Kezdőlap Címkék Mti

Címke: mti

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bayer Zsolt nyílt húsvéti levelet írt Judith Sargentininek, amiből megtudhatjuk, hogy a zöldpárti EP képviselőnő a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve. A Magyar Hírlap megírta, a haladó véleményvezérek azt igyekeznek elhitetni az emberiséggel, hogy életük leglényegesebb eleme a korlátlan és korlátozatlan szabadság. Az Alapjogokért Központ elmagyarázza, hogy nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból.

Bayer Zsolt: Sargentini a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve

Ismerjük már jól a magukfajtáját. Vagy talán mégsem? Ismerjük, hiszen éppen így gázoltak át rajtunk, éppen így akartak mindig átgázolni rajtunk az elmúlt hat évszázadban az engesztelhetetlenek és az erősebbek. A gazdagabbak, hatalmasabbak, számosabbak, s leginkább a gátlástalanabbak. Olyan volt éppen mind, mint maga. Ugyanakkor mégis más. Mert bennük legalább volt valami brutális, atavisztikus őszinteség. Önökben pedig nincsen más, csak a brutális, modern őszintétlenség.

Önök az egész egyetemes emberiség legtökéletesebb hazugjai. S ennek eléréséhez éppen önöknek kellett eljutniuk az aljasság és becstelenség legfelső fokára. Magas piedesztál ez. Olyan magas, ahonnét nem látszik már semmi sem, sem az igazság, sem a hűség, sem az önazonosság, sem a múlt, sem a hagyomány, sem a história, sem A misszió Rodrigo Mendozájának passiója és harca, sem a lángoló Notre-Dame – nem látszik onnan semmi sem, csak a senkik beteg, üres, rettenetes világa. Onnan csak maga látszik már.

De nagyon ne örüljön. Ön nem nagy a bűnben, ön csak az eszköz, a beszélő (jelentést készítő) szerszám, ön a pitiánerség, a kisszerűség pokol felé tartó apoteózisa.

Judith Sargentini: ön a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve. És tudja, az a legszánalmasabb ebben az egészben, hogy mindez nem Lucifer alkotása. Az ördög ennél igényesebb, ennél sokkal jobb az ízlése. Ez az ócska, semmi ember életműve. (Magyar Nemzet: Húsvéti levél Sargentininek)

A mintha mi sem történt volna világban nincsenek ünnepek

Az egyengondolkodásra kényszerített emberiséggel azt igyekeznek elhitetni, hogy életük leglényegesebb eleme a korlátlan és korlátozatlan szabadság, az örök jelen.

Ennek a világképnek a kiagyalói több évszázad óta végzik ámokfutásukat. Hosszú idő óta próbálkoznak a nyelvtani szabályok átszerkesztésével is, számukra egyetlen nyelvtani szám és személy létezik: az én. Ez többek között azt is jelenti, hogy a féktelen önzés szándékaik szerint elpusztítja a hagyományos emberi közösségeket, azokat, amelyek a mi többes szám első személyére épülnek, a családokat és a nemzeteket.

A húsvét kezdetét jelentő nagyhét első napjának katasztrófája, a Notre-Dame-ban pusztító tűzvész éppúgy nem érdekli a haladó véleményvezérek megvezette tömegeket, mint a húsvétvasárnap Srí Lankán végrehajtott, mintegy háromszáz keresztény életét kioltó iszlamista merényletsorozat. Aki jelentős pénzeket ajánlott fel a párizsi katedrális újjáépítésére, a világ szemében nevetségessé válik. Például azért, mert egy magát humoristának nevező magyar senkiházi, bizonyos Bödőcs Tibor közzétett két szellemesnek gondolt mondatot. „Újraépítjük a Notre-Dame-ot! Felcsúton.” Az ízléstelenségben és otromba butaságban Bödőcs nemcsak mellé, hanem alaposan túl is lőtt célján. (Magyar Hírlap: Köpködnek)

Alapjogokért Központ: nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból

Bár szigorították a kiutasításról szóló jogszabályt Németországban, az illegális bevándorlókat most sem könnyű visszaküldeni hazájukba – mondta az Alapjogokért Központ vezető kutatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Pócza István elmondta: a kiutasítást az is nehezíti, hogy számos menekültnek két-három személyazonossága is van.

A kutató felidézte: a nemrégiben szigorított jogszabály szerint a bíróság döntése után azonnal ki lehet utasítani a szexuális bűncselekményt, személy elleni erőszakot vagy rablást elkövető menekülteket Németországból. Ezt a folyamatot azonban több tényező is nehezíti – tette hozzá.

A kiutasítás egyik formája, hogy az illegális bevándorlókat megpróbálják visszaküldeni származási országukba. A németországi Zöldek azonban folyamatosan blokkolják azt, hogy biztonságos területté nyilvánítsák azokat az országokat, amelyekben az Iszlám Állam már nem tevékenykedik – jelezte. Ha a zöldek félreállnának, akkor az emberek hazatérhetnének és elkezdhetnék országuk újjáépítését – jelentette ki.

A kiutasítás egy másik formája, hogy az illegális bevándorlókat azokba az európai országokba küldik vissza, ahol először regisztrálták őket. Az így kiutasítottak körülbelül harmada azonban rövid időn belül visszatér Németországba – mondta Pócza István.

A műsorban elhangzott, hogy a kitoloncolásra vonatkozó jogszabály szigorításának révén az illegális bevándorlók a korábbinál kevesebb támogatást kapnak Németországtól. (MTI: Alapjogokért Központ: nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Habony nemzetközi hírügynökségétől megtudhatjuk, hogy Jean-Claude Juncker nem csak alkoholista, hanem az adóelkerülés támogatója is. A PestiSrácok leleplezi, hogy egy pillanatra sem állhat le a liberalizmus kultúrharca a normalitás ellen. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmagyarázza, hogy az ellenzéki pártok többsége lemondott az EP-választásról.

Juncker akadályozta az adóelkerülés elleni EU-fellépést

Az Európai Bizottság első embere, Jean-Claude Juncker számos botrányba keveredett politikai pályafutása alatt. Kiderült róla, hogy még luxemburgi miniszterelnökként multinacionális nagyvállalatok adóoptimalizálásában és adóelkerülésében játszott szerepet. Sőt, a V4NA nemzetközi hírügynökségtől szerzett információk szerint olyan dokumentumok is léteznek, amelyek azt bizonyítják, hogy Juncker még luxemburgi miniszterelnökként személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni uniós szabályok megalkotását.

Kiderült az is, hogy törvénytelenül adhatott utasítást a titkosszolgálatnak egyes személyek lehallgatására. Ez utóbbi ügy a miniszterelnökségébe került. Több olyan megbotránkoztató videofelvétel is előkerült róla, ami alapján eléggé egyértelmű, hogy alkoholista. Az is felháborodást keltett, amikor a hivatalos szabályzatot megszegve nevezte ki korábbi kabinetfőnökét az Európai Bizottság főtitkárává. (V4NA: Juncker személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni EU-fellépést)

Egy pillanatra sem állhat le a liberalizmus kultúrharca a normalitás ellen

A keresztény házasságból előbb polgári házasságot csináltak, aztán ezt továbbfejlesztve, már azonos nemű személlyel, fával, vasútállomással vagy akár önmagával is összeházasodhat az ember a nálunk szerencsétlenebb országokban. A nem több és nem kevesebb, mint kettő létező nem mellé is próbálnak felsorakoztatni még több tucatnyit, társadalmi nemként meghatározva különböző lelki és mentális betegségek szövődményeit. A támadássorozatot persze a család sem úszhatja meg.

Az egész propagandahadjárat apropója a 2018-as gyermekjogi jelentés, amelyet a Soros-féle OSF pénzcsecsén lógó Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány adott ki. Ne legyenek kétségeink, a Hintalovon alapítvány „szakmai csapata” által összeállított gyermekjogi jelentés ugyanolyan poltitikailag motivált, tendenciózusan hangulatkeltő fércmű, mint amikor a Transparency International éves jelentésében elolvashatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert a feje búbjáig beborította a korrupció, majd ezt letéve a Freedom House jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert már egyáltalán nincs szabad sajtó.

Nagyokat aggódik a szegénységben élő, tartósan beteg, illetve speciális nevelési igényű, bántalmazás áldozatává vált, továbbá hajléktalan gyerekekért, mondván, ők nem sokat éreztek a kormányintézkedések keltette pozitív változásokból. Ha a kormány javítani próbál a gyereket vállaló családok helyzetén, hogy elhárítsa a következő évtizedekben várható népesedési katasztrófát, akkor ezek a hivatásos agitátorok és lélekrombolók azon kezdenek nyafogni, hogy a társadalom peremére szorultakkal mi lesz. (PestiSrácok: Így támadják a családot az ájtatoskodó liberálisok)

Az ellenzéki pártok többsége nem veszi komolyan az EP-választást

Az ellenzéki pártok többsége – a népszerűségi listákat látva – lemondott az EP-választásról, és inkább az őszi önkormányzati választásokra koncentrál – mondta Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán.

Az ellenzéki térfélen a pártok nem mutattak olyan kampányelemet, amelyből látszana, hogy komolyan veszik az EP-választást – értékelt.

Az elemző szerint egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) tudott olyan üzenetet megfogalmazni, amely érthető a választók számára és világos álláspontot képvisel az európai uniós kérdésekben. A párt az európai egyesült államok gondolata és bevándorláspárti politikája által nagy valószínűséggel meg tudja szólítani azt a szűk, balliberális tábort, amely a DK potenciális szavazótáborát jelenti – fűzte hozzá a politológus.

Deák Dániel úgy véli, a DK-nak a kampánnyal többek között az a célja, hogy az EP-választást követően átrendezze az ellenzéki térfélen az erősorrendet. (MTI: Politológus: az ellenzéki pártok többsége lemondott az EP-választásról)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Alapjogokért Központ igazgatója elmagyarázza, hogy a magyarországi ellenzéket a zsigeri Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül már nem tartja össze semmi. Pilhál Tamás büszke arra, hogy a szoknya alá fotózás kampánytéma lett, hiszen ezzel ő tolta meg az ellenzék kampánybuszát. A Századvégtől megtudhatjuk, hogy a bevándorláspárti országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket.

Ragadós lesz a magyar kormány „brüsszelizációval” szembeni alternatívája

A brüsszeli bürokraták a most zajló kulturális és civilizációs küzdelemben attól félnek, hogy annyira ragadós lesz a magyar kormány „brüsszelizációval” szembeni alternatívája, hogy az megdöntheti a nyílt társadalom liberális koncepcióját – mondta el a Szánthó Miklós a 888-nak arra kérdésre, hogy miért érik egyre durvább támadások a magyar kormányt az uniós választási kampányban.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a magyarországi ellenzéket a zsigeri Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül már nem tartja össze semmi, és morálisan végképp elértéktelenedett, miután összefogott a szélsőséges Jobbikkal.

Az a legnagyobb különbség a jelenlegi kormányzó erők és hazai ellenfelei között, hogy a magyar kormány rendelkezik egy társadalmi vízióval és stratégiával az ország ügyeivel összefüggésben. (888: Szánthó Miklós: Az Orbán-kormány „brüsszelizációval” szembeni alternatívája megdöntheti a nyílt társadalom liberális koncepcióját)

Nem a fotós a hibás, hanem Trágárka

Pilhál Tamás: Örömmel jelentem: sikerült megtolnom az anarcho-liberális pártok lefulladt kampánybuszát. Olyan témát adtam nekik (igaz, nem szándékosan), amivel immár teljes gázzal, hejehujázva száguldhatnak a szakadék felé. Remélhetőleg, kitart odáig a lendület… Egy rosszul öltözködő, trágár, butus, ám annál agresszívabb nő mártírrá avatása és a szoknya alá fotózás megtiltása lett az a két kampánytéma, amelyre Gyurcsányné fölfűzni óhajtja az egyesült ellenzék mondanivalóját. Ezekkel – no meg a maradék szuverenitásunk föladásával – kampányolnak, szerintük ugyanis ez kell most a magyarságnak. Mit mondjak, nyerő receptnek tűnik…

A hiba nem a fényképészben keresendő, hanem a túl rövid, belátást engedő ruházatban. Viselője meg sem próbálta eltakarni a takarnivalót a kezével, a telefonjával, a retiküljével vagy bármivel: ez a tévéfelvételeken is látszik. Ez tehát a kis magyar Szoknya-gate, amelynek hullámain Gyurcsányné épp lovagol.

A tavalyi választási kampányban Gyurcsány ígért teljes leszámolást, börtönt, vagyonelkobzást az Orbán-kormánynak és kiszolgálóinak. Most a neje akarja börtönbe juttatni az illetlen fotósokat (és az ilyen képek megosztóit). De maga Trágárka is börtönbe zárná az összes fideszest, sőt legújabb, a kampánynyitón ismertetett terve szerint a világűrbe kéne kilőni mindet. (PestiSrácok: Gyurcsányné rácsimpaszkodott Trágárka szoknyájára, és nem ereszti)

A bevándorláspárti országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket

A Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője úgy értékeli, a bevándorláspárti európai országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket az unión belül azzal, hogy szankciókat vezetnének be a bevándorlásellenes országok ellen.

Halkó Petra az M1 aktuális csatornán azt mondta, a bevándorláspárti országok – élükön Svédországgal – mindent alávetnek a migrációs politikának, kényük-kedvük szerint akarnak uniós szabályokat módosítani, és politikai nyomást gyakorolnak a bevándorlásellenes országokra.

Ezzel és a szankciókkal – például az uniós támogatások megvonásával – erőfölényt szeretnének mutatni, és nyilvánvaló üzenetet akarnak küldeni az állampolgároknak – tette hozzá.

A szakértő kitért arra is: a migránskártyák rendszere megkérdőjelezhető, mert nem történik azonosítás a kibocsátásukkor, és nem lehet nyomon követni, hogy ki, mire használja azokat. (MTI: Századvég: a bevándorláspárti országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból végre megtudtuk, mi az EP-választás tétje: Európa keresztény lesz, vagy bevándorlókontinens. A Hír TV-ben Orbán Balázs magyarázta el nekünk, hogy bizony jönnek a migránskaravánok. A Fidesz szegedi közvélemény-kutatása szerint Ujhelyi luxusban él és be kellene mutatnia a házfelújítás számláit.

Európa keresztény lesz, vagy bevándorlókontinens

A Fidesz-KDNP mai programbemutatója után holnap hivatalosan is kezdetét veszi a 2019-es európai választás kampányidőszaka. A Magyarországon május 26-án sorra kerülő voksolás tétje minden eddiginél nagyobb, mert a magyar választók a hazai pártokon keresztül véleményt tudnak mondani a migrációpárti uniós elit elmúlt ötéves teljesítményéről, és dönteni tudnak Európa jövőjéről is.

A migrációs válság kirobbanásával az Európai Unió válaszút elé érkezett: vagy védelmet biztosít az európai polgároknak, az európai értékeknek és az európai kultúrának, vagy a más kultúrájú, integrációt elutasító bevándorlók érdekeit helyezi előtérbe, és korlátlan mértékben befogadja őket.

Már a kezdetekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a brüsszeli elit az utóbbi megoldást választotta, ami drámai következményekkel járt. A brüsszeli elit és a nyugat-európai országok vezetőinek jelentős része továbbra sem tett le arról, hogy a kontinens demográfiai problémáit a bevándorlók betelepítésével próbálja megoldani. (Origo: Az EP-választás tétje: keresztény Európa vagy bevándorlókontinens)

Jönnek a migránskaravánok

Valós a veszélye annak, hogy a görögországi thesszaloniki menekülttáborban feltorlódott migránsok útnak indulnak, erről nemzetbiztonsági és uniós előrejelzések is vannak – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus kifejtette: a fizikai és jogi határzár elégséges, további intézkedéseket a kormány nem tervez. Orbán Balázs ugyanakkor kétségesnek nevezte, hogy Görögország meg tudja fékezni a migránskaravánt.

Szép lassan kiderül, hogy a valóság az ellenzéki interpretációtól nem is állhatna távolabb – jegyezte meg.

Valóban jönnek az emberek, valóban óriási a migrációs nyomás. Valóban azok, akik jönnek és amilyen összetételben jönnek, az komoly problémát jelent az országra és Európára nézve is kulturális, gazdasági és közbiztonsági szempontból is – fejtette ki. (Hír TV: Orbán Balázs: Visszaigazolták az uniós hatóságok a migránskaravánok létét)

A Fidesz közvélemény-kutatása szerint Ujhelyi luxusban él

A szegediek többsége szerint Ujhelyi István szocialista politikusnak be kell mutatnia házfelújításának számláit – közölte a Fidesz szegedi alelnöke. Tápai Péter sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, a Szeviép Zrt. egyik korábbi vezetője arról beszélt, hogy az építőipari vállalat finanszírozta – egy másik cég közbeiktatásával – Ujhelyi István szeged-szőregi házának és Badacsony környéki nyaralójának felújítását.

A szegedi Fidesz az ügyben háromezer szegedi megkérdezésével telefonos közvélemény-kutatást végzett. Ennek eredménye szerint a válaszadók 64 százaléka luxusnak tartja Ujhelyi István házában a jakuzzit és a kondigépeket, 68 százaléka szerint pedig az európai parlamenti képviselőnek be kell mutatnia a felújítás számláit. (MTI: A szegediek többsége szerint Ujhelyi Istvánnak be kell mutatnia házfelújításának számláit)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz elmagyarázta nekünk, hogy az MSZP és a Párbeszéd képviselői nem a magyar emberekért küzdöttek az Európai Parlamentben, hanem a migránsokért. Az Origo leleplezi, hogy Juncker megint megvédte Timmermanst, Soros emberét. Ifj. Lomnici Zoltántól megtudhatjuk, hogy eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását.

A Fidesz szerint az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart

A Fidesz közleménye szerint a kampánybusz állomásain a két ellenzéki pártnak azt is el kellene mondania a magyar embereknek, hogy Brüsszelben minden egyes brüsszeli migránspárti javaslatot – a betelepítési kvótát, a migránsvízumot, a migráció legalizálását – megszavaztak, és ugyanezt akarják folytatni az új Európai Parlamentben is.

Az MSZP és a Párbeszéd képviselői eddig sem a magyar emberekért küzdöttek az Európai Parlamentben, hanem a migránsokért – közölték.

Hozzátették, Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik a magyar embereket képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon. (MTI: Fidesz: az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart)

Juncker megint megvédte Timmermanst

A néppárti Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke semmi kifogásolnivalót nem talált abban, hogy alelnöke, a szocialista Frans Timmermans egyszerre végezze a munkáját az Európai Bizottságban, és legyen a szocialisták csúcsjelöltje az EP-választáson – mindez abból a levélből derült ki, amit Gulyás Gergely válaszként kapott a bizottsági elnöktől. A Miniszterelnökség vezetője korábban azt kérte Junckertől, hogy Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét, az Európai Szocialisták választási csúcsjelöltjét vonják ki az Európai Bizottság munkájából arra az időre, amíg aktívan részt vesz az európai választási kampányban.

Juncker – az Origo birtokába került – válaszából egyértelműen kiderült, hogy nem menti fel Timmermanst, arra hivatkozva, hogy mostani kampánytevékenysége nem befolyásolja a bizottsági alelnöki munkájában. Magyarán: Timmermans nyugodtan kampányolhat bizottsági alelnöki „munkaidejében”.

Jean-Claude Juncker tehát egyértelműen kiállt Soros György leghűségesebb embere mellett. (Origo: Juncker megint megvédte a bizottsági alelnökként kampányoló Timmermanst)

Ifj. Lomnici Zoltán: eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását

Nemcsak az unióban, hanem Törökországban is eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását, miközben egyre valószínűbb Hassan F. példája alapján, hogy a terroristák köszönik szépen, élnek a lehetőséggel, hogy a tevékenységüket finanszírozzák. Megvalósulhat-e egyáltalán legálisan az uniós adófizetői pénzek ilyen mértékű hanyag kezelése?

Mint arról korábban is értesülhettünk, az EU, az ENSZ és a kártyákat kibocsátó cég is megerősítette, hogy léteznek névtelen bankkártyák, amelyeket a menedékkérők Görögországban kapnak, és kizárólag ott használhatják azokat. Szerintük a program jó, ugyanakkor a magyar kormányzat már tavaly megfogalmazta súlyos kétségeit abban a vonatkozásban, hogy a kártyák segíthetik a terroristákat, és fenyegetik az európai emberek biztonságát. Az Európai Bizottság tavaly novemberi tájékoztatása szerint havi 48 ezer forintnyi összeget utalnak ezekre a kártyákra.

Azóta az is kiderült, hogy az érintettek elveszítették a kontrollt a pénzügyi megoldás felett, mind térben – névtelen bankkártyára bukkant az M1 Boszniában –, mind a pénzügyi limit tekintetében. Az Iszlám Állam hóhérjaként emlegetett Hassan F. két éven át havi 500 eurót (átszámítva 150 ezer forintot) kapott Brüsszeltől a migránskártyájára. A Budapesten elfogott szír terroristavezér így két esztendő alatt megközelítőleg 4 millió forint felett rendelkezhetett. (888: Tovább dagadhat a migránskártyabotrány)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz közölte velünk, hogy a pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát. Az MTI-től azt is megtudhattuk, hogy a kémügyben Gyurcsány emberei – bár a bíróság jogerősen felmentette őket – valójában az orosz titkosszolgálattal működtek együtt. Schmidt Mária elmagyarázta, hogy Orbán legádázabb ellenségei is kénytelenek belátni, politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt. Ma az MTI híreiből válogattunk.

A pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát

A pécsi ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, amikor az egység hamis látszatát keltik és ezzel becsapják a pécsieket – közölte a Fidesz városi szervezetének elnöksége, miután a helyi ellenzéki pártok közös indulásról állapodtak meg.

A pécsi bevándorláspárti ellenzék végérvényesen leírta magát, hátat fordított a választóknak, hiszen a pécsieket megtévesztve, szemfényvesztő, hazug politikával csapja be az embereket.

A Gyurcsány-párt képviselői, az azonos akolból származó posztkommunisták, az elmúlt két évtizedben nyíltan antiszemita hangulatban politizáló jobbikosok, a baloldalt az elmúlt években következetesen szemen köpő LMP és a már embrionális állapotban is botrányt botrányra halmozó Momentum célja nem más, mint a zavarkeltés, a káosz előidézése
– közölte a helyi Fidesz. (MTI: Pécsi Fidesz: az ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli)

Gyurcsány emberei az orosz titkosszolgálattal működtek együtt

Befejeződött az úgynevezett kémügy iratainak minősítését áttekintő felülvizsgálat, amelynek eredményeként a minősítés megszűnt, az iratokból a Legfőbb Ügyészség (LÜ) kivonatot tett közzé. Ebből kiderül, hogyan működtek együtt Gyurcsány emberei az orosz titkosszolgálattal.

A kémügyben a Gyurcsány-kormány idején titokminiszteri pozíciót betöltő Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két akkori főigazgatóját, Galambos Lajost és Laborc Sándort, továbbá egy civil személyt a bíróság a nyilvánosság kizárásával lefolytatott tárgyalássorozatot követően korábban már jogerősen felmentette.

Az LÜ közleményében felidézte, a Budapesti Katonai Ügyészség 2011. december 5-én kémkedés és bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat négy férfival szemben, mert szerinte közreműködtek abban, hogy az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának megbízottjai információszerző tevékenységet végezzenek Magyarországon.

A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító miniszter és az NBH főigazgatója a parlamentben megbeszélést tartott az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának helyettes vezetőjével. Ennek során szóba került, hogy az NBH-ból információk szivárognak ki, ezért az orosz szervezet képviselője felajánlotta, hogy általa irányított szakemberek poligráfiás vizsgálattal segítenek a kiszivárogtató felkutatásában.

A titokminiszter – tudva azt, hogy ez információszerző tevékenységet jelent – élt a felajánlással, és arra utasította az NBH főigazgatóját, hogy működjön együtt az Orosz Föderáció megbízottjaival. (MTI: Kémügy – Legfőbb Ügyészség: befejeződött az iratok minősítésének felülvizsgálata)

Schmidt Mária: Orbán politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a mai liberalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdaságot a politika fölé helyezi, ezért születtek a 2008-as pénzügyi, hitelezési válságra adott nyugati válaszok a liberális rendet irányító menedzseri, közgazdasági, pénzügyi és piaci szakértők elképzelései és érdekei mentén.

A történész a Ki nyeri a XXI. századot? – Egy évtizeddel a gazdasági válság után címmel, a XXI. Század Intézet szervezésében tartott szerdai budapesti konferencián arról beszélt: ez a liberális terápia nem vette figyelembe a válság politikai és társadalmi következményeit, célja pedig csak a válság előtti status quo visszaállítása, a pénzügyi, gazdasági szakértői elit hatalmának, befolyásának és gazdasági erejének átmentése volt. A főigazgató szerint azóta azonban kiderült, hogy a liberális rend megbukott politikailag, társadalmilag és gazdaságilag is. Úgy vélte, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Magyarország más utat választott azzal, hogy a gazdasági és pénzügyi válságra politikai választ adott, ezzel pedig “kiverte a biztosítékot” Washingtonban, Berlinben és Brüsszelben.

Azt mondta, Orbán Viktor a válságkezelést nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdésnek tekintette és a csődöt okozó élcsapat cseréjében volt érdekelt, valamint abban, hogy a válság terheit ne kizárólag a munkából élőkre terheljék, ahogy az a fejlett országokban történt, hanem a válságot okozó piaci szereplőkre is. Schmidt Mária szerint tíz évvel a válság kitörése után Orbán legádázabb ellenségei is kénytelenek belátni, hogy politikája és gazdaságpolitikája sikeres volt. (MTI: Schmidt Mária: a mai liberalizmus a gazdaságot a politika fölé helyezi)

Budapest lángjai

Hogy ki is szivárogtatta ki az őszödi beszédet, azt senki sem tudja megmondani, de talán nem is ez a legfontosabb. Hanem az tény, hogy bizonyítható: a 2006. szeptemberében kitört zavargások előre szervezett megmozdulások voltak, nem pedig a spontán népharag megnyilvánulásai a beszéd részleteinek hallatán. Biztos ez? Biztos – és most nem a Wikileaksre hivatkozunk, nem is lehallgatott telefonbeszélgetésekre, hanem közismert tényekre.

A bizonyíték itt volt az orrunk előtt sok-sok éven keresztül, épp csak a szemünket nem verte ki, sajnos azonban mindenki megfeledkezett róla: 2007. január 10.-ig a rendőrség még folytatott valamiféle vizsgálatot az ügyben, de azt lezárták, méghozzá igen gyorsan. Lássuk, hát, miről beszélünk, de mindenkit nagyon kérnék, fordítson különös figyelmet a dátumokra, ezeknek nagy jelentőségük lesz.

2006. szeptember 14.-én még viszonylag rendezett országban éltünk. Voltak gondjaink, egyesek nem nyugodtak bele az országgyűlési választások kimenetelébe, akadtak demonstrációk is a Kossuth téren, korábban volt egy hídfoglalás is – de a viszonyaink konszolidáltaknak voltak tekinthetőek. Ezen a verőfényes kora őszi napon egy kereskedelmi adó, konkrétan a Budapest Rádió különös hangfelvételt kapott, melyet szinte azonnal, aznap délutáni műsorában közzé is tett, majd a hanghordozót átadta a rendőrségnek – ugyanis csak a vak nem látta, süket nem hallotta, hogy azon bizony terrorcselekménnyel fenyegetőznek, ami szigorúan büntetendő. Lássuk tehát a hangfelvételt:

És lássuk az ügyben kiadott MTI-hírt, a maga teljességében!

Erőszakhullámmal fenyegetőzik egy ismeretlen a Budapest Rádiónak megküldött CD-n
2006. szeptember 14.

Budapest, 2006. szeptember 14., csütörtök (MTI) – Soha nem látott erőszakhullámot helyezett kilátásba egy ismeretlen, ha a kormány nem mond le szeptember 20-ig; a férfi elváltoztatott hangon egy, a Budapest Rádióhoz postán megküldött CD-n beszél minderről – tudatta az MTI-vel csütörtökön a rádió kommunikációs vezetője. A rádió vezetése jelezte a rendőrségnek, hogy milyen felvételt kapott, a rendőrök ezekben a percekben tartanak a rádió felé a CD lemezért – mondta el Szondy Réka.

Kiemelte: csütörtökön, fél héttől kezdődően az üzenet mondanivalójával, hangvételével, valamint annak politikai hátterével a rádióban kiemelten foglalkoznak a Demokrácia Rt. című műsorukban.

A Budapest Rádió által az MTI-nek eljuttatott felvételen a férfi magát a „Demokrácia Harcosai” nevű, általa országosnak minősített szervezet tagjának nevezi magát.

Azt mondja, ha a kormány 2006. szeptember 20-ig nem mond le,

„szembe kell néznie a nép haragjával, ezzel olyan láncreakciót indít el, amely felett már nem gyakorolhat hatalmat.”

Hozzáteszi: készen állnak arra, hogy Párizshoz hasonlóan lángba borítsák Budapest
utcáit.

A férfi szerint a kormány a választási ígéretekkel ellentétes döntéseket hozott, és a diktatúra irányába kormányozza az országot.

„Készek vagyunk soha nem látott erőszakhullámot indítani a jelenlegi hatalom ellen, hogy megvédjük a magyarok demokráciához való jogát”

– közölte az ismeretlen, aki elmondta azt is, hogy szervezete csatlakozik a szeptember végére tervezett tiltakozó demonstrációkhoz.”

Hát igen, izgalmas, zavaros idők voltak, dünnyögi maga elé a polgár, és továbblapoz – de nézzük csak meg a dátumot! Szeptember 14. csütörtök. Akkor még béke volt, az őszödi beszéd még Pandora szelencéjében pihent, hiszen csak vasárnap, szeptember 17-én került adásba az a bizonyos, tendenciózusan kivágott pár mondat. Mik is az üzenet zárószavai? „Nem tűrjük tovább a hazudozást, ha a kormány nem mond le, lángolni fog Budapest”.

Budapest pedig lángolt, főleg a Szabadság tér – de csak négy nappal később, szeptember 18-án.

Honnét tudták a Demokrácia Harcosai, akikről sem azelőtt, sem azóta nem hallottunk egy vak hangot sem, hogy a miniszterelnököt három nap múlva hazugsággal fogják majd vádolni? Azonban nem csak ez az egy különös jövőbelátás írható a számlájukra. Nézzük csak azt az utalást, miszerint a szervezet csatlakozik a szeptember végére tervezett tiltakozó demonstrációkhoz. A mikhez? Azon a 14.-i csütörtökön nem tervezett hivatalosan tiltakozó demonstrációt a Herkó Páter sem. Annak csak 17.-én kellett kirobbannia, „spontán” módon, a beszédből kivágott mondatok hatására. Melynek nyilvánosságra hozataláért első sorban Sztankóczy András, a Kossuth rádió Aktuális szerkesztőségének vezetője volt a felelős. Őt viszont csak szeptember elsejétől nevezték ki erre a felelős pozícióra, épp „végszóra” érkezett.

De vissza az üzenethez – mire következtethetünk ezekből a mondatokból?

Nem többre de nem is kevesebbre, mint arra, hogy a 2006. szeptemberi zavargások előre tervezettek, szervezettek voltak.

Hiszen honnét tudhatta volna különben a demokrácia harcosa, hogy ő három nap múlva fel fog háborodni egy olyan friss híren, ami abban a pillanatban nem volt még sem ismert, sem nyilvános? Honnét tudhatta, hogy ő spontán tiltakozni fog, sőt, demonstrálni is, teljesen és megkérdőjelezhetetlenül spontán módon, mintegy érzelmeinek gátat szabni nem bírván? És honnét tudta, hogy négy nap múlva már gyújtogat is, „lángolni fog Budapest”?

Minden jel arra mutat, hogy homokszem kerülhetett a gépezetbe. Ami nem is csoda, piszok nehéz dolog megszervezni egy több tízezres spontán demonstrációt, ostrommal, gyújtogatásokkal, atrocitásokkal. A tömegdemonstrációhoz első sorban is tömeg kell: nos, ebben a félig-meddig titokban verbuvált csőcselékben akadhatott valaki, aki nemzeti hős akart lenni, tudván tudta, mi várható, és az eljövendő eseményeket meglovagolva megpróbált magának egy kis politikai hírnevet, tőkét kovácsolni. Mivel nem tudjuk, ki volt a lelkes amatőr, a sorsáról sincs tudomásunk: vagy eltüntették, vagy megbújt magától a tévéostromot követő zűrzavarban. Ő lehetett volna az a rés a randalírozók pajzsán, amit kihasználva az egész eseménysorozat megelőzhető vagy felgöngyölíthető lett volna.

De senki sem végzett komoly nyomozást az ügyben, sőt, azt viharosnak mondható gyorsasággal le is zárták, mivel – nem találták meg az elkövetőt. Más rendőrség tovább nyomoz, ha nem talál valakit, olyan valakit, aki sokat tudhat egy közfelháborodást keltő eseménysorozat hátteréről, olyan valakit, aki megvalósította a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettét, a miénk lezárja az ügyet. Így is lehet, kérem: tetszik látni, mi lesz belőle.

Igen, a 2006. szeptemberi zavargások a jelek szerint szervezettek voltak, alaposan előkészítették őket, annak reményében, hogy a kormány lemond és a hatalom az akkori ellenzék vezető pártjának ölébe hull.

Hogy ez hihetetlen, komoly politikus ilyent nem tesz? Akkor vegyük a másik lehetőséget.

Egy ismeretlen radikális, vagy egyszerűen csak egy hülyegyerek Nostradamust megszégyenítő pontossággal megjósolja a három-négy nap múlva bekövetkező eseményeket, szervezetet hazudik magának, majd, amikor minden bekövetkezik és a hatalom megrogyni látszik, nem marad a reflektorfényben. Nem kiáltja ki magát sem nemzeti hősnek, sem vátesznek, az országos szervezet nyom nélkül felszívódik, mint egy vakbéltünet és mindez a rengeteg egybeesés pusztán a véletlen vagy a jóstehetség műve, nem pedig elszólás és az adatok korai kiszivárgása. Ez hihetőbb?

Ilyen véletlenek nincsenek.

2006. szeptemberében szervezett puccskísérletet hajtottak végre, mely nem járt sikerrel.

Legalábbis a jelek szerint.

Ezek után tényleg szinte mindegy, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet, maximum epizódszereplőnek nevezhetjük az illetőt vagy illetőket: az a fontos, ki vágta meg, ki használta fel, mire és hogyan.

Mindezt pedig látjuk és tudjuk.

Akkor miről beszélünk? Min vitatkozunk?

Folytatjuk…

Egyéb a 2006-os eseményekkel foglalkozó írás itt és itt található.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Gergely elmagyarázta nekünk, a Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt, sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött. Az MTI által idézett szakértőktől és politológustól pedig megtudhatjuk, hogy ami tegnap történt, az óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek.

A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt

„A Néppárt sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött” – mondja Gulyás Gergely a Mandiner Fidesz-felfüggesztést firtató kérdésére. Tudomásul vették, hogy mi ugyanúgy, ahogyan 2000-ben az Osztrák Néppárt, a három bölcs jelentéséig nem képviseltetjük magunkat a Néppárt párttestületeiben. Ez a mi döntésünk volt, amit ők tudomásul vettek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a lapnak elárulta: az EPP belső vitájában a közép-európai országok kivétel nélkül a Fidesz mellett álltak, ahogy a franciák, az olaszok és a Lengyel Parasztpárt is. A németek kompromisszumra törekedtek, és a végeredményhez a CDU új elnökének támogatása is kellett. Gulyás szerint az a legfontosabb, hogy a Néppárt visszarángatható legyen a konzervatív-kereszténydemokrata irányba.

A skandinávok és a Benelux-államok pártjai, „ahogy megszoktuk tőlük, ellenségesek voltak velünk szemben. Azt gondoljuk, hogy ők nincsenek jó helyen egy önmagát kereszténydemokratának nevező pártcsaládban,
viszont mi mégsem szeretnénk őket kizáratni”. (Mandiner: Gulyás Gergely: A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt)

Szakértők szerint óriási győzelmet aratott a Fidesz az Európai Néppárt ülésén

Ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában azt mondta: az ülésen történtek óriási győzelmet jelentenek a Fidesznek, egyúttal óriási vereséget a bevándorláspárti erőknek.

Súlyos vereséget szenvedtek azok az erők, politikai szereplők, amelyek, illetve akik a Fidesz kizárását szerették volna elérni – tette hozzá Lomnici Zoltán, megjegyezve: hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros is, sem neki, sem Judith Sargentininek sem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják, vagy felfüggesszék a Fideszt.

A történtek magyar belpolitikai helyzetre gyakorolt hatásairól Lomnici Zoltán azt mondta: az ellenzéki pártok „ebből a szempontból nem hitelesek”. Minden józan magyar ember tudni fogja, hogy újabb csatát vívott Orbán Viktor miniszterelnök, sikeresen.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója hangsúlyozta: Orbán Viktornak sikerült megakadályoznia, hogy az EPP liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett. Értékelése szerint a „csata” győzelemmel ért véget, de a „háború” ettől még folytatódni fog európai szinten és a néppártban is. (MTI: Szakértők: óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek)

Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét

Deák Dániel politológus szerint az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét, mert eltávolodott az eredeti kereszténydemokrata értékektől, és inkább balliberális pártokkal működik együtt.

A szakértő az M1 aktuális csatornán azt mondta, a néppártnak a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon lesz az utolsó esélye arra, hogy ezt elkerülje.

A bevándorláspárti álláspontot képviselők elhibázott politikát folytatnak, ezeknek a pártoknak az adott országokban is meggyengült a támogatottsága – vélekedett, hozzátéve, a kérdés az, hogy az Európai Néppárt felismeri-e, hogy hibás úton jár.

Szerinte eközben a Fidesz az elmúlt időszakban a legsikeresebb párt a néppárton belül, és a mandátumbecslések is azt mutatják, hogy a Fidesz fogja elérni a legerősebb eredményt az EP-választásokon.

Ezáltal a választások után nemcsak az Európai Parlamentben változnak meg az erőviszonyok, hanem a néppártban is. A magyar álláspontot osztó politikai erőknek lesz több mandátuma, akik pedig támadják, vissza fognak szorulni – mondta.

Hozzátette, a Fidesz súlya meg fog nőni, így jobban tudja majd érvényesíteni akaratát.

Kitért arra is, a Fidesznek komoly politikai győzelem, hogy sikerült elkerülnie a néppártból való kizárást. Az elmúlt hetek vitája is a Fidesznek kedvezett, mert egyértelművé vált, hogy a bevándorláspárti politikusok az európai állampolgárok akaratával szemben politizálnak – közölte Deák Dániel. (MTI: Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét)

Sajtónap Magyarországon – Déli kávé Szele Tamással

Ma mindenki március tizenötödikét ünnepli, óvatosan tessék közlekedni, mert minden sarkon áll egy-egy politikus és kokárdát pufogtat meg közhelyeket, mintha kínai újév volna, csak akkor a kínaiak nem kokárdáznak, hanem petárdáznak. Arról viszont nagyjából mindenki megfeledkezik, hogy ma volna a Magyar Sajtó Napja is.

Pedig így van, éspedig 1990 óta. Annak alkalmából tették mára ezt a jeles napot, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. Most meg forgatjuk szépen visszafelé az Idő kerekét, térünk vissza a cenzúrához a sajtó szabadsága helyett, mely pedig a Tizenkét Pont közül a legelső volt ám, annyira fontos.

Nem üres vádaskodás ez. Bizonyítani tudom.

Történt ugyanis, hogy a MUOSZ nem feledkezett meg a Magyar Sajtó (és sajtószabadság) Napjáról, így aztán közleményt szeretett volna kiadni az MTI erre a célra rendszeresített Sajtószolgálatán keresztül, a következő szöveggel:

„Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.

A magyar sajtó Európában példátlan működési anomáliáját szóvá tevő beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében: az elsőt ugyanez a kör nyújtotta be 2016-ban a közmédia (az állami rádiók és televíziók, valamint az állami hírügynökség) minden észszerű határt túllépő, a közszolgálati feladatokkal nem indokolható, a magyar sajtópiacot súlyosan deformáló állami támogatása miatt.

A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti.”

Ez egy pontos és szakmai közlemény, ráadásul épp a megfelelő pillanatban.

Mit válaszolt erre az MTI?

„Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.
Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.”

Ha ez nem cenzúra, akkor nem tudom, mit nevezünk annak.

Szakmai szervezet szakmai közleményének letiltása, de miért is? Lássuk azt a bizonyos 14.2 pontot!

„A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.”

Hát, egy bíróság előtt ez az érv nem nagyon állná meg a helyét, sőt, csak ártana a helyzetnek. Ugyanis lássuk csak, mi is rontja a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit? Az, hogy állami hirdetéseket közöl? Én tudom, hogy szégyen, de maguk is ennyire restellik, tessék mondani? Meg akarják tiltani, hogy beszéljenek róla? Hátha akkor nem veszik észre az emberek? Azért ez, sajtóban, aminek a lényege a nyilvánosság, elég reménytelen kísérlet, uraim… A független sajtóban, egészen pontosan a Vasárnapi Híreknél volt még főszerkesztő is, aki felállt a székéből, mert nem volt hajlandó Karácsony ünnepén sorosozó hirdetést bent hagyni a lapban – Kertész Anna volt, tavalyelőtt decemberben, tisztelet és dicsőség a nevének! – de azt nem gondoltam volna, hogy ez maguknál is szégyen, nem dicsőség…

Egyszóval, kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Azért a MUOSZ sajtónap alkalmából csak kiosztotta a szakma elismeréseit – Magyar Sajtódíjat kapott idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége. Földes Anna-interjúdíjat Bíró Marianna, aki jelenleg az Index munkatársa, Aranytoll díjat Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa.

Nekik ezúton is szeretnénk kifejezni kollegiális gratulációinkat.

Nekik igen, de volt pár olyan díjeső is tegnap, amihez a legjobb indulattal sem bírunk gratulálni – nem is tudunk, ugyanis a padlón fetrengünk a röhögéstől.

Bizony, a kormánymédiának is sajtónap volt, nem csak az ellenzékinek meg a függetlennek.

Így aztán olyan díjparádét láthattunk, amilyent még soha: hogy finoman fogalmazzak, kormányoldalon demokratizálódott a díjosztás, és már nem csak a legkülönbek és legtehetségesebbek kaphatnak.

Sőt, ellenkezőleg.

A közmédia nyolc elismerést nyújtott át saját dolgozóinak, mely ceremóniát a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért nyitotta meg a lehető legabszurdabb beszéddel:

„Bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.”

Példát is mutat, sztahanovi műszakban termelik az álhíreket, valóságos sajtóper-dömpinget váltottak ki, és még soha ennyi pert el nem vesztettek, mint idén. De lássuk, kik érdemelték ki a díjakat?

Malya Lilla kapta a Maszák Hugó-díjat belföldi tudósításért
Novotny Zoltán a Knézy Jenő-díjat sportújságíróként
Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak állítottak emléket.
Bordi András bemondó lett a helyes nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Bordi András egyúttal a közmédia főbemondója cím birtokosa is lett.
Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese.
Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat.
Németh Zsolt az M1 igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje.
Jankovics Marcell rendező, író, grafikus kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat.

Váljék egészségükre, kérem, ezek azok a díjak, amiket akkor se irigylünk, ha pénz is jár velük, nem csak a szégyen. De, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, lehet fokozni. Lehet tetézni. Most jön csak a feketeleves!

Gajdics Ottó, a Jótollú

Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője vehette át az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten!

Hogy micsoda a Gajdics? Jó tollú? Újságíró? A címből csak annyi igaz, hogy magyar, az kétségbevonhatatlan, de a többi egyszerűen nevetséges.

A ceremónia se lehetett akármilyen, felszólalt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az eseményen és azt mondta: „hisszük és gondoljuk, hogy Magyarországon a sajtó szabad.” Hangsúlyozta: napjainkban is megesik, hogy nem kapják meg a nekik járó elismerést, a kellő figyelmet az azt kiérdemlő teljesítmények.

Boros Bánk Levente, az elismerést alapító Médianéző Központ igazgatója arról beszélt: vannak, akik megfellebbezhetetlenül akarják megmondani, mi a minőségi újságírás, a valódi teljesítmény, de beindultak az ezzel ellentétes irányú változások.

Így van, igazat szólott felebarátunk a Médianéző Központból (micsoda egy magyartalan, sületlen elnevezés, magyarul a médiát figyeljük vagy vizsgáljuk, írjuk, olvassuk, hallgatjuk, de nézni csak akkor nézzük, ha audiovizuális, ez az angol „media-watching” tükörfordítása lesz). Bizony beindultak a minőségi újságírással és a valódi teljesítménnyel ellentétes irányú változások, pont a kormánymédia részéről, ha ezért járt a kitüntetés Gajdicsnak, akkor kiérdemelte – ugyanis az ő tevékenységének tényleg semmi köze az említett kritériumokhoz.

Különben meg mit csodálkozunk? Logikus a dolog: jómadárnak jó toll jár.

A díj elnevezését még az elcsapott KESMA-elnök, Varga István ihlette, ugyanis ő mondta ki egy őszinteségi rohamában (vagy hideg számítással, ez már sosem fog eldőlni), hogy akármennyit is forgatja a kormánysajtót, az „igényes, és jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak”.

Ezt nem tűrhette a Médianéző, ezért alapított ilyen nevű díjat.

Kifejezetten jómadarak számára.

No, egyelőre itt tart a magyar sajtó, viharban hajózunk, mások már el is süllyedtek, a tehetségtelenek onnét, alulról lövöldözik felfelé a torpedóikat, hátha sikerül elsüllyeszteni, megszüntetni azt a pár, maradék, még szabad ladikot, ami most a szabad magyar sajtó.

Annyi se legyen.

Pincér, egy duplát kérek, ha valamikor, hát ma mindenképp a kávé a nemzeti italunk.

Hiszen az egész március tizenötödike, szabad sajtóstól, mindenestől egy kávéházból indult el.

A Pilvaxból.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kövér László leleplezte, hogy újszerű, 21. századi hadviselés zajlik Európa ellen. Az Alapjogokért Központ bemutatta Brüsszel közelmúltban előterjesztett javaslatait, amelyek a bevándorlást ösztönzik. A Magyar Hírlap a szocik kampányát buktatja le.

Kövér László: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása

Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) budapesti plenáris ülésén kiemelte: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók. Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény – a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok – folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van.

Az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma – mint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetpolitikai szervezet – 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak.

Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének. (MTI: Kövér: újszerű hadviselés zajlik Európa ellen)

Brüsszel a bevándorlást ösztönzi

Egy alapos összeállítást készített az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság migrációval kapcsolatos legújabb állításai, valamint a tervezett intézkedései ellentmondásáról. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a videóban beszámol arról, hogy a Bizottság állításával ellentétben mind a „migránsvízumok”, mind a kötelező betelepítési kvóták, mind a migrációt támogató civilek többlettámogatása és a „renitens” bevándorlásellenes országok megbüntetése is a mai napig napirenden van, amelyeket az elmúlt időszak javaslatainak felidézésével is alátámasztott. Ennek kapcsán az igazgató elmondta, hogy amennyiben hasonló összetételű lesz a Bizottság az EP-választások után is, akkor ezeket a terveket meg fogják valósítani. (Origo: Dokumentumok bizonyítják, hogy az Európai Bizottság továbbra is támogatja a bevándorlást)

Komédia a szocialisták kampánya

Hogy nem száradt le a kezük, és folyt el a tinta, amikor az utódpárt prominensei kiírták a plakátjukra a haza és a szeretet szót!

Hogy nem szakadt rájuk a plafon, amikor lejegyezték, hogy az illegális bevándorlást le kell állítani, vagy a Trianon ejtette sebeket be kell gyógyítani!

És vajon hogyan néznek múltjuk tükrébe, miután kitalálták azt is, hogy azért kellenek aktivisták az uniós választásokra, mert a kormánypárt csalni szándékozik?

A képmutatás csimborasszója, hogy Európa legégetőbb problémájával, a bevándorlással kapcsolatban nem kínálnak valódi megoldást a szocialisták, csak maszatolnak, de elismerik annak valóságos voltát. A röhejes politikai evolúciójuknak köszönhetően ma már kijelentik azt is, hogy létezik „illegális bevándorlás”, ami ellen tenni kell. (Magyar Hírlap: Szocialista komédia)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!