Kezdőlap Címkék NSA

Címke: NSA

Holló a hollónak: amerikai hackerek az USA érdekei ellen dolgoztak

0

Az amerikai hírszerzés, az NSA egykori ászai az Öbölbeli Emirátusok szolgálatába szegődtek, mert remekül megfizették őket a Holló program keretében. Ezt állítja a Reuters hírügynökség, melynek oknyomozó riporterei utánajártak az ügynek.

Exkluzív anyagukban közlik a vizsgálat eredményét: eszerint a 2009 óta működő Holló program számtalan közel-keleti nagyság IPhone-jának a lehallgatására szolgált. Bevetették a Karma nevű informatikai fegyvert, melyet az NSA fejlesztett ki az Egyesült Államokban. Ezzel hallgatták le a többi között Angela Merkel német kancellárt is. Ez akkor derült ki amikor az NSA egyik informatikus sztárja lelépett és Hongkongon keresztül Oroszországba menekült. Edward Snowden leleplezései nyomán Obama elnök bocsánatot kért azoktól a szövetséges állam és kormányfőktől, akiket az USA hírszerzés lehallgatott.

Míg Edward Snowden Oroszországba távozott, az NSA más sztárjai jövedelmezőbb megoldást találtak a Közel Keleten. Elszerződtek az Emirátusokba, ahol a fő feladatuk volt, hogy megfigyeljék a Muzulmán Testvériséget és annak kapcsolatát Katarral és az Al Dzsazira televízióval, melynek az arab tavasz idején különösen nagy szerepe volt az arab világban.

Miközben az Egyesült Államok diplomáciája támogatta az arab tavaszt, az Emirátusok szolgálatában álló hackerek mindent elkövettek, hogy akadályozzák azt. A Reuters csak annyit állapított meg, hogy a hackerek behatoltak számos fontos arab politikus rendszerébe, de azt nem tudta megállapítani, hogy milyen információkat szereztek meg és főként, hogy az Emirátusok vezetői hogyan használták fel azokat?!

Ami tény: az Emirátusok Szaud Arábia és Egyiptom támogatásával akciót indítottak Katar ellen, ahol pedig a legnagyobb USA katonai támaszpont van a térségben. Szaúd Arábia forrófejű trónörököse még katonákat is akart küldeni Katarba, de erről néhány szigorú washingtoni telefonhívás lebeszélte. A Reuters megkérdezte az Egyesült Államok korábbi nagykövetét, hogy mi a véleménye arról, hogy az USA hírszerzés egykori ászai immár keresztbe tettek az amerikai diplomáciának a Közel Keleten? Dana Shell Smith ex nagykövet sietett elítélni a Holló akciót és felhívta a figyelmet arra, hogy a zsoldossá vált egykori hírszerző tisztek súlyos károkat okozhatnak az amerikai diplomáciának a Közel Keleten és másutt.

Katar, hogy megerősítse pozícióit, lepaktált Törökországgal és Iránnal. Mindkét állam jelenleg az amerikai diplomáciával ellentétes irányban tevékenykedik – aktívan együttműködve Oroszországgal! Amióta a Holló program megindult az Egyesült Államok számtalan kisebb-nagyobb vereséget szenvedett el a Közel Keleten. Bár a Reuters összeállítása nem utal rá, de nagyon valószínű, hogy Washington is támogatta a Holló programot, mert az Egyesült Államokban is sokan kételkedtek az arab tavasz sikerében, melyet Obama elnök hirdetett meg 2009-ben Kairóban, de amely végülis csak Tunéziában vezetett el sikeres rendszerváltáshoz míg a többi arab országban visszatért a régi rendszer //Egyiptomban/ vagy az anarchia az úr – mint Libiában – illetve polgárháború dúl, melyben orosz támogatással felülkerekedtek az USA ellenfelei. (Szíria)

Trollgyár kiiktatva…

Az amerikai kibervédelmi parancsnokság a tavaly őszi félidős választások napján blokkolta a hírhedt szentpétervári orosz trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét – jelentette internetes felületén a The Washington Post.

A lap meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva kedden közölte az exkluzív információt az Internet Research Agency (IRA) nevű trollgyár elleni amerikai kibertámadásról, amely az első volt a maga nemében.

A lap szerint a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető egyik oligarcha, Jevgenyij Prigozsin által működtetett trollgyárat tavaly november 6-án, a félidős választások napján „kiiktatták az internetes térből”.

Az IRA célja az volt, hogy befolyásolja az amerikai választást. Ennek eléréséhez a cég alkalmazottai amerikaiként jelenítették meg magukat a közösségi portálokon és terjesztettek álhíreket.

Az amerikai védelmi minisztérium kiberháborúval foglalkozó részlege és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – amely együttes erőfeszítésekkel igyekszik gátat vetni az internetes térben elkövetett bűncselekményeknek – nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit. A kiberháborúval kapcsolatos információk mindig titkosítottak, csak nagyon ritkán hoznak nyilvánosságra vonatkozó részleteket.

A The Washington Post megjegyezte: ez volt az első nagyobb akciója a Pentagonnak és az NSA-nek azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és a kongresszus kiterjesztette hatáskörüket „csapásmérő” képességük erősítése érdekében. Az amerikai elnök tavaly egy nagyszabású, általános elhárítási hadműveletet hagyott jóvá a félidős választásokba történő orosz beavatkozás kivédése és semlegesítése érdekében.

„Nem a véletlen műve volt, hogy a 2018-as választások orosz beavatkozás nélkül zajlottak le” – nyilatkozott a lapnak Mike Rounds dél-dakotai republikánus szenátor. (MTI)

USA: a Nagy Testvér figyel

0

534 millió – ilyen sok telefonbeszélgetést és SMS-t rögzítettek a hírszerzési szolgálatok tavaly az Egyesült Államokban. A megelőző évben ez a szám 151 millió volt, vagyis a növekedés több mint háromszoros.

A Nemzetbiztonsági Ügynökségnél érdeklődő újságíróknak azt mondták, hogy az NSA lehallgatási aktivitása hullámzó jellegű, vagyis hol több, hol kevesebb. A gyakorlatban persze állandóan növekszik, de ennek csak technikai okai vannak – mondta a szóvivő. Ha ugyanis egy számot gyakran hívnak és azt állandóan lehallgatják, akkor ez megnöveli a lehallgatott hívások számát, de valójában nem következett be jogsértés.

Az Egyesült Államokban az NSA a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat után kapott engedélyt arra, hogy amerikai polgárok telefonjait lehallgassa – bírói jóváhagyás nélkül. 2013-ban Edward Snowden, az NSA egyik munkatársa Hongkongban kitálalt: az informatikai hírszerzés milliószámra gyűjti az adatokat jogilag nem engedélyezett körülmények között az Egyesült Államokban és külföldön is.

A ma Oroszországban rejtőzködő Edward Snowden arról is beszámolt, hogy külföldi államférfiak telefonjait is rendszeresen lehallgatja a Nagy Testvér. Nemcsak ellenségesnek tekintett államok vezetőiről volt szó, mint Oroszország vagy Kína, hanem szövetségesekről is: Angela Merkel vagy a japán miniszterelnök is szerepelt az NSA listáján. Miután a botrány kitört, Barack Obama akkori elnök megígérte: a szövetségesek lehallgatása a jövőben már tiltott lesz. Sokan kételkednek abban, hogy ez valóban így történt-e.

Az NSA most nem közölte a külföldi lehallgatási adatokat, de arról beszámolt, hogy az Egyesült Államokban élő külföldiek lehallgatására több mint 129 ezer esetben sor került.

Edward Snowden leleplezéseiből az is kiderült:

az amerikaiak olyan fejlett lehallgatási technikával rendelkeztek már a nyolcvanas években is, hogy azt is hallották, amikor Brezsnyev, a Szovjetunió akkori vezetője fogat mos.

Amikor az Egyesült Államok megvádolta Oroszországot azzal, hogy befolyásolni próbálta a választásokat 2016-ban, akkor az oroszok a többi között azzal vágtak vissza, hogy az amerikai hírszerzés sokkal több információval rendelkezik az orosz politikáról, mint megfordítva. Az NSA lehallgatási botránya nem is csapta ki a biztosítékot sem Moszkvában sem pedig Pekingben, de annál inkább az európai jogállamokban. Különösen miután kiderült: az amerikaiak egymás ellen használták fel a szövetségeseiket. Merkelt Franciaországból figyelték, míg az Élysée-palota információihoz német segítséggel jutottak. Az amerikai ígéretek ellenére ezért az európai szövetségesek olyan információs védelmi rendszereket dolgoztak ki, melyek nemcsak az ellenségtől, de az amerikai Nagy Testvértől is óvja a fontos információkat.

A CIA 100 ezer dollárja bánta

0

Egymillió dollár kifizetését vállalta az amerikai hírszerzés annak az orosz hekkernek, aki különböző értékes információkat ígért két fontos ügyben. Az egyik az NSA-t, a másik az elnök orosz kapcsolatait érintette (volna).

Az oroszok állítólag sok olyan vírust fejlesztettek ki, amelyeket eredetileg az amerikai informatikai hírszerzés, az NSA talált ki, de Oroszországban továbbfejlesztették őket. Minthogy Edward Snowden, az NSA egykori tisztje Oroszországban él, ezért az amerikaiakat módfelett érdekli: mit tudnak az oroszok az ő informatikai hírszerzésükről.

A másik ügy, amelyben értékes információt ígért az orosz férfi – aki valószínűleg a hírszerzés embere volt –, Donald Trump amerikai elnök orosz kapcsolatait érintette. Az amerikai elnök ellen vizsgálat folyik, mert Washingtonban az ellenzék úgy véli: Trump kapcsolatban állt az orosz hírszerzéssel, amely segítette abban, hogy hatalomra jusson az Egyesült Államokban.

A New York Times értesülései szerint szeptemberben Berlinben egy szállodában adott át a CIA embere 100 ezer dollár előleget az orosz férfinak az információkért cserébe. Ám az információkat elemezve Washingtonban rájöttek, hogy átverésről van szó. Több pénzt nem is adtak, de a CIA-nek így is 100 ezer dollárjába fájt, hogy lépre csalta egy orosz hekker.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK