Kezdőlap Címkék Szita

Címke: szita

A múlttal végképp feltörölni

Jogunk van megismerni a múltat, de nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk.Szita Károly polgármester régi-új történetéről jut ez eszembe, akivel kapcsolatosan most ismét előkerült ügynökmúltja.

Miért épp most ne lenne aktuális az ügynökmúlt, amikor a rendszerváltozás óta eltelt huszonhét évben mindig is az volt. Alig akadt év, amikor valamelyik párt ne jött volna elő azzal, hogy most aztán már tényleg tenni kellene valamit. Mert az nincs jól, hogy még mindig nem látunk tisztán, nem tudjuk, kik és miként működtették a kommunista rendszert. Itt élnek közöttünk a pártállam haszonélvezői, pozícióban vannak, voltak, lesznek – megfelelő aláhúzandó.

Nagyon csendben és csupán zárójelben jegyezném meg: a múlt feltárása normális üzemmenetben nem újságírók és politikusok, hanem a történészek feladata volna. Politikusok is képesek persze prezentálni a múltat, de ez esetben nem egy, hanem sokféle múltat fogunk megismerni.

Ahány párt, annyi történelem.

Van egy uralkodó múlt, amely az aktuálisan kormányon lévők érdekeit jeleníti meg. És egy másik, kevesebb szavazattal bíró, ám azért szintén létező ellenzéki múlt.

Már az egykori párttagok – a pártállam működtetői – megítélése sem egyértelmű. A mai, magát jobboldalinak és antikommunistának mondó kormány prominensei között számosan az egykori MSZMP tagjai voltak. Ők persze, szemben a politikai ellenlábasok volt párttagjaival, nem meggyőződésből, még kevésbé karrierizmusból léptek be az akkori állampártba. Hanem azért, mert állandó zaklatásnak voltak kitéve. Zsarolásnak, ha úgy tetszik. S mint ilyenek, „belülről bomlasztottak”. Olyan is akadt közöttük – Hoffmann Rózsa például – aki saját elmondása szerint azért választotta a párttagságot, mert csak így lehetett belőle iskolaigazgató.

Most Szita Károly kapcsán megint előjött az ügynökkérdés. Mindig oka van annak, ha ez a téma fontossá válik. Mert mindig van valami, ami helyett másról kell beszélni.

Ezért sem lehet hiteles senki, aki ma, sok évvel a rendszerváltozás után az ügynökkérdés megoldását tartja a legfontosabb feladatnak.
Pedig, önmagában ez valóban lényeges kérdés, a múltunk nem elhanyagolható része, jogunk lenne megtudni, hogy kik és mit jelentettek rólunk, származott-e – és ha igen, milyen – kárunk ebből. Ki az, aki miatt annak idején nem kaptunk meg egy állást, nem juthattunk útlevélhez, lakáshoz, telefonhoz, emberi élethez.

Ám a múltnak ezt a szeletét megnyugtató módon soha nem ismerhetjük meg. A rendszerváltozás idején az akták egy része megsemmisült, más akták megvannak ugyan, de nem ott, ahol lenniük kéne. Ki tudja, hol, kinél landoltak ezek a dokumentumok. A folyamat a rendszerváltozás után folytatódott. Ahány kormány, annyi titokminiszter. És mindegyiküknek nem csak lehetősége, de érdeke is volt hozzáférni az aktákhoz. Menteni a rá, és párttársaira kínos dokumentumokat, bespájzolni a politikai ellenfeleket besározó papírokból.

Mely utóbbiakat, kellő időben, elő lehet venni, meg lehet lobogtatni. Legyen az illető politikus, neves filmrendező, frakcióvezető, miniszter, vagy – mint az interneten terjedő dokumentum alanya – polgármester.

Néhány éve volt egy javaslat, amellyel most, ha lehet, még a korábbiaknál is jobban egyet lehet érteni. Ennek lényege a következő: akinél, bármilyen terhelő adat, dokumentum van, álljon elő vele. Legyen az kellemetlen bárkire – kisemberre, nagykutyára. Nyíljanak meg a levéltárak a kutatók, a sajtó munkásai előtt, és az egyszerű emberek előtt is, hogy mindenkinek joga legyen megnézni, hogy kik és mit jelentettek róla a korábbi évtizedekben.

És ez az időszak tartson, mondjuk két hónapig.

Azt követően viszont tilos legyen bárkinek az ügynökmúltját emlegetni. Szabályozza törvény, milyen bűncselekményt valósít meg, aki a türelmi idő lejártával, bárkinek a lejáratásával hozakodik elő, s milyen büntetés jár e jogszabály megszegőinek.

Akkor talán magunk mögött tudhatjuk végre a múltat, s megbékélhetünk a jelennel.

Ez volt ma – 2018. január 2.

0

Új választási mozgalmat alakított Balázs Péter, Szita Károly össztüzet zúdít Soros civiljeire, leggyakrabban az egészséges étkezést fogadjuk meg újlévkor, Orbán csókosai megkérik az árát, még meg sem alakult, máris nehéz helyzetben a leendő német koalíció. Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Újabb választási mozgalom alakult

„Válasszunk! 2018” (V18) néven alakítottak egykori bal- és jobboldali kormánytagok csoportot, Balázs Péter vezetésével. Azt szeretnék, hogy nyilvános vitákkal közelítsék egymáshoz a demokratikus ellenzék politikai pártjait. Felhívást is közzétettek, hogy a választásokon minél többen szavazzanak.

Megyei jogú össztűz a civilekre

Szita Károly kaposvári polgármester, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, január végére, vagy február végére hívta össze azt a tanácskozást,  melynek célja, hogy megakadályozza a kormány szerint Soros Györgyhöz köthető, „bevándorlást szervező irodák” terjeszkedését.

Grafikonban a világ – Újévi fogadalmak

Az új év a fogadalmak ideje. Vajon melyek a leggyakoribbak? A YouGov által az amerikaiak körében végzett kutatás szerint a legtöbben egészségesebben kívánnak étkezni, többet mozognának és takarékosabban bánnának a pénzzel.

Elemzés a haveri cégek közbeszerzéseiről

Amikor az Orbán Viktor rokoni-baráti köréhez tartozó cégek nyerték az építőipari pályázatokat, a végső ár lényegében semmit se csökkent az előzetesen becsülthöz képest. Erős versenyben ellenben 21 százalékkal lett alacsonyabb a tényleges ár – derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest elemzéséből. Hét év alatt minden tizedik egyedi tendert a haveri cégek vitték el 564 milliárdért, amiből 120 milliárd a túlárazás.

Adóviták kereszttűzében a leendő német koalíció

Csökkentsük a társasági adót! Ezt javasolja a jobboldali CSU néhány nappal azelőtt, hogy újrakezdődnének a kormányalakítási tárgyalások Berlinben. A bajor keresztényszociális unió azzal indokolja meg adócsökkentési javaslatát, hogy Donald Trump ugyanezt tette az Egyesült Államokban.

Megyei jogú össztűz a civilekre

1

A Hír TV értesülései szerint Szita Károly kaposvári polgármester, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, január végére, vagy február végére hívta össze azt a tanácskozást,  melynek célja, hogy megakadályozza a kormány szerint Soros Györgyhöz köthető, „bevándorlást szervező irodák” terjeszkedését.

Mint ismeretes, korábban a pécsi és a debreceni polgármester felszólította a helyi ingatlantulajdonosokat, és a lakosokat, hogy ne adjanak bérbe irodákat a Soros György által támogatott civil szervezeteknek.

A most beharangozott tanácskozással tehát szintet lép a Soros Györggyel kapcsolatban álló szervezetek elleni támadás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a magyarországi civil szervezetek mintegy 10 százalékát támogatja a magyar származású amerikai üzletember.

A Budapesten tartandó összejövetelre 18 nagyváros polgármesterét hívják meg.

Botka László a Facebookon véleményezte a tanácskozást

Botka László szegedi polgármester még decemberben, amikor – konkrét időpont nélkül – az első hírek érkeztek a tervezett tanácskozásról, egy, a kaposvári polgármester ügynökmúltjára utaló ironikus blogbejegyzésében tette közzé véleményét. Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje a következőket írta:

„Szita Károly. Mindig szeretett írni. Most levelet, régebben jelentést. Most migránsokról, régebben a hozzátartozóiról. Jelenleg a Fidesznek dolgozik.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!