Bréking (fék)nyúz, 2018. december 2. – Tudósítás a másik valóságból

0
967

Kovács Zoltántól megtudhattuk, hogy nem csak Soros szervezi a migrációt, hanem az Európai Unió is. A Vasárnapi újságban az államtitkár hangsúlyozta, hogy a humanitárius vízum és a migránskártya is ezt a célt szolgálja. Azért persze a hiradó.hu-ból azt is megtudhatjuk, hogy terjed a Soros-vírus. A 888 újabb feljelentést közölt, ezúttal az ELTE-ÁJK karának oktatóit és hallgatóit leplezik le: a karon libsi véleménydiktatúra van.

Kovács Zoltán szerint az EU menedzseli a migrációt

Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán.

Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár.

Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani – tette hozzá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek.

Ez a demokrácia próbája – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament (EP) felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen. (MTI: Kovács Zoltán: az EU menedzseli a migrációt)

Merkel és Macron pontosan követi Soros utasításait

Soros György stratégiai tervei között szerepel, hogy át kell alakítani Európát. Az elmúlt időszakot látva elmondható, hogy a kezdeményezés valóban sikeres volt, hiszen az Európai Unió vezetésének jelentős része támogatta az elképzelést – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő.

A stratégia egyik legkiemelkedőbb támogatójának talán Angela Merkel német kancellárt lehet nevezni, aki kihirdette a willkommenskultur-t, ezzel megnyitva Európa határait. Angela Merkelnek azóta jelentősen csökkent a támogatottsága, időközben lemondott a CDU pártelnöki tisztségéről is, utódát egy hét múlva választják meg.

A szakértő szerint a francia elnök, Emmanuel Macron szintén Merkelhez hasonló politikát folytat, és pontosan követi az utasításokat. (hirado.hu: Hogyan terjed a „Soros-vírus”?)

Újabb feljelentés: liberális véleménydiktátorok az ELTE-n

Nagyon örülök, hogy végre előtérbe kerül a MAGYAR oktatás szabadsága. Mert persze a CEU-s tüntetéseken mindenki ott van, ahogy azzal is rengetegen foglalkoznak, hogy lesz-e gender-szak Magyarországon, de ki törődik azzal, hogy mi megy az állami pénzen működő, többségében magyarokat oktató, magyar egyetemeken?!

Az ELTE-ÁJK karon rengeteg a liberális szellemiségű, mind a hallgatók, mind az oktatók körében. Ezzel alapvetően semmi gond nem lenne. Ez mindenkinek a saját döntése, önmagában a politikai meggyőződésükkel nem sértenek másokat. Azonban amikor mindenki, akinek jobboldali és/vagy konzervatív gondolatai vannak, nácinak van bélyegezve sok hallgató körében, felmerül bennem a kérdés, milyen kifejezést használnának arra, akinek valóban nemzetiszocialista ambíciói vannak? Egy hallgatónak el kell tudnia határolni egy jobboldali kormányzást a diktatúrától. Ennek ellenére mégis gyakran hallom a folyosókon, olvasom Facebook-csoportokban, hogy „Viktátor”, „nincs már nálunk semmi demokrácia”, „diktatúrában élünk” stb.

Nem tartom helyesnek, hogy egy alkotmányjog előadás 50%-ban a tananyag leadásáról, 50%-ban pedig arról szól, hogy a mai magyar vezetés mit nem csinál alkotmányosan, mi és hol ütközik demokratikus alapelvekbe, mi tarthatatlan stb. A burkolt célozgatások állandóak, de gyakori az oktatók politikai álláspontjainak – nyílt – hangoztatása is. Ezek pedig egyfajta liberális ekhóként is felfoghatóak, ugyanis kizárólag a baloldal álláspontját képviselik. Ez nem azért van így, mert a szakon minden oktató szíve balra húz, hanem mert a jobboldaliak – ahogy a hallgatók, úgy az oktatók körében is – kisebbségben vannak, és a konfliktusokat és az antipátiát elkerülvén inkább kihagyják az előadásukból a politikai töltetet.

Habár sok tanáron, professzoron ott van az „I stand with CEU” kitűző és „kiállnak az oktatás szabadságáért”, továbbá „küzdenek” a demokráciáért és a szabad véleménynyilvánításért, ha valaki nem ért egyet velük, valamilyen szintű hátrányos megkülönböztetésre jó eséllyel számíthat mind az oktatói, mind a hallgatótársai részéről. (888: Nácinak bélyegzik a jobboldali hallgatókat a liberális véleménydiktátorok)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .