Kezdőlap Címkék Szijjártó

Címke: szijjártó

Pompeo pozitív befolyása

Kérem, itt a szokásos kávé mellett érdekes kísérletet javaslok: tegnap, ugye, arról beszélgettünk, vajon miről lehet majd szó Mike Pompeo budapesti tárgyalásain, és milyen eredményekkel járhatnak a megbeszélések – akkor azzal fejeztük be, hogy estére okosabbak leszünk. Jelentem: okosabbak is lettünk. Akkor lássuk, mennyire találtuk el a tárgyalások kimenetelét?

Bizony, ahogy elnézem, nagyon magas ám a találati pontosság. Tegnap úgy vettük, a tárgyalások négy fő pillére a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), a BRUA-vezeték ügye, a fegyvervásárlási tender és az orosz-magyar illetve kínai-magyar viszony lesz. Ötödik fontos elemként még meg kellett említenünk Pompeo találkozóját a magyar civil szervezetek képviselőivel – mondjuk nagyot nem is lehetett tévedni, hiszen a hivatalos diplomáciai tájékoztatók alapján tudhattuk, miről lesz szó, bár a magyar és az amerikai külpolitika jelen állapotát tekintve bármikor előfordulhatott volna valamilyen váratlan, meglepő téma. Valamilyen fordulat, ami mindent megváltoztat.

Szerencsére Pompeo nem Trump, nem vezérlik hirtelen ötletek, így aztán minden a tervek szerint zajlott – mármint Pompeo tervei szerint, mert a magyar félnek jobban jött volna egy semmitmondóbb végeredmény. Így viszont az amerikai külügyminiszter elég markánsan jelezte, mik is hazájának szándékai a mi térségükben, és ehhez sokat nem szólhatott a magyar fél, maradt a kényszeredett mosoly és a bólogatás.

Moszkva és Peking nem fog tapsikolni, annyit már elöljáróban is mondhatok, bár ránk nézve Moszkva a veszélyesebb, mert ők vannak közelebb… de menjünk szépen időrendi sorrendben.

Pompeo külügyminiszter először a civil szervezetek képviselőivel találkozott – hangsúlyozzuk, hogy őket az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma hívta meg a találkozóra, nem ők hívták meg Pompeót, és ez lényeges mozzanat! – jelesül Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, Kapronczay Stefániát, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatóját és Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatóját fogadta. Az elhangzottakról legjobb a Magyar Helsinki Bizottság közleményét idéznünk:

„A találkozón kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete. Pardavi Márta többek között a hatalommegosztás és a független igazságszolgáltatás csorbításáról, a jogállamiságot gyengítő kormányzati intézkedésekről és azokról az elmúlt években elfogadott törvényekről beszélt a miniszternek, amelyek gyengítik a magyar demokrácia szilárdságát. Elmondta, hogy az utóbbi évek civilellenes kampányával és jogalkotási lépéseivel szűkül a különböző vélemények megjelenésének lehetősége, megbélyegzés és fenyegetés éri azokat, akik a kormányzatétól eltérő álláspontot képviselnek, illetve felszólalnak a jogállamiságért és az emberi jogokért.

Kapronczay Stefánia a független és sokszínű sajtó demokratikus fontosságáról beszélt. Szót ejtett a sajtószabadság korlátozásáról a folyamatos központosításon, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozásán, illetve a független sajtó jogainak korlátozásán keresztül. „Két okból különösen fontos ez – emelte ki Kapronczay. – Egyrészt a propagandamédia gyakran indít lejárató kampányokat azok ellen, akik a kormánytól eltérő álláspontot képviselnek. Másrészt a decemberben létrejött médiaholding különösen hatékony lehet a dezinformáció terjesztésében.” Kapronczay tájékoztatta még az amerikai külügyminisztert a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét érintő tervezett korlátozásokról, amelyek szintén veszélyeztetik a vélemények sokszínűségét.
Léderer Sándor a korrupció helyzetéről számolt be a találkozón. Kiemelte, hogy a mindennapi korrupció visszaszorításában történt ugyan előrelépés az elmúlt 10 évben, de a politikai korrupció átszövi az egész gazdaságot, és a társadalom is jelentős problémaként érzékeli. Ez nem csak a demokratikus értékeket erodálja, de sok esetben biztonságpolitikai veszélyt is jelent.

A találkozó létrejötte és a civil szervezetek véleménye iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében. A civil szervezetek képviselői ma újra kifejezték, hogy ebben a küzdelemben fontos és megbízható partnerként lehet rájuk tekinteni.”

A teljes közleményt idézem, mert minden szava fontos. Pompeo tehát előbb megkérdezte, mi a baj, hol a baj – az nem biztos, hogy tud vagy akár csak akar is segíteni rajta, de a hivatalos, külügyminiszteri szintű találkozóra már úgy akart menni, hogy ezzel tisztában legyen.

Szijjártó csak a civilek után következett, Orbán pedig még később – ennek is van jelentősége.

Hogy valójában mi hangzott el a két külügyminiszter közötti tárgyaláson, arról természetesen csakis a tolmácsoknak, az FSzB-nek, a CIA-nek és az unokáinknak lehet tudomása – az unokáinknak azért, mert mire ők felserdülnek, talán feloldják a jegyzőkönyv titkosítását. A CIA-nak volt a legkönnyebb dolga, hiszen az amerikai tárgyaló fél pont az ő volt igazgatójuk, nekik majd megírja ő. Nekünk viszont most nem áll módunkban ismertetni a valószínűleg indulatoktól sem mentes diskurzust: be kell érnünk azzal, ami a sajtótájékoztatón elhangzott. De már az is mutatja, hogy a két fél álláspontja távol állt a tökéletes koherenciától.

Szijjártó azzal kezdte a mondandóját, hogy elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat. Ez annyiban hír, hogy tudomásunk szerint ezek a kapcsolatok nem szakadtak meg és senki sem rombolta le őket, tehát az „újjáépítés” nagyon szerencsétlen kifejezés a mostani folyamatra. De lássuk tovább a kormany.hu-t, ezt hogy magyarázza meg?

„A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.”

Ja, sehogy. Egyszerű udvariatlansági gesztus volt.

„A külügyminiszter kitért arra: Magyarország a külpolitikáját mindig a kölcsönös tiszteletre alapozta, és elvi kérdésnek tekintette, hogy megvétózzon minden európai döntést, amely az Egyesült Államok szuverén külpolitikai döntéseit bírálja. „A külpolitikánk lehetővé teszi, hogy őszinték legyünk” – mondta, hozzátéve, ezért megvitathattak olyan témákat is, mint az Oroszországhoz fűződő viszony, a kínai gazdasági térnyerés és a magyar-ukrán kapcsolatok. Azt is mondta: Magyarország részesedése az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalomból 1,2 százalék, és képmutatás Magyarországot azért bírálni, hogy szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, miközben „üzletek köttetnek” Nyugat-Európa és Oroszország között. A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodásról elmondta: 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt. A tárgyalásokat lezárták és a megállapodás szövegét a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik – jelentette be. A tárcavezető hangoztatta: Magyarország megbízható védelmi és katonai szövetséges. Fontos tárgyalásokat folytatnak beszerzésekről is, és nemsokára a honvédelmi bizottsághoz fordulnak azzal is, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerről – közölte.

Szijjártó Péter kitért arra: amerikai kollégája segítségét kérte, hogy az ExxonMobil mielőbb hozzon döntést, és kezdjék meg a kitermelést a romániai gázmezőkről, mert ezzel Magyarország előreléphet a gázbeszerzés diverzifikálásában. Magyarország együttműködése Kínával vagy Oroszországgal nem befolyásolja azt, hogy az ország megbízható szövetséges a NATO-ban. Az Oroszországhoz fűződő viszony miatt Magyarországot érő kritikákkal kapcsolatban kiemelte: nem magyar vagy közép-európai energiacégek építenek gázvezetéket a Gazprommal.”

Akkor most fordítsuk le magyarra ezt a sillabuszt. Konkrétan arról van szó, hogy Szijjártó, némi szemtelenkedés mellett, de azt közölte: minden lényeges kérdésben engedünk, ám továbbra is szeretnénk üzletelni Kínával és az oroszokkal, mert az nekünk fontos és vezetőink szeretik a sok pénzt. De engedünk minden másban, ha nagyon követelik, engedhetünk ebben is. Legalábbis megígérhetjük, de keresztben van az ujja, tehát nem számít, amit mond.

No jó, az világos volt, hogy szokás szerint azt fogjuk mondani Pompeónak, amit bárki másnak is szoktunk – tehát amit hallani akar – de mit mondott ő? Hát, azért az ő mondókájából látszik, hogy kaliberben is jóval nagyobb a mi kis külügyérünknél.

Ukrajna kapcsán azt mondta, nem szabad engedni, hogy Putyin kerítést húzzon barátok közé a NATO-ban. Az autoriter Oroszország sosem volt a barátja a kisebb nemzetek szabadságának és függetlenségének, ezt a magyarok történelmük folytán tudják. Ennek apropóján Kínára rátérve jelezte: nem látnák szívesen, ha a Középső Birodalom hídfőállást építene ki minálunk (szerencsére ez a veszély csakis a kormányzati kommunikációban fordul elő, abban is, mint „ígéretes lehetőség”, a valóságban nem), ugyanis „Peking kézfogása időnként kötöttségekkel társul, de olyanokkal, ami után Magyarország gazdaságilag és politikailag is adós marad.” Azt is mondta, Oroszország és Kína autoriter hatalmak, amelyek nem osztják a közös harcot a függetlenségért, a civilek pedig mindeközben nagy munkát végeznek a szabadság megőrzésében a nyugati világban, és Pompeo büszke az amerikai támogatásra. Bejelentett egy programot, amivel magyar gimnazisták egy évet tölthetnek amerikai családoknál, illetve a médiaösztöndíjakról és a hatóságok megerősítéséről is beszélt a korrupció elleni harc részeként. (Ez kötelező kűr minden diplomáciai tárgyaláson, bár a médiaösztöndíjak és a civilek védelme némi reményre adnak okot). De a kulcsmondat is elhangzott:

„Megerősítettük az eltökéltségünket, hogy pozitív befolyással éljünk a régióban”

Magyarul:

„Látjuk, mi folyik a külpolitikátokban és nem akarjuk hagyni.”

Mint az Index írja:

„Megkérdezték Pompeótól, hogy az Orbán Viktorral tartandó esti megbeszélésén szó lesz-e a sajtószabadságról, jogrendről, emberi jogi kérdésekről. Pompeo azt mondta, hogy „barátok között mindig beszélünk a fontos témákról, Amerika pedig mindig kiállt ezekért az értékekért.”

Hogy aztán este a Várban végül mi hangzott el közöttük vacsora közben vagy utána, mikor kettecskén kimentek a balkonra, a szabad ég alá (ahol nehezebb lehallgatni egy beszélgetést, bár távolról sem lehetetlen), mit mondott Pompeo négyszemközt Orbánnak, vállát lapogatva, azt nem tudjuk, de sejtjük.

Valószínűleg nem túl szép dolgokat.

Vagy ki tudja, de csodálnám, ha szerelmet vallott volna.

Hát, így járt nálunk Pompeo külügyminiszter.

És mi meg így jártunk vele.

Pompeo Budapesten – Déli kávé Szele Tamással

Kávézunk, mint minden délben és ma joggal lehetne elvárni, hogy Orbán Viktor tegnapi évértékelője kerüljön szóba, annak érdekes külsőségeivel és az utána rendezett tüntetéssel együtt – de azt már mindenki megírta, és ma fontosabb események is zajlanak Budapesten. Mi lehet fontosabb egy miniszterelnöki évértékelőnél? Az amerikai külügyminiszter látogatása.

Bizony, nem körülöttünk forog a világ, és ezt most elég alaposan tudtára is fogják adni a magyar kormánynak – de aki arra számít, hogy Mike Pompeo alaposan megfegyelmezi Orbán Viktort, megmenti a magyar demokráciát és este a „Csillagos-sávos lobogó” hangjai mellett rendezett tűzijátékkal ünneplünk majd, az bizony csalódni fog. Az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatása egy körút része, tőlünk Szlovákiába megy, majd Varsóban csatlakozik Mike Pence-hez – nem direkt a mi kedvünkért néz be, hanem azért, mert amúgy is a környéken van dolga.

A látogatás céljáról nagyon sokat tudunk, tehát nem tudunk semmi biztosat:

elvileg az orosz energiafüggőség, a kínai Huawei állítólagos hírszerzési tevékenysége és a fegyverbeszerzés áll majd a tárgyalások fókuszában, ámde Pompeo napirendje mégis nagyon érdekes: ugyanis a tervek szerint

„Pompeo Orbán Viktorral nem, de Szijjártó Péterrel tart közös sajtótájékoztatót, mégpedig a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Bem téri épületében. Pompeo ezt követően megy fel a Várba, hogy a miniszterelnökkel is tárgyaljon. Az amerikai külügyminiszter látogatásán találkozik majd legalább három olyan magyar civilszervezet – a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország – képviselőjével, amelyek rendszeresen bírálják a kormányt a szabadságjogok csorbulása és a korrupció elharapódzása miatt.” (444)

A programot pontosan nem ismerjük, de egyes forrásaink szerint Pompeo előbb találkozik a civilekkel, mint a miniszterelnökkel, ami lehet diplomáciai üzenet is, de lehet, hogy csak annyiról van szó, miszerint másképp nem érné el a repülőgépét – az viszont mindenképpen gesztusértékű jelzés, hogy erre a találkozóra egyáltalán sor kerül. Hogy mi fog elhangzani Pompeo és a civilek között? Azt megjósolni lehetetlen, de ne feledjük, nem egy csillogó tekintetű ifjú idealista tárgyal majd velük, hanem Donald Trump külügyminisztere, aki korábban a CIA igazgatója is volt, tehát ha vannak is céljai, azok konkrétak lesznek, nem elviek. Ettől még híve a demokráciának, hogyne volna az: csak afelől nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy a legfontosabb ebben a pillanatban az lenne számára, hogy a magyar demokráciát és jogállamiságot helyreállítsa.

Mi lesz a Védelmi Együttműködési Megállapodással?

Azonban akármiről is tárgyal majd velük, abban biztosak lehetünk, hogy Szíjjártóval a legtöbbet a BRUA-vezetékről fog beszélni – amint Orbán Viktorral pedig a DCA-ről és a tervezett amerikai légvédelmi rakétabeszerzési programról. A DCA nem más, mint a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), és létrehozásának legfontosabb célja, hogy a több, mint 20 éve érvényben lévő, hazánk NATO-csatlakozása előtt kötött megállapodást szövetségesi kapcsolataink fejlődéséhez igazítva újítsuk meg. Hát ez egyszerű dolog, nem kell agyonbonyolítani – főleg, hogy nem csak minket kerestek meg amerikai részről ez ügyben már két éve, hanem Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Bulgáriát, Romániát, Észtországot, Lettországot, de még Litvániát is.

Csak ők aláírták.

Mi meg nem.

Orbán Viktor a világon mindennel magyarázta már, miért nem hajlandó Magyarország aláírni ezt a szerződést, amiben viszonylag ártatlan dolgok szerepelnek, olyasmik például, hogy ennek alapján hordhatnak fegyvert és egyenruhát az amerikai katonák Magyarország területén, és ez biztosítja az amerikai fegyveres erők által a hazánk területére behozott eszközök, berendezések és egyebek adó- és vámmentességét. Szóval, ez egy fontos, de nem harci ügyekre vonatkozó keretmegállapodás.

Mondta már Orbán, miszerint nem írhatjuk alá, mert „az európai uniós szabályok lehetetlenné teszik”. Érdekes, a többi aláíró számára ez nem jelentett nehézséget. Azt is mondta – érdekes fordulattal – miszerint „a Fidesz-képviselők egy csoportja ellenzi a DCA egyes pontjait, és mivel nincs hatalma e képviselőcsoport felett, nem tudja őket meggyőzni.” Hát, szegény, mintha nem lesnék még a gondolatát is, nem lenne teljhatalma, mintha okozhatna néki gondot bármiféle anyaszülte képviselő széles e Parlamentben, meg kell a szívnek szakadni az ő sanyarú sorsán… aztán előjött a farbával.

„Tavaly decemberben pedig három, a beszélgetés részleteit ismerő forrásunk szerint Orbán Viktor azt mondta David Cornstein nagykövetnek: olyan országot akar, mint Ausztria. Ausztria katonailag semleges, nem NATO-tagország.” (Átlátszó)

Tehát ki akarna minket léptetni a NATO-ból?

Arról azért nincs szó, és nagy szükségünk is van a védelemre – inkább lavíroz, helyezkedik, ugyanis Oroszországgal, valamint Kínával is kokettál, üzletelni mindenképpen akar velük, és a DCA aláírása jelentősen rontana a pozícióin. Főként Moszkvában. Hanem hát Orbán Viktor nem a legbátrabb ember, mert a múlt héten azt nyilatkozta:

„Magyarország NATO-tagállam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségese. Erről a magyar emberek népszavazáson döntöttek. Magyarország kormányának továbbra is az a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatát erősítse. Ennek szellemében készülünk Michael Richard Pompeo külügyminiszter úr budapesti látogatására.” (MTI)

Kötéltánc ez a javából, Moszkva, Peking és Washington között, nagy kár, hogy a páva nem tud kötélen táncolni: de még ma megtudjuk, mire jutnak egymással az illetékesek.

A legfontosabb téma a BRUA-vezeték lesz

A közvetlen jövőnk – és a külkapcsolataink, sőt a gazdaságunk – szempontjából is azonban a BRUA-vezeték kérdése a legfontosabb. Ennek a megépítését nevezik „függetlenedésnek az orosz földgáz-ellátástól”, és európai méretű hatásai lehetnek. Arról van szó, hogy nagyon nagy mennyiségű földgázt találtak a Fekete-tenger alatt – csak éppen nagyon mélyen van, az európai cégeknek nincs olyan technológiájuk, amivel ki lehetne termelni, az amerikaiaknak viszont van. Tehát a román állam a Neptun Deep nevű mező kitermelési jogát odaadta a Rompetrol nevű román vállalatnak, amelynek fő tulajdonosa az osztrák OMV, és az amerikai Exxon-nak, amely megfelelő technológiát tudott hozni a kitermeléshez. Az utóbbi években több mint 1 milliárd dollárt beleöltek a feltárásba. A kereskedelmi kitermelés valamikor 2020 környékén indulhatna.

Indulhatna, de csak akkor, ha lenne vevő a földgázra. Soha vissza nem térő alkalom volna, hogy akár egész Európát Oroszországtól függetlenül láthassuk el földgázzal, ám ehhez kell egy vezeték, amit azon államok román nyelvű nevének kezdőbetűiből, amelyeken áthalad – Bulgária, Románia, Magyarország, Ausztria – BRUA-vezetéknek neveztek el. Ennek magyar szakasza Csanádpalotánál lépne be az országba, és Mosonmagyórvárnál menne ki, vagyis két már meglévő áteresztőpontot kellene kibővíteni, és ezeket összekötni. Nem jó, hanem nagyon jó üzletnek tűnik, minden résztvevő számára, akkor is, ha Moszkva összevont szemöldökkel a TurkStream nevű vezetéket pártolja is, ami a Törökországon keresztül vezetett orosz földgázt vinné el a Balkánra.

Azonban gondok vannak

A magyar fél – annak érdekében, hogy nálunk és ne Ausztriában épüljön meg az elosztóközpont – meg akarja változtatni a vezeték nyomvonalát, de a román fél is változtatott a feltételeken: a bukaresti parlament

„2018 végén számos jelentős törvényt hozott a gázról, Offshore törvénycsomag néven. Egyrészt kötelezte a termelőket, hogy a Fekete-tengerből kinyert gáz legalább felét belföldön adják el. Másrészt hatósági árat szabott meg a gáznak. Harmadrészt felemelte a gázkitermelés adóját – egészen pontosan nagyobb bevétel mellé nagyobb adókulcsot rendelt.” (444)

A román fél ezt a törvényt szükséges belpolitikai gesztusnak tekinti, amivel a kormányzó szociáldemokrata párt, a PSD azt kívánja megmutatni a választóknak, hogy nem árusítja ki olcsón az ország természeti kincseit (hanem drágán árusítja ki), ugyanis Románia nincs nagyon rászorulva erre a gázkincsre – egyébként is sok földgázt termel, az ország szükségletének kilencven százalékát belföldön állítják elő. A magyar mesterkedés meg egyértelműen üzleti célú: nagy pénz volna az elosztás irányításában. Ehhez még vegyük az orosz nyomást is az ügyben és egyértelművé válik, hogy mi egy sokszereplős és hatalmas tétben játszott földgáz-üzletbe keveredtünk, aminek erős politikai vonatkozásai vannak. Pompeo ebben az ügyben azt akarhatja elérni, hogy Magyarország enyhítsen a feltételein, és a magyar befektetők jelentkezzenek a BRUA által szállított gáz második pótárverésére.

A Huawei esetleges bojkottja már sokkal kevésbé jelentős,

mint a rakétabeszerzési pályázat: a NATO vezető körei némi joggal orroltak Magyarországra amiatt, hogy a mostani hadseregfejlesztést mindez idáig nem amerikai forrásokból oldották meg. Szóba kerülhet még az Ukrajna NATO-tagságának blokkolásában játszott magyar szerep is, ez ügyben viszont nehezen hinném, hogy engednénk, ugyanis ennek kardinális jelentősége van Moszkva számára.

Hát kérem, ezekről mind szó lehet ma Pompeo látogatása alkalmából, és nyilván minden egyébről is – de sajnálattal kell mondanom, hogy a magyar demokrácia állapota vagy a korrupcióellenes harc most nem központi témája az amerikai diplomáciának, ezen a téren csak a nagyon naivak és optimisták számítanak előrelépésre.

Bár, ki tudja?

Este mindenképpen okosabbak leszünk.

Kampánykabaré

Nyakunkon a kampány, nincs mese, hivatalosan még ugyan nem indult el, de azt már régóta tudjuk a klasszikusoktól, hogy minden kampány aznap kezdődik el, amikor az előző véget ért – most a kormány (és az ellenzék) kampányol az EP-választások miatt. Az ellenzék tevékenységét sem mondanám brillírozásnak, de amit a kormány művel…

Nos, az maga a pesti kabaré. Igazán kár volt ezt a nemzeti kincsünket ennyire államosítani. De komolyan: az ember a második-harmadik egetverő szamárság után nem bírja röhögés nélkül. Lehet, hogy borzalmas, lehet, hogy beledöglünk, de nem lehet nem röhögni rajta.

Ott van például Soros. Sorosról csak a hozzám hasonló naiv alakok hiszik, hogy egy üzletember, akinek emberbaráti tevékenységén sokat lehetne vitatkozni, és akit a magyar kormány kinevezett mumusnak. Ugyan már. Soros ennél most már sokkal több kormánypárti körökben, Soros a Minden és Soros a Semmi, Soros az univerzális válasz minden sajtókérdésre, Soros az Alfa és az Ómega, Soros a Kezdet és a Vég. Ezt a nézetemet arra alapozom, hogy csak tegnap is két, Soros Györggyel kicsit sem összefüggő sajtómegkeresésre válaszoltak annyit – különböző szervek! – hogy Soros.

Az első választ az Index kapta, ők a Transparency International nemzetközi korrupciós listájáról kérdeztek volna, a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. És hírnök jött, pihegve szólt:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbiakban küldjük a Kormányzati Tájékoztatási Központ reagálását a Transparency International 2018-as korrupciós listájával kapcsolatosan megjelent cikkükre.

Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros-kampányának és nyomásgyakorlásának a része. Mindenféle ürüggyel támadják Magyarországot, amiért a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak.

Üdvözlettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ”

Aha. Miközben maga az írás azzal foglalkozott, hogy bár a tavalyi évhez képest egy helyet javítottunk, azonban nincs okunk az örömre, Magyarország – Romániával, Görögországgal és Bulgáriával – még mindig az Unió legkorruptabb országai között van. Sorosról szó sem esett – de hát mindenben van egy kis Soros, mert belemagyarázzák, íme hát: Soros a válasz mindenre.

A másik sorosozást a Magyar Posta válaszolta a 24.hu-nak. Ők a rabszolgatörvényhez való viszonyukról és a túlórák felől érdeklődtek. Volna. Érdeklődni ugyan lehet, de a válasz akkor is egy: Soros!

„Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.”

Nekem gyanús, hogy ennek a Sorosnak titokban van valamelyik kormánypárti főmufti birtokán egy temploma is, ahol az egészségéért imádkoznak, mert nélküle végük lenne. Soros halhatatlan, Soros a Főgonosz, Sátán nélkül nincs Isten.

De közben azért művelnek, mondanak más okosságokat is, Szijjártó mester például kinevezte Gyurta Dánielt a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadójának. Elvben azért, hogy értékes képességeit a magyar sportdiplomáciában kamatoztathassa, de a rossz nyelvek azt suttogják, az a valódi ok, hogy maradjon valaki a minisztériumban, ha egyszer majd meg kell úszni. Szijjártó ezzel kint van a vízből, Gyurta pláne, mi többiek meg egyelőre benne, de lesz még ebből helycsere.

Kásler Miklós pedig beszédet mondott a görögkatolikus egyház Miskolci Egyházmegyéje által fenntartott Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének és integrált játszótereinek szentelésén és átadásán megtartott ünnepségen. Éspedig olyan okos beszédet, hogy biztosan a mennybe jut általa: hiszen boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, mint tudjuk. Azt bírta mondani az ő szájával, miszerint:

„Kétezer évvel ezelőtt ugyanis megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket.”

Korábban nem lettek volna művészetek? Nem volt állam? Athén egy rablótanya volt, Mürón és Praxitelész nem is éltek, Egyiptom se létezett? Sőt, Mózes, Dávid és Salamon sem? Mohenjo-Daro hamisítvány, Kínában senki nem is élt, csak a hunok nyargalásztak a végtelen rónaságokon, de sehol a Sárga Császár?

Miniszter úr, biztos, hogy maga mindig tudja, mit beszél? Át tetszik gondolni, legalább néha?

A boldogult Grespik László csikorogva forog a sírjában.

Gondoljunk már bele: ez az ember hívatott dönteni többek között a magyar kultúra és tudomány ügyeiben is. Ahogy látom, a régészetnek már annyi is.

Ehhez képest könnyű, levezető kulturális hír, hogy újabb fejlemények vannak Oszter Sándor legendás kazánja ügyében. Ugyebár a színművész összevonta szemöldökét, és a TV2-nél tett panaszt, mert nem volt nála fűtés, és ezért nem lehetett zongorázni. Mondjuk ilyen ügyekkel más ember szakértőhöz fordul, de hozzá kiment a televízió, hogy ügyet csináljanak a zimankóból. Amikor hajléktalanok fagynak meg, nem mennek ki, Oszter zongorája viszont nemzeti sorskérdés, lássuk be.

Hanem Papp Viktor, az Immergas Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is látta az adást, és mivel találva érezte magát az ügyben, üstöllést nekilátott kivizsgáltatni az esetet. Érdekes eredménnyel. Adjuk át neki a szót. Mint a Pénzcentrum.hu írja:

„Oszter Sándor üzemeltetésben lévő gázkazánját, mint utólag kiderült, cégünk 2011 októberében értékesítette kereskedelmi partnerünknek, amely azt eladta egy szerelő partnerének vagy egyenesen a fogyasztónak.

Az első értékesítés óta eltelt 7 év alatt a kazán hivatalosan, dokumentálhatóan beüzemelésre nem került, azon rendszeres karbantartást az Immergas által feljogosított szakember nem végzett. A gázkazán beszerelésének színvonala minősíthetetlen volt, azt olyan alapvető hibákkal végezték el, amelyek szükségszerűen oda vezettek, hogy a fűtési rendszer és ezzel együtt a gázkészülék felmondta a szolgálatot. Mindezt tetézte, hogy maga fűtési rendszer jelentősen elszennyeződött állapotban volt, amely előidézte a gázkazán meghibásodását.”

Ez világos beszéd: Oszter művész úr Mekk Elekkel szereltette be a kazánt, hogy úgy mondjam, költségtakarékosan. Ide vezet a buhera, még jó, hogy fel nem robbantak. De miért kellett ehhez tévéadás, miért nem bírta felemelni a telefont és felhívni az illetékest?

Azért, mert ő a kormány oszlopainak egyike. Ha ő fázik, ha ő nem tud zongorázni, az nem magánügy, az közügy. (Különben az is lehet, hogy azért nem tud zongorázni, mert nem játszik ezen a hangszeren, ez esetben a kazán beiktatása a történetbe szintén felesleges volt). Az ő kazánja mindannyiunk kazánja, a mi kazánunk senkié, még a miénk sem, vegyük tudomásul.

Komolyan mondom: tragédia. Kampány idején ilyen marhaságokat engednek meg maguknak. Ha élne még Finkelstein, minimum közéjük csapna.

Nem, nem lehet nem röhögni rajtuk, Még ha kínomban is teszem. Hogy is mondta Madách egy másik Tragédiában?

„Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s mulattatni fog.”

Szijjártó a világűrben – Déli kávé Szele Tamással

Kávézgatunk, kávézgatunk, és ebben a kedélyes hangulatban le kell szögeznem: a magyar diplomácia manapság saját csúcsait ostromolja. Odáig még nem jutottunk el, mint Bárdossy, aki 1941. december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak (azonban csak fél év múlva fogadták el, addig kerestek minket a térképen), de azért közelítünk ehhez a rekordhoz.

Kérem, Szijjártó Péterről elmondható, hogy a legsajátosabb magyar külügyminiszter (vagy annak látszó egyén). Azért nem érdemes Bárdossyval összehasonlítani, mert az miniszterelnök volt. De Petike különben is inkább humorával és bohókás játékaival tűnik ki elődei közül. Ahol ő megjelenik, szék nem marad szárazon, esküszöm, ha egyszer kikerül a bársonyszékből, komoly jövő vár rá a show-business világában. Tegnapi teljesítménye mindenképpen a stand-up comedy gyöngyszeme, csak úgy zuhogtak a poénok!

A hétfői brüsszeli munkanapnak három főbb eredménye volt (és néhány nem kevésbé fontos ezeken kívül). Szijjártó mester jó érzékkel súlyozva a problémákat, először azt közölte: nem fogadjuk el az EU-Arab Liga nyilatkozatot, amíg az ENSZ migrációs csomagra hivatkozik. Teheránnak nem tetszik, hogy részt veszünk az Iránról szóló amerikai-lengyel rendezésű konferencián, de ettől még részt veszünk rajta. Ezek viszonylag várható hírek voltak: az Arab Liga így járt, ahogy az EU is, Teherán meg most nem olyan fontos nekünk, mint korábban, Varsó sokkal fontosabb (naná, EU-választások előtt vagyunk).

Idáig rendben, másra nem is nagyon számíthattunk. Azonban szóba került, hogy az európai parlamenti választások közeledtével az Unió egy új mechanizmust kíván életbe léptetni az álhírek, hamis hírek elleni küzdelemre. Ettől a mi Petikénk megtáltosodott. A tanácskozás szünetében leszögezte: Magyarország egyetért az álhírek elleni fellépés fontosságával. Hozzátette, hogy habár az Európai Unió kezdeményezése alapvetően arra irányul, hogy az orosz forrásúnak titulált álhíreket tudja kivédeni, a mi közép-európai tapasztalatunk azt mutatja, hogy más irányból is érkeznek befolyásolási kísérletek, illetve érkeznek álhírek, és ezekre is érdemes odafigyelni.

Petike példát is tudott mondani

Nem voltam ott, de elképzelem, amint az egyik kolléga (vagy az egyik külügyminiszter) ez után a magvas gondolat után rászól:

„Na, egy ilyent mondjon!”

Petike mondott. Azt bírta kifogalmazni azon a csókos száján, miszerint példa erre a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás, amelyet a nemzetközi médiában úgy interpretáltak, hogy ártatlan, pusztán jobb életre vágyó emberek váltak brutális rendőri fellépés áldozataivá, miközben Magyarországon terrorcselekmény miatt ítélték el a zavargás egyik résztvevőjét, Ahmed H-t.

A környezet elfojthatta a cinikus mosolyát, hiszen művelt, európai hölgyekből és úriemberekből álltak: ők tudták, amit mi is, hogy ha azt az utasítást kapja a magyar bíróság, nem csak terrorcselekményért, de falbontásos közszeméremsértésért is elítélték volna azt a szerencsétlen Ahmedet. Hogy Garay Jánost idézzem így, a Magyar Kultúra Napján: „A furfangos diák itt szörnyet prüszente rá, de Háry ő beszédét tovább is folytatá”:

„Nyilván vannak orosz álhírek, ez evidens” – fogalmazott Szijjártó Péter. Ugyanakkor megjegyezte: „Közép-Európában élünk, nem a Holdon és nem is a Marson, ezért pontosan tudjuk, hogy mindkét irányból próbálnak befolyásolni folyamatokat különböző szerveződések. Közép-Európában erről szól a történelmünk, és ez most sincsen másképp. A NATO-ban szoktuk azt mondani, hogy 360 fokos megközelítésre van szükség, én hasonlót javasoltam itt a kollégáknak.” (Index)

Petike, küldd be holnap édesapádat, beszédem van vele. Egyelőre itt egy karó külpolitikából és általában véve diplomáciából, de ez neked nem meglepetés, soha még más jegyre nem vizsgáztál ezekből a tárgyakból. Neked, fiam, súlyos szövegértési problémáid vannak: álhírnek nem azt a hírt nevezzük, ami nekünk nem tetszik vagy kellemetlen, esetleg le akarjuk tagadni, álhírnek azt nevezzük, ami nem igaz.

De lássuk a következő poénját, mert az sem volt akármilyen.

Azt írja a HVG, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyzi azt az egyelőre nem nyilvános előterjesztést, amiben javasolják a kormánynak: Magyarország hivatalosan jelentkezzen be a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (angolul: Association of Space Explorers, ASE) soron következő, 33. kongresszusának rendezési jogáért. A 2020-as eseményről szóló dokumentum a keltezés alapján most januárban készült, így a közeljövőben a kormány elé kerülhet. Ezért – ahogy ezt rögzítik is benne – még nem tekinthető a kormány álláspontjának, ugyanakkor a kidolgozott anyagból egyértelműen kiderül, hogy komolyan foglalkoznak az ötlettel.

Külön kiemeli a dolgozat, hogy az eseményt „övező nagy nemzetközi sajtóérdeklődés hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez”, ami néminemű éleslátásra utal: ha Szijjártó kezd majd űrkutatásról nyilatkozni, az kétségtelenül komoly érdeklődést fog majd kiváltani. Ugyanakkor a rendezvény „belföldi kommunikációs szempontból is kiemelt jelentőségű” lehetne, mert „ráirányítaná a magyar társadalom figyelmét a hazai űrkutatásra és a magyar űrtevékenységre”.

Kétségtelen, javasolnám még az előadók közé Mikrobit és Mézga Aladárt is, a siker így semmiképpen sem maradna el.

A rendezvény költségvetése különben eltörpül a többi beruházáshoz képest, mindössze egymillió euró, így nincs kizárva, hogy tényleg vendégül látjuk majd 2020-ban a Földet megkerülő 400 űrhajóst, csak annyit mondanék, előtte takarítsunk ki rendesen és akinek koszos a lába, az húzza be a takaró alá, mint a Svejkben, hogy ne lássa a főorvos úr…

Láthatjuk, Petikéből mindenképpen lesz valaki, ha külügyminiszter nem is, de ott a helye a világ nagy nevettetőinek sorában, akkor is, ha nem ő mondta utóbbi időben a legnagyobb poént.

Igen, kérem, lehet fokozni.

A legfalrengetőbb viccet Hollik István volt képes kimondani

Sajtótájékoztatót adott szombaton a tüntetések kapcsán, és azt közölte:

„A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít. Teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely asszisztál a bevándorláspártiak kampányához.”

Így mondta, szó szerint.

A.

Magyar.

Kormányzat.

Soros.

Kampányával.

Nem.

Akar.

Foglalkozni.

Tessék már nekem megmondani, mi a fűzfán fütyülő rézangyallal foglalkozik már évek óta, éjt nappallá téve, mi egyébbel, mint egy hallucinált Soros-programmal?

Mivel plakátolták tele az országot, mint egy őrült tapétázómester, ha nem ezzel?

Hát most kell kiderüljön, hogy még csak nem is akarnak foglalkozni vele, utálják, semmi kedvük hozzá, de muszáj nekik?

Képzelem, mit művelnének, ha még akarnának is.

Hollik Karinthy-gyűrűt fog kapni ezért a viccért, akárki meglássa.

Ahogy látom, udvari bolondból már elég erős a felhozatal.

Most már szükségünk lenne pár diplomatára, politikusra is.

Visszaszólt a CEU rektora Szijjártónak

Szijjártó Péter külügyminiszter a napokban bejelentette, hogy a magyar kormány nem írja alá a CEU budapesti működését biztosító egyezményt New York állammal, mert szerintük az egyetem nem végez oktatási tevékenységet az USA-ban. Michael Ignatieff a CEU elnök-rektora a Független Hírügynökséghez is eljuttatott levelében azzal vádolja Szijjártót és a magyar kormányt, hogy a saját törvényeiket sem tartják be, és őket teszi felelőssé azért a kárért, ami Magyarországot a CEU távozásával éri.

Michael Ignatieff Szijjártó Péterhez írott levelét az alábbiakban  ismertetjük.

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A hét folyamán a sajtónak adott nyilatkozatai során az eddigi legvilágosabb jelét adta annak, hogy 2019. január elsején a kormányuk ki fogja szorítani a CEU-t Magyarországról.

Ön azt állítja, hogy a CEU nem végez oktatási tevékenységet New York államban. A kormány bizonyára ezzel indokolja majd a döntését.

Amennyiben ez a kormány döntése, akkor az figyelmen kívül hagyja az Önök által hozott törvényben megszabott feltételeket. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény magyar Országgyűlés által elfogadott módosítása világosan fogalmaz arról, hogy annak eldöntése, hogy egy külföldi oktatási intézmény folytat-e felsőoktatási képzést a származási országában, a származási ország oktatási hatóságának kompetenciája. New York Állam Oktatási Hivatala több alkalommal is tájékoztatta arról Magyarország kormányát, hogy a CEU felsőoktatási képzést folytat New York államban. Az nem lehetséges, hogy Ön ezekről a hivatalos levelekről nem értesült. Ezek létezése hónapok óta nyilvános.

Azt, hogy a CEU megfelel-e a törvénynek, a törvény feltételei alapján kellene meghatározni. Amennyiben Önök úgy döntenek, hogy figyelmen kívül hagyják a saját törvényeiket, annak felelőssége Önöket terheli.

Értesülnie kellett arról is, hogy kollégái, Palkovics úr és az ön minisztériumában dolgozó Altusz Kristóf úr 2018 áprilisában látogatást tettek a Bard College-on. A CEU kuratóriumi tagjainak és kuratóriumi elnökének jelenlétében egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy a CEU oktatási tevékenységet létesített a Bard College kampuszán.

Azzal is bizonyára tisztában van, hogy Altusz úr eredményes tárgyalásokat folytatott a New York-i kormányzó fő jogtanácsosával 2017 nyarán. Ezek a tárgyalások vezettek ahhoz a megállapodástervezethez, amelyre a CEU, mint jövőbeli magyarországi működésének alapjára tekintett. Ez a dokumentum továbbra is egy lehetséges megállapodás alapját képezi.

A CEU tizennyolc hónapja keresi a megoldást arra, hogy Magyarországon maradhasson. Az Ön kijelentései azonban arra utalnak, hogy a kormánya már meghozta a döntést. Miniszterként Önt és a kormányt terheli a felelősség azért a kárért, amit Magyarország felsőoktatása és az ország nemzetközi hírneve elszenved az Önök döntései miatt.

Budapest, 2018. november 22.

Tisztelettel: Michael Ignatieff, elnök-rektor

Orbán: Már a miniszterelnök sem mondhatja el a véleményét?

– Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy fogadott bennünket.

– A sajtó előtt mindig nyitva áll az ajtóm. A magyar emberek tájékoztatása mindennél fontosabb.

. Nem bánja, ha néhány, hogy úgy mondjam, keményebb kérdés is felteszünk?

– El is várom. Mi másról kellene beszélnünk, mint arról, ami az embereket érdekli.

– Köszönjük. Tehát az első kérdés: mit szól hozzá miniszterelnök úr, hogy ilyen szép az idő?

– Magyarország nemzetközileg egyre jobban elszigetelődik. A demokratikus országok vezetői szóba sem állnak velünk, csak néhány diktát…

– De miniszterelnök úr…

– Ami pedig a hazánkat fenyegető mingránsokat illeti: nincsenek ilyenek. Mi találtuk ki a Habonnyal az egészet…

– Látom, miniszterelnök úr vicces kedvében van. Ironizálni tetszik…

– Eszem ágában sincs viccelődni. Szomorú, ha egy ország miniszterelnöke idáig süllyed. Hogy gyűlöletet szít mások ellen. Ellenséget keres, ott is, ahol nincs. Milliárdokat költ uszító kampányra, propagandára, ahelyett, hogy az ország valós problémáival foglalkozna.

– Itt valami félreértés lehet. Miniszterelnök úr, az Ön sajtósa egészen más választ küldött nekem erre a kérdésre… De evezzünk más vizekre.

– Evezzünk. Először egy bohócot jelöltem köztársasági elnöknek…

– Schmitt Pálra méltóztatik gondolni?

– Igen. Találtam egy bohócot, akinek a múltja és a jelene is vállalhatatlan. Nagyon szórakoztató volt, gyakran megnevettetett.

– Ön szórakozott a köztársasági elnökön?

– Plagi bácsin? Igen. Ha tudná, milyen fárasztó egy kormányt vezetni. Hát még egy országot. Nagyon stresszes. Kell valami, hogy az ember kieressze a feszkót. Ha tudná, mennyit röhögtünk a Szijjártóval ezen a Schmitten…

– Szijjártóval?

– Persze. A Peticicán pedig a Lázárral együtt röhögtünk. Hogy mekkora nagy bazi házat vett magának Dunakeszin 167 millióért. Azt mondta, hogy a szülei egy élet verejtékes munkája…Kifeküdtem a röhögéstől…A Lázáron meg a Rogánnal röhögtünk. A londoni luxusútja… Milyen hülyén nézett ki, amikor magyarázkodott. Hát, az tényleg egy jó történet volt.

– Önök, miniszterelnök úr, Rogán Antallal együtt szórakoztak egy másik miniszter rovására?

– Várjon, még nincs vége… van egy papírzsebkendője, könnybe lábadt a szemem a röhögéstől… Szóval, a Rogánon pedig a Matolcsyval szórakoztunk. Hogy hetente nőtt egy szobával a lakása…Aztán az a helikopteres történet. Hát, ezt nem tényleg nem lehet kibírni… De a legviccesebb a Semjén volt. Egy törpepárt fősenkije, aki Svédországban háziasított rénszarvasra vadászik… Bocs, hátba tudna verni néhányszor? … Ha rossz napom van, mindig erre gondolok, és minden bajom elfelejtem.

Miniszterelnök úr, jól van? Ne hozassak egy pohár vizet?

– Egy pálinkát mondjuk, azt felhajtanék, ha lenne hozzá szotyola…

– Miniszterelnök úr, ezt a beszélgetést nem adhatjuk adásba.

– Nem? Én eddig úgy hittem, hogy Magyarországon sajtószabadság van. Milyen ország az, ahol már a miniszterelnök sem mondhatja el a véleményét?

Tessék minket még hülyébbnek nézni!

Miért baj az, ha a miniszterelnök kötélbarátja luxusgépén utazik? Miért nem tudunk teljes szívünkből örülni a mások örömének? Ha neki az a jó, hogy el tud jutni a Vidi meccsére, akkor ne irigyeljük tőle ezt a kis boldogságot.

Tessék összebarátkozni Garancsi úrral, kötélbarátjának lenni, helyzetbe hozni, hogy gazdagodhasson, és akkor majd másokat is elvisz repülővel a Vidi meccseire.

Miért gond az, hogy Szijjártó Péternek már 36 éves korában 167 millió forintos házikója lett Dunakeszin? Mindenki tudja, hogy a szülei segítették e furcsa frizurás külügyminisztert a ház megvásárlásában. Nem holmi lopott pénzből adták a fiuknak a rávalót, hanem egy élet megfeszített munkájának gyümölcsei épültek be a dunakeszi házba. Tessék jó, gondoskodó családba születni! Nem olyanba, ahol a megszerzett jövedelmet gázszámlára, villanyszámlára, magyarul, megélhetésre költik, hanem olyanba, ahol félre tudnak tenni annyit, hogy hozzásegíthessék a gyereket egy 167 millió forintos ház megvásárlásához.

Tanuljunk meg örülni a mások sikerének. Volt már ilyen, jelesül az ötvenes években, amikor a konyakról köztudott volt, hogy a dolgozó emberek itala, amelyet választott képviselőik által fogyasztanak.

Képzeljük azt, hogy Orbán a mi nevükben repül, amikor Garancsi magánrepülőjén utazik, Szijjártó pedig helyettünk lakik Dunakeszin a 167 milliós házikóban.

Tessék minket még hülyébbnek nézni! Fát vágni a hátunkon, a szemünkbe röhögni, hadd örüljünk ennek is!

Iskolakezdés – utánlövéssel

0

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Az oktatáspolitikákhoz, inkább, mint a futballhoz, mindenki ért, legalábbis évente kétszer, érettségikor és iskolakezdéskor. És mivelhogy szeptember van éppen, hát előbújtak a mindenhez (is) értő nagyokosok és ami ettől is rosszabb kiderült: akiknek érteni kellene az oktatáspolitikához, gőzük sincs róla, harmad-negyedrangú politikusok, akik ki tudja milyen politikai háttéralkuk és elvtelen megegyezések nyomán kerültek magas polcra. Attól tartok, hogy a mai román kormányzat egyre nyilvánvalóbban eléri az inkompetenciájának azt a szintjét, mely már a kormányozhatóságot veszélyezteti, és nem csak az oktatás terén, hanem szinte minden területen.

Ilyen körülmények között már az eredménynek számítana, ha az örökös “pedagógiai konzervativizmus” szerint, az iskola, képes lenne önmagát változatlan formában újratermelni, márpedig ez a minimum, amit egy oktatási rendszer megvalósíthat. Megújulásról, az iskolai műveltség átalakításáról, új módszerek és formatív gyakorlatok elterjesztéséről, az új társadalmi kihívásoknak való rugalmas megfelelésről, szó szerinti – és nem az ideológiai, politikai kommunikációs panelként használt – reformról, szó sem lehet. A tehetősek majd kül- vagy belföldi magániskolákba íratják gyermekeiket, a többiek pedig érjék be a politikusok horkolós és nemzetieskedő dumáival, évnyitókor és zárókor. Reményt csak az nyújt, ha belegondolunk, hogy a diákok jórésze (a jóféle és nonkonformista skaccok), kis családi-baráti segítséggel, “az iskola ellenében” tanul és nevelődik. Magyarán magasról tesz azokra az ideológiai és korlátoltság-vezérelte szabályokra, idejétmúlt és unalmas tartalmakra, melyeket a legtöbb iskola imamalomként forgatva újra és újra elővesz és sulykol – tisztelet a gyér kivételnek -, és kis szerencsével hasznos és használható tudásra és tájékozottságra tesz szert. Nagy gond, hogy a rendszer viszont egy dolgot hatékonyan tesz mégpedig azt, hogy a társadalmi távolságokat, az egyensúlytalan osztályszerkezetet, nemcsak változatlan formában újratermeli, hanem megerősíti. A mai román oktatási rendszer nem integrál, felzárkóztat és mobilitási pályákat kínál, hanem az uralkodó osztályokat megerősíti (kevély vagányokat hoznak-visznek a magániskolákba, illetve néhány központi iskolába, felkapaszkodott szülők, luxusautókkal, hogy nézni és közlekedni is teher), másokat meg “leszakít”, “kirekeszt”, elválaszt és rossz közérzetüket kelti.

Az inkompetencia a tanügy-minisztertől kezdődik, sőt tőle föntebbről jön és jelzi, hogy az a klienteláris (patronage politics) politika és rekrutációs rendszer elzüllése, ami fokozatosan, de az utóbbi két évben meredeken következett be, már tarthatatlan. Félanalfabéta, negyedművelt, valójában sötét-korlátolt csak lojalitásuk és demagóg magatartásuk alapján kiválasztott vezetőkkel nem lehet eredményes egyetlen terület sem. Ha az a szabály, hogy a “főnöknél” (a “Daddy”, amivel Dragneat társai, vazallusai illetik, vagy nem is az atyácska, ahogy oroszosan nevezhetnék, találóbb kifejezéssel), műveltebb, intelligensebb, hozzáértőbb egyetlen kinevezett pártkatona sem lehet, akkor ne csodálkozzunk se a miniszterelnök asszony, se a tanügyminiszter, se a mezőgazdasági, vagy energetikai, stb., negatív teljesítményén: amit látunk az, az egyre inkább illiberális rendszer jellemzője, afféle collateral damage, aminek a közpolitikák áldozatul esnek.

A rommagyar iskolákban rendhagyó volt a kezdés: először volt iskolakezdés fehér karszalaggal, a japánsztrájkot jelző fehér zászlók alatt. Micsoda rossz hangulat, félmosolyok és aggodalmak között kezdeni, diákoknak (különösen a nulladik vagy első osztályosok számára, akik aligha értik ami történik körülöttük, csak a stressz és a rossz közérzet, a felnőttek elégedetlensége, a “valami nincs rendjén” hangulata jön át), szülőknek, pedagógusoknak, ja, és az őket is egyre kevésbé képviselő elöljáróink, mintha észre sem vennék (Olvasom, hogy Korodi képviselő úr a “tanügyminiszter előtt bírálta az ominózus kormányrendeletet”, nahát szobrot neki – ja, a rendelet marad, a minisztert nem érdekelte a hatalommal szövetséges parlamenti frakcióvezető bírálata, minek is, majd újra összehozza őket a homofób és jogfosztó népszavazás, a nemi kisebbségek stigmatizálásáról és a család fogalmának ellehetetlenítéséről!).

Történt ugyanis, hogy a bölcsnek aligha mondható tanügyminiszter (ha igaz, a Borboly elnök úr folyamodványára, melyben diszkriminációt kiáltott a magyar gyerekek román oktatásával kapcsolatban) kormányrendeletet hozott (ha igaz, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, a magyar tanfelügyelők, pedagógus szövetség, és a Fidesz itteni fiókpártjának megkérdezése, sőt tudta nélkül) arról, hogy a kisebbségi nyelveken működő iskolák alsó tagozatán, nem a tanítók, hanem szaktanárok kell majd tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Fölsorolni is sok lenne, hogy milyen pedagógiai, szervezeti, sőt morális, méltányossági szabályt sért, illetve diszkriminatív, a rendelet (ezt a civilek, a szülői és pedagógus szövetség, és végül maga a Fidesz itteni fiókpártja, valamint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, aki minden előző tiltakozóval és állásfoglalóval egyetért (micsoda kreativitás és felelősségvállalás, valamint akcióterv, nemde?) – ja, usque tíz nap késéssel, de mit is számít az? -, és néhány tanfelügyelő, valamint intézményvezető, fölsorolt). De ellentmond annak a “nagy politikai vívmánynak” is, hogy a román nyelvet – egy hosszabb implementációs folyamat végén – más módszer szerint fogják tanítani a magyar nyelvű (és más kisebbségi nyelven működő) iskolákban, mint a románul működőkben.

Az eset szimptomatikus, hiszen meglátásom szerint (bár ne lenne igazam) egy új rommagyar kisebbségi politizálási stílust jelképez: a passzivitásét, azt, hogy nem idejében, nem kellő határozottsággal, és nem kellően magas szinten lép föl, hallgat és kivár a Fidesz itteni fiókpártja, és főként annak vezérei. Ez abból is következhet, hogy nem is értik a bukaresti politizálást és logikát (hogy a magyarországit nem ismeri a főnök, azt szíves közléséből tudjuk), de abból is, hogy kifulladtak, nem értik a pesti ukázokat sem, nem urai a helyzetnek. Mert éppen most hosszabbították meg a protokollumot (ugye, milyen rosszul hangzik, miközben elátkozzák magát a kifejezést is? Apropó még egyetlen bíróság, alapfokon sem mondta ki, hogy az ú.n. protokollumok törvénytelenek, vagy netán alkotmányellenesek lennének, és máris átkozzák, ördögtől valónak tartják, nem csak a közvetlen érintett Dragnea and co, hanem a rommagyar politikai elit is. Ilyenkor nem érzékenyek az “ártatlanság vélelmére”, ilyenkor előre tudják, és hirdetik, hogy jogtalanok és erkölcstelenek az intézmények közötti megegyezések, legyenek azok nyilvánosak vagy titkosak, az mindegy is.) a Dragnea-féle illiberális pártokkal, ezzel politikai zsarolási tőkéjük lenullázódott, és a fejük fölött egyezkedik az itteni vezér a budapestivel. Azt hiszem ebből a szempontból sem lényegtelen fejlemény, hogy mostanra időzítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az “önleleplezést”: ő/ők indították újra a vásárhelyi katolikus gimnáziumot, közelebbről meg nem nevezett “diplomáciai eszközökkel”, Dragneaval megegyezve.

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Magyari Nándor László

Bothúzásban is megmérettetjük magunkat

Bothúzás – ősi ruhákban pompázó magyarok felvonulása – Orbán Viktor vigyázó szeme  – ilyen egyveleg áll össze egy világverseny képeiből. Az vesse a másikra az első követ, aki erre a kombóra nem vigyorog egy nagyot. Lehántva azonban róla az orbáni magyar politika által támogatott giccses álromantika mázát, ezt sem érdemesnek másnak felfogni, mint sportolók versenyének. Kicsit utánajártunk annak, mi is valójában a kirgiz fővárosban, Bisketben két napja kezdődött és szeptember 8-ig tartó III. Nomád Világjátékok.

„Kinőtte magát az eredetileg közép-ázsiaiként indult Nomád Világjátékok, mára egy igazi multisport világeseménnyé vált, amelynek van egy, a résztvevő népek hagyományait tisztelő vonulata is, de jelen vannak profi sportolók is” – válaszolta a magyar részvétel okát firtató, némileg kaján kérdésünkre a sportolói küldöttség vezetője, Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára, emlékeztetve arra, hogy az UNESCO is támogatja a versenyt.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy miközben az első világjátékon még csak 16, a mostani, harmadikon már nyolcvan ország sportolói 37 versenyszámban mérkőznek egymással  és az egykori szovjet tagállamok és jelenlegi orosz régiók képviselőivel. Jelen vannak az ausztrál őslakosoktól kezdve, az amerikai indiánokon át az afrikai őslakosokig számos – Európából nézve egzotikusnak látszó – népcsoport képviselői. Ez a nomád törzsi kultúrákra jellemző, hagyományőrző tartalommal is rendelkező multisport eseményen megnyitó ünnepségen is látszott.

Erről a megnyitón (amelyen jelen volt egyébként Semjén Zsolt és Szijjártó Péter is) részt vett Orbán Viktor Facebook oldalára feltöltött videó is tanúskodik.

II. Nomád Világjátékok megnyitója // Opening ceremony of the 3rd World Nomad Games

III. Nomád Világjátékok megnyitója // Opening ceremony of the 3rd World Nomad Games

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. szeptember 2., vasárnap

16 magyar versenyző indult, öt sportágban. Ezek a sportágak még akkor is „egzotikusnak” tűnnek, ha tudjuk, hogy a világjátékokon vannak különlegesebb versenyszámok is a bothúzásnál vagy a szkanderezésnél. E kettő mellett egyébként a további magyar érdekeltségű versenyszám a japán eredetű szumo, az ősinek nehezen nevezhető (a 20. sz. elején  huszadik század elején Oroszországban kifejlesztett harcművészeti ág) a sambo és a tradicionális íjászat.

Felvetésünkre, hogy ezek a sportágak – az egy íjászat kivételével – nem mondhatók hagyományos magyar sportágaknak, Bóné Zoltán elismerte, hogy első hallásra furcsának tűnhet némelyik – benne is felmerültek kérdőjelek, amikor először hallott a Nomád Világjátékokról. A verseny valóban úgy indult, hogy olyan ősi versenyszámok szerepeltek a programban, mint például a népi birkózás több fajtája, ám ezek kiegészültek más nemzetközileg is népszerű és ismert sportágakkal, mint a szumo. Azok a sportágak, amelyeken Magyarország indult most Baskirban, idehaza szakszövetségi háttérrel működnek, s tagjai az NVESZ-nek is.

A magyar csapat a III. Nomád Világjátékok hivatalos megnyitóján, a kirgizisztáni Csolpon Atában 2018. szeptember 2-án.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Bóné elismerte, hogy némileg disszonánsnak látszott Budapestről nézve a romantikus giccsre hajazó „egyenruha”, amelyben a magyar küldöttség felvonult a nyitóünnepségen, ám mint megtudtuk tőle: a világjátékoknak van egy hagyományőrző vonulata, s a Magyar Turán Szövetségnek, amely –hagyományőrző szövetségként – a  kezdetektől ott bábáskodott a verseny mellett

„nagyon komoly kultúrtörténeti megjelenést sikerült kialakítania”.

A 36 tagú magyar csapat (közülük 16 a sportoló)  részvétele mintegy 11 millió forintba kerül, a cechet a költségvetés állja – az EMMI engedélyével a pénzt a jövő évre tervezett, ám bizonytalanná vált Harcművészeti Világjátékokra (World Combat Games) a büdzsében elkülönített összeg átcsoportosításával biztosították –tudtuk meg a főtitkártól.

Már az első teljes versenynapon, hétfőn megszületett az első magyar érem: a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta ezüstérmes lett a 75 kilósok között.

A magyar klasszis bal kézzel volt eredményes – számol be róla az NVESZ honlapja.

A bothúzók kedden következnek. Erre Bóné Zoltán külön felhívta a figyelmet, mint olyan sportágra, amelyhez az állóképességtől kezdve a dinamizmuson át a hihetetlen erőig számos kiemelkedő képesség kell. Ismerjük hát meg mi is, miről is szól ez a verseny:

 

Svédország – Szijjártó után 

„A bevándorláspárti svéd kormány újabb támadást indított Magyarország ellen”. Így reagált Szijjártó Péter arra, hogy Heléne Fritzon svéd migrációs miniszter egy uniós kérdésekkel foglalkozó szemináriumon bírálta Magyarország menekültpolitikáját, és emlékeztette a magyar külügyminisztert, hogy 1956-ban Svédország lelkesen fogadott be magyar menekülteket. A svéd miniszter szerint elvárás lenne, hogy Magyarország ugyanilyen módon vállaljon felelősséget az EU közös menekültpolitikájában.

Szijjártó Péter mindezt történelemhamisításnak nevezte, szerinte Brüsszel és a svéd kormány azért támadja Magyarországot, mert átláthatóságot vár el a külföldről finanszírozott bevándorláspárti szervezetektől.

A svédek tehát kihúzták a gyufát Magyarországnál, ebből pedig egyenesen következik, hogy át kell értelmeznünk, amit eddig Svédországról tudtunk és gondoltunk.

Svédország – Országismertető

Államformája: Bevándorláspárti ország.

Közjogi méltóságok: Az ország élén a király áll, a miniszterelnök hatalma nem számottevő, Orbán Viktor például sokkal messzebbre tudja köpni a szotyolát, mint a svéd miniszterelnök.

Irodalmi élet: elhanyagolható, a legismertebb svéd vers egy ismeretlen költő Petőfi-átirata. A Szeptember elején című költeményt számos nyelvre próbáltak már lefordítani, de egyik kísérlet sem járt sikerrel. Egyedül magyar fordítása van, amely így hangzik: „Még nyílnak a völgyben a svéd virágok, /De már nem sokáig, mert úgy kiirtom mindet, mintha fák volnának a Városligetben.”

Tudományos élet: Svédországban nincs tudományos élet, az utolsó jelentős gondolkodó Alfred Nobel volt, ám az ő munkássága is eltörpül Kósa Lajos tudományos teljesítménye mögött.

Életszínvonal: Svédországban nagyon alacsony az életszínvonal. Egy példa: a budapesti svéd nagykövetnek például sokkal kisebb háza van, mint Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek.

Földrajz: Svédország hidegebb, mint Magyarország, a folyók rövidebbek, a tavak sekélyebbek és a völgyek is kevésbé mélyek, mint nálunk.

Városok: Svédország fővárosa Trianon.

Beszélt nyelvek: a svédek semmilyen nyelven nem beszélnek, ily módon sem egymással, sem más népekkel nem képesek kommunikálni. Egyetlen ismert nyelvjárásuk a tegező módban ismert ikea, amely nem beszélt, hanem holt nyelv, és már olyan régen kihalt, hogy írásos formája nem is létezik, ezért szájhagyomány útján terjed.

Sportélet. A svéd futball csapnivalóan gyenge, a magyar válogatott sokkal jobb, mint a svéd nemzeti tizenegy. Kivéve, amikor egymás ellen játszanak, mert akkor többnyire a svédek győznek.

Gazdaság. Az ország legfőbb bevételi forrása a bérvadászat, aminek az a lényege, hogy minden évben meghívják Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, aki elejt néhány háziasított rénszarvast.

Társadalom: Svédországban olyan rossz a közbiztonság, hogy az emberek ki sem mernek menni az utcára. Ezért a svéd kormány azt tervezi, hogy a fölöslegessé vált utcákat elbontják, és helyettük a magyar modellt követve, stadionokat és kisvasutakat építenek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK