Kezdőlap Címkék Szájer József

Címke: Szájer József

Elégséges bizonyítványt kapott az Európai Bizottságtól a magyar kormány

0

Keményen kritizálta a magyar kormányt az Európai Bizottság ma publikált ország specifikus jelentése. Ebből az derül ki, hogy Magyarország gazdasága ugyan erősödik, de az alacsony kormányzati teljesítmény miatt mégsem fejlődik a megfelelő ütemben. Magas a korrupció szintje, s gyengül a versenyképesség. A kormány a vállalása ellenére sem csökkentette a kiskeresetűek adóját, s nem sikerült a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása sem. A szegénység nem csökkent Magyarországon, még mindig az unió átlaga felett van. A tényekre a kormányzati kommunikáció úgy reagált, hogy az unió intézménye beleszól a választási kampányba. A Független Hírügynökség birtokába jutott jelentés legfontosabb megállapításit foglaljuk össze.

 

A jelentés szerint Magyarország versenyképessége a legalacsonyabb egész Európában. Holott az ország óriási mértékű uniós támogatást kap, de ennek ellenére az utóbbi időben a kormányzat teljesítménye minden szempontból romlott. Az egyre nagyobb mértékű korrupció miatti felelősségre vonás szinte teljesen elmarad – írja az Európai Bizottság ma publikált jelentése.

Komoly kihívás, hogy az orbáni jogalkotás tökéletesen kiszámíthatatlan helyzetet jelent, és gyakorlatilag minimális beleszólást sem enged az állampolgárok, vagy a civilek számára. A bizottság szerint a követhetetlen törvényalkotás miatt tovább romlik az ország kiszámíthatósága. A jelentés szerint a magyar ügyészség nem teljesíti feladatát, korrupció jelei észlelhetőek az igazságszolgáltatásban. A Polt Péter vezette főügyészség gátlás nélkül enged teret a kormányzati korrupciónak. De jelentős mértékben romlott a bírósági szervezet függetlensége is, mert Handó Tünde a politika érdekeinek megfelelően működteti a bírói szervezetet.

Az elmúlt hetek botránya, tehát az Elios ügy ellenére is tapasztalható némi javulás a közbeszerzések tisztaságában – állapítja meg a Bizottság, de még mindig magas az úgynevezett egypályázatos közbeszerzések 35 százalékos aránya, amely az egyik legmagasabb az unióban. A Bizottság szerint a elégtePolt Péter, korrupciólen a hatályban lévő korrupcióellenes jogszabályok, intézkedések hatékonysága, és a közérdekű és közpénzügyi adatok nyilvánossága rendkívül korlátozott.

A szociális párbeszéd, az érdekegyeztetés intézményei alig működnek az országban. A közérdekű adatokhoz való hozzájutás rendkívül körülményes, s ha mégis sikeres, akkor a kiadott tények megbízhatatlanok. A Bizottság jelentése is megerősíti, hogy gyengén teljesít az oktatás, s az egészségügyhöz rossz a hozzáférés, az ellátás színvonala változó, a hiányosságai pedig roppant veszélyeket rejtenek.

A jelentést Szájer József a Fidesz EP-képviselője úgy kommentálta, hogy az észrevételek, javaslatok nem az ország helyzetének leírását tartalmazzák, a bizottsági adatok a valósággal „köszönőviszonyban sincsenek”.

Fidesz-kongresszus: Kövér egy aberrált rendszerről beszélt

Kövér László, Kubatov Gábor, Gulyás Gergely és Szájer József is felszólalt a Fidesz kongresszusán.

A kongresszus korábbi eseményeiről itt olvashat.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kövér László házelnök azzal kezdte, hogy tegnap este még nem akart beszédet tartani, de azt mondták neki, hogy muszáj, és „a Fidesz egy demokratikus párt”, vagyis mindenkinek azt kell csinálni, amit mondanak neki.

Azt mondta: meg kell védeni az elért eredményeket, a biztonságot, „kultúránkat, hitünket, nyelvünket”.

Szerinte a választásnak európai jelentősége lesz, mert már „csak Magyarország védi a normalitást”.

Aztán arról beszélt, hogy 1994-ben sem hitte volna el, hogy “a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi”. Szerinte „az európai elit a pénzhatalom zsoldjába esett”, a magyar ellenzék pedig szerinte nincs azon az intellektuális szinten, hogy akár a kérdéseket megértse.

Ezután Kubatov Gábor pártigazgató, a Fradi elnöke következett. Azt mondta, hogy sajtótájékoztató-sorozatot terveztek az ellenzéki pártok székházainál, de „rájöttek, hogy nincsenek ilyenek”. Szerinte

az ellenzék illegalitásban van és titkos koalíciókat köt.

A Jobbikról azt mondta: nekik ugyan van irodájuk, de lehet, hogy már azt is megvette Simicska Lajos, és akkor

„hamarosan szalon lesz szemöldökszedéssel, szőrtelenítéssel”.

Szerinte nagy meccs lesz a választás, és előfordulhat, hogy a „a múltat sikerül végképp eltörölni”.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gulyás Gergely, a párt frakcióvezetője szerint az ellenzék rossz állapotban van. A baloldali pártokról nem akart beszélni, mondván, jobban utálják egymást, mint a Fideszt. A Jobbik legnagyobb sikerének pedig azt nevezte, hogy Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról. Azt állította, hogy ma már többen jönnek haza külföldről, mint ahányan elmennek.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szájer József, a párt EP-képviselője arról beszélt, hogy a baloldal nem tudja elfogadni, hogy „a magyarok nem akarnak tömeges illegális bevándorlást”. Szerinte fenyegető a helyzet Európában és az emberek elfordulnak a demokráciától.

A beszédek véget értek, kezdődik a tisztújítás. Az elnökjelölt természetesen Orbán Viktor (ellenjelölt nincs), az alelnök-jelöltek pedig Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Novák Katalin.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK