az ítélet – napja; ekkor fog lecsapni a kemény brexit Nagy-Britanniára. Amikor e sorokat írom 11 nap választ el ettől, s nyilvánvalóan távolságtartóbban élem meg ezt az eseményt, mint azok, akiket a szigetországban közvetlenül érint. Néha belegondolom magam az ő helyzetükbe, s aztán azzal vigasztalom magam: nekünk, az unióban maradóknak valamelyest könnyebb lesz „azután”.

Nemrég az Európai Parlament egyik képviselőjét kérdeztem arról, hogy miként érinti Nagy-Britannia távozása az európai biztonságpolitikát, lévén, hogy mégis – hadi arzenálját és a fejlesztési potenciált tekintve – hadászatilag a kontinens legerősebb államáról van szó. A válasz kettős volt: egyrészt egyáltalán nem változik semmi, mert Nagy-Britannia továbbra is a NATO egyik oszlopa marad, s igen jó az együttműködés ezen a – vagyis katonai és hírszerzési – szinten.

Másrészt Nagy-Britannia távozása a döntéshozatali mechanizmus szempontjából csak használ a közös Európának, nemhogy gyengítené azt. És emlékeztetett az európai honatya két dologra: egyrészt, hogy ne feledjem, az orbáni különutas és Európa-ellenes politika mindig lelkes támogatókra talált a toryk és a UKIP körében, másrészt pedig az Európai Parlamentben valahányszor közös biztonságpolitikai javaslatok kerülte terítékre, többnyire a UKIP és a toryk ellene szavaztak és csöndben a brit munkáspárt is csatlakozott hozzájuk. Nagy-Britannia jelenléte az Európai Unióban egyre nagyobb tehertétel volt biztonságpolitikailag; de nem csak biztonságpolitikai szempontból – jegyezte meg kérdésemre adott választásban az európai képviselő.

A toryk – vagyis a konzervatívok – túlnyomó többsége soha sem kedvelte országa uniós tagságát, s bár mind a folyamatot elindító Cameron-kabinetben, mint Theresa May kabinetében többségben voltak és vannak az unió-pártiak, ám a hangos brexitpárti kisebbség gátlástalanságát az a tudat teszi hatékonnyá, hogy komoly külső erő áll mögöttük. De ma már legalább ilyen erőteljes, sőt feltehetően erőteljesebb azok tábora, akiket visszarettentett a brexit, szavuknak, akaratuknak még sincs olyan ereje, mint a kilépést támogatóknak. Vajon miért? – teszi fel a kérdést már 2016 júniusa óta a meglepett világ.

E kérdésre a válasz ugyan kevéssé kézenfekvő, mi magyarok azonban sokkal könnyebben megérthetjük a britek „miértjét”, mint bárki más. Mert akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?

Ma egyre parttalanabb Magyarországon a kormány által felkorbácsolt Trianon-narratíva. De mit jelent a jelenben Trianon? Nézzünk mélyen a valóságban: Erdélyben él – nagylelkű becslés – 1,4 millió magyar és 7 millió román. És az arányok a Vajdaság, a Felvidék vagy Kárpátalja vonatkozásából még rosszabbak magyar szempontból. Ha ez így van, miről beszélünk? Miről beszél Orbán Viktor, amikor a következő szöveget írja ki a facebookra: „Nemzeti összetartozás napja. A jövőt magyar nyelven írják.”

A brexit és a trianonozás két különböző konzervatív politikai elit hajszálpontosan azonos reakciója önnön válságára, mely annak következménye, hogy képtelenek szabadulni a múlttól. A múltban élnek, s a múlt elvárásainak akarnak megfelelni. Ennek fényében nincs komikusabb, mint a magyar miniszterelnök szövege a jövőről szóló narratíva magyar nyelvezetéről. És persze nincs tragikusabb sem az egész társadalom szempontjából.

Látnunk kell: egyfajta önfelszámolás ez, a brit konzervatív világ oszlásnak-indulása. Ez az elit képtelen meghozni azokat az áldozatokat, melyekre a német konzervatívok képesek voltak, másfelől híján van olyan vezetőnek, mint Macron. Emiatt képes egész társadalmát a mélybe, a kilátástalanságba rántani – gátlástalanul. A britek esetében tizenegy napon belül ennek nyilvánvaló jeleit megtapasztalhatjuk – ha csak nem történik valami csoda. De Magyarországon ebből aligha fog okulni bárki is.

Drábik és Trianon – Déli kávé Szele Tamással

Így, kávézás közben nem árt mindenféle apróságokkal mulattatnunk magunkat. A középkori arab szultánok ilyenkor behívták az udvari bolondot, nekünk az nincs, úgyhogy kénytelenek leszünk beérni a mi jó öreg dr. Drábik Jánosunkkal, jobb ő, mint Mátyás legendás bolondja, Mujkó – bár mondjuk Mujkóról tudjuk, hogy kicsit sem volt bolond.

Ezt Drábik doktorról nem merném eskü alatt állítani.

Tulajdonképpen arról jutott eszembe, hogy még karácsony előtt megjelent neki egy kötete, „Százéves Trianon” címmel – én bizony, mint célszerű szegény ember, sajnáltam rá a 3500 forintot, beleolvastam a világhálón keringő részleteibe, nyugtáztam, hogy nem jött meg a szerző esze tragikus hirtelenséggel, és megfeledkeztem az egészről. Hanem tegnap remekbe sikerült recenziót olvastam a kötetről a Válasz Online-on, Ablonczy Balázs tollából, akit azért nagyon nehezen lehetne vádolni mindenféle szélsőbaloldali elhajlással. Meg kell mondanom, jókat mosolyogtam rajta. Igaza van, nagyon igaza, ezerszer is igaza Ablonczy mesternek, ez a Drábik doktor lett légyen bár a Szabad Európa Rádió műsorszerkesztője valamikor, de mégis egy hályogkovács, egy sarlatán, ha bármi olyanról van szó, amihez érteni kellene. Különben univerzális ember: mindenhez egyformán nem ért.

Mégis történésznek, újságírónak nevezi magát, műsort vezet az Echo TV-n, de hát mit tehetünk: abban a világban, ahol Földi Lászlók, Nógrádi Györgyök és Georg Spöttlék lehetnek biztonságpolitikai szakértők, mindenki az lehet, ami lenni akar. Legfeljebb a végeredmény kicsit fura, azt értem, hogy Spöttlét visszahozták a földönkívüliek, nekik sem kellett, de azért érdekelne a bravúrműtét, amivel egy normális embert kormánypárti biztonságpolitikai szakemberré operálnak – biztos nagyon fájhat.

Szegények.

De térjünk vissza Drábik doktorra és Ablonczy mesterre

Lássunk pár mondatot a recenzióból!

„Drábik János specialitása, hogy bármilyen beszélgetés tizenhetedik másodpercétől indulatosan kiabál, és senki nem tudja nála hitelesebben, robbanásra kész aortával kiejteni azt a hangsort, hogy „a csirkefogó, szabadkőműves Edvard Beneš vezette, aljas, (szünet) rabló,(szünet) szlovák, (szünet) testvéreink”.

Igazából félő, hogy egyszer lájvozás közben történik vele valami visszavonhatatlan.”

Bizony, én is féltem, ha véletlenül odakapcsolok – de igyekszem még véletlenül sem rátalálni.

„Jelenleg az Országos Trianon Társaság elnöke, a Magyarok Világszövetségének vezetőségi tagja, és gyakran tart előadásokat szerte az országban. Drábik központi tézise viszonylag egyszerű: a világot egy szabadkőműves–zsidó–bilderbergiánus háttérhatalom irányítja, és működésére nagyjából minden visszavezethető az elmúlt kétszáz évben, a magyarságot ért tragédiák meg különösen.”

Tiszta sor. Az árvizeket kicsit nehéz elintézni, meg a vörösiszapot sem volt könnyű, de épp Drábik magyarázta el annak idején Szaniszló Ferenc Világ-Panorámájában, hogy azt is titkos fegyverekkel csinálták a tuggyukkik. Éles látású ember ez a Drábik, ha elmegy a kisboltba párizsit venni, és két dekával kevesebbet kap, már meg is írja, hogy becsapták a bilderbergiánus szabadkőművesek. De az is lehet, hogy a zsidók.

Viszont – milyen az új könyve?

Szóban nehéz azt elmondani, ugyanis voltaképpen a videó-előadásait íratta le és adta ki szöveges példaként. És a lényege?

„A bármiféle kronológiai rendet, illetve logikát csak nagyon lazán követő műben így találunk pénzkérő levelet Thomas Peterffy amerikai–magyar milliárdoshoz, harmincoldalas betétet Izrael atomprogramjáról, valamint lángoló szózatot a Kárpát Konföderáció létrehozásáról. Továbbá szó esik a Putyin–Trump viszonyról, az amerikai elnökválasztás újraszámlálási esélyeiről (két év késéssel), a szkíta–dák–magyar kontinuitásról és még egy csomó mindenről. A mondanivaló nem tér el Drábik korábbi megnyilvánulásainak fővonalától: a Magyar Királyságot a, khm, pénzhatalmi világelit (a továbbiakban: PHVE) tette tönkre, mert

  1. szabadkőműves államot akart csinálni Magyarországból,
  2. végül nem akart szabadkőműves államot csinálni Magyarországból,
  3. mert csak.”

Ablonczy úr tudós ember, és nem állhatja meg – bár tudja, hogy hiába teszi – mégis bekezdéseken keresztül cáfolja Drábik tárgyi tévedéseit a Trianon-kérdésben, nekem a kedvencem a drábiki Déva–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben vonal, ami a térképen nem vonal, ugyanis Drábik mester megfeledkezett néhány földrajzi tényről, és a „vonal” egy ponton visszatér magába, akár egy lasszó. Ezek szerint 1919. július másodikán a román királyi hadsereg részben körülzárta a semmit és saját magát, ami azért még ettől a fegyveres erőtől is nehezen volna elképzelhető. Nem is az: Drábikot nem érdekelte a térkép. Az is szabadkőműves huncutság. Állandóan körzővel, vonalzóval matatnak rajta, mi egyéb volna?

A recenziót Ablonczy Balázs csodás képpel zárja:

„Drábik a Tudás japánkerti tavacskájának iszapjába a saját rögeszméinek cölöpjeit verte le, azon kéne átügyeskedni magunkat a túlsó partra. Mindenféle segítség nélkül, négy-hat méteres ugrásokkal. Miközben a PHVE egy nagy uszodai tisztítóhálóval lökdös bennünket a partról.”

Én már csak pár apró ecsetvonást helyeznék el ezen a tökéletes képen.

Sajnos ebből a kötetből kimaradt, hiszen beletuszkolhatatlan volt, időrendi okokból (bár, ha ő mondaná, a hívek azt is elhinnék, hogy Trianon idején is élt) Drábik Petőfi-legendája. Ez valóságos iskolapéldája az összeesküvés-elméletes pszichózisnak.

Sőt, a Petőfi-mítosz sok szempontból tekinthető a logikus gondolkodás próbakövének is, hiszen két változat között választhatunk.

Vagy elhisszük, hogy egy szegény, ám mérhetetlenül tehetséges költő szó szerint elfogadtatja magát a korabeli társadalommal, pusztán tehetsége és hihetetlenül szorgos munkája révén, megteremti a magyar romantikus lírát, kulcsszerepet játszik az 1848-as forradalom kitörésében, folyamatosan végigverseli a magyar történelem legragyogóbb korszakát, majd a végén, egy vesztes csata forgatagában megölik és eltűnik a holtteste is, de ránk marad a munkássága – ez az általánosan elismert verzió.

Vagy azt hisszük el Drábiknak, hogy Petőfi nem viszonylag szegény emberek, hanem Széchenyi természetes fia lett volna, felemelkedésének nincs köze a tehetséghez, munkához, hanem apja támogatta titokban és a szabadkőműves páholyok egyengették az útját, Segesváron nem halt meg, hanem Burjátföldre hurcolták hadifogolynak, Barguzinban még gyermeke is született szállásadónőjétől, majd meghalt és egy dekabrista sírjába temették.

Ez a Drábik János-féle verzió

Az első igazi, magyaros, keserédes történet, van benne kudarc, siker, sok szegénység de végső soron elismerés és tragikus vég, a második egy zavaros összeesküvés-elmélet, aminek az a tanulsága, hogy az irodalomban általában, de a magyar irodalomban főleg semmi szükség tehetségre vagy szorgalomra, elsősorban születni kell tudni, aztán számít az is, hogy mibe lépünk be, végül pedig lehet sírunk a kies Szibériában, ha minden jól megy.

Ez bizony inkább antimese, antihőssel. „Ne tanulj, ne dolgozz, fiam, aki nem jó helyre született, abból úgysem lesz semmi” – mondja a híveinek. Azoknak a sikertelen és sértett embereknek, akiknek többsége meg van róla győződve, hogy mindenki alkalmas minden feladat elvégzésére, ők is írhatnának úgy, mint Karinthy, zongorázhatnának úgy, mint Kocsis Zoltán, lehetnének egymaguk egész vonósnégyes is – ha lenne nekik protekciójuk. A tehetséget nem létezőnek tekintik, éljen a középszer.

Hát ez Drábik és a drábikok esszenciája, ez az, amit ők hirdetnek, ez műti őket politológussá, újságíróvá, műsorvezetővé, biztonsági szakértővé vagy bármivé a világon. Hittel hiszik, hogy minden siker kapcsolatok kérdése, semmi köze munkához, tanuláshoz, szorgalomhoz, tehetséghez, tehát minden energiájukkal tanulás és munka helyett kapcsolatokat építenek, helyezkednek.

Jó ez a módszer?

Látszólag jó, hiszen ott ülnek minden húsosfazék mellett.

Csak nem örökkön-örökké jó.

Ugyanis akárhogy kineveznek valakit mondjuk nemzetbiztonsági főtanácsadónak vagy hőstenornak a kapcsolatai révén, csak addig élvezheti a pozícióval járó előnyöket, míg egy napon tényleg meg nem kell védenie a nemzet biztonságát vagy énekelnie nem kell. És akkor baj van: ugyanis ezek az emberek magabiztosan belevágnak a számukra teljesíthetetlen feladatba is. Azt hiszik, ha ők nem értenek hozzá, más sem ért, és senki sem fogja észrevenni, ha hógolyóval támadnak tankokra vagy – enyhébb esetben – olyan hamisan énekelnek, hogy a termet utána födémrepedés miatt fel kell újítani.

Ha egy valószínűtlen égi csoda folytán a világban minden ember a megfelelő helyre kerülne, azt a feladatot kapná, amihez a legjobban ért és a leghasznosabban képes végezni, a drábikok, spöttlék, nógrádiak és társaik, alaposan zavarba hoznák az Úristent.

Mert elképzelni is nehéz olyan feladatot, amire alkalmasak volnának.

Trágár és már elmúlt 18

Nagyszerű hely ez az ország, nagyszerű gondolkodókkal, a szellem nagyszerű embereivel, építő, lelket melengető, szubtilis disputákkal, elegáns, mély és lényegre törő eszmecserékkel, dialógusokkal és kontroverziákkal.

Az elmúlt napokban a tömegdemokrácia adta lehetőségeket, távlatokat és parttalan kereteket bölcsen kihasználva, s a demokrácia édes gyümölcséből szakajtva tömegek fejtették ki, hogy akkor most a gimnazista lány beszélhet-e csúnyán, avagy nem beszélhet csúnyán, illendő-e és elfogadható-e úgy beszélni, ahogy, avagy nem illendő, sőt, egyenesen gusztustalan, elutasítandó, közerkölcsöket romboló és pusztító, az ősi szittya-keresztény magyar lelkülettől, mentalitástól és kultúrától nagyon is távoli, avagy éppen az ősi magyaros-hunos-betyáros-lóratermett habitus legőszintébb és legmélyebbről fakadó manifesztációja a smirglis nem-nem-soha, Ugocsa non coronat beszédmód. Érzékeny lelkületű művésznők sikkantották el a hazának, hogy juj és nem és nem és jaj és oh, borzalom, azzal a célzattal, hogy végre a nemzet asztalára kerüljön népünk legmeghatározóbb és legnemzetibb metafizikai sorskérdése: a hangképző szervek igénybevételével lehet-e bazdmegelni, hány éves kortól lehet, hány éves korig nem lehet, szülői felügyelet mellett vagy sem, s ha zöld utat kapna az illetlen beszéd, akkor ez, minden jel szerint, egy újabb Trianonnal érne fel a balsorstól annyit tépett és szaggatott nemzetünk és lélekben tizenötmilliós magyarságunk számára.
Aztán – még mindig a gimnazistánál maradva – véget nem érő filozófiai disputákat eredményezett annak felvetése, hogy a gimnazista lány, a proli szó használatával, átvéve a szót az őt támadó személy lexikai készletéből, marxistának minősül-e, avagy sem, marxista-e a lány tizenéves korosztálya a rendszerváltást követő 29. évben, vagy nem, mert ha igen, erről azok a tanárok tehetnek, akik persze még a marxizmus terminológiájában lubickolva szocializálódtak, ám ha mégsem, akkor mégis miért és hogyan? Netán felismerhetővé vált egy mélylélektani, tudat alatti, spontán és ösztönös, atavisztikus és a teremtéssel egyidejű, esetleg a teremtést már megelőző, preegzisztens, örökké élő és virágzó, intemporális, az ember antropológiai lényegét megképző hiányzó láncszem, a marxizmus (és leninizmus), akár a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. A vita még nem zárult le, hála az égiek megengedő türelmének, folytatódik még, tisztázandó, ha én nem magamért, ki érettem; ha én csak magamért, mi vagyok én; s ha nem most, hát mikor? Mindenesetre kirajzolódott népünk előtt a jelen legnagyobb kihívása és feladata: tetszünk végre forradalmat csinálni a marxista köntöst öltött gimnazista lányok nemzetrontó pimaszsága ellenében, s közös erőfeszítéssel, megálljt parancsolva, leverve, s eltaposva végre a gyalázatost, a távoli tanyák múlt századi sötétlő ürességébe szemet vakító fényességességet angyali szárnyakkal elvivő-elhordozó, tündöklő demokráciánk (vesd össze Новая экономическая политика) ellen indított galád támadásukat.
Aztán Andy Vajna elhunyta alkalmából is szót kért a szabadon és kedvére nagypolitizáló nagyközönség, hogy megoszthassa az ő népével az ország grandiózus dilemmáját: most akkor szomorkodás, bú és gyász, avagy boldogság, vígság és ünnepnapok. Vagy-vagy, tertium non datur! És persze kijutott az özvegynek is mindenféle szelíd simogatás, találgatás, meg ide-oda adresszált jókívánság, vajh’ mi lészen most vele és belőle és neki és különben is.
Hát így.
Egyébként nem káromkodva, nem ribancozva, nem prolizva, nem marxista terminológiával dobálózva, nem a marxizmus klasszikusainak szókészletében tobzódva, nem proli- és parasztvakítva, nem vulgáris szavakat használva épp most verik szét a magyar tudomány teljes intézményrendszerét, intézeteket és kutatóközpontokat, az egész MTA-t, s vonják a tudományos kutatásokat állami-politikai-miniszteriális felügyelet alá, mert ők mondják meg, mi a tudomány és mi nem, ki a tudós és ki nem, s milyen eredményeket várnak a kutatások befejeztével és mit nem, mi cipelhető be vállainkon a tudomány nemzeti színű panteonjába, s mit kell kivetni onnan, örök szégyenre és kárhozatra, „mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.”
Hát csak szóltam.

Gábor György

Trianon, a nacionalizmus forrása

0

A magyar nacionalizmus, az EU egyik legnagyobb gondja, a Trianon által keltett elégedetlenségből táplálkozik. A kárpátaljai magyarság ügyében a kétoldalú súrlódások szintén abból következnek, hogy feldarabolták az egykori Magyarországot.

Napjaink nacionalizmusát javarészt éppen az a Trianoni szerződés szabadította rá a világra, amelyről két napja Párizsban megemlékeztek a legfőbb politikusok – írja a Bloomberg kolumnistája Leonid Bershidsky. Az eseményen mind Macron, mind Merkel elítélte a nacionalizmust, mint a vérontás elsődleges okát. De nem szóltak az egykori rendezés messzire ható következményeiről, jóllehet egy sor jelenlegi gond és viszályforrás éppen amiatt keletkezett.

A Közel-Keleten mesterségesen húzták meg a határokat és ily módon most szétszakad a térség. Az egykori Jugoszlávia szintén ilyen okokból bomlott fel. Ha a győztes hatalmak nem nyugszanak bele, hogy a rövid életű ukrán államot felossza egymás közt a Szovjetunió és Lengyelország, akkor a történelem alighanem másfajta fordulatot vett volna, és most nem lenne viszály Moszkva és Kijev között.

A magyar nacionalizmus, az EU egyik legnagyobb gondja, a Trianon által keltett elégedetlenségből táplálkozik. A kárpátaljai magyarság ügyében a kétoldalú súrlódások szintén abból következnek, hogy feldarabolták az egykori Magyarországot. A lengyeleknél, akiknél nemigen van idegengyűlölőbb állam a kontinensen, részben szintén abból fakad a nacionalizmus, hogy az ország úgy érzi: átléptek rajta, megalázták. Az orosz forradalom győzelmébe ugyancsak belejátszott, hogy az akkori amerikai elnök ragaszkodott ahhoz: Oroszország folytassa a háborút. A tanulság az a mai elit számára, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, amikor kisebb vagy legyőzött országok sorsáról határoz. Az EU-ban a kvótadöntés feldühítette a keleti tagokat, amelyek régóta azt gyanítják, hogy másodrendű polgárokként kezelik őket az unióban. Macron a kisebb államok ellenállásától függetlenül folytatni kívánja az integráció elmélyítését. A nagyhatalmi gondolkodás azonban napjainkban is gerjeszti a nacionalizmust és konfliktusokat a kevésbé fontos országokban. De erről nem sok szó esett Párizsban, noha az EU alapvetően sikeres, ám rámehet a nagyhatalmi arroganciára.

Bloomberg/Szeleste Lajos

Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának századik, és a trianoni békeszerződés aláírásának közelgő centenáriuma kapcsán egyre több szó esik a XX. század sorsfordító eseményeiről. 1918. októberében már elkerülhetetlen volt a Monarchia megszűnése, az akkori miniszterelnök, Tisza István belátta, vége a történelmi Magyarországnak, de nem láthatta előre Trianont. Károlyi Mihály egy széteső ország élére került, de később sem sokat tehetett a trianoni békeszerződés megakadályozásáért. A Horthy-rezsim mégis őt próbálta bűnbakként beállítani. Dr. Székely Gábort, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének professzorát a trianoni békeszerződés körülményeiről kérdeztük.

  • Nincs igazságos béke
  • Egy szélesebb szerződésrendszer jelentéktelen epizódja
  • Csak „húsz év fegyverszünetet”
  • Trianon: a szűk látókörű nacionalizmusunk ára


Elvesztettük a háborút, a vesztesnek tudomásul kell vennie a győztesek diktátumait. Önmagában ez a trianoni békefeltételek magyarázata? Végül egy igazságtalan béke született?

Nincs olyan békeszerződés, amelyet a vesztes igazságosnak tart. Szerintem a győztes franciák számára volt a legigazságtalanabb a Párizs környéki békeszerződés.

1920. június 4-én mi ért véget?

Tulajdonképpen semmi. Két alacsony szintű kormánymegbízott aláírt egy papirt,amelynek semmiféle jogi következménye nem volt. A békeszerződést 1920. november 25-én tárgyalta harmadik olvasatban a Nemzetgyűlés, és elfogadta azt. A törvényjavaslat ezután kihirdetés végett áttétetett a miniszterelnökhöz, majd a Nemzetgyűlés 1921. július 26-án becikkelyezte, ez lett a 1921. évi XXXIII. törvénycikk. Végül 1921. július 31-én emelkedett a trianoni békediktátum törvényerőre. De ekkor már Betlhlen volt a kormányfő.

Trianon egy olyan folyamatnak lett a végső állomása, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia még megpróbálta fenntartani a korábbi sok nemzetiségű államot?

És igyekezett megakadályozni a nemzeti államok létrejöttét. Valójában ez indokolta Szerbia fegyveres megtámadását.

Teljesen reménytelen kísérlet volt.

Tisza István, bár nem volt háborúellenes, de nem tartotta alkalmasnak a pillanatot egy olyan fegyveres konfliktus kirobbantására, amely előre vetítheti egy nagyobb nemzetközi összecsapás veszélyét.

Ha akkor a Monarchia nem a fegyveres megoldást választja, elkerülhető lett volna Trianon?

Ha úgy tesszük fel a „mi lett volna ha” ma igen gyakori kérdést, hogy akkor elkerülhető lett volna-e a világháború, nos, én nemmel válaszolnék. Persze itt a lényeg, hogy Versailles-ban, illetve a Párizs környéki békék sorozatában a leglátványosabb Európa, ezen belül is Kelet-Közép-Európa térképének átrajzolása, az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnése volt. Az utóbbit Magyarországon kívül senki nem vette zokon, mi pedig egy már nem létező „történelmi Magyarország határainak” csorbulását kifogásoltuk.

Az akkori magyar politikai elit nem mérte fel, hogy a trianoni béke megállapodás egy sokkal szélesebb szerződésrendszer szinte jelentéktelen epizódja.

A béketárgyalások legfontosabb célja egyrészt általában a háború lezárása, másrészt Franciaország biztonságának a garantálása volt. A magyar kormány ezt a második célt nem is gondolta végig, nem látta, hogy a Versailles-i szerződés ezt nem garantálja abban a formában, ahogy 1919 végére megvalósult. A franciák ugyanis azt követelték, hogy Németországot szabdalják darabokra, a Rajna vidéket csatolják hozzájuk, Bajorország legyen független. A lehető leggyengébb Németországot akarták a békeszerződéssel elérni.

Ez jogos követelés volt a részükről?

Meglátásom szerint részükről legalábbis indokolható volt. Németország az első világháború után lényegesen erősebb volt Franciaországnál. A háború végén sokkal jobb lett a geopolitikai helyzete, mert a nagyhatalmak gyakorlatilag eltűntek határairól, s helyüket nála lényegesen gyengébb országok foglalták el. Továbbá, a németek lakossága 60 millió volt, Franciaországé 40, a németek ipari és gazdasági kapacitása majdnem a duplája volt a franciákénak. Tehát

joggal gondolhatták a győztes franciák, hogy a németek továbbra is veszélyt jelentenek a számukra.

Ezt számba véve a franciák csak abban az esetben voltak hajlandók aláírni a békeszerződést, ha egyben aláírnak egy amerikai-francia és brit-francia szerződést is, ami garantálja Franciaország határait. Ezt a két megállapodást alá is írták 1919. június 28-án, délelőtt 11 órakor, egy időben a Versailles-i szerződéssel.

Egy új európai biztonságpolitikai rendszer születéséről beszélhetünk?

Beszélhettünk volna, ha az amerikaiak ratifikálják a szerződést. Ez azonban nem történt meg, sem versailles-i sem a francia-amerikai szerződés esetében. A brit-francia szerződést, összekötötték az amerikaival, a diplomácia történetben nem kivételes módon: így érvényesek csak abban az esetben lettek volna, ha mind a három érdekelt aláíró országában ratifikálják…

Mi volt az amerikai döntés oka?

Az izolacionizmus erős befolyása. Az USA attól tartott, hogy egy ilyen szerződés alapján az európai országok beránthatják a belső konfliktusaikba. Ez egyben a britekkel kötött – és már a brit parlament által ratifikált – szerződést is érvénytelenítette.  Ezt követően ugyan más angol-francia szerződések garantálták Franciaország biztonságát, e garanciák azonban mindig feltételekhez, általában a „lehetőségekhez képest” klauzulához voltak kötve.

Látszólag ez egy lényegtelen eleme lehetett a megállapodásnak.

Korántsem. Amikor 1923. januárban a franciák és a belgák bevonultak a Ruhr vidékre, mert a németek nem voltak hajlandók fizetni a jóvátételt, az angolok kihátráltak a részvételből. A „Ruhr kampf” után tudomásul kellett vennie Franciaországnak, hogy saját védelmi képességének fejlesztésén túl, más szövetségesek után is kell néznie, amellett, hogy szükség van egy átfogóbb, legjobb esetben a németeket is magában foglaló biztonsági rendszer létrehozására Európában. Ez nem volt eleve reménytelen, sőt, erre lehetőséget kínáltak a Versailles-i béke paragrafusai is.  A két világháború közötti francia diplomácia lényegében erről szólt.

Hogyan kötődik mindez a Magyarország számára diktált trianoni békefeltételekhez?

Egy készülő könyvemhez jelenleg is éppen ezt kutatom. A „Párizs környéki” jelző a pontosabb, hiszen a Versailles-ban levő Nagy-Trianon palotában aláírt magyar szerződésen kívül az osztrák, a bolgár, a török szerződést nem Versailles-ban, hanem más, környékbeli városokban kötötték meg. Azonban fontos megjegyezni, hogy a közvélekedéssel szemben a Versailles-ban, pontosabban

a Párizs-környéki békékben rögzített szerződések rendszere, és azok megfogalmazásai meglehetősen lazák, könnyen módosíthatók voltak.

A szerződésekben megjelölték a módosítások lehetőségét, így a területi revíziót és beleértve az Anschlusst is, a Népszövetség Tanácsa, vagy a Szövetséges és Társult Főhatalmak beleegyezéséhez kötötték. Ez nem volt véletlen: a győztes hatalmak közül különösen az angolok voltak azok, akik már a tárgyalások során kezdeményeztek olyan részek beiktatását, amelyeket nem tekintettek véglegesnek. Ezek közül az ismertebbek a népszavazáshoz kötött területi „rendezések” voltak (Sopron, Szilézia); az ideiglenesen, meghatározott időre népszövetségi kezelésbe vett területek (Saar-vidék, német gyarmatok); Németország közigazgatási, pénzügyi ellenőrzése; a német területek katonai megszállása. A többi – akár a területi revízió, vagy a német fegyverkezés -, már közvetlenül a szerződést követő években napirendre került. A nagyhatalmak ugyanakkor határozottan kizárták a Rajna-vidék demilitarizálásának feloldását, ami elismerten közvetlenül érintette Franciaország biztonságát – ha már a Rajna balparti területeinek Franciaországhoz csatolását, illetve más területek leválasztását Németországról az angolok megakadályozták.

Átlátták 1920-ban ezeket a bonyolult nemzetközi folyamatokat a békeszerződést tárgyaló magyar diplomaták?

A rendelkezésünkre álló dokumentumokból, levelekből, feljegyzésekből kiderül, hogy ezekkel egyáltalán nem foglalkoztak. A magyar tárgyaló félnek az volt a legnagyobb gondja, hogy milyen területeket tarthat meg a háborút követő békeidőben. Pomogáts Béla a „Trianon” című dokumentumkönyvhöz írt előszavában jól elemzi a magyar küldöttség tárgyalási pozícióját.

A külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha a süketek és a vakok ültek volna a tárgyalóasztal mindkét oldalán.

A mi oldalunkon mindenesetre nem látták, hogy abban a helyzetben közel sem a magyarok területi követelései az érdekesek. Sőt! Minden magyar követelés gyengítette azt a franciák által szorgalmazott hátországot, ami a németekkel szemben felsorakoztatható. Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, a későbbi kisantant érdekeivel szemben fogalmaztuk meg a mi követeléseinket.

Lehet, hogy a magyar diplomácia ugyanazt a hibát követte el Trianonban, mint a XX. században annyiszor máskor is: nem tudta hová kell állnia?

A probléma az volt, hogy eleve elfogadhatatlannak gondolta a kormány a békeszerződést, ezért másodvonalbeli tárgyalókat küldtek.

Az egész magyar diplomácia másról sem szólt, csak a sérelmeinkről,

arról, mi lesz a határon túli magyarokkal. De ezek a kérdések nem érdekelték sem a franciákat, sem az angolokat, sem az amerikaiakat, de még a németeket sem. A csehek, a románok, a lengyelek, a jugoszlávok csupa olyan problémát említettek a tárgyalásaik során, amelyek érdekelték a másik felet is. Mérlegeltek, a britek és a franciák esetében még 1918-ban is felvetődött, hogy esetleg fenn kellene tartani a Monarchiát, mint ellensúlyt Németországgal szemben, de ezt a nagy német támadás után elvetették. Ha a magyar diplomácia is beállt volna abba a sorba, ami a német ellensúly kialakítását célozta, talán másképp alakultak volna a trianoni béke megállapodás körvonalai.

Ön miben látja a magyar álláspont legnagyobb hibáját?

A magyar tárgyalók nem figyeltek oda a francia politikai törekvésekre, ehelyett a szűklátókörű nacionalizmusunk diktálta a követeléseinket.

Trianon valóban az ország történetében a második  Mohács?

Jól hangzik, de nem igaz.

Magyarország 1918-ban, majd 400 év után visszanyerte függetlenségét, ez megmaradt. A köztársaság nem, a királyságot sajátos módon visszaállította Horthy, és ő kötötte meg a trianoni szerződést is. A köztársasági államforma 1945-ben tért vissza, a függetlenség azonban elveszett. Ma szuverén országunk van, és köztársaság, ha az ország nevéből törölték is ezt a megnevezését.

Elképzelhetően tartaná a trianoni békeszerződés ránk nézve hátrányos pontjainak valamilyen „újra tárgyalását”?

Aki ilyesmiben gondolkodik, vagy egyáltalán ilyesmit szóba hoz, biztosan nem látja át Magyarország XXI. századi érdekeit. A területekért vállalt konfliktusok ma is háborúkhoz vezetnek. Jól látta ezt békekötés idején Foch marsall, az antant haderő főparancsnoka: „Ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre!” Szinte napra eltalálta.

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából írta a Nagy Imre és a Károlyi Mihály Társaságnak az egykori osztrák kancellár:

Kedves Barátaim!

Magyarország és Ausztria közötti szoros és jó kapcsolatoknak erős történelmi gyökerei vannak és – az 1867 és 1918 közötti félévszázadban keletkezett számos történelmi nehézség ellenére – intézményes, állami összekapcsolódáshoz vezettek. A Monarchia megszűntével, az I. világháború után az útjaink elváltak, de az államaink és az ott élő emberek közötti viszony mindig különleges maradt.

Ezekben a napokban a köztársaságaink történetében olyan száz évre tekintünk vissza, amelyben az út időnként fáradságos és nehéz volt. Mindkét országban nagy – túlságosan is nagy – befolyásra tett szert a fasizmus. A német csapatok bevonulásával, 1938. márciusban Ausztria eltűnt a térképről és Hitler-Németországának részévé vált. Nem sokkal ezután elkezdődött a második világháború és ezzel minden bizonnyal az országainkban élő népek számára a legkegyetlenebb időszak a mögöttünk lévő 100 évben.

A II. világháború befejezésével Ausztria ismét önálló demokratikus állam lett, de az 1955-ös államszerződésig el kellett viselnie a szovjetek, az amerikaiak, az angolok és a franciák megszállásának a terheit. Magyarországon ugyan csak egy megszálló hatalom volt, de az diktatórikusan uralkodott és elnyomta a szabadság és függetlenség iránti törekvéseket.

Az 1956-os magyar forradalom időpontjában kezdtem meg éppen a tanulmányaimat a bécsi egyetemen, és nagy szimpátiát éreztem Nagy Imre, Maléter Pál és a többi szabadságharcos iránt. Elkötelezettség, és magától értetődő dolog volt a magyarországi barátainknak nyújtott segítség, végtére nekem is magyar volt az egyik nagymamám, bár ő ebben az időpontban már nem élt.

Több alkalommal kísértem Bruno Kreisky szövetségi kancellárt a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésein és megismertem Horn Gyulát, Kovács Lászlót, Szabó Vilmost, számos már barátot, megfigyelhettem, hogyan kereste és találta is meg Magyarország a demokráciához, a függetlenséghez, illetve Európához vezető utat. Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az EU-ba, és nagy volt az örömünk 2004-ben, amikor Magyarországot is köszönthettük az Európai Unióban. Ezzel, 86 évvel 1918 után újra egy közös európai családhoz tartoztunk.

A történelmi igazság megköveteli, hogy elmondjam: a legutóbbi időben új problémák merültek fel. A liberális, pluralista demokráciát megkérdőjelezik, ugyanez történik az alkotmánybíráskodás sérthetetlenségével, a függetlenséggel és média sokszínűségével is. De Ausztriában is számos olyan fejlemény van, amelyre nem lehetek büszke.
Az első világháború befejezésének, és az országainkban 1918-ban létrehozott önálló köztársaság századik évfordulója nem csak büszkeségre okot adó történelmi jubileum, hanem alkalmat teremt arra is, hogy megújítsuk, és megerősítsük erőfeszítéseinket egy békés, demokratikus, szolidáris Európáért, amelyben az emberi jogokat és az emberi méltóságot nagy becsben tartják.

Heinz Fischer,
az Osztrák Köztársaság volt elnöke

A miniszterelnök, aki elkésik a vacsoráról

Az imént jött a hír, hogy a Csedzsura (Jeju, koreai sziget délen) csempészett közel ötszáz jemeni állampolgárságú menekülő közül 23 kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt, oktatásban, ellátásban, lakhatásban részesülnek, addig maradhatnak, amíg az országukban nem javul a helyzet. 7 ember kérelmét elutasították, a többieké még feldolgozás alatt. Ez azért hír, mert Dél-Korea Jement hivatalosan nem fogadja el háború sújtotta területként, mindenki arra számított, hogy kiutasítják őket, de nem így történt, habár az ideiglenességet igencsak hangoztatták az indoklásban.

A gyermekeim mesélték, hogy sokat beszélnek politikáról a holland, és más európai országból érkezett egyetemisták, sokszor esik szó Magyarországról, Koreáról alig, alig tudnak valamit a Kpop-on kívül.

Orbán Viktort szánalmas figurának tartják a diákok, akinek diktátor hajlamai vannak, ugyanakkor sokan vannak akik Judith Sargentinit sem kedvelik, a zöld párti politikus nagy pártolója a bevándorlásnak, és természetesen a menekültek befogadásának, ám ez a két dolog ott sincs a gyerekek fejében teljesen tisztázva, a gazdasági bevándorlókból pedig egyszerűen elegük van, ezt a véleményüket nem is rejtik véka alá, az okok meglehetősen nyilvánvalók, és kézzelfoghatóak a kábítószer kereskedelmen keresztül, a bandaháborúkon át széles a paletta.

A fiatalok nem píszí-k, a hollandok különösen nem azok, sokallják a német tanulókat az egyetemen, és azt a szokásukat, hogy mások jelenlétében is németül beszélnek egymással, holott az tilos. Megmondják a véleményüket bármiről, de magukról is, az öniróniájuk irigylésre méltó.

A gyerekeimet ázsiainak látja majd minden európai, úgyhogy ők nem élik meg közvetlenül a magyarokkal szembeni ellenszenvet, ami létezik Hollandiában is, bár a mértéke korántsem olyan magas, mint Nagy Britanniában.

Az angol barátnő mesélte a lányomnak, hogy ő nem is érti, hogy bírják az Angliában élő magyarok a rájuk nehezedő nyomást, rasszizmust, kettős mércét, holott jóformán csak olyan munkát kapnak, amit egyetlen angol sem akar elvégezni, a kislány részletesen elmondta, mekkora a különbség a valóság, és Anglia külső megítélése között, hogy az ottani fiatalok nem mennek egyetemre, hogy a társadalmi különbségek szinte áthidalhatatlanok, hogy a kis kelta halászfaluból, ahonnan ő származik, ő az egyetlen akinek diplomája lesz, és, hogy ezért a közösség nem néz fel rá, sokkal inkább kiközösíti, mert nem áll be a sorba, a korabeli, helyi fiatalok közé, hogy hányan élnek segélyből munka helyett, közben azt kiabálják, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat, mennyire romboló az emberi tudatlanság.

Azt tapasztaltam, hogy a dél-hollandok igen érdeklődőek az európai politikát illetően, és igen tájékozottak is.

A felnőttek persze óvatosabban fogalmaznak, de amit Orbán Viktor, és csapata művelt vita, illetve válasz gyanánt az Európai Parlamentben a Sargentini jelentés kapcsán, az finoman szólva is a mi szégyenünk.

Ugyan, ha megkérdezik honnan jöttem, azt szoktam válaszolni szemrebbenés nélkül, hogy Koreából, amire a németek pislognak, de nem mernek kérdezni, a hollandok viszont visszakézből érdeklődnek, hogy a DNA származásomat ha lennék szíves elárulni. Olyankor persze megmondom, hogy magyar vagyok, mi a túrót tehetnék, ez van.

Igaz, amit mindenki állít, hogy az Európai Parlament állásfoglalása nem a magyar emberek ellen irányul, hanem a magyar kormány ellen, de ettől még nagyon ciki, hogy az ember szülőhazájának a miniszterelnöke elkésik a vacsoráról, majd a terített asztal közepére csinál, és azt megpróbálja magyar határvédő virtusként eladni a többi vendégnek, és a házigazdának.

Ez, a hétköznapi életben, az ott élő magyarok életét nehezíti meg, mert a hétköznapi európai velük találkozik, és nem Orbán Viktorral, ráadásul úgy tudják, hogy demokratikusan lett megválasztva, háromszor egymás után, amit képtelenek felfogni, erre vonatkozik a legtöbb kérdés. Az én kérdéseim is erre vonatkoznának ha a helyükben lennék.

Általában az ilyen megkülönböztetés alól mentesülnek azok, akik évtizedek óta élnek az adott országban, őket valahogy a környezetük már elkönyvelte, és, mint személy ítéli meg, nem mint csupán származást hordozó valakit

Az tehát, hogy ez nem érinti a magyarokat, egész egyszerűen nem igaz, dehogynem érinti, persze ettől még jogos.

Másrészt vigyázni kell Orbánnal, mert amint azt mindig mondom, a diktátor hajlamú emberek lehetnek ugyan roppant bunkók, de többnyire nem ostobák, ahogy egyik kedves ismerősöm említette, remekül megtanulták a hatalomtechnikát.

Ezt pedig, könnyen elképzelhető, hogy a rosszkedvű, bevándorlóellenes közhangulatú Európában meglovagolja majd a nagy határőr, és mondjuk kilép, vagy kidobják a pártcsaládjából, de ezer örömmel várják a szélsőjobbon, ahová illik is, és ő ezt tudja, be fog lépni. Ez persze akkor következhet be, ha áprilisban már gyengébb lesz a mérsékelt vonal, és erősödik a szélsőjobb, ami erősen sanszos a jelen fényében, ahol még Svédországban is képes volt a szélsőjobb összeszedni 17%-ot.

Ez persze vagy bekövetkezik, vagy nem. A nagy általánosság azt mutatja, hogy 2o% fölé nemigen megy a szélsőjobb támogatottsága egyetlen társadalomban sem, de ezt előre megmondani persze nem lehet, egy jól időzített terrortámadás például eldönthet mindent.

Mivel Orbánnak a szélsőjobbhoz sokkal több köze van jelenleg, mint bármi egyébhez, az, ha abban a pártcsaládba talál otthonra a Fidesz, az Magyarországon is változást fog eredményezni, mégpedig jelentős retorikai változást, és a már megkezdett folyamatok felerősödését, (kulturkampf, civilek elleni szankciók, nyílt közvetlen hatalomgyakorlás, azaz diktatúra, a lopás mértékét nemigen lehet már fokozni, az vélhetőleg így is maximumon fut) a közhangulatban a „nagymagyarkodást”, mert, hogy bántanak bennünket Európában, „ahová a Józsi is jár hentesnek, de csak feleannyit keres, mint a német aki mellette dolgozik”. Hogy ez igaz? Igaz hát, csak nincs köze sem az orbáni politikához, sem Sargentinihez, viszont az egyszeri ember hol fog különbséget tenni? Sehol.

Még a lényegesen tájékozottabb holland sem tesz különbséget, majd épp a Fidesz propaganda által agymosott honfitársaink fognak?

Egy volt ismerősöm, aki egyébként egy kedves, középkorú asszony, nem is igazán buta, és mégis, ma reggel olvastam, amint vitázik egy barátommal, hogy „ez pont olyan igazságtalan, mint Trianon, és Európa megtámadta a magyar népet, meg a Soros, aki az egész hátterében áll, és ők azok, akik nem akarnak nemzetállamokat, betelepítéssel erőszakosan keverni akarják a népességet az „arabokkal”, mert ez a nagy terv”. Komolyan mondom, hogy épp csak a szabadkőműveseket nem említette, Ismertem azt a hölgyet online, tényleg nem rosszindulatú, helyesen ír, szabatosan fogalmaz, átlagember. Egyszerűen csak elhitte, amit oly sokszor hallott, és most úgy érzi, hogy meg kell védenie a hazáját, a népét.

Még csak nem is igazán Fideszes, igen sok rendszerkritikus megjegyzése volt, míg ismerősök voltunk.

Mivel arra esély sincs, hogy a sokat emlegetett hetes cikkelyt élesítik Magyarország ellen, ugyanis oda már nem elég a kétharmad, Orbán nyugodtan felveheti a hátba támadt határőr ország hős vezetőjének szerepét Magyarországon, népszerűbb lesz vele, mint valaha, attól kezdve lesz csak valódi népmesei hős, és/vagy isten figura, ahogy arra egy másik barátom rávilágított, miszerint sok helyen Orbán a népmesei legkisebb fiú, akinek ha sikerült, nekik is sikerülhet, vagy szakrális figura, a valójában nem igazán vallásos nép istene. Egy korábbi magyar felmérés szerint az utca emberének hetven százaléka hisz a reinkarnációban. Erre azért nehéz lenne a kereszténységet ráhúzni egy, az egyben még akkor is, ha a kellékei azok.

Ezt követően nem is kell majd nagyon erőlködnie, a nép helyette fogja elvégezni a piszkos munkát, megbélyegezni mindenkit aki segít az elesetteken, a menedékkérőkön, a hajléktalanokon, bárkin. Talán a kutyákon még szabad, de csak azzal a kitétellel, hogy előtte el kell átkozni a kitett kutya gazdáját, és a legválogatottabb halálnemeket kérni rá a Facebookon.

A nyomás fokozódni fog, a könyvkiadást szerintem nem érdemes bántani, így is haldoklik, de a terjesztést már igen, ott se legyen eltérő gondolat, vannak még páran, akik olvasnak.

Az egészségügy nem azért nem javul, mert nem tudna javulni, azért nem, mert el kell pusztuljon az a néhány millió ember, akinek Orbán azt ígérte, hogy nem hagyja őket az út szélén. Persze, hogy nem, belelöki őket az árokba, az ő szempontjából ballasztot jelentenek.

Nem nagyon kell ezért márt most sem messzire menni, csak összehasonlítani mondjuk a borsodi romák kilátásait, a borsodi nem romákéval, aztán a Budai fehérekét, a borsodi fehérekével, hatalmas különbségek vannak, tessék független statisztikákat olvasni. Pl. Eurostat.

A kollaboráns kisebbségiekkel az fog történni, ami minden Júdással történik miután megkapta az ezüstpénzeket, vagy a lelkiismeret végez velük, vagy a hatalom, vagy a sajátjaik. Az ilyeneket egyik oldalon sem tartják megbízhatónak.

Az ellenzéki tüntetésből jól lehet majd látni, vajon hány embert képes ez a dolog megmozgatni, és ebből mi csapódik le vidéken hírként.

Orbán csatát vesztett, nem vagyok benne biztos, hogy nem fog a javára válni, és bár azt hiszem Magyarország EU tagságát nem fenyegeti egyetlen oldalról sem veszély, a határok nyitottak maradnak, az anyaország mentális állapota a Sargentini jelentés  magyar hatalom általi felhasználásával csak romlani fog rövid távon, pedig már így is katasztrofális helyzetben van.

Bréking nyúz, 2020. augusztus 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Közvetetten és nem durván ugyan, de a „ballibek” mellett Nagy Imrének is nekimegy a 888 annak kapcsán, hogy szobra helyén Trianoni emlékhelyet létesít a kormány. A Magyar Idők is két legyet üt egy csapásra – pontosabban, egy cikkben üti Oettinger német uniós biztost és a magyar baloldalt, teszi ezt az antiszemitizmus témájára felfűzve. S nem maradhat el a migránssal való riogatás sem – ezúttal az Origónak köszönhetően.

 888.hu: A Fradi-szurkolók megtisztították a IX. kerületi városházát az LMBTQ-zászlótól

Hiába Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere, úgy tűnik, hogy Ferencvárosban bőven akadnak olyan derék magyarok, akik nem kérnek az LMBTQ-lobbiból.

A kerület városházáját ugyanis fél napig sem „díszíthette” a szivárványos zászló, a Fradi Aryan Greens nevű szurkolói csoportja szombat este megtisztította az épületet.

Facebook
Ez a város…. Nem az a város… FERENCVÁROS !!!!!!!

– írták a Facebookon a kép mellé.

 

Magyar Nemzet: Bedobták a legaljasabb eszközt

• A közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni.
• Mi történt volna, ha Karácsony előre elárulja, hogy öt főpolgármester-helyettest fog választani, negyvenegy szakértője lesz a városházán és egysávosítja a Nagykörutat?
• Az Index kiszolgált már mindenkit: először az SZDSZ-t, aztán az MSZP-t, majd Gyurcsányt, ­Bajnait, Simicskát, aztán tisztára mosdatták Vona Gábort.
• Az ellenzék azonban itt is eltávolodott a valóságtól: egy ideig az volt a téma, hogy lesz-e elég lélegeztetőgép. Most már az a téma, hogy túl sok van.
• A Jobbik már nem mer taggyűlést összehívni, mert akkora a feszültség a párton belül.
• A 2019-es önkormányzati választáson sok esetben jobban szerepeltünk, mint az előzőn.

Origo:

Bréking nyúz, augusztus 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Már a lábasainkban, tányérjainkban is a magyarellenes érzelmeket keresi a „nemzeti oldal”, a vega, vegán elszakítja a jobbérzésűek cérnáját. Jaj, a legyőzötteknek! – mondhatnánk a kirúgott Hír TV-sekre keresetlen szavakkal rátámadó cikk kapcsán. A Magyar Időkben Pilhál György  fröcsög azokra, akik másként látják a világot – és Trianont. A nemzeti hírügynökség pedig megmenti a napot, amely ennek köszönhetően nem marad migránsozás nélük. 

888.hu: Majd egy liberális transznemű feminista fogja megmondani nekem, hogy mit egyek?!

Nagy Gábor jegyzi azt a cikket, amely már a magyar étkezési kultúra változását is nemzeti alapon bírálja. A szerző azt írja: „Egy ideig tűrőm (sic!) a „haladók kulturális érzékenyítését”, de a cérna egyszer elszakad. Nálam ez épp most történt.”

Majd így folytatja: „Azt vettem észre mostanság, hogy idehaza, a paprika, a kolbász, a sonka (és még sorolhatnám) birodalmában egyre jobban fut a vega és a vegán szekta lobbija, hobbija. (Kinek hogy tetszik.) Bekapcsolom a tévét, és azt látom, hogy a főzőműsorban minden héten főznek valami vegát, valami vegánt. (Mert a vega és a vegán nézőket is ki kell szolgálni.) Elmegyek egy magyaros étterembe, és kiszúrja a szemem: vega és vegán menü kapható! (Gyerekeknek is!) Most meg hazafele a melóból kinyitom az internetet, és mit dob fel nekem?

Tudom, manapság nagyon menő vegának lenni, és még istenibb, ha valaki vegánnak számít.

És látom azt a kulturális hájpot is, hogy ha mihamarabb beállunk a szektába, annál jobban fognak tisztelni a liberális barátaink.

De ez az egész vegetarianizmus, vegánizmus egy mesterségesen létrehozott valami. Egyszer valakik kitalálták, azóta promózzák, most meg már ott tartunk, hogy „kutatási területnek” is számít.

Pesti srácok: Koldulnak, siránkoznak és szitkozódnak a műsor nélkül maradt exhírtévések

„Méltósággal még továbbállni sem képesek az elmúlt években Hír TV-t bitorló balliberális műsorvezetők, képernyős megmondóemberek. Sorsukért, ami valljuk be, előre borítékolható volt, még csak véletlenül sem a volt kenyéradójukat hibáztatják, aki miután nem hozta az általa remélt jobbikos politikai sikereket, úgy dobta odébb médiabirodalmát és az addig bosszúhadjáratához pitiző kollégákat, mint más a használt zoknit. Az elmúlt időszak egyik legordenárébb műsorának, a Szabadfogásnak szereplői más felület híján a közösségi médiában siránkoznak. A legmesszebb Konok Péter ment, aki elismerte, hogy minden bevétele a Hír TV-től származott, így ezután internetre sem tud előfizetni.

A szakállas libsi most konkrétan azt várja, hogy Simicska helyett ezután a köz tartsa el. Konkrétan koldulni kezdett.

Wahorn András augusztus elsején Gulyás Balázzsal közös élő videóüzenetben jelentkezett az átszabott netes műsor, Szamizdat néven, hol máshol, mint a Magyar Hang Facebook oldalán. Nem véletlenül, hiszen van, aki még a széteső Jobbik és propagandamédiája roncsaiba is kapaszkodik. Ha a jobbikos N1TV már nincs, vagy szünetel – ki tudja, azt cáfolják, hogy megszűnt volna, de a négy dolgozóból három felállt, új videó azóta nem is készült -, így

maradt a Simicska által bezárt Magyar Nemzet utód, az állítólag szintén adományokból összegründolt Magyar Hang.

Puzsérnál sem maradhatott el a nagy összegző, “‘mi lesz most velünk” Facebook poszt. Abban persze biztos, hogy műsora a Sznobjektív megszűnik. Majd puhítva a dolgon, Kálmán Olgához hasonló kijelentéseket tett, miszerint ő sosem törődött “sem a sarokban lévő logó színével és alakjával, sem az előtte meg az utána sugárzott műsor tartalmával”.

Magyar Idők: Nekik tetszett

Ezzel a címmel írt jegyzetet Pilhál György, aki egy idézettel indít „Trianon igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak (…) – írja minapi cikkében bizonyos Ferincz Jenő. – Nem a döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori jobboldali politikusok (…), akikre kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz.” A szerző figyelmeztet: a politikai gesztusok, az állampolgárság és a választójog kiterjesztése mérgezi a szomszéd országokkal való jó kapcsolatokat. A cikk a Népszava gyűlöletrovatában jelent meg.

Pár esztendeje Bauer Tamástól is olvastam valami nagyon hasonlót. Ő azt bizonygatta, hogy a trianoni békeszerződés (neki „szerződés”, nekünk diktátum) nem sorstragédiája a magyarságnak, szamárság ilyet állítani. Természetesen ő is belemart az Orbán-kormányba: „A nemzeti összetartozás jelszava nemcsak a kőkemény realitást tagadja, de harcias igénybejelentés is. Az ilyen nyilatkozatok szembeállítják a határon túliakat azzal az állammal, amelyben élnek, megosztja a szomszéd országok magyar közösségeit.”

A Ferinczek, Bauerek mindig provokálnak. Ez létezésük lényege.

Most, hogy újra izmosodik a nemzet, gyakrabban szól a Himnusz, ijedten lépnének a fékre – csakhogy már nem ők ülnek a volánnál. Így aztán csak aggodalmaskodnak. Meg nemzetet árulnak.

M1/ MTI : A migránsok 85-90 százaléka gazdasági bevándorló

Horváth József biztonságpolitikai szakértő a köztelevízióban nyilatkozva leszögezte, hogy a bevándorlóknak csak a 10-15 százaléka valódi menekült. Kifejtette, hogy komoly politikai szándékkal és megfelelő módszerekkel – például adatbázisokkal – ki lehetett volna szűrni, hogy ki mond igazat. Hozzátette, az Európai Unióban különböző vélemények vannak, de a 2019-es európai parlamenti választásokkal el fog dőlni, hogy hol szeretné a társadalom visszakapni a biztonságát, és hol gondolják, hogy a bevándorlás jó.

Nagy kérdés, hogy Európa meddig hajlandó elmenni az önfeladásban” – ezt már Dániával kapcsolatban mondta, amikor beszélt arról, hogy az arcot is eltakaró viselet megtiltása biztonsági kérdés, az öngyilkos merénylőket ugyanis nem lehet azonosítani az öltözék emiatt.

Emellett erkölcsi és politikai alapon is végig kell gondolni ezt a kérdést, mert ha ott engedélyeznék a burkát, azzal elismernék a többi között a többnejűséget és a gyermekekkel kötött házasságot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK