Kezdőlap Címkék Réz András

Címke: Réz András

Nem beszélünk a félelmeinkről, a behódolásainkról (2.)

A Vajna-féle Nemzeti Filmalap kevesebb filmet támogat, mint a korábbi, többpárti diktatúrát megvalósító rendszer, de profibb hátteret tesz mögé – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújának második részében. Azt is elmondja, hogy a mai művek kevesebbet beszélnek arról, hogy a túlhatalom miként válik gyilkos erővé, s mint mondja: az előző kádárizmusban több szó esett róla, mint a mostani kádárizmusban. Enyedi Ildikó filmjéről azt állítja: nagyon magyar film, megjósolhatatlan, hogy megnyerheti-e az Oscar-díjat.

 

Ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy arra a kérdésemre: vajon azért tűnik sikeresebbnek az utóbbi években a magyar film, mert Andy Vajna új rendszert hozott be, azt válaszoltad, hogy igen: Vajna változtatásai pozitív változásokat hozott, de olyat is, ami durván negatív. Kifejtenéd?

A negatív változások, amelyekből az előítéletek fakadnak, azok Vajna személyéhez kötődnek. Elsősorban azért, mert egy meghatározott hatalmi csoporthoz kötődik minden porcikájával. Ez nem túl boldogító, mert

sokkal jobb lenne, ha egy ilyen fontos intézmény, mint a Filmalap, párt- és hatalomtól függetlenül tudna működni.

Az sem túl jó, hogy ezt az egykapus megoldást választották, vagyis, ha Magyarországon filmet akarsz csinálni, szinte lehetetlen megkerülni ezt az intézményt, az pedig meglehetősen fájdalmas dolog, amikor azzal szembesülsz, hogy a Nemzeti Filmalap stratégiája, taktikája, viszonyai meghatározzák azt, hogy mi készülhet ezen a piacon. Ilyenkor azonban mindig fel kell tennünk azt a kérdést: mi volt előtte? A Magyar Mozgókép Alapítvány, az előd, ehhez képest egy demokratikusabb intézmény volt. Több pártból, több hatalmi érdekcsoportból érkeztek a nagykuratórium tagjai. Elvileg erre azt mondhatnád: remek. Csakhogy, azonnal rá kell vágnod: a filmekről a döntéseket, nehogy már hatalomiparosok hozzák meg. Mert attól, hogy ők bizonyos arányban oszlanak meg a döntéshozó testületben, attól az még többpárti diktatúra. A beszélgetések ugyanis, ott a testületben, nem arról szólnak, hogy milyen filmeket készítünk, és mi lesz ezeknek a sorsa,  hanem arról, hogy mindenki megkapja a magáét.

Vagyis beviszi a politikát oda, ahova nem kellene…

Igen: ha a tieid kaptak egy ilyet, akkor a mieink is kapjanak. Így aztán

nem állíthatom, hogy az előző struktúra sokkal üdítőbb volt. Ráadásul, egy látszólag helyénvaló gondolatot követett: virágozzék minden virág.

Volt olyan év, amikor harmincnál több egész estés játékfilm készült. Ezt a hazai mozipiac nem bírja el, nem tudod menedzselni, nem tudod a forgalmazását megoldani. Most, ehhez képest itt van ez a durva egykapus rendszer; a Nemzeti Filmalap kicsit pontosabban, vagy ha úgy tetszik, piaciabb alapon szemléli ezt a folyamatot. Nagyjából látják, hogy a magyar filmipar hány magyar filmet képes menedzselni egy évben, mert amit nem tud menedzselni, az dobozban marad. Tudni kell, utaljunk vissza a beszélgetésünk elejére, hogy a magyar filmek jelentős része közpénzből készül. És miért csinálsz közpénzből filmet, ha arra sincs kapacitásod, hogy eljuttasd a nézőkhöz. Volt olyan esztendő, amikor a filmek fele, lényegében, láthatatlan maradt. Az maradt, mert nem tetted hozzá mindazt, amire szükség lett volna, a kommunikációra, arra, hogy a profik dolgozzanak rajta, merthogy ez egy iparszerűen előállított termék, és egy iparszerű elosztórendszerbe fog kerülni.

Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Andy Vajna-féle rendszer tisztességesen kezelné a filmeket, mert vannak olyan filmek, amelyek úgy hullottak el, mintha meg sem születtek volna…

Például?

Ilyen volt a Veszettek, amely nem volt egy filmtörténeti alkotás, de profi módon volt elkészítve. Vagy a Coyotte, ami a mai magyarországi helyzetet, az oligarchák világát járja körbe, azaz, hogy a túlhatalom, miként válik gyilkos erővé. Erről a problémáról pedig nem nagyon beszélt a magyar film, vagy fogalmazzunk úgy: többet beszélt róla az előző kádárizmusban, mint a mostani kádárizmusban. Szóval ez a film is elvérzett, holott sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna. Épp úgy, mint a szépprózában: nagyon kevés alkotás készül arról, ami most itt történik: a félelmeinkről, a behódolásról, hogy miként válunk a hatalom-ipar túszaivá, ráadásul úgy, hogy a hatalomnak már semmi dolga nincs velünk, hiszen már mi magunk gerjesztjük a félelmeinket. Az Andy Vajna féle intézmény ugyanakkor – tegyük félre a pletykákat, hogy Vajna melyik filmet szereti és melyiket nem; jó lenne, ha nem lenne neki egyáltalán ízlése, és átengedné a döntéseket – ha felismeri, hogy egy filmnek lehetősége van arra, hogy kimenjen a világpiacra, akkor odaáll mellé.

Meg abban a pillanatban, amikor felfigyelnek egy filmre, nem csak figyelmet, pénzt is fordítanak arra, hogy nagyobb nyilvánossága legyen, amivel segíti azt, hogy az alkotás további díjakat nyerjen.

És ez azért fontos, mert ahhoz, hogy filmed sikert érjen el, nem elegendő annak értéke, eredetisége professzionális minősége.

Vagyis megnőtt a marketing jelentősége.

Én nem szívesen használom ezt a kifejezést, jobban szeretem az orosz író, Viktor Pelevin által használt marketológus szót. Azaz, mintha ezek az emberek a marketing tudomány felkent papjai lennének. Nos, ha ők például nem gondolkodnak elég jól, akkor sem a Saul fia, sem pedig a Testről és lélekről nem tud annyira sikeres lenni, viszont – és itt fordítok egy nagyot-, ezeket a filmeket meg kellett csinálni, és ezeket nem a Nemzeti Filmalap csinálta meg, hanem rendezők, forgatókönyv írók, hangmérnökök, látványtervezők, és akkor még nem beszéltem azokról, akik  csak technikában, szervezésben vannak ott a film mellett. Azt akarom tehát mondani, hogy

a Nemzeti Filmalap tud segíteni egy filmen, előre tudja mozdítani, de azért a fő szerep, mégiscsak az alkotóké.

Ha már említetted a Testről és lélekről című filmet. Ahhoz kell-e valamilyen professzionális, vagy professzionalizálódó háttér, hogy eljusson egy film az öt esélyes Oscar-díj jelölt közé?

Kell. Meg kell hozni egy fontos döntést, hiszen maguk az országok döntenek arról, hogy melyik filmet ajánlják a nagytiszteletű amerikai Mozgókép Akadémia figyelmébe. Tehát itt nem meghívás van, éppen ezért ez már eleve egy nagyon fontos döntés. Ne hidd azt, hogy ez egyszerű döntés. Itt is szó volt arról, hogy az 1945 című filmet érdemes nevezni, vagy a Testről és lélekről legyen ajánlva. Az 1945 is nagyon izgalmas film, de a döntés pillanatában Enyedi Ildikó alkotása mögött már ott állt a berlini Arany Medve díj, amiről ugye hallott már a világ. Meg hallottak arról, hogy a film mintegy kilencven országban kelt el. A pályázó műveket ugyan kötelezően be kell mutatni Los Angelesben, ahol egy héten át vetítik. De ez semmi, az viszont már valami, ha a világon  sok helyen levetítik. Ráadásul most, hogy a Netflix megvásárolta a forgalmazását, az Oscar-jelölés hatására előrehozta a bemutatását. Ez bölcs döntés, mert az a 600 akadémiai tag, akik majd a végén szavaznak, biztos, hogy nem ott a versenyen fog találkozni a filmmel.  Ezek, hidd el, nagyon komoly tényezők. Játszani, gondolkodni kell. Akkor is, amikor jött a cannes-i fesztivál: mit küldjünk oda? Illetve mit kínáljunk fel, mert Cannes válogat. Ez feszült, kemény gondolkodást igényel. Megpróbálni kipuhatolni például, hogyan jut el hozzájuk egy film, megnézik-e, milyen lesz a viszonyuk hozzá, jó-e ha ismerik a rendezőt, fontos-e a díj maga.

Mert hiszen átkozott sznobok vagyunk, nagy valószínűséggel jobban odafigyelünk egy műre, ha elnyer egy jelentős díjat, mint ha a semmiből érkezne.

Milyen esélyt adsz ezek után az Enyedi Ildikó féle filmnek?

Hát ilyeneket nem tudok mondani, nem is vagyok fogadó iroda, ráadásul a Testről és lélekről kategóriájában versenyző öt filmből csak hármat láttam. A chileit és a libanonit nem láttam. Az orosz film nagyon erős, de a képei talán kicsit erőtlenebbek. A másik nagy ellenfél, a Négyzet, amely csupa ész, a Testről és lélekről pedig csupa lélek. Nem lehet megjósolni, hogy közülük melyik nyer majd. A Négyzet cannes-i Arany Pálma-díjas, a Testről és lélekről berlini Arany Medve nyertes. A Négyzet minden idők egyik leggonoszabb fricskája, a kétkedés felébresztésének nagyon okos filmje, mert egy sor kérdésre nekünk sincs válaszunk. Ezzel szemben ott van Enyedi Ildikó filmje. Amitől nagyon tartottam, mert Enyedinek volt egy remek három évtizede, de nem tudtam, hogy képes-e azon túllépni, megújulni. Mert az elmúlt évtizedekben a filmnyelv nagyon sokat változott, és mi is nagyon sokat változtunk.

És, amikor megnéztem ezt az alkotást, az első szavam a döbbeneté volt: hogy képes volt egy vadonatúj nyelvet beszélni. Olyan nyelvet, ami borzasztóan emberközeli.

Ha kijössz a moziból nem tudod elmondani, hogy miről szólt. Csak tudod, hogy valami olyat láttál, ami apró részletekből, egy-egy ottfelejtett tárgyból összeálló történet. És szakít azzal a hagyománnyal, hogy a film végére a hősök boldogok, szépek lesznek. Szó nincs róla. Az egész arról szól, hogy olyan vagy, amilyen. Néha egy kicsit béna, néha egy kicsit Asperger-szindrómás, néha egy kicsit csalsz, néha egy kicsit bunkó vagy, de ez nem lehet akadálya annak, hogy az emberek között nagyon mély kontaktusok és szövedékek jöjjenek létre.

Annyit még árulj el: ez magyar film, magyarul beszél, vagy nemzetközi nyelvet használ?

Nagyon magyar. Hogy ebből mit fognak megérteni, nem tudom. De hát nyilván értik, ha van díja, meg nominálták az Oscarra. Őrületesen magyar, mert az apró viszonyok, a kis helyszínek… Például a vágóhídi menza, a kicsit lepukkant, félmúltból itt maradt irodák, a kis korrupciós játékok… Úgy elmesélni életünk kis csalásait, hogy eközben egy mondat nem hangzik el róluk… A legdurvább utalás az, hogy a rendőr korrumpálására szánt bélszín a csíkos szatyorban van. Ez annyira intim, és annyira meghitt, és bár nem tudok más kultúra képviselőinek a fejével gondolkodni, de talán nekik is jelent valamit.

Nagy lelemény ez a film, és megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy talán nem is kellene nekünk világfilmet csinálni. Hogy nem kell gondolni a fejedben bujkáló sunyi, kis marketológusra.

Mert azok olyan filmeket bocsátnak ki, amelyek kultúrától függetlenek, és kétségtelen, hogy milliárddolláros bevételt képesek teljesíteni. Az Enyedi-féle filmek nem kívánják a piacra optimalizálni a filmet, hanem azt mondja: létrehozol egy jó minőségű, eredeti terméket, és ezt próbálod piacosítani. Úgy tűnik, ez egy helyes eljárás.

Egy szűk réteg uralja a piacot és a pénzt (1.)

A filmipar javul és virágzik – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magyarországon körülbelül 100 milliárd forint az az összeg, amely ebbe az iparágba érkezik, egy részében költségvetési támogatásból. S komoly bevételek származnak abból is, hogy a régió egyik legnépszerűbbé vált forgatási helyszíne hazánk. Részint a kedvező adózás okán, részint pedig azért, mert megfelelő szakembereket tudunk biztosítani a külföldi partnereknek. A  „virágzás” ellenére rossz az irány: a marketológusok, ahogy ő mondja, kizárólag a piacban gondolkodnak. Abban a piacban, amelyet egyébként egy szűk réteg ural.

 

Van neked hivatalos munkád, ami összeköt a kormányzattal?

Ha belegondolok, most éppen semmi nincs.

Azért kérdezem, mert, ha olyan témáról beszélgetünk, amely a kormány kritikáját is tartalmazhatja, azt inkább jobb elkerülni?

Nem, dehogy, beszélhetünk bármiről.

Csak tudod mindenki fél ebben az országban…

Ne hülyéskedj, ha lenne is olyan melóm, ami állami megbízás, attól még nem fognám be a pofámat.

Sose fogtad be?

Nem. Illetve volt olyan, amikor azt mondtam: ha viseled a mundért, akkor vannak kötelezettségeid. Amikor három és fél éven át minisztériumi tisztviselő voltam, akkor ezzel kellett szembenéznem; édesem ne vedd fel a mundért, ha folyamatosan leeszed mindenféle undorítóságokkal. Így aztán el is jött az a pillanat, amikor éreztem, hogy vállalhatatlan ez a munka. Rögtön odamentem a főnökömhöz és közöltem vele, hogy elsejétől nem vagyok.

Ez mikor volt?

Még a nyolcvanas években. Azóta nagyjából úgy élek, hogy szám van, beszélek, kezem van, írok, és nem is akarok mást tenni, másként létezni.

A kérdést különben azért vetettem fel, mert a magyar filmről akarok veled beszélgetni, és igyekszem ehhez levetni saját előítéleteimet is, amit Andy Vajnával kapcsolatban érzek. Már tudniillik mindazt, ami a nevéhez tapad; kaszinókat, médiatulajdonlásait, egyáltalán a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatait. Ebből fakadóan van egy eleve elrendelt ellenszenvem a Vajna-féle filmalaphoz, ugyanakkor látom, hogy az utóbbi időben mintha sikeresebb lenne a magyar film. Mindez a véletlen műve, vagy valóban Vajna hozott egy új rendszert, ami sokkal sikeresebb a korábbinál?

Nem olyan egyszerű kérdés ez, és most pont olyanról beszélsz, ami mégiscsak érint bennünket, vagyis az általam működtetett sulit, a Werk Akadémiát.

Lám, lám… Hogyan?

Úgy, hogy pályáztunk a Nemzeti Filmalapnál, ösztöndíjakra. És el is nyertek a hallgatóink ilyeneket.

Szóval mégiscsak van kapcsolatod…

De én ezt nem így tekintem. Hanem úgy tekintem, hogy van egy magyar filmipar, ami – hogy világos legyen mindenki számára – ma már egy százmilliárd körüli ágazat, ahol munkaerőhiány van. Mi pedig olyan szakembereket képezünk, akik, lényegében egy év tanulás után be tudnak állni ebbe a szakmába.

Honnan jön össze ez a százmilliárd?

Egy része költségvetési tétel, például a filmek támogatására fordítható összeg a Szerencsejáték Zrt. egyik játékából keletkezik, de még olyan is van, hogy az államkasszából kell kiegészíteni. Van egy olyan filmtörvényünk, amely kedvezővé teszi a Magyarországon forgatott filmek forgatását.

Ez kicsit olyan, mint a sportban a tao?

Nem, ez fegyelmezettebb, és átláthatóbb. Ez több, mint egy évtizede működik így, és tényleg iparfejlesztő gondolat volt. Az volt az alapgondolata, hogy miután amúgy is szívesen jönnek külföldi produkciók Magyarországra forgatni, mi lenne, ha ez lenne az adózás szempontjából a legbarátságosabb zóna? És ez bejött: ma annak a pénznek a nagy része, mondjuk legalább a kilencven százaléka abból jön össze, hogy ide jönnek forgatni, igénybe vesznek különböző szolgáltatásokat, és egyre növekvő számban. A filmipar tehát, félreértés ne essék, javul és virágzik. És erre úgy kell tekintened, hogy nem pusztán a kedvező adózás hozza ide a filmeseket, mert ettől még elronthatnának egy 100-150 ezer dolláros filmet, hanem azért is, mert itt alkalmas szakemberek segítik a munkájukat. Vagyis az évek során a magyar szolgáltató, gyártó cégek megerősödtek, és felnőtt egy új nemzedék, amely ennek az iparnak az értő részévé vált.

Akkor tehát ez a te iskolád számára is piacot nyitott…

Igen. Így van. Nekünk abszolút jól jött. Meg másoknak is, hiszen ez a durván százmilliárd, minden egyéb szolgáltatást is jelent. Tehát azt is jelenti, hogy idejönnek, hotelszobát bérelnek, fogyasztanak, közlekednek, és minden egyéb, ami ezzel jár. Természetesen nem lesz belőle gigantikus méretű vállalkozás, olyan mondjuk, mint az indiai, Bollywoodot nem érjük utol, de még akkorák sem leszünk, mint a nigériai filmipar, amelyik ugye most a világ második legnagyobbja…

Komolyan?

Igen, India vezet, a második helyen ott van Nigéria, és a harmadik helyen kullog az Amerikai Egyesült Államok. Amiről ugye én beszélek, az a filmgazdaság, s bár tudom, nekem illendőbb lenne a művészetről szólnom, de most ez vált az egyik legizgalmasabb kérdéssé, de olyan további kérdéseket vet fel, amelyek már arról szólnak, miként változik meg a filmhez, a látáshoz való viszonyunk. Mert ugyanis, amikor kőkemény marketológusok vezénylik ezt a folyamatot, akkor azt is látnunk kell, hogy míg korábban azt igyekeztek a filmesek kideríteni, milyen a közönség, ma viszont azt jelenti, mit próbálunk elültetni a közönség fejében. Hogy milyen kliséket, milyen formákat próbálunk adni neki.

Ezt most pozitív fejleményként értékeled?

Nem, ellenkezőleg. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kizárólag piacban gondolkodnak, márpedig én ebből a szempontból konzervatív vagyok, és hiszek abban, hogy mindaz, ami film, színház, muzsika, az nem tartalom nélküli üzenet, és nem ugyanolyan termék, mint bármi más. Sokkal bonyolultabb tartalom, ha tehát beülsz a moziba, az nem egy felhőtlen szórakozás, még akkor sem, ha te úgy érzed. Nem az, mert nyomokat hagy benned, nyomot hagy benned minden egyes film, ha elolvasol egy regényt, nyomot hagy benned, a színház is nyomot hagy benned. Én meg minden porcikámmal tiltakozom az ellen, hogy ez egy nagyon szűkkörű elit által irányított gazdasági folyamattá váljon.

Márpedig ez az irány, nem?

A lehető legnagyobb mértékben.

Ez azt jelenti, hogy egy szűk réteg, amely a piacot és ezt a pénzt uralja?

Igen. Amikor arról beszélünk, hogy amerikai film, akkor nem gondolunk arra, hogy ezeknek egy részét nem is értjük, mert az ottani piacra készülnek. Néha sírunk, néha nevetünk, de nem mindent értünk belőle, mert nem a mi kultúránk része, vagyis a mi kulturális miliőnkben alig értelmezhető. Ha felteszed azt a kérdést, hogy a középiskolás filmek miért olyan fontosak az amerikaiaknak?

És miért? Mert őszintén szólva azt sem tudom, hogy ilyen kategória létezik.

Pedig létezik, de igaz: Magyarországon alig találkozol ilyesmivel. Az az oka, már az amerikaiaknál, hogy feltehetően a középiskolás létforma, egy nagyon mobil társadalomban az az utolsó pont, amikor igazi emberi közelségben vagy a többiekkel, utána szétspriccel mindenki. Más a viszonyuk a nyilvánossághoz, a társadalmi szerepekhez, a hatalomhoz, nem értjük a jogrendjüket. Miközben izgulunk, szurkolunk, nemigen fordul meg a fejünkben, hogy egy amerikai tárgyalótermi dráma nem igazán a jogalkalmazásról szól, sokkal inkább a jogalkotásról, törvénycsinálásról. Ott évszázadokra meghatározhatja egy-egy bírói ítélet, hogy miként szemlélnek ügyeket. Nálunk nem közösségi jog, hanem polgári jog az uralkodó, ma már nem igazságszolgáltatásról, hanem jogszolgáltatásról beszélünk inkább. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert ebben a kifejezésben az is benne van, hogy ezek nagyon fontos aktusok egy közösség életében.

Pontosan ez jellemző a Fideszre, nem?

Szerintem 90 óta minden hatalomra ez a jellemző; döbbenetesen túlszabályozottá vált az egész rendszer, mérlegelési lehetőséget is alig kínál. Ez egyfelől jónak is mondható, hiszen elvileg van mihez igazodni, másrészt baj, mert kiveszi a döntést a döntéshozó kezéből. És egyre inkább, minden szinten még a mérlegelési lehetőség is elvész ebben a túlszabályozott világban.

Messzire keveredtünk egy kicsit a film világától. Még az elején említettem Vajna nevét, illetve azt, hogy sikeresebbnek tűnik mostanság a magyar film, nemzetközi díjak, rangos és hangos elismerések kísérik évről-évre. Megváltozott valami? Vajna új rendszert hozott?

Igen.  Van, ami pozitív, és van, ami durván negatív változás.

(A második részt hétfőn reggeltől olvashatják.)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!