Egyszer volt, hol nem volt, volt egy sziget, ahol mindenféle érzés lakott: Boldogság, Szomorúság, Tudás és sok más, beleértve Szeretetet. Egy napon az érzéseknek bejelentették, hogy a sziget el fog süllyedni, így mindegyikük nekiállt csónakot építeni, hogy elhagyják a szigetet.
Csak Szeretet nem épített semmit.
Szeretet volt egyedül, aki maradt. Szeretet az utolsó pillanatig kitartott. Amikor a sziget már majdnem elsüllyedt, Szeretet segítségért kiáltott. Gazdagság éppen Szeretet felé haladt egy hatalmas csónakkal. „Gazdagság! Magaddal tudnál vinni?”, fordult hozzá Szeretet.
„Nem, nem tudlak, válaszolt Gazdagság. A csónakom tele van arannyal és ezüsttel. Nincs hely számodra.” Ekkor Szeretet Hiúsághoz fordul, aki éppen akkor evezett el előtte egy gyönyörű csónakkal. „Hiúság! Légyszíves segíts rajtam!” „Nem segíthetek, Szeretet. Te átáztál és kárt teszek a csónakomban, ha beszállsz!”, válaszolta Hiúság. Közeledett Szomorúság. „Szomorúság! Haddd menjek veled!”, kérlelte Szeretet. „Ó Szeretet! Annyira szomorú vagyok, magam akarok maradni!” Majd Boldogság úszott el Szeretet előtt, de az annyira boldog volt, hogy nem is hallotta, amikor Szeretet szólította.
Egyszer csak egy hang hallatszott.
„Gyere, Szeretet! Elviszlek magammal.” És megjelent egy öreg. Szeretet annyira örvendett az áldásnak, hogy elfelejtette megkérdezni az öreget, merre mennek. Amikor szárazföldet értek, az öreg saját útjára indult. Miután Szeretet felfogta, mennyivel tartozik az öregnek, megkérdezte a Tudást, egy másik öreget. „Ki segített rajtam?” „Az Idő volt az”, válaszolta a Tudás. „Idő?”, kérdezte Szeretet. „És miért segített rajtam az Idő?”
Tudás elmosolyodott és mély bölcsességgel így válaszolt: „mert csak az Idő képes megérteni a Szeretet értékét.”
A fenti példabeszédben a szeretet állt a mondanivaló központjában, ahogy az életben is az áll. De a szeretet tudás és idő nélkül béna. Ahogy a másik kettő is béna szeretet nélkül.
Idő érleli a tudást értékké, de a szeretetet is az idő hitelesíti. Mit ér a rideg, embertelen tudás, amit nem termékenyít meg a szeretet? Tudás és szeretet nélkül, pedig az idő is elfecsérelt idő.
Valamint mit ér e három, ha csupán üres szólam és nincs emberi szív, ki befogadja?
Miért ragad meg e három bennem? Mert egyik sem kötődik egy adott csoporthoz. Egyiket sem lehet privatizálni. Egyik sem csak a „mi kutyánk kölyke!” E három bont le határokat és köt össze identitásokat.
Miért rossz hely a világ jelenleg? Mert e három nem működik együtt.
Rossz kérdéseket teszünk fel magunknak és másoknak. Amíg automatikusan azt kérdezzünk, hogy mit kapok cserébe, addig üzleti kapcsolatban állunk a világgal és az üzlet rabbá tesz. Amikor az a kérdés és ez általános, hogy mit tehetek érted? Ekkor megszűnik az üzlet és elkezdődik az odaadás. Működésbe lendülnek házasságok, apa-fiú viszonyok, baráti, társadalmi viszonyok.
Se a tudás, se a szeretet, se az idő nem tűri, hogy beárazzák. A beárazott idő uzsora, vagy kamat. A beárazott szeretet prostitúció. A beárazott tudás falanszter.
Tehát a válasz a kérdésre, hogy miért rossz hely a világ: mert falanszterekben élünk, ahol minden időnkért kamatot fizetünk és ha szeretetre vágyunk…. tudjuk kit kapunk.
Arany hintón, bakon feszít a nyomorúság és a hiénák is mind bárányokká lesznek. A hazugság fölött győz az őszinteség szava, koldusruhába bújik a kapzsiság, s akik gyűlöltek eddig, most újra szeretnek!
