Kezdőlap Címkék Munkaerőköltség

Címke: munkaerőköltség

Béremelkedésben az élmezőnyben

Az EU-ban a negyedik Magyarország a munkaerőköltségek drágulásában. Ez több, mint háromszorosa az EU-átlagának. Kelet-nyugati vonal mentén nő a foglalkoztatás ára.

A második negyedévben a munkaerőköltségek éves növekedése az euróövezetben 2,7, az az EU-28-akban 3,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az egy órára jutó órás munkaerőköltség. 2019 első negyedévében ezek az adatok 2,5, illetve 2,7 százalék volt – közölte az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.

Még tart a bérlendület

A legnagyobb szórás a tagállamok között figyelhető meg. Ezen belül – néhány ország kivételével – szinte teljes kelet-nyugati metszésvonal mentén. Az egy órára vetített munkaerőköltség emelkedésének listáját Románia vezeti (12,4 százalék), majd Bulgária (11), Szlovákia (10,6) és Magyarországon (10,1) következik. Mint látható, az EU és az euróövezet átlagát lényegesen meghaladó növekedés (Ciprus kivételével) csupa kelet-közép-európai országban figyelhető meg. A legalacsonyabb növekedést Portugáliában (0,9 százalék) és Maltán (1,1) regisztrálták.

A munkaerőköltségek két fő alkotóeleme a bérek és a nem bérkiadások. Az euróövezetben az előbbiek költsége 2,7, utóbbiak összege 2,9 százalékkal nőttek 2019 második negyedévében, éves összevetésben. 2019 első negyedévében változás +2,7 és +2,1 százalék volt. Az EU-28-ban az órabérek 3,1, a nem bérkiadások 3,0 százalékkal emelkedtek 2019 második negyedévében. Az három hónapban az éves változás +2,9 és +2,1 százalék volt.

A második negyedévben a szolgáltatások és a nem üzleti gazdasági területen nőttek a bérköltségek 3, illetve ennél nagyobb százalékkal. A legkisebb emelkedés az iparban volt, két-két és fél százalék, három százalék az építőiparban (euróövezeti, illetve EU-28-akban).

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!