Kezdőlap Címkék Tibor Gaspar

Címke: Tibor Gaspar

Miért állt ki a magyar külügy Fico egykori rendőrkapitánya mellett?

Rövid időre őrizetbe vették Szlovákiában Tibor Gáspárt, akit korrupcióval gyanúsítanak. Szlovákia egykori rendőrfőkapitánya annak idején abba bukott bele, hogy az újságíró gyilkosság nyomozása során mindent megtett azért, hogy az igazság lehetőleg soha ne derüljön ki: ki és miért ölette meg Jan Kuciak fiatal oknyomozó újságírót és menyasszonyát?

Sokan gyanítják, hogy legfelső helyről jött az utasítás: Robert Fico miniszterelnök akkor le is mondott követve rendőrfőkapitányát. Most azonban mindketten vissza készülnek a hatalomba: Fico újra miniszterelnök szeretne lenni míg az egykori rendőrfőkapitány a legnépszerűbb párt, a Smer listáján befutó helyen szerepel.

Ezért tartotta szükségesnek a magyar külügy, hogy megtámogassa Tibor Gáspárt, elítélve annak őrizetbevételét mondván

“akcióba lendültek a sorosista erők térségünkben.”

Ezt az érvet Robert Fico is használja a választási kampány során. Szlovákia mostani rendőrfőkapitánya visszautasította a vádat mondván a rendőrség korrupció miatt vizsgálódik Tibor Gáspár ellen, aki állítólag megvesztegetett egy nyomozót. A bíróság nem találta megalapozottnak a letartóztatást, és ki is engedte a börtönből Robert Fico egykori főrendőrét.

A pénz és az orosz barátság fűzi össze Orbánt és Ficot

Mindkét vezető nacionalista húrokat penget, és ez Szlovákiában magyar ellenességet jelent. Jól tudja ezt Orbán Viktor is, aki ennek ellenére Robert Ficot támogatja Szlovákiában, ahol már régóta nincsen önálló képviselete a magyaroknak a parlamentben, akik pedig a lakosság mintegy 10%-át teszik ki az országban.

Mi fűzi össze Orbánt és Ficot? Mindenekelőtt az orosz barátság. A jelenlegi szlovák kormány, melyet az ország első magyar kormányfője vezet, kiáll Ukrajna mellett, és maximálisan együttműködik ennek érdekében a NATO-val. Fico ezzel szemben jóval megértőbb Putyin iránt. Annál persze okosabb, hogy ezt oly nyíltan képviselje mint Orbán Viktor, akit Putyin trójai falovának tartanak a NATO-ban és az Európai Unióban, de hogyha hatalomra kerülne, akkor Fico Szlovákiája a gyakorlatban sokban közelítene a magyar diplomáciához. Ily módon a visegrádi együttműködésben 2-2 lenne az arány, a nyugatbarát Lengyelország és Csehország állna szembe Magyarországgal és Szlovákiával. Csakhogy Varsóban a visegrádi együttműködést eltemették amikor Morawiecki miniszterelnök kijelentette: Románia a mi első számú partnerünk a térségben.

A zűrzavaros korrupciós ügyek is összeköthetik Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét Fico szlovák rezsimjével, amely a maga idején ugyanígy működött: a titkosszolgálat tisztjei koordinálták a rendszert.

Ezért is rendeztek óriási tisztogatást Fico és utóda, Pellegrini bukása után Pozsonyban a belügyben. Egy országos rendőrfőkapitány például öngyilkos lett a börtönben.

Ha Fico visszakerülne a hatalomba, akkor Magyarország és Szlovákia közép-európai ikerpárrá változhatna Orbán Viktor elképzelései szerint. Ehhez persze Robert Ficonak  nemcsak, hogy meg kellene nyernie a választást, de partnereket is kell találnia a kormányalakításhoz Pozsonyban. Ami nem lesz könnyű, különösen, hogy mind az amerikai nagykövetség, mind pedig Brüsszel lebeszéli a szlovák pártokat arról, hogy Ficóval közösködjenek. Így járhat úgy mint Orbán cseh barátja, Andrej Babis, akinek pártja hiába végzett az első helyen a választásokon, mert a többi párt nem vállalta vele a koalíciót. Robert Fico persze követheti Giorgia Meloni útját is: feledi Orbán Viktort, és maximálisan jó kapcsolatra törekszik Washingtonnal és Brüsszellel.

Végülis Orbán sorsa a Putyin barát zsákutcában nem különösebben vonzó alternatíva.

A német elnök nem jön Budapestre

Steinmeier elnök felkereste mind a három másik visegrádi államot, de Magyarországot mellőzi. Orbán Viktor ugyanis intenzíven beavatkozott a német belpolitikába a migráns válság idején, és ezt nem felejtik el neki. A másik ok: Orbán Brüsszel ellenessége elfogadhatatlan Berlin számára. Merkel kancellár még mentegette Orbán Viktort, de az utóda már nem fogja. Németországban a hónap végén rendezik meg a választásokat.

Steinmeier elnök stratégiai szövetségesnek nevezte Szlovákiát Pozsonyban. Ez szólt annak, hogy a két állam között igen szoros a gazdasági kapcsolat, de annak is, hogy Szlovákiában megbuktatták a nemzeti együttműködés rendszerét.

Caputova szlovák elnök ennek a mozgalomnak az élén állt és elmondta a német államfőnek, hogy megkezdődött a közélet megtisztulása Szlovákiában.

A harmadik rendőrfőnök távozik másfél éven belül

Szlovákiában azért mondott le a rendőrség vezetője, mert az ügyészség korrupciós vizsgálatot inditott ellene. A belügyminiszter közölte, hogy ő bízott a rendőrfőnökben és nem tervezte a menesztését. Kormányválság is kialakulhat, mert a titkosszolgálat vezetője körül is hasonló botrány kerekedett Szlovákiában.

A most távozó rendőrfőnök elődjét letartóztatták korrupció gyanújával, majd a börtönben öngyilkosságot követett el. A rendőrség presztízse a mélyponton Szlovákiában, ahol meggyilkolták Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét – a rendőrség tudtával sőt lehet, hogy aktív közreműködésével. Emiatt ül a börtönben az akkori rendőrfőnök, Tibor Gaspar.

Az oknyomozó újságíró azt próbálta meg felderíteni, hogy miképp nyúlja le az olasz maffia segítségével az uniós pénzeket Fico kormányzata. Az ügybe belebukott az egész hatalom.

A választásokon győzelmet arató ellenzék gyenge koaliciót hozott létre, amely egymással is marakodik, de megkezdte a rendőrség és a titkosszolgálat megtisztítását.

A titkosszolgálat ex vezetője is előzetesbe fogvatartásba került, de hamarosan kiengedhetik, mert az ügyészség ejtette az ellene felhozott vádakat. A kormány koalíció több pártja is felvetette az új választások lehetőségét, de jelen pillanatban ennek kicsi a valószínűsége, mert a mostani ellenzék jutna hatalomra. Jelenleg ugyanis Pellegrin ex miniszterelnök pártja a legnépszerűbb és Fico korábbi kormányfő pártja a harmadik. Ha ketten összefognának, akkor visszakerülnének a hatalomba azok, akiket a közvélemény jó része felelősnek tart a kormánykritikus újságíró meggyilkolásáért Szlovákiában.

Maffia váddal elfogták a rendőrség korábbi vezetőit

A készenléti rendőrség őrizetbe vette korábbi vezetőjét és Szlovákia egykori rendőr főkapitányát! Tibor Gaspar Robert Fico nemzeti együttműködési rendszerének főrendőre volt. Abba bukott bele, hogy megpróbálta eltussolni a hatalom szerepét egy oknyomozó újságíró meggyilkolásában.

Jan Kuciak-ot és barátnőjét maffia módszerekkel végezték ki. Az elítélt gyilkosok között többen a rendőrség kötelékében dolgoztak. Bár a bíróság egyelőre elvágta a szálakat, melyek a gyilkosoktól a hatalomig vezettek, a vizsgálat tovább folyik. Több magasrangú rendőrtisztet elfogtak – korrupciós ügyekben – és ők siettek rávallani Tibor Gasparra és a pénzügyőrség korábbi főnökére, Bernard Slobodnikra. Pozsonyi értesülések szerint újabb letartóztatások várhatóak a rendőrség tisztikarában illetve az ügyészségen.

Isten malmai

Ezt a szimbolikus nevet adták az akciónak, mely az egykori magasrangú vezetők letartóztatásához vezetett. Így akartak utalni arra, hogyha lassan is, de kiderül az igazság a hatalom korrupciójáról Szlovákiában.

Miért kellett meghalnia az oknyomozó újságírónak?

Jan Kuciak írásaiban épp azt pedzegette, hogy Robert Fico rendszerében a rendőrség szorosan együttműködik a Ndragheta nevű nápolyi maffiával, mely Kassán fészkelte be magát. Az olasz maffiózók évtizedek óta mesterei voltak az uniós pénzek lenyúlásának, és ezt folytatták Szlovákiában is – a hatóságok lelkes együttműködésével! Bár most még csak az egykori rendőrfőkapitány bukott le, de Pozsonyban kizártnak tartják, hogy ezekről az ügyekről ne tájékoztatták volna akkoriban Fico kormányfő bizalmi emberét, a belügyminisztert. Mindketten lemondtak az oknyomozó újságíró meggyilkolása után, de a háttérből továbbra is fontos szerepet játszanak Szlovákia életében. A jelenlegi kormánypártok viszont épp azzal kerültek hatalomra, hogy megígérték Szlovákia népének: leleplezik a hatalom és a maffia összefonódását, és az egész országot átfogó korrupciót, amely mindenekelőtt az uniós pénzek lenyúlását jelenti északi szomszédunkban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK