Kezdőlap Címkék Süddeutsche Zeitung

Címke: Süddeutsche Zeitung

Az opportunista Orbán, aki úgy tesz, mintha

0

A múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban. A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed.

A Süddeutsche Zeitung elemzése szerint komoly a veszély, hogy a nyugati demokráciák fennmaradnak ugyan, de feladják liberális szellemiségüket, Európában ezen dolgozik mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország.

Az illiberális demokráciák nem egyszerűen hibridrendszert jelentenek, illetve Janus-arcúak, valójában államok az államban. Az ilyen kormányok úgy tekintenek magukra, mint amely a nép jóvoltából védelmezi az ellenségek által fenyegetett nemzetet. A helyzet komolyságára való tekintettel különleges jogokra tartanak igényt. Vagyis gyámkodó abszolutizmust vezetnek be.

Ez nem fehérre mosott fasizmus, még az autoriter irányítás alá került magyaroknál és lengyeleknél sem. Úgy lehetne megragadni, hogy

a múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban.

A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed. Persze az illiberalizmus nyugati kísértése össze sem hasonlítható azzal, amilyen tekintélyelvűség Kelet-Európában van.

Különösen aggasztó, hogy a politikai vitákat immár nem lehet lefolytatni, mert a kérdés úgy vetődik fel: szuverenitás kontra politika. A népre hivatkozó vezetők monomániásan összpontosítanak a nemzeti autonómiára és identitásra, a határok védelmére, az ellenség elleni küzdelemre, mintha más nem is lenne fontos. És itt teljesen lényegtelen, hogy csak megjátsszák, mint az opportunista Orbán, aki úgy tesz, mintha. Számukra teljesen mindegy, hogy nem ritkán a politikai realizmus húzza a rövidebbet, náluk a szakszerű politika háttérbe szorul, a nemzeti nagyság és függetlenség visszaállítására hivatkozva.

A súlyos gondok eközben megoldatlanok maradnak. Csak a határvédelem, a tranzitövezet, a haza és az idegen túlsúlya számít. Ebben a helyzetben

hoppon marad a józan ész,

az okos érvek nem sokat nyomnak latban a túláradó érzelmekkel szemben. Amelyik ország meg akarja ezt úszni, annak ki kell szakítania magát a szuverenitás vagy politika irracionális alternatívájából. De ehhez az kell, hogy a liberális demokraták az államban többé ne húzzák össze magukat oly szégyenletesen, hanem ismét vegyék át az irányítást.

Süddeutsche Zeitung/Szelestey Lajos

Orbán a megosztást beviheti az unióba

0

A Süddeutsche Zeitung liberális német lap szerint Orbán Viktornak nem tudott ártani sem autokrata stílusa, sem a sok korrupciós történet, mely családjáról és oligarcháiról világszerte kering.

 

Nem hagyták cserben hűséges hívei, akiket az agymosás módszerével és nagy pátosszal dolgoz meg nap mint nap, és milliónyi muszlim bevándorlásáról szóló ijesztgetéssel tart igézetében – írta „Az EU elveszti Magyarországot, és nem nyer semmit” című kommentárjában a lap.

Orbán győzelme Magyarországnak semmi jót, Európának sok bosszúságot ígér, mert ez a lelkiismeretlen stratéga a megosztás mestere. Odahaza a „nemzetre” való minden hivatkozás ellenére régen mély árkokat ásott, mert a megosztott politikai térkép még mindig a legjobb garancia arra, hogy zavartalanul tovább garázdálkodjon.

A történtekről – legalábbis részben – az ellenzék is tehet, mert nem tudta kibontani az együttműködésre irányuló pozitív kezdeményezéseket, és ez nem csak a baloldal és a Jobbik közötti, nehezen áthidalható ideológiai ellentéteken múlt, hanem a baloldali-liberális táboron belüli féltékenykedésen is.

Orbán tovább építheti a meghirdetett „illiberális államát”, és a megosztást beviheti az unióba is: utánzókat már rég talált ehhez – írta a lap.

Orbán passaui eszmefuttatása

0

A Süddeutsche Zeitung liberális német lap igen terjedelmes helyszíni tudósításban számolt be Orbán Viktor passaui szerepléséről az Európa-szkepticizmus – „Miért van szükségünk Európára” című – nyilvános vitán, amelyen a tervek szerint Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke is részt vett volna, de a folyamatban lévő koalíciós tárgyalások miatt lemondta megjelenését.

A vitavezető Thomas Baumann, az ARD vezető német közszolgálati tévécsatorna korábbi főszerkesztője volt. A pódiumon helyet foglalt Horst Teltschik, Helmut Kohl kancellár külpolitikai tanácsadója is. Baumann mindjárt az elején felolvasott néhány idézetet Orbán október 23-i beszédéből, és leszögezte:

„Az ilyesmit Németországban nagyon pontosan regisztráljuk, ezek a hangok történelmünk legsötétebb korszakából származnak”.

A cikk szerzője szerint Seehofernek csak a javára válhat a távolmaradás, így elkerülte azt a kellemetlen helyzetet, hogy kommentálnia kelljen Orbán Angela Merkelre tett idézett kijelentéseit. Köztudott, hogy Orbán katasztrofálisnak tekinti Merkel menekültválsággal kapcsolatban 2015-ben hozott döntéseit, így aztán nem is említi a nevét. A „migránsmentes” kifejezést a magyar miniszterelnök így magyarázta: egyes uniós államok úgy döntöttek, hogy befogadnak más kultúrkörből érkező, és nem keresztény hitű embereket, országa számára azonban ez szóba sem jöhet: „Mi magyarok nem akarjuk ezt. Olyanok akarunk maradni, amilyenek vagyunk” – mondta. Persze a magyarok jó keresztények akarnak lenni, de az ember magának nem árthat. „Oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, de „a szükséget szenvedő embereket nem lehet idehozni”. A vitavezető nem rejtette véka alá: kétli, hogy Európa még egységes értékeket vallana, ha egy tagállam kormányfője évek óta veszéllyé minősíti a muszlimokat és folyamatosan mennydörög Brüsszel ellen.

Amit Orbán mondott, nem újdonság, de az a tény, hogy a mintegy 450 jelenlévő barátságosan tapsolt neki, és egyszer sem fütyülte ki, azt mutatja, hogy egészen jól mennek a dolgai.

Orbánt meg fogja erősíteni az osztrák Szabadságpárt és a menekültügyben kritikus Sebastian Kurz ausztriai választási győzelme és Andrej Babiš csehországi sikere, európai konzervatív körökben pedig már rég ünneplik a magyar miniszterelnököt. Orbán beszámolt a határmenti kerítések építéséről, és arról, hogy egymilliárd euróba kerültek, majd Európa védelmezőjének szerepében tetszelgett: „Ezek az emberek nem hozzánk, Magyarországra akarnak jönni, hanem Németországba. Nem logikus, hogy minket, magyarokat a szolidaritás hiányával vádolnak”.

A 70 perces rendezvény során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Jan Werner Müller és a hozzá hasonló szakértők miért nevezik Orbánt minta-populistának. Orbán úgy tesz, mintha pontosan tudná, ki tartozik az igazi magyarok közé – a „Haza nem lehet ellenzékben” jelszavában benne van a kirekesztés –, és az is, hogy ellenfelei mit akarnak.

Orbán többször is hangsúlyozta, hogy nem dolga minősíteni az emberek meggyőződéseit.

„Hiszen csak azt valósítom meg, amit a népem akar”

– mondta. Az érv ijesztően leegyszerűsített, de éppen ezért nehezen cáfolható. Baumann és Teltschik Orbán szemére vetette, hogy Magyarországon folyamatosan gerjeszti az állítólagos fenyegetettség légkörét, és előítéleteket szít a muzulmánok, a romák és a zsidók ellen, és hogy a felmérések szerint sehol máshol nem olyan erős az idegenellenesség, mint Magyarországon, továbbá hogy ehhez köze van a Fidesznek és propaganda-gépezetének.

Passauban is arról beszélt, hogy a következő években további milliók jönnek majd Afrikából és a Közel-Keletről. Pillanatnyilag Soros György Orbán legnagyobb ellensége: kormánya gyanús konzultációt szervez az állítólagos „Soros-tervről”, amelynek értelmében szerinte milliónyi bevándorló érkezik majd, hogy lerombolja Európát.

Külső fenyegetésre mindig szükség van

– írta a szerző. Horst Teltschik azt tanácsolta Orbánnak, hogy ignorálja „Soros támadásait”. Ám ezzel nem csupán a magyar kormányfő narratíváját követte, hanem alkalmat adott Orbánnak arra, hogy a zsidó Sorost „kaszinó-kapitalistának” nevezze, és felforgató terveket tulajdonítson neki.

Aki ismeri a magyar történelmet, az tudja, hogy hányan tekinti magukat még mindig áldozatnak. Erősen jelen van még a trianoni békeszerződés is a narratívák között. Ezért igen kritikusan szemlélnek az emberek minden külső beavatkozást.

Az EU a magyar miniszterelnök szerint ma az, ami egykor a Szovjetunió volt. És az esetleges reformokkal kapcsolatban Orbán Passauban is világossá tette álláspontját: nem akar semmi olyan ambiciózus változást, amilyet Emmanuel Macron francia elnök javasol, hanem a meglévőt akarja védelmezni és fenntartani. A vele szemben jóindulatú passaui közönségnek pedig azt üzente: a négy visegrádi államban, amely elutasítja az EU menekültpolitikáját, éppen annyi ember él, mint Franciaországban. Vagyis óva intette a majdani berlini kormányt attól, hogy túl szorosan kötődjön Macronhoz: „Németország lenne a fő vesztes, ha Visegrád leválik” – idézte a szerző Orbán Viktort.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!