Kezdőlap Címkék Szenátor

Címke: szenátor

Orbánt bíráló szenátor a külügyi bizottság elnöke

Bob Menendez demokrata szenátor elsősorban azt rótta fel a magyar miniszterelnöknek, hogy meggyengítette a demokrácia alkotmányos garanciáit, korlátozta a sajtó és az oktatási szabadságot. Diplomáciai tekintetben pedig azért bírálta Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnök jó kapcsolatokat ápol az orosz és a kínai vezetéssel, melyeket az USA stratégiai ellenfeleknek tekint.

Orbán és Trump

Bob Menendez szenátor tavaly októberben így írt a nemzeti együttműködés rendszeréről:

„Magyarország miniszterelnöke egyre inkább szorongatja a demokráciát és annak képviselőit. Trumphoz hasonlóan fake news (álhír) kampányokat folytat ellenfeleivel szemben.”

Ez nyilvánvalóan célzás a Soros György elleni kampányra, melyet az amerikai demokraták nagyon rosszul fogadtak.

„A NATO a demokrácia védelmére jött létre, és épp ezért aggasztó, hogy olyan tagállamai is vannak mint Törökország és Magyarország, ahol leépül a demokrácia”

– írta Bob Menendez szenátor Trump diplomáciáját bírálva.

Joe Biden a választási kampány során ugyancsak említést tett arról, hogy Trump támogat olyan rendszereket mint amilyenek Törökországban, Lengyelországban és Magyarországon létrejöttek.

A demokraták arra kérték Trumpot, hogy vesse fel Orbán Viktornak: miért korlátozza a nemzeti együttműködés rendszere a demokráciát és a szólásszabadságot? Miért tart fenn jó kapcsolatokat Moszkvával és Pekinggel? Trump ezeket a kérdéseket nem vetette fel amikor találkozott a magyar miniszterelnökkel, és utána elismerően beszélt Orbán Viktorról. Mindezt azzal indokolta meg, hogy ily módon Magyarországot közelebb hozta az USA-hoz és eltávolította Kínától és Oroszországtól.

Bob Menendez felhívta telefonon az elnököt, aki „jó srácnak ” nevezte a magyar miniszterelnököt.

Menendez nem újonc a diplomáciában

A kubai származású szenátor már ült a szenátus külügyi bizottságának elnöki székében: 2013 és 2015 között. Ekkoriban az Obama kormányzat kritikusan ítélte meg a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon. Miután a demokraták elveszítették a többséget a szenátusban, Menendez sem őrizhette meg elnöki székét, de a demokraták képviseletében továbbra is hallatta a hangját a külügyi bizottságban.

Joe Bident január 20-án iktatják be, és ezt követően foglalhatja el székét Bob Menendez. A szenátusnak fontos szerep jut az elnöki kinevezett embereinek jóváhagyásában. A demokrata többség meggyorsíthatja a többi között Antony Blinken külügyminiszter kinevezését is, akinek édesanyja és nevelőanyja egyaránt magyar holokauszt túlélő családból származik.

Amerikai képviselők írtak a nagykövetnek a CEU miatt

0

A Képviselőház és a Szenátus 22 tagja írt levelet David Cornsteinnek, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, hogy kifejezze, a CEU Budapesten maradása erős kétpárti támogatást élvez.

Az egyik kongresszusi képviselő által nyilvánosságra hozott levélben azt írják: elismerik David Cornstein erőfeszítéseit, amelyeket a CEU Budapesten maradásának érdekében tett. Megemlítik, hogy a nagykövet első hivatalos látogatása a CEU-ra vezetett, és azt is, hogy megszólalásaiból kiderül: érti, miért értékes az amerikai akkreditációval rendelkező egyetem.

A levélben írnak arról, hogy

a magyar kormány még mindig nem írta alá a megállapodást New York Állammal,

amely garantálná az egyetem további budapesti működését.

A képviselők szerint a kormány tarthatatlan helyzetbe hozta a CEU-t, amelynek bezárását nem csak a magyar felsőoktatás sínylené meg, de ennek

hatása lenne a két állam közötti kapcsolatokra is.

Erről egyébként már maga Cornstein is beszélt korábban.

A levélben a képviselők és szenátorok azt is írják: örülnek, hogy

a nagykövet minden, magyar kormányzati tisztviselőkkel folytatott találkozóján felveti a témát.

Kiemelik azt is, hogy a CEU kiváló akadémiai intézmény, és az Egyesült Államokban komoly kétpárti támogatást élvez. Bíznak abban, hogy az egyetem Budapesten maradhat, és azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek közelebb hozzák Magyarországot és az Egyesült Államokat.

David Cornstein egyébként néhány napja Orbán Viktorral is találkozott, és természetesen a CEU is szóba került. Utána a nagykövet egy rendezvényen azt mondta: szeretné, ha az egyetem még hosszú évekig nyitva lenne, és úgy érzi, hogy ez így is lesz.

Az egyetem kuratóriuma egyébként korábban úgy döntött: hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat. A CEU rektorhelyettese pedig a Független Hírügynökségnek azt mondta: készülnek vészforgatókönyvekkel.

Meghalt John McCain

0

A 81 éves, agydaganattal küzdő republikánus szenátor kezelését saját kérésére állították le. McCain évtizedeken keresztül az amerikai politikai élet meghatározó alakja volt.

John McCain 1936-ban született, apai ágon generációk óta magas rangú katonatisztek voltak a családban, így ő is erre a pályára lépett. Önként jelentkezett, hogy Vietnamba küldjék, bombázópilóta volt, de lelőtték a gépét és

több mint öt évet töltött hadifogságban,

ahol rendszeresen kínozták.

Két évig magánzárkában volt. A hírek szerint, amikor kiderült, hogy az egyik magas rangú parancsnok fia, akkor elengedték volna, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy csak a többi fogollyal együtt megy haza. A kínzások következményei egész életében elkísérték, karját például nem tudta a feje fölé emelni.

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Hazatérése után a politika felé fordult: 1982-ben Arizona állam kongresszusi képviselője, majd négy évvel később szenátora lett – erre a posztra összesen hatszor választották meg. Az amerikai politikai élet egyik legbefolyásosabb alakjának számított. Küzdött a katonai költségvetés növeléséért, de a politikai kampányok finanszírozásának átláthatóságáért is. A külföldi beavatkozásokat tekintve héjának számított, támogatta az iraki háborút is. Ugyanakkor rendszeresen kétpárti konszenzusra törekedett.

Kétszer az elnökjelöltséggel is megpróbálkozott:

2000-ben George W. Bush legyőzte az előválasztásokon, 2008-ban pedig ugyan elnyerte a jelöltséget, de végül Barack Obama legyőzte őt.

Tavaly derült ki, hogy agydaganata van. Munkáját ezután is folytatta, az ő szavazata is kellett ahhoz, hogy elbukjon Trump kísérlete az Obamacare visszavonására. December óta napjait arizonai otthonában és kórházban töltötte. Idén májusban jelentek meg emlékiratai, “A nyughatatlan lobogás” (The Restless Wave) címmel.

Kezelését saját kérésére állították le,

az őt ismerők ekkor már biztosra vették, hogy legfeljebb hetei lehetnek hátra.

A hivatalos közlemény szerint John McCain halálakor mellette volt a családja. Halálhírére több volt elnök is reagált, Donald Trump is részvétét nyilvánította.

Az elnököt viszont, a családhoz közeli forrás szerint, a szenátor kérésének megfelelően nem hívják meg a temetésre.

McCain ugyanis Trump kérlelhetetlen ellenfelének számított.

Elítélte többek között a bevándorlással kapcsolatos nyilatkozataiért, a szabad sajtó elleni hadjáratáért, és azért, mert nem foglalkozott az oroszok választásokba való beavatkozásával, emiatt a Putyinnal tartott találkozón való viselkedését az amerikai elnökök emberemlékezet óta egyik legszégyenletesebb tettének nevezte.

Magyarországon is járt.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

Az orosz kormányról és Vlagyimir Putyinról általában sem volt jó véleménnyel, egy alkalommal, 2014-ben,

Orbán Viktort neofasiszta diktátornak nevezte, aki Putyinnal bújik ágyba.

Előtte McCain Magyarországon is járt, Orbánnal is tárgyalt, bírálatát neki is elmondta.

Saját kérésére leállították az agydaganattal küzdő szenátor kezelését

0

A 81 éves John McCaint, a 2008-as republikánus elnökjelöltet az agydaganat gyógyíthatatlan és agresszív formája, a glioblasztóma támadta meg. A kezelés leállítása azt jelentheti, hogy hetei lehetnek hátra.

„A betegség előrehaladása és az életkorával járó elkerülhetetlen öregedési folyamat meghozta az ítéletet. Szokásos eltökéltségével John McCain úgy döntött, hogy abbahagyja az orvosi kezeléseket” – olvasható a család közleményében.

McCain jelenlegi állapotáról nem ír a közlemény, de a kezelés leállítása azt jelenti, hogy

csupán hetei lehetnek hátra.

A katonacsaládban született McCain először vadászpilóta volt, majd a vietnami háborúban megsebesült és hadifogságba esett. Öt év múltán, a háború végén szabadult ki, és a hadifogság meghatározta későbbi politikusi karrierjét. Így például ellenezte, hogy kínzással hallgassák ki a terrorizmussal gyanúsított foglyokat.

McCain éveken át az egyik legbefolyásosabb szenátornak számított, 2008-ban elnökjelölt is volt, de veszített Barack Obamával szemben. A republikánus párton belül Donald Trump ellenzékéhez tartozik: miután Putyinnal való találkozóján Trump elfogadta, hogy az oroszok nem avatkoztak be az amerikai elnökválasztásba, McCain ezt az amerikai elnökök emberemlékezet óta egyik legszégyenletesebb tettének nevezte.

Tavaly nyáron derült ki, hogy agydaganata van,

nem mondott le a szenátori megbízatásáról, de december óta már nem vett részt a törvényhozási munkában, napjait arizonai otthonában és kórházban töltötte. Idén májusban jelent meg emlékirata, „A nyughatatlan lobogás” (The Restless Wave) címmel.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke azt mondta róla: „John McCain megtestesíti azt, hogy mit jelent a haza szolgálata.”

Nigériai származású szenátor a migránskérdés szakértője

0

Gratulálok Matteo Salvininek, aki Olaszország első pártjává tette a Ligát – írta a Facebookon Tony Iwobi. Aki egyben bejelentette: ő az első afrikai, aki bejutott a szenátusba Itáliában! A Liga migráns ellenes választási kampányával érte el sikerét. Tony Iwobi a Liga bevándorlási felelőse. Érdekes karrier, de hogy is kezdődött?

Tony Iwobi 1976-ban telepedett le Olaszországban. Nigériából érkezett és kezdetben informatikusként dolgozott. Saját céget is alapított. Aztán jött a politika. 1993-ban lépett be a Ligába, amely akkoriban egyáltalán nem foglalkozott a bevándorlással. A fő követelése az volt, hogy Olaszország legyen szövetségi állam! Vagyis a gazdag északi tartományoknak ne kelljen pénzelniük a szegény Dél felzárkózását. „Nigéria 36 szövetségi államból áll. Ha ez a modell működik Afrikában, kor miért ne működhetne Olaszországban is?!”- tette fel a kérdést a bevándorolt informatikus. Aki szorgosan lépkedett előre a ranglétrán. Végül a csúcsra jutott: ő lett pártjának a migráns felelőse abban az időszakban amikor a bevándorlás Itália első számú problémája lett. Hogy indokolja ő meg pártjának migráns ellenes politikáját? „Az illegális bevándorlás felerősíti a rasszizmust! A bevándorlók csak azt érzékelik, hogy milyen jogaik vannak Itáliában és gyakran megfeledkeznek arról, hogy kötelezettségeik is vannak!”- hangsúlyozza Itália újdonsült fekete szenátora.

Olaszország politikai elitjét egyébként felbolygatta a legutóbbi választás: nincs új többség. A Liga lett a jobboldal vezető pártja miután Berlusconi Forza Italia mozgalma leszerepelt. De ez a pártszövetség sem szerzett többséget. Az Öt Csillag Mozgalom egyedül több szavazatot szerzett mint a baloldal és majdnem annyit mint a jobboldali pártszövetség. Már folynak a tárgyalások Rómában, ahol régi jó szokás szerint mindenki mindenkivel megpróbál szövetkezni a hatalom megszerzése érdekében. Furcsa módon a vesztes baloldal lehet a mérleg nyelve. Kérdés, hogy a jobboldali pártszövetséggel alkot-e koalíciót, ahogy azt a távozó elnök Matteo Renzi javasolja vagy pedig az Öt Csillaggal, ahogy a párt másik része akarja. A Liga mindenesetre közölte: nem lép koalícióra a másik nyertessel, az Öt Csillag Mozgalommal!

A migráns kérdés mindenképp az előtérben áll, így Itália politikai életében minden bizonnyal nagy szerep jut az első fekete szenátornak, aki a migráns invázió ellen tiltakozó Liga képviseletében jutott be a szenátusba Rómában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK