Kezdőlap Címkék Simicska

Címke: simicska

Simicska Orbánnak: És akkor itt closing

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

Ezt mondta Simicska Lajos az RTL Klubon közzétett interjúban. Képzeljük magunk elé a szituációt. Ül két férfi, egy héttel a Fidesz 2014-es választási győzelme után. Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a egyetemi kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és családtagjaiké.

Simicska volt az ész, ő kitalálta ki, hogyan lehet sok pénzt keresni. Akkor még nem használták a Matolcsy által később szabadalmaztatott kifejezést, hogy a pénz elveszítette közpénz jellegét.

Akkoriban még lopásnak mondták a lopást.

De a lényeg már akkor is az volt. A rendszer. Simicska kitalálta, és Orbán működtette. Simicska felépítette Orbánt, Orbán hagyta, hogy Simicska megszedje magát. Tudta, ha a Lajos elégedett, akkor ő sem járhat rosszul.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása révén – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

Aztán valami megromlott a két férfi között. Orbán erről nem mond semmit. Még csak le sem törölte arcáról a köpést, amikor egykori barátja azt mondta rá, hogy geci. Nem négyszemközt mondta ezt, újságnak nyilatkozta. Teli lett vele a sajtó. Ettől kezdve mindenki tudja, hogy Simicska azt mondta Orbánról, hogy geci.

Ez a magyar nyelvben nem szép szó, jobb kocsmában kevesebbért is vertek már agyon embert.

Mindez nem egészen egy évvel azután történt, hogy Simicska Lajos azt mondta Orbánnak: „És akkor itt closing”. Befejeztük, vége.

Azt követően mondta ezt Lajos Orbánnak, amikor utóbbi kifejtette neki, hogy miképp fogja felszámolni Magyarországon a jogállamot. Miként készül eltiporni a szólásszabadságot, hogy ne legyen olyan hely, ahol megírhatják, elmondhatják, megmutathatják, hogy tolvajok vezetik az országot.

Simicska állítása szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán közölte vele: megveteti a Roszatommal az RTL Klubot. Nem azt mondta, hogy de jó lenne, ha a Roszatom megvenné a tévécsatornát, hanem azt, hogy megveteti velük. Érezzük meg a különbséget: utóbbi nem óhaj, vágyálom, hanem kijelentő mód. Azt jelenti, hogy aki ezt mondja, olyan helyzetben van, hogy mondhat ilyet. Odaszól a Roszatomnak, esetleg Putyinnak, gyerekek, kellene nekem ez az RTL Klub. Még nem tudom, mi a tervem vele, lealjasítom, mint a TV2-t, esetleg bezárom, mint a Népszabadságot.

De vegyétek meg, mert momentán nincs rá pénzem. Lenne, de annak egy része Mészáros Lölőnél van kihelyezve. Garancsi Istvánnál, Vajna Tímea férjénél, a saját lábon álló vejemnél.

Próbálom elképzelni a két férfit, amint ülnek valahol és nézik egymást. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Hogy Orbán mit gondolt, talán nem tudjuk meg soha. Ha mondaná, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy igazat mond. De nem is mondja, mert nem áll szóba senkivel. Legújabban a közrádióban az őt kérdező mikrofonállványt is lecserélték – korszerűbbre, megbízhatóbbra. Pedig alkalmas volt az is, de lett nála jobban megfelelő.

Nem tudni, hol találkozott a két férfi: Orbán felcsúti dácsájában, vagy egy világtól elzárt, nagyon elegáns étterem különtermében. Esetleg valahol máshol, talán Simicska valamelyik birtokán futottak össze.

Vajon akkor sejtették-e, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk? Vajon tényleg ez volt az utolsó találkozásuk?

Ez volt ma – 2017. december 2.

0

MSZP: Új listája és új miniszterelnök-jelölt

Teljesen új kívánságlistával állt elő a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyaláson az MSZP – értesült a Független Hírügynökség. Értesüléseinket mindkét párt megerősítette, miként azt is, hogy az új listán a szocialisták nagyon erősen eltolták az arányokat saját maguk felé.Mint megtudtuk, a szocialisták a korábban közösen összeállított 106-os névsor helyett az MSZP javára eltolt javaslatot mutattak be a mostani tárgyaláson. A DK elnöksége tanulmányozni fogja a listát, s azt követően dönt arról, hogy merre lehet innen tovább lépni.

Megtudtuk azt is, hogy az MSZP-nek megvan az új miniszterelnök-jelöltje, de annak személye még vagy két hétig nem publikus. Mint ismert, a szocialisták december 9-én az eredetileg tervezett Kongresszus helyett csak egy választmányi ülést tartanak, amelyen bemutatják a választási programjukat. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt személyét is ott nevezik majd meg.

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság:

nem demokrácia az, ami itt van.

Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

A nacionalizmus mindent visz

Fotó: Facebook

„A választást Soros-kampány nélkül is megnyerné a Fidesz. A nacionalizmus annyira mélyen él a (magyar) lelkekben, hogy a jelenlegi körülmények között az ellen – szinte – semmit sem lehet tenni” – mondja a Független Hírügynökségnek Stephen Elekes, a háromlaki politikai elemző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa. Szerinte az EU hagyni fogja, hogy továbbra is szájhősködjenek (az illiberálisok), miközben az életmentő lélegeztető készülékre emlékeztető pénzforrásokat szép lassan elzárják, vagy annak lehetőségét meglebegtetik.

 

A szegények Magyarországa

Fotó: Flickr. (Viktorius2009

Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a bérválság megoldása érdekében, lépésének a helyességét igazolja a Központi Statisztikai Hivatal által a magyar háztartások életszínvonaláról most közzétett kiadvány. 2011 és 2016 között a kétszeresére nőtt a dolgozó szegények száma Magyarországon. Tavaly már megközelítette a félmillió főt azoknak a száma, akik annak ellenére, hogy dolgoznak, nem tudnak kitörni a szegénységből.

AZ ADATOKBÓL VILÁGOSAN LÁTSZIK, HOGY AZ ORBÁNI MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM A DOLGOZÓ SZEGÉNYEK TÁRSADALMA

– mutat rá az LMP közleménye. Hozzáteszi: az Orbán-kormány legfőbb ígérete az volt, hogy a vállalkozások tíz év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létre. Ehhez képest 2011 és 2016 között a duplájára nőtt a dolgozó szegények száma, vagyis megélhetést nem adó munkahelyek jöttek létre nagy számban. Az Orbán-kormány hetedik évében sem éri el a minimálbér a létminimumot, a közmunkabér pedig mélyen a szegénységi küszöb alatt van.

Feljelent az Együtt

Feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen az Együtt azzal, hogy Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követett el.

Az RTL Klub 2017. november 28. napján 18 órakor sugárzott adásában Simicska Lajos vállalkozóval közölt riportot amelyben utalás történt arra, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti időszakban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől. A feljelentés mellett az Együtt a Legfőbb Ügyészségnél indítványozza, hogy az ügyben nyilatkozó Simicska Lajost és a nyilatkozatban megjelölt Orbán Viktort hallgassák meg az eljárás során.

Legyen a Néprajzi a Bálnában!

Fotó: Pixabay

A Párbeszéd szerint a – kormány pazarló költözési tervei miatt – hontalanná váló Néprajzi Múzeumot kell a Bálnába költöztetni. Így a Városliget zöldterülete is megmarad, mert nem kell  a múzeum számára – újabb természetrombolás árán – új kiállítóteret építeni.

Az átköltöztetés 15 milliárd forintba kerül – emlékeztet a Párbeszéd, hozzátéve: a Néprajzit eredetileg a Városligetbe telepítették volna, de most fölmerült egy sokkal értelmesebb megoldás: ha a kormány valóban megveszi a Duna-parti Bálnát, a nehezen kihasználható üvegpalota stílusos kiállítóhely lehetne a múzeum számára. Így az adófizetők is nyernének 19 milliárd forintot (az új Néprajzit a Ligetben 30 milliárdért tervezték felépíteni, a Bálnát pedig 11 milliárdért hirdetik), és a zuglói park fáit sem kellene feleslegesen kivágni.

Várja az adományokat  Mikulásgyár

Fotó: Flickr. (Laszlo Papp)

Az idén 22 napon keresztül vihetik az adományokat a Hősök tere közelében felállított adományozói központba. Ilyen hosszú ideig még sosem dolgoztak a Mikulásgyár önkéntesei, de a tavalyi akció tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van a hosszabb nyitvatartási időre. Évről-évre nagyobb az adományozói kedv. A Mikulásgyár már évek óta nemzetközi szinten is ismert és elismert.

A Mikulásgyár az idén 2017. december 1. és 22. között tart nyitva, az Ötvenhatosok terén, 9 és 21 óra között. De lesz kihelyezett üzeme a Lurdy Házban, országszerte a Toyota márkaereskedésekben és a Hungaroringen is. Aki nem tud személyesen elmenni, annak ajándékait a legtöbb postán ingyenesen átveszik, és a központba szállítja – tudatja a Mikulásgyár közleménye.

Izraeli támadás Szíria ellen

Fotó: Google Maps

Szombaton hajnalban az izraeli légierő az Al Kiswa katonai támaszpontot támadta Damaszkusz közelében. A szíriai légvédelem rakétákat lőtt ki és két izraeli rakétát megsemmisített. Néhány napja a BBC riportot közölt arról, hogy Irán berendezkedik az Al Kiswa támaszponton, amely mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól. A BBC a szíriai állami televízióra hivatkozva jelentette, hogy föld-föld végrehajtott ació nagy károkat nem okozott a támadás. Két rakétát megsemmisítettek. Az izraeli hadsereg nem erősítette meg a támadás hírét.

Korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Lieberman hadügyminiszter többször is megerősítette: nem tűrik el, hogy Irán katonailag berendezkedjen Szíriában, amely szomszédos Izraellel. Irán nem ismeri el a zsidó állam létét sem, ezért stratégiai ellenségnek tartják Jeruzsálemben.

Megszólaltak a nukleáris támadást jelző szirénák

2017. november 30. Kim Dzsong Un a Hvaszong-15 fellövésekor
(MTI/EPA/KCNA)

A növekvő feszültséget jelzi, hogy a hidegháború vége óta először szólaltak meg a nukleáris támadást jelző szirénák az Egyesült Államokhoz tartozó Hawai-on. Mostantól havonta próbajelzést adnak – jelentett a BBC. Mint a Fühü is folyamatosan beszámol róla: egyre feszültebbé válik a helyzet az észak-koreai nukleáris kísérletek nyomán.

Észak-Korea a héten újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, amellyel állítása szerint eléri az Egyesült Államok bármely városát. Phenjan – az ellene sorozatban hozott nemzetközi retorziók ellenére – nyár óta folyamatosan végzi az ilyen rakétakísérleteket, szeptemberben pedig egy földalatti nukleáris kísérletet is végrehajtott.

 

Az Együtt feljelent – Orbánt és Simicskát is meghallgattatná

0

Feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen az Együtt azzal, hogy Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követett el.

 

Az RTL Klub 2017. november 28. napján 18 órakor sugárzott adásában Simicska Lajos vállalkozóval közölt riportot amelyben utalás történt arra, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti időszakban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől – fejti ki az Együtt Berkecz Balázs alelnök által jegyzett közleménye.

A nyilvánosságra került súlyos bűncselekmények gyanújára tekintettel, Berkecz feljelentést tesz, és kéri a nyomozás elrendelését és lefolytatását. Emellett a Legfőbb Ügyészségnél indítványozza, hogy az ügyben nyilatkozó Simicska Lajost és a nyilatkozatban megjelölt Orbán Viktort hallgassák meg az eljárás során.

Simicska szerint nem biztos, hogy Orbán normális

0

Simicska Lajos az elmúlt napokban mintha megélénkült volna. Orbán Viktor egykori jóbarátja, aki korábban rejtőzködő életet élt, vagyis, hosszú éveken át nem szólalt meg sehol, fotó is csak nagyon ritkán készült róla, a nevezetes G-nap után időről időre hallatja a hangját. Nem mondanánk, hogy médiasztár lett, de a korábbi megszólalásaihoz képest látványosan megnőtt a megszólalásainak a száma.

Ezúttal, az RTL Klubnak adott interjúban, sok más mellett azt is elárulta, hogy pontosan mikor és miért romlott meg véglegesen a viszonya Orbánnal. A látványos szakítás dátumát, 2015. február 6-át, a nevezetes G-napot, vagyis, amikor Simicska Lajos azt nyilatkozta egy újságírónak, hogy Orbán egy geci, mindenki ismeri, ám az ellentét korábbról eredeztethető. A 2014-es – a Fidesz által megnyert – választás után

Simicska beszélgetett Orbánnal, aki elmondta neki, hogy miképpen képzeli a diktatórikus állam kiépítését.

„Én meg néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy biztos, hogy normális-e az, aki velem szemben ül” idézi fel a beszélgetést Simicska. Elmondása szerint számára az volt utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán közölte vele: azt tervezi, hogy felvásároltatja a Roszatommal az RTL klubot.

Ez volt az a pont, amikor Simicska besokallt, és véglegesen eldöntötte, hogy Orbánnal többet nem halandó együttműködni. Simicska amúgy régóta ismert oroszellenességéről, s miután Orbán – aki egy időben még azzal büszkélkedett, hogy ő kergette ki az oroszoklat Magyarországról – egyre szorosabbá fűzte kapcsolatát Putyinékkal, Simicska úgy döntött, hogy ebben már nem kíván partner lenni.

Ez volt ma – 2017. november 29.

0

Egy rendezőhöz méltó, látványos öngyilkosságot hajtott végre egy boszniai horvát háborús bűnös Hágában; Z. Kárpát: Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát; a Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon; Simicska szerint nincs titkos fegyver, viszont az elemző ezt nem zárja ki.

Egy színházi rendező, aki felrobbantotta a mostari hidat

A délszláv háborús bűnök kivizsgálására 24 évvel ezelőtt alapított Hágai Törvényszék utolsó ítélethirdetésekor, az egyik elítélt, Slobodan Praljak, az egykori Herceg-Bosna nevű boszniai horvát bábállam vezérkari főnöke, mérget ivott és a kórházba szállítása után, meghalt. Legemlékezetesebb haditette az volt, hogy felrobbantatta a Mostar főleg bosnyákok illetve horvátok lakta negyedét összekötő, régi, a Neretva folyót átívelő hidat. Indoklásként azt hozta fel, hogy csak így tudta megakadályozni, hogy a bosnyákok ne indíthassanak támadást a horvát lakosság ellen.

Slobodan Praljak 1945. január 2-án született a boszniai Čapljinaban. 1970-ben szerzett diplomát a zágrábi műszaki egyetemen, 1971-ben a zágrábi bölcsésztudományi karon és 1972-ben pedig a színház, televízió és film akadémián. A délszláv háborúig színházi rendezőként dolgozott Zágrábban, Eszéken és Mostarban, valamint több filmet és dokumentumfilmet is rendezett.

Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát…!

„Azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Jobbik alelnöke, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Z. Kárpát Dániel arról is beszél, hogy ha kormányra kerülnek, akkor Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is számíthat elszámoltatásra. Végül az interjúban szóba kerül az is, hogy Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki Orbán Viktort, aki csak annyit válaszolt a kihívónak, hogy „megfontoljuk” a lehetőséget.

Térdre borul újra a baloldal?

Valóban meglepő, ha néhány nap úgy telik el a baloldali politikai életben, hogy ne kerülne nyilvánosságra olyan hír, amit cáfolni kell, ami árt a pártjainak, leginkább persze az MSZP-nek.  Ritkán fordul elő ilyen csoda, bár – legyünk igazságosak – nem mindig ők tehetnek róla, hogy hírbe keverednek.  De azt is hozzátehetjük: a lefelé tartó spirál szükségszerű velejárójának tekinthetjük, hogy minden balul sül el.

(…) Ott tartunk tehát, ha végigtekintünk a politikai palettán, hogy nem kínálkozik más út, mint az együttműködés kialakítása. Ez azonban még soha nem volt ennyire messze, mint most, és minél jobban távolodnak egymástól az elképzelések, annál valószínűbb, hogy a végén külön-külön indul mindenki és lényegében, ha lesz is néhány parlamenti párt – DK 8-10, MSZP hat-nyolc, LMP 5-7 százalék -, valójában atomjaira hullik a baloldal. Négy hónappal állunk a tavaszi választások előtt, és az ellenzék, a rossz, valójában csak kommunikációból álló négyéves kormányzás ellenére lejjebb csúszott, mint 2014-ben volt. Azt mondják, mondták, nem ismételhető meg a 2014-es választásokat megelőző térdre borulás; hát nem is ismételték meg – rosszabbá vált a helyzet. Most karácsonyra ígérik a koordinált jelöltállítás lezárását – engedjenek meg egy kicsi kétkedést -, és utána szeretnének ráfordulni a közös lista kivívására. Legalább is a szocialisták. Akiknek még túl kell esniük december 9-én, egy kongresszuson, ahol egyelőre nem lehet tudni mit is mondhatnak a küldötteknek. Se miniszterelnök-jelölt, se közös lista, de még az egyéni választókerületi megállapodás sem. Illetve, ha ez utóbbit egyszer tényleg készre jelentik, vajon milyen vérveszteségeken át jutnak el odáig. És a legrosszabb az, hogy emiatt senki mást nem hibáztathatnak, csak saját magukat.

Simicska: „Nincs titkos fegyver”, elemző: nem biztos

Nincs Orbán-buktató atombombája, titkos fegyvere, és egyébként se tartja magát öngyilkosnak – nyilatkozta Simicska Lajos az RTL és az ATV híradójának. Azután szólalt meg, hogy kedden hajnalban ismét „kidekorált” egy plakátot, az elhíresült g betűs szóval illetve Orbán Viktort. Debreczeni József nem veszi készpénznek Simicska „visszavonulását”.

Nem tud kormánybuktató, titkos tervről, ez a sajtó találgatása – mondta Simicska Lajos az ATV Híradójának. Ugyanerről az RTL-ben is beszélt: „Ugye nem gondolja komolyan? Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, az egy érdekes feltételezés. De egyet mondanék:

„ÖNGYILKOSNAK TART ENGEM?”.

Debreczeni József politikai elemző (aki könyvet írt Simicskáról és Orbánró egyaránt) a FüHü-nek azt mondta, hogy csak találgatni tud, az üzletember valóban azt jelentette be, hogy nincs semmi „bomba” a birtokában, illetve nem is állna elő ilyennel.

„Én nem vagyok biztos abban, hogy komolyan kell venni ezt”

– mondta Debreczeni.

Az elemző szerint Simicska sokkal tudatosabb ember, mint hogy csak „frusztrációját vezette le”, ezzel szemben úgy véli, hogy ezekkel a megjelenésekkel folyamatos pozíciót akar fogalalni a nyilvánosságban.

Egy biztos – mondta Debreczeni József -, Simicskának egyetlen célja van, mégpedig Orbán megbuktatása.

A Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint pártja adott esetben bárkivel tárgyalna. A Momentum elnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt is elmondta, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazott, ám csalódott a pártban, mert a számára fontos arcok – Pokorni, Navracsics, Áder – eltűntek onnan.

Mindezt nagyjából eddig is tudni lehetett a Fegyőrnek is „becézett” Fekete-Győrről, ám az a Momentumosok eddig nyilatkozatainak a tükrében mindenképpen új momentumnak számít, hogy a párt elnöke a korábbiaknál engedékenyebb hangot ütött meg, vagyis,

nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a helyzet úgy adódik, tárgyaljanak más pártokkal.

Nemrégiben Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy csak a XXI. század pártjaival tartja elképzelhetőnek az együttműködést, ám szóba jöhető partnerként mindössze két pártot, az LMP-t és a Momentumot nevezte meg.

Simicska: Orbán maffiaállamot, egy despotikus diktatúrát épít

0

„Semmilyen titkos fegyverről nem tudok, nem is értem a kérdést” – válaszolta az ATV-nek adott telefonos interjújában Simicska Lajos. Arra próbált rákérdezni a riporter, hogy van-e kormánybuktató fegyver a birtokában. Azt követően keresték meg, hogy ma több plakátot teleírt „Orbán egy g…” szöveggel. Az RTL Klubnak azt fejtegette, hogy Orbán maffiállamot, egy despotikus diktatúrát épít.

 

Ritka nap vot a keddi: Simicska Lajos két televíziós csatornának is nyilatkozott: ráadásul mind az ATV-vel, mind pedig az RTL-lel hosszabban volt hajlandó beszélni. Nem véletlenül, üzeneteket akart eljuttatni – miként a mai plakát-graffittizós akciójával is.

„Mi korábban rendszerváltásra és a demokrácia kiépítésére szövetkeztünk, de Orbán véglegesen elárulta azokat az értékeket és célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé – mondta az RTL-nek, aláhúzva:

ő ma már egy despotikus diktatúrát épít.

Az ő világa nem az én világom – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy Simicska személyes felelősséget érez abban, hogy az ország ide jutott és maffia államot épít ki,

Részt vettem benne támogattam, segítettem, nem ismertem fel időben.

Mészáros Lőrincről becsmérlően beszélt, mind mondta: ugye senki nem gondolja, hogy azok a százmilliárdok az övék lennének. Mészáros, akármennyit is iratnak a nevére egy tehetségtelen senki marad – mondta megvetéssel a hangjában.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e iratai, amelyek árthatnának Orbánnak, Simicska úgy válaszolt:

Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, és érdekes feltételezés, öngyilkosnak tart maga engem? Ha van ilyen és én lehoznám, ön szerint…

Azt is mondta, hogy atombombák ebben az országban nincsenek, csak az emberek tudnak változtatni a folyamtokon.

Simicska az ATV-nek is elkente az egyenes választ a kérdésre, hogy meg tudná-e buktatná Orbán Viktort. Ugyanis visszakérdezett,

hogy jön ez ide, a plakát telefirkálásából nem következik titkos anyag.

Hozzátette: régóta bosszantják a plakátok, ráadásul felszólították a magyarokat, hogy mondják el a véleményüket, hát ő most elmondta.

Arra a kérdésre, hogy szerinte létezik-e Soros-terv, Simicska ismét csak visszakérdezett:

„Soros terv van-e? Soros terv? Viccel? Komolyan kérdezi?”

Szerinte egyébként a kormány már betelepített húszezer embert letelepedési kötvénnyel, s további százezer kínait, meg szíriait akar behozni az országba. Simicska ezt ellenzi, nem kell ide letelepedési kötvényes – húzta alá.

Orbán agyagba döngölésével ünnepel Simicska a G-nap harmadik évfordulóján?

Érdekes fejtegetéssel állt elő a kormányhoz közeli Magyar Idők. Ezek szerint Simicska Lajos, Orbán egykori barátja és harcostársa a G-nap harmadik évfordulójára időzítve, azaz 2018. február 6-án, újabb, minden eddiginél hevesebb támadást indít Orbán Viktor ellen.

Mint írták,  „Ki tudja, milyen aljas lejárató történeteket tákol össze a dölyfös sértettségtől eltorzult lelkület valamikori barátjáról. Állítólag kettőt is. Az oligarcha talpnyalói legalábbis ezzel próbálják vigasztalni az egyre inkább elbizonytalanodó, megkeseredett munkatársakat a médiabirodalmon belül, ettől várják a G-nap harmadik évfordulóján a nagy februári földcsuszamlást a politikában.”

A mindig jól értesült lap szerint egyfelől Orbán állítólagos svájci bankszámláiról lehet szó.

A másik ügyről viszont nem írnak semmit. Pedig, nem kizárt, hogy sejtik, miről lehet szó.

A Magyar Idők ugyanis bizonyos szempontból mindenki másnál szerencsésebb helyzetben van, mivel hozzájuk időnként beesik a postaládába egy-egy levél, amely értékes, nem ritkán bizalmas információkat tartalmaz.

S miután – másokkal ellentétben – velük szóba állnak a kormányzópártok politikusai, megkérdezhették volna Orbán Viktortól, vagy a környezetében lévő személyektől, hogy milyen ügyről lehet szó, amelyek Simicska Lajos kezében adu ászként szerepelhetnek. Lehet, meg is kérdezték, és nem kizárt, hogy tudnak is valamit arról, hogy – már amennyiben igaz a teória – Simicska Lajos mivel készül februárban, hogy agyagba döngölje egykori barátját és harcostársát.

Persze, az sem kizárt, hogy a Magyar Idők nem kérdezett meg erről senkit. Ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy ők is csak találgatnak. Van miről találgatni amúgy, és

Orbánnak van mitől tartania, ha meghallja a Simicska nevet.

Simicska és Orbán évtizedekig elválaszthatatlan barátok voltak, kollégiumi szobatársak, s nem utolsósorban üzlettársak. Mindent tudnak egymásról – amit esetleg nem, azt nem is érdemes tudni a másikról. Simicska sok más mellett azt is tudhatja, mi van a mögött, hogy 2001. szeptember 10-én Orbán a nemzetbiztonsági kabinet jelenlévő tagjainak nem kis megdöbbenésére bejelentette: mégsem az amerikai F 16-osokat, hanem a svéd Gripeneket vásárolja meg a magyar honvédség. Az ügyet azóta is titkok és találgatások övezik. Hogy mi az igazság, ki járt jól, kinek a zsebe tömődött tele ezzel az üzlettel, azt csak néhány beavatott tudhatja.

Simicska Lajos nagyon nagy valószínűséggel a beavatottak között van.

Orbán tudja, hogy Simicska sok mindent tud róla, miközben ő is sok mindent tud Simicskáról,

már csak azért is, mert az említett urak legtöbb üzletüket közösen ütötték nyélbe. Ebből a szempontból tehát patthelyzet van. Sokan ennek is tudják be, hogy Simicska eddig még nem robbantott, nem dobta le Orbánra az „atombombát.” Ha megtenné, magát is megsemmisítené.

Ne feledjük: az Orbán-rendszert Simicska Lajos találta ki. Más kérdés, és az ő szempontjából kellemetlen fejlemény, hogy egykori „találmányát” – melynek lényege a közpénzek magánpénzekké átlényegítése – Orbán mostanában éppen ellene működteti.

Mindez nem zárja ki, hogy Orbánék tartanak 2018. február 6-tól, a G-nap 3. évfordulójától. Simicska ugyan csöndben van, és csak nagyon ritkán nyilvánul meg – legutóbb akkor, amikor Veszprémben a saját plakáthelyeit firkálta teli Orbánra nem éppen hízelgő kifejezésekkel –ám ez a látszólagos nyugalom minden másnál idegesítőbb lehet Orbán számára.

Olyan ez, mint a klasszikus Hitchcock-filmekben, ahol akkor a legnagyobb a feszültség, amikor éppen nem történik semmi. Nem fúj a szél, nem háborog a tenger, de mindenki tudja, hogy hamarosan történni fog valami. Hogy mi, azt nem lehet tudni, és éppen azért, mert kiszámíthatatlan, hogy honnan jöhet a támadás, félelmetes minden.

2018. február 6-án sok minden kiderül. Még az sem kizárt, hogy nem történik semmi, és minden megy tovább, úgy, mint eddig.

Lapszem – 2017. november 2.

0

Ma az Achilles-ek ünneplik a névnapjukat. Ha van ilyen nevű ember az olvasóink között, de akár az egész országban, tisztelettel köszöntjük! Csendben jegyezzük meg: másodlagos névnapok is vannak, köztük például a Viktorok napja a mai. Ma egy kicsit jobb időnk lesz, mint volt az elmúlt napokban: erősödik a nappali felmelegedés, 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. De lássuk, miről írnak a mai lapok!

Népszava – Újabb hivatali sztrájkok jöhetnek tavasszal

Országos közszolgálati megmozdulásokat szervez 2018 első negyedévében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), ha a kormány nem dönt a köztisztviselők és közalkalmazottak bérhelyzetének javításáról. Erről a konföderáció Ügyvivő Testülete hozott döntést, miután a központi bértárgyalásokra kizárólagos jogosítványokkal rendelkező Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) az a megállapodás született, hogy nem nyúlnak a minimálbér és a garantált bérminimum egészen 2022-ig (tavaly) elfogadott emelési üteméhez – írja a Népszava.  A közszféra érdek-képviselete egyrészt tiltakozik az ellen, hogy a részvételük nélkül döntenek a közszolgáltatásokban dolgozó 690 ezer ember fizetéséről, másrészt elfogadhatatlannak tartja a tavalyi bérmegállapodás hatására teljesen összenyomott bértáblákat. A Földiák András elnök közleményében úgy fogalmazott: a kezdők bére ma alig marad el a 30 éve a pályán lévő professzorokétól, ami a tudás és tapasztalat állami megbecsülésének teljes hiányáról árulkodik.

Az országos megmozdulások előkészítését azután jelentette be a tömörülés, hogy több mint egy éve nem kaptak érdemi választ a kormánytól a béremelést sürgető kezdeményezéseikre.

Magyar Nemzet – Tésztaüzemmel is jól jár Mészáros Lőrinc

Nettó 48 millió forint értékben építhet gluténmentes tésztát gyártó üzemet Rábaszentmihályon a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Euro Generál Zrt. – értesült a Magyar Nemzet. A cégben 50 százalékos szavazati joga van a korábban Opimus Group Nyrt. néven futó Opus Global Nyrt.-nek, amelybe idén tavasszal vásárolta be magát Orbán Viktor milliárdos barátja. A több mint 200 négyzetméteres tésztaüzem megépítésére hat társaságtól kértek ajánlatot, ám csak az Euro Generál nyújtott be pályázatot a meghívásos közbeszerzésen.

A cég ajánlata az eredetileg becsült csaknem 33 millió forintos összegnél 15 millió forinttal volt drágább.

Rábaszentmihály független polgármestere, Horváth Gábor elmondta, hogy nem ismeri Mészáros Lőrincet. Településvezetőként csak arra lesz majd ráhatása, hogy az elkészült üzemet ellenőrizze, mindenben megfelel-e az elképzeléseiknek. A tésztaüzemben a polgármester állítása szerint májusban kezdik el a gyártást, az alkalmazottak pedig nem közmunkásbérért, hanem szakmunkás-minimálbérért dolgoznak majd.

Csak az elmúlt időszakban számos Mészáros-féle projektről érketek híek. Ezeket felsorolva írja a polgári napilap példaként, hogy Mészáros Lőrinc 1,7 milliárd forintért építhet a Penta Kft.-vel egy háromezer négyzetméteres borászati üzemet. Augusztus Ugyanazon a helyrajzi számon borászati beszerzési központot is létesítenek 384 millió forintért. A legutóbbi tendert néhány hete nyerték meg összesen 683 millió forint értékben; ennek keretében szintén egy borászati üzemet építenek a Sárospatak közelében lévő Hercegkúton.

Magyar Idők – Nagy bakot lőttek Vonáék

Meglehet, nagyon rossz vásárt csinált a Jobbik Simicska Lajossal, ha egyetlen fillért is fizetett a milliárdostól kapott plakátokért. A párt a törvénysértésekkel és a törvények kijátszásával volt elfoglalva, miközben megfeledkezett arról, hogy nincs közterület-használati engedélye a plakáthordozókra a területek tulajdonosai­tól. Ezért – írja a kormánylap saját információira hivatkozva – a reklámtáblák elbontására kell számítaniuk.

A lap szerint a Jobbik a megvásárolt plakáthelyekre nem fog tudni hirdetéseket kihelyezni, hiszen a településképet védő hatóságok minden bizonnyal megteszik az engedély nélküli közterület-használat miatt szükséges intézkedéseket. A lap állítja, hogy a párt az akció során jogszabályokat is sértett: a törvény szerint a plakátok megjelenése előtt ugyanis a Jobbiknak a kormányhivataloknál be kellett volna jelentenie a megjelentetés listaárát. A kormánylap nem igazán szemérmesen leszögezi:

Ennek az a célja, hogy átlátható legyen, mire költik a pártoknak járó költségvetési támogatást, valamint hogy a pártok közel azonos feltételekkel juthassanak hirdetési felülethez.

A Jobbik – állítása szerint – ősszel 1100 plakáthelyet vásárolt meg Simicska Lajos cégétől, a Publimont Kft.-től, értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Április óta több ezer – Simicska Lajos cégeinek tulajdonában lévő – plakáthelyet használ a kampányüzeneteinek közvetítésére, amelynek piaci alapú költsége szintén milliárdos nagyságrendű. Ezek miatt is felvetődött a tiltott pártfinanszírozás gyanúja – írja a Magyar Idők.

Magyar Hírlap –  A zárószavazáson kiderül, ki indítana kamupártokat

A kampányfinanszírozási törvény zárószavazásán feketén-fehéren láthatóvá válik, ki akar „kamupártokat” indítani a választáson – írja  Gulyás Gergelynek, a Fidesz frakcióvezetőjének egy sajtótájékoztatójáról beszámolva a szélsőjobbos napilap. A frakcióvezető mondandójából kiemeli: egyértelmű, világos módosítást terjesztett elő a választási szabályokkal kapcsolatban a kormánypárt, amelynek lényege, hogy a választáson fél százalékot el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük az állami támogatást, előzőleg pedig nyilatkozni kellene a párt vezető testületéről, amelynek tagjai vagyonukkal felelnének a költségekért. A politikus jelezte, a törvénymódosítás kétharmados támogatást igényel, és aki nem támogatja, az olyan érdekből teheti, hogy „kamupártot” akar indítani.

 

 

 

 

Rájár a rúd Simicska Közgépére, de ez nem volt mindig így

0

Amióta a nevezetes G-napon kiderült, hogy Simicska Lajos és egykori kollégiumi szobatársa, Orbán Viktor már nem olyan jó barátok, mint amilyenek korábban voltak, sőt, kifejezetten szembe fordultak egymással, a Simicska Lajos által tulajdonolt Közgép lejtmenetbe kapcsolt.

Az a Közgép, amely egy időben arról volt híres, hogy ahol megjelent, sorra nyerte a közbeszerzéseket és más tendereket, az utóbbi időkben -h Hiába ígér a versenytársaknál alacsonyabb árat – rendre vesztesen kullog le a versenypályáról

volt idő, amikor minden másképpen volt.

A Magyar Narancs éppen öt évvel ezelőtt, 2012. október 19-én számolt be arról, hogy Simicska Lajos Közgép nevű cége miként ütötte el egyik riválisát egy kedvező megrendeléstől. A lap cikke szerint a „Marcalit elkerülő út építési tenderén nyert Teerag Asdag Kft.-t (TEA) a Közgép közbelépése nyomán kizárták a pályázatból. A bíróság – első fokon – helybenhagyta a kizárást. A történet érdekessége, hogy a pályázatot kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a cégnek adott igazat, ám a bírósági eljárásban már átült az alperes mellé.”

A történet meglehetősen hosszú és szövevényes, ám a lényeg fenti néhány mondatban összefoglalható. Mindez ma azért érdekes, mert mostanában Simicska cégeivel történnek hasonló dolgok. Kihúzta a gyufát, ami az előzmények alapján nem meglepő.

Nekünk, egyszerű magyar polgároknak, akiknek nincsenek építőipari cégeink, marad a tanulság. Elgondolkodhatunk azon: milyen ország az olyan, ahol a gazdaság szereplői attól függően sikeresek, vagy nem sikeresek, hogy milyen viszonyban vannak a miniszterelnökkel?

Tíz éve történt – Az MSZP a tervezett Zuschlag-Szijjártó paktumról

0

2007. október 10-én a Független Hírügynökség beszámolt Lendvai Ildikó közleményéről. Az MSZP frakcióvezetője szerint jó, hogy a Fidesz is elkezdett gondolkodni a közélet tisztaságát, a demokrácia átlátható működését szolgáló eszközökön, de árulkodónak tartja azt, ami hiányzik a legnagyobb ellenzéki párt és a KDNP 8 pontos javaslatából.

Délelőtt Navracsics Tibor és Semjén Zsolt, a két ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője bejelentette, hogy 8 pontos javaslatcsomagot nyújtanak be – Gyurcsány Ferenc 7 pontja után.

Ezek tartalmazzák a 200 fős parlament bevezetését, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásának nyilvánosságra hozását, az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének, valamint a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményeinek befagyasztását az euró bevezetéséig, a miniszterelnökök, miniszterek és államtitkárok vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményei változásainak nyilvánosságra hozatalát, valamint politikai hirdetések tiltását a sajtóban és szabadtéri reklámhordozón.

Az MSZP szívesen tárgyal ezekről – szögezte le Lendvai Ildikó. Szerinte azonban árulkodó, hogy a javaslatokból hiányzik a pártfinanszírozás rendbetétele, a pártok ifjúsági szervezeteinek nyilvános és legális, a rejtekutakat tiltó finanszírozása. Egy szó sem esik a civil szféra depolitizálásáról, a képviselői költségelszámolások számlához kötéséről, arról, hogy legyen tilos álcivil szervezeteket felhasználni a kampányköltségek elcsalására – fogalmaz Lendvai.

Az MSZP frakcióvezetője szerint,

ha csak a Fidesz javaslatai kerülnének törvénybe, az egy valódi lex Simicskát eredményezne,

amely a politika fekete- és szürkegazdaságát, az átláthatatlan és gyanús pártfinanszírozást szentesítené, olyan világot, amelyben nem lennének legális párthirdetések és önkormányzati közérdekű közlemények, de volna Magyar Vizsla. Nem válna el a pártpolitika a civil világtól, de volna Zuschlag-Szijjártó-paktum, és a képviselők továbbra sem számlával igazolnák költségeiket – áll a szocialista politikus közleményében.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK