Kezdőlap Címkék Nagy Britannian

Címke: Nagy Britannian

Eduárd király, angol király elárulta hazáját a náciknak

Egy most elkészült éls bemutatásra váró dokumentumfilmből derül ki, melyet a négyes csatorna sugároz majd Nagy Britanniában. VIII. Eduárd, aki 1936-ban lemondott a trónról, hogy nőül vehesse elvált amerikai szeretőjét, azt javasolta Hitlernek, hogy bombázza addig Nagy Britanniát amíg az meg nem adja magát. Utána pedig királlyá koronázhatnák őt újra Londonban.

 

Az áruló király – ez a dokumentum film címe. A négyes csatorna ezt csak március 27-én sugározza majd, de a Daily Mail és a Daily Telegraph előzetest közölt a dokumentumfilmből. Eszerint a windsori herceg (ezt a címet viselte a lemondott király) összekötő tisztként szolgált a brit hadsereg és a franciák között amikor a nácik megtámadták Franciaországot 1940-ben. A herceg négy jelentést fogalmazott meg a francia hadsereg állapotáról, részletesen beszámolva annak elhelyezkedéséről és gyenge vezetéséről. Megemlítette a francia csapatok gyenge harci morálját. Ezeket a jelentéseket az ex király a brit vezérkarnak küldte el, de egyidejűleg eljuttatta a nácik egyik párizsi ügynökének, Charles Bedaux-nak. A nácik ügynöke jó barátja volt a hercegnek, akinek tudnia kellett arról, hogy a jelentés ilyenformán eljut a német vezérkarhoz is. Nagy Britannia ekkor csapatokat küldött a franciák segítségére vagyis a herceg árulása az ő életüket is veszélyeztette.

Ha bombázzák Angliát, akkor az megadja magát

A windsori herceg Spanyolországon és Portugálián keresztül menekült el Franciaországból Nagy Britanniába. Spanyolországban jobboldali barátaival közölte: Hitlernek addig kellene bombáznia Nagy Britanniát amíg az nem kapitulál. Utána pedig a náciknak újra trónra kellene segíteniük a windsori herceget – hangsúlyozta a bukott uralkodó. Franco Spanyolországa névleg ugyan semleges volt a második világháborúban, de kiváló kapcsolatot ápolt Hitlerrel és Mussolinivel hiszen a két fasiszta hatalom segítette diadalra Franco tábornokot a polgárháborúban.

Amint Nagy Britannia lisszaboni nagykövete jelentette a windsori herceg árulását, Churchill miniszterelnök azonnal cselekedett: eltávolította az ex királyt Európából.

A windsori herceg a Bahama szigetek kormányzója lett, ahol távol Európától nem volt módja ártani hazájának.

A nácik jól ismerték az ex király szimpátiáját Hitler iránt, akivel személyesen is találkozott. Willie hadművelet néven terveztek politikai akciót Eduárd koronázására azt követően, hogy a németek partraszállnak Nagy Britanniában. Minthogy a Luftwaffe elveszítette a légi csatát Nagy Britannia fölött, a tervből nem lett semmi. Maga az érintett, az egykori VIII. Eduárd azonban tudott a nácik tervéről és maximálisan támogatta azt – állitja Andrew Lownie, a brit történész, akinek könyve alapján a dokumentumfilm készült.

154 EZER MAGYAR KÉRT LETELEPEDÉSI ENGEDÉLYT NAGY BRITANNIÁBAN

A londoni belügy szerint 154 ezer magyar állampolgár kérvényezte, hogy az Egyesült Királyságban maradhasson a brexit után is. A kilépés után most járt le a határidő ameddig az uniós polgárok tartós letelepedési engedélyért folyamodhattak Nagy Britanniában.

Összesen 5 millió 500 ezer uniós polgár kérte ezt vagyis a többség a maradás mellett döntött. A lista élén a lengyelek és a románok állnak valamivel több mint 1 millió kérvénnyel. Egyáltalán nem biztos, hogy minden kérvényező megkapja a tartózkodási engedélyt. Addig azonban amíg elbírálják a kérvényüket mindenki élvezheti korábbi jogállásának előnyeit – hangsúlyozza a brit belügy.

A lengyelek alkotják a legnagyobb külföldi közösséget

Számukat eddigis több mint 800 ezerre becsülték, de mint kiderült létszámuk meghaladja az egymilliót is. A Brexit után több durva támadás is érte a lengyel közösséget: egy szerencsétlen bevándorlót agyonvertek szombat este részeg huligánok csak azért, mert lengyelül beszélt. Nagy Britannia akkori külügyminisztere, Boris Johnson személyesen kérte Lengyelország bocsánatát az ügyben.

Angliában inzultáltak olyan idős lengyel pilótákat is, akik az 1940-es légi háború idején Nagy Britanniát védelmezték a náci Luftwaffe ellen.

A román bevándorlókat sokkal inkább a rendőrök zaklatták, mert sokan közülük illegálisan dolgoztak Nagy Britanniában, ahol néhányan bűncselekményekbe is keveredtek.

A brit lapok szerint meglepően magas a román kérvényezők száma, a hatóságoknak eddig jóval kevesebb román állampolgárról volt tudomása Nagy Britanniában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!