Címke: néppárt
Kifelé!
„Orbánnak nem az számít, hogy progresszív módon értéket teremtsünk s konzervatív módon értékeket őrizzük, hanem hogy mit és mennyit tud valaki elpusztítani mindabból, amit örökségként és lehetőségként a kontinens az egész világ számára jelent és képvisel – egy újabb Diplomáciai jegyzet Ara Kovács Attilától.
Ez utóbbi a fideszes szándék tulajdonképpeni stratégiai célja. Rögvest itt van március 20-a, és a Fidesz szimpatizánsaitól eltekintve szinte mindenki izgalomban él: kizárják-e a pártot az Európai Néppártból vagy sem? Azért írom, hogy a Fidesz szimpatizánsait leszámítva, mert azok túlnyomó többségéhez mára már eljutott Orbán Viktor üzenete, hogy pártjuk többet érdemel, mint a néppárt. És ezt el is hiszik. Az igazán jól informált belső mag pedig a legelejétől azon dolgozott, hogy úgy távozzanak a pártcsaládból, hogy az a többieknek nagyon fájjon, hogy maradandó nyomot és károkat hagyjanak maguk után. A Fidesz vezetésében ma nagyjából hasonló érzelmek és indulatok dúlnak, mint azokban, akik nagyon szeretnék egy kemény brexittel megleckéztetni Nagy Britanniát – kerüljön az, amibe kerül.
Erősen félreértik a helyzetet azok, akik úgy gondolják, hogy az EPP pártvezetőihez írt Orbán levél meglepetést tükrözött volna, illetve azt, hogy a Fidesz vezetője elszámította volna magát, s ezt e levéllel be is ismeri. Koránt sincs így. Orbán e levéllel utóbb azt fogja majd bizonygatni, hogy ő mindent megtett, hogy pártja benn maradjon az EPP-ben, s az, hogy onnan mégis kikerült, az egyedül a többiek, s nem az ő bűne. Hogy nyomatékosítsa majd ezt a magyarázatot, Manfred Weber lesz ezúttal az ellenség konkrét arca. Jean-Claude Juncker már megtette a kötelességét, Joseph Daul pedig túl szürke és túl ismeretlen ahhoz, hogy betöltse ezt a szerepet. Weber azonban Fidesz-szempontból tökéletes Soros-ügynök. Az ő bizottsági elnöki funkciójának megakadályozása lesz az a kampány-taktika, amivel a Fidesz házalni fog, ha már nem tagja az EPP-nek; a stratégiai cél pedig az lesz, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá, idővel elhagyva a pártcsaládot, s egy új, szélsőjobboldali mozgalmat hozva létre az Európai Parlament keretei között. Fájdalmas tanulság lesz ez a Néppártnak, pedig megérdemli, hogy megfizesse ezt az árat. Mint ahogy meg fog érdemelni egy hasonló kudarcot a baloldali népcsalád, a Szocialisták és Demokraták (S&D), amiért – a hatalmi súly garantálása érdekében – megtűrnek soraikban számos eszement kommunistát vagy populisták afféle gyülekezetét, mint a román Szociáldemokrata Párt (PSD), melynek gátlástalansága majdnem fideszes magaslatokat ért már el az utóbbi időben.
De e tanulságok hosszú távon nagyon hasznosak lesznek:
- megszabadulhatnak azoktól, akik csak merő haszonból és számításból léptek be az adott pártcsaládba;
- érvényesíthetik azt, amit oly gyakran emlegetnek, de amit valójában kevesen tartanak egyelőre fontosnak: az értékelvűséget;
- csökkenteni tudják az árulókkal együtt járó kockázatokat;
- a szélsőjobb vagy a szélsőbal, az anarchia és a populizmus alternatívájaként fogalmazzák újjá az EPP, illetve az S&D politikai pozícióját és arculatát.
Viszont lehet, hogy az EPP és az S&D fragmentációjával átalakul az egész európai politikai összkép. Ha ebben a zűrzavarban képtelen lesz ideológiává formálódni az az életérzés, amit a legegyszerűbben így lehetne megfogalmazni: „HAZÁM, EURÓPA!”, akkor visszasodródunk a nemzetállami vegetáló létbe, melyben „mindenki mindenkinek a farkasa”.
És melyben nem az számít, hogy progresszív módon értéket teremtsünk, s konzervatív módon értékeket őrizzük, hanem hogy mit és mennyit tud valaki elpusztítani mindabból, amit örökségként és lehetőségként a kontinens az egész világ számára jelent és képvisel.
Ez utóbbi az orbáni szándék tulajdonképpeni stratégiai célja. Orbán ezt a lehetőséget gondolja erősebbnek, mint a demokráciát. A demokrácia fennmaradásának előfeltétele, hogy Európa egységes állammá váljon, melyben azonban olyan politikusoknak, mint ő – véli –, aki mögött csak egy apró nemzet áll, mindössze másodlagos vagy még olyan szerep sem jutna. Pedig hát ez nem feltétlenül igaz. Ha csak a legutóbbi két bizottsági elnököt vesszük, valamennyien apró – alkalmasint Magyarországnál is apróbb – államok politikusa: Barroso portugál volt, Juncker pedig luxemburgi. Március 20-a után – így vagy úgy – a Fidesz elhagyja az Európai Néppártot; Orbán számára ez nem lesz meglepetés, hisz már nagyon rég, talán két-három éve erre készül – de 2018 áprilisa óta mindenképp. A jelek szerint azonban ez már az EPP számára sem váratlan fordulat, s ez nem jó hír a magyar miniszterelnöknek. Ő úgy képzelte a távozást, hogy majd könyörögnek neki a maradásért. Ám a jelek szerint ma már szó sincs könyörgésről, inkább ajtót mutatnak neki.
És ez így van jól.
Mai kérdés – Ön szerint megváltoztathatja e a Fidesz saját képére az Európai Néppártot?
Rogán Antal a Kossuth rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy leszedték ugyan a Juncker plakátokat, de annak mondandóját most is érvényesnek gondolják. Szerinte a kormánypártnak addig kell a néppárton belül harcolnia Európa megújításáért, amíg van esély arra, hogy annak segítségével olyan európai vezetőket választhatnak, akik képesek a bevándorlás megállítására, valamint a határok és a keresztény kultúra megvédésére. A tárcavezető úgy látja, most van lehetőség erre.
Elitellenes elitek
Bonyolult képlet lett mára Európa, nagyon is bonyolult, és minden jel szerint a közelgő tényleges Brexit és az EP-választások egyáltalán nem fogják egyszerűsíteni a mátrixot, ami szerint nem a föderalizálódás, hanem a szétesés irányába halad a kontinens.
Az EU elvesztette dinamikáját, elvesztette polgárai “hitét”, bizalmát és elkötelezettségét a közösnek vélt/mondott értékek mellett, az egységes Európa-gondolat és a békés integrálódás távlatát. Akárhogyan ítéljük meg a dolgot, akárhány irányban és akárhány nézőpontból keressük a “bűnösöket”, a negatív forgatókönyv szerzőit, a sokszintű krízis okait, oda fogunk jutni, hogy az újra megerősödő TÖRZSI MORÁL nagyon is történelemalakító tényező, és az fogja a bukást okozni.
A sokféle válság központi szereplőjének a populista politikusok tűnnek, viszont a másféle – gazdasági, kulturális, tudományos-szakmai, stb. – elitek szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a krízis kialakulásában.
Mert az európai gazdasági, kulturális/tudományos, vagy szakértői elitek nem voltak képesek egy pozitív és távlatos kezdeményezést, amilyen az egységes és békés, valamint jóléti EU volt, fenntartani, elfogadtatni. Szó sincs arról, hogy egyszerű lenne egy “közös európai kultúrát” kialakítani, a szónak az antropológiában használatos értelmében, valami olyant létrehozni, ami képes nemzetek/etnikumok fölötti szolidaritást, és először gazdasági, majd politikai/intézményes, azután pedig társadalmi kohéziót és integrálódást közös alapon fönntartani. Az européer elit csupán a bővítés dinamikájára, egy pozitív utópia, de mégiscsak utópia – az Egyesült Európai Államok – jövőbe vetített, föltételezetten, önmagában megálló képzetére akarta bízni az integrációt, és ez illúziónak bizonyult. Bebizonyosodott, hogy nem mindenki – sőt, a többség egyáltalán nem – nyitott arra a projektre és projekcióra, melyet az egységes EU-imidzsét fölmutatva, mintegy önmagát beteljesítő víziót véltek, magától előállni, az elitek.
Úgyhogy a mai Európa nemcsak populista politikusok játékszere, a brexiteseké, a putyinista Orbáné, az autokrata Kaczynskié, vagy a demagóg Salvinié, és társaik hosszan sorolhatók, hanem a bukott “elitek temetője” is.
Igen, Európa története ismét a bukott elitek története, az elitek elbukták azt a kihívást, melyet az integrálódás jelentett, és ezért nem csak a populista (bal vagy jobboldali) politikai eliteket, hanem a tehetetlen értelmiségieket is történelmi felelősség terheli. Ők ugyanis nem tették meg azt, amit a kontinens társadalmai, mintegy magától értetődően elvártak tőlük, az EURÓPAI SZELLEM elterjesztését és elfogadtatását. Nem voltak képesek (esetleg föl sem vállalták) bizalmat kiépíteni az új intézményes struktúrák, a közösen építgetett épület körül, legitimálni az EU-s integrációt. Nagyon leegyszerűsítve, és zárójelbe téve azokat a lényegi vitákat, melyek az értelmiségi elittel kapcsolatosak, szempontomból legyen itt elég megjegyezni: az értelmiségi elitnek (az “írástudóknak”, hogy egy a viták során használt fogalmat fölemlegessek) a feladata, az ÁLTALÁNOS MORÁL, az egyetemes értékek nevében való föllépés, a részleges értékekből fölépülő, az emberiség szempontjait követő általános ethosz, divatos kifejezéssel promója.
Az a krízis, amely mára már az EU egységét, magyarán A létét fenyegeti nemcsak a demagóg politikusok, hanem az elitek (vagy K-K-Európában a “féltudású elit”? – ahogy Orbán Krisztián a fogalmat használja) tehetetlenségének a következménye is.
Hiszen nyilvánvalóan arra a bizonytalanságra és “bábeli zűrzavarra” játszanak rá az új populista, etno/nacionalista, és szélsőjobboldali, stb., mozgalmak, melyet az értelmiségi elit fönntartott. Arra a képtelenségre, hogy az elit nem tudta közérthetően megnevezni a közös értékeket – mindenekelőtt az EURÓPAI BÉKÉT, melyet az integráció lehetővé tesz és megvéd. És ha mégis közös értékekről beszélt, mint liberális demokrácia, emberi jogok, illetve jogállamiság, stb., képtelen volt lefordítani, érthetővé tenni a köznép számára, és végül elfogadtatni azt. Nem elég törvénykezni, a törvények általános szellemét általános ethosszal kell megerősíteni. És ez az értelmiségiek, az alkotók, a véleményformálók és influencerek legfontosabb feladata: legitimálni a jogi-intézményes rendszert, megtámogatni/elfogadtatni/megszerettetni a közös építményt.
Ennek elmulasztása mellett a törzsi morál megerősödése, reneszánsza, várható volt. Más kérdés, hogy szószólói maguk is együtt fognak bukni az EU-val, az elitek történelmi sírja közös, és talán az sem lesz ki virágot szórna a közös sírra. Egyáltalán nem azt akarom mondani a fentiekben, hogy a felelősség az EU-krízisért egyenlően oszlana meg, a populista politikai- és a tehetetlen értelmiségi elitek között: az egyik a fő előidézője a válságnak, a másik csak passzív aktorkodás. Mulasztása, hogy “nem orvosolta” azokat a bajokat, melyek nem ma kezdődtek, de amelyek kihasználásával a populista politikusok hatalomhoz jutottak. És ebben elöljárók az EU-ban a putyinista Orbán és tsai.
Miközben arról folyik most – Manfred Weber, minden bizonnyal következő EB-elnök, főszereplésével – álvita, hogy rúgja-e ki a Fideszt az EPP, a rossz már rég elkövettetett. És megjavíthatatlan az a mulasztás, amit a konzervatív pártcsalád elkövetett. Lassan oda jut az EPP, hogy itt nem Orbán menesztése a tét, hanem az, hogy egyáltalán, megmarad-e még a frakció, és lesz-e a legnagyobb pártcsalád az EP-ben?
Hogyan értelmezhető az, hogy nem az elkövető kell védekezzen/ magyarázkodjon az ellene fölhozott vádak miatt, hanem a “vádló” kér kihallgatást a vádlott otthonában (házhoz megy a pofonért), Weber nem erélyesen lép föl és fenyegeti Orbánt, hanem könyörög neki, engedményeket kér (és bizonyára még előnyökkel is kecsegtet), hogy ne hagyja el a frakciót, melyet megosztott, megalázott, mely ellen gyűlölet-kampányolt, stb.
Orbán majdnem meggyőzte a teljes európai politikai “felvilágot”, hogy Juncker megalkuvó (már a karaktergyilkosság személyes vonatkozását ne is írjam ide), és nem elég határozott, viszont Weber vizet sem vihet neki, amikor nagyon a populisták szájíze szerint játszik. Juncker EB-elnöksége utolsó órájában – amennyiben sikerül kompromisszumos megoldást találni a Brexitre, és erre most éppen van remény – egyféle hősként fog távozni, más kérdés, hogy csak a mellékes áldozatok csökkentésében jeleskedett. Weber, nem elég, hogy szélsőjobbra nyit, de orbáni ihletésre, és lényegében Putyin elvárásának és taktikájának megfelelően, választások előtt, minden valószínűség szerint, szétveri saját frakcióját. És nemcsak a “német ipari érdek” (tehát egy törzsi morál alapján konstruált képzeletben létező közösség értékrendje) a ludas Orbán EPP-ben való megtartásában (ami szemlátomást körvonalazódik), hanem egy újabb árulás, immár az EU közös értékrendje mellett, a konzervatív-keresztény-demokrata pártok értékrendjének a beáldozása is megtörténik.
De ne feledkezzünk meg az S&P frakcióról és Frans Timmermans hasonlóan engedékeny magatartásáról Dragneaval és tsaival szemben, ami viszont a szocialista frakciót fenyegeti, és ugyanez a krízis őrli a Guy Verhofstad vezette európai ALDE-t a román „partnerével”, Tăriceanuval kapcsolatban, aki szintén orbáni-putyini fordulatot vett. Nem állítom, hogy az itteni euroszkeptikus (lényegében orbánista-putyinista), populista politikusok hasonlóan tehetségesen dolgoznának az EU szétverésén, mint a budapesti romboló kiskirály, és hatalmuk sem akkora, mint Orbánnak, de kétségtelenül átálltak és követik az irányt, „ahogy lehet”, lépésről-lépésre. És ehhez csatlakoztak a Fidesz itteni fiókpártjai, az EU-ellenes hang képviselői, a rommagyar közösség irányában. Számomra úgy tűnik, ha Manfred Webert választják meg következő EB-elnöknek, az könnyen az utolsó mandátum lehet ezen a poszton, az EU-nak nem marad már következő öt éve. És hadd jegyezzem meg végül, hogy Kelemen Hunor, a Fidesz itteni fiókpártjának vezére, Josephe Daulhoz – az EPP elnökéhez – „levelét megírta”, amiben nem nagy meglepetésre arról beszél, hogy ellenzi a Fidesz kizárását, mert : ”… elmondtam, hogy Orbán Viktor, a Fidesz nem hajította a szemétbe (sic! – miért megtehette volna?) az EPP, az unió, az alapító atyák értékeit, nem EU-ellenes (holott vállaltan az – félős, hogy ezzel még megsérti Orbánt!), éppen ezért semmi nem indokolja a kizárását”. Lényegében – egyfajta poszt-modern jobbágy pozícióból, az underdog-helyzetéből, ő már „lement kutyába”, ahogy ex-spindoktora ajánlotta, és valószínű ott is fog maradni – azt üzeni Kelemen, hogy a rommagyarság érdeke az EU szétverése, és ez nem több és nem kevesebb, mint a „kisebbségi-ügy” elárulása, illetve egy populista-alt-right oltáron való föláldozása. Hát ezt támogatja az a rommagyar elit, mely ezt „képviseli”, vagy csak sunyít és érdekből/félszből, gyávaságból asszisztál. Így aztán egy elitellenes elit vezet nemcsak Magyarországon, vagy félig-meddig Bukarestben, hanem beállt a sorba a rommagyar elit is, és büszkén menetel a zsákutcában. Csakhogy mi – kisebbségi helyzetünknél fogva – hamarabb beleütközünk a falba, mint akiket utánozni próbál az elitellenes politikai elit, koppanásunk is fájdalmasabb lesz, mint vezéreink idolumainak, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ma a kisebbik rossz talán, ha a Fidesz-fiókpárt nem éri el az 5%-os küszöböt a közelgő EP választásokon. Mert egy valamely szélsőséges, EU ellenes alt right frakcióban ülő, és Orbánnak bólogató képviselet a rosszabb: egy jogokat követelő, szavakban kisebbségi jogérvényesítést követő formáció számára, egyenesen megalázó (már, ha valaki nem vágyakozik programatikusan az underdog szerepre). És persze térdre kényszerít egy jobb sorsra érdemes kisebbségi társadalmat.
Levélhullás Európában
Orbán Viktor levelét megírta. De meg ám, habár szerelmes könnyekről, mint Szilágyi Örzsébetnél, szó sem eshet: tulajdonképen az sem világos első látásra, mit akart elérni ezzel a levéllel, amint az sem, hogy igazából miről szól. Illetve világos: Orbán megint Mátyás király okos lányát játssza, aki úgy jön, hogy megy, úgy ad, hogy nem ad. Csak ez Európában nem fog működni.
Annyiról van szó, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Csak hozzájuk, másokhoz, például Junckerhez nem. Írásában bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.
De lássuk magát a levelet:
„Tisztelt Elnök Úr (a flamand kereszténydemokrata párt (CD&V) vezetőjének, Wouter Bekenek címzett levélről van szó)
A közelmúltban tudomásomra jutott Joseph Daul elnök révén, hogy – pártjuk a CD&V részéről – ön kezdeményezte a Fidesz kizárását közös politikai családunkból, az Európai Néppártból.
Nem titok, hogy komoly nézeteltérések vannak a Fidesz és a CD&V között a migráció ügyében, a keresztény kultúra és Európa jövőjének védelmében. Az sem titok, hogy nem kívánjuk megváltoztatni a pozíciónkat ezekben az ügyekben. Mégis, nem tartom észszerűnek, hogy effajta nézeteltéréseket úgy oldjunk meg, hogy kizárunk egy pártot a politikai családunkból. Ezért tisztelettel azt szeretném kérni, hogy vizsgálja felül a kizárásra vonatkozó javaslatát.
Ugyanakkor, Daul elnök úr és Weber frakcióvezető úr tiltakoztak az ellen, hogy „hasznos idiótáknak” neveztem a kizárásunkat kezdeményező pártokat – folytatja a miniszterelnök. – Ez valójában egy idézet Lenintől, amellyel bizonyos politikai döntéseket szándékoztam kritizálni, nem pedig egyes politikusokat.
Ezúttal szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet. Ezúton kívánok Önnek jó egészséget és sok siker nagy felelősséggel járó feladatainak ellátásában. Őszinte híve: Orbán Viktor” (miniszterelnöki pecséttel)
Hát ez bizony nem sokat ér. Nem kér bocsánatot a minősíthetetlenül durva kampányért, nem kér bocsánatot a közös európai értékek megsértéséért, nem kér bocsánatot a Juncker képével való visszaélésért, nem kér bocsánatot tulajdonképpen semmiért sem, kivéve egy kifejezést, amit tévesen titulál Lenin-idézetnek, és most úgy tesz – ha elfogadják ezt a bocsánatkérését, márpedig erre van némi esély, ha nem akarják valóban kizárni a Fideszt a Néppártból – hogy ez volt az egyetlen hibája.
Annak a két szónak a használata, hogy „hasznos idióták”.
Csapda ez a levél, nem bocsánatkérés: ha ugyanis ezt a címzettek zsebre rakják, úgy lehet tekinteni, Orbán legalábbis úgy fogja, hogy minden egyéb lépése is meg van bocsátva, sőt: legitimálták is ezáltal az összes aljas sakkhúzását.
Egyelőre azonban nem fogadják el.
A másik belga kereszténydemokrata párt, a francia nyelvű közösség Humanista Demokratikus Centruma (cdH) megerősítette, hogy megkapták a levelet. „Valóban kaptunk egy levelet Orbán miniszterelnök úr nézőpontjával, de ez semmiben nem változtatja meg a mi álláspontunkat”.
Nem is lehet azon az állásponton változtatni: nem igaz, hogy Orbán nem tudja, miszerint magát az európai alapeszméket sértette ő meg, folyamatosan és éveken keresztül (csak idáig nem volt alkalom ezt felróni neki), nem pedig néhány politikust két szóval.
Neki a teljes tevékenységéért kellene bocsánatot kérnie, arról kéne belátnia, hogy hiba volt, sőt: bűn volt. Erre viszont sosem lesz képes.
A következő fejlemények várhatóak.
Ma március 14. van, csütörtök, déli 12:40-et mutat az óra. Eddigre már mind az összes címzett megkapta a levelet – ha valóban csak a kizárást kérő pártoknak írt, akkor tizenhárom pártelnök olvassa most Orbán csöppet sem szerény és őszinte sorait.
Valószínű, hogy vegyes érzelmeket fog belőlük kiváltani az illatosnak és rózsaszínnek nem mondható levélke: nincs kizárva, hogy lesz, amelyik elfogadja bocsánatkérésként, de a többségnek valószínűleg ennél több esze van.
Holnap március 15. péntek, Magyarország nemzeti ünnepe, miniszterelnöki beszéddel, sőt, beszél a Múzeumkertben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is. Ha és amennyiben szóba kerül Orbán beszédében ez a bocsánatkérés vagy az, hogy nem fogadták el, tudhatjuk: szándékosan írt elfogadhatatlan levelet.
Utána hosszú hétvége következik, de hétfőn kérlelhetetlenül be fog indulni a kormánymédia propagandagépezete, és a csapból is a tizenhármak árulása, Brüsszel ármánya fog folyni, végeérhetetlenül: egyszerűen kampányeszközzé alakítják a történteket, Orbánt ártatlan, jóindulatú, naiv, őszinte úriembernek beállítva, akinek csak „kicsit eljárt a szája”, de ezért nem érdemelne ilyen komoly büntetést. Ez tovább távolítja a Fideszt a Néppárttól, annyira is talán, hogy elkerülhetetlenné válik akár a kizárása, akár az önkéntes kilépése.
Ami azért nem lenne a legjobb ötlet, és még a Fidesznek is sokat ártana – a költségvetés befolyásolása miatt nekik az lenne fontos, hogy idén év végéig mindenképpen bent maradjanak a pártcsaládban. De hát nem lehet úgy bent tartani a pártot, hogy az elnöke nem hagyja…
Azonban ha esetleg mégis elfogadnák ezt a pár kósza sort bocsánatkérésnek, az azt jelenti, hogy egyrészt az Európai Néppártban hihetetlenül erős a pártfegyelem, sokkal erősebb, mint hinnénk, másrészt Weber és Daul úgy döntöttek, hogy bizonyos ideig minden áron soraikban tartják ezt a tékozló fiút, vagyis a Fideszt Orbán Viktorral az élén.
Egyik lehetőség sem ad okot különösebb ünneplésre.
No, meglátjuk, mi történik: nagy meglepetésre ne számítsunk.
Bréking (fék)nyúz, 2019. március 13. – Tudósítás a másik valóságból
A Századvég kiderítette, a magyarok döntő többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében. Az Origóból megtudhatjuk, Svédország maga a pokol. Persze a migránssimogató baloldali kormány miatt. A Magyar Hírlap értesülései szerint dúl a belharc az MSZP-ben az EP-lista miatt.
A magyarok többsége a Fideszt támogatja a Néppárttal szemben
A magyarok döntő többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében, a magyar családok melletti kiállásban, Soros György és Jean-Claude Juncker pedig bosszút akarnak állni a kormányzati kampány miatt – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A válaszadók kétharmada (67 százaléka) úgy látja, szerepet játszik a Fidesz tervezett kizárásában az, hogy Magyarország meg akarja védeni Európa keresztény kultúráját, de Brüsszel ezt elutasítja.
A válaszadók többsége (61 százalék) szerint a kizárás felmerülése mögött Soros György és Jean-Claude Juncker bosszúja is meghúzódhat a bevándorláspártiságukat kritizáló kormányzati kampány miatt. A megkérdezettek 58 százaléka szerint az is szerepet játszik a tervezett kizárásban, hogy a kormány a migráció helyett a családokat támogatná, de Brüsszel ezt szintén elutasítja. (888: Századvég: a Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett)
Svédország maga a pokol
Jamaica, Costa Rica és Bolívia is sokkal jobb helyzetben van, mint a jóléti állam Svédország a nők elleni nemi erőszakok tekintetében. A migránsválság kezdete óta látványosan romlott a közbiztonság a skandináv államban, miközben a hatóságoknak egyre kevesebb esélye van arra, hogy sikeresen felvegyék a bűnözők elleni harcot.
A bevándorláspárti baloldali kormány annyira megengedő a migránsokkal szemben, hogy még az Iszlám Állam harcosait is befogadnák. A közelgő EP-választáson nagy sikert arathatnak a bevándorlásellenes erők. (Origo: Nemi erőszak és lövöldözés: elképesztő állapotok vannak Svédországban)
Belharc az MSZP-ben
A pártban vannak olyan hangok is, hogy a Párbeszéddel kötött stratégiai szövetség egyáltalán nem hozott eredményt, mert hiába akadnak tehetséges politikusok a Párbeszédben, a kis pártnak annyira gyenge a hátországa, hogy alig-alig tudnak szavazókat hozni „a házasságba”. Az EP-listaállítás kapcsán Szanyi Tibor és Ujhelyi István hívei is szinte ökölre mentek. Ha a szövetségi politika jegyében a közös listán helyet csinálnak a párbeszédes Jávor Benedeknek, akkor esetleg Szanyi Tibor maradhat hoppon, ez pedig tovább fogja növelni a párton belüli feszültségeket. (Magyar Hírlap: Nem ásták túl mélyre a csatabárdot az MSZP-ben)
Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés
Megdöbbenéssel olvastam a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent „Új szövetséget!” című vezércikket. Feltűnő, hogy nem jegyzik a szerzőt, ellentétben a „Helyzet” nevű új rovat(?) többi cikkével, amiket a kormánypárt egy-egy elismert kiválósága írt. Ez az egyetlen írás, mely alatt szerzőként maga a kormánylap neve (Magyar Nemzet) szerepel, tehát a vezető párt (Fidesz) és kormánya (Fidesz-KDNP) álláspontját képviseli.
Az világos, hogy elkezdődött az EU parlamenti választási kampánya, és ennek része a vezető magyar párt kinyilatkoztatása, mely szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz új irányt keres, ill. jelölt ki a jövőre nézve, amennyiben az európai néppárt kizárná sorából, vagy olyan helyzetet teremtene, mely távozásara kényszerítené a magyar kormánypártot. Hogy ebből mennyit ért és ismer a hazai választó, egyelőre nem tudni. Egy biztos, az ellenzék megnyugodhat, Magyarország vezető pártja és kormánya nem szándékozik elhagyni az Uniót, a felzárkózásra szánt pénzek eddigi forrásait. Sőt, mintha új ambíciókat adna
Orbánnak a kialakult európai és világhelyzet, elvégre a nacionalizmuson alapuló populizmus mindenhol feltörekvőben van. Viszont ellentétben a hazai felfogással, a populizmus politikai oldaltól függetlenül dekadens, haladásellenes.
Az utóbbi években a hagyományos parlamentáris (szociáldemokrata) baloldal vesztette a legtöbb szavazatot és szavazót világszerte. Ennek issza levét a magyarországi ellenzék is, mely sok kis pártra szakadt, és elveszítette az amúgy is évtizedek óta gyenge szakszervezetekkel a kapcsolatot.
Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.
A magyar (Orbán holdudvarú, pl. Mészáros, stb.) tulajdonú vállalatoknál miért nem sztrájkolnak? Ott annyival jobban fizetik az alkalmazottakat, mint a „multiknál”? Eszerint Magyarország valóban jobban teljesít.
Ugyancsak tény, hogy a magyar ellenzék sehol sem lenne a Jobbik nélkül. Ez némileg hasonlít a német belpolitikához, ahol a legnagyobb ellenzéki párt az AfD (Alternatíva Németországért). A német helyzet azonban annyival másabb, hogy ott a pártok a választás kimenetelétől, eredményétől függetlenül, előre tudomására hozzák választóiknak, hogy kivel hajlandók koalícióra lépni. Világszerte ismeretlen az a magyar gyakorlat, hogy még a választás napja előtt „visszalépnek” a másik „javára” – anélkül, hogy a választó tudná, valójában kire is szavaz, szavazott. Tényleg, a hazai ellenzék által a szolidaritás és az összefogás jegyében meghonosított visszaléptetési cirkuszt a májusi EU-választáson is alkalmazni fogják az Orbán leváltására szövetkezők? Tudunk már valamit is az EU-választás magyarországi lebonyolításáról? Miben tér el, ha egyáltalán eltér, a bevett hazai gyakorlattól, ami rendszeresen elősegíti a Fidesz kétharmados győzelmeit?
Egyáltalán, mit tud az átlagmagyar az EU-ról, annak szervezeti felépítéséről? Sokszor hallani, hogy a „Fideszt már rég ki kellett volna rúgni a Néppártból”. Csakhogy nem egy pártról (a Néppárt) van szó, hanem egy parlamenti frakcióról (EPP), mely a néppárti értékeket szem előtt tartó, hasonló gondolkodású európai pártok csoportosulása.
A Néppárt saját meghatározása:
Az Európai Néppárt csoport (frakció) a legnagyobb és legrégebbi csoportja (frakciója) az Európai Parlamentnek. Gyökereink Európa alapító atyáihoz (Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer) vezet vissza, és tagjai az EU tagállamaiból tevődnek össze.
(The Group of the European People’s Party (EPP Group) is the largest and oldest group in the European Parliament. Our roots reach back to Europe’s Founding Fathers – Robert Schuman, Alcide De Gasperi and Konrad Adenauer – and our Members come from all of Europe’s Member States.)
Tehát, a Magyar Nemzet vezércikkében szereplő Helmut Kohl-ra, mint „alapító atyára” még csak utalás sincs! Kohl nagy érdeme, hogy „jó időben, jó helyen” volt, és felismerte azt a történelmi pillanatot, amit a Vasfüggöny (a berlini Fal) lebontása jelentett. Egyesítette Németországot! Egy olyan labilis ideológiai pillanatban, amikor hónapokon át szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország (a volt NDK) területén, és Nyugat-Németország fizette az alakulatok és családtagjaik áttelepítését (új kaszárnyák építését) a Szovjetunióba. Az eurót is Kohl forszírozta, mint az egységes Németország valutáját. Hamis (hazug) az az állítás, hogy „A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett….” Kohl ugyanis a szabaddemokratákkal (FDP) kötött koalícióval lett kancellár, és a francia szocialista Mitterranddal közösen építették (az egyesülő) Európát, melynek jelképei lettek. Magyarországon eleve elképzelhetetlen a „nagy koalíció”, azaz a két legnagyobb (bal- és jobboldali) párt közös kormányzása.
Ezek után, lássuk a Néppárt (EU) frakció tagjait: (kattints rá!)
Mint látható, Magyarország két párttal képviselteti magát: a Fidesz 10, a KDNP, pedig 2 mandátummal, azaz összesen 12 parlamenti képviselővel vesz részt a Néppárt munkájában. Romániát három párt is képviseli az európai Néppártban, az egyikük az RMDSZ. Szlovákiát két magyar párt is képviseli! A legtöbb néppárti képviselőt Németország adja 34-et, amiből 5 bajor (CSU).
Bármennyire is örülnének a kárörvendő Orbán-ellenesek, a Fidesz kényszerű vagy önkéntes távozásának, az mindenképp sajnálatos lenne, a májusi választások utáni európai parlamentáris erőviszonyok szempontjából. A Néppárt szavazatvesztése jelentősen csökkentené az EU-pártiak táborát és arányát az euroszkeptikusokkal szemben.
Ennél is
sokkal nagyobb baj lenne, ha az Orbán vezette Fidesz-KDNP a radikalizálódás útját választaná. De, ami még ennél is szomorúbb lenne, ha a várható választási eredmények azt jeleznék, hogy a (magyar) nép nagy részének ez tetszik.
A vezércikkben van még egy bökkenő. Az ijesztgetésen kívül nem egyértelmű az orbáni vízió. A Néppártnak (EPP) hátat fordítanak. OK. Viszont, helyette melyik frakcióhoz akarnak csatlakozni? Az olasz Salvini (Északi Liga), az osztrák FPÖ, valamint a francia Le Pen az ENF frakcióban van, míg a lengyel PiS (Jog és Igazságosság) az EKR-hez (Európai Konzervatívok és Reformisták) tartozik. Vajon melyik EP frakcióba (ENF vagy EKR) ülne át a Fidesz? Esetleg Orbán és a Fidesz kedvéért egy új frakciót alakítanak?
Lássuk a 750 fős jelenlegi EP összetételét:
(az alábbi felsorolásból vajon hány átlagmagyar ismeri az EP frakciókban működő magyar pártokat?)
Parlamenti többség (477):
EPP (217) Néppártok
(két magyar tagja van: Fidesz, KDNP)
(alelnök: Gál Kinga – Fidesz)
S&D (190) Szocialisták és demokraták
(két magyar tagja van: MSZP, DK )
(alelnök: Niedermüller Péter – DK)
ALDE (70) Liberálisok
(két magyar tagja van: Magyar Liberális Párt, Momentum Mozgalom)
Parlamenti ellenzék (273):
EKR (74)
GUE-NGL (52)
Zöldek (50)
EFDD (45)
ENF (39) – a „kemény mag”, az euroszkeptikusok frakciója, vezetőjük: Marine Le Pen
(egy magyar tagja van: Magyar Nacionalista és Konzervatív Párt – mely a Jobbikból lépett ki)
Független (14)
Hogy a jelenlegi helyzet mennyire fog megváltozni a májusi EP választás után, nem tudni, de sejteni lehet, hogy jobbratolódás várható, mivel feljövőben van a nacionalizmus, ami a múltban is Európa egysége ellen dolgozott. Az első világháborút követően kezdte Európa nyugati fele felismerni az európai egység fontosságát. Az alig 29 éves Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban jelentette meg „Páneurópa” című könyvét, mely megalapozta a Páneurópa mozgalmat és eszmeiséget. Célja egy olyan európai közösség létrehozása volt, mely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Már a 30-as évektől a mozgalom hirdetői között megtaláljuk Otto von Habsburgot, Konrad Adenauert, vagy Albert Einsteint is.
A Vasfüggöny árnyékában a Páneurópai gondolat volt az alapja az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) is. Tagja csak olyan ország lehetett, mely elért egy bizonyos gazdasági (jóléti) szintet. Ezt az elvet és gyakorlatot zavarta meg 1989, a kétpólusú világ és jelképe, a Vasfüggöny megszűnése, a szovjetrendszer felbomlása. A gazdasági feltételeket háttérbe szorította a politikai átalakulás, a gazdaságilag harmat gyenge volt szocialista országok felvétele. Egy önvédelmi mechanizmus jött létre, mely a fejlett (jóléti) társadalmakat (EGK) az euró zónába tömörítette, az újonnan felvetteknek, pedig előírták a felzárkózást, amihez jelentős anyagi támogatást biztosítottak.
A felzárkózás (30 év távlatából) keveseknek sikerült. A sikertelenek a nacionalizmusban és a politikai kalandorságban próbálják megtalálni a kiutat, miközben az európai, páneurópai gondolatot sutba vetik.
Helyette középkori romantikába menekülnek és mint a „keresztény Európa megmentői” tetszelegnek. Jólétről, jóléti társadalomról manapság nem esik szó. Sőt, az eddig jólétben éltek is úgy érzik hanyatlásnak indult megszokott életük, életszínvonaluk. Remélhetőleg a májusi választás majd választ ad merre is haladjon az egységes Európa.
Pro és Kontra
A liberális bécsi lap a Fidesz kizárása mellett és ellen szóló érveket mérlegelte két szerző cikkével.
A kizárás mellett szóló érvek: minden pártcsaládban akadnak viszályok, de a Fidesz esetében a viszálykodás az Európai Néppárttal már régen napirenden van. A legutóbbi csúcspont az újabb plakátkampány, amely Soros György mellett Jean-Claude Junckert támadja. Orbán egyebek között az igazságszolgáltatás és a szabadságjogok területén mindig újra és újra próbálkozott, hogy mit visel még el az EPP, meddig mehet el. Sajátságosan rövidlátó az az érvelés, hogy csak a belpolitika számára rendez színházi jeleneteket, de uniós szinten mindig enged. Ez ugyanis Brüsszelt a nemzeti hatalmi stratégiák kivetítő felületévé degradálja. A tisztességes az lenne, ha tiszta vizet öntenének a pohárba a szavazók számára a Fidesz ügyében, még akkor is, ha ez az EPP számára azzal jár, hogy veszít a hatalmából. Ezzel az EPP erősítené is a profilját. Egyértelmű, hogy ebben az esetben Orbán az áldozat szerepében fürdőzne, de ezt a szívességet meg kell tennie Orbán számára az EPP-nek – magáért, és az európai demokráciáért.
A Fidesz kizárása ellen szóló érvek: Nem kérdés, hogy Orbán Viktor politikai okádék, cinikus, gátlástalan, erkölcstelen, és a velejéig romlott, mindenre képes a hatalom megtartásáért, Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. És ez 2010 óta így megy. Bárki, aki csak kicsit is érdeklődik, fel tudja mondani, hogy mit hoznak fel Orbán ellen ellenfelei és pártbarátai. Orbán maga a gonosz. Körülötte forog Európában minden. Ezért lenne logikus, hogy az EPP végre felszabadítsa önmagát, és kizárja a Fideszt – mondják. Akkor mindenki nyugodtan alhatna, aki a politikát mindenekelőtt erkölcsi cselekvésnek látja: a probléma megoldódott, Európa meg van mentve. Tényleg? Inkább az ellenkezője igaz. Orbán kizárásával most, három hónappal az európai választás előtt az Európa-barát Grál-őrzőknek csak most kezdődnének el igazán a reálpolitikai problémák. Hiszen Orbán nem tűnik el, de az európai jobboldalnak egészen a szélsőjobbig lenne egy mártírja, és egy választási slágere: mi mindenki ellen. Totális polarizálódás következne be, és ez megerősítené a másik oldalt, miközben gyengítené az Európai Néppártot. Ráadásul Orbán ugyan hangos, de a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben mindig szófogadóan az Európa-barátokkal szavaznak. Nem teljesen észszerűtlen bent tartani a pártcsaládban a magyar bunkókat, szembeszállni, vitatkozni velük, korrigálni őket. Nem lenne helyes a majdani jobboldali frakciókat még erősíteni is.
Bréking (fék)nyúz, 2019. március 7. – Tudósítás a másik valóságból
Gulyás Gergelytől megtudhattuk, hogy olyan pártok támadják aek Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták. A 888 leleplezi, hogy a Néppárt nem is igazi jobboldal. Az Origo megírta, hogy az európai főügyésznek jelölt Laura Codruta Kövesi is Soros embere.
A Néppártban a bevándorlást támogató pártok támadják a Fideszt
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján közölte: kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták és megszavazták az Európai Parlamentben (EP); olyan pártok, amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel. Ugyanakkor ezek a pártok is fontos tagjai az EPP-nek, a pártcsaládnak sok tagja van, sokféle vélemény jelenik meg benne – jegyezte meg.
Gulyás Gergely kiemelte: mindenkinek meghallgatják a véleményét, és arra törekednek, hogy egységes és erős EPP vegyen részt a májusi EP-választáson, és a választási eredmények alapján az EPP legerősebb tagpártja a Fidesz. (MTI: Gulyás: olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták)
A Néppárt nem is igazi jobboldal
A néppárti mainstream pont annyira emlékeztet jobboldaliságra, mint amennyire néhány étel nyomokban mogyorót tartalmazhat. Talán aki allergiás rá, észreveheti, de az is lehet, hogy ő is megússza.
A libsi megmondás trükkje az, hogy azt mondja: Odass! Az Orbán aztán tényleg mindenkivel összeveszik, hiszen a Néppárt jobboldali és konzervatív. Ezt az intézményelvű logikából kívánják levezetni, hogy ti. a jelenlegi európai parlamenti felosztásban épp ott csücsülnek, és talán nem szeretnék megvalósítani a nettó kommunizmust. Marxot és Fidel Castrót azért már siratják, szóval ami késik, az nem múlik.
De aki találkozott már mondjuk skandináv vagy Benelux államokbeli néppártiakkal, az kellemesen kacag a fenti libsi trükkön. Egy virtigli skandináv vagy Belenux államokbeli néppárti ugyanis értetlenkedve fogadja azt, hogy kelet-európai párttársának nem kötelező menetelnie a Pride-on, és nem támogatja a gendersemleges budikat, ahogy a hazatérő dzsihadisták államilag finanszírozott kórházi kezelését sem.
A néppárti mainstream és az európai balliberális tömb már csak nevében, vagy csak intézményileg különíthető el. (888: EPP non coronat)
Laura Codruta Kövesi is Soros embere
A romániai korrupcióellenes ügyészség leváltott vezetőjét ugyanis olyan támogatói voltak mint Frans Timmermans és Guy Verhofstadt, amikor az Európai Parlament választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre. Az Origo szerint vezetése alatt a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget a román belpolitikában a politikai ellenfelekkel és a nemzeti kisebbségekkel, különösen a magyarokkal való leszámolás eszközévé vált, hamis korrupciós vádakkal. (Origo: Az Európai Parlament támogatta Soros emberének európai főügyészi jelölését)
Európa „rajong” az Orbán-világ modellért
Már tizenhárom európai párt csatlakozott a Fidesz Néppártból kizárását kezdeményezők közé. Nem kell ám látnoknak lenni, hogy megjósoljuk, mi is következik a magyar kormány által jegyzett fideszes választási kampányban.
Soros György biztosan marad. Kovács Zoltán államtitkártól már tudjuk: Juncker után egy ideig a szocialista Timmermans lesz a „spekuláns” mellett a migránsok betelepítését szorgalmazó patás ördög. Azután – ha már szinte az egész EU-ban magasra csapnak az új orbáni hazugságáradat miatti felháborodás hullámai – Soros mellett a „bevándorláspárti” s főleg „sorosista” kizárást követelő kerülhet sorra. Már ha nem bővül tovább a kizárást szorgalmazók listája, mert arra is van esély. Nem is csekély.
Fideszes öröm lehet az ürömben: akkor még több óriásplakátot rendelhet a gebinet a csókosaitól. Szerepelhetnek azokon együtt is a Fidesz kizárását kezdeményezők, de az persze kevesebbet hozhat a narancsos konyhára, mint ha Sorossal külön-külön láttatják a „dekadens libsibolsi, keresztény kultúrát feladó” európai kereszténydemokrata pártokat…
Azután – az elemzők szerint nyilván csak az uniós választást követően – talán ki is zárják végre a kínossá vált, az európai normákat és a demokratikus szabályokat rendre semmibe vevő – önképe szerint a nemzeti szuverenitásért kiálló, ám mások szerint csak az EU egységét bomlasztó – Fideszt a Néppártból.
A V4 másik három tagja egy ideig vakaródzik majd, mint a bolhás kutya, végül dönt: snassz ám ez így, jobb, ha Szlovákia, Csehország, Lengyelország és talán más sem kér a Kárpát-medence magyar szupremácián alapuló „újjáépítéséből”. Meglesz a V4 majd V3-ként is, s persze összeállhat idővel még akár a kisantant is…
És mielőtt az Orbán-világ fejedelme a pártjával meg annak választott képviselőivel együtt elfoglalná méltó helyét az Európai Parlament euroszkeptikus, antifederalista (lényegében unióellenes) frakciójában Le Pen, Salvini és más populista vezér-jelöltek delegáltjai mellett, Orbán propaganda-stábja még levezényel egy hazai kampányzárót.
Annak az üzenete valahonnan a régmúltból nagyon ismerős lesz. Sötétkék alapon ökölbe szorított kezek látszanak. Mondjuk Kósa Lajosé, Lázár Jánosé és Balog Zoltáné, nekik már úgyis mindegy… A fotó alatt, a balról jobbra emelkedő narancssárga – penészszürke nyílban a szöveg csupán ennyi lesz:
„Egyedül vagyunk!”
Az nem szerepel majd ott, hogy már szinte minden európai statisztikában a sor legvégén. De pssszt, ez még titok! Mert ugye jönnek az önkormányzati választások…
Vasvári G. Pál
