Kezdőlap Címkék Sarkozy

Címke: sarkozy

Sarkozy: Ukrajnának területi engedménnyel kellene megszereznie a békét

Franciaország egykori köztársasági elnöke, aki Macron elnök egyik tanácsadója is, könyvet adott ki, és a párizsi Le Figaro ennek kapcsán kérdezte véleményét Ukrajnáról és Oroszországról.

“Szükségünk van Oroszországra és nekik is szükségük van ránk” – jelentette ki Nicolas Sarkozy, aki ezzel De Gaulle tábornok régi alapelvéhez csatlakozott:

“Európa az Atlanti óceántól az Urálig tart.”

Sarkozy természetesen elítélte “Putyin őrült agresszióját” Ukrajna ellen, de kiállt amellett, hogy nem háborúval hanem diplomáciai tárgyalásokkal kell rendezni a problémát. Amikor Georgia-Grúzia két tartományát is megszerezte Putyin elnök, akkor Sarkozy aktívan közvetített a felek között. A francia diplomáciai testület egyik grúz tagja időközben Georgia köztársasági elnöke lett. Sarkozy Angela Merkellel együtt azon az állásponton volt, hogy Oroszországgal együtt kell működnie az Európai Uniónak nem pedig szembeállnia vele.

Az európai nagyhatalmak szó nélkül elfogadták azt is, hogy Putyin elnök 2014-ben megszerezte a Krím félszigetet. Amikor Putyin agresszióját követően tárgyalások folytak Oroszország és Ukrajna között, akkor Macron elnök amellett volt, hogy mielőbb meg kellene egyezni a háború gyors lezárása érdekében. Zelenszkij elnök habozott, de az USA és Nagy Britannia biztatására elutasította a területért békét elvet. Azóta Ukrajna hivatalos álláspontja változatlan: a cél az ország teljes felszabadítása az orosz uralom alól. Ezt az elképzelést az Európai Unió és az USA továbbra is támogatja bár mind többen kételkednek abban, hogy Ukrajna hadserege képes lenne legyőzni az oroszokat.

Sarkozy ex elnök szerint kizárt, hogy Ukrajna vissza tudná szerezni a Krím félszigetet.

Az USA szándékosan nem ad elég fegyvert Ukrajnának a győzelemhez?

Ezt állítja Anders Oslund, a Georgetown egyetem Oroszországot kutató professzora.

“Nagyon nem akarják Washingtonban, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel oroszországi célpontokat támadjanak”

– hangsúlyozta a professzor. Azt is elmondta, hogy szerinte miért óvakodik a Biden kormányzat F16-osokat és rakétákat szállítani Ukrajnának: ”Washingtonban attól tartanak, hogy Putyin egész rendszere destabilizálódhat. Közben persze továbbra is azt mondják, hogy Ukrajnának joga van olyan támaszpontokat támadnia, ahonnan őt támadják.

A Biden adminisztrációnak az a fontos, hogy az orosz atomfegyverek egy kézben maradjanak. Az sem érdekli őket, hogy milyen ez a kéz. Egy terrorista keze. A vilniusi csúcstalálkozó óta az USA és Németország egyaránt fékezi Ukrajna támogatását.

Macron francia elnök teljes mértékben megváltoztatta az álláspontját: Franciaország immár szállít rakétákat Oroszországnak.

Washingtonban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó határozza meg az Ukrajna politikát, és ő nagyon tart egy lehetséges nukleáris háborútól. Nem akar egyértelműen Oroszország ellen fordulni. 1994-ben a budapesti nyilatkozatban az USA garantálta Ukrajna szuverenitását, de erről ma már mindenki megfeledkezett.

Nemes Gábor Klubrádiós összeállításából az is kiderül, hogy John Bolton, Trump elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója hasonló véleményen van. Gorka Sebestyén, Orbán Viktor egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, aki Trump csapatában folytatta amíg ki nem rúgták a Fehér Házból, azon a véleményen van, hogy Putyin sohasem indítana nukleáris háborút a NATO ellen. Oslund professzornak ugyanez a véleménye. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban ezt másképp látja, és szépen csendben valamiféle kompromisszumos megállapodást készít elő Ukrajnában. Ennek lehet része a Stoltenberg terv, amelyet a NATO főtitkára visszavont ugyan, de csak félszívvel. Valójában a területért béke elv, amelyet Sarkozy ex elnök is felvetett egyre inkább terjed. A kínai béketerv pontosan ennek lehet olyan megfelelően homályos változata, melyet mindkét fél el tudna fogadni az arcának elvesztése nélkül. Különben ugyanis tovább tart a csaknem másfél éve megkezdődött háború Ukrajnában, melynek rengeteg az áldozata emberekben és anyagiakban, az eredménye viszont nulla. Sem Oroszország sem Ukrajna nem nyerhet, de ezt sem Putyin sem pedig Zelenszkij nem ismerheti be a saját közvéleménye előtt.

Elnök akart lenni, szexbotrányba bukott bele

Négyrészes filmet mutatott be a Netflix  arról, hogy Dominique Strauss-Kahn egy szobalányt anális szexre kényszerített New Yorkban, és ezen elúszott az elnöki ambíciója Párizsban.

A 2806-os szoba – ezt a címet viseli a film, amely bemutatja Dominique Strauss-Kahn pályafutását, melyet a karrierizmus mellett egyetlen szenvedély jellemzett: a már nem egészen fiatal férfiú, aki az IMF főnöke volt 2011-ben, falta a nőket.

Intim kapcsolat Nagy Piroskával

A csinos magyar munkatársnő felkeltette az IMF francia főnökének figyelmét. A férjes magyar munkatársnő nem mondott nemet noha tudta: Dominique Strauss-Khannak felesége van. Aki ráadásul nem akárki hanem egy televíziós sztár, aki férjét Franciaország elnökévé kívánta tenni.

A házasságon kívüli kapcsolatot az IMF eltussolta, mert nem akartak világbotrányt.

Sarkozy elnök az Élysée palotában viszont akart. A magyar származású francia elnök 2012-ben újra szerette volna választatni magát. Rájött arra, hogy fő ellenfele nem más mint Dominique Strauss-Khan. Hogy lehet őt eltakarítani az útból? Egy kínos szex botránnyal, amelyet az Egyesült Államokban jóval komolyabban vesznek mint Franciaországban.

Mi történt 2011 május 14-én?

New York egyik luxus szállodájában Dominique Strauss-Khan randevúra várakozott ámde az ügyeletes szépség nem mutatkozott. Megjött viszont a szobalány. Gyorsan megalkudtak. A gyors aktus után Dominique Strauss-Kahn együtt ebédelt lányával, majd a repülőtérre sietett. Ott tartóztatta le a rendőrség.

Nafissatou Diallo, a New Yorki Sofitel afrikai szobalánya panaszt tett nemi erőszak miatt. A bulvárlapok nem maradtak téma nélkül a következő hetekben. Végül Dominique Strauss-Khan ügyvédei megállapodtak a szobalánnyal, aki több millió dollárért visszavonta vallomását. A pénzt Dominique Strauss-Khan dúsgazdag neje fizette ki. Aki azután elvált a bukott nagyságtól. Ezek után természetesen Dominique Strauss-Khan nem indulhatott a francia elnökválasztáson. Nicolas Sarkozy köztársasági elnök sem örülhetett sokáig. Elbukta a választást 2012-ben: a szocialista Francois Hollande győzött, aki aztán vígan cserélgette a szeretőit Párizsban az Élysée palotában.

Korrupció: miért használt oly sok 500 eurós bankjegyet Nicolas Sarkozy?

0

Erre kíváncsi a pénzügyi ügyészség Franciaországban, mely tavaly óta vizsgálja az egykori köztársasági elnök és Kadhafi meggyilkolt diktátor kapcsolatát. Az Európai Unió bevonta az 500 eurós bankjegyeket, mert azokat gyakran használták fel illegális ügyletekhez.

A francia ügyészség gyanúja szerint Nicolas Sarkozy 5 millió eurót kapott 500 eurós bankjegyekben Líbia diktátorától. Ez a pénz is hozzájárult, hogy Franciaország első magyar származású elnöke Nicolas Sarkozy lett 2007-ben. Amikor a nyugati világ kampányt indított Kadhafi megbuktatására 2011-ben, akkor a diktátor fia nyíltan megvádolta Sarkozy elnököt azzal, hogy ötmillió eurót kapott tőlük a választási kampányára. Nicolas Sarkozy természetesen mindent tagad, de ő volt az első külföldi államfő, aki Kadhafi bukása után Líbia földjére lépett.

Nicolas Sarkozy a következő elnökválasztáson megbukott, később elveszítette pártjának vezetői szerepét is. A 64 éves politikus készül a visszatérésre: keresi ehhez a szövetségeseket egész Európában. Nemrég Budapesten is járt, ahol hosszasan tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!