Kezdőlap Címkék Tottenham Hotspur

Címke: Tottenham Hotspur

Foci BL: a sztárok leszerepeltek, de az üzlet dübörög

0

Hajszál híján „sehol se jegyzett” csapat jutott a BL-döntőbe, de a helyébe lépő is 11 év után került a top 10-be. A pénzben fürdő sztárcsapatok idén mentek a levesbe. A top 20 csapat tavaly 2600 milliárd forintot keresett.

Totógyilkos meccseken alakult ki az idei futball Bajnokok Ligája döntője. A Liverpool mesébe illően gázolta le a Barcelonát, majd a Tottenham Hotspur az utolsó pillanatokban kerekedett felül a holland focit több, mint húsz év elteltével a sportág térképére visszahelyező Ajaxon. Ezzel nőtt a brit foci ereje, amely már tavaly is érdekes ellenpontja volt a pénzben fürdő sztáralakulatok mezőnyének.

Hiába a sok pénz

A Deloitte nemzetközi pénzügyi tanácsadó nemrégiben tette közzé 22. éves jelentését, a Deloitte Football Money Leauge-et a 2017/18-as szezonról. Ennek legfontosabb megállapításai: az első két helyezett spanyol klub: a Real Madrid rekordmagas, több mint 750 millió eurós árbevételével az első, az FC Barcelona pedig a második, míg a Manchester United, amely az előző két kiadásban első helyen szerepelt, a harmadik helyre csúszott vissza. Nos, ezek a sztáralakulatok megalázó módon búcsúztak a BL-ből ebben a szezonban. Ahogyan az „500+ milliósok” klubjának többsége is, a döntős Liverpoolt kivéve.

A top 20 csapat árbevételét, és annak főbb tételeit mutatja a grafikon

Forrás: Deloitte

Ebből a mezőnyből teljesen kilóg az Ajax, amely a 20-ik West Ham United bevételétől

több, mint 100 millió euróval elmaradva 92 millióval zárta az előző idényt.

Az angol klubok továbbra is jól teljesítettek: az első tíz hely közül hatot szereztek meg, ami rekordnak számít, s ez az első alkalom, hogy egy ország ötnél többet szerzett meg az első tíz pozíció közül. A most BL-döntős Spurs első alkalommal került a Money League első 10 helyezettje közé 2006/07 óta. Az első helyen lévő Real Madrid és a 20. helyezett West Ham United árbevételének aránya 3,8:1, szemben a 2016/17-es 3,4-gyel. A foci rendkívüli koncentráltságát mutatja az, hogy

az első 30-ban mindössze nyolc ország képviselteti magát.

Azt mindenki tudja, hogy óriási üzlet a foci (legalábbis a világ boldogabb országaiban, ahol üzleti alapon szerveződik ez a sportág). A Deloitte az 1996/97-es évtől összegzi a főbb számokat. Ezek szerint ez idő alatt a top 20 klub összesített bevétele hétszeresére nőtt: 1,2 milliárdról a tavalyi szezonra 8,3 milliárdra (utóbbi mintegy 2600 milliárd forint).

A bevételek legnagyobb része (43 százaléka) a tévés közvetítésekből származik, csaknem ekkora származik az egyéb kereskedelmi értékesítésekből, a jegybevétel messze a legkisebb fő tétel.

A BL-elődöntőkben nem elég a három gólos előny

0

A Barcelona után az Ajax is úgy esett ki a Bajnokok Ligája elődöntőjében, hogy három gólos előnye volt és szinte biztosnak tűnt a sikere. Az Ajax az első meccsen idegenben 1-0-ra győzött, majd otthon a szünetig kétgólos vezetést szerzet. A Tottenham Hotspur a sírból hozta vissza a párharcot, a második félidőben fordított Lucas Moura mesterhármasával. A brazil a továbbjutást érő találatot a 96. percben szerezte.

Így aztán angol házidöntő lesz a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a londoniak a Liverpooléhoz hasonló őrült meccsen kiejtették az Ajaxot.

A londoni odavágót 1-0-ra nyerő Ajax kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis Tadic megpattanó lövését követően azonnal bravúrral kellett hárítania Llorisnak, viszont másodjára, De Ligt fejesénél már ő is tehetetlen volt.

A Tottenham nem rogyott össze a bekapott góltól és a duplájára nőtt hátránytól, azonnal válaszolni próbált, ám Szon váratlan próbálkozása a kapufát találta el. Noha az iram ezt követően sem esett vissza, a kezdeti rohamok után ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, a hollandok kontroll alatt tartották a mérkőzést.

A játékrész derekán ugyan volt két védése az Ajax kapusának, de gólt ismét a hazaiak szereztek: Tadic előbb még kicsit célt tévesztett, de néhány perccel később a visszagurításából Zijecs már kilőtte a bal alsó sarkot.

A reménytelennek tűnő, háromgólos hátrányban nagy lendülettel kezdte a második félidőt a londoni együttes

Eleinte Onana bravúrjai akadályozták meg a szépítést, de tíz perc elteltével már ő sem tudott segíteni. Újabb négy perc múlva Lucas másodszor is bevette a holland együttes kapuját, igaz, az újabb gólhoz kellett a hazai védelem szerencsétlenkedése is a kipattanó labdánál.

Az egyenlítés felrázta az Ajaxot, amely ismét magához ragadta a kezdeményezést, záporoztak a lövések Lloris felé, Zijes például csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. A marokkói játékos később még közelebb járt a gólhoz, a kapufa segítette ki a Tottenham világbajnok francia kapusát.

Habár az angol csapatnak kellett gólt szereznie a továbbjutásért, mégis az Ajax támadott többet a hajrá kezdetén. A legnagyobb helyzetet ennek ellenére a Tottenham hagyta ki: öt perccel a vége előtt Vertonghen előbb a keresztlécre fejelt öt méterről, majd a kipattanóból lábbal próbálkozott, de a védők mentettek a gólvonalról.

A hosszabbításban az Ajax lezárhatta volna a meccset és ezáltal a párharcot is, de Zijes ziccerénél Lloris mutatott be még egy bravúrt. Amikor már úgy tűnt, a hollandok örülhetnek, a Tottenham kissé váratlanul megszerezte a továbbjutást érő gólt Lucas hajszálpontos lövésével.

Az angol csapat története során először küzdhet meg a legrangosabb európai trófeáért.

A négyszeres győztes Ajax, amely 23 év után játszhatott volna a fináléban, a BL-ben 41 győzelem és 8 döntetlen után először kapott ki, amikor vezetést szerzett.

Az Atlético Madrid stadionjában június elsején sorra kerülő döntőben a Tottenham ellenfele az FC Liverpool lesz.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Ajax Amsterdam (holland)-Tottenham Hotspur (angol) 2-3 (2-0)
gól: De Ligt (5.), Zijes (35.), illetve Lucas (55., 59., 96.)
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

Ajax-Barca BL-döntő jöhet

0

A Barcelona nagyot lépett a Bajnokok Ligája-döntő felé, miután hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Liverpoolt az elődöntő első mérkőzésén. A hazai csapat jubileumot is ünnepelhetett, ugyanis első találata az 500. volt a legrangosabb európai kupasorozatban. A döntő másik esélyese az Ajax, amely kedden idegenben 1-0-ra győzött a Tottenham Hotspur ellen.

A mérkőzés óriási iramban kezdődött, mindkét együttes gólra törően futballozott, egymást követték a látványos, helyenként pedig szemet gyönyörködtető akciók. De amíg az angolok hadilábon álltak a kapu eltalálásával, addig Luis Suarez egy tökéletes ütemű és hajszálpontos beadásba jól tette bele a lábát, így először volt eredményes a BL jelenlegi kiírásában.

A folytatásban már inkább a Liverpool volt veszélyesebb, mégis a Barcelona növelte az előnyét, mert Suarez próbálkozását követően a keresztlécről kipattant labdát a csapatkapitány, Lionel Messi lőtte a kapuba.

A meccs legszebb gólja viszont még hátravolt: az argentin játékmester szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel pályafutása 600. találatát szerezte klub színekben, azaz valamennyit gránátvörös-kékben. A szigetországiak ugyan szépíthettek volna, csakhogy előbb Ivan Rakitic mentett a gólvonalon, majd a kipattanót Mohamed Szalah ziccerben a bal kapufára lőtte, így csapata rendkívül nehéz helyzetből várhatja a jövő keddi, liverpooli visszavágót.

A Barcelona a BL jelenlegi kiírásában veretlen, nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

FC Barcelona (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-0 (1-0)
gólszerzők: Suarez (26.), Messi (75., 82.)

kedden játszották:

Tottenham Hotspur (angol)-AFC Ajax (holland) 0-1 (0-1)
gólszerző: Van de Beek (15.) (MTI)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!