[NO COMMENT] Kifütyülték Orbánt a cseh tüntetők
[NO COMMENT] Kifütyülték Orbánt a cseh tüntetők – a magyar miniszterelnököt tüntetők várták a prágai opera megnyitóján
Közzétette: Euronews magyarul – 2020. január 5., vasárnap
Megújult a prágai opera // The renewed Prague State Opera
Megújult a prágai opera // The renewed Prague State Opera
Közzétette: Orbán Viktor – 2020. január 5., vasárnap
Örömmel olvastam Orbán brüsszeli sajtóértekezletéről, ahol kijelentette, hogy a hazai klímacél-vállalással kapcsolatban, pontos menetrenddel rendelkezünk és ehhez megvan az anyagi fedezetünk is, ráadásul ezen költségek nem érintik a lakások rezsiköltségét. Megnyugodtam. Nyugalmam nem tartott soká mert a klímacélok kijelölése további húsz évre már veszélyeztetné járulékos lakhatási költségeinket s pont ezért figyelmezteti a Európa tévelygőit: „de arra vigyázni kell, hogy a klímacélok elérése ne eredményezze a lakások rezsiköltségének növelését.”
Nem probléma, ha olvadnak a gleccserek, ha árvizek pusztítanak, ha kontinensnyi területek sivatagosodnak el, ha szárazságról és vízhiányról valamint gyilkos hőhullámok fenyegetéséről kellene közös stratégiát kialakítani. Nekünk úgyis van saját határkerítésünk az ott portyázó éber őrségen túl még a katonaságot is odavezényeltük, tehát biztonságban vagyunk, amit a két nagybecsű biztonságpolitikai szakértőnk garantál, nevezetesen Nógrádi és Spöttle urak. Így senki nem gátolhat meg keresztényi kötelességeinek teljesítésében: mi, akik kerítésünkkel megvédtük a menekültektől Európát, most megvédjük a magyarok jól megérdemelt rezsicsökkentését is, ami nem az olcsó rezsiköltségekben mutatkozik meg, hanem abban, hogy a piacon elérhető árnál lényegesen magasabban tartjuk az energiaárakat!
Felelős miniszterelnökünk a 2050-es céllal, a vállalásokkal egyetért, „De amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk. Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!” – mondta.
Csak nem képzeltük, hogy a presztízsberuházásaink, pillanatnyi politikai hasznunk bármelyikéről is lemondanánk azért, hogy évenként csak kishazánkban néhányezer polgár ne haljon meg a környezetszennyeződés az időjárási viszonyok elviselhetetlenségének okán (nem említve, hogy akkor még nem is vizionáltunk gyerekeink, unokáink életéről) az nagyon téved, a rezsicsökkentés családsegítő vívmányát nem adhatjuk fel.
Nekünk „Magyarország az első”.
Különben is: „Nyitottak vagyunk, tárgyalni fogunk.”
Lefordítom magyarra: ha az Unió garantálja Miniszterelnökünk családjának és csatlósainak további feltőkésítését, akkor és csakis akkor tárgyalni is hajlandóak vagyunk.
Pénzről, csakis a pénzről.
A sorozat első része itt található.
„Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a visegrádi összefogás áttörő győzelmét hozta a mögöttünk hagyott uniós csúcs. Brüsszelben nemcsak a magyarokat és Magyarországot sértegető, korrupciós ügybe keveredett Manfred Webert sikerült megbuktatni, hanem az is eldőlt, hogy Soros György legfőbb szövetségeséből, Frans Timmermansból sem lesz bizottsági elnök. (Origo)
Persze tudjuk, a V4-ek meg Orbán tenyeréből esznek és Orbán szavait isszák.
A kormányfő azt is vállalta, hogy nem lesz olyan vezetője az uniónak, aki ne adná meg a tiszteletet Magyarországnak. E fenti mondattal teljesen egyetértek.
Senki nem is sértette meg a magyarokat, minden negatív megjegyzés Orbánnak és kormányának szólt. Azért ne legyünk büszkék magunkra, sajnos mi magyarok is felelősek vagyunk azért, hogy harmadszorra is hagytunk egy ilyen kormányt kétharmaddal garázdálkodni a mi nevünkben.
Még jó, hogy van egy Macron nevű francia, aki nem átall egy olyasfajta Európát álmodni nekünk, ahol nem elég, hogy demokratizmus van, de még a liberalizmus is felüti elképzeléseiben a fejét. Neki elvi okokból nem felel meg Manfred Weber, nevezetesen azért mert – szerinte hibásan – sokkal inkább a német érdekek képviseletében jelentkezett az elnöki pozícióra, mintsem egy egységes európai vízió megvalósításának érdekében.
(Ez egyébként nagyon okos mondat volt tőle, mert nem csukja be a további tárgyalások előtt a kaput, sőt pozíciót vesz fel a folytatáshoz!)
Tehát Macron nem Orbán platformján utasítja el Webert, sőt kikötötte, hogy míg a Fidesz az EPP tagja, nem is tárgyal megállapodásról. ne legyenek kétségeink: amennyiben a jövő hétvégére összeáll egy bármilyen megállapodás-csomag a fontosabb pozíciók betöltéséről abban a Fidesznek egy mikronnyi szerepe sem lesz!
Miniszterelnökünk a saját jól felfogott érdekében szavazott a fenti két politikus ellen, mert nagyon jól tudja, hogy az előbb említett urak kitennék Őt és pártját bármelyikük demokratikus pártcsaládjából.
A nagy örömködés közepette arról megfeledkeznek a most Weberék elbukásának élharcosai, hogy ha maradnak is a Néppártban, annak frakcióvezetőjét továbbra is Manfred Webernek fogják hívni, akit Angela Merkel az utolsó leheletéig támogat, s akiről köztudott, hogy idővel megbocsát, de nem felejt! Az pedig nem túl jót jelent Magyarországnak.
Pávatánc bezárva.
A Frontexnek kezdetben csak 750 embere volt, akik nyilvánvalóan túlságosan is kevesen álltak rendelkezésre a migrációs problémák megoldására. Most komoly pénzt kaptak az Európai Uniótól, és ezért sokkal nagyobb szerepet is vállalhatnak magukra.
Fabrice Leggeri főigazgató elmondta, hogy az EU tagállamok eltérően ítélik meg a migráns problémát, de abban egyetértenek, hogy meg kell erősíteni az uniós határok védelmét. De ki védje meg a határokat?
A magyar miniszterelnök azzal vádolta Brüsszelt és a Frontexet, hogy át akarják venni a határvédelmet a magyar hatóságoktól. Ezzel szemben Fabrice Leggeri főigazgató a feladatok megosztásáról beszél. Azt hangsúlyozza, hogy a nemzeti határőrségek sokkal több embert jelentenek az Európai Unióban mint a Frontex. Jelenleg a határőrségek összlétszáma az Európai Unióban több mint 115 ezer fő. Ehhez képest a Frontex erők létszáma 10 ezer, de ezt is csak 2027-re érik el. Még ennek a 10 ezer főnek is csak nem egészen egyharmada – 3000 ember – lesz Frontex határőr. A többiek olyan nemzeti határőrök lesznek, akiket a Frontex is kiképzett.
Ők segítik a nemzeti határőrségeket abban, hogy a nemzetközi előírások szerint hajtsák végre a külföldiek beléptetését az uniós határokon. Ennek megfelelően a Frontex költségvetése 94 millió euróról 340 millióra emelkedik.
Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnökasszonya szeretne egységes uniós álláspontot kialakítani a migráció ügyében. Ezért támogatja a Frontex megerősítését, mert ez egységes gyakorlatot jelenthet valamennyi uniós határon.
„Jelenleg csakis a tagállamok hozhatnak olyan döntéseket, hogy egy bevándorlót visszafordítanak a határon. Nekünk szükségünk van európai döntésre ebben az ügyben, hogy hatékonyak legyünk” – nyilatkozta Fabrice Leggeri főigazgató a brüsszeli Politiconak.
A lap emlékeztetett rá, hogy Ókovács Szilveszter intendáns csupa fehérbőrű énekesre osztotta a szerepeket, ami ellentétes George Gershwin kinyilvánított szándékával (Ira Gershwin, szerk.), de most 15 énekes afroamerikainak nyilvánította magát. „Nehéz megállapítani, hogy a 15 művész mióta érzi magát afroamerikainak, hiszen az 1870 körül, Amerikában játszódó opera már egy éve műsoron van” – írta a szerző.
Mivel a jogok tulajdonosai most peres úton akarnak ez ellen fellépni, az újabb előadások előtt nyilatkozatot tett aláírásra a szereplők elé, és a jelek szerint 28 művész közül 15 aláírta, hogy „az afroamerikai származás és tudat identitásuk elválaszthatatlan részét alkotja”. „Mármost Ókovács Szilveszter Orbán Viktor közeli barátjának számít. Orbán és kormánya fáradhatatlanul azon van, hogy idegengyűlölettel, rasszizmussal és antiszemitizmussal szerezzen jó pontokat szavazóinál. És akkor most
a budapesti énekesek hirtelen afroamerikai származást és tudatot növesztettek?”
– tette fel a kérdést a cikk szerzője. Magyar sajtóértesüléseket idézve hozzátette, hogy a művészekre erős nyomást gyakoroltak.
Az Index című portál kérdéseire ellenkérdésekkel válaszolt, az egyikre így hangzott: „Vajon élhetne-e Magyarországon 15 nem fehérbőrű művész, aki alkalmas lenne arra, hogy fellépjen az operaházban?” A cikk szerzője szerint ez annak beismerése, hogy – az Orbán kormány politikájának tükrében – ez mostanra valóban már aligha lenne lehetséges. Végül az írás megemlítette, hogy a Magyar Állami Operaház tavaly nyáron már az újságok címlapjára került, amikor levette a műsorról a Billy Elliot című művet, mert kormány közeli reakciós csoportok ara figyelmeztettek, hogy a darab homoszexualitásra indíthatja a fiatal nézőket.
A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével, és a többi tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a 20. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.
Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.
Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét:
az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak.
Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem is volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat. Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és – egyelőre – nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégiscsak a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.
Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekhez nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – azaz a zsidók – ellen uszít. Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is tartozik. A Jobbik időközben rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő számára, hisz azt a teret a Fidesz tölti ki.
A másik oldalon álló árulók és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, mint ők; és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is. Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása a rafináltság jele és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha az személyes előnyöket szül. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik. Vagyis: huszároknak érzik magukat, de úgy élnek, mint a betyárok.
A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja:
a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel.
Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét. Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.
Rámutatott:
Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.
A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de
a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.
„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.
Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.
Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be.
És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.
Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat. Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még – figyelmeztetett a szerző.
Javasolta továbbá, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére, és senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül.
Szorgalmazta azt is, szüntessék meg a migránskártyákat és a migránsvízumot, Brüsszel pedig ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítse meg a határvédelem költségeit.
Orbán Viktor végül követelte, hogy Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát, és bevándorlást ellenző vezetők álljanak az EU-s intézmények élén.
Szavai szerint ezek azok a pontok, amelyek a legszükségesebbek a bevándorlás megállításához és a keresztény kultúra megőrzéséhez. Kérte egyúttal a választókat, hogy aláírásukkal támogassák majd ezt a programot.
Hangsúlyozta: a brüsszeli elit hatalmi törekvéseit meg kell fékezni, a bevándorlást meg kell állítani.
Kifejtve: a tét az, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek-e az EU-nak; Európa marad-e az európaiaké vagy átadjuk a helyet egy más civilizációból érkező tömegnek; megvédjük-e a keresztény, európai kultúránkat vagy átadjuk a terepet a multikulturalizmusnak.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az európai elittel szembeni elégedetlenség legfőbb forrása ma Európában a migráció kezelése. Európát ma népvándorlás fenyegeti, ez nem egyszerűen migrációs válság, hanem népvándorlás – fejtette ki, úgy értékelve, a népvándorlás legfőbb oka, hogy Európán kívül sokkal több gyermek születik, mint Európában, így a migrációs válság fő oka belül keresendő. „Azért nem születnek nagyobb számban gyermekek Európában, mert a mi kontinensünk kulturális meghasonlással és identitásválsággal küzd” – fogalmazott.
Azt is hangsúlyozta, hogy Európa, ha akarná, meg tudná állítani a tömeges migrációt, de kísérletet sem tett rá, sőt az EU jelenlegi vezetése támogatja, ösztönzi a migrációt.
Kifogásolta továbbá, hogy Brüsszelben semmit sem hallani családpolitikáról, viszont nap mint nap hallani a legális migráció fontosságáról. Úgy fogalmazott: a legális migráció programja valójában egy európai népességcsere programjának a fedőneve, ezzel kell szembenézni a választáson.
„Mi, magyarok ezer éve élünk itt, a Kárpát-medencében (…), és szeretnénk még legalább ezer évig itt is maradni, megőrizni a határainkat” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: „azt szeretnénk, ha a következő generációk, gyermekeink, unokáink ugyanúgy szabadon dönthetnének az életükről, ahogyan mi is”.
A miniszterelnök kitért az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz viszonyára is, amit úgy kommentált: „a mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt”. A választás után meglátják – folytatta -, merre fordul az EPP, most azonban úgy tűnik, balra, liberális irányba, liberális európai birodalomépítés és a bevándorlók Európájának irányába fordul. Ha erre fordul, biztosak lehetnek benne, hogy a Fidesz nem fogja követni – biztosította hallgatóságát.
Manfred Weber EPP-frakcióvezető, csúcsjelölt minapi nyilatkozatait kedélyeket és nemzeti önérzetet borzolónak nevezte, úgy fogalmazva, nem csoda, ha egyre többen mondják és írják, „kifelé”. A kormányfő azonban türelmet kért, hozzátéve, hogy a megfelelő időben és a nemzeti érdekek alapján dönteni fognak.
Beszédében Jean-Claude Juncker leköszönő európai bizottsági (EB) elnököt tőrőlmetszett szocialistának nevezte, akinek – mondta – döntő felelőssége van a Brexitben, a migrációs invázióban és a Közép-Európa és Nyugat-Európa közötti súlyosbodó konfliktusban.
Szavai szerint „a brüsszeli elit készülékében van egy hiba”, Brüsszelben ugyanis létezik egy „buborék”, egy virtuális világ, amely nem akarja figyelembe venni a realitásokat. Ezért fordulhat elő szerinte, hogy a katolikus bajor Weber sértegeti a magyarokat. Egy „brüsszeli bajor” tehet ilyet, de egy „müncheni bajor” biztosan sohasem tenne így – fogalmazott.
Emlékeztetett, hogy Magyarországnak 9 éve vannak vitái Brüsszellel, ezek pedig mindig arról szólnak, hogy a magyar kormány nem hajlandó azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó.
Úgy összegzett, a Juncker-féle bizottság ötéves mérlege: „az angolok kimennek, a bevándorlók pedig bejöttek”.
Bírálta az „Európai Egyesült Államok” tervét is, amelyet úgy jellemzett mint a brüsszeli elit hatalmi törekvése a nemzetállamokkal szemben.
Orbán Viktor több adatot is ismertetett egy európai szintű Századvég-kutatásból, amely szerint mára az uniós lakosság elveszítette a bizalmát abban, hogy a következő generációk élete jobb lesz, mint a mostanié, „az európai álom megtört”, a pesszimisták tábora pedig a nyugati-európai államokban magasabb. Idézte továbbá azt a számot, hogy a többség szerint – Magyarországon az arány 80 százalék – meg kellene őrizni a keresztény kultúrát, hagyományokat.
Az európai emberek nem akarnak bevándorlást – értékelt, jelezve, hogy Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt azonban akar, az egyik ezzel kapcsolatos nyilatkozatát pedig marxista-szocialista szövegnek minősítette. „Érthető is, ha Juncker és Timmermans urak sülve-főve együtt vannak. A kérdés csak az, hogy bútorozhat össze egy ilyen emberrel a néppárti Manfred Weber” – mondta.
Szavait azzal zárta: „mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án” a választáson, hogy a végső szót nem a Soros-féle NGO-k és a brüsszeli bürokraták, hanem az emberek mondják ki a szavazófülkékben.
Országos aláírásgyűjtő akciót indít a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák a miniszterelnök ma bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.
Hangsúlyozta, az előttünk álló európai parlamenti választások tétje nagyobb, mint eddig bármikor. Olyan Európát és Magyarországot szeretne a kormányzó párt, amely nemet mond a bevándorlásra, megvédi az európai keresztény értékeket, hagyományokat és erős nemzetekből áll. (MTI)
Magyarországnak együgyű kormányfője van – írja Gyurcsány Ferenc. A DK vezetője szerint Orbán „a világ és Európa gondjaiból csak a menekültek jelentette kihívást látja. Aki csak ezt látja, az elárulja a hazáját. Mert a magyar emberek és magyar családok szaporodó gondjai, a csapnivaló oktatás, a válságban lévő egészségügy, a drámai elvándorlás gondjai nem oldhatóak meg sem brüsszelezéssel, sem sorosozással, sem a mára nem létező menekültválság rémének felfestésével.”
Az MSZP és a Párbeszéd a Bálnánál akciózott, Ujhelyi István és Tordai Bence sajtótájékoztatót tartott még Orbán beszéde előtt. Ujhelyi rögtön azzal kezdte, hogy a bálna egy gerinces állat, ehhez képest most azért vannak ott, hogy a gerinctelen Orbánról beszéljenek. A liberálisból lett konzervatív Orbán újabb pálfordulásra készül, mondta a szocialista politikus.
Az LMP szerint Orbán Viktor klímabűnöző. Vágó Gábor szintén a Bálnánál mondott beszédet, szerinte „egyértelmű, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az autógyárak mellett van, és nem az emberek egészsége mellett”.
Mindenekelőtt, mert a kampányt tervezők, először az elmúlt szűk harminc esztendőben, a legkisebb mértékben sem vették figyelembe a választói akaratot, azt, hogy mit is akar az istenadta rommagyar plebs, így egy másik ország (nevezzük ezt akár anyának is – jól is hangzik ez oroszul, ahonnan a modell, aszongya: matushka Rossiya – számunkra külföld) vezérének szájíze a kampány stílusa. És csupán Orbán Viktor árnyékában fognak csápolni helyi vezéreink, akik már formálisan sem a választóik, hanem Budapest fele „beszélnek el” – kinyújtott tenyérrel a bukaresti hatalmasok fele is –, bizonygatják hűségüket, versenyeznek az autokrata hatalmasok kegyeiért. De éppen a Fidesz és Orbán Viktor, mondjuk úgy szépen, rendkívüli helyzete az EPP-ben, az EP-ben és NATO-ban, úgy általában Európában és a politikai nyugat országaiban, megrendült. Élesebben, de a valósághoz közelebbi megfogalmazásban
–, hanem egyre inkább szellemi/eszmei légkörét tekintve lett a legalacsonyabban iskolázott és leghiszékenyebbek szintjére módszeresen, programatikusan, szabott.
A mai magyar rendszernek és vezérének semmi esélye nem maradt arra, hogy a kampányban vagy azután Európa sorsának alakulásába érdemben beleszólhasson, még abban a mértékben sem, ami a múltban – és mindenekelőtt a Kádár-rendszer „szelíd-szalonképesebb” korszakában, a „gulyáskommunizmus” idején – megvolt.
Orbán európai hitele elfogyott, trükkjei, putyinista fogásai lelepleződtek, túllépett rajta a történelem, még akkor is, ha ezt be nem vallja, ha úgy is tesz, mintha esélye lenne az illiberális fordulatra.
Saját, kezdetben, vagy túl sokáig is, őt nagyon is kesztyűs kézzel kezelő pártcsaládja tette végül taccsra. Az EPP zárta karanténba – akárhogy is próbálják ezt politikai kommunikációval, alternatív tényekkel és posztigazságokkal elfödni, mondván, hogy önfelfüggesztés történt –, hogy még kampányidőben is érezze:
És amikor már a Visegrádi négyek konjunkturális kohéziójának is vége szakadt, mert Orbán ott is túl radikálisnak tűnt, az alt-right és a putyinizmus szóvivőjének, akkor most Balkán-bajnok szeretne lenni, ha lehet, de a kilátások itt is borúsak. Ma sem Szlovákia (újonnan megválasztott elnökasszonya révén biztosan nem), Csehország vagy Lengyelország (ahol az őszi választások a Kaczyinszki-buktát vetítik előre) nem követi a putyinizálódás útját, amit Orbán tanácsadói „illiberális államnak” neveztek el nemrég. Maradt a román hatalom a Dragnea and Co esetleges szövetségesnek, csakhogy itt bonyolultabb a hatalom helyzete és nincs kétharmad, ami mindent vinne. De van államelnök, aki mindeddig ellenállt a demokratikus intézmények végletes kiürítésének és a fékek és ellensúlyok rendszere kiiktatásának. Határozott lépéseket tett a román hatalom, nem kis valószínűséggel a Fidesz itteni fiókpártjainak kezdeményezésére/közvetítésével is, az orbánizmus irányában, de a folyamat bukdácsol, és könnyen lehet, hogy lassan vége szakad. Szóval nem véletlen, hogy bejelentették, hogy Orbán Erdélyben fog kampányolni május elején (az időzítés minden bizonnyal arról is szól, hogy ha nacionalista ellen-hullámokat kavar, akkor azt még használni lehessen, „lemenni kutyába” és román-ellenes jelszavakat hangoztatva, a szavazókat ijesztgetni a kampányfinisben).
Kezdjük az elvi résszel, ami helyből zavaros, sőt ellentmondásos, mert nem jelent semmi különöset a köpönyegforgatás Orbánnak (hajaj, az csak igazán az eleme), hogy most elkezdjen hirtelen az EU és annak fontosságáról papolni, csakhogy. Ez biza hiteltelen, különösen abban a (neo)tradicionális közegben, amit a rommagyarság többsége magáénak vall: az orbáni PR, és populista politikai diskurzusai – befogadó oldalon – „tanult cinizmus”-ra apellálnak. Abban a közegben működnek, ahol a kommunikáció tartalma lényegtelen, változó, sőt önellentmondó is lehet, mert az emberek, a vezéren kívül, „úgymond semmiben sem hisznek”, és sajnos ez ma a magyarországi közeg. Nem mintha a rommagyar politikai klíma nem lenne paternalisztikus, ahol a többség egy autokrata vezér szavát lesi. De egyfelől Orbán szpícs, és bankett után hazamegy, és hozzá fogható helyi vezér, karizmatikus politikus (Kelemen Hunor például évek óta – amióta egy Sepsiszentgyörgyi rendezvényen kifütyülték – ódzkodik a spontán népfürdőtől), nincs. Ezért, hogy úgy mondjam, a rommagyar választó még szó és tartalomfüggőbb, konkrétabb, kézzelfoghatóbb ígéreteket vár. Másfelől, és ezzel összefüggésben,
(ne áltassuk magunk, ez sokaknak nagyon tetszett errefele is). És most ha egy-egy egyszeri fellépésben az EP-s szavazásra buzdít, az biza bizarrul fog hangzani, faramuci egy helyzet. Ne feledjük azt sem, hogy az Orbán föllépéseit az a Fidesz fiókpárt szervezi, amelynek népszerűsége meredeken csökken, amelyre csak legyintenek, és ezt a kiábrándultságot az EP választásokkor lehet a leginkább megmutatni – nem is azzal, hogy más pártokra szavaznának, hanem, az abszenteizmussal –, mert Brüsszel messze van, és az ottani képviselők (a meglevők, hogy a potenciális újakról már ne is szóljak) kvázi ismeretlenek.
De vessünk egy tekintetet az úgynevezett technikai kérdésekre, amelyek azt fogják eredményezni – nagy valószínűséggel –, hogy azok is megzavarodnak, akik eddig valahogyan tudomást szereztek, az EP szerepéről, működésmódjáról, lehetőségeiről, stb. Mert most Orbán és határon túli csatolt részei úgy kommunikálnak, mintha az EP-ben létezhetne „Kárpát-medencei magyar összefogás”, vagy mi. És mintha a megválasztott képviselők nem saját, illetve pártcsaládjuk véleményét, hanem nemzetüket/államukat, vagy valamiféle nemzeti együttműködést képviselhetnének az EP-ben. Az EP a szó szoros értelmében parlament, azaz alapja a képviselők szabad (nem imperatív) szavazata, illetve az ott képviselt pártokból összeálló frakciók egyeztetett szavazatai. Márpedig most éppen az a helyzet, hogy Orbánnak nincs frakciója az EP-ben, a Fideszt ugyanis felfüggesztette saját pártcsaládja és ezért egyelőre a senkiföldjén, elszigetelve és magányosan bolyong, a szélsőséges, EU-ellenes pártok irányába, illetve keletre, Putyinra tekintgetve.
Az a valós helyzet, hogy egyelőre a Fidesz határon túli (illetve inneni) szatellitpártjai, beleértve a KDNP is, az EPP-hez tartoznak, míg a Fidesz többé-kevésbé nem, illetve nincs beleszólása a pártcsalád kampányába.
Azt mondja Kelemen Hunor, hogy pártjának „biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével”, azaz ő maga is óvatosan fogalmaz, és persze félrevezetően, hiszen úgy tesz, mintha nem Orbán diktálna. Sőt, egészen biztos, hogy Orbán azt mond majd, amit csak akar, az itteni kampányban is, és nem kizártak meglepetések, ahogy az már itteni megszólalásaikor történni szokott (az idén két tusványos biztosít pódiumot a populista idólumnak). Orbán biztosan elviszi a showt, ő lesz a bálkirály, ahol és amikor részt vesz itteni kampány-rendezvényeken. Csakhogy jönnek a hétköznapok és azok másképpen kódoltak: azt minden józan rommagyar szavazó tudja, hogy nekünk nem kevesebb, hanem több EU-ra van szükségünk, és hogy aki az etnonacionalizmust élteti, promózza, az biza a „románok malmára hajtja a vizet”. Aki arról papol, hogy Magyarországon nincs és nem is lesz multikulturalizmus, az itteni gondjaink megoldása ellen lép föl, itt bizony a multikulti a megoldás az interetnikus kapcsolatok „tűrhetővé” tételére, és az idegengyűlöletet nem gyakorolni, hanem valahogyan elviselni szoktuk, megküzdeni vele (ahogy a szakirodalom tárgyalja a kérdést).
Így aztán meglehet nem növeli, hanem az átszavazással csökkenteni fogja itteni fiókpártja(i) esélyét az 5%-os szavazatarány elérésére.
Sorozatban lépnek ki pártok az Európai Néppárt-családból arra hivatkozva: a vezetés sokáig nem volt hajlandó komolyan venni azt a veszélyt, amit a Fidesz jelent, s személyesen Orbán Viktort már rég el kellett volna távolítani abból az együttesből, amelyet befelé rongál, kifelé pedig nap mind nap kompromittál. A sort a Horvát Parasztpárt (HSS) kezdte, a legújabb pedig a belga Humanista Demokratikus Centrum (CHD), mely levelet küldött az EPP elnökének, Joseph Daul-nak arról, hogy nem kíván többé tagja lenni a pártcsaládnak. Ki tudja, mire ez a cikk megjelenik, hánnyal bővül majd a távozók sora.
Ugyanakkor, ha közelebbről megnézzük ezeket a pártokat, azt látjuk, hogy valójában valamennyi apróbb szervezet, ám igen határozott értékekkel és elképzelésekkel. Érdekérvényesítő erejük ugyan kicsi, ám politikai mozgásterük sokkal nagyobb, mint a nagy pártoké, nem is beszélve magáról az EPP-ről.
Az is szembeötlő, hogy csak nekünk, magyaroknak tűnik úgy: döntésük fókuszában a Fidesz néppárti jelenléte állna. Ez közel sincs így, viszont az igaz, hogy az eddigi problémáik, a néppárttal szembeni kritikáik summázataként most mégis egyedül Orbánt és a Fideszt jelenítik meg. Ez egyértelműen arra utal, hogy
Ám az, hogy konstruktív módon járuljon hozzá a közös problémák megoldásához, eleve kudarcos vállalkozás lett volna – legalábbis fideszes logika szerint. Egy ilyen célhoz egy sokkal nagyobb ország miniszterelnöke kellene legyen. Ám még egy apró országgal a háta mögött is tud figyelemreméltót tenni, ha rombol. Hogy ennek az elképzelésnek vannak határai, azt épp most látjuk, de elég lett volna odafigyelni a közel 40 milliós, tényleg nagyon jelentős Lengyelországra, melynek sikerült egy excentrikus, egoista és ostoba politikával magát leküzdenie Orbán jelenlegi szintjére.
Tény persze, hogy Orbán felismerte: az EPP rendkívüli problémákkal küszködik. Ahhoz, hogy a pártcsalád a legnagyobb és legbefolyásosabb frakciót adhassa az Európai Parlamenten belül, tulajdonképpen számos rettenetes politikai formációt kell elviselnie házon beül. Ha valaki azt hiszi, Orbán olyannyira egyedi figura az EPP-ben, az téved;
Orbán mindössze elhitte magáról, hogy ordító egérként elefántnak látszik, s ezt a szerepet a végletekig vitte.
A hozzá hasonlóak megfontoltabbaknak bizonyultak, s most azt hiszem áldják a pillanatot, amikor úgy döntöttek: nem vállalják a kockázatot.
Annyi előnye mindenesetre van fellépésének, hogy megnyitott egy tisztulási folyamatot az EPP-n belül, melyet a pártcsalád vezetése vagy levezényel, vagy ismét szőnyeg alá söpri a gondot. Mindkét esetben veszíteni fog befolyásából. Ha intézkedik – ezt ajánlotta Alexander Stubb, volt finn miniszterelnök, amikor megpályázta a csúcsjelölti pozíciót múlt év nyarán –, akkor rövidtávon, de később korrigálható mértékben csökken ereje és befolyása. Ha ismét csak halogat, ahogy tette azt Manfred Weber eddig – aki végül is elnyerte a csúcsjelölti tisztséget –, akkor viszont hosszú távon az EPP-ből csak egy tájkép marad, csata után. Churchill szavával élve Weber a háború és a becstelenség közül a becstelenséget választotta és ezért most nem kerülheti el a háborút. De még van lehetőség a korrekcióra.
A jelek szerint ehhez biztosan számíthat Orbán Viktorra, aki a közeli napok minden percét kihasználja majd, hogy az EPP vezetésének megmaradt integritását is szétzilálja, terveit felborítsa. Elvégre megkezdődött az 2019-es esztendő európai választási kampánya, melyet Orbán az EPP-vel szemben vív, nem a jövő héten vagy a jövő hónapban, hanem már ma.
Ara-Kovács Attila
Most ismét minden jel arra utal, hogy hamarosan lezárul az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz eddigi meglehetősen „bonyolult” kapcsolata – mégpedig szakítással. Erre mindkét oldalról megérett a szándék. Ahhoz, hogy a további fejleményeket számba tudjuk venni, érdemes újra áttekinteni a Fidesz Néppártól való egyre gyorsuló eltávolodásának rövid történetét.
Ennek legfontosabb eddigi állomása múlt márciusa, amikor a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát. Az előbbi jó szándékát – vagy inkább kiszolgáltatottságát – jelzi, hogy zokszó nélkül tudomásul vették Orbánék narratíváját arról, hogy maguk függesztették volna fel magukat. De ez a nyugati fővárosokból szemlélve nem volt túl nagy áldozat: ott ugyanis mindenki tudta, hogy a Fidesznek ajánlatos adni még egy esélyt, még ha az ahhoz fűződő esélyeket senki szem vette túl komolynak.
A lehetséges szakításra rácáfolni látszott, hogy a magyar kormánypárt ezt követően igyekezett valamelyest visszafordítani az addigi kurzust; maga a pártelnök jelentette ki, hogy a Fideszt továbbra is benn szeretné tartani a Néppártban.
E gesztusok persze nem sokat javítottak Orbánék helyzetén, amit ékesen bizonyított az is, hogy semmilyen érdemi pozíciót nem kaptak, s a biztosjelölt Trócsányi Lászlót már az első meghallgatásán kibuktatta az Európai Parlament egyik szakbizottsága. Utódját, Várhelyi Olivért pedig csak nagyon nehezen, harmadik meghallgatása után engedte át. (Az igazsághoz tartozik, hogy egyik jelölt képességeivel sem volt különösebb baj, a velük kapcsolatos kritikákkal az unió egyértelműen Orbánnak üzent.)
Hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik csak a biztos jelölésével kapcsolatos taktikának tekintették a Fidesz Néppártot illető kritikáinak tavaszi-nyári felfüggesztését, azt az azóta történtek nagyon is igazolják. Bár a háromtagú „Bölcsek Tanácsa” szeptemberben még úgy vélekedett, hogy a tagság felfüggesztésének meghosszabbítását és nem a Fidesz visszavételét javasolják majd a Néppártnak („különben Budapesten elszabadul a pokol”), álláspontjuk közzétételének elhalasztása novemberről most január végére azt sugallta: nincs minden rendben ezzel a javaslattal, s az EPP a Fidesz teljes eltávolítását fontolgatja.
E téren a Fidesz sem viselkedett másként: mintha tálcán kínálta volna ellenfeleinek a vele kapcsolatos bírálatokat. Az EPP újraválasztott frakcióvezető, Manfred Weber gyakorlatilag minden felszólalásában példátlan hevességgel bírálja egy ideje Orbán személyét és pártját, Donald Tusk, a magatehetetlen és elvtelen Joseph Daul helyébe lépő új néppárti elnökről pedig jól lehetett tudni, hogy talán még Webernél is jobban megveti Orbánt. Ez nem is csoda; ahogy nemrég egy interjúban fogalmazott: ugyan nincs senki a Néppártban, aki Orbánt a migrációs politikája miatt szeretné kívül látni a pártcsaládon, hisz az azt tömörítő pártok nézetei is nagyon megosztottak a kérdésben, de annál inkább szeretnék a Fideszt eltávolítani a jogállam leépítése, antidemokratizmusa és populista illiberalizmusa miatt.
A kérdés tavasz óta aktuális s nemigen látszott rá észszerű válasz:
Az Európai Parlament a legalkalmasabb közeg, ami megmutatja, milyen számkivetett egy párt, ha elveszíti pártcsaládjának támogatását. Erre csak ráerősít az, hogy Orbán potenciális szövetségesei csúfosan leszerepeltek a múlt májusi európai választásokon.
Csakhogy ez a vereség Orbán szemében meglehetősen átmeneti. A felmérések azt jelzik: Matteo Selvini populista Ligája ismét az ország legerősebb pártja, s a következő választásokon minden eddiginél eltökéltebb visszatérésre készük. Kérdés persze, hogy egy magát nagy legitimációval újraválasztó olasz politikusnak kell-e egy olyan Orbán, akinek a legitimitását megkérdőjelezi a magyar választójogi törvény átalakítása az ellenzék rovására, illetve az a megtépázott reputáció, amivel a magyar miniszterelnök Európában rendelkezik?
Nehéz ezekre a talányokra választ találni, annál is inkább, mert Orbán állandó rögtönzései nem koherens rendszerre s nem stratégiai célokra utalnak, hanem a pillanat túlélésének szándékára. Tény viszont:
Ám amilyen biztosnak tűnik ma Salvini visszatérése a hatalomba, olyan bizonytalan mindaz, amiben Orbán még reménykedhet. Az Európai Néppárt pedig legkésőbb a múlt nyáron – vagyis az Európai Parlamenti választások után – már felismerte ezt.
Ara-Kovács Attila
