Orosz katonai helikopterek Szíriában a török zóna felett

0
856
Pinterest

„50-60 méter magasan repülünk, hogy ellenőrizzük az övezetet” – mondta egy helikopter pilóta az interfax orosz hírügynökségnek. A két államfő megállapodása szerint  közösen ellenőrzik a törökök által elfoglalt övezetet a két ország határa mentén.

Putyin és Erdogan korábban megállapodott arról, hogy a két állam katonái közösen járőröznek annak az övezetnek a határán, melyet a törökök a kurdoktól foglaltak el.

Erdogan török elnök Budapesten azzal vádolta Oroszországot, hogy nem tartotta be a megállapodást, mert nem kényszerítette visszavonulásra mindenütt a kurd milíciákat! A törökök egymillió szír menekültet akarnak letelepíteni ebben az övezetben.

Ebből a célból egész kis tábor város épülne ki- külföldi pénzekből. Erdogan elsősorban az Európai Uniótól várja a pénzeket. Budapesten arról panaszkodott, hogy az Európai Unió hatmilliárd eurót ígért, de csak hármat fizetett ki azért, hogy a törökök magukra vállalják a szír menekülteket. Nemrég Erdogan elnökkel tárgyalt Ursula von der Leyen valamint Németország és Franciaország belügyminisztere. Seehofer német belügyminiszter a tárgyalások után úgy nyilatkozott, hogy Törökországnak több pénzt kell kapnia a menekültek ellátására.

Orbán Viktor miniszterelnök abban reménykedik, hogy Magyarország is részt kaphat ebből az üzletből. Ezért is állt ki Erdogan mellett ebben az ügyben, melyet az Európai Unió elítélt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .