Kezdőlap Címkék München

Címke: München

Münchenben lesz az európai rabbi konferencia központja

0

A nácizmus egykori fellegvárába költözik Londonból az európai rabbi konferencia – ezt akkor jelentették be szimbolikusan a második világháborút lezáró győzelem napján amikor átadták a Lord Jakubovits díjat Márkus Söder bajor miniszterelnöknek, aki “sokat tett a zsidók életének javításáért Európában.”

Tavaly rendezték meg az első európai rabbi konferenciát Münchenben, amely Hitler nemzetiszocialista mozgalmának kiindulópontja volt. Pinchas Goldschmidt rabbi, az európai rabbi konferencia elnöke nyilatkozott a Deutsche Welle német közszolgálati portálnak. Elmondta, hogy az első pillanatban őrültségnek tartotta az egészet hiszen München az európai zsidóság szemében a nácizmus szellemi központját jelentette. Súlyosbította a bajor főváros megítélését, hogy 1972-ben palesztin terroristák itt támadták meg az izraeli küldöttséget a müncheni olimpián. 11 izraeli sportolót megöltek.

Pinchas Goldschmidt rabbi Moszkvából érkezett, ott volt főrabbi mindaddig amíg Putyin meg nem indította háborúját Ukrajna ellen. Bár az orosz elnök nácinak nevezi az ukrán vezetést, de a főrabbi nem hisz ebben hiszen Volodimir Zelenszkij elnök is zsidó.

“Bátor új kezdet München kiválasztása“

– hangsúlyozta az európai rabbi szövetség elnöke.

A német zsidó közösség nevében a 90 éves Charlotte Knobloch beszélt a bajor kormányfő kitüntetése alkalmából Münchenben. Ő korábban a Németországban élő zsidó közösség vezetője volt. Most emlékeztetett arra, hogy az antiszemitizmus nem múlt el Németországban, mert annak keleti részén, az egykori NDK-ban, nem dolgozták fel a náci múltat. Így kerülhetett sor antiszemita megmozdulásra Halle városában 2019-ben. A Jom Kippur alkalmából megtámadták a zsinagógát Halleban, és ez félelmet váltott ki a Németországban élő zsidók körében. Markus Söder bajor miniszterelnök akkor ellátogatott a müncheni zsinagógába, és fokozott védelmet ígért a zsidó közösségnek Münchenben és egész Bajorországban.

Intenzív rabbi képzés Németországban

Mind ortodox mind neológ rabbikat képeznek jelentős számban Németországban, ahonnan azután “exportálják”  őket a világ minden tájára. Berlinben a Chabad közösség épít egy ilyen rabbi képző központot 40 millió euróért. Ez júniusban meg is nyílik. Frankfurtban Zsidó Akadémia épül, melynek tervezett nyitási dátuma 2025.

Andrei Kovacs, az 1700 éves zsidó élet Németországban szervezet elnöke a müncheni központot méltatta.

Marcus Söder bajor miniszterelnök megköszönve a zsidó kitüntetést, azt hangsúlyozta, hogy mindazok, akik fenyegetni akarják a zsidókat szembetalálják magukat a bajor állammal:

“Teljes mértékben intoleránsak vagyunk az intoleranciával szemben.”

Fekete szeptember München – KGB

50 éve a müncheni olimpián hajtott végre terrorakciót a Fekete Szeptember, a Palesztin Felszabadítási Szervezet osztaga. Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezére KGB ügynök volt – írta Pacepa tábornok, aki 200 ezer dollárt adott át neki minden hónapban. Pacepa vezérőrnagy a román titkosszolgálat főnöke volt amíg nem emigrált az Egyesült Államokba, ahol kitálalt.

Megírta, hogy Jasszer Arafat legjobb barátja, biztonsági főnöke, a DIE a román hírszerzés ügynöke volt. Az oroszoktól ugyanis a románok kapták meg a palesztin terroristákat kiképzésre. Az alap koncepciót azonban a KGB adta meg. Mit mondott Jurij Vlagyimirovics Andropov, akkori KGB főnök Pacepa tábornoknak 1972-ben?

A zsidó származású Andropov a világméretű antiszemita kampány szervezője

„1972-ben a Kremlben úgy határoztak, hogy az egész muzulmán világot szembe fordítják Izraellel és az Egyesült Államokkal.

Több mint egymilliárd ellenfél sokkal nagyobb csapást tud mérni az Egyesült Államokra mint pár millió – hangsúlyozta Jurij Andropov. Náci típusú gyűlöletet kell keltenünk az iszlám világban a zsidók ellen! Ezeket az antiszemita indulatokat azután terrorakciókká változtathatjuk Izrael és fő támogatója, az Egyesült Államok ellen. A KGB elrendelte, hogy minden szocialista országban a Varsói Szerződésen belül ki kell képezni palesztin terroristákat. Mielőtt leléptem volna a DIE éléről Romániából 500 kiképzett ügynököt küldtünk a muzulmán országokba, ahol azután Izrael ellenes gyűlöletet keltettek és terror akciókat szerveztek” – írta Pacepa tábornok. Aki hozzáteszi 1978-ig a Szovjetunió és szövetségesei összesen 4000 ilyen ügynököt küldtek a muzulmán világba. Carlos szerepe a latin-amerikai forradalmár a KGB és az iszlamista terroristák összekötő tisztje lett. Fáradalmait részben Magyarországon pihente ki, ahol egy magyar újságíró volt az összekötő tisztje a magyar titkosszolgálattal. Később ez az újságíró megírta emlékeit Carlosról, akit a franciák levadásztak Szudánban. A magyar titkosszolgálat nem díjazta igazán a Carlos könyv megjelenését Franciaországban. A magyar újságírót elrabolták a horvát tengerparton, és lecsukták. ÁFA csalás volt a vád, de valójában a bűne az volt, hogy megsértette a titkosszolgálat egyik fő szabályát: hallgass!

Pacepa tábornok, aki száz éves korában a Covid áldozata lett, végig álnéven élt az Egyesült Államokban, de így is több sikertelen merénylet célpontja volt. A Szovjetunió bukásával az iszlamista terrorizmus egy időre elveszítette legfőbb támogatóját, de Putyin uralkodása idején újra elővették Andropov régi elképzeléseit. A nagyszabású párizsi terrorakciókat már aktívan támogatta az orosz titkosszolgálat, amely ily módon is destabilizálni akarja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat.

A GroKo vége(?)

Németországban GroKo-nak hívják a nagykoalíciót (Große Koalition). Ennek a végét jelentheti ha a most vasárnapi tartományi választáson Hessen-ben, a hatalmon lévő kereszténydemokraták (CDU) nem kapják meg a kormányzáshoz szükséges támogatást. Ez a gondolat már a október 14-i bajor helyhatósági választáskor is felmerült, előrevetítve, hogy Merkel kancellárnak és kormányának valószínűleg új (országos) választást kell tartania. Ez nem a merkeli politika kudarcát jelenti, hanem a politikai paletta átrendeződését. Mindenekelőtt a szociáldemokraták súlyos szavazatvesztését országosan és tartományi szinten egyaránt. Igen, a baloldal, és annak vezető ereje a szociáldemokraták, csúfos vereséget szenvedtek országszerte. Bajorországban például egyszámjegyű (9,7 %) lett a végeredmény, mely (Nyugat-)Németország fennállása óta ilyen alacsony még nem volt! Ez pedig a berlini, központi, szövetségi kormány működését is veszélybe sodorhatja.

Hogy érhető legyen. Németül „Volkspartei”-nek (magyarul, szabadon kb. tömegpártnak) nevezik azokat a stabil és erős pártokat, amelyek a választásokon rendszeresen(!) 30 százalék feletti eredményt érnek el. Két ilyen néppárt (Volkspartei) volt eddig Németországban: a baloldali (SPD = szociáldemokraták) és a jobboldali („uniós pártok” = CDU/CSU). Ez a két formátum uralta a nyugatnémet politikai életet a Szövetségi Köztársaság megalakulása óta. Az első tíz évben (1949-59) az Adenauer vezette „konzervatívok” irányították az országot, és teremtették meg azt a szociális jólétet, ami a „gazdasági csodához” vezetett, és, amelynek értelmi szerzője az ugyancsak jobboldali, szociálisan érzékeny Ludwig Erhard (CDU) közgazdász volt. Ő vezette be, hogy a legmagasabb állami fizetés nem lehet több a legalacsonyabb állami fizetés 10-szerésénél. Mint gazdasági miniszter 1949-63 között ő alapozta meg a szociális piacgazdaságot, mely napjainkban is a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági rendszere.

A szociáldemokratákat fenntartással fogadták a hidegháború idején, különösen az amerikai megszállási hatóság. Történelmi tény, hogy a szociáldemokraták hajlamosak kiegyezni a Lenin-féle kommunistákkal, annak ellenére, hogy a zimmerwaldi konferencia (1915) óta a Lenin, majd Sztálin vezette kommunisták (Komintern) „ősellenségnek” tekintették a marxista alapok követőik. Lásd az eszerek (SZR = szociálforradalmárok) szó szerinti likvidálása (1918 január), majd 1945-től Kelet-Európa szerte a szovjet fegyverek árnyékában egyesített két párt (szociáldemokraták és kommunisták) tagjai közül a szociáldemokraták ellehetetlenítését, részben fizikai megsemmisítését. Ennek ellenére, a (nyugatnémet) szociáldemokraták a „keleti nyitás” (Ostpolitik) hívei lettek, mondván, ha a (szélsőbaloldali) moszkoviták keményvonalasak, akkor (a jobboldali) szociáldemokratáknak kell engedniük, az elnyomott népek helyzetének javítása érdekében.

Ez a politikai elgondolás szimpatikus lett Nyugat-Németországban, és részben a KGST országaiban (ha még van, aki ismeri ezt a rövidítést). Tehát, két „néppárt” (tömegpárt) uralta a nyugatnémet politikát. Harmadikként ott voltak a szabaddemokraták (FDP), akik sohasem érték el a 30 százalékot, viszont időnként a mérleg nyelve szerepét töltötték be. Azaz mindkét nagy párttal (SPD, CDU/CSU) hajlandóak voltak koalícióra lépni a stabil, folyamatos kormányzás érdekében.

A 1968-as diáklázadások megmutatták, hogy a fiatal értelmiség kételkedik a fennálló demokráciában. A hidegháború idején új mozgalom indult a környezetvédelem, a béke, és a női egyenjogúság érdekében, ami 1980-ban szövetségi szinten új párt, a Zöldpárt, megalakulásához vezetett. Ez volt a világ (akkor még) egyetlen olyan pártja, melynek fő célja a környezet védelme lett. Az USA-ban ma sincs ilyen párt, igaz, ott a környezetvédelem (különösen Kaliforniában) a helyi hatóságok, minisztériumok feladata, nem pedig egy politikai tömörülésé. A nyugatnémet Zöldek a 80-es évekre lettek helyi, tartományi és országos szinten parlamenti tényezők, új színt hozva az addigi politikai életbe. A tornacipős (környezetvédelmi) miniszter, Joschka Fischer, a parlamentbe pulloverben megjelenő képviselők, a tanácskozás alatt horgoló, kötő képviselő asszonyok, akik az otthonosság kedvéért cserepes virágot is hoztak magukkal. Mind-mind egy új kor jellegzetes figurái. Politikailag a szociáldemokratákhoz álltak közelebb, atomellenesek voltak. Érdekes, a Zöldek az NDK-át nem bírálták, szinte nem is akartak róla tudomást venni. A (berlini) Fal lebontása után jelent meg az NDK kommunista utódpártja (a Baloldal = die Linke) a politikai színtéren, majd napjainkra az ugyancsak volt NDK területén népszerű szélsőjobboldali formáció, a migráns-ellenes Alternatíva Németországért (AfD).

A tavalyi országos választáson sok szavazatot vesztett a két „történelmi” néppárt, és szétaprózódva, de megerősödtek az önálló kormányalakításra alkalmatlan pártok. No, meg amelyekkel a parlamentáris pártok eleve nem voltak hajlandók koalícióra lépni (die Linke, AfD). A kormányalakításra felhatalmazást kapott addigi kancellár asszony, Angela Merkel, úgy látta, hogy az addigi jól működött nagykoalíció mentheti meg az országot egy újabb általános választástól, ami milliókba kerülne, és megnehezítené a gazdasági életet. Hiszen, amíg nincs elfogadott költségvetés, addig a vállalkozások nem tudnak tervezni, nem tudják, mekkorák lesznek az egyes adóterhek, és az esetleges adókedvezmények. Merkel úgy látta, hogy ismét a nagykoalíció lehetne a legelfogadhatóbb megoldás. Fél év kellett, hogy fedél alá hozza a két néppárt (SPD, CDU/CSU) közös kormányzását, a nagykoalíciót. Ez a hagyományos felállás, azonban lassan korrodál, egyre kevesebb szavazati bázisa van mindkét oldalnak. Berlinnek a vészjelzést a bajor választás adta. Ahol, az addig 50 % feletti eredményt produkáló jobboldal (CSU) mindössze 37 százalékot ért el. Önámító sovány vigasz, hogy továbbra is a CSU a jobboldal legerősebb pártja Bajorországban, hiszen egyedüli kormányzásra képtelen! Ugyanakkor a berlini, szövetségi koalíciós partner, az SPD, még a 10 százalékot sem érte el – (bajor) tartományi szinten. Merkel, és a központi (szövetségi) kormány, Berlin, utolsó reménye Hessen, ahol most vasárnap tartanak helyhatósági választást, és ahol az előrejelzések szerint a CDU 28%, az SPD és Zöldek 20-20 %, az AfD 12%, a die Linke és az FDP (szabaddemokraták) 8-8 százalék várományosa. Tehát, a hagyományos „néppárti” 30 százalékot egyik párt sem éri el. Ezt Berlinben is látják, és már az új országos választások kiírását latolgatják, ahol kérdéses Merkel indulása.

A számok és a tények fényében a szociáldemokraták (SPD) borzasztó gyenge szereplése minden bajok okozója. Ugyanakkor a bajor példa mutatja, hogy feltörekvőben vannak a Zöldek, akik újabban (két héttel ezelőtt Münchenben) a polgári, keresztény és liberális értékek követőinek tüntetik fel magukat. Mintha a Zöldek felismerték volna a globális változást, a „jobbratolódást”, és ezért a természetszeretetet, a környezetvédelmet (alternatív energiaforrások), valamint az elesettek, rászorulók megsegítését valódi alternatívának tekintik a baloldaltól elforduló tömegek számára.

Stephen Elekes

Bréking Nyúz, 2018. május 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Schmidt Mária szerint, ami konzervatív, az szexi, Münchenben migránsok matatnak a nők lábai között, a háborúra készülő svédek betáraznak vízből, takaróból és konzervből, Hollandiában szétvertek egy buszt a migránsok. Nyugaton rossz, minálunk jó.

A Ripost bevándorlói a német nők lábai között moziznak

„Óriási tudásszomjjal érkeztek azok a férfiak Németországba, akik arra voltak kíváncsiak, hogy vajon miben különbözhet a fehér német nő deréktől lefelé, az általuk ismertektől?

Ezért a müncheni metróban, a hétvégén este tizenegy óra előtt néhány perccel az egyikük odahajolt egy kiszemelt nő lábához, elkezdte azt simogatni, majd egy hirtelen mozdulattal felemelte a szoknyáját. Négy bevándorló társa pedig, a földhöz közelre kinyújtott kézzel elkezdte mobiljaival videózni a nő lába közét.

A szánalmas akciót akkor hagyták abba, amikor a szinte üres szerelvénybe belépett egy új utas és elindult feléjük.” (Ripost: Vajon mi lehet egy német nő lábai között?)

Mandiner: Schmidt Mária szerint ma már a konzervatív a szexi

„A Terror Háza igazgatója Európa-párti, mert itt a legjobb élni, de ettől még a mostani európai vezetők le vannak maradva és nincsen semmi víziójuk, Amerika jelenleg is a világ ura, és tetszik-nem tetszik, Trump az elnöke, a Pax Americana pedig még mindig jobb, mint bármely más opció, a nyugatiakkal ellentétben a magyarság mindig integrálni tudta az ide érkező idegeneket, Orbán a magyar nép felhatalmazásával a magyar érdekeket képviseli, miközben az ellenzék minden értelemben teljesen kiüresedett, a jobboldali értelmiségnek nem kell csöndben maradnia, de a valóságot igyekezzen megmérni, Soros már meg van fejtve és nemigen lehet róla újat mondani, és ma már a konzervativizmus a szexi.”(Mandiner: Ma már a konzervatív a szexi – Schmidt Mária)

A Lokál beszámol arról, hogyan vertek szét egy buszt a migránsok

„Öt bevándorló randalírozott egy holland buszon, amit szinte teljesen tönkretettek. Amikor a rendőrség megérkezett, a bevándorlók nem nyugodtak le és megtámadták  a hatóságot is. A migránsok ezután egy vasútra menekültek, ahova követték őket a rendőrök. A rendőrség a vasútnál letartóztatta az öt személyt. A Tilburghoz és a Tilburgból érkező vasúti forgalom néhány órára teljesen megállt, miután a bevándorlók leállították az utat.” (Lokál: Így vertek szét egy buszt a migránsok)

A 888 vérfagyasztó tudósítása: Svédországban már a háborúra készülnek

„A svéd kormány egy többoldalas kiadványt juttat el az állampolgároknak, amelyben részletesen leírják, mit kell tenni egy esetleges terrortámadás során, illetve abban az esetben, ha kitör a háború a skandináv országban.

Igyekeztek megakadályozni az általános pánikot, hiszen a prospektusba beleírták, hogy Svédország sok más országnál jóval biztonságosabb, azonban folyamatosak a fenyegetések, amelyeket jobb komolyan venni.

Azt kérik mindenkitől, hogy tárazzon be az otthonában nagy mennyiségű konzervet, vizet és takarókat, majd leírják, mit is kell tenni, amennyiben beüt a krach és nem működik rendesen a kommunikációs hálózat, az élelmiszer- és vízellátás, valamint a fűtési hálózat. Figyelmeztették továbbá a lakosságot, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén mindenkinek részt kell vennie a krízis elhárításában.” (888: Svédországban már háborúra készülnek)

Bréking nyúz, december 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Botond a 888.hu-n a bajorokat félti az arab betűktől, de nemcsak Münchenben életveszélyes a helyzet, hanem ahogy a Ripost állítja a párizsi tömegközlekedésben is. Bayer a Magyar Időkben egy általa elképzelt baloldali értelmiség levelével szólítja meg az olvasóit, míg a Pesti Srácok a svéd liberálfalanszter mindennapjairól regél.

888.hu: Arab város lett München

Törzsolvasónk, Botond a napokban Münchenben járt. A városnézésről rengeteg képet lőtt, amelyeket meg is osztott a 888-cal. Botondot megdöbbentette a müncheni multikulti.

Ezek a képek a müncheni fő vasútpályaudvar környékén készültek. Innen indultam el a távolabb lévő szállásomra, gyalog. Az elején nem csináltam fotókat, mert azt gondoltam, hogy csak véletlen, hogy ennyi arab felirat van. De amikor már 10 perce sétáltam és mindenhol arab kiírásokat láttam, akkor már kezdtem besokallni. A képek egy 15 perces sétát rögzítenek Münchenben” – írta nekünk Botond.

Érdekesség, hogy simán van olyan, hogy németül bizonyos táblák nincsenek is kirakva. Az egyik képen például egy hotel hátsó bejáratánál csak arabul van kiírva egy nyomatott lapra egy üzenet” – írta és kiemelte, hogy szerinte a McDonald’s a legdurvább.

Ripost: Rettegnek a nők a metrón és a buszokon

Egy friss francia felmérés szerint az elmúlt két évben 267 ezer ember szenvedett el valamilyen típusú szexuális zaklatást a francia metrókon, buszokon és villamosokon. Az áldozatok elsöprő többsége, 85 százaléka nő, bár egyre több férfi is beszámol nem kívánt kontaktusról.

A jelentés szerint a fővárosban a legrosszabb a helyzet és a 18-21 éves lányok válnak a legnagyobb eséllyel áldozattá, míg 30 évtől felfelé drasztikusan zuhan a molesztálások száma. A nők esetében a tapogatás és a sértegetés, célzás a leggyakrabban jelentkező támadás, míg a férfi áldozatok bámulásról, követésről és verbális inzultusokról számolnak be.

A válaszok alapján a szexuális ragadozók kedvenc vadászterülete a metró, itt tudják leginkább kihasználni a tömeg, a szűk helyek és a sötétség adta lehetőségeket.

Magyar Idők: Bayer levele

(…) Ez a szocializmus állása jelenleg, édes barátném. A Karácsony odagyűjtött bennünket maga köré, úgyhogy most már legalább mi együtt vagyunk, már csak ti hiányoztok, meg a Gábor, a Vona, akit, akárcsak a Gréczyt, a Gyurcsány Feri eszkábált össze használt rongyokból, uszadékfából, egyebekből. A különös anyagból.

És kéne még két farok. Bár abból van nekünk a legtöbb, de kettő még hiányzik. S láss csodát, drága barátném, ez is megoldódni látszik: a kutyapárt ígért kettőt!

Most már tényleg nem állíthat meg bennünket semmi és senki, legfeljebb az a hülye nép. Mindig azzal gyűlt meg a bajunk. De sebaj! Ha lesz rá mód, majd elfújjuk őket, mint a Szél!

Ölel régi barátod: a baloldali értelmiségi

Pesti Srácok: Ilyenek a svéd liberálfalanszter mindennapjai: “a nők ne menjenek egyedül az utcára”

Egyre nagyobb a botrány Svédországban, miután Malmö rendőrségének vissza kellett a vonnia azt a felszólítását, melyben azt kérték a nőktől, hogy a sötétedés után ne nagyon menjenek ki az utcákra. Egyelőre nem érkezett hivatalos indoklás, miért is kellett visszavonniuk a nyilatkozatot.

Anders Nilsson, a helyi rendőrség egyik vezetője azután közölte a már-már kijárási tilalommal felérő nyilatkozatot, hogy a hétvégén brutálisan megerőszakoltak a naplemente után nem sokkal egy 17 éves lányt a belvárosban. Egy hónapon belül ez volt a harmadik szörnyű eset, melyet napnyugta után követtek el Malmőben. Nilsson azt javasolja a nőknek, hogy sötétedés után lehetőleg csoportosan közlekedjenek az utcákon, úgy biztonságosabb.

Az európai hadseregek informatikai korszerűsítése évi 41 milliárd euró

0

Legalábbis ez derül ki a Müncheni Biztonsági Konferencia jelentéséből, amelyből a brüsszeli Politico szerzett meg egy példányt. Eszerint a következő öt-hét évben az EU tagállamoknak évente plusz 41 milliárd eurót kell arra költeniük, hogy a hadseregeiknek korszerű informatikai rendszerei legyenek és ezek hatékonyan össze is kapcsolódjanak.

A jelentés hangsúlyozza, hogy különösen fontos az, hogy még a legtávolabbi területeken állomásozó katonai egységek is be legyenek kapcsolva az egységes informatikai rendszerbe. Erre a hardverre és szoftverre kellene költeni a legtöbbet. A másik nagy tétel az informatikai háborúra felkészült szakértők alkalmazása a hadseregben. Jelenleg ezek száma a 28 európai uniós tagállamban mindössze 2500-3500-ra tehető és ez nagyon kevés. Az USA hadseregében kétszer ennyien szolgálnak az informatikai parancsnokság állományában. Ezeknek a szakértőknek az alkalmazása bonyolult feladat, mert kevesen vannak és sok helyen igénylik a tudásukat.

Honnan lesz erre pénz?  Plusz 97 milliárd euró állna rendelkezésre abban az esetben, ha az EU tagállamai betartanák a NATO-beli kötelezettségüket.. Ez azt jelentené, hogy a hadi költségvetés elérné mindenütt a GDP 2%-át. Ez bőven fedezné az informatikai korszerűsítés magas árát. A Müncheni Biztonsági Konferencia jelentése ebben a tekintetben meglehetősen szkeptikus: ígéretek ugyan vannak bőven, de aligha valószínű, hogy ezeket be is tartaná az EU 28 tagállama.

Késelő Münchenben – Frissítve!

0

Semmi jel nem utal arra, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottat vallási vagy politikai indítékok vezérelték volna, mentális jellegű egészségügyi problémákkal küzd – közölték a bajor hatóságok azt követően, hogy őrizetbe vették a ma délelőtti késes támadássorozat gyanúsítottját, egy 33 éves német állampolgárt.

 

A férfi Münchenben hat különböző helyszínen vaktában támadt késsel járókelőkre, összesen nyolc embert – hat férfit, egy 12 éves fiút és egy nőt – sebesített meg könnyebben. A sebesültek között van egy román és egy olasz állampolgár – tudósított az MTI.

Korábban azt jelentettük, hogy legalább négy helyszínen támadt München különböző pontjain az a késelő merénylő, aki után embervadászatot indított a bajor város rendőrsége. A rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne menjenek ki az utcákra a merényletek helyszíneinek a közelében.

A merénylet emlékeztet a tavalyi müncheni támadásra, amelyet egy iráni születésű tizenéves követett el, s amely halálos áldozatot is követelt. Azt azonban lőfegyverrel követte el a tettes, aki önmagát árjaként és németként határozta meg, és török és albán háttérrel rendelkező áldozatokra vadászott.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!