Kezdőlap Címkék Origo

Címke: Origo

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Karácsony van, épp itt az ideje, hogy megtudjuk az MTI-ből: a keresztény Európa keresztény-muszlim Európává válhat. Stefka Istvántól pedig megtudhatjuk, hogy az ellenzéki politikusok nevetségessé váltak. Bayer Zsolt szerint a vörösterrort a zsidók követték el, ez korbácsolta fel az antiszemita indulatokat.

A keresztény Európa keresztény-muszlim Európává válhat

Ifj. Lomnici Zoltán az M1-es csatornán beszélt a balkáni útvonalról, és annak Európára gyakorolt veszélyeiről. Azt mondta, hogy a Törökországban tartózkodó bevándorlók is tudják, hogy a balkáni útvonal előbb-utóbb újra megnyílhat előttük Európa felé.

Az alkotmányjogász szerint a migránsok beáramlása Törökországba nem szűnt meg, az ottani kormány pedig előbb-utóbb ismét továbbengedi őket a Balkánra.

Az EU-n belüli szabad mozgás miatt a közösség valamennyi államára veszélyt hoz, ha csak egy is megengedi bevándorlók érkezését akár szárazföldön, akár a tengerek felől.

Lomnici Zoltán szerint a keresztény Európa keresztény-muszlim Európává válhat évtizedek alatt, a két közösség azonban szavai szerint rendszerszinten nem képes az együttélésre. (MTI: Újra megnyílhat a balkáni útvonal a migránsok előtt)

Stefka István: kudarc, kudarc hátán, nevetségessé vált ellenzéki politikusok

Az adventi nagy forradalmi hevület nemcsak a karácsonyi ünnepek miatt múlt ki, anélkül is lassan eltűnt volna az utcákról.

A Nagy Októberi… mintájára először az Országházat próbálták bevenni, mint anno a Téli Palotát, de sikertelenül. Visszapattantak a káoszteremtő balliberális képviselők a házszabály törvényeihez békésen ragaszkodó kormánypárti képviselőkről. A törvényeket – a többi között a módosított munkatörvényt és az otthonáplási törvényt – a szabályosan szavazó képviselők többsége elfogadta. Nem jött be a cirkuszt provokáló, erőszakot alkalmazó szocialisták, jobbikosok, DK-sok, párbeszédesek és az LMP-sek álma.

Aztán a Nagy Októberi… , amelyik Lenin hívó szavára elsőként a postát és a távirdát foglalta el, ennek példájára a Nagy Decemberi… Hadházy Ákos, Varju László, Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes, Tordai Bence, Bangóné, Gyurcsányék, Fekete-Győr András és a jobbikosok (például Jakab Péter) csalogató szavára nekimentek az köztelevízió épületének. Képviselői igazolványukra mutatva bementek az épületbe és akadályozták az ott folyó munkát. Mindenáron mikrofont akartak magukhoz ragadni és műsort szerettek volna vezetni valamelyik stúdióban.

Kint a „tömeg” első két sora át szerette volna törni a rendőrkordont. Az erőszakos terv, a közszolgálati televízió és rádió épületeinek elfoglalása itt sem sikerült. Kudarc, kudarc hátán, nevetségessé vált politikusok színészi próbálkozásai sem jöttek be. (azoreg.hu: S elővették a Nagy Decemberit…)

Bayer Zsolt szerint a vörösterrort a zsidók követték el, ez korbácsolta fel az antiszemita indulatokat

Itt az idő kimondani, egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt!

Egy korabeli „vicc” szerint a zsidó népbiztosok azért tartották az egyetlen gojt, Garbai Sándort maguk között, hogy legyen, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket. Ez az egyetlen, fekete és borzalmas tréfa is rengeteget elárul a kor hangulatáról. Arról, hogy milyen is volt az általános vélekedés a vörösterrorról és a Tanácsköztársaságról.

A történelem kanonizálása, az emlékezetpolitika, továbbá a nyelvpolitika meghatározó hatalmi tényező. – A Kádár-rendszer mindhárommal élt (magától értetődő módon), és ennek során éppen a Tanácsköztársaság kanonizálásával, heroizálásával, valamint az ’56-os forradalom deheroizálásával és kriminalizálásával merült legmélyebbre a becstelenség, aljasság és hazugság mocsarában.

Az volt a tévképzetünk, hogy a rendszerváltást követően ez éppoly magától értetődő módon fog helyre billenni, s az addig hivatalos történelmi és irodalmi kánon, az emlékezetpolitikai és nyelvpolitikai erőtér meg fog változni.
Nem ez történt.

S ez egyszerűen érthetetlen.

A kommunizmus nem a második világháború után kezdődött, és nem 1919. március 21-én kezdődött. A kommunizmus akkor kezdődött, amikor a közgondolkodásban felbukkantak a kommunista eszmék, amikor a lelkekben és az agyakban gyökeret vert a felforgatás, az osztályharc és a terror (mint a szép új világ eljövetelének eszköze) ideája. (Magyar Hrlap: Bayer Zsolt: Tűrhetetlen)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Origóból mindenki megtudhatja, hogy továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, a balliberális médiahálózat pedig uszítja a tüntetőket. Az kiderült, hogy a ballibsi sajtó által felhergelt ellenzékiek gyűltek össze egy kis tüntizésre a Várban. Mindezt persze hiába teszik, hiszen nem segít az erőszak az ellenzéken.

Baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, uszítanak

Az elmúlt napok ellenzéki tüntetései alatt a balliberális médiahálózat megmutatta, hogy semmi más nem érdekli, csak az ócska uszítás. Az Indextől kezdve Soros blogján át a Mércéig mindenki totálisan kivetkőzött magából: konkrétan hergelték, uszították az embereket a kormány ellen, a függetlenség látszatára egy másodpercig sem figyeltek.

A rendszerváltást követően nemcsak a kommunista politikai és gazdasági elit, hanem a velük szoros összefüggésben lévő médiaelit is átmentette a hatalmát. Aztán hosszú idő után eljött a sajtószabadság időszaka. A nemzeti média felvette a versenyt a posztkommunista médiaelittel, és novemberben sosem látott erőt mutatott fel azzal, hogy egy alapítványba tömörült. A felzárkózás ellenére azonban továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban. (Origo: Ez már nem egyszerűen hazug propaganda, hanem nyílt hergelés volt)

A felhergelt ellenzékiek a Várban gyűltek össze egy kis tüntizésre

Az ellenzéki média és a politikusok által felhergelt ellenzékiek ezúttal a Sándor-palota előtt tüntettek, miután Áder János aláírta a munka törvénykönyvének módosítását.

A törvény elleni tiltakozáshullám leginkább annak köszönhető, hogy a balliberális média, az Index-HVG-444-tengely átvette az ellenzéki pártok elnevezését – „rabszolgatörvény” – és hazugságokat terjesztett a módosítással kapcsolatban. Aki csak ezeket a médiumokat olvassa, annak gyakorlatilag fogalma sincs a törvénymódosítás valódi tartalmáról, csupán elferdített, propagandisztikus képet kaphatott. Ennek kirívó példája, hogy a Heti Válasz egykori munkatársa, a jobboldallal szembeforduló Stumpf András egy német lapnak azt nyilatkozta, hogy a munkavállalók „négy év után” kapják meg a pénzt a túlórák után – ezzel ő is bekapcsolódott a nemzetközi szintre emelt a dezinformációs kampányba. (888: Ezúttal a Várban gyűlt össze az ellenzék egy kis tüntizésre)

Nem segít az erőszak az ellenzéken

Több olyan pártnak is csökkent a népszerűsége az áprilisi választáshoz viszonyítva, amelyek részt vesznek az év végi, helyenként erőszakba torkolló túlóratörvény-ellenes tiltakozásokban – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített reprezentatív felméréséből.

Az elemzés szerint míg a Fidesz–KDNP a biztos szavazók között – áprilishoz képest – 7 százalékponttal növelni tudta a támogatottságát, s így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék, a Jobbik rendkívül nagy mértékű népszerűség-csökkenést könyvelhetett el.

Mint írják, az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében hét százalékponttal csökkent a választások óta, s azzal, hogy a radikalizmus felé fordultak, csupán a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudták megszerezni. (Magyar Idők: Erősödött a Fidesz, nem segít az erőszak az ellenzéken)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 15. – Tudósítás a másik valóságból

1

A Magyar Idők Hidvéghi Balázst, a Fidesz kommunikációs igazgatóját idézi, így megtudhatjuk, hogy külföldi Soros-zsoldosok is vannak a randalírozók között. A sorosisták napról napra kevesebb embert tudnak bevetni, teljes a kudarc, pedig Soros évi félmillió migránst akar betelepíteni.

Kiderült, hogy külföldi Soros-zsoldosok is vannak a randalírozók között

A CEU genderszakán tanuló belga–kanadai férfi az egyik előállított.

Jézus Krisztust és a kereszténységet gyalázó bekiabálások kíséretében támadták a betlehemi jászolt védő rendőröket az eredeti szándék szerint a túlóratörvény ellen tüntetők a Kossuth téren, továbbá betörték az Országház ablakait és rendőrautók szélvédőit is. A Fidesz szerint az elmúlt két nap eseményeiből világosan látható, hogy a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten. Az utcai erőszak mindeközben közös nevezőre hozta a teljes ellenzéket, a Jobbiktól Gyurcsány Ferencig. (Magyar Idők: Kereszténygyalázás és pusztítás a tüntetésen)

Teljes kudarc a Soros-hálózat újabb tüntetése

A sorosisták napról napra kevesebb embert tudnak bevetni. Hosszan provokáltak, sikertelenül.

A Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái, a Soros-egyetem genderaktivistái, a teljes balliberális fordulatot végrehajtott, pusztán antiszemitizmusát megtartott Jobbik, és az ellenzéki fake news média ismét nekifutott a kormánybuktatásnak, az eddiginél is gyengébb eredménnyel.

Az este az erőszakos tüntetésekre lelkesen mozgósító bukott politikusok kínos szereplésével indult. A beszédeikre szinte senki nem volt kíváncsi. Aztán, amikor a tüntetők látták, hogy minden eddiginél kevesebben vannak, hosszas, teljesen céltalan vonulásba kezdtek, három hidat is érintve. Végül visszatértek a Kossuth térre, ahol azonnal a rendőrök dobálásába kezdtek. Petárdákat, fémpénzt, hanggránátokat dobtak a rendőrök közé, de nem tudtak oszlatást kiprovokálni. Ezután a tömeg szétszéledt, egy kisebb része a Sándor-palotához vonult. Ott ért véget a Soros-hálózat eddigieknél is kilátástalanabb próbálkozása. (Origo: Céltalan bolyongás, majd teljes kudarc a Soros-hálózat újabb tüntetésén)

Soros évi félmillió migránst akar betelepíteni

A témát Kiszelly Zoltán politológus és Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász járta körül.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök mutatta be Magyarországon azt a dokumentumot, amelynek célja, hogy fenntartsa és felgyorsítsa a migrációt. A tervezet még az önkormányzatokat is arra buzdítaná, hogy az adott nemzetállam jogrendszerén átlépve tekintse semmisnek az ország alkotmányát” – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorának felvezetőjében.

Mint azt már korábban is tudhattuk, a dokumentumot a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány, egy másik, német alapítvány és néhány, hazánkban kevésbé ismert nemzetközi szervezet készítette még tavaly novemberben a brüsszeli bürokrácia és az európai politikai elit kiválasztott képviselőivel együttműködve.

A Soros-terv 2.0 lényege, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, hogy nagy számban érkezzenek a migránsok Európába, így a szétosztást és a betelepítést újra lehetne élesíteni. (888: Évi félmillió migráns betelepítését tartalmazza a Soros-terv 2.0)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 rájött, hogy az ellenzéki képviselők pszichiátriai kezelésre szorulnak, egy új Lipótmezőn lenne a helyük. Szóval az ellenzék leégett, a fél ország rajtuk röhögött. És persze az ellenzéki képviselők viselkedése egyértelműen az alkotmányos rend aláásására irányult.

Az ellenzéknek Lipótmezőn lenne a helye

Igény lenne egy új Lipótmezőre, ezt bebizonyították. A legtöbb munkahelyen nincs pszichológiai szűrés a felvételkor, nagyon úgy tűnik, hogy a parlamentbe kellene.

Több mint tíz éve zárták be a Lipótmezőt, az ország legnagyobb pszichiátriai intézetét. A többi intézmény kapacitása nem volt felkészülve annyi beteg befogadására, sokan kerültek az utcára. Ma pedig nem várt helyről érkezett a bizonyosság: igény lenne egy nagyobb kórházra, ami a komoly mentális problémákkal küzdőket kezelni tudja. Az Országgyűlésben ma lezajlott ellenzéki akció ugyanis arról árulkodik, hogy komoly bajok vannak az ellenzéki politikusok frusztrációtűrésével.

A kiégés szindróma szinte már népbetegség, Szabó Tímea és a „csajok” pedig szemléltetik, milyen hisztérikus viselkedésig vezet, ha nem könnyű megküzdeni a túl sok stresszel. Talán jobban tennék, ha nyugodtabb munka után néznének, láthatóan nem bírják már idegekkel. (888: Baj van az ellenzék mentális állapotával)

Az ellenzék leégett

Anarchista lendülettel indult a napnak a balliberális ellenzék, de aztán rájöttek, még ehhez is tudni kéne a szabályokat.

Legalább ötször csináltak teljesen hülyét magukból három nap alatt, hiába, a munka törvénykönyve módosítását a parlamenti többség higgadtan megszavazta. Lett valami következménye a parlamenti fenyegetőzésnek? Igen lett, már a fél ország rajtuk röhögött. Így előkerülhettek a sípok, és mobiltelefonok, hogy garantált és teljes körű legyen a nemzet szórakozása! (Origo: A magyar ellenzék megint megmutatta, mihez ért legjobban: a leégéshez)

Az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult

Az ellenzéki képviselők viselkedése egyértelműen az alkotmányos rend aláásására irányult, arra, hogy ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója szerdán az MTI-nek.

Szánthó Miklós szerint az ellenzéki képviselők viselkedése arra irányult, hogy – mint fogalmazott – „gyermeteg, inkompetens módon és sikertelenül” ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját.

Emlékeztetett: a demokratikus jogállam működésének szerves része a parlament hatékony működése.

„Politikai értelemben tehát a legrosszabb ’68-as baloldali rendzavaró reflexek kerültek elő, de van hazai előkép is: az első világháborút megelőzően Károlyi Mihályék alkalmaztak hasonló agressziót az Országgyűlésben” – fogalmazott. Mint mondta, attól sem lehet eltekinteni, hogy az elmúlt években számos, a nyílt társadalom hálózatához tartozó külföldi előadó tartott kurzust az államhatalom elleni rendzavarásról ellenzéki közéleti személyeknek.

Kérdésként merül tehát fel, hogy ez is vezethetett-e a ma látottakhoz – mondta.

Kiemelte: a házvezetés érdeme, hogy jogszerűen és nyugodtsággal tudta kezelni a helyzetet.

Szánthó Miklós szerint jogi szempontból parlamenti fegyelmi jogi és büntetőjogi konzekvenciák merülnek fel a szerdán történtek kapcsán.

„Előbbi alapján az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő vagy például a levezető elnökkel szemben fizikai agresszióval fellépő képviselők a parlament munkájából kizárhatóak, rájuk pénzbüntetés róható ki, sőt, képviselői jogaik gyakorlását is felfüggeszthetik” – mondta.

Hozzátette: ezzel kapcsolatban majd a Házbizottság élhet javaslattal, a házelnök felkérése alapján pedig az ügyrendi bizottság fogja vizsgálni, hogy milyen más tényállások valósulhattak meg, amelyek kapcsán az illetékes nyomozóhatóságok járhatnak el. „Itt szóba jöhet az emberi szabadság elleni bűncselekményektől kezdve a köznyugalom megzavarásán, hivatalos személy elleni bűncselekményeken keresztül a közbiztonság vagy állam elleni bűncselekményekig számos tényállás” – jegyezte meg. (MTI: Alapjogokért Központ: az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, mert még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni. Az Origóból megtudhatjuk, hogy magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere. Az is kiderült, hogy a francia filmek a migránspropagandát szolgálják.

Még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni

A brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, amivel még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva kedden Budapesten.

Hidvéghi Balázs elmondta: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége kedden ismét szavazásra bocsátotta a migránsvízum kérdését és „ezúttal számukra kedvező eredmény született”. Úgy tűnik, Brüsszelben a migrációs ügyekben „addig kell újra és újra szavazni, amíg a bevándorláspártiaknak kedvező eredmény meg nem születik”. Megjegyezte: nemcsak az eljárás elfogadhatatlan és antidemokratikus, de a javaslat tartalma, a migránsvízum is az.

Mint mondta, az elfogadott határozatban arra szólították fel az Európai Bizottságot, jövő év március végéig, tehát még az európai parlamenti (EP-) választások előtt alkosson rendeletet, amely legális beutazási lehetőséget biztosít a migránsoknak.

Ez elfogadhatatlan, a döntés gyakorlatilag kapunyitást jelent a gazdasági migránsok tömegei előtt, megkönnyítené beutazásukat az Európai Unió területére, bármiféle érdemi, előzetes ellenőrzés nélkül – fogalmazott. (MTI: Fidesz: a brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot)

Soros romániai embere magyargyűlölő

Egy kolozsvári hetilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy Soros György legfőbb romániai szövetségese, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója, a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőjobboldali kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromot (Fekete Március) szervező Vatra Românească (Román Tűzhely) nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt. Most pedig Macron és Verhofstadt liberális EP-frakciójához csatlakozott, ahol tárt karokkal várták.

Cioloş Soros György embere, aki rövid miniszterelnöki ciklusát is részben a spekulánsnak köszönhette, ugyanis az után került hatalomra – választások nélkül -, hogy több külföldről támogatott civil szervezet megbuktatta Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt. (Origo: Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere)

A francia filmek a migránspropagandát szolgálják

A migránspropaganda azt mondja, hogy még egy dzsihadista is lehet szeretetre méltó – írja a 888-on megjelent cikkében Gábor László, az Origo főszerkesztője. A francia filmeket elemezve azt írja, hogy novemberben valósággal elárasztották propagandafilmekkel a mozikat. Négy hét, négy új migránspropaganda-premier.

Bevándorláspárti filmeket csináltatni nem nehéz, nézőket behajtani a mozikba már komplikáltabb. Egy elviselhetetlen válságban lévő ország elnökeként magát bevándorláspártinak mondani nagyon könnyű, ráadásul még igaz is. Hogy állampolgárai, a francia emberek kövessék ezen az úton, még komplikáltabb. Sőt, úgy gondolom, lehetetlen. Májusban ez ki is fog derülni. (888: Agymosás)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári szerint a CEU blöffje nem veszélyezteti a magyar felsőoktatás megítélését. A Magyar Idők szerint Gémesi György szándékosan blokkolta a hatékony szemétszállítást. Az Origo már Macron francia elnök bukását jósolja.

Rétvári szerint blöff a CEU Bécsbe költözése

Az oktatásért is felelős humán tárca államtitkára a Hír Televíziónak azt mondta: az intézmény eddig nem tudta bizonyítani, hogy külföldön is van működő egyetemi képzése, amely alapján Budapesten is kiadhat diplomát. Az államtitkár hozzátette: a magyar felsőoktatási intézmények előkelő helyen szerepelnek a nemzetközi ranglistákon, a CEU képzésein pedig inkább külföldi hallgatók vesznek részt.

„Meg kell becsülnünk a saját, hazai egyetemeinket, azokat kellő helyen kell értékelni, nagyon sok rangsorban nagyon szép helyezéseket érnek el, a felsőoktatási normatíva 40 százalékkal fog emelkedni a hallgatói normatíva a következő két esztendőben” – nyilatkozta az államtitkár. (Hír TV: Rétvári: A CEU blöffje nem kell, hogy veszélyeztesse a magyar felsőoktatás megítélését)

A szemétszállítást Gémesi György akadályozta politikai okokból

Politikai körökben úgy tartják, hogy Gémesi a Zöld Híd élén szándékosan blokkolta a céghez tartozó területeken a hatékony szemétszállítást, és különböző formákban zsarolta a kormányzatot.

A Fidesz szerint az LMP parlamenti listáján harmadik helyen szereplő politikus lépése „gyakorlatilag felért egy beismerő vallomással”. Gémesinek ezért kellett távoznia, mert a kirobbant botrány, a Zöld Híd hulladékügye, amiért Gémesinek vállalnia kellett a felelősséget.

– Semmiféle pénzügyi, vagy egyéb vita nem indokolhatja, hogy megszüntessenek, egy olyan közszolgáltatást, amely 300 ezer embert érint – nyilatkozta korábban Vécsey László országgyűlési képviselő.

A politikai motiváció a Gémesi által irányított szervezetnél nyilvánvaló volt, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudták látni a feladatukat. (Magyar Idők: Pont kerülhet Gémesi György hulladékbotrányának végére)

Elkezdődött a francia baloldali és neoliberális elit bukása

Ugyanaz zajlik most a franciáknál, mint néhány éve az olaszoknál. Ott a Vasvillák lázadásával kezdődött a baloldali és neoliberális elit bukása.

Tovább folytatódik Párizsban a sárgamellényesek lázadása Emmanuel Macron dilettáns gazdaságpolitikája ellen. Most már rendszeresek az összecsapások a tüntetők és a rendőrök között, a tüntetők barikádokat emelnek, és festékkel dobálják a rendőröket, akik könnygázzal oszlatnak, és több helyen brutálisan lépnek fel. A bukott szocialista miniszterből lett francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron nem akar visszalépni a megszorításokból, a franciák széles rétegeit sújtó adóemelésekből és pénzelvonásokból, pedig már pártján belül is többen felszólították rá.

Jacques de Saint Victor egyetemi tanár, jogtörténész, publicista a Le Figaroban közölt írásában azt írta: ami történik, az valójában logikusan következik Macron önmagát populistának nevező, de valójában neoliberális politikájából. A konfliktus szükségszerűen elmélyül, további frusztrációkat teremt, és végül ugyanúgy fordulathoz, Macron bukásához vezethet, ahogy Olaszországban megbukott a francia elnökhöz meghökkentően hasonló politikát folytató Matteo Renzi. A neves történész szerint feltűnő a hasonlóság az olasz fordulat (a baloldal bukása és az 5 Csillag-Liga koalíció győzelme) és a mostani francia események között. A törésvonalak már nem a bal- és a jobboldal, hanem a paloták és az utcák népe között vannak, amihez erősen hozzájárult a brüsszeli neoliberális uniós elit is, amely a politikát megfosztotta a lényegétől – írja a neves történész. (Origo: Lázadás Franciaországban: közel lehet Macron bukása)

Bréking nyúz, 2018. november 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 rájött, hogy az MTA csak idézőjelben „Magyar” és „Tudományos” Akadémia. Mi sem bizonyítja ezt jobban szerintük, mint az, hogy Alföldi Róbertet az MTA által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat. Lebukott a szómágiát használó Mazsihisz.

Már az MTA is a baloldal kezében van

A „Magyar” „Tudományos” Akadémia (MTA) által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén taggá választották Alföldi Róbertet.

A 1992-ben alapított Széchenyi Akadémia az MTA önálló társult testülete, amelynek az a feladata, hogy megjelenítse az irodalmi és művészeti élet sokszínűségében megvalósuló egységét.

Az idei közgyűlésen címzetes tagnak Ferge Zsuzsát, Földényi F. Lászlót, Kenedi Jánost, Kornai Jánost, Szelényi Ivánt és Vekerdy Tamást választotta meg a közgyűlés. Igen, jól látjátok, csupa-csupa baloldalit választottak meg! (888: Helyben vagyunk: akadémiai tag lett Alföldi Róbert)

Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat

Az ENSZ és az Európai Unió is trükkök százaival próbálkozik, hogy segítse
a migrációt. Magyarország nem hagyja magát.

Bár egyre többen lépnek ki az ENSZ migrációs csomagjának előkészítési folyamatából, a nemzetközi szervezet továbbra is erőltetné a bevándorlók számára a különböző előjogok biztosítását. Ilyen például, hogy lényegében ugyanolyan szolgáltatásokra lenne jogosult egy illegális bevándorló a befogadó állam részéről, mint amire egy adófizető, dolgozó állampolgár. De a csomag tartalmazza, hogy képzési programokban készítenék fel a migránsokat az utazásra. Azaz lényegében ezáltal is ösztönöznék azt, hogy hagyják el hazájukat. Nem csoda hát, hogy már júliusban kilépett hazánk a csomag előkészítési szakaszából, amelyet azóta számos másik ország is követett.

Az Európai Unió is sorra áll elő a „jobbnál jobb” ötletekkel. December elején újra szavazhat az EP a migránsvízumok ügyében, amely alapján a külképviseletekről, ellenőrzés nélkül, gyorsított eljárás keretében hozhatnák be a bevándorlókat az EU-ba. Nem törődve semmilyen biztonsági kockázattal, és ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen korábban az Origo is megírta a név nélküli, migránskártyák ügyét, amely szintén kiváló meghívó a bevándorlóknak. (Origo: Erőszakkal akarják lenyomni az európaiak torkán a migránsok befogadását)

Mazsihiszes szómágia?

A zsidó szervezet több mint 3,2 milliárdos állami támogatást kaptak, amelyből egész eddig csak 1,2 milliárddal sikerült elszámolniuk.

Ezeket az összegeket a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására és az Együttélés Házának kialakítására kapta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Az Emmivel kötött szerződés szerint az első ütemét a munkálatoknak 2016. december 31-éig volt ideje befejezni a szervezetnek, ám a kontraktus szerint ezt már fél évvel előbb, július 31-éig meg kellett volna tenniük.

Ám nem csak a számokban, hanem a szavakban is több furcsaságot is fel lehet fedezni: míg Heiszler András, a szövetség elnöke többször azt nyilatkozta, hogy az Együttélés Háza a zsidó-keresztény együttélést kívánja bemutatni, addig Kiss Henrietta, frissen kinevezett projektfelelős és alelnök szerint a Gyöngyösről átvett ötlet nem a két vallás együttéléséről fog szólni. (Lokál: Mazsihiszes szómágia és számmisztika)

Bréking nyúz, 2018. november 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 arról ír az alternatív valóság iránt érdeklődő olvasóinak, hogy Heller Ágnes náci, mert faji alapon kategorizálja a Magyarországon élőket. Az ajkai kórházból távozó botránydoki fejbe lövetné a miniszterelnököt és túlaltatná a fideszeseket. Soros-alap jöhet létre az EU-ban, hogy legálisan érkezhessenek a migránsok tömegei Európába.

Heller Ágnes a baloldali Hitler?

A baloldali Vénusz szerint Orbán faji alapon kormányoz, mert csak a magyarokhoz szól. Ettől a perctől kezdve nyugodtan tegyünk egyenlőségjelet Heller Ágnes baloldali filozófiája és Hitler nemzeti szocializmusa közé. Mindkettő a faji hovatartozásról elmélkedik, valamint mindkettő kacérkodott a szélsőjobbal.

Heller Ágnes telesírta a francia, macronista sajtót régi SZDSZ-es tirádákkal. Ám az interjú egy adott pontján elég durva náci szöveget húzott elő, elkezdte önhatalmúlag, faji alapon kategorizálni a Magyarországon élőket. (888: Heller Ágnes elég súlyos náci szövegeket tol)

A botránydoki fejbe lövetné a miniszterelnököt és túlaltatná a fideszeseket

Emlékeznek még Dombóvári Zalánra? Ő az az aneszteziológus orvos, aki elsőként mondott fel az ajkai kórházban, majd néhány hónappal később a kollégái is követték, csak előtte még megzsarolták a főigazgatót, hogy ha nem kapnak milliós béremelést, akkor kollektívan távoznak. És így is tettek.

Barátai körében, a hírhedt milliós béremelést követelő teammel “jelentkezett újra” az az aneszteziológus orvos, akinek gyalázatos, obszcén és fenyegető kijelentései országos botránnyá dagadtak a közelmúltban. Dombóvári Zalán, aki a kormánypárti politikusok napi szintű becsmérlése mellett arra is büszke, hogy “túl tudná altatni a fideszeseket”, boldogan ölelkezik az ajkai kórházban felmondott kollégáival azokon a fényképeken, amelyek pénteken este készültek az egyik helyi kocsmában.

Bár távozásuk meg sem rengette az intézményt, hiszen néhány héten belül pótolták őket kiváló szakorvosokkal, nem adták fel. Egyenpólót is készíttettek, amelyet a buliban viseltek, a következő felirattal: “I am a Jedi, a team visszatér.” Ebben a pólóban pózolnak a Facebookra feltöltött nyilvános fényképeken. (PestiSrácok.hu: Hadüzenet? – A fideszeseket halálba altatni kívánó Dombóvári csapata “Jediként” térne vissza)

Soros-alap jöhet létre az EU-ban, hogy legálisan érkezhessenek a migránsok tömegei Európába

Az amerikai bevándorláspárti üzletembernek úgy tűnik, minden összejön: tegnap Brüsszelben Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság (EB) alelnökével egyeztetett, ma már egy Soroshoz köthető európai parlamenti képviselő a migráció legális csatornáiról beszélt, és minden eddiginél durvább programot hirdetett. Léteznek ekkora véletlenek? Dehogy!

Egy teljes nap sem telt el brüsszeli látogatása óta, és kedden már megszületett a Mesterterv: a Soros-alap. Miriam Dalli máltai szociáldemokrata jelentéstevő azt mondta az Európai Parlament bizottsági vitájában, hogy fontos, hogy az unió megteremtse a migráció legális csatornáit, ezt pedig szerinte úgy lehetne a legegyszerűbben megvalósítani, ha a következő hosszú távú uniós költségvetés részeként az Európai Unió (EU) létrehozza a Menekültügyi és Migrációs Alapot. (Origo: Soros Brüsszelben járt, máris a migráció legalizálásáról beszélnek)

Bréking nyúz, 2018. november 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz frakciószóvivője a Hír TV-ben elpanaszolta, Magyarország nem kap választ arra a kérdésre, hogy hány név nélküli bankkártya került a migránsokhoz és azokon mennyi pénz van. Gulyás Gergelytől pedig azt tudhattuk meg, hogy a Soros-Sargentini jelentés az eltérő gondolkodást bünteti. A 888 leleplezte, hogy a baloldali féknyúz lapok a románok iránt rajonganak.

Halász János szerint hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a migránskártyák

Brüsszel önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra, de Magyarország nem kap választ arra a kérdésre, hogy hány darab név nélküli bankkártya került a migránsokhoz és azokon mennyi pénz van – mondta a Fidesz frakciószóvivője.

Halász János szerint hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a migránskártyák, mert terrorcselekményekre is felhasználhatják. A politikus hozzátette: az egyik nyilvános brüsszeli beszámoló szerint csak tavaly 58 millió eurót, vagyis 18 milliárd forintot osztottak szét ilyen módon. Egy másik migránskártya-programba pedig Soros György fizetett be 500 millió dollárt, vagyis 150 milliárd forintot. (Hír TV: A töredékét sem látni, mennyi pénz folyik el a migránskártyákra)

Gulyás Gergely: Magyarország példamutató módon járt el a migráció ügyében

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki konferencián beszélt a migrációs válságról és a Soros-Sargentini jelentésről. Szerinte a jelentés az eltérő gondolkodást bünteti, ráadásul a hazánk elleni bírálatok azért is jogosulatlanok, mert Magyarország volt az egyetlen olyan állam, amely példamutató módon járt el a migráció ügyében.

A migrációs válság kapcsán az unió vezetői a jogtiprás oldalára álltak, az Európai Bizottság leplezetlenül politikai szerepet játszott.

A holland zöldpárti képviselőnő befolyásolni akarja a független magyar igazságszolgáltatást. (Origo: A Soros-Sargentini jelentés az eltérő gondolkodást bünteti)

A baloldali médiumok teli torokból bezzegromániáztak

Pár héttel korábban a hazai baloldali médiumok teli torokból bezzegromániáztak, de mára kiderült, hogy a románok iránti rajongásuk megint alaptalan volt.

A hazai baloldali féknyúz lapok hatalmas kárörömmel még arról írtak, hogy Románia elhúzott mellettünk.

Persze, mindez hazugság volt!

A történelem és a realitás már megint szájon vágta a vágyvezérelt baloldali újságírást, és mára kiderült, hogy a román minimálbér fényévekre van a magyartól, és ráadásul nem is emelik meg.

A román pénzügyminiszter pénteken ugyanis kijelentette, hogy a tervezett emelés elmarad, mert egyrészt a vállalkozásokra óriási terhet ró, másrészt pedig a gazdasági mutatók egyelőre nem indokolják. (888: Csak baloldali médiahekk volt a román béremelés: a valóságban nem történt ilyen)

Bréking nyúz, 2018. november 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba. A bukott német kancellár elképesztő hazugságturnéba kezdett. A Bábszínházat is elérte szexuális aberráció.

Hidvéghi Balázs: szándékos akció a migránsok beszállítása Európába

A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában.

„…egy szervezett, szándékos akcióról van szó” – mondta. Példaként az egyik Soros szervezet, az Advocats Abroad akcióját hozta fel, akik arra képezik ki a migránsokat, miként vezessék félre a hatóságokat, hogy mit mondjanak, amikor menedékkérelemért folyamodnak.

„Kerek perec elhangzik, hogy azt kell mondaniuk: üldözött keresztények és még azt is megmutatták nekik, hogyan kell imádkozni” – mondta.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor a Földközi-tengeren keresztül humanitáriusnak mondott, de valójában az embercsempészekkel együttműködő hajóhad több ezer embert szállított Olaszországba. (hirado.hu: Migránskártyák: Szervezett politikai akció zajlik)

Merkel a teljes csőd szélén

A bukott német kancellár, úgy tűnik, megpróbálja a múltat végképp eltörölni: elképesztő hazugságturnéba kezdett.

Angela Merkel a teljes csőd szélén van, hiszen pártszövetsége súlyos népszerűségvesztést könyvelhetett el a bajorországi és hesseni tartományi választásokon. A fentiek hatására Merkel október végén bejelentette, hogy nem indul többet a CDU elnöki pozíciójáért, és 2021 után semmilyen politikai tisztséget nem vállal. Ahogy korábban már írtunk róla, Merkel bukásához egyértelműen a bevándorláspolitikája vezetett, azaz, hogy feltétel nélkül bevándorlók százezreinek küldött meghívót a „Willkommenskultur” és a „Wir schaffen das” jelszavai mögött. A kancellár miután látta, hogy ez a politika nem jött be, úgy tűnik, új hobbijaként a valóság és a közelmúlt elferdítésébe, azaz nyilvános hazudozásba kezdett mind a saját politikája, mind a Magyarországon épített kerítés és határvédelem kapcsán.

…azt találta lódítani, hogy nem az ő Willkommenskultur politikája, illetve a menekülteknek meghívót küldő 2015-ös nyilatkozatai a felelősek Németország és Európa bevándorlókkal történő elárasztása miatt, hanem a magyar határkerítés, illetve, hogy az szerinte későn épült meg.

Merkel, aki most azt hazudja, soha nem ellenezte a kerítést, sőt valójában csak az volt a baja, hogy nem épült meg előbb, valójában akkor azt mondta: a kerítések nem állítják meg a migránsokat. (Origo: Merkel szánalmas végnapjai)

A Bábszínházat is elérte szexuális aberráció

Ezzel a címmel érkezett meg Szakács Árpád kulturális diktatúráról szóló sorozatának legújabb része a hétvégi Magyar Időkben. A szerző ezúttal a Bábszínház bicskanyitogató új darabjáról mesél, amelyet teljesen véletlenül Alföldi Róbert rendezett.

Ez a példa sajnos közel sem az egyetlen: a szerző a kultúrharc kapcsán felhozza példának a Kerekasztal Színházi Nevelési Központot is, amelynek keretein belül “a balliberálisok erőfeszítés nélkül megoldják a fiatal magyar korosztály nevelését, a magyar állam pénzéből”. (PestiSrácok.hu: Alföldi és a szexuális aberráció a Bábszínházban, természetesen a kultúra jegyében)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK