Kezdőlap Címkék Terv

Címke: terv

Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének

Tisztelt Honfitársam!

Megkaptam a levelét, amelyre ezúton igyekszem illő módon válaszolni. Először is hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet, amiért Ön pénzt, s fáradságot nem kímélve, velem együtt mintegy 8 millió honfitársamnak írt levelet. Nem lehetett olcsó mulatság, s bár úgy sejtem, hogy Ön tehetős ember, félő, hogy ekkora postaköltség még az Ön családi költségvetését is megterheli. Nem szeretném, ha e mostani költekezés miatt anyagi gondjai támadnának, és ebből kifolyólag problémát okozna a sárga csekkek befizetése.

Nem tudom, Ön volt-e már ilyen helyzetben, ha nem, akkor elárulom, amit sokmillió magyar polgár rendre a saját bőrén tapasztal: a befizetés elmaradása esetén a szolgáltatók előbb figyelmeztető felszólítást küldenek, majd – további nemfizetés esetén – beszüntetik a szolgáltatást.

Ön azt írja levelében, hogy „a nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre.”

Ha nem lett volna gyerekszobám, akkor most arra kellene gondolnom, hogy Ön nem mond igazat. (Magyarul: hazudik). Az ország polgárainak nagy többsége ugyanis nem válaszolt az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levelére. Vagy azért, mert nem érdekelte őket a téma, vagy azért, mert nem értettek egyet azokkal a nyilvánvaló képtelenségekkel, amelyet az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levele tartalmazott. A hozzávetőlegesen nyolcmillió nagykorú állampolgár közül a hivatalos közlés szerint 2 356 811-en küldték vissza a levelet. Ha ez a szám igaz – és sokan ebben is kételkednek – akkor sem felel meg a valóságnak, hogy az ország polgárainak elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre.

Mely terv, Ön is tudja Tisztelt Honfitársam, nem létezik. Ön azt írja, hogy Soros György „lebontaná a határokat, és milliókat akar betelepíteni Afrikából, és a Közel-Keletről.” Ilyen tervet, vagy elgondolást sem Sorostól, se más normális embertől eddig nem hallottunk. Ha Sorosnak, vagy bárki normális embernek létezne ilyen terve, akkor Ön, Tisztelt Honfitársam, bizonyára már előhozakodott volna az ezt bizonyító szövegekkel.

Tudom, most már Ön sem kíván milliókat behozni Magyarországra, bár volt idő, amikor erről még másképp gondolkodott. Például 2001-ben, amikor az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén Ön úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió gazdasági bevándorlót kell befogadnia. Mindehhez még azt is hozzátette, hogy ennek érdekében az országnak át kell gondolnia a bevándorlási szabályokat.

Ezek nem Soros György gondolatai voltak Tisztelt Honfitársam, hanem az Ön szavai. Persze, mint mindenkinek, Önnek is változhat a véleménye, ám ebben az esetben több szerénységet, visszafogottságot várnánk el Öntől, valamint annak a beismerését, hogy két eset lehetséges: Ön 2001-ben rosszul mérte fel a helyzetet, vagy 2018-ban nem mond igazat.

Levelének vége felé Ön azt írja: ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi, magyarok dönthessük el, hogy kikkel élünk együtt. Rossz hírem van az Ön számára Tisztelt Honfitársam: mi, magyarok, már most sem dönthetjük el, hogy kikkel élünk együtt. Én magam például számos olyan honfitársamról tudok, akikkel, ha rajtam állna, eszem ágában sem lenne egy országban élni. Feltételezem, hogy Ön bizonyára hasonlóképpen van ezzel, és sok olyan embert fel tudna sorolni, akiket szívesebben látna a határainkon kívül.

Így megy ez, tisztelt Honfitársam.

Honfitársi tisztelettel,               

                                      Föld S. Péter

Nicsak, Pintér Sándor kibeszél!

Zavar az erőben, vagy valami más? Amit tudunk, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kibeszélt a kánonból. Mai sajtótájékoztatóján, amelyről a Független Hírügynökség is beszámolt, egy kérdésre válaszolva a következőt mondta: „Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet, ezért egyelőre nem alkalmazzák vele szemben a távolságtartást.”

Vagyis, nem tiltják ki az országból, amint azt korábban a kormányhoz közeli sajtó belengette. Ezt egyébként amúgy is tudtuk: Soros György magyar állampolgár, és magyar állampolgárt a hatályos rendelkezések értelmében nem tilthatnak ki Magyarországról.

Hanem most Pintér belügyminiszter azt is elmondta a nyilvánosságnak, hogy Soros György nem végez migrációs tevékenységet. Mindez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem szervez menekülteket Európába és Magyarországra.

Ezt is tudtuk persze, de a kormány erről mást mondott.

És nemcsak mást mondott, de milliárdokat költött a Soros-tervet leleplező kampányra. Mely terv, megint csak tudható, nem létezik.

De mentek a milliárdok orrba-szájba, természetesen az adófizetők pénzéből. Mert hát honnan mentek volna? A kormánynak nincs saját pénze, sem gazdag bácsikája Amerikában – a kormány csak azt költheti el, amit az adófizetőktől kap.

El is költi. Az elmúlt években Orbán Viktor kormánya milliárdokat fordított az embereket megtévesztő kampányra, nemzeti konzultációnak hazudott propagandára. Láttuk már hova vezet a gyűlölet – Őcsényben, Kömlőn, Perbálon, vagy, legújabban Cegléden.

Félő, hogy a sor folytatódik..

Ha csupán az ablakon kidobott milliárdokat nézzük, azt a pénzt, amelynek máshol jobb helye lenne, akkor azt kell mondanunk, hogy az anyagi kár jelentős. Sokkal súlyosabb azonban az a kár, amelyet a kormány a hisztériakeltéssel a lelkekben okozott. Nehezen és hosszan gyógyuló sebeket ejtett, olyanokat, amelyeket még a miénkénél sokkal jobb állapotban lévő egészségügy is csak hosszú idő alatt képes begyógyítani.

2 332 755

Ennyi honfitársam küldte vissza a kormánytól kapott konzultációs levelet. Legalábbis, ha hinni lehet Kovács Zoltán kormányszóvivőnek. És miért ne higgyünk neki? Ha nem hiszünk, akkor jobb lesz?

Úgyhogy, én elhiszem.

Mondjuk én a helyében nagyobb számot mondtam volna, de jó ez így is. 2 332 755 olyan honfitársam van tehát, aki úgy érezte, hogy vissza kellett küldenie a levelet a feladónak. Egy részük nyilván azért küldte vissza a levelet, mert elhiszi, ami benne volt.

Állítások voltak amúgy ebben a levélben, nem kérdések. De ebben az országban még régen nem kérdésekre válaszolnak, hanem kijelentésekre. Mondanak valamit, és ahhoz fogalmaznak meg kérdéseket. A miniszterelnök emberemlékezet óta nem nyilatkozik valódi újságírónak, ehelyett sajtómunkásnak álcázott mikrofonállványoknak mondja el a véleményét. Aki egy kicsit is normálisan kérdez, az már gyanús és mehet a levesbe.

És vannak olyanok is a 2 332 755 között, akik nem hiszik el azt, amit a kormány konzultációs levélben állít, viszont azt gondolják, hogy valakik valahol számon tartják, hogy ki az, aki visszaküldte Orbán Viktornak a levelet, és ki az, aki nem.

A visszaküldők között nyilván olyanok is vannak, akik tudják, hogy az egész úgy hülyeség, ahogy van. Tudják, hogy Sorosnak nincs semmiféle terve, ha csak azt nem tekintjük tervnek, hogy immár évtizedek óta azon munkálkodik, hogy egy normális világban éljünk. Ezért támogatta annak idején a Fideszt és annak sok jelenlegi vezetőjét. A többi között Orbán Viktort, aki ma miniszterelnök, és Kovács Zoltánt, aki kormányszóvivőként most bejelentette, hogy 2 332 755 magyar ember küldte vissza konzultációs levelet.

Éltünk mi már ilyen országban, egypártrendszernek hívták. Akkor is hasonlóan működtek a dolgok, mint ma. A Párt és a Kormány úgy tett, mintha elhinné, amit mi hazudtunk neki, cserébe és hálánk jeléül mi sem mondtuk a szemébe hangosan, hogy hazudik.

Így ment ez már akkor is: a hatalom nem követelte meg alattvalóitól, hogy látványosan szeressék, azzal is megelégedett, ha nem utáltuk látványosan. Ezért nem adott nekünk szabad újságot, rádiót és televíziót, nehogy véletlenül kísértésbe essünk, és megírjuk, bemutassuk az igazat.

Erre tartunk most is. 2 332 755 honfitársunk tartja életben ezt a mostani rendszert. És persze a többiek, akik nem küldték vissza, hanem a kukába dobták a konzultációs levelet.

Nemzeti konzultáció: fejezzék abba!

0

Nagyvonalú és mind részleteiben, mind pedig összességében igen előremutató felajánlást tesz a Független Hírügynökség szerkesztősége. Tudjuk, hogy a nemzeti konzultáció nem csupán sikeres, de az ország jelene, valamint jövője szempontjából is létfontosságú.

 

Postahivatal, valahol Magyarországon. Sorukra váró polgárok, akik mind a nemzeti konzultációt szeretnék visszaküldeni.

Tudjuk, hogy a magyar emberek – különösen így karácsony közeledtével -, másra sem gondolnak egész nap, minthogy minél gyorsabban és eredményesebben visszaküldhessék a nemzeti konzultációs leveleket. Ezért vannak hosszú sorok a postán, a kórházi várókban, és mindenütt, ahol az embereknek módjuk van Soros György terveiről eszmét cserélni

Tudunk mindent, és a magunk szerény módján szeretnénk osztozni az össznemzeti örömben és egyúttal elősegíteni, hogy még az eddigieknél is sikeresebb legyen az, ami a kormány szerint már most is sikeresebb, mint bármi, ami valaha volt ebben a kis országban.

Ennek érdekében vállaljuk, hogy minden nap több cikkben is foglalkozunk a nemzeti konzultációval. Leírjuk, ha kell százszor, hogy nemzeti konzultáció nélkül már régóta nem lenne Magyarország, nem elhallgatva azt a tényt sem, hogy a nemzet még sohasem volt ennyire egységes, mint most.

Amennyiben igény van rá, követeljük, hogy a nemzeti konzultációt nyilvánítsák hungarikummá. és legyen a világörökség része.

Annyi cikket írunk erről, amennyit csak lehet. Sőt, ígérjük, még annál is többet. Nem ismerünk lehetetlent, s másokkal ellentétben nem fogunk akadékoskodni. Nem kérdezzük meg, hogy mennyibe kerül ez  a magyar adófizetőknek, mint ahogyan a Naptól sem kérdezi senki, hogy mennyiért adja a fényt és a meleget.

Megírjuk, hogy minden nagyon jó. Cserébe csupán egyetlen dolgot kérünk a derék uraktól, akik ezt az egészet kitalálták: fejezzék már abba! Mert ez így valóságnak siralmas, viccnek pedig túlságosan durva.

Majdnem valódi kérdést kapott Orbán pénteken a közrádióban

0

Akik időnként belehallgatnak Orbán Viktor péntek reggeli rádiós interjúiba, tudják, hogy sok izgalomra nem kell számítani: a miniszterelnök nemigen szokott kemény kérdéseket kapni. A riporter inkább alákérdez, gondosan ügyel arra, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyekre feltételezése szerint Orbán tudja a választ.

Most azonban egy pillanatra úgy tűnt, hogy homokszem került a gépezetbe. (Vagy ezt is előre egyeztették?) Orbán ugyanis olyan kérdést kapott, amire nálánál rutintalanabb válaszoló bizonyára csak hebegett-habogott volna.

A közrádió riportere Navracsics Tibor uniós biztos – az Orbán-kormány korábbi igazságügy-minisztere – egyik kijelentésre kérdezett rá, miszerint

nincs is Soros-terv.

Orbán nem jött zavarba, kivágta magát: – Látja, még ő sem tudja, ez annál is inkább amellett szól.

Hat évnél fiatalabb gyerekek, most ne figyeljetek ide, mert nem nektek szánt tartalom következik. Az, hogy a Jézuskát még senki sem látta, éppen hogy azt bizonyítja, hogy létezik. És a húsvéti nyúl is azért hozza titokban, emberi szem számára láthatatlanul a hímes tojást, mert innen lehet tudni, hogy van.

Hét válasz Orbán Viktor hét kérdésére

Hét kérdésben kérte a véleményemet a miniszterelnök, arra kíváncsi, hogy támogatom-e a Soros terv pontjait. Jogkövető állampolgárként válaszoltam mind a hét kérdésre.

  1. Orbán szerint Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

Ezt a tervet nem támogatom, mert Soros György eltitkolja, hogy valójában naponta akar egymillió embert behozni Európába, miközben a magyarokat, különös tekintettel az Orbán Viktor nevűekre, kitelepítené Afrikába.

  1. Orbán szerint Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

Szimpatikus az ötlet, de ezt sem tudom támogatni, mert Soros itt sem árulta el, hogy mit szeretne valójában. Ugyanis nemcsak az ország határain bontaná le a kerítést, de a házak udvarát sem lehetne körülkeríteni. Sőt, van egy nagyon titkos terve, melynek kitalálásában maga a Sátán segédkezett neki.  Eszerint a házak, lakások ajtaján sem lehetnének ajtók. Ezt Soros nem mondta meg a magyar embereknek, ezért a magyar kormánynak kutyakötelessége lenne, hogy erről is tájékoztassa a lakosságot.

  1. Orbán szerint a Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

Ezt abban az esetben tudnám támogatni, ha a magyar kormány azt is beleírta volna a konzultációs levélbe, hogy Soros hány bevándorlót akar szétosztani köztünk. Jó nagy számmal kellene bennünket riogatni, hogy az emberek még a mostaninál is jobban rettegjenek, és a már meglévőnél is nagyobb legyen a hisztéria. Sok kis Őcsényt akarunk, mert megérdemeljük.

  1. Orbán szerint a Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.

Ezzel nem értek egyet. Szerintem kevés a 9 millió forint, ennyi pénzből Mészáros Lőrinc és családja egyetlen nap alatt éhen halna. Sokkal több pénzt kellene adni a bevándorlóknak, ráadásul úgy, hogy ezzel ne az államot terheljük, mert neki e nélkül is van elég gondja, sok éhes barát száját kell betömnie, sok csókos zsebét kell teletölteni a tőlünk lopott javakkal. Tehát, a magyar polgároknak kellene a saját adózott jövedelmükből évente minden migránst legalább 50 millió forinttal támogatni.

  1. Orbán szerint Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

Ez jó ötletnek látszik, de nem elegendő. Ha Soros vállalná az elképzeléseit, akkor bevallaná, hogy azt akarja, hogy a migránsok büntetlenül bűnözhessenek. Nálunk, Magyarországon, van erre példa, mert a kis fatolvajokat ugyan bünteti az állam, de akik milliárdokat lopnak el a közösből, azokat nem, sőt, még jutalmazza is őket. Valószínűleg Soros is azt akarná, hogy a bűncselekményeket elkövető migránsok jutalomban részesüljenek. Emellett lehetne egy ingyenes tájékoztató füzetet adni  a migránsoknak, amiből megtudhatnák, hogy Magyarországon milyen bűncselekményeket lehet büntetlenül elkövetni, és milyen bűnért mekkora jutalom jár. (Ilyen például a magánnyugdíj-pénztárakban tartott lakossági megtakarítások ellopása, vagy a letelepedési kötvények körüli gyanús pénzügyi maszatolások.)

  1. Orbán szerint a Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

Ez a Soros-terv egyik gyenge pontja, úgyhogy nem támogatom. Nem elég az európai országok nyelvét is kultúráját háttérbe szorítani, rá kell venni az európai embereket, hogy felejtsék el a saját nyelvüket és kultúrájukat.

  1. Orbán szerint a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

Soros valójában nem ezt akarja, hanem azt, hogy a bevándorlást ellenző országokat űzzék ki Európából, és telepítsék át őket Afrikába, vagy a Közel-Keletre.

Mindet összevetve, nem tudom támogatni a Sorosnak tulajdonított terv pontjait, mert a kérdésekből világosan kiderül, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely lenézi a polgárait, magasról tesz rájuk, és cinikusan röhög rajtuk.

Nem hagyom szó nélkül

Állok a villamosmegállóban, gyanútlanul, kit sem sejtve. És akkor hirtelen rám mosolyog egy magyar származású milliárdos.

Ismerem ezt az arcot, naponta ezerszer tolják a képembe a fizimiskáját, még a nevét is odaírják, annyira hülyének néznek, hogy azt hiszik, ha egyszer mondják, nem tudom megjegyezni.

Naná, ő a Soros! A híres, nevezetes. Akitől rettegni kell, mert rosszat akar nekünk.

Terve van a Sorosnak, és most azt kéri tőlem a kormány, plakáton, konzultációs levelekben, és mindenütt, ahol módjában áll elkölteni a adófizetők milliárdjait, hogy ezt a tervet, ami a Sorosé, ne hagyjam szó nélkül.

Mit is mondhatnék. Káromkodni nincs már kedvem, akit kellett, elküldtem rég az anyjába.

De jól van, legyen úgy, ahogy akarjátok! Nem kellett volna ezért milliárdokat kidobálni az ablakon, megmondtam volna én nektek ingyen is.

Szóval, az a helyzet tisztelt Főkérdező, hogy gazemberek vagytok. Tudjátok, hogy miért.

De hátha nem mindenkinek világos. Mari néninek például Balatonborzadályon, és Józsi bácsinak Dunarettentőn. Ők azok, akiket ti a propagandátokkal halálra hülyítetek.

Ti tudjátok a legjobban, hogy a Soros-terv nem létezik. Valamelyik éceszgéberetek találta ki. Nem hinném, hogy maga a Főkérdező, ő leginkább stadionban és szotyolában utazik.

Arra lett szotyializálva.

Sorosnak persze vannak elképzelései arról, hogy miként lehetne megoldani a migráns-válságot – melyikünknek nincs! – de ezek az elképzelések köszönőviszonyban sincsenek azzal, amivel ti a magyarokat etetitek.

Ti azt akarjátok, hogy a magyarok féljenek, mert akkor majd hozzátok szaladnak védelemért. És ti meg is véditek őket, megsimogatjátok a buksijukat, és azt mondjátok nekik, hogy drága magyarok, nem lesz bajotok, elűzzük a Sátánt, nem engedjük a közeletekbe.

Óriásplakáttal, rózsafüzérrel, mikor mivel.

Csak annyit kérünk cserébe, hogy szavazzatok ránk.

És a magyarok majd szépen rátok szavaznak, ti meg viszonzásul még jobban széthordjátok az országot, és azt a keveset is belerakjátok a csókosaitok zsebébe, amit még meghagytatok belőle.

Hát ez jutott hirtelen az eszembe, miközben a villamosra vártam. Lett volna még más mondandóm is, de jött a villamos, és felszálltam.

Ott még eszembe jutott, hogy lehet még négy évetek, vagy annál is több valamivel. De eljön majd az idő, amikor bocsánatot fogtok kérni Mari nénitől Balatonborzadályon és Józsi bácsitól Dunarettentőn, amiért rútul átbasztátok őket.

Bréking nyúz – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy milliárdos spekuláns elképzelései. Jézus krisztus korbáccsal ment használt a kufárokra. A felforgatás, mint a választási küzdelem eszköze.

A kíváncsi kormány megkérdezi a választókat (888.hu)

„A kormány a milliárdos spekuláns elképzeléseiről szeretné megkérdezni a választók véleményét, amelyet maga Soros is tervnek nevezett. Elképzeléseit újságcikkekben jelentette meg 2015 és 2016 folyamán. A nemzeti konzultációban a kormány arra kíváncsi, hogy a magyar választópolgárok támogatják-e Soros György elképzeléseit.”

Lezsák Sándor Petőfi Sándor komáromi szobra előtt tűnődik (Magyar Hírlap)

„Ma, amikor a keresztény hit iránt ellenséges mohamedán bevándorlók millióit akarják betelepíteni Európába befolyásos politikusok, arra hivatkoznak, hogy egy hithű kereszténynek élelemmel, szállással és öleléssel kell fogadnia az őhozzá ellenségesen viszonyuló migránsokat, kiknek egyébként hetven százaléka húsz-harminc év közötti, katonaviselt fiatal.

Önfeladást, behódolást követelnek meg Európa keresztényeitől, holott ez egyáltalán nem következik abból, hogy a keresztény világnézet békés és toleráns. De ha meg kell védeni magunkat – akkor a magyar alapítású pálos rend tagjai is fegyvert fogtak a török hódítók ellen, és ha meg kell védeni templomaink tisztaságát, akkor Jézus Krisztus is korbácsot használt az Isten Házát üzleti és haszonszerző célokra süllyesztő kufárok ellen.”

Forradalmárképző (Magyar Idők)

„Várható tehát, hogy 2017 őszén a befolyásolás, felforgatás, mint a választási küzdelem eszközei nem újdonságként, csak újabb formákban jelennek majd meg… Szrgya Popovics, aki a Milosevics-rendszer elleni mozgalom – az Otpor (Ellenállás) – egyik fő szervezője volt. Útmutató a forradalomhoz című könyvének hazai bemutatása kapcsán maga mondta el, hogy az általa 2003-ban alapított CANVAS nevű szervezet több mint ötven országban képez ki forradalmárokat.”

Menekültek, tessék csak elindulni! (Ripost)

„A Soros-terv, migránsok millióinak betelepítése Európába, valójában már régóta működik. Honlapok, telefonos applikációk adják a tanácsot a bevándorlóknak, hol és hogyan juthatnak a legkönnyebben menekültstátuszhoz.  Szó szerint biztatják őket, tessék csak elindulni!”

MSZP: Soros nem létező terve helyett létező Macron tervéről kellene konzultálni

0

Ahelyett, hogy az Orbán-kormány újabb közpénz-milliárdokat szór el egy hazugságra és átverésre épülő álkonzultációra, inkább a „Macron-tervről” kellene érdemi vitát folytatni.

Az Európai Unió ugyanis radikális változások előtt áll és Magyarország helye ebben a folyamatban – Orbán Viktor és tébolyult politikája miatt – komoly veszélyben van.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap ismertette elképzeléseit az európai közösség megreformálásáról, amely bizonyos tekintetben

egy többsebességes modell kialakításáról szól.

Nem kérdés, hogy az általa vázolt reformtervek jelentős része támogatást fog kapni az új német kormánytól és a többi, érintett európai tagállamtól. Nem kérdés, hogy az Unió haladó tagországai az euró-zóna mentén egy új, szorosabb együttműködést fognak kialakítani, amelyből a Fidesz deklaráltan ki akarja vonni Magyarországot.

Hazánk egyik sorskérdése jelen pillanatban nem a plakátokra festett kormányzati hazugság, hanem annak eldöntése, hogy Magyarország részese marad-e a haladó Európának, vagy Orbánék miatt végleg kiszakadunk az európai közösségből.

Forrás: Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke

Egy állampolgár véleménye a Soros-tervről

Meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a „Soros-tervről”, közölte Velencén, a Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszínén Kósa Lajos. Ezért a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, hogy bonyolítson le egy nemzeti konzultációt róla.

Nagyon mélyen tisztelt Fidesz, és kormány!

Hogy rögtön a lényegre térjek: ami engem illet, nagyra értékelem, hogy Soros úr, nem sokkal a reggeli ébredés után fogat mos. Ebben személy szerint semmi kivetni valót nem látok, ebből még senkinek sem származott baja. Ahogy mifelénk, Magyarországon mondják: ettől még senkinek sem lett gyereke.

Azzal, hogy tudomásom szerint szokott reggelizni, nagy vonalakban szintén egyetértek. Kell, hogy legyen az ember gyomrában valami, s elég baj, hogy sokan ezt nem veszik komolyan, és ha tehetik, elbliccelik. Harrach Péter szerint (tudják, az Önök pártszövetségének prominense) ez sokaknál életforma kérdése, vagyis, szerinte sok gyerek azért megy éhesen, korgó gyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek.

Másoknál pedig az tekinthető életformának, hogy télen fáznak, mert nincs mivel fűteniük,

néhányan közülük meg is fagynak, és az is életforma ma sokaknál Magyarországon, hogy a sárga csekkeket nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudják befizetni.

Persze, más életformákat is ismerünk, van, aki helikopterrel jár lakodalomba, más jachton csónakázik, de vannak olyan honfitársaink is, akik lapkiadókat, balatoni partszakaszokat vásárolnak, vagy éppen a saját lábukon állnak.

De, vissza Soroshoz. Azt kérdezik tőlem a tisztelt urak, hogy mi a véleményem a Soros-tervről. Megmondom őszintén, nekem nagyon szimpatikus. Én teljesen egyetértek a nyílt társadalom eszméjével, vagyis, azzal, hogy Magyarországot, valamint a volt szocialista országokat Soros úr demokratikus rendszerekké kívánta átalakítani. Szerény véleményem szerint

Soros úr nagyon jól tette, hogy saját vagyonából dollármilliókat adott ezeknek az országoknak,

a legtöbbet, ha jól tudom, szülőhazájának, Magyarországnak.

Problémásnak tartom viszont, hogy vannak emberek, akik Soros Györgyöt, aki, mint említettem, sok pénzt adott nekünk, magyaroknak, nem kedvelik. Miközben azokat az urakat – nevek és titulusok nálam – akik legalább annyi pénzt elloptak tőlünk, mint amennyit Soros adott nekünk, kedvelik, de legalábbis, nem utálják annyira, amennyire megérdemelnék.

A tisztánlátás érdekében el kell még mondanom, hogy teljes részletességgel nem ismerem Soros György terveit. Nem tudom például, hogy délutánonként szokott-e szunyókálni – idős korára tekintettel úgy gondolom, hogy igen.

Ha ez valóban így van, én ezt csak támogatni tudom.

Köszönöm, hogy megkérdeztek Soros úr terveiről. ha a jövőben bármikor szükségük lesz a véleményemre, szívesen állok a nagyon mélyen tisztelt urak rendelkezésére.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK