Kezdőlap Címkék Putyin Orbán

Címke: Putyin Orbán

Putyin újabb emberének kellett idő előtt távoznia az élők sorából

0

Mindössze 39 éves volt az az orosz menedzser, aki nem sokkal azután halt meg, hogy Putyin elnökkel együtt részt vett a nemzetközi gazdasági együttműködési találkozón Vlagyivosztokban.

Ebből az alkalomból először látogatott magasrangú kínai vezető Oroszországba azt követően, hogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen február 24-én. Kína és Oroszország együttműködése azóta fokozódott, nemrég közös hadgyakorlatot tartottak.

Putyin és Hszi Csinping elnök a héten Szamarkandban találkozik Üzbegisztánban.

Hogyan fulladt meg Ivan Pecsorin?

A hivatalos rendőri közlés szerint Putyin bizalmi embere a Ruszkij sziget mellett hajózott amikor a vízbe esett, és megfulladt. A Ruszkij sziget a Japán tengeren van.

Hogy eshetett a vízbe egy 39 éves férfi?  Állítólag be volt rúgva. Ez nem ritkaság a nagy Oroszországban, de Putyin környezetében viszonylag ritkaság, mert az államfő tüntetően antialkoholista, és a hírek szerint zéró toleranciát tanúsít az alkoholistákkal szemben. Miért nem sikerült élve kimenteni Putyin emberét?

Ezt a kérdést nemigen merik feltenni Oroszországban, ahol még emlékeznek rá, hogy Pecsorin főnöke nyolc hónappal ezelőtt meghalt “agyvérzésben”. Ő 43 éves volt. Pecsorin Putyin közvetlen környezetében dolgozott, maga az elnök bízta meg számára fontos ügyek elintézésével. Főnöke volt az Északi és Távol-Keleti fejlesztési társaságnak, amely fontos szerepet játszik az orosz-kínai kapcsolatokban.

Nemrég a Lukoil olajtársaság igazgató tanácsának elnöke esett ki egy kórház ablakán a hatodik emeletről. Szörnyet halt. Pár nappal a halála után kiderült, hogy miért ? Putyin államosítani akarta Oroszország második legnagyobb olaj vállalatát, mely sok pénzt hoz az országnak. Az igazgató tanács azonban szerette volna megőrizni a függetlenség egy kis darabját. Ebbe még nem kellett volna belehalnia a szerencsétlen főnöknek, de abba igen, hogy kiszivárgott egy nagyon fontos lista. Ezen szerepeltek azok a külföldi politikusok és újságírók, akik lelkesen támogatják Putyin politikáját némi anyagi előnyökért cserében. A titkosszolgálat az olaj és gázóriások segítségével finanszírozza Putyin külföldi barátait.

Orbán számítása

A magyar miniszterelnöknek állítólag részesedése van a MET-ben, ebben a Svájcban bejegyzett nemzetközi gázkereskedelmi cégben, amely különösen jól pénzel akkor amikor a földgáz ára egy év alatt a tízszeresére emelkedik.

Mit nyújt cserébe Orbán ezért? Nemcsak szorgosan vétóz az Európai Unióban, ahol elszántan küzd az Oroszország elleni szankciók ellen hanem kidolgozott egy javaslatot arról, hogy az orosz energia a német technológiával Magyarországon találkozzon. Németország egyáltalán nem kap földgázt, de Magyarország igen. Ez a jövőben is valószínűleg megmarad, mert Szerbia felől jön az orosz földgáz egy része. Szerbia pedig Putyin kedvence méghozzá nemcsak érzelmi okból hanem amiatt is, hogy sok orosz cég Szerbia segítségével játssza ki a nyugati szankciókat oly módon, hogy névleg áttelepül Belgrádba.

A magyar miniszterelnök állítólag erről Kötcsén is beszélt felvázolva a német-orosz gazdasági együttműködés fenntartását Magyarországon. Nagy kérdés, hogy lesz-e ebből valami, de az Egyesült Államok új nagykövete állítólag igencsak érdeklődik aziránt, hogy mi élteti Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin barátságát?

Magyar-lengyel atomerőmű orosz földön?

Az egykori Kelet Poroszországban épült Balti atomerőmű részvényeit vásárolná meg az MVM illetve Lengyelország egyik leggazdagabb vállalkozója, aki igen jó kapcsolatot ápol a Kaczynski kormányzattal. A hírre a HVG lengyel szakértője, Domány András hívta fel a figyelmet Magyarországon.

Az Orbán kormány eddig sem fukarkodott az orosz kapcsolat építés terén hiszen a Paksi erőművet is az oroszok építik. Szijjártó Péter pedig nemrég tüntette ki Jekatyerinburgban az orosz ipari és kereskedelmi minisztert azért, mert eladta a Szputnyik V vakcinát Magyarországnak. A magyar külügyminiszter is ezzel olttatta be magát.

Lengyelországban viszont a hivatalos kormányzati irányzat a kőkemény orosz ellenesség.

Ráadásul Kaczynski személyesen hasonlította a Hitler-Sztálin paktumhoz az Északi Áramlat II. orosz-német földgázvezetéket, amely a Balti tenger alatt szállítja a nyersanyagot közvetlenül Németországba.

Miért járt akkor Biden Európában?

Az amerikai elnök legfőbb üzenete az volt európai szövetségeseihez, hogy alkossanak egységfrontot Oroszországgal és Kínával szemben. Az amerikaiak az utolsó percig ellenezték az Északi Áramlat II. vezetéket, és csak Merkel kancellár személyes intervenciója eredményezte azt, hogy nem sújtják  USA szankciók a földgáz vezeték befejezésén ügyködő cégeket.

Lengyelország mindeddig tüntetően a legelsők között lépett fel mindig az orosz nyomulással szemben. Kaczynski szemében Putyin elnök nem más mint ikertestvérének, Lengyelország akkori elnökének gyilkosa!

Hogy jön ez össze azzal, hogy magyar-lengyel atomerőmű szállítaná az energiát Lengyelországnak? Varsónak egyébként szüksége lenne alternatív energia forrásokra, mert a szén még mindig túlságosan nagy szerepet játszik az energia mérlegben.

Morawiecki miniszterelnök viszont aláírt egy megállapodást a három balti állammal, hogy egymással és az EU-val hangolják össze energia hálózatukat, hogy csökkenteni tudják az orosz függést. A balti államok máris tiltakoztak a terv ellen, amelyről még semmi biztosat nem lehet tudni.

Valószínűleg kisérleti léggömbről van szó: Kaczynski teszteli a reakciókat, és azután dönt az orosz atomerőmű megvásárlása mellett vagy ellen. Orbán Viktor pedig jelezheti az EU-nak és az USA-nak, hogy immár nem egyedül paktál Putyinnal hanem lengyel barátai is partnerek ebben noha hivatalosan a pokolba kívánják az orosz elnököt és rendszerét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK