Kezdőlap Címkék Projekt

Címke: projekt

Mitől oly gazdag a belügyminiszter?

A Projekt oknyomozó hírügynökség Oroszországban a belügyminiszter meggazdagodása után kezdett nyomozni, pedig ez ott életveszélyes vállalkozás. Mégis erről kezdett összeállítást közölni  a Projekt.

Alig indult meg az interneten a közlés Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és családtagjainak vagyonosodásáról rendőrök rohanták le a szerkesztőséget, és három újságírót átmenetileg őrizetbe is vettek – tudósít a német közszolgálati Deutsche Welle.

A közlés hirtelen abbamaradt amint megjelentek a rendőrök. Az oknyomozó hírügynökség újságírói fogadkoznak, hogy később újra megpróbálkoznak azzal, hogy közzétegyék az összegyűjtött információkat a belügyminiszter gyarapodásáról.

Navalnij börtönben

Az orosz ellenzéki vezér mozgalma videót tett közzé Putyin elnök luxus palotájáról. A videót több mint százmillió orosz nézte meg az interneten. Ezt követően a Németországból nemrég hazatért Navalnij őrizetbe került, majd mondvacsinált ürüggyel börtönbüntetésre ítélték. Putyin mosolyogva közölte az őt kérdező amerikai újságíróval, hogy „nem garantálhatja azt, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből.”

Oroszországban előszerettel nyilvánítják külföldi ügynöknek az oknyomozó újságírókat. Ez reménytelen helyzetbe hozza az újságot hiszen senki sem mer hirdetni náluk. Ha pedig az újságírók bíróság elé kerülnek ott együttműködéssel vádolhatják meg őket külföldi hírszerző ügynökségekkel. Navalnij mozgalmának tagjait azzal vádolták, hogy az amerikai és a német hírszerzés drónjai segítségével készítettek videót Putyin palotájáról.

Mitől fél ennyire elnök úr?

Ezt kérdezte egy amerikai újságíró Putyintól. Aki mellébeszélt. Ha őszinte akart volna lenni, akkor azt mondja, hogy a szeptemberi választástól tart. A járvány kezelés ugyanis pocsékul megy Oroszországban, ahol a napokban dőlnek meg egyre másra a halálozási rekordok a Covid vírus miatt.

Már Moszkvában is elismernek több mint 100 ezer halottat, de külföldi szakértők szerint a valós számok messze magasabbak.

Putyin népszerűségének egyáltalán nem tesz jót, hogy miközben a lakosság életszínvonala stagnál vagy csökken, néha – hála az oknyomozó újságíróknak- kiderül: az elit – élen magával az elnökkel – mesebeli jólétben tengeti napjait a nagyhatalmi presztízsét sirató Oroszországban.

Kamuprojektek állhatnak Putyin debreceni díszpolgársága mögött

0

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint a Debreceni Egyetem Putyin díszpolgárságát megszavazó döntése mögött az EU-s forrásokból megvalósuló, de nem létező kamuprojektjei, illetve megalapozatlan költségeket tartalmazó programjai állhatnak.

Az LMP álláspontja szerint ugyanis azok az egyetemi oktatók, akik ezen projektekben részt vettek, kompromittálódtak, zsarolhatók. Még abban az esetben is, ha csak a valódi kutatásaik fennmaradása érdekében hoztak számukra is kellemetlen döntéseket.

Az LMP társelnöke közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a Debreceni Egyetem szerződéseit, miután nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek, és nem hozták alapból nyilvánosságra az 5 millió forintot meghaladó megbízások adatait.

A kapott lista nem volt teljes, az Egyetem számára igazán kínos szerződések kimaradtak:

olyan projektek, ahol egyértelműek a visszásságok és visszaélések az EU-s források vonatkozásában.

Ezek közül kiemelendő a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központnak juttatott több tízmilliós összeg, amelyeket nem létező vagy áltudományos publikációkra fordítottak, illetve egy újszerű elemet egyáltalán nem tartalmazó tudományos applikáció több mint húszmillió forintos teljesen megalapozatlan költsége.

Hadházy emellett tbb olyan tananyagra is felhívta a figyelmet, ahol megkérdőjelezhető a valódi teljesítmény.

Forrás: LMP sajtó.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK