Bothúzásban is megmérettetjük magunkat

0
193
Orbán Viktor a Kircsin etnofalu megnyitóján Kirgizisztánban 2018. szeptember 3-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Bothúzás – ősi ruhákban pompázó magyarok felvonulása – Orbán Viktor vigyázó szeme  – ilyen egyveleg áll össze egy világverseny képeiből. Az vesse a másikra az első követ, aki erre a kombóra nem vigyorog egy nagyot. Lehántva azonban róla az orbáni magyar politika által támogatott giccses álromantika mázát, ezt sem érdemesnek másnak felfogni, mint sportolók versenyének. Kicsit utánajártunk annak, mi is valójában a kirgiz fővárosban, Bisketben két napja kezdődött és szeptember 8-ig tartó III. Nomád Világjátékok.

„Kinőtte magát az eredetileg közép-ázsiaiként indult Nomád Világjátékok, mára egy igazi multisport világeseménnyé vált, amelynek van egy, a résztvevő népek hagyományait tisztelő vonulata is, de jelen vannak profi sportolók is” – válaszolta a magyar részvétel okát firtató, némileg kaján kérdésünkre a sportolói küldöttség vezetője, Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára, emlékeztetve arra, hogy az UNESCO is támogatja a versenyt.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy miközben az első világjátékon még csak 16, a mostani, harmadikon már nyolcvan ország sportolói 37 versenyszámban mérkőznek egymással  és az egykori szovjet tagállamok és jelenlegi orosz régiók képviselőivel. Jelen vannak az ausztrál őslakosoktól kezdve, az amerikai indiánokon át az afrikai őslakosokig számos – Európából nézve egzotikusnak látszó – népcsoport képviselői. Ez a nomád törzsi kultúrákra jellemző, hagyományőrző tartalommal is rendelkező multisport eseményen megnyitó ünnepségen is látszott.

Erről a megnyitón (amelyen jelen volt egyébként Semjén Zsolt és Szijjártó Péter is) részt vett Orbán Viktor Facebook oldalára feltöltött videó is tanúskodik.

II. Nomád Világjátékok megnyitója // Opening ceremony of the 3rd World Nomad Games

III. Nomád Világjátékok megnyitója // Opening ceremony of the 3rd World Nomad Games

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. szeptember 2., vasárnap

16 magyar versenyző indult, öt sportágban. Ezek a sportágak még akkor is „egzotikusnak” tűnnek, ha tudjuk, hogy a világjátékokon vannak különlegesebb versenyszámok is a bothúzásnál vagy a szkanderezésnél. E kettő mellett egyébként a további magyar érdekeltségű versenyszám a japán eredetű szumo, az ősinek nehezen nevezhető (a 20. sz. elején  huszadik század elején Oroszországban kifejlesztett harcművészeti ág) a sambo és a tradicionális íjászat.

Felvetésünkre, hogy ezek a sportágak – az egy íjászat kivételével – nem mondhatók hagyományos magyar sportágaknak, Bóné Zoltán elismerte, hogy első hallásra furcsának tűnhet némelyik – benne is felmerültek kérdőjelek, amikor először hallott a Nomád Világjátékokról. A verseny valóban úgy indult, hogy olyan ősi versenyszámok szerepeltek a programban, mint például a népi birkózás több fajtája, ám ezek kiegészültek más nemzetközileg is népszerű és ismert sportágakkal, mint a szumo. Azok a sportágak, amelyeken Magyarország indult most Baskirban, idehaza szakszövetségi háttérrel működnek, s tagjai az NVESZ-nek is.

A magyar csapat a III. Nomád Világjátékok hivatalos megnyitóján, a kirgizisztáni Csolpon Atában 2018. szeptember 2-án.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Bóné elismerte, hogy némileg disszonánsnak látszott Budapestről nézve a romantikus giccsre hajazó „egyenruha”, amelyben a magyar küldöttség felvonult a nyitóünnepségen, ám mint megtudtuk tőle: a világjátékoknak van egy hagyományőrző vonulata, s a Magyar Turán Szövetségnek, amely –hagyományőrző szövetségként – a  kezdetektől ott bábáskodott a verseny mellett

„nagyon komoly kultúrtörténeti megjelenést sikerült kialakítania”.

A 36 tagú magyar csapat (közülük 16 a sportoló)  részvétele mintegy 11 millió forintba kerül, a cechet a költségvetés állja – az EMMI engedélyével a pénzt a jövő évre tervezett, ám bizonytalanná vált Harcművészeti Világjátékokra (World Combat Games) a büdzsében elkülönített összeg átcsoportosításával biztosították –tudtuk meg a főtitkártól.

Már az első teljes versenynapon, hétfőn megszületett az első magyar érem: a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta ezüstérmes lett a 75 kilósok között.

A magyar klasszis bal kézzel volt eredményes – számol be róla az NVESZ honlapja.

A bothúzók kedden következnek. Erre Bóné Zoltán külön felhívta a figyelmet, mint olyan sportágra, amelyhez az állóképességtől kezdve a dinamizmuson át a hihetetlen erőig számos kiemelkedő képesség kell. Ismerjük hát meg mi is, miről is szól ez a verseny:

 

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..