Kezdőlap Címkék MSZP-Párbeszéd

Címke: MSZP-Párbeszéd

Fidesz: nincs kétharmad, nagy győztes a Momentum és a DK

Nagyon győzött a Fidesz, de nincs kétharmada, az MSZP az eltűnés szélén. Nagy nyertes a Momentum és a DK. Rekordrészvétel volt az EP-választáson. Orbán: korszakos győzelem.

Soha ekkora, részvétel nem volt EP-választáson, 43,36 százalékos arányban jelentek meg a szavazók. A győztes a Fidesz-KDNP lett 52,14 százalékkal, 1,777 millió szavazattal. Ezzel 13 képviselője lesz az Európai Parlamentben, de nem sikerült elérni titokban megfogalmazott céljukat, a kétharmadot.

Meglepetésre a DK futott be a második helyre 16,26 százalékkal (554 286 szavazat), és ugyancsak minden előzetes becslést túlszárnyalva harmadik a Momentum: 9,92 százalék, 338 314 szavazat. Ezzel a DK 4, a Momentum 2 képviselőt küld az EP-be.

Történelmi vereséget szenvedett az MSZP-Párbeszéd 6,68 százalékkal

(227 786 szavazat).

A Jobbik 6,44 százalékkal (219 539 szavazattal) jutott be még az EP-be. Mindkét párt egy-egy képviselővel lesz jelen.

A szélsőséges, a Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk 3,33 százalékot ért el. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2,63 százalékkal követi őket.

Lényegében eltűnt az LMP, amely nem csak kihullott az EP-ből,

hanem 2,19 százalékkal leszerepelt. A Munkáspárt 0,42 százalékot ért el.

Az eredmények kiszivárgása után az LMP teljes elnöksége lemondott. Az MSZP vezetése viszont nem – jelentette be Tóth Bertalan pártelnök. A választmány fogja eldönteni, hogy ki foglalja el az egy képviselői széküket.

Korszakos győzelemről beszélt Orbán Viktor az eredmény ismeretében.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország maradjon Magyarország, Európa maradjon az európaiaké – mondta. Megbízatást kaptak arra, hogy állítsák meg a bevándorlást, védjék meg a nemzetek Európáját és a keresztény kultúrát.

Üzent is az Európai Néppártnak, miszerint Európa a mi hazánk is, ezért meg akarják változtatni.

Miért léptek ki a Liberálisok a Változás Szövetségéből? Szerintük…

0

A párt pontokba szedett érvekkel támasztja alá, hogy mi indokolta nagy port vert múlt heti döntésük.

Amióta a Magyar Liberális Párt múlt hét pénteken bejelentette, hogy kiszáll a Változás Szövetségéből, Bősz Anett pedig a Párbeszéd-frakcióból, azóta a legkülönfélébb és legelképesztőbb történetek láttak napvilágot. Bár sosem kívántunk beszállni a sárdobálásba, ezt a néhány kérdést fel kell tennünk a tisztánlátás végett – áll a Liberálisok közleményében:

  1. Vajon életszerű-e, hogy egy megállapodást, amelyet három párt elnöke írt alá, a másik két pártban ne ismertek volna? Életszerű-e, hogy egyik pártnál sem látott egy hivatalos írásos szerződést egy jogász, egy gazdasági vezető?
  2. Helyes-e felelőssé tenni azt, aki a szerződés betartása felől érdeklődik, és nem azt, aki egy szabályos, aláírt szerződést nem tart be?
  3. A korábbi megállapodások betartásának számon kérése milyen logika szerint minősül zsarolásnak?
  4. Milyen belső viszonyok uralkodhatnak olyan pártokban, ahol létezhetnek egyszemélyes döntések, ahol a felelősség elhárítását a partner megvádolásával akarják elérni?
  5. Ha a Liberálisokat valóban a pénz érdekelte volna, miért léptünk volna ki a frakciószövetségből? Miért hagytunk volna hátra mindent, pozíciót, pénzt és lehetőséget?
  6. Milyen jövőt, együttműködést lehet remélni egy olyan társaságtól, amely a zárt tárgyaláson közösen meghozott döntéseket eltorzítva tálalja a nyilvánosság elé? Amely a saját belső anarchikus viszonyaikat takargatva azzal támadja állítólagos partnerét, hogy azt megvásárolta a kormánypárt?

A Liberálisok közleménye végül leszögezi:

A Magyar Liberális Párt a leírtak ellenére is hisz abban, hogy a demokratikus ellenzéki pártok között még létrejöhet egy olyan szövetség, amelyben valódi partnerként kezelik a feleket. Ahol számít a szerződés és a megállapodás, ahol nem festik át utólag a valóságot. Most azonban szeretnénk lezárni ezt a terméketlenbe fordult vitát, hogy az igazi feladatra koncentrálhassunk, nem csak mi, de a teljes ellenzék: a Fidesz leváltására.

Vetélkednek az MSZP-ben: ki mit tud(ott)?

Fegyelmi a volt pártelnökkel szemben a Liberálisokkal titokban (?) aláírt szerződés miatt, egymásra mutogatás a vezetésben, fideszes kivásárlás. Hallottunk az elnök alól „kiszervezett” elnökségről is. Kunhalmi Ágnes a Független Hírügynökségnek azt mondta: a Fidesz érdeke szétaprózva tartani az ellenzéket.

 

Kedden fegyelmit kezdeményeztek Molnár Gyula volt (a választási fiaskó után a komplett elnökséggel együtt lemondó) elnökkel szemben a múlt héten napvilágra került szerződés miatt. Hiller István választmányi elnök ennek bejelentésekor az Inforádióban azt mondta, hogy „hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja”. „Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét” – hangsúlyozta. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Múlt pénteken derült ki, hogy az MSZP-Párbeszéd nevében Molnár Gyula elnök, Karácsony Gergely társelnök és miniszterelnök-jelölt olyan szerződést írt alá a Fodor Gábor vezette Liberálisokkal, amelyben egyebek mellett bizonyos pénzösszeg átadására került volna sor a parlamenti együttműködés keretében.

Akkor derült fény erre, amikor Bősz Anett (Liberálisok) váratlanul kilépett a képviselőcsoportból. Ezután elkezdődött az egymásra mutogatás.

Először Tóth Bertalan frakcióvezető, majd Hiller István közölte határozottan, hogy semmit se tudtak az állítólag a költségvetésükből évente 60 millió forint átadására kötelezettséget vállaló szerződésről. Szerda reggel az ATV-ben viszont Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök azt mondta, hogy a választási együttműködésről tárgyaló delegáció tagjai (Tóth Bertalan, Hiller István és Molnár Gyula mellett Mesterházy Attila volt elnök)

„biztosan tudtak erről”,

illetve

„legalábbis tudhattak”

(Hiller tagadására azt felelte: egy válasz már meg is van.)

Kunhalmi egyébként – amellett, hogy megismételte: a Liberálisok elárulták őket – hosszasan beszélt arról, hogy a Fidesz minden áron szét akarja verni az olyan szövetségi csírákat, amilyen az MSZP és Párbeszédé is.

„A Liberálisok jöttek volna, de, úgy látszik, hogy őket kivásárolta valaki a szövetségből”

– mondta Kunhalmi. Emögött pedig egyértelműen a Fidesz áll – tette hozzá.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Független Hírügynökség megkérdezte Kunhalmi Ágnest, miből gondolja, hogy a Fidesz “kivásárolta” a Liberálisokat, erre megismételte szavait, hogy az események tükrében világosan látszik,

a Fidesz érdeke szétaprózva tartani az ellenzéket.

Kerestük Tóth Bertalant is, azt tudakolva: hogyan lehetséges, hogy egy egész delegáció úgy tárgyal, hogy ilyen fontos kérdés szóba se kerül, majd egyszer csak a párt elnöke aláír ilyen súlyos kötelezettséget. Ha válaszol, megírjuk.

Egy általunk megkeresett szocialista politikus azt mondta, hogy Molnár Gyula ugyan hibázott, amiért nem vitte hivatalos testület elé a megállapodás tervezetét, de szerinte a pártelnök kényszerhelyzetben volt. Mert sokan semmilyen szövetséget nem akartak a vezetésben,

kiszervezték az elnökséget Molnár alól.

A fegyelmi eljárás a párt szétverésének előszobája – mondta egy vezető szocialista -, mert napirenden tartja az ügyet, ahogyan Botka László távozása a miniszterelnök-jelölti posztról a támogatás bezuhanását eredményezte, amiből alig tudtak valahogy kijönni Karácsony Gergellyel.

Bősz Anett: Én hoztam a döntést, nem Fodor Gábor

Bősz Anett szerint ő csak egy eszköz volt az MSZP-nek és a Párbeszédnek az erőforrásaik növeléséhez, ezért a frakció elhagyása volt az egyetlen morálisan vállható út.

Hosszú Facebook-bejegyzésben reagált a Párbeszéd frakciójából pénteken kilépő Bősz Anett arra, hogy az MSZP és a Párbeszéd szerint Fodor Gábor, illetve anyagi megfontolások álltak volna döntésének hátterében.

A liberális politikus, aki kilépésével nehéz helyzetbe sodorta a Párbeszéd frakcióját, részben megismételte pénteki, a Független Hírügynökségnek adott interjújában is kifejtett véleményét.

“A döntést tiszta lelkiismerettel hoztam meg. Ez volt morálisan az egyetlen helyes út. Ha a pénz érdekelt volna, akkor maradok, és pávatáncot lejtek, hogy mindig meglegyen az a kevés, amely a szövetségen belül megillet engem és a csapatomat. Ha a saját pozícióim érdekeltek volna, most nem dobtam volna ki az ablakon egy bizottsági alelnöki pozíciót, vagy egy frakcióvezető-helyettesi posztot. Ezek helyett ugrottam inkább a szakadékba. Én. Nem Fodor Gábor. Én. És a közösség, amelynek tagja vagyok” – kezdi a bejegyzést.

Majd arról írt, hogy itt az MSZP-vel és a Párbeszéddel kötött szövetségben, és abban, hogy közösen előbbre juthatnak, de “a szövetségeseink egyértelművé tették, hogy nekik csak egy eszköz voltam az erőforrások növeléséhez”.

“Hazudtak nekem, a pártomnak, és engem leginkább valamifajta madárnak néztek, aki arra jó, hogy erőforrásokat növeljenek,

de arra nem, hogy bevonják a csapatomat a tényleges közös munkába és a politikai döntéshozatalba” – írja arról, hogy a megbeszéltekkel ellentétben nem számított a Liberálisok álláspontja a szövetségben.

Később kifejti, hogy nem a frakció szétrombolása volt a célja, őszintén sok sikert kíván nekik a továbbiakban, de nem akart egy olyan társaságban maradni, amely még a választások után is “kiszorítósdit” játszik az ellenzékben ahelyett, hogy az illiberális demokrácia lebontásán fáradozna.

Kiemeli, új lapot akar nyitni a közéletben, és a pénteki döntés is “egy átlátható, tisztázott viszonyok közt működő politizálás megteremtéséért folytatott küzdelem” része. Ehhez még hozzátette, hogy mindent meg tettek azért, hogy elkerülhető legyen a kilépés.

Reagálások az Orbán-beszédre

0

DK: aki kormányzás helyett uralkodni akar, azt nem leváltani, hanem elkergetni szokták. Szabó Tímea: a miniszterelnök 2030-ig továbbra is le kívánja nyúlni saját haverjainak az uniós pénzeket, ez egy egészen konkrét ígéret.

A Demokratikus Koalíció emlékeztet: Orbán Viktor 20 évvel ezelőtt azt mondta, hogy aki azt állítja, hogy rajta kívül nincs más alternatíva, “az nem kormányozni, hanem uralkodni akar”. A DK szerint Orbán Viktor pontosan ezt teszi, amikor 2018-ban 2030-ig kitartó hatalomról álmodozik. A DK már most figyelmezteti a miniszterelnököt: aki kormányzás helyett uralkodni akar, azt nem leváltani, hanem elkergetni szokták.

Az MSZP-Párbeszéd a választások bizonyítottan rendszerszintű manipulálása miatt nem vett részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán – közölte az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője.

Tóth Bertalan közölte, nem kívántak sem tapsolni, sem gratulálni egy olyan miniszterelnöknek,

akinek gázszerelője uniós és magyar adófizetői pénzekből ma már Magyarország leggazdagabb embere.

Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, nem volt lehetőség arra, hogy a kormány programjáról vitatkozzanak.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte a miniszterelnök beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. Hozzátette: a miniszterelnök beszédében a szöges ellentétét vázolta fel annak, amit az elmúlt nyolc évben csinált. Folyamatos forráskivonás történt az egészségügyből és az oktatásból – mondta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd a kormányfő egészségügy ésszerűsítésére vonatkozó kijelentését nem tudja másként értelmezni, minthogy

“Orbán Viktor az egészségügy privatizációjára készül”.

Mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák – hangoztatta.

Szabó Tímea szerint Orbán Viktor szavaiból egyértelművé vált, a következő négy évben Magyarország semmi jóra nem számíthat. A miniszterelnök 2030-ig továbbra is le kívánja nyúlni saját haverjainak az uniós pénzeket, ez egy egészen konkrét ígéret – mondta.

Kampánykisgyűlés a panelek árnyékában

Mi másról is eshetne szó a finise előtt álló választási kampány egyik állomásán az óbudai panelek tövében, mint a panelek népéről. Az ő problémáikról, hogy magas a rezsi, s persze pénz lenne, de a kormány inkább középületekre költi a felújításra szánt uniós pénzt.

Szabó Tímea megérkezett tán a Flóriánról, s mielőtt ment is volna tovább Békásra, kedden késő délután behúzódott a váratlan szél elől az egyik tízemeletes tövébe, a máltai játszótér mellett. S bár jó előre szórólapokon és kitelepüléseken osztogatott kampányújságban is meghirdettetett, elszánt nyugdíjasokon kívül kevesek éreztek késztetést, hogy odasétáljanak beszélgetni, valószínűleg személyesen először találkozni az amúgy hetedíziglen ősóbudai Szabó Tímeával.

Megtudhatja az összesereglett maroknyi hallgatóság, hogy noha a kormány évente tíz százalék csökkentést vállalt az energiafelhasználásban, az sehol se tart. Pedig ez az itt élő kis jövedelműeknek az egyik legégetőbb, hogyan lenne csökkenthető a rezsi. Hogy a panelfelújítást a kormány leállította, az erre szánt 65 milliárdos uniós pénzt átterelte a középületekre. Pedig ez a pénz önerő nélkül tenné lehetővé a külső szigetelést, az ablakok cseréjét és a fűtés korszerűsítését. Bólogat is az egyik idős hölgy, hogy “hát hitelt, azt biztosan nem vennék fel”.

Fej-fej mellett állunk Menczer Erzsébettel (a Fidesz helyi jelöltjével), 40 százalék körül – mondja Szabó Tímea. Kis mosollyal nyugtázza a megjegyzést, hogy a kormánypárti politikus legmaradandóbb cselekedete az volt, amikor fia barátnőjének kijárt egy önkormányzati lakást, felújítással együtt.

A kampány itt is lejt, az Óbuda újság kitiltotta a pártok hirdetéseit, de a fideszes jelöltet a cikkekbe azért becsempészte – mondja Szabó Tímea. Emiatt az ellenzék a választási bizottságnál keres jogorvoslatot.

Szó esik még arról is, hogy a 13-ik havi nyugdíj kampányígérete némi megszorítással értendő. Évente 120 ezres pluszpénzt kapnának az idősek.

Aztán a hangos hirdetős furgonból kiszállva érkezik a kampányfőnök, hogy vigye a politikust a következő állomásra.

Újabb párt csatlakozott az MSZP-Párbeszéd összefogáshoz

Karácsony Gergely, a Változás Szövetsége néven futó MSZP-Párbeszéd-MLP miniszterelnök-jelöltje bejelentette, hogy az MSZDP is csatlakozott hozzájuk.

“Az 1890-ben alapított MSZDP, Kéthly Anna pártja is csatlakozott hozzánk. Hasilló Lászlóval, a szociáldemokraták elnökével írjuk alá a szövetségi megállapodást” – írta Karácsony ahhoz a Facebook-videóhoz, amely a megállapodás megkötését örökíti meg.

Karácsony Gergely a videóban arról beszél, hogy az elmúlt időszak nem előrevivő baloldali politikája helyett az igazságosság mellett elkötelezett, szociáldemokrata alapú politikát kell képviselni. Hozzátette, hogy most a kormányváltás a cél, de a választások utánra is van együttműködési szándék az MSZDP-vel a baloldal megújítására.

Hasilló László pedig arról beszélt, hogy már tavaly elkezdtek dolgozni az MSZDP-ben a választási induláson, de a lakossági fórumokon arra kérték őket, hogy ne egyedül, hanem egy baloldali összefogás részeként induljanak. Elmondta, hogy tavaly év végén vette fel a kapcsolatot Karácsony Gergellyel, hogy csatlakozzanak a választási szövetséghez.

A 19. századi gyökerű MSZDP a rendszerváltás idején alakult újjá, de azóta nem sikerült bejutnia a Parlamentbe.

Karácsony: csak az MSZP-Párbeszéd szövetségre leadott szavazat hozhat változást

A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja – mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje, az MSZP budapesti választmányi ülésén.

A Párbeszéd társelnöke kifejtette: a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között.

Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd szövetség

továbbra is várja utóbbi pártok csatlakozását.

Karácsony Gergely szólt arról, hogy választási győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek pedig a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK