Kezdőlap Címkék Nyers Rezső

Címke: Nyers Rezső

Meghalt Nyers Rezső

0

Az 1968-os gazdasági reformok, az új gazdasági mechanizmus egyik atyja, az MSZP alapító elnöke 95 éves volt.

Nyers Rezső 1923. március 21-én született, fiatal korában nyomdában dolgozott, majd 1940-ben belépett a szociáldemokrata pártba. A háború után a Népszavánál dolgozott, majd az SZDP Pest megyei titkára lett.

A kommunista hatalomátvétel után a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének póttagja lett, 1948 és ’53 között parlamenti képviselő is volt. Közben elkezdte közgazdasági tanulmányait. 1956-ban, a forradalom előtt, rövid ideig élelmiszeripai miniszter volt.

Alapító tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak,

a Kádár-kormányban közellátási kormánybiztos lett, majd a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, valamint egészen 1989-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1958-tól 40 éven keresztül volt parlamenti képviselő.

1960-ban pénzügyminiszterré nevezték ki, hat évvel később pedig tagja lett az MSZMP Politikai Bizottságának.

1968-ban Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével

kidolgozták az új gazdasági mechanizmus nevű reformcsomagot,

amely a gazdasági irányítás és tervezés átfogó reformja volt: csökkent a központi tervezés szerepe, nőtt a vállalatok önállósága; egyes termékek árait a piac határozta meg; rugalmasabb lett a bérrendszer.

Nyers Rezső 1970-ben.
Forrás: Wikimedia Commons

A reformokat a párt konzervatív szárnya hamarosan leállította, Nyers Rezső pedig politikai partvonalra került. 1974-ben távozott a párt KB-titkári pozíciójából, miután a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatójává nevezték ki. Egy évvel később a PB-ből is kikerült.

Az Országgyűlésnek azonban tagja maradt, sőt, amikor a nyolcvanas évek második felében elkezdődött a reformfolyamat, ismét pozíciókat kapott: 1987-ben

az Országgyűlés reformbizottságának elnökévé választották,

majd 1988-ban újra az MSZMP PB tagja és államminiszter lett.

Az Új Márciusi Front egyik alapítója volt, 1989 júniusában pedig az MSZMP elnökévé is megválasztották.

Ugyanebben az évben az állampárt kimondta feloszlását, és

megalakult a Magyar Szocialista Párt, amelynek Nyers Rezső az első elnöke lett.

Egy évig maradt a pozícióban, közben az első szabadon választott parlamentbe is bekerült a párt területi listájáról, majd négy évvel később ugyanígy lett képviselő. 1998-ban visszavonult a politikától.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK