Kezdőlap Címkék Putyin

Címke: putyin

Mi múlik az európai választáson?

0

„Ha a nemzetállamok visszatérnek, s ha a meghatározó pártok nem tudják hatalmi ambícióikat az integráció érdekében korlátozni, akkor nem csak uniónk nem lesz belátható időn belül, de béke sem. Hogy a kelet-európai haramiakormányok – élükön a magyarral – mit tesznek vagy mit nem eközben, az csak abból a szempontból érdekes, hogy szemléletes élőképben mutatják be addig is, mi lesz szerte a kontinensen, ha nem létezik többé Európai Unió.” – idéz Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete első bekezdéseként.

Múlt héten a Project Syndicate című portál – mely általában neves közéleti személyiségek véleményének ad helyet – közölte Soros György Európa, ébredj fel! című cikkét, mely meglepően élesen mutat rá azokra az okokra, amelyek miatt az Európai Unió nevű projekt, mely évtizedeken át remekül működött és fejlődött, most zátonyra látszik futtatni. Nem előzmények nélküli az írás. 1936-ban, a Budapesten megjelenő német nyelvű lap, a Pester Lloyd közölte először annak a, később könyv formában is publikált esszének az első változatát, mely Achtung Europa! – vagyis Európa, vigyázz! – címmel keltett világszerte feltűnést. A szerző a Nobel-díjas író, Thomas Mann volt.

Mann és Soros írása úgy viszonylik egymáshoz, mint a 20. és 21. század. Míg az Európa, vigyázz! mintegy 200, addig Soros cikke, mindössze kétoldalas – ez a különbség a részletes narratívákat igénylő modern korszak és a digitalizált posztmodern között. Ám a jelek szerint ezzel az eltéréseknek vége is; a két könyv azonos jellegű fenyegetésekkel szembesíti a világot, s csak rajtunk múlik, hogy a szörnyű következmények is azonosak lesznek-e.

Thomas Mann könyvének kulcsmondata ez: „Az új világ gyermekei […] az erőszakon kívül csak a hazugságban hisznek.”

Soros Györgyé pedig a következő: „Nehéz elképzelni, hogy hogyan kerülhetnek ki győztesen az Európa-barát pártok a májusi választáson, hacsak nem helyezik Európa érdekeit a sajátjaik elé.”

Igen, ma is szaporodnak korunk gyermekei, akik az erőszakon kívül csak a hazugságban hisznek, és az első világháború után is a nagy, Európa iránt egyébként elkötelezett polgári liberális és szociáldemokrata pártok sem voltak képesek saját érdekeik elé helyezni a közös európai jövőt.

Az Európai Uniót megalapozó tizenkét politikus – Konrad Adenauer, Joseph Bech, Johan Beyen, Winston Churchill, Alcide de Gasperi, Walter Hallstein, Sicco Mansholt, Jean Monnet, Robert Schuman, Paul-Henri Spaak és Alberto Spinelli – megtapasztalta, mit szül az erőszak és a hazugság, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy a közös érdeket nem írhatja felül semmi más, különösen nem a politikai önzés. Mindannyian az egyes nemzeti indulatokat meghaladó érdekként fogalmazták meg az együttműködést elindító Chartát. Egy dologról feledkeztek meg csupán, hogy szankciókat teremtsenek az olyan jövendő politikai törekvésekkel szemben, melyek az unió előtti világba szeretnék visszavinni Európát. Monnet már 1943-ban megfogalmazta, hogy: „Nem lesz béke Európában, ha [a háborút követően] a kontinenst ismét a nemzeti szuverenitás alapján szervezik újjá. […] Európa államai túl kicsik, semhogy polgáraiknak garantálni tudnák a szükséges jólétet és társadalmi fejlődést. Európa államainak ennélfogva föderális formában kell újjászervezniük magukat.” Ugyanakkor fel sem merült benne, hogy a második világháború kataklizmája után ne ugyanerre a következtetésre jusson mindenki más.

Pedig a történelem során több ellenpélda létezett a kontinensen.

Fel Európa ellen! – Putyin, Trump, Farage, a háttérben pedig Le Pen szédíti a népet.

Hihetetlen bár, de tény: a 16. évszázadban Lengyelország – hogy egészen pontosak legyünk a lengyel-litván perszonálunió – volt a kontinens legnagyobb állama; területe több, mint tízszerese volt a mai Magyarországnak, illetve közel kétszerese a mai Franciaországnak. Nemességének számaránya is felülmúlt minden más államot. Ez a nemesség komoly fegyvert kapott az 1652-es országgyűlésen elfogadott liberum veto révén: vagyis vétójogot. Minden egyes nemes megvétózhatott bármilyen törvényt vagy javaslatot. Először tehát Lengyelország fejlődése állt le, mert az egyes részérdekek alapján mindig akadt olyan nemes, aki nemmel szavazott a különböző modernizációs törekvésekre. Egy idő után az államigazgatás sem tudott már működni. Így aztán nem csak a fejlődés akadt meg, de az ország védereje is szétforgácsolódott. Lassan fogyni kezdett az ország területe, mígnem aztán 1793-ban Lengyelország már nem létezett: Ausztria, Poroszország és Oroszország felosztotta területét egymás között.

Az analógia a nemzeti szuverenitást felszámoló lengyel nemesek és a nemzetállami újjászületést sürgető és ezzel az uniót ellehetetleníteni kívánó, szétszavazó mai kormányok, politikai csoportok között elszomorítóan nyilvánvaló. Ha a nemzetállamok visszatérnek, s ha a meghatározó pártok nem tudják hatalmi ambícióikat az integráció érdekében korlátozni, akkor nem csak uniónk nem lesz belátható időn belül, de béke sem. Hogy a kelet-európai haramiakormányok – élükön a magyarral – mit tesznek vagy mit nem eközben, az csak abból a szempontból érdekes, hogy szemléletes élőképben mutatják be addig is, mi lesz szerte a kontinensen, ha nem létezik többé Európai Unió.

Oroszország és Beloruszia egyesül – Putyin mindörökké elnök maradhat?

2024-ben lejár Vlagyimir Putyin elnöki mandátuma és a jelenlegi orosz alkotmány kizár bármiféle folytatást. Minden oroszok ura viszont egyáltalán nem kíván nyugdíjba vonulni hiszen még „csak” 66 éves. Mi lehet a megoldás?

Putyin-Lukasenko eszmecsere Szocsiban

Nem egyetlen napra tervezzük a találkozót – mondta a sajtónak Dmitrij Peskov. Az elnök szóvivője szerint elsősorban az energiáról van szó. Oroszország sokáig kedvezményes olaj és gáz árakkal támogatta Lukasenko orosz barát rendszerét Belorusziában. Ám a moszkvai Duma nemrég úgy határozott: Beloruszia is fizesse meg az európai árat! Ez katasztrófa lenne a szegény állam költségvetése számára.

Beloruszia belföldi orosz áron akar olajat

Akkor viszont fontolóra kellene újra venni az uniós szerződést a két állam között – mondta Medvegyev miniszterelnök. 1999-ben kötött uniós szerződést Moszkva Minszkkel, ez kedvezményes bánásmódot jelentett Beloruszia számára, de nem teljes uniót. Egyes moszkvai tudósítók szerint ezen most Putyin változtatni szeretne.

Az egyesült orosz-belorusz állam elnökké választhatná Vlagyimir Putyint

Ha Oroszország és Beloruszia egyesülne, akkor az új államszövetség új alkotmánnyal bírna. Első elnöke, ki lenne más mint Vlagyimir Putyin?! Belorusziában amúgyis az orosz a hivatalos nyelv, a belorusz csak megtűrtnek számít. Lukasenkonak viszont el kellene fogadni azt, hogy nyíltan és egyértelműen alárendeli magát Putyinnak.

A Krím után Beloruszia is?

Felerősítené az orosz fenyegetéssel kapcsolatos félelmeket, ha Moszkva szép csendben annektálná Belorusziát is. A nagy Szovjetunió egykori tagállamai aggodalmaskodni kezdenének: ők mikor kerülnek sorra?

Észtország, Lettország, Litvánia a NATO tagja. Oda készül Grúzia és Ukrajna is. Azerbajdzsán és Üzbegisztán az USA sziklaszilárd szövetségese. Oroszország és az Egyesült Államok amúgy is feszült kapcsolatát tovább élezné, ha Beloruszia egyesülne Oroszországgal.

Mike Pompeo külügyminiszter épp az orosz hatás ellensúlyozására érkezett.

Budapesten, Pozsonyban és Varsóban tárgyalt az Egyesült Államok külügyminisztere, aki nem hagyott kétséget afelől: csökkenteni szeretnék az orosz befolyást a térségben. Az amerikaiak önkritikusan elismerték: az elmúlt tizenöt év során elhanyagolták ezt a térséget. Most ezen változtatni szeretnének. Kérdés persze, hogy emögött van-e igazán komoly szándék és főleg pénz?!

Beloruszia sem jókedvében egyesülne Oroszországgal hanem, mert nem lenne képes a felemelt olaj és gáz árakat megfizetni! Ezért lehetnek érdekesek azok a tárgyalások, melyeket Szocsiban folytat Putyin elnök és Lukasenko belorusz államfő a két ország „egyesüléséről”.

Vásárolj hazai árut ! Nemzeti kampány Oroszországban

A Torero csoki inkább Spanyolországot idézi. A felirata angol. Mégiscsak rajta díszlik a felirat: 100%-os orosz áru! A gyár ugyanis, mely előállítja a Torero csokoládét Tula közelében működik. Ráadásul a csoki csak fele annyiba kerül mint az import csokoládék.

Amióta a kőolaj ára megindult a lejtőn lefelé azóta az a lakosság életszínvonala stagnál vagy épp csökken. Putyin kénytelen is volt visszavonni a nyugdíj reformot, mert a népszerűsége szánkázott lefelé. Az orosz gazdaság irányítói keresik a kitörési pontokat, de mindeddig nem találták meg: a rubel értéke egyre csak csökken, a GDP pedig stagnál. Már az 50 milliós Dél Korea is megelőzi e tekintetben a 142 milliós Oroszországot.

Putyin ilyenkor előhúzza a nemzeti kártyát, tehát: vásárolj orosz árut! Igenám, de annak minősége sokszor kívánnivalót hagy maga után. Az orosz ipar igen sokat fejlődött a szovjet idők óta, de a fogyasztási cikkek piacán nemigen tudja felvenni a versenyt a külföldiekkel. Csakhogy – hála a rubel leértékelődésének- az orosz csoki sokkal olcsóbb. Kinek telik svájci csokoládéra Putyin birodalmában? Akinek igen, az már gyakran külföldről lelkesedik minden oroszok uráért. A rossz gazdasági helyzet ugyanis felerősítette a bűnbak keresést Oroszországban, ahol ennek már régi hagyománya van. A korrupt oligarchák közül többen is megtapasztalhatják a büntetés-végrehajtó intézmények családias légkörét mióta a gazdasági minisztert 10 év kényszermunkára ítélték korrupció miatt. Később – végtelen nagylelkűséggel – nyolc évre mérsékelték a büntetést, de ez sem növelte meg az optimizmust a pénzes oroszok körében.

A többségnek pedig megmarad a 119 rubeles Torero csoki, amely 100 százalékig orosz! Euróban ez mindössze 1,60-at jelent, mert a rubel értéke folyamatosan csökken. Talán ezért is kellenek olyan kampányok Putyinnak, hogy vásárolj orosz árut!

Putyin Belgrádban

15 dollárért viszik a lelkes szerbeket a fővárosba, hogy személyesen üdvözölhessék az orosz elnököt, aki valóban népszerű Belgrádban. Lavrov orosz külügyminiszter a látogatás előtt úgy nyilatkozott, hogy „az oroszok és a szerbek testvérek”.

Oroszország már évszázadok óta játssza a balkáni kis szláv nemzetek megmentőjének szerepét. Korábban a szultán birodalma, majd a Habsburgok ellen nyújtott támogatást. Most pedig a Nyugat ellen. Vlagyimir Putyin ellenállásra buzdítja a kis szláv országokat az Európai Unióval szemben.

Alekszandar Vucsics elnök ugyan kérvényezi az uniós tagságot, de közben maximálisan együttműködik Oroszországgal. Putyin megfelelő ellensúlynak látszik nemcsak Brüsszel hanem Ankara befolyásával szemben is. A Balkánon ugyanis a törökök is nyomulnak: Szerbiának pedig nem kis számú muzulmán lakosa is van.

Vlagyimir Putyin és Alekszandar Vucsics a Szent Száva templomban erősíti meg „az örök szövetséget Oroszország és Szerbia között”. Erre már korábban is sokszor sor került a történelem során, de Tito elnök vígan szakított a nagy Szovjetunióval amikor többre értékelte a nyugati támogatást …

Szerbiában a nyugati nyitás hívei már régóta tüntetnek Vucsics elnök nacionalista autokrata rendszere ellen. Ők azért szeretnék mielőbb belül tudni Szerbiát az Európai Unión, mert abban bíznak, hogy akkor felgyorsul az ország gazdasági fejlődése és a demokrácia irányába mozdul el a politikai élet. Putyin elnök mindennek az ellenkezőjét reprezentálja Belgrádban, de ellensúlyát lehet a Nyugatnak. Amikor múlt ősszel Zágrábban az USA hadügyminisztere a balkáni államok minisztereivel tárgyalt egyedül Szerbia maradt távol. Pedig Belgrád is kapott meghívót …

Falak és helyőrségek – Déli kávé Szele Tamással

A mai kávé mellé vegyünk elő egy érdekes, kérdéses, mi több, ellentmondásos témát: beszélgessünk kicsit a szíriai helyzetről. Állítólag van valahol, egy vidéki elmegyógyintézetben egy házmester, akit kizárólag azért tartanak a zárt osztályon, mert makacsul ragaszkodik hozzá, hogy érti, mi történik a Közel-Keleten. Minket ez a veszély csak érintőlegesen fenyeget: mi csak próbáljuk érteni.

Mondjuk arra sem vennék mérget, hogy a helyzet alakítói értik, mit tesznek: Donald Trump nyilatkozatai és az azokban tapasztalható ellentmondások arra utalnak, hogy az Egyesült Államok elnökének fogalma sincs arról, mit művel, de nagyon határozottan cselekszik… A többi érintett félnek, Erdogannak, Putyinnak, Asszadnak és a kurdoknak már pontosabb fogalmaik vannak arról, mi folyik arrafelé, csak éppen ők – Trump kiszámíthatatlansága miatt – egy mérhetetlenül bonyolult, halálos sakkjátszmába keveredtek, amiből nem lehet már kiszállni, de nem várható egyhamar az sem, hogy eldőljön valamiképpen az állás. Trump barátai mindeközben a kapkodó, kiszámíthatatlan húzásokat igyekszenek valamiféle zseniális, komplikált politikai koncepció részeinek feltüntetni – elég nehéz a dolguk, ugyanis mindig Trump adogatja a labdát, nekik kell utána szaladni, leütni, megmagyarázni, mi miért volt bölcs lépés: egy idő után már nem is fog menni.

De lássuk a tényeket, szép sorban.

Donald Trump még decemberben közölte, hogy ki akarja vonni az amerikai katonákat Szíriából, méghozzá szoros határidőn belül. A váratlan döntés sokkolta az Egyesült Államok szövetségeseit és az amerikai katonai és biztonságpolitikai szakembereket. A lépésre reagálva lemondott James Mattis védelmi miniszter.

Az is kiderült, hogy erre egy, Erdogan elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során határozta el magát a POTUS. Erdogan természetesen nem tétovázott: azonnal bejelentette, hogy hadműveletet indít, benyomul Szíriába, konkrétan Manbidzs térségébe, melyet a kurd erők ellenőriznek. Ez gyakorlatilag nem pusztán a független Kurdisztán ellehetetlenülésével járt volna, de tömeggyilkosságokkal is. Nem csoda tehát, hogy a kurd erők egy váratlan fordulattal kiegyeztek a szír kormánycsapatokkal, kissé megátkozták Trumpot és az Egyesült Államokat az árulás miatt, átadták Asszadnak a helyőrséget és most együtt járőröznek a szír kormányerőkkel. Független Kurdisztán ezáltal egyelőre nem lesz, de legalább a mészárlás elmaradt.

Időközben Trump is rájött, hogy furcsa dolgot művelt, váratlanul – és hívatlanul – látogatást tett a nyugat-iraki al-Aszad légitámaszponton, katonákkal találkozott és megpróbálta megvédeni az álláspontját. Karácsony másnapján még ott tartott, hogy az Iszlám Államot igenis legyőzték, és ezért nincs sok értelme az amerikai jelenlétnek a térségben.

Aztán január 2-án módosította bejelentését. Akkor arról beszélt a sajtó előtt, hogy „nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására”, előbb le kell győzni az Iszlám Állam maradványait. Ebben a harcban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia az Egyesült Államok fő szövetségese.

Egy héttel korábban még le volt győzve az IS, úgy látszik, sokat változott ennyi idő alatt a hadi helyzet… És a mostani helyzetben a YPG hűségére sem számíthat  már.

Tegnap pedig John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó bejelentette: a kivonulást Északkelet-Szíriából ahhoz kötik, hogy az Iszlám Állam vereséget szenvedjen, és hogy Törökország vállaljon kötelezettséget az Egyesült Államok kurd szövetségeseinek a biztonságáért. Megerősítette, hogy a kivonulásra nem szabtak határidőt, de nem is akarnak hosszú ideig Szíriában maradni.

„Törökországnak egyeztetnie kell szíriai katonai akcióit az Egyesült Államokkal. Az a minimum, hogy ne sodorja veszélybe a katonáinkat, de az (amerikai) elnöknek azt az elvárását is figyelembe kell vennie, hogy ne kerüljenek veszélybe azok a szíriai ellenzéki erők, amelyek az oldalunkon harcoltak” – mondta Bolton.

Ez lényegében véve azt jelentené, hogy Törökországnak garanciát kell adnia, miszerint megvédi az Egyesült Államok kurd szövetségeseit. Ahogy Erdogan elnököt ismerjük, ad az olyan garanciát, amilyent csak kérnek tőle, más kérdés, hogy utána egészen pontosan azt fogja tenni, amit akar. És nem akar ő jót a kurdoknak. Nagyon nem.

Mármost, ha a tegnapi Bolton-nyilatkozat a Trump-Erdogan telefonbeszélgetés előtt hangzik el, akkor sem lett volna nagyon sok praktikus haszna, de mégis, legalább megőrizte volna az Egyesült Államok méltóságát a Közel-Keleten – annak dacára, hogy a kurd erők természetesen tudták volna, mit gondoljanak a „garanciákról”, de legalább nem történt volna nyílt árulás. Azzal azonban, hogy Trump minden tárgyalás és diplomáciai előkészítés nélkül döntött egy világpolitikai kulcskérdésben, egyrészt elveszítette leghűségesebb kurd szövetségeseit, másrészt teljesen komolytalanná tette az amerikai diplomáciát. Ez az egész művelet mintha fordítva zajlana: a vége kellett volna történjen az elején, az eleje a végén, és a közepe sincs a helyén.

Persze, ha valaki nagyon meg akarja magyarázni, lehetséges: csak se haszna, se értelme nem volna, ha az átgondolatlan kapkodást túlértékelnénk.

De miért ragadtatta magát ilyen meglepő lépésre a Fehér Ház ura?

Azért, mert nagyon kellemetlen helyzetben van. Éspedig otthon, Amerikában kellemetlen a helyzet.

Az amerikai törvényhozók ugyanis hosszas tárgyalások után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így december 22-e éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése. Ilyenkor a nem létfontosságú hivatalok dolgozóit átmeneti időre fizetés nélküli szabadságra küldhetik, a létfontosságú intézmények – például a rendfenntartó erők vagy a nemzetbiztonsági szervek – alkalmazottai viszont továbbra is dolgoznak, és munkahelytől függő majd, hogy ezért ki kap fizetést és ki nem.

Ez a helyzet azért alakult ki, mert az elnök már korábban bejelentette, hogy ha a képviselők nem szavaznak meg 5 milliárd dollárt a választási kampányában megígért mexikói határfal megépítésére, akkor nem írja alá a költségvetést. Az elnök pénteken újra megerősítette, hogy amíg nem kap pénzt a falra, addig nem fog működni az állam.

És nem kapott. Három hete tart a részleges leállás, amire pont Trumpnak kellett a leginkább számítania, hiszen ő volt az, aki megzsarolta a demokratákat. Ebben a helyzetben volt szüksége valamilyen pozitív, jó hangulatot keltő hírre – és mi lenne kellemesebb annál, hogy hazajönnek a katonák a világ másik feléről? Szíriából teljesen, Afganisztánból is sokan.

Csak hát Manbidzs nem Vietnam, és az ottani alakulatok nem is szenvedtek komoly veszteségeket: általában véve a körülbelül kétezer amerikai katonának csak az volt a dolga, hogy ott legyen és a lehetőségekhez képest ne csináljon semmit.

Ez tehát nem növelte lényegesen Trump népszerűségét, amely most szó szerint mélyrepülésbe kezdett: az elnök nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal, tegnapi jelentések szerint azt nyilatkozta: „Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról. Ezt a csatát meg kell nyerni.” Sőt, Megismételte azt a pénteken a kongresszusi vezetőkkel tartott megbeszélése után hangoztatott álláspontját, miszerint szükségállapotot is elrendelhet a déli határ mentén. Vasárnapi állásfoglalása szerint ez akár napokon belül is megtörténhet. Az amerikai törvények értelmében a szükségállapot elrendelése a határ teljes lezárására és katonai jellegű építkezésre is feljogosítja az elnököt. Donald Trump ismét leszögezte ugyanakkor: elfogadhatónak tart „acélból készülő” falat is.

Tehát akkor, végső soron mi történt?

Az Egyesült Államokban nem szavazták meg a költségvetést az értelmetlen falépítkezés miatt, minek következtében az elnök megkötötte magát: mint egy elkényeztetett gyermek, úgy ragaszkodik a falához, inkább vállalja a bizonyos mértékű belpolitikai válsághelyzet kialakulását is, sőt. Ennek enyhítését szolgálta volna az a csapatkivonási utasítás, amely végső soron védtelenül hagyta a kurdokat és Asszad karjaiba kergette őket.

Ha belegondolunk, hogy ezt mind meg lehetett volna spórolni, ha Trump elnöknek gyermekkorában jut elég építőkocka és legó… ha hatévesen elég falat építhetett volna, talán most nem ragaszkodna ennyire ehhez a rögeszméhez.

De akár így lett fixa ideája a fal, akár másként, most már mindenképpen meg akarja építeni. Ha a kormányzat megszűnik, ha rendkívüli állapotot kell elrendeljen, akkor is.

Makacs egy ember ez a Donald.

És meg merném kockáztatni: nem is túlzottan meggondolt.

Reméljük, a holnapi kávé mellé vidámabb témánk lesz.

Tordai: Orbán csak a tolvajlást papírozza le a törvényhozásban – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Orbán Viktor legfeljebb egy hataloméhes pártelnök, de jó esetben is csak „úgynevezett miniszterelnök”, s nem valódi kormányfő – közölte a magyar parlamentben hangos botrány közepette Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője szerint egy hazája iránt elkötelezett államférfi felhatalmazás nélkül nem írja át az ország alkotmányát, egyoldalúan nem módosítja a választási törvényt, hazaáruló módon nem adósítja el az országát, de legfőképp nem tekinti ellenségének az ellene szavazó honfitársait. 

 

Átgondolt politikai megfontolásból, vagy inkább hirtelen jött ötlettől vezérelve tagadta meg Orbán Viktortól a miniszterelnöki címet, s nevezte őt szimplán pártelnöknek?

Nem csupán fricskáról van szó, tudatosan megterveztem ezeket a parlamenti felszólalásokat.  Ugyanis Orbán Viktor miniszterelnöki hatalmát 2011 óta illegitimnek tartom, mert

Orbán és társai nem kaptak felhatalmazást az alkotmány átírására, a választási törvény Fideszre szabására, vagy a független hatalmi ágak bedarálására.

Mégis megtörtént, ráadásul érdemi társadalmi vita nélkül. Igaz, érdemi vitát nem is vállalnak, mert csak a nyers erőt ismerik. Ez viszont nem eredményez társadalmi értelemben vett legitimációt. De azt is hozzá kell tennem, hogy nem a hatalom legalitásával van bajom, hiszen formálisan betartották a törvényalkotás folyamatát, amely jogilag megalapozta a fideszes pártállam kiépítését, illetve lehetővé teszi a közpénzek folyamatos eltüntetését.

Ön persze nyilván tudja, hogy Orbán és a pártja az érvényben lévő törvény alapján nyert, feltétlen kijár neki a miniszterelnöki megszólítás.

Hiszek a szavak erejében, s ha már nem csak egyedül én, hanem velem együtt milliók lesznek, akik nem mondják miniszterelnöknek Orbán Viktort, akkor tényleg nem lesz miniszterelnök. Azért kell a hatalmát állandóan megkérdőjelezni, nehogy bárki azt higgye, hogy a Fidesz-vezér uralkodása megváltoztathatatlan természeti törvény. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy Orbán Viktor megingathatatlan és leválthatatlan. Ezt a kikezdhetetlennek tűnő tekintélyt szeretném lerombolni.  Elsősorban azzal, hogy pártelnöknek, és nem miniszterelnöknek nevezem, mert Orbán Viktor saját pártja, s nem az ország érdekeit tartja szem előtt. Nekem az a célom, hogy milliók mondják és adják írásba a szavazófülkében, hogy Orbán többé nem miniszterelnök.

Elég nagy baj az, hogy már van egy generáció, amely csak az Orbán-rezsimet ismeri.

Önnek nem ez az első tekintélyt leromboló akciója, Orbán Viktort korábban már nevezte Putyin csicskájának, aki önként és dalolva menetel a Putyini úton. Ez egy új politikai stílus megnyilvánulása lenne?

A „csicska” kifejezés nekem is ízlésem ellen való, de ezt a szót Simicska ürügyén a Jobbikkal szemben kezdte el használni Orbán és a Fidesz.

Ugyanakkor képtelenség indulatok nélkül beszélni a nemzet sorsát egy évszázadra is meghatározó paksi atomerőmű bővítésről.

Ez a beruházás ugyanis semmibe veszi a nemzeti érdeket, fenntartás nélkül kiszolgálja a putyini érdekeket, ilyen értelemben valóban csicskázás, ráadásul nyilvánvalóan hazaárulásnak minősül. Ilyen politikával szemben szerintem megengedhető, sőt kötelező egy drasztikus stílus, ami még mindig nem áll arányban azzal a politikai bűncselekménnyel, amit a kormány elkövet az országgal szemben. Ezért a stílusért engem kitiltottak a parlamentből, de ez nem fájt, illetve még büszke is voltam rá, mert felhívtam a figyelmet a Fidesz bűnös politikájára, ami egy lelkiismeretes ellenzékinek mindenképp kötelessége.

Gondolom, nem csodálkozott, amikor Kövér László remegő bajusszal megvonta öntől a szót, de meglehetősen idegesen reagáltak a Fidesz elkötelezett hívei, különösen a kormányzati sajtó. Ámbár Orbán Viktor arcán legfeljebb gúny volt. Ez megzavarta önt?

Nem, de tudom, hogy annak a csávónak teflonból van az arca, lepereg róla minden.

A hazai sérthetetlenségének vélt, vagy valós tudatában úgy viselkedik, mintha az ellenzékkel nem is kéne foglalkoznia.

Egész pontosan felhívta a figyelmet arra az alig vitatható tényre, hogy az ország megválasztotta őt miniszterelnöknek.

Ez igaz, de az is eredmény, hogy az egész holdudvarnak bizonygatnia kell most, hogy Orbán a miniszterelnök. A Parlamentben pedig úgy tesznek, mintha a Ház méltósága követelné meg a rendreutasítást, holott az országgyűlés tekintélye az elmúlt nyolc év kormányzása miatt rogyott meg.

A Fidesz jól láthatóan arra használja a törvénygyárat, hogy lepapírozza a tolvajlást.

A héten is frusztráló mennyiségű törvényt terjesztettek be, amely mind ezt a célt szolgálta. Pontosan tudni lehet, hogy például a toronyházakról szóló paragrafusokat a MOL és a GTC érdekében alakítják át.  Ha pedig a sporttörvényhez nyúlnak hozzá, akkor lehet valószínűsíteni, hogy a Vajna – vagy rövidesen a Mészáros Lőrinc – kezében lévő TV2-nek juttatnak milliárdos összegeket a közvetítési jogokon keresztül. A legtöbb jogszabály mögött van olyan gazdasági érdek, amellyel valamelyik kormánypárti oligarchát akarnak pártérdekből, vagy személyes megfontolásból milliárdokhoz juttatni. Tehát minden paragrafus konkrétan forintosítható.  Ha ezt az ellenzék kimondja, akkor persze megkapja a magáért a kormánypárti sajtótól. Ezen a héten engem támadtak, még a TV2 Mokkáját is bevetették ellenem, mert támadni merészeltem a miniszterelnököt.

Ami talán meglepő, hogy ön baloldalról is kapott kritikát, Tamás Gáspárt Miklós szerint meg kéne adnia a tiszteletet a parlamentnek. Valamint illő lenne elismerni, hogy ha nem is tisztán, de a Fidesz nyerte meg a választásokat. Magától nem gondolt erre?  

Akkor szoktam az etikettet betartani, s a tiszteletet bárkinek megadni, ha azt megérdemli, tehát ha az erkölcsi szabályok azt előírják.

Amíg a parlamentben – mint említettem – szinte csak a lopások lepapírozása zajlik, addig az etikett követése üres rítus.

A Parlamentnek az elismerést ki kéne vívnia. Ha már illendőségről beszélünk, azt a kérdést kell feltenni, hogy illik-e a képviselőknek hatalmi pozícióból arcátlanul az emberek szemébe hazudni, a választáson szerzett felhatalmazással illik-e a jogállamot és a demokráciát lerombolni? Illik-e kísérletet tenni a szólásszabadság felszámolására? Lehet, hogy a miniszterelnököt nem illik a hatalomgyakorlásáról keményen számon kérni, de a felsorolt, politikai bűncselekménynek is beillő, joggal való visszaélést sem illik elkövetni. Tudni kell, hogy a választási törvény egyoldalú megváltoztatása, tehát a választási kerületek átrajzolása, a kétfordulós választás megszüntetése, a győzteskompenzációnak nevezett abszurd jogintézmény bevezetése önmagában is a Fidesznek kedvezett, s ezért nyerték meg kétszer is kétharmaddal a választást, miközben az ország nagyobbik fele az ellenzéket támogatja. Véleményem szerint egy ilyen törvény Fidesz általi megszavazása sem éppen illendő.

Mit szól ahhoz az érvhez, hogy ön is ugyanazon törvény alapján ülhet a parlamentben, mint Orbán Viktor? Ha ő úgynevezett miniszterelnök, akkor ön úgynevezett képviselő?

Azt nem vitatom, hogy Orbán Viktor jogszerűen ül a parlamentben, s a kormányalakítását sem jogilag kérdőjelezem meg. De miután képtelen egy ország miniszterelnökeként viselkedni, szimbolikusan megtagadom tőle a címet. S szeretném, ha sokan csatlakoznának hozzám.

Viszont ha a kormányfőt valóban idegen ügynöknek tekinti, – ahogy TGM állítja – akkor nem interpellálni kell, hanem feljelenteni, vagy forradalmat indítani ellene, nem pedig bio-díszletként üldögélni a parlamentben. Ezt elfogadja?

Nagyon örülnék, ha ilyen egyszerű lenne, hogy a mi feljelentésünk alapján az ügyészség tisztességes nyomozást kezdene. Erre azonban Polt Péter ügyészsége alatt semmi esély nincs Magyarországon.  A magam részéről a forradalmi utat elutasítom, számomra elfogadhatatlan gondolat, hogy vérontás legyen az országban. Ami pedig a kérdés másik részét illeti: a bio-díszlet nem kiabál, nem tiltakozik, ahogy én tettem. Persze a parlamentben az ellenzék valóban tehetetlen, amíg a Fidesznek kétharmados többsége van, semmilyen döntést sem tudunk meggátolni. Nincs rájuk befolyásunk;

az érvek tökéletesen hidegen hagyják a hatalom embereit.

Úgyhogy tovább csonkíthatják a demokráciát azzal, hogy átalakítják a gyülekezési törvényt, s elfogadják a magánélet védelméről szóló jogszabályt. 

Úgy tűnik, parlamenti úton a mai rezsim aligha változtatható meg, mert ahhoz szabad nyilvánosság kellene. Ennek ellenére bízik a demokratikus választásban?

Nincs más út, de ne felejtse el, mi, a változást akaró ellenzék vagyunk a többség – erről nekünk, politikusoknak sem lenne szabad megfeledkeznünk. Ha az ellenzéki pártok okosabb stratégiákat követnek, akkor már a tavaszi választáson sem szerez a Fidesz kétharmados többséget, de még az is lehet, hogy egyszerű többséggel sem kerül kormányra.  Ehhez természetesen ellenzéki együttműködésére lett volna szükség. De hiszek benne, hogy a kormány demokratikus úton leváltható.

Mégis Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus, miközben elfogadja a nagy tiltakozást kiváltó Stop Soros törvényt. Nem a bukott ellenzéket kéne bírálnia?

Kétségtelen, az ellenzék a választáson megbukott, most először a saját sorainkat kéne rendezni, miközben a Fidesz erőteljesen alakítja az ellenzéki pártok belső életét is.

Mi, a Párbeszédben nem estünk egymásnak, de remélem, hogy a többi párt is összeszedi magát az őszi parlamenti nyitányig. Látok kedvező fejleményeket: az ellenzék mára felismerte, hogy iszonyúan durva pofont kapott a választáson. Ma egyre inkább bajtársi közösségben dolgozunk, s lassan kialakul az ellenzéki együttműködés gyakorlata is. A kutatás szabadságát például minden ellenzéki párt fontosnak tartja, s kiállt a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének szabadsága mellett.

Visszatérve a miniszterelnöknek feltett, szemtelennek szánt felvetésre. Magára a kérdésre már rég nem emlékszik senki, legfeljebb arra, hogy ön valamiért sértegette Orbán Viktort, tehát csak a vircsaftra. Volt így értelme?  

Természetesen. Kétségtelen, a balhéra többen emlékeznek, de azért elég sokan megjegyezték, hogy Orbán Viktor politizálása miatt az ország kétezer milliárddal kevesebb pénzhez juthat a következő uniós költségvetésből. A balhés felszólalásom erről szólt, s most is erről beszélek, vagyis Orbán károkozásáról.

Kétezer milliárd, hihetetlen összeg. Egy felelős miniszterelnök ilyen mértékű veszteséget soha nem okozna a hazájának. Ezért sem tekinthető valódi miniszterelnöknek Orbán Viktor.

A magyar tragédiától az Orbán-komédiáig

„Nem az a fontos és figyelemreméltó, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen fellépés az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.”

Mára megszokott dologgá vált, hogy a magyar kormány politikájáról tűpontos, tényszerű, jól informált elemzések jelennek meg a világ vezető lapjaiban. A karácsonyi ünnep pillanatát találta alkalmasnak a The New York Times, hogy újra számbavegye Orbán Viktor viselt dolgait. Alig pár nappal korábban ugyanezt tette a Politico is. Európában pedig ma már a vidéki lapok is a tarthatatlan magyar állapotokról cikkeznek, nem hogy olyan meghatározó médiák, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung, Le Figaro, Die Welt, Neue Zürcher Zeitung, Die Presse stb. – hogy csak a konzervatívakat emeljük ki.

Most először azonban különös egységfront van kialakulóban e téren a V4-ek sajtójában is – adta hírül kitűnő cikkében Bőtös Botond. Ez is újdonság, valami egészen más, mint ami az elmúlt évtizedekben történt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás formálta V4-es kényszerű koalíció államainak politikai figyelme hosszú időn át igencsak aszimmetrikusnak bizonyult. Prága és Varsó horizontján Budapest gyakorlatilag nem volt jelen, még ha voltak is nagy ritkán szabályt erősítő kivételek, miként Budapest horizontján sem tűnt fel soha Bukarest vagy Pozsony. A közelség és a számos személyes kapcsolat dacára a magyar politikában a szlovák és a román érdekek értelmezése, nyomon követése ötödrangú dolognak számított, miközben persze Bukarest és Pozsony nagyon is tudatában volt annak, hogy maguknak európai teret legkönnyebben Budapest rovására szerezhetnek. Sok – nagyon megalapozott – fejtegetés szólt arról, hogy Robert Fico korábbi populista szlovák miniszterelnök milyen mesterien használta fel az orbáni túlkapásokat és kihívó döntéseket, hogy ezek tükrében az ő túlkapásai és kihívó döntései másodlagosnak és tolerálhatóaknak tűnjenek.

Fotó: Miniszterelnökségi Kabinetiroda

Könyvtár a miniszterelnök palotájában: az összes, Orbán által nem olvasott mű.

Hasonló volt Bukarestben is tapasztalható. Egyik nyugati kollégámnak a korábbi román elnök, Traian Băsescu – két interjú szünetében – négyszemközt mondta: „Számtalanszor említettem mind Barrosónak, mind pedig Junckernek, hagyják már Orbánt, hadd játszadozzon piciny farkával saját homokozójában, ügyet se vessenek rá…”

A maga nemében ugyancsak gátlástalan román politikus, aki viszont Orbánnál sokkal rafináltabb volt mindig, a maga szempontjából a legbölcsebb tanácsot adta az uniós vezetőknek, ugyanis tudta: ha Orbán azt tesz majd Magyarországon, ami saját és rendszerének logikájából oly nyilvánvalóan következik, akkor Bukarest mind a nemzetközi presztízs, mind az európai biztonság szempontjából végre leelőzheti Magyarországot.

Ez mára megtörtént.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy már rég nem e két balkáni állam versengéséről van szó, és végképp nem a magyar presztízs elvesztéséről, hanem arról a biztonsági kockázatról, amit az Orbán rendszer egész Európa számára jelent. Nem véletlen, hogy ha átlapozzuk az elmúlt hetek legjelentősebb nemzetközi elemzéseit, azokból az tűnik ki, hogy több Orbánnal kapcsolatos bírálat jelent meg, mint amennyiben ez idő alatt Putyin részesült. Okkal egyébként, hisz a „Putyin ügynöke” szerepében feltűnő Orbán bírálata már önmagában is magában hordozza az orosz rezsim által jelentett összes kihívásra való figyelmeztetést.

Az említett elemzések egyébként ma már világosan utalnak arra is, hogy az Orbán rezsim, belső logikája egy olyan abszurd teret hozott létre, mint amilyen abszurd önnön létezése a 21. században. Ez is elkerülhetetlen a távoli vagy éppenséggel a közel múlt hasonló politikai „fejlődéseinek” tükrében. Csak azok számára tűnik az MTI Országos Sajtószolgálata által komoly szövegként közreadott felhívás Orbán és Putyin megosztott Béke Nobel-díjjal való jutalmazására, akik megfeledkeztek arról, miféle politikusokat próbált saját lakájmédiájuk már e kitüntetésre ajánlani, az ugandai Idi Amin Dadától egy bizonyos Nicolae Ceauşescuig bezárólag. Nem az a fontos és figyelemreméltó e téren, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen szervilis ötlet az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.

wikipedia commons

És az sem véletlen persze, hogy egy – egyébként végül is jelentéktelen – esemény, vagyis Orbánnak a várba való költözése, milyen hangsúlyokat kapott a nemzetközi térben, elvégre e tekintetben is azonnal működésbe léptek a közelmúlt párhuzamai, Ceauşescu balkán-barokk palotájától Viktor Janukovics posztszovjet, aranylábakon forgó vécécsészéjéig. Bár mondjuk a várbeli karmelita-kolostor felújítása-átalakítása – első látásra – ízlésben nem említhető a bukaresti-kijevi párhuzamokkal egy napon, a jelenség politikai abszurditása viszont tökéletesen megegyezik a bukaresti és a kijevi példával.

Hogy Hegel egyik bölcs mondását idézzem, melyet később Marx tőle vett kölcsön többször is: „A történelem ismétli önmagát, de míg először tragédiaként jelentkezik, később, mint komédia tér vissza.”

Ara-Kovács Attila

Szankciók Amerikában „Putyin séfje” ellen

0

Jevgenyij Prigozsin média birodalmat működtet Oroszországban és beavatkozik külföldön is: katonailag Ukrajnában, Szíriában és Afrikában, troll gyárai révén az Egyesült Államokban és Nyugat Európában. Ezért sújtják ezentúl őt is szankciók  az Egyesült Államokban – értesült a Bloomberg hírügynökség New Yorkban.

Kicsoda valójában „Putyin séfje”?

A megtisztelő eposzi jelzőt azzal érdemelte ki Jevgenyij Prigozsin, a titkosszolgálat kipróbált tisztje, hogy az ő cégei szállítanak ételt és italt minden olyan rendezvényre, ahol Vlagyimir Putyin is megjelenik. Minden oroszok uralkodója ugyanis tart attól, hogy nem mindenki lelkesedik Oroszhonban érte, ezért csakis akkor eszik és iszik nyugodtan, ha megbízható egykori KGB-s tiszt társa garantálja nem mérgezett a menü, melyet az elnök megkóstol!

Ez tehát az első számú funkciója a megbízható bajtársnak, aki hűséges szolgálataiért még két további elnöki keggyel gyarapodott. Az egyik a külföldön ügyködő orosz fegyveres erők, melyek  nem hivatalosan vannak jelen az illető országban.

Wagner hadsereg

Többnyire leszerelt katonákból toborozta Jevgenyij Prigozsin azt a sereget, mely Putyin elnök parancsára külföldön ténykedik és be nem vallott missziókban vesz részt. Két fő hadszíntéren már bizonyítottak: Kelet Ukrajnában és Szíriában. Az amerikaiak élénken kifogásolták mindkettőt. Mostanában Afrikában nyomulnak a Wagner hadsereg katonái- főként a Közép Afrikai Köztársaságban. Emiatt a franciák dühösek, mert ez az ő vadászterületük.

Putyin nyomulna, de elfogyott a pénze

A Deutsche Welle közszolgálati portál szúrta ki a kis hírt, mely szerint a Wagner hadsereg egyes katonái és tisztjei nemzetközi bírósághoz fordultak, mert az orosz állam nem fizette ki őket! Főként azt sérelmezik a veterán harcosok, hogy nincs sem egészség sem pedig nyugdíj  biztosításuk vagyis a saját számlájukra harcolnak külföldön miközben Putyin parancsait hajtják végre. A nemzetközi bíróság meglepődött a beadványon, de végülis befogadta azt. Kérdés persze, hogy mikor lesz ebből ítélet és mennyiben érdekli majd az Putyin elnököt? A Wagner hadsereg hány katonája és tisztje éri meg, hogy tisztes egészségbiztosítása és nyugdíja legyen miközben Putyin parancsára tette kockára az életét? De mit érdekli ez Putyin hű oligarcháját, Jevgenyij Prigozsint? Az viszont érdekli, ha nem engedik be Amerikába és a média cégeit is kitiltják onnan.

Prigozsin perli a Facebookot és az Egyesült Államokat

Oroszország e jogszerető polgára sérelmezi, hogy áprilisban a Facebook kitiltotta őt! Az indok: beavatkozás az USA belső ügyeibe. Egy troll farmról van szó, mely az amerikai kémelhárítás szerint igen aktív volt 2016-ban amikor Putyin elnök Donald Trump megválasztását támogatta. Legalábbis ezt állítja Hillary Clinton, aki elveszítette a választást, és ezután nyomoz Mueller különleges ügyész. Akinek a vizsgálatai újabb és újabb szankciókra adnak alkalmat. A Bloomberg természetesen igyekezett meghallgatni a másik felet is. A FAN hírügynökség amerikai tudósítja „megtiszteltetésnek” nevezte, hogy ő is felkerült a listára, melyen már Vlagyimir Putyin oly sok barátja és üzletfele van rajta. A FAN hírügynökség Jevgenyij Prigozsin média birodalmának a zászlóshajója, amely igen jó kapcsolatokat ápol a GRU-val a katonai hírszerzéssel. Ma már átkeresztelték Moszkvában a jeles intézményt, melyet mindenki még a régi néven emleget. Most az amerikaiak egy sor GRU tisztet is feltettek a szankciós listájukra – írja az általában jól értesült Bloomberg hírügynökség. A FAN főszerkesztője, aki minden bizonnyal a jeles testület munkatársa is, Moszkvában nyilatkozott az őket ért szankciókról. Természetesen fel van háborodva és bizonyítékokat követel a troll farm üzemeltetéséről. A jog tisztelet ilyenkor rendkívül megnövekszik Putyin szankció sújtotta emberei között. Akik otthon szó nélkül teszik el láb alól a Putyinnak nem tetsző politikusokat vagy újságírókat.

Putyin dörzsöli a markát

Miközben néhány emberét az amerikaiak szankciókkal sújtották, Donald Trump bejelentette: kivonják csapataikat Szíriából. Ahol az amerikaiak – Szaúd Arábiával, néhány helyi milíciával és Izraellel együtt megpróbálták megbuktatni Asszad elnököt. A nyolcadik éve tartó polgárháborúban Oroszország és Irán az államfőt támogatta, aki maradt, míg az amerikai mennek! A Wagner hadsereg sikert aratott hiszen azután is küzdött Szíriában, hogy az oroszok hivatalosan kivonták onnan a csapatokat – megtartva néhány támaszpontot. Kis gondot jelent, hogy Putyinnak továbbra sincs elég pénze. Kérdés, hogy ki tudja-e fizetni hű katonáit, akik a Wagner hadsereg kötelékében érte küzdöttek Szíriában? Tudja-e anyagilag támogatni Asszad elnök bukdácsoló rendszerét? Vagy pedig példát vesz újdonsült barátjáról, Mohamed bin Szalman trónörökösről, aki elfogatta az oligarchák nagyrészét, és csak akkor engedte őket szabadon, ha önként és dalolva lemondtak vagyonuk jelentős részéről. Putyin séfjét valószínűleg nem fenyegeti ilyen veszély, mert magánhadsereget vagy média birodalmat bárki tud kreálni a mai Oroszországban, ha megvan rá az elnöki engedély, de olyan embert, akinek „a főztjét” nyugodtan megeheti nem könnyen találna minden oroszok ura, akinek a népszerűsége már korántsem a régi a világ legnagyobb országában.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 2.

Arról jutott eszembe, amit Csecsenföld idilli viszonyairól olvastam.

Ha lehet, ott még jobban virágzik a nemzeti együttműködés rendszere. Nem csoda: ott is Putyin egy kedvence uralkodik, ahogy nálunk. De sajnálattal kell megállapítanom, hogy együttműködésileg lepipáltak minket. Annyira dúl a csecsen polgárok között a szeretet és az összetartozás érzése, hogy amikor Ramzan Kadirov diktátor unokatestvére halálra gázolt egy három tagú családot, a rokonok maguk könyörögtek, nehogy a gázolónak bármi kellemetlensége legyen. Hiszen az egész Kadirov család annyi jót tesz a nemzetnek, isten ments, hogy valamelyiküknek bántódása essék. Majdhogynem megköszönték, hogy volt olyan kegyes a halálba küldeni az áldozatokat. Ez csecsenre fordítva kb. olyan, mintha nálunk az érintett városok lakói esdekelnének: hadd nyerjen még néhány pályázatot a miniszterelnök veje, ha nem világítanak a lámpák, hát nem világítanak, mi az a kis félhomály a fiatalember egyéb érdemeihez képest.

A nagyvonalúan megbocsátó csecsen rokonokat egyébként meg lehet érteni: Kadirovval ajánlatos jóba lenni. Gyanakodnak, hogy gyilkosságokat és emberrablásokat rendel meg. Nyíltan is vallja a kollektív családi büntetés elvét: ha valaki beáll az ellene harcolók közé, a hozzátartozói házát is lerombolják. Nemrég még Putyin, a nagy patrónus is szemére hányta: rosszul veszi ki magát, hogy koncentrációs táborba viteti és megöleti vagy megkínoztatja a melegeket. Kadirov viszont tökéletesen tisztázta magát, mondván, hogy országában egyáltalán nincsenek homoszexuálisok. Ami – könnyen lehet – áldásos közreműködése nyomán most már igaz is: élők nemigen maradtak.

Előbb-utóbb nálunk is…

Szóval az jutott eszembe, hogy előbb-utóbb nálunk is meg kell köszönni mindazt, amin normális körülmények között háborognánk. Legalábbis ez az elvárás. Szájunkba rágják, hogy az ilyesmi voltaképpen a mi javunkat szolgálja. Kár, hogy nem fér abba a buta fejünkbe. Kiderült, hogy a rabszolgatörvény a leendő rabszolgák, akarom mondani munkavállalók érdekét szolgálja. A szóvivő szerint eddig csak azért hagyták el százezrével az országot, mert itthon nem túlórázhattak eleget. (Aztán hogy csalódhattak szegények, hogy pl. Németországban évi 200 órában maximálták a többletmunkát!) De majd most! Az, hogy majd három év múlva kaphatnak fizetséget érte, nyilván szintén nekik lesz jó. Ha túl korán a zsebükben lenne, csak elszórnák butaságokra: ételre, rezsiszámlákra, a gyerek cipőjére. Aki úgyis hamar kinőné. Bezzeg milyen jól jön majd évek múlva: ki lehet fizetni a felgyűlt hátralékokat, aki sokat dolgozott, annak talán a kamatra is futja.

Az Állami Számvevőszéknek is csak a dolgozói jólétén jár az esze. Most karácsony előtt százat küldött el közülük, de csakis az ő érdekükben. Ezt hivatalos közleményben tudatták a közvéleménnyel: az elbocsátás „teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális és szalmai érdekeit, hozzájárul pl. a munkahelyi kiégés elkerüléséhez, valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához.” Istenem, milyen figyelmesek. A kirúgottak nyilván hálásak is érte. El is szégyelltem magam, hogy milyen érzéketlen bunkó vagyok. Eddig nem sokat törődtem pl. a miniszterelnök és a kormánytagok munkahelyi kiégésének veszélyével. Pedig mintha látszanának is már a jelei.

Tényleg csak az ő mentális és szakmai érdekükben vetem fel: nem kellene nekik is új karrierlehetőségek után nézniük? Például Csecsenföldön. Bizonyára ösztönzőleg hatna a nemzet szolgálatában kimerült mentális energiáikra a környezettel való teljesebb harmónia. Hétszentség, hogy ott kevesebb merev szabály béklyózza a szabadon szárnyaló karriervágyat is. Fogadni mernék, hogy túlórázni is korlátok nélkül lehet.

Viktor! Putyin nem boldog

A Fidesz-szóvivő jól mondja (ha nem is ezt mondja): Putyin nem örül majd, amiért a nem várt magyar események európai visszhangja visszahat majd a szélsőséges EU-ellenes pártok népszerűségére és ronthatja a tavaszi szereplésüket szerte a kontinensen.

A magyar állampártnak nyilvánvaló prioritása ettől kezdve az események eszkalációjának és márciusi újraindulásának megakadályozása, és ehhez minden bizonnyal az ellenzéki pártok ma egyetértésnek látszó együttműködését akarja majd megbontani, miközben a nyilvánosságban törvénytelennek bélyegzi, Soroshoz köti és nevetségessé próbálja tenni a tüntetéseket. Ami Bayer Zsoltit és a nyilasokat illeti, hiába ajánlkoznak, nyílt utcai összecsapások a CÖF-Betyársereg és a tüntetők között, így a polgárháború árnyékának felfestése pont nem az, amire Orbánnak most szüksége van (gyorsan le is keverte Volnert a saját pártja); finomabb, részint már bevált eszközök kellenek ide: a színfalak mögötti konkoly, pénz és zsarolás.

A magyarországi diktatúra gyors vezértémává válása a migráció helyett akár a Fidesz kidobásával fenyegetne még a mostani cinikus Néppártból is, ha hirtelen kiderül, hogy több a vesztenivaló a vele való közösködésen. Ám ennél is jóval nagyobb veszteség lenne a Kreml számára, ha az európai bomlás visszafordulna és a populizmusnak kihívója akadna: a jogállam féltése.

Béndek Péter

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK