Kezdőlap Címkék Szuverenitásvédelmi Hivatal

Címke: Szuverenitásvédelmi Hivatal

Tökéletes bizalom avagy a hatalom mindent tud az alattvalókról

A kommunista Kína mindig is rendőrállam volt, de az informatika segítségével a Covid pandémia idején tökélyre fejlesztette megfigyelési rendszerét. Ez derül ki abból a kínai ellenzéki filmből, amely angolul a Total Trust – Tökéletes Bizalom címet viseli.

A megfigyelt személyekről a hatalom olykor többet tud mint ők maguk hiszen az értékelésnél figyelembe veszik az eddig összegyűjtött információkat is, melyeket a szóban forgó személy esetleg már elfelejtett. Jelenleg a kínai kommunista párt negyedik számú vezetője irányítja a nagy társadalmi megfigyelési rendszert. Ő tanult az Egyesült Államokban is, és annak a Fudan egyetemnek a professzora, amely európai egyetemét Budapesten tervezi felépíteni. Ez a sanghaji egyetem Kína három legfontosabb felsőoktatási intézménye között helyezkedik el, a másik kettő Pekingben van. Mindhárom egyetemet külföldi vallási intézmények alapították. Kínában csak olyan politikus kerülhet be a felső vezetésbe, aki jó nevű egyetemen végzett: Hszi Csin-ping elnök például a pekingi Csinghua egyetem diákja volt. Ez az egyetem a pekingi Pejtaval együtt alkotja a nagy triót, amelyet a legkiválóbb kínai felsőoktatási intézmények képeznek.

Permanens értékelés

A városokban élő összes kínai állampolgár számíthat arra, hogy életét tökéletesen megfigyelik, és pontozzák. -50 pontot jelent, ha valaki beadvánnyal fordul a hatalomhoz. Abból ugyanis az tűnik ki, hogy valamivel nincsen megelégedve. Márpedig Kínában elvárás, hogy az alattvalók mindennel legyenek megelégedve, változtatni a dolgok menetén csakis a kommunista pártnak van joga. Minden fölülről érkezik, az alul lévők egyetlen és legfontosabb feladata az engedelmesség. Mindez nem újdonság Kínában Konfuciusz rendszere már a császárok korában  is így működött. Kínában 1911-ben bukott meg a császárság, majd hosszú polgárháborús időszak után 1949-ben a kommunista párt átvette a hatalmat Pekingben, és beköltözött a Tiltott Városba. A kommunista párt úgy működik mint a mandarinok kasztja a császári időkben.

A cél a Mennyei Harmónia – a Tien An, amelyről Peking központi terét elnevezték. Itt gyülekeztek a tiltakozó diákok 1989 tavaszán, és itt végzett velük a hadsereg a kommunista párt megbízásából. A diákok valamiféle reformokat akartak, amelyek közelebb viszik Kínát a nyugati modellhez, de a kommunista párt elitje viták után másként döntött. Teng Hsziao-ping, Kína akkori erős embere ezt úgy foglalta össze, hogy a politikában semmi, a gazdaságban minden megváltozhat. Megszületett a kommunista párt diktatúra és a piacgazdaság furcsa szövetsége. A modell a bukott Szovjetunió helyett Szingapúr lett, ahol az államkapitalista rendszer gazdasági csodát produkált. A kommunista kínai piacgazdaság hasonlóképp világraszóló eredményeket ért el a gazdaságban: második helyre hozta fel Kínát a világgazdaságban. Körülbelül félmilliárd kínai immár nyugati színvonalon él és fogyaszt, de az 1,4 milliárd lakos többsége még mindig nyomorog jórészt faluhelyen.

Átveszi-e Orbán Viktor is a kínai megfigyelési és értékelési rendszert?

Az európai jogrend szerint ez elfogadhatatlan, de a szükségállapot, melyet a szervilis parlament megszavaz és meghosszabbít, lehetőséget teremthet erre is. Rogán Antal nem véletlenül kapta meg az ellenőrzés jogát a titkosszolgálatok fölött is bár valószínűleg maga Orbán Viktor is rajtuk tartja a szemét. A hatalom mindent tudni akar, és a modern informatika erre szinte korlátlan lehetőségeket teremt. A problémát mindinkább nem is az információk megszerzése hanem az értékelése jelenti. Már 2001 szeptember 11-én is kiderült, hogy a különböző titkosszolgálatok és az FBI szinte mindent tudtak a készülő Al Kaida merényletről, csak épp nem állt össze a kép csak utólag. Ugyanez történt Franciaországban is, ahol egyszerre nyolc helyszínen hajtottak végre gyilkos terrorakciókat iszlamista merénylők, de ezt nem tudta megakadályozni a terrorelhárító rendszer Párizsban. A rendőrség és a titkosszolgálatok egyetlenegy vezetőjét sem váltották le a terrortámadás miatt, melynek több mint 200 halottja és sok sebesültje volt, mert mindegyik szervezet tette a dolgát, csak épp a kép utólag állt össze.

Orbán Viktor hatalma jelenleg oly erős, hogy nincsen szüksége általános megfigyelési rendszerre. A hatalomtól való egzisztenciális  függés elég a rendszer stabilitásához. Egyelőre. Ezért aztán létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely jelenleg még fogatlan tigris, nincs intézkedési joga, de gyűjtheti az adatokat. Amelyeket azután bármikor elő lehet venni.

Az információ hatalom, és a kínai példa mutatja, hogy meghatározó fontossága lehet a rendszer stabilitásában. Orbán ezért is adta egy kézbe a médiát és a titkosszolgálatot, hogy szinte teljes legyen a kontroll. Némi gondot jelent Orbán Viktornak a világháló, melytől erős tűzfal óvja a kínai kommunista rendszert. Amíg a választópolgárok egzisztenciális függése a hatalomtól fennáll addig ez nem okoz különösebb gondot Orbán Viktornak, aki mindent meg is tesz azért, hogy továbbra is a szegényház királya maradjon az Európai Unió szegényházában.

Szuverenitásvédelem orosz módra, de Lánczi Tamás is résen van

0

Halálbüntetést követel “a haza ellenségeire” Guruljev altábornagy a moszkvai Dumában. A nagy “hazafi” egyben a Gulag – a sztálini láger rendszer visszaállítását is kívánatosnak tartja.

Több millió ember veszítette életét a Gulagon, melyet nem sokkal a nagy októberi forradalom után alakítottak meg, és a harmincas-negyvenes években raboskodtak ott a legtöbben. A Gulagon állították elő a szovjet atombombát is a bebörtönzött tudósok, akiket Lavrentyij Pavlovics Berija, az állambiztonság akkori főnöke felügyelt. Sztálin halála után – 1953 – fokozatosan megszűnt a Gulag. Szolzsenyicin is ott raboskodott, és ennek alapján írta meg láger regényét, amelyért megkapta a Nobel díjat. Emiatt kiutasították a Szovjetunióból. Vlagyimir Putyin az állambiztonságnál kezdte meg karrierjét, a Szovjetunió bukása után ő szervezte újjá a KGB-t, melyet immár FSZB-nek hívnak.

Baskortosztanban brutálisan vert szét egy Putyin ellenes tüntetést a rendőrség

Négyéves börtönbüntetésre ítéltek egy baskír nemzeti aktivistát, aki nagyon óvatosan, de bírálta Putyin politikáját. Az aktivista egy környezetvédelmi szervezet nevében tiltakozott az ellen, hogy a háborúra hivatkozva semmibe veszik a környezetvédelmi szempontokat Oroszországban. Nemes Gábor, a Kossuth rádió egykori moszkvai tudósítója arra is felfigyelt, hogy a tüntetők nemzeti érdekeket is hangsúlyoztak Baskíriában, ahol Putyin nem tartja be korábbi ígéreteit a kisebbségi nyelvek jogainak elismerésére. Erre válaszul egy magát megnevezni nem kívánó

baskír aktivista arra hívta fel az orosz hadseregben ukrán földön harcoló katonákat, hogy térjenek inkább haza, és Baskíriában küzdjenek a nemzeti jogokért ne pedig Putyinért Ukrajnában!

A baskírok muzulmánok, de nem szélsőségesek mint például a csecsenek, akiket Putyinnak csak brutális háborúban sikerült legyőznie ráadásul úgy, hogy Kadirov hadúr kapta meg a renitens autonóm köztársaság irányítását. Ily módon Csecsenföldön Putyin nemzeti együttműködési rendszere iszlám színekben tündököl, és csecsen harcosok részt vesznek az ukrajnai harcokban az oroszok oldalán.

Putyin elnyomó rendszere mindenütt a vallásra és főként a hazafias érzésekre hivatkozik. A hatalom egyik hivatásos feljelentője ezen az alapon támadta meg a tudományos akadémia filozófiai intézetét, ahol szerinte “oroszellenes tevékenység folyik.” Mindez nagyon is emlékeztet arra, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének hajnalán az első átfogó támadás az értelmiségi autonómia ellen épp a filozófusok ellen indult Magyarországon. Heller Ágnes volt a nacionalista szuverenista kampány fő célpontja. Orbán pechére Macron francia elnök azután Heller Ágnest hívta meg az Élysée palotába amikor Európa vezető értelmiségével kívánt eszmét cserélni.

Amikor pedig Macron Budapesten járt, akkor felkereste Heller Ágnes sírját a zsidó temetőben mielőtt Orbán Viktorral tárgyalt volna.

Lánczi Tamás résen áll

Sztálin elvtárs nyelvezetét vette át a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője amikor a Magyar Nemzetnek nyilatkozott. Megtudhatjuk tőle, hogy

“a Szuverenitásvédelmi Hivatal maga nem folytat nyomozást mivel nem titkosszolgálat, rendőrség vagy ügyészség, de együttműködhet az említett állami szervekkel, információkat kérhet tőlük.”

Mégis kiről és miről?

“A magyar szuverenitást nemcsak a választásokon kell megvédeni mivel a szuverenitásnak több aspektusa van. Ezek közé tartozik a gazdasági, politikai valamint a kulturális aspektus, továbbá ott van még a média kérdésköre is” – fejti véleményét Lánczi.

Ha Orbán Viktor megbízásából Rogán Tóni irányítja a médiát, akkor az a szuverenitás nagyszerű megnyilvánulása, ám hogyha akadnak bíráló hangok, akkor rögtön színre léphet a szuverenitás védelme. Oroszországban aki bírálja Putyin háborús politikáját az börtönbe kerülhet, de hogyha a törvényhozás elfogadja Guruljev altábornagy javaslatát, akkor halálra is ítélhetik. Nálunk mi jár Orbán politikájának bírálatáért? Lánczi Tamás nem véletlenül használhatta a rés kifejezést hiszen az ÁVÓ is azt kereste mindenütt. Rákosi rendszerének régi zsákutcája és Vlagyimir Putyin mostani kínos fordulata a sztálini elnyomás irányában intő jel is lehetne Orbán Viktor számára: ez nem épp a siker útja. A brutális elnyomáshoz csak akkor fordulnak a kétségbeesett vezérek, ha minden kötél szakad. Talán Orbán Viktor nem tart még itt…

Szuverénség

A magyar állam a legújabb kort tekintve 1989 óta szuverén. Ez azt jelenti, saját dolgainkban se a török, se az osztrák, de még az orosz sem illetékes. Egyedül csak magunk.

Vannak ugyan hangok, amelyek szerint manapság a nagyobb keleti országok befolyással bírnak a magyar politikára, mert például megépítik nekünk Paks II-t. Vagy megépítik nekünk a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Jó, jó, mindenki tudja, hogy a kínaiak nem nekünk, hanem maguknak építik, és végső soron a mi pénzünkből, mert a hitelt mi fogjuk visszafizetni, de most hagyjuk ezt, a lényeg, hogy ezen hatalmas építkezések jóvoltából úgy lefizetik a jelenleg regnálók strómanjait az erőműépítésnél is, meg a vasútépítésnél is, hogy jobban se kell. Na de mi, igaz magyarok nem törődünk ezen hangokkal, mert tudjuk, hogy ezen hangok hazaáruló gazdái a magyarok ellen dolgoznak… illetve hát miniszterelnök úr ellen, de az ugyanaz. Keletről ezek szerint nincsen befolyásolás, egy fikarcnyi sem. És nem is beszél róla senki. Aki meg mégis beszélne, annak kuss!

Szóval a keletiek barátságos népek. Bezzeg a halódó Nyugat! Az utóbbi időben kiderült, hogy hiába halódik, mégis terveket sző, mert miután közvetlenül már nem tud beleszólni a dolgainkba, illetve hát miniszterelnök úr dolgaiba, ami ugyanaz, fogja magát, és megvesztegeti miniszterelnök urunk belső ellenségeit, azaz az ellenzéket. A technika egyszerű, pénzt ad nekik propagandára, és akkor a választásokon még az is előfordulhat, hogy az ellenzék győz, ami által a választások után majd az őket dróton rángató Soros/EB/CIA trió fogja irányítani az országot. A dolog érdekessége, hogy az ellenzék még nem is győzött, de már minden témában ugyanaz a véleménye, mint a sompolyogi Nyugatnak, ami felveti a gyanút piszkosul, hogy már meg is vannak vesztegetve. Ráadásul az ellenzék véleménye mind témánként, mind összességében a magyarok érdekeivel ellentétes, ami megbocsáthatatlan árulás.

A fenti érdekellentétet miniszterelnök úrtól tudjuk, mert azt, hogy melyek a magyarok érdekei, miniszterelnök úr határozza meg. Ilyen érdek például az orosz gáz. Vagy annak folyamatos biztosítása, hogy még véletlenül se kapjunk pénzt az EU-tól. Ahhoz, hogy miniszterelnök úrnak mindig a magyarok érdekei az elsők, a leghalványabb kétség sem fér, mely kétségmentességet fényesen igazolja egyre növekvő földgáz igényünk, és hogy az EU pénzek érkezése jövendő messzi évek homályába vész. Mindkettőt sikerült elintéznie.

Azt mondják páran, hogy dehogy akarja a Nyugat az országot irányítani, csak nagyon unja már, hogy van egy állandóan vétózó, kekeckedő, folyamatosan pávatáncoló, nemhogy a liberálisokat, hanem a szélsőjobbon kívüli komplett Nyugatot (szociális, konzervatív, zöld egyremegy) folytonosan vádoló és szidalmazó miniszterelnök, aki miatt a közös EU megállapodás és a közös EU cselekvés állandóan veszélyben van. Ráadásul ez a miniszterelnök az úgynevezett nyugati normákat nem tartja be, a szexuális irányultság vagy szexus jellegű másságokat törvényileg próbálja összemosni a pedofil bűnözőkkel, lenyúlta az összes féket és ellensúlyt, az ügyészséget kézi irányítása alá vonta, az EU pénzeket saját hatáskörben osztja el a csókosoknak, valamint politikailag és gazdaságilag Oroszország, csak gazdaságilag pedig Kína beépített embere az EU-ban. A közpénzből működtetett közmédiát és a kormány propagandaszervezetét közéleti informálás helyett pártpropagandára használja, a támogatások döntő részét a gazdagok kapják tőle, a szegények az út szélén vannak hagyva, az egészségügy és az oktatás egyre kevesebb pénzből működik, és hogy valahogy mégis működjenek, mindkettő rendőri felügyelet alatt áll. Ebből következően a Nyugat igencsak szeretné, ha más lenne a miniszterelnök nálunk. Irányítani persze a Nyugat nem akar, mert mit érne vele? A német autógyárakat, meg a többi üzemet, amelyek Magyarország GDP-jének nagy részét adják, a jelenlegi kormányzat jobban óvja és támogatja akár adócsökkentéssel is, mint azt Gyurcsány tenné bármily lázas állapotban. Igaz, a Mercedest ő hívta ide, és biztos ígért neki valamit, de erre a szuperpátyolgatásra valószínűleg ő sem gondolt.

Szóval ezt mondják páran. Borzasztó mondatok, de mi nem hiszünk nekik! Mi pontosan tudjuk (miniszterelnök úr iránymutatása alapján), hogy a Nyugat igenis fenyegeti a szuverenitásunkat, amely miniszterelnök úr szuverenitásával tökéletesen azonos, ugyanis az ország azt csinálja, amit ő akar, és ő is azt csinálja, amit ő akar. Múltkor is, kérem, mi történt a 2022-es választások előtt? A sunnyogó Nyugat ideküldött annyi pénzt, hogy miniszterelnök úrék közpénzből saját maguknak biztosított propagandafölénye az ellenzékkel szemben 400:1 arányról 50:1 arányra csökkent, ami megengedhetetlen befolyásolás! Miniszterelnök úrék kénytelenek voltak hát választás előtt egy csomó pénzt szétosztogatni a nép között, hogy valamennyire visszanöveljék az arányt. Ennek az osztogatásnak meglett ugyan a böjtje a vágtató infláció és a vágtató költségvetési hiány képiben, de hálaisten miniszterelnök úr megnyerte a választásokat, mert a nép az ily módon helyreállított propagandafölény miatt úgy tudta, hogy Márki-Zay:

1./ háborúba sodorná az országot,
2./ lebombáztatna minket Putyinnal,
3./ fiainkat vágóhídra küldené,
4./ elzárná a gázt, hogy fagyjunk meg mind,
5./ megszüntetné a rezsicsökkentést,
6./ bevezetné a fizetős egészségügyet,
7./ az összes gyermeket átoperáltatná a másik nemre, aztán meleggé nevelné, hogy az egyensúly helyreálljon,
8./ elvette a 13. havit, melyet Orbánnak kellett jóságosan visszaadni,
9./ állandóan lefeküdne a Nyugatnak, és nem lennénk már olyan büszke és szabad, de főleg szuverén ország, mint most.

Az természetesen nem kérdés, hogy aki mindezt így tudja, üvöltve rohan Orbánra leszavazni (még ha eredetileg ellenzéki érzelmű is!), és megfojtással fenyeget mindenkit, aki nem ezt teszi. Az előző mondat alapján csodaszámba vehető, hogy az ellenzékre egyáltalán szavaztak.

Na kérem, hát ezt a propagandafölényt, illetve mit is beszélek, szóval ezt a magyar szuverenitást fenyegeti a gátlástalan Nyugat. Nem csoda, hogy törvényt kell alkotni ellene, amely révén a szükséges propa… szuverenitás fölény mindig biztosított miniszterelnök úr számára. Miután Magyarországon az ellenzéknek már gyakorlatilag semmije sincs, mert mindent elvettek tőle, és most már külföldről sem támogatható, remélhetőleg örökre be tudjuk betonozni miniszterelnök úr szuverenitását.

A törvény egy nagyon klassz alkotás. Nem határozza meg, hogy konkrétan mi az, ami Magyarország szuverenitását veszélyezteti, hanem csak felállít egy Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelynek elnökét a miniszterelnök javaslatára (ki hitte volna?) a köztársasági elnök nevezi ki. Szóval fideszes lesz, na. És ő fogja megmondani minden egyedi esetben, hogy mi az ábra, azaz azt csinál, és azt állapít meg, amit csak akar… illetve azt, amit a miniszterelnök úr akar. Így aztán a működése pont annyira lesz pártatlan, mint az ügyészségé. Tudnak a fiúk, nemde?

(7) A Hivatal (1) bekezdés és (3) bekezdés szerint nyilvánosságra hozott jelentésével szemben jogorvoslatnak nincs helye.

Mert az maga a Szentírás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK