Kezdőlap Címkék Szén

Címke: szén

A környezetszennyező szén Putyin háborújának igazi nyertese

Az erősen környezetszennyező hagyományos energiahordozót mindenütt halálra ítélték a klímaváltozás elleni küzdelem során, de az Ukrajnában zajló háború és az energia válság felülírta az eredeti szándékokat.

 

Az energiahiány felértékelte a szenet, amelytől már mindenütt búcsúzni akartak.

“Barna és zöld energia koktél kell rövid távon” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak a Bruegel kutató központ szakértője. Simone Taglapietra elmondta, hogy ha az Európai Unióban újraindítanak szénerőműveket, akkor ez egy-két évig nem okoz olyan súlyos problémát akkor, ha közben fejlesztik a zöld megoldásokat. Az Európai Unió több tagállamában is fokozni akarják a szén szerepét az energia gazdálkodásban, mert le akarnak szokni az orosz kőolajról és földgázról, az amerikai alternatíva pedig túlságosan drága. Ezenkívül azzal is számolnak, hogy mi lenne akkor, ha Putyin elzárná a gázcsapot?!

A görög kormány szerdán bejelentette, hogy a szén még 2028-ig szerepet játszik majd az energia gazdálkodásban holott korábban még azt tervezték, hogy jövőre bezárják a szén erőműveket. Görögországban a lignit erőművek adják az energia 10%-át. A lignit közismerten a leginkább környezetet szennyező szénfajta viszont olcsó. A szénerőművek ellátása érdekében fejlesztik a lignit bányászatot. Mindez állítólag nem befolyásolja a korábbi környezetvédelmi vállalásokat, melyek szerint Görögország 55%-al csökkenti az üvegház hatást 2030-ra. A karbon semlegességet Görögország 2050-re szeretné elérni.

“Ezek csak átmeneti intézkedések” – hangsúlyozta Kiriakosz Micotakisz görög kormányfő. Ugyanígy érvel Mario Draghi olasz miniszterelnök is: “szükség lehet a szénerőművek megnyitására, hogy meg tudjunk felelni az azonnali energia keresletnek.” Olaszország különben úgy akar megszabadulni az orosz gázfüggőségtől, hogy Algériából importál földgázt.

Ezekben az országokban a szén nem játszik olyan jelentős  szerepet mint Lengyelországban, ahol hagyományosan ez a legfontosabb energia hordozó. Az elektromos áram 70%-át a szénerőművek állítják elő! Így nem csoda, hogy ezek bezárását csak 2049-re tervezték Varsóban vagyis csak egy évvel azelőtt, hogy az Európai Unió államainak el kellene érniük a karbonsemlegességet. A mostani kényszerhelyzetben már nem is tervezik a szén kivezetését belátható időn belül.

“Azt akarjuk, hogy szénerőművek energiája 2049 után is a rendelkezésünkre álljon” – jelentette ki a múlt héten Jacek Sasin miniszterelnök-helyettes. Aki hozzátette: a kőszén készletek fokozottabb felhasználása Lengyelország energia biztonságának érdekében megnövekedhet.

Németországban ellentmondásos a helyzet

A zöldek benne vannak a kormánykoalícióban, ezért Berlinben továbbra is ragaszkodni kívánnak ahhoz, hogy “ideális esetben” a szénerőműveket bezárhatják 2030-ig. A kényszerhelyzet ugyanakkor arra ösztönözte Habeck gazdasági minisztert, aki nem mellesleg a zöldek társelnöke, hogy elrendelje országos szénkészlet  létrehozását az energia biztonság érdekében. Egyidejűleg a kormány elhalasztotta néhány szénerőmű bezárását mondván, hogy a jelenlegi helyzetben tartalékot képezhetnek az energia ellátásban. Németországban az elektromos áram mintegy egynegyedét a szénerőművek állítják elő.

Csehországban ez 46% vagyis csaknem a fele a villamos energiának szénerőművekből jön. Így érthető, hogy a kormány elrendelte: a szénerőművek korábban elhatározott bezárásának dátumát felfüggesztik. Magát a szénbányászatot 2033-ra akarta megszüntetni Csehország, amely még össze is veszett Lengyelországgal egy határmenti lignit erőmű miatt. Most alaposan megváltozott a helyzet, mert minden energia forrásra szükség lehet. Két nagy szénerőművet a tervek szerint jövőre át kellett volna alakítani úgy, hogy földgázzal működjenek. A mai helyzetben erősen kérdéses , hogy ez megtörténik 2023-ban.

Románia ideiglenesen újraindít szénerőműveket – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Brüsszel is bizonytalan

Frans Timmermans, a brüsszeli bizottság alelnöke, aki a Green Deal fő felelőse az Európai Unióban, azt hangsúlyozza, hogy a tagállamok, melyek az orosz gázról a szénhez térnek vissza, ezt csakis korábbi környezetvédelmi vállalásaikkal összhangban tehetik meg. Ezt könnyű kijelenteni, de nehéz megvalósítani. Tudja ezt Timmermans is, aki pragmatikusan jelezte: “nincsenek tabuk ezen a téren”.

Hogy lehet a gyakorlatban ellensúlyozni a szén környezetszennyező hatását? Zöld beruházásokkal – hangsúlyozza Simone Taglapietra. A Bruegel szakértője elmondta, hogy két fontos dolgot kell szem előtt tartani: egyrészt azt, hogy valóban csak ideiglenes legyen a visszatérés a szénhez, másrészt pedig azt, hogy több zöld beruházás kell, amely fokozott mértékben kiválthatja a környezetet szennyező energiahordozókat.

“Az EU a tiszta energiát 2035-re vállalta, ez azt jelenti, hogy a visszatérés a szénhez csakis ideiglenes lehet. A leválás az orosz gázról és a környezetvédelmi vállalások betartása nem zárják ki eleve egymást. Masszív beruházások kellenek a megújuló energia forrásokba ahhoz, hogy sikerüljön teljesíteni a környezetvédelmi vállalásokat” – nyilatkozta az Ember zöld kutató központ szakértője, Harriet Fox.

Mindezt miből? – kérdezhetnénk, de ez már egy másik történet.

Drasztikus szénadó emelést sürget az IMF

Tonnánként 75 dollárra kellene emelni a szén adóját világszerte ahhoz, hogy elkerülhessük a klímaváltozás káros következményeit. Ezt hangsúlyozza az IMF tanulmánya. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közgyűlést tart a jövő héten, és ez elé terjesztik majd a klímaváltozással kapcsolatos jelentést.

2030-ban jóval drágább lenne az energia

A szén ára kétszáz százalékkal emelkedne, a földgáz és a villamosenergiáé 5-15%-al. Mindez arra buzdítaná az embereket , hogy megújuló energia forrásokat használjanak – hangsúlyozza a jelentés. Franciaországban megkísérelte a kormány az energia árak emelését , de a lakossági tiltakozás hatására ezt Macron elnök visszavonta. Az Európai Unió is hasonló elképzeléseket dédelget, de néhány tagállam köztük Magyarország és Lengyelország ezzel nem ért egyet. Lengyelországban a szénnek hagyományosan nagy szerepe van az energia mérlegben. Magyarországnak kevésbé fontos a szén, de a rezsi csökkentés a kormány egyik fontos politikai fegyvere, ezért nem helyesli az uniós terveket a magyar kormány, amely ily módon szolidáris is politikai szövetségesével , a nemzeti radikális PiS – szel Lengyelországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK