Vetélkednek az MSZP-ben: ki mit tud(ott)?

0
398

Fegyelmi a volt pártelnökkel szemben a Liberálisokkal titokban (?) aláírt szerződés miatt, egymásra mutogatás a vezetésben, fideszes kivásárlás. Hallottunk az elnök alól „kiszervezett” elnökségről is. Kunhalmi Ágnes a Független Hírügynökségnek azt mondta: a Fidesz érdeke szétaprózva tartani az ellenzéket.

 

Kedden fegyelmit kezdeményeztek Molnár Gyula volt (a választási fiaskó után a komplett elnökséggel együtt lemondó) elnökkel szemben a múlt héten napvilágra került szerződés miatt. Hiller István választmányi elnök ennek bejelentésekor az Inforádióban azt mondta, hogy „hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja”. „Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét” – hangsúlyozta. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Múlt pénteken derült ki, hogy az MSZP-Párbeszéd nevében Molnár Gyula elnök, Karácsony Gergely társelnök és miniszterelnök-jelölt olyan szerződést írt alá a Fodor Gábor vezette Liberálisokkal, amelyben egyebek mellett bizonyos pénzösszeg átadására került volna sor a parlamenti együttműködés keretében.

Akkor derült fény erre, amikor Bősz Anett (Liberálisok) váratlanul kilépett a képviselőcsoportból. Ezután elkezdődött az egymásra mutogatás.

Először Tóth Bertalan frakcióvezető, majd Hiller István közölte határozottan, hogy semmit se tudtak az állítólag a költségvetésükből évente 60 millió forint átadására kötelezettséget vállaló szerződésről. Szerda reggel az ATV-ben viszont Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök azt mondta, hogy a választási együttműködésről tárgyaló delegáció tagjai (Tóth Bertalan, Hiller István és Molnár Gyula mellett Mesterházy Attila volt elnök)

„biztosan tudtak erről”,

illetve

„legalábbis tudhattak”

(Hiller tagadására azt felelte: egy válasz már meg is van.)

Kunhalmi egyébként – amellett, hogy megismételte: a Liberálisok elárulták őket – hosszasan beszélt arról, hogy a Fidesz minden áron szét akarja verni az olyan szövetségi csírákat, amilyen az MSZP és Párbeszédé is.

„A Liberálisok jöttek volna, de, úgy látszik, hogy őket kivásárolta valaki a szövetségből”

– mondta Kunhalmi. Emögött pedig egyértelműen a Fidesz áll – tette hozzá.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Független Hírügynökség megkérdezte Kunhalmi Ágnest, miből gondolja, hogy a Fidesz “kivásárolta” a Liberálisokat, erre megismételte szavait, hogy az események tükrében világosan látszik,

a Fidesz érdeke szétaprózva tartani az ellenzéket.

Kerestük Tóth Bertalant is, azt tudakolva: hogyan lehetséges, hogy egy egész delegáció úgy tárgyal, hogy ilyen fontos kérdés szóba se kerül, majd egyszer csak a párt elnöke aláír ilyen súlyos kötelezettséget. Ha válaszol, megírjuk.

Egy általunk megkeresett szocialista politikus azt mondta, hogy Molnár Gyula ugyan hibázott, amiért nem vitte hivatalos testület elé a megállapodás tervezetét, de szerinte a pártelnök kényszerhelyzetben volt. Mert sokan semmilyen szövetséget nem akartak a vezetésben,

kiszervezték az elnökséget Molnár alól.

A fegyelmi eljárás a párt szétverésének előszobája – mondta egy vezető szocialista -, mert napirenden tartja az ügyet, ahogyan Botka László távozása a miniszterelnök-jelölti posztról a támogatás bezuhanását eredményezte, amiből alig tudtak valahogy kijönni Karácsony Gergellyel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..