Kezdőlap Címkék Miami Dolphins

Címke: Miami Dolphins

Hatalmas meglepetés az éjszakai meccsen

0

Tom Brady gyenge játéka miatt a New England Patriotsnak esélye sem volt a szezon legjobb teljesítményét nyújtó Miami Dolphins otthonában az NFL hétfő éjszakai meccsén, 27-20-ra nyertek a hazaiak.

A legtöbb NFL-szurkolót persze az érdekelte, mi történt Carson Wentzcel, a Philadelphia Eagles MVP-esélyes irányítójával: kiderült, hogy

elszakadt a térdszalagja,

vagyis véget ért számára a szezon.

A meccsen a rájátszásért még mindig küzdő, bár arra inkább csak matematikai eséllyel rendelkező Miami Dolphins azt a New England Patriotsot fogadta, amely győzelem esetén megnyerhette volna a csoportot. Az idén mindössze két vereséggel rendelkező vendégek sokkal esélyesebbnek számítottak, még úgy is, hogy a múlt heti alattomos szabálytalansága miatt Rob Gronkowski egy meccses eltiltást kapott, és így nem játszhatott.

Mezőnygólokkal kezdett a Dolphins, közben pedig Xavien Howard ellopta Tom Brady passzát.

Brady nagyon pontatlanul kezdett:

az első negyedben nem volt jó passza,

és mindössze két támadóyardjuk volt a vendégeknek. A második negyedben aztán kicsit magához tért a támadósor, de ehhez az is kellett, hogy a csapattársak bravúros elkapásokkal segítsék ki Bradyt.

Így aztán egy futott touchdownnal átvették a vezetést – csakhogy erre már a Dolphins is TD-vel válaszolt. Végül egy mezőnygól után 13-10-re vezettek a hazaiak a szünetben.

A második félidő elején aztán Brady újabb interceptiont dobott: megint az élete egyik legjobb meccsét játszó Howard kapta el a labdát.

Ezt a hibát pedig most már TD-vel büntette a Dolphins, Jay Cutler Jakeem Grantet találta meg az endzone-ban.

Sőt, egy jó védekezés után tovább növelte előnyét a Dolphins, Jarvis Landry már a második elkapott touchdownját szerezte.

A negyedik negyedben aztán a tavalyi Super Bowl hőse, James White szerzett touchdownt, utána viszont hiába állították meg a védők a Dolphins támadóit, a hazai védők is többször puntra kényszerítették Bradyéket. Egy perccel a vége előtt még egy mezőnygólt tudtak rúgni a vendégek, de másra már nem volt idő: 27-20-ra nyert a Dolphins.

Jay Cutler idei egyik legjobb meccsét játszotta, 263 yardot és három TD-t passzolt. De még nála is jobb volt a Dolphins futója, Kenyan Drake, aki 114 futott mellé 79 elkapott yardot is szerzett.

Tom Brady a második félidőben már több yardot szerzett, végül 233-ig jutott, de egy TD-passz mellett két interceptiont is dobott. A Patriotsnak a futások sem mentek: mindössze 25 yardot hoztak össze.

A forduló többi meccséről itt olvashat.

Újabb csapatot kell egyre komolyabban venni

0

Nagyon simán, 45-21-re verte a Carolina Panthers a Miami Dolphinst az NFL hétfő éjszakai meccsen. 7-3-as mérlegükkel egyre komolyabb esélyük van a rájátszásra.

Az első negyedben még nem volt jele annak, hogy ekkora pontzuhatag lesz, mindössze egy mezőnygól született. A második negyedben aztán az első hazai touchdownra még válaszoltak a vendégek, a másodikra viszont már nem tudtak – igaz, a pontszerzéshez az kellett, hogy Luke Kuechly lehúzza Jay Cutler passzát.

A harmadik negyedben pedig jött a hazai henger: egy passzolt, majd egy futott touchdownnal egyre jobban elhúzott a Panthers.

A Dolphins ugyan szépített egy nagy futással:

Utána viszont Cam Newton passzai után Christian McCaffrey és Devin Funchess is megszerezte második TD-jét.

Végül 45-21 nyert a Panthers, amely újra ellenállhatatlan futójátékot mutatott be, és 548 támadóyardjával

klubcsúcsot is döntött.

Cam Newton 254 yardot és négy TD-t passzolt, emellett 95 yardot futott is, de Jonathan Stewart is eljutott 110 futott yardig – összesen 294 yardot haladtak a földön a hazaiak.

https://twitter.com/NFL/status/930281455401418752

A Dolphinsnál Jay Cutler 213 yardot és két touchdownt passzolt, egyszer viszont eladta a labdát.

A forduló többi meccséről itt olvashat bővebben.

Egy macska is a pályára került az NFL-ben

0

Újabb csapat maradt pont nélkül, miután 40-0-ra győzte le a Baltimore Ravens a Miami Dolphinst az NFL nyolcadik játékhetének első meccsén.

A Ryan Tannehill sérülése miatt igazolt Dolphins-irányító, Jay Cutler is megsérült a múlt héten, így aztán Matt Moore-nak kellett volna vezetni a vendégeket, de a hazaiak ismét remeklő védelme minden próbálkozásnak útját állta.

https://twitter.com/NFL/status/923712847342854145

Két touchdownnal és két mezőnygóllal már az első félidőben elhúzott a Ravens, amelyből viszont a második negyedben

agyrázkódás miatt kivált Joe Flacco irányító

– igaz, idei játéka alapján ez nem is olyan nagy veszteség a csapatnak.

A második félidő is hasonlóan folytatódott, azzal a különbséggel, hogy most már inkább a védelem szerezte a pontokat. Előbb C.J. Mosley vitte vissza 63 yardról Moore eladott labdáját:

Aztán a támadók összeszedték a saját elejtett labdájukat az endzone-ban, majd Jimmy Smith is touchdownra váltott egy interceptiont.

Matt Moore összesen 176 yardig jutott, a Dolphins futásokkal is csak 45 yardot tudott összehozni (ennek majdnem felét egyetlen játékban). A Ravensben Flacco 101, a helyére álló Ryan Mallett 20 yardot passzolt, de a csapat 177 yardot futott, ebből Alex Collins 113-at.

És még egy macska is a pályára került:

Mindkét csapat 4-4-gyel áll, egyiknek sem elérhetetlen még a rájátszás.

Ilyen elkapásokat csak videojátékban látni

0

Több valószerűtlen elkapás is volt az NFL hetedik játékhetének vasárnapi meccsein. Három csapat is pont nélkül maradt, volt olyan meccs, amelyiken nem volt touchdown, és ismét irányítókat kellett lecserélni sérülés miatt. Lejátszották a Super Bowl „visszavágóját” is.

A hét meccse: New England Patriots – Atlanta Falcons

Emlékezetes volt a két csapat legutóbbi meccse: utoljára ugyanis a Super Bowlban találkoztak, ahol a Patriots nagy hátrányból fordítva tudott nyerni. Némileg átalakult azóta a két csapat, a Patriotsnak gyengélkedik a védelme idén, a Falconsnál viszont visszavetette a támadósort a koordinátor, Kyle Shanahan távozása. Ráadásul a Falcons múlt heti meccse annyiba a Super Bowlt idézte, hogy a Dolphins ellen megint nagy előny után sikerült kikapni.

Az első drive-ok mindkét csapatnál sikertelenek voltak, de aztán a Falcons húzott egy bátrat, a félpályánál sikeresen próbálkoztak egy negyedik kísérlettel – végül mezőnygól-kísérletig jutottak, azt viszont blokkolták.

https://twitter.com/NFL/status/922267531888312320

Pont nélkül ért véget az első negyed, amelyben Tom Bradyt kétszer is sackelték az atlantai védők.

A második negyed elején aztán Brady csúnyán eladta a labdát, a bírók azonban megmentették, vitatható szabálytalanságot ítéltek egy védő ellen, így folytathatták a hazaiak a támadást, és a végén Brandin Cooks futott be a labdával az endzone-ba.

A hazai pálya előnyét továbbra is élvezte a Patriots: Julio Jones ellen két passznál is szabálytalanul védekeztek, de mindkétszer elmaradt a ítélet, így viszont

a Falcons továbbra sem tudott pontot szerezni.

A Patriots támadói futásokkal tudtak haladni, mezőnygóllal tudták növelni az előnyüket, a Falconst támadását pedig egy sack állította meg, hiába mentek neki újból egy negyedik kísérletnek a félpályánál. Ez viszont lehetőséget adott a Patriotsnak arra, hogy növelje előnyét, ez a Super Bowl hősének, James White-nak az elkapott touchdownjával sikerült. 17-0-ra vezettek a hazaiak a szünetben – vagyis pont akkora volt a Falcons hátránya, mint amekkora előnyről vesztettek a múlt héten.

A második félidő elején az egyre nagyobb ködben elkezdett működni a Falcons futójátéka, de mivel Matt Ryan passzai továbbra is pontatlanok voltak, be kellett érniük egy mezőnygól-kísérlettel – de ez is kimaradt, Matt Bryant kapufát rúgott.

A Patriots viszont egyre könnyebben haladt előre, csak közvetlenül az endzone előtt tudták őket megállítani a védők, így is növelték egy mezőnygóllal az előnyüket. A Falcons Devonta Freeman futásaival és Julio Jones elkapásaival végig tudott menni a pályán, de

kétszer sem tudták bevinni fél yardról a labdát:

továbbra is pont nélkül maradtak.

Egyre kevesebb ellenállást tudtak kifejteni a vendégek fáradó védői is, újabb mezőnygóllal már 23 ponttal vezetett a Patriots. A Falcons már csak annak örülhetett, hogy Julio Jones végre megszerezte idei első touchdownját, nem is akármilyen mozdulattal, a védő kezéből kitépve a labdát:

https://twitter.com/NFL/status/922300429379055616

Az viszont egyértelmű, hogy a támadósorral gondok vannak, és a futások elleni védekezés sem működött: 162 yardot szerzett a Patriots a földön.

Los Angeles Rams – Arizona Cardinals 33-0

Londonban rendezték a csoportrangadót, amelyen az első félidőben két mezőnygóllal vezetett a Rams, majd a második negyed második felében már el is dőlt a meccs. Előbb Carson Palmer interceptionjét Todd Gurley touchdownnal büntette:

Ráadásul ezután Palmer megsérült, a meccs után kiderült, hogy

eltört a bal karja, valószínűleg műteni is kell.

A Rams irányítója, az idén egyre jobban játszó Jared Goff viszont futott egy TD-t:

Utána pedig Palmer cseréje, Drew Stanton is csúnyán eladta a labdát, és a Ramsnek még volt ideje egy mezőnygólra.

A Cardinals aztán Stantonnal a második félidőben sem tudott pontot szerezni, a csapat utoljára 2012-ben zárt nulla ponttal egy meccset. A futások sem mentek, Adrian Peterson mindössze 21 yardig jutott. A Ramsnél viszont Todd Gurley futásokkal és elkapásokkal összesen 156 yardot hozott össze.

Miami Dolphins – New York Jets 31-28

Egy darabig fej-fej mellett haladt a két csapat, de aztán megsérült a Dolphins irányítója, Jay Cutler – akit már eleve az első számú irányító, Ryan Tannehill sérülése miatt igazoltak.

Ekkor elhúztak a vendégek, Matt Moore azonban nagyszerűen szállt be a játékba, és a negyedik negyedben két touchdownnyi hátrányból sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak, Kenny Stills touchdownjaival:

https://twitter.com/NFL/status/922191753544744960

Sőt, az addig jól játszó Jets-irányító, Josh McCown 39 másodperccel a vége előtt a saját térfelén eladta a labdát:

Az ezután szerzett mezőnygóllal pedig a Dolphins meg is nyerte a meccset.

Pedig McCown előtte az egész meccsen jól játszott, már három passzolt és egy futott touchdownnál járt. Moore 188, Cutler 138 yardot passzolt, mindketten két TD-passzt adtak és egyszer-egyszer el is adták a labdát.

De bármennyire is izgalmas volt a meccs, az egyik legemlékezetesebb jelenet nem pontszerzés volt, hanem

egy egészen valószínűtlen elkapás:

Erre lehet mondani, hogy nem is hinnénk el, ha nem látnánk. Pedig nem ez volt az első hasonló, két éve az akkor a Seahawksban játszó Jermaine Kearse a Super Bowlon mutatott be hasonlót:

Buffalo Bills – Tampa Bay Buccaneers 30-27

Ezen a meccsen is volt egy szokatlan elkapás, DeSean Jacksontól:

Sokáig vezetett a Bills, többek között Logan Thomas, az irányítóból lett tight end első TD-elkapásával:

De a vendégek fel tudtak állni és Mike Evans touchdownjával fordítottak is:

A Bills azonban villámgyorsan egyenlített, sőt, Adam Humphries fumble-je után

a labdát is visszaszerezték alig több, mint két perccel a vége előtt,

ezután végül mezőnygólt tudtak rúgni. 14 másodperc pedig már nem volt elég a vendégeknek, hogy újabb pontokat szerezzenek, hiába próbáltak meg mindent:

https://twitter.com/NFL/status/922193774716977152

Jameis Winston 384 yardot és három TD-t passzolt (ebből kettőt az újonc O.J. Howardnak), de egyszer eladta a labdát és egy fumble-t is elvesztett. A hazaiaknál Tyrod Taylor passzokkal 268 yardig és egy TD-ig jutott, de mellette futott még 53 yardot, és a két TD-t futó LeSean McCoy is jól játszott.

Chicago Bears – Carolina Panthers 17-3

Luke Kuechly, a liga egyik legjobb védője továbbra sem egészséges, így nem léphetett pályára a vendégeknél. A chicagói védelem viszont igazolta egyre jobb hírét, fumble utáni touchdownnal szereztek vezetést:

Majd egy interception után növelték az előnyt – mindkétszer az újonc Eddie Jackson szerzett pontokat.

És ez a két TD jelentette a különbséget a két csapat között, ugyanis

a támadók összesen egy-egy mezőnygólt tudtak összehozni.

Cam Newton 211 yardot passzolt, de nagyon pontatlan volt, kétszer is eladta a labdát, ráadásul 50 yarddal ő volt a csapata legjobb futója is. A hazaiaknál Mitch Trubisky mindössze hétszer próbált passzolni, ebből négy volt sikeres (igaz, ebből az egyik egy 70 yardos átadás volt a másik újoncnak, Tarik Cohennek), a Bears egész meccsen 175 támadóyardot és öt first downt hozott össze.

Látványos elkapás ezen a meccsen is volt: Christian McCaffrey mutatta be:

https://twitter.com/NFL/status/922172766920384512

2011 óta Trubisky az első irányító, aki

kevesebb mint öt sikeres passzal győzni tudott

úgy, hogy végigjátszotta a meccset. Akkor ez Tim Tebow-nak sikerült.

Green Bay Packers – New Orleans Saints 17-26

A nagy kérdés az volt, hogy mire mennek a hazaiak a liga egyik legjobb játékosa, a múlt héten kulcscsontját törő és azóta már meg is operált Aaron Rodgers nélkül. Rajta kívül is komoly hiányzói voltak a csapatnak: Lane Taylor guard, Ahmad Brooks linebacker, és a védelem vezére, Morgan Burnett.

Az első drive-ben a Rodgerst helyettesíteni próbáló Brett Hundley egyszer próbált passzolni, de nem is volt rá szükség Aaron Jones futásai és 46 yardos TD-je miatt.

A Saints irányítója, Drew Brees viszont az első negyedben két interceptiont is dobott, annyit, mind eddig az egész szezonban. Hundley pedig elkezdett passzolni, majd megmutatta, hogy futni is tud:

A második félidőben viszont a hazai védők már nem tudták megállítani a vendégeket, és a támadók sem tudtak igazán haladni. Hundley végül összesen 87 yardot passzolt, a végén egyszer a labdát is eladta, mellé 44 yardot futott. Aaron Jones, a hazaiak újonc futója viszont kiválóan játszott, 131 yardig jutott.

Jól mentek a futások a vendégeknek is, Mark Ingram 105 yardot és egy TD-t hozott össze, Drew Brees pedig 331 yardot passzolt.

Indianapolis Colts – Jacksonville Jaguars 0-27

Andrew Luck továbbra sem játszhatott a hazaiaknál, de legalább ennyire fontos hiányzója volt a vendégeknek is: nem jött rendbe az újonc futó, az eddig minden meccsen touchdownt szerző Leonard Fournette bokája, így nem léphetett pályára.

Jaguars védelme viszont szép lassan az egyik legfélelmetesebbé vált az egész ligában,

labdát ugyan most nem szereztek, de tízszer sackelték Jacoby Brissettet (Yannick Ngakoue és Calais Campbell járt ebben az élen), a Colts végül egyetlen pontot sem tudott szerezni.

A Jaguars viszont gyűjtögette a pontokat, végül T.J. Yeldon 58 yardos TD-futásával dőlt el végleg a meccs a második félidőben:

A hazai irányító, Brissett kereken 200 yardig jutott, a vendégeknél Blake Bortles végre jól játszott: 330 yardot és egy TD-t passzolt. A Coltsnál újabb probléma, hogy az újoncként a védelem egyik legjobbjának számító Malik Hooker safetynek elszakadtak a térdszalagjai, a szezonban nem játszhat többet.

Cleveland Browns – Tennessee Titans 9-12

Fontos újoncok hiányoztak sérülés miatt mindkét oldalon: a vendégeknél az elkapó Corey Davis, a hazaiaknál pedig a safety Jabrill Peppers. Sőt meccs közben a Browns tackle-je, Joe Thomas is megsérült: hosszú, 11 éves karrierje során most először kellett játékokat kihagynia – megszakadt az egészen hihetetlen, 10363 snapből álló sorozata.

A védelmekről szólt a meccs,

három-három mezőnygólt ért el a két csapat a rendes játékidőben, se a futások, se a passzok nem igazán mentek egyik oldalon sem. Végül a hosszabbításban is természetesen mezőnygól jött, ezzel nyertek a vendégek, a hazai csapat továbbra is nyeretlen.

A Browns újonc irányítóját, DeShone Kizert megint lecserélték, két interception után, ezúttal Cody Kessler állt be a helyére. Marcus Mariota sem játszott igazán jól, de ő legalább nem adta el a labdát.

Minnesota Vikings – Baltimore Ravens 24-16

Case Keenum irányított a hazaiaknál, Sam Bradford térde nem gyógyult meg, és Stefon Diggs elkapó sérülése sem jött rendbe. Előzetesen a védelmek csatájára lehetett számítani, ezt már az elején igazolták:

https://twitter.com/NFL/status/922152126008082432

A meccs végül azon dőlt el, hogy a hazaiaknak sokkal jobban mentek a futások, Latavius Murray 113 yardja mellé Jerick McKinnon is hozzátett 47-et, a Ravens futói viszont összesen jutottak 64 yardig. Egyik irányító sem érte el a 200 yardot: Keenum 188, Joe Flacco pedig 186 yardot passzolt.

San Francisco 49ers – Dallas Cowboys 10-40

Ezekiel Elliott-tal egyszerűen nem bírtak a hazai védők. Volt, hogy 25 yardról futott be az endzone-ba:

Aztán 72 yardos elkapott touchdownja is volt:

Sorra termelték a vendégek a pontokat és végül nagyon simán győztek,

a 49ers pedig továbbra is nyeretlen.

Dak Prescott 234 yardot és 3 TD-t passzolt, ráadásul egy TD-t még futott is, Ezekiel Elliott pedig 147 futott, 72 elkapott yardot és összesen három touchdownt hozott össze. A 49ersnél az először kezdő C.J. Beathard 235 yardot passzolt, volt egy futott touchdownja, de elvesztett két fumble-t.

Bravúros elkapás persze ezen a meccsen is volt, Jason Wittentől:

A Cowboys-szurkolók csak azért lehetnek kicsit idegesek, mert megsérült a csapat rúgója, Dan Bailey – érdekesség, hogy a safety Jeff Heath állt a helyére, aki háromból két extra pontot be is rúgott.

Pittsburgh Steelers – Cincinnati Bengals 29-14

Mindkét védelemben volt egy-egy nagy hiányzó a szinte mindig komoly indulatokat kiváltó csoportrangadón: a hazaiaknál Stephon Tuitt, a vendégeknél Adam Jones nem játszhatott sérülés miatt.

Egymás után jöttek a touchdownok az első félidőben, az egyiket a Steelers-játékosok különleges módon, bújócskával ünnepelték:

https://twitter.com/NFL/status/922207643380281344

A második félidőben aztán

a védelem remek játéka miatt fokozatosan elhúztak a hazaiak,

miután sorra rúgták a mezőnygólokat. Ráadásul még egy trükkös játék is sikerült nekik:

https://twitter.com/NFL/status/922240181918318598

Ben Roethlisberger megint a jobbik arcát mutatta: 224 yardot és két TD-t passzolt, Le’Veon Bell viszont megállíthatatlan volt: 134 futott és 58 elkapott yardot hozott össze.

A Bengals irányítója, Andy Dalton viszont nem játszott jól: igaz, hogy passzolt két touchdownt, de kétszer el is adta a labdát, és mivel a futások se mentek, a vendégek összesen 212 támadóyardig jutottak.

Los Angeles Chargers – Denver Broncos 21-0

A vendégeknél Emmanuel Sanders nem játszhatott, a hazaiaknál viszont Keenan Allen és Melvin Gordon is tudta vállalni a játékot.

A hazai special team szerezte az első pontokat: Travis Benjamin puntvisszahordásból:

Mindkét csapat védelme jól dolgozott az első félidőben, de a Chargers egyszer végigment a pályán és labdákat is szerzett, két fumble után. Hasonlóan zajlott a második félidő is: a támadásokat sorra megállították a védők, aztán a negyedik negyedben Benjamin elkapásával tovább növelte előnyét a Chargers.

A főleg a támadófal gyengesége miatt szenvedő Broncos erre sem tudott válaszolni:

1992 óra most először maradt pont nélkül a csapat.

A hazaiak az egész meccsen összesen 276, a vendégek még ennél is kevesebb, 263 támadóyardig jutottak, és összesen 16 punt volt a meccsen.

New York Giants – Seattle Seahawks 24-7

Továbbra is normális elkapó nélkül kellett, hogy felálljon a Giants: Sterling Shepard nem jött még rendbe (Odell Beckham pedig két hete egész szezonra kidőlt), mellette az első számú futó Paul Perkins, és a védelem egyik oszlopa, Olivier Vernon sem léphetett pályára.

Az első félidőben ennek ellenére jól tartotta magát a Giants, vezettek is, a második félidőben azonban sorra szerezte a pontokat a Seahawks.

Ez a meccs sem maradt emlékezetes elkapások nélkül. Előbb Tyler Lockett kapott el egy olyan labdát, ami szinte már a védő kezében volt:

Majd Paul Richardson szerzett hasonló módon touchdownt, amelyen sokáig vitatkoztak is:

A Seahawks irányítója, Russell Wilson nagyszerűen játszott, 334 yardot és 3 TD-t passzolt – elkapók nélkül a másik oldalon Eli Manning csak 134 yardig jutott, de legalább nem adta el a labdát (egy fumble-t azért elvesztett).

A forduló utolsó meccsén a Philadephia Eagles fogadja a Washington Redskins csapatát hétfő éjjel. Az elsőn pedig, hihetetlen izgalmak után, az Oakland Raiders 31-30-ra verte a Kansas City Chiefset.

Indul az egyik legizgalmasabb bajnokság

Magyarországon is egyre népszerűbb az NFL, a profi amerikai futball, amelyet sokan a világ legizgalmasabb bajnokságának, és egyik legösszetettebb sportjának tartanak. Most kezdődik a bajnokság, beharangozónkban áttekintjük az összes csapatot, és azt is, mely játékosokra érdemes figyelni.

A bajnokság, amelynek előző szezonjában a meccsek közel harmadában a későbbi győztes hátrányban volt az utolsó negyedben. A bajnokság, ahol a meccsek több mint felében maximum nyolcpontos, tehát egy labdabirtokláson belüli volt a különbség a végén. Ez a profi amerikaifutball-liga, vagyis az NFL.

Itt valóban teljes a kiszámíthatatlanság:

egyik meccsen sem lehet biztosra menni, a ligautolsó is bármikor megverheti a legerősebb csapatok egyikét.

Minden évben vannak filmekbe illő történetek is (némelyiket valóban meg is filmesítették már), amelyek legtöbbször a nincstelenségből feltörő, vagy épp betegséget, családi tragédiát legyőző fiúról szólnak.

Az NFL döntője, a Super Bowl mára a legnépszerűbb amerikai sportesemény lett, ez évek óta a legnézettebb tévéműsor. Ha az egész világon mért nézettséget tekintjük, akkor is többen nézik, mint például az Oscar-díjkiosztót.

Fotó: Flickr

A Super Bowlt a két konferencia, az NFC és az AFC bajnoka játssza – a mostani NFL ugyanis két különálló bajnokság, a Nemzeti és az Amerikai Futball Liga egyesülésével jött létre. A két konferencián belül négy-négy csoport van. Ezek győztese jut be a rájátszásba, valamint konferenciánként a két legjobb mérleggel rendelkező csapat.

Mindegyik csapat 16 meccset játszik az alapszakaszban:

hatot a csoporttársak, négyet a konferencia egy másik csoportjának csapatai ellen, szintén négyet a másik konferencia egy csoportja ellen (minden évben más csoportok játszanak egymás ellen), a maradék kettőt pedig a saját konferencia két másik csapata ellen.

Nézzük tehát csoportonként, hogy az egyes csapatok mire is számíthatnak idén, és hogy kik azok, akikre érdemes odafigyelni.

NFC Észak

Chicago Bears

A csoport leggyengébb csapata komoly változásokon megy keresztül. Megváltak a sokat bírált irányítótól, Jay Cutlertől, és mindjárt két utódot is hoztak. Egyrészt leigazolták, komoly pénzért, Mike Glennont, aztán a drafton, három pickért cserébe,

egy hellyel feljebb cseréltek, hogy elvigyék a San Francisco elől azt a Mitchell Trubiskyt, akit amúgy a kaliforniaiak nem is akartak kiválasztani.

Trubisky viszont még nincs kész az NFL-re, így Glennon lesz a kezdő, de nem lesz könnyű dolga. Igazán jó elkapó ugyanis gyakorlatilag nincs a keretben, így a támadójáték nagyban múlik majd a másodéves futón, Jordan Howardon. A védelem sem számít elitnek (bár Leonard Floydtól retteghetnek az ellenfelek irányítói), de azért ennél az egységnél vannak gyengébbek a ligában.

Detroit Lions

A liga legtöbbet kereső irányítója
Fotó: Wikimedia Commons

A Lions még a szezon előtt a liga legjobban fizetett irányítójává tette Matthew Staffordot. Az ugyan nem kérdés, hogy messze nem ő posztja legjobb játékosa, de

már többször bizonyította, hogy képes meccseket nyerni.

Célpontjai is vannak (Marwin Lewis és Golden Tate az elkapók, Eric Ebron a tight endek között), itt inkább a futójáték nagy kérdés. Ha Ameer Abdullah egészséges tud maradni, akkor tavalyhoz képest itt is előreléphetnek. Már csak azért is, mert a támadófal azzal együtt is erősödött, hogy a legjobb tackle, Taylor Decker hetekre kidőlt. Érkezett viszont Ricky Wagner és T.J. Lang.

A drafton elsősorban a védelmet erősítették, ha az újoncok, elsősorban Jarrad Davis, gyorsan beépülnek, akkor a Lions eséllyel pályázik a rájátszásra. Ebben segíthet a liga egyik legjobb speciális csapategysége is (a puntokért, kirúgásokért, visszahordásokért felelős csapatrész).

Green Bay Packers

A rekordbajnok Packers mindaddig nemcsak rájátszás-, hanem

Super Bowl-esélyesnek számít, amíg játszik a liga (egyik) legjobb irányítója, Aaron Rodgers.

Ő két éve megmutatta, hogy elkapók és tight endek sem kellenek neki ahhoz, hogy versenyben tartsa a csapatát, tavaly pedig futójáték és védelem nélkül, gyakorlatilag egyedül vitte el a Packerst a főcsoport döntőjébe.

Ilyen passzokra képes:

Idén viszont a Packers épp a kérdéses posztokon erősödött. A korábbi évekkel ellentétben több szabadügynök is érkezett, és bár a csoportriválishoz távozó T.J. Lang hiányozni fog a támadófalból, Martellus Bennett tight enddel Rodgers újabb célpontot kapott az eddig is félelmetes trió, Jordy Nelson, Davante Adams és Randall Cobb mellé. A futásoknál az elkapóból átképzett Ty Montgomery mellett több ígéretes újoncra is lehet számítani.

A kérdés a védelem:

Mike Daniels igazi sztár a falban, de a linebackerek közül többektől jobb teljesítményt várnak el, mint tavaly – elsősorban persze Clay Matthewstól. A safety sor az egyik legjobb a ligában, a cornerbackek viszont tavaly az egyik leggyengébbek voltak. Ha a visszatérő Davon House és az újonc Kevin King beválik, Damarious Randall pedig egészséges marad, akkor a Packersnek minden esélye megvan, hogy sorozatban kilencedszer is bejusson a rájátszásba.

Minnesota Vikings

Tavaly ilyenkor szinte minden Vikings-szurkoló temette a szezont Teddy Bridgewater irányító súlyos sérülése után – aztán a Philadelphiából pánikszerűen elhozott Sam Bradford a rájátszásba vezette a csapatot. Elkapóposzton nem tűnik túl acélosnak a Vikings, de megfelelő sémában Adam Thielen és Stefon Diggs is hasznos lehet.

Az sem okozhat nagy gondot, hogy

távozott az elmúlt 10 év egyik legjobb futója, Adrian Peterson,

a drafton megszerzett Dalvin Cook ugyanis évekre megoldást jelenthet ezen a poszton.

A védelem már tavaly is a liga egyik legjobbja volt, Everson Griffen, Anthony Barr és Harrison Smith bármelyik csapatba beférne. Ha a meghatározó emberek egészségesek tudnak maradni, a rájátszás ismét összejöhet.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Green Bay Packers.

NFC Nyugat

Arizona Cardinals

Valószínűleg ez az utolsó esély, hogy Carson Palmer és Larry Fitzgerald Super Bowlt nyerjen – de ez az esély nem túl nagy. Hiába a liga egyik legjobb edzője Bruce Arians, a riválisok közül szinte mindenki erősödött.

A Cardinals fő fegyvere a támadóoldalon idén is az elkapásoknál is remeklő futó, David Johnson lehet, aki pályafutása harmadik profi évében igazolhatja, hogy valóban

a liga egyik legjobbja a posztján.

Persze ehhez arra is szükség van, hogy a támadófal egészséges maradjon.

Komoly szerep hárul a védelemre is. A csapat elvesztette Calais Campbellt és Tony Jeffersont, főleg előbbi távozása fájhat, a statisztikák alapján tavaly a liga egyik legjobb falembere volt. A linebacker-sor viszont Chandler Jones-szal és Deone Bucannonnal félelmetesnek számít, Patrick Peterson cornerback és Tyrann Mathieu safety pedig bárkit képes levenni a pályáról. Ha hozzájuk felnőnek a fiatalok, akkor a Cardinalsszel számolni kell a rájátszásban.

Los Angeles Rams

Mi lesz Goff-fal?
Forrás: Wikimedia Commons

A nagy kérdés: mi lesz a tavalyi draft első választottjával, Jared Goff-fal? Tavaly elég elveszettnek tűnt a pályán, hamar kiderül majd, hogy liga legfiatalabb vezetőedzője, az újonnan kinevezett Sean McVay tud-e ezen változtatni.

Ebben segíthet a Buffalótól megszerzett elkapó, Sammy Watkins, aki egyértelműen előrelépést jelent a poszton. Andrew Whitworthszel és John Sullivannel a támadófal is erősödött, ha pedig a futó Todd Gurley teljesítménye a két évvel ezelőttit idézi, akkor Goffról levehetnek némi terhet.

A győzelmekhez persze a védelemre is szükség van,

ebben a védőkoordinátor Wade Phillips hatalmas tapasztalata segíthet. Meg az is, ha a kezdők, főleg Robert Quinn és Connor Barwin nem sérülnek meg, mert mögöttük nem igazán van megfelelő csere. Az se ártana, ha a liga egyik legjobb védőfalemberével, Aaron Donalddal végre meg tudnának egyezni a fizetéséről, és újra játszana.

A rájátszás mondjuk így is kisebb csoda lenne egyelőre annak a csapatnak, amelyik 13 éve nem zárt pozitív mérleggel szezont.

San Francisco 49ers

Egy újabb, komoly átalakulás alatt lévő csapat.

A legnagyobb reménység az új vezetőedző, Kyle Shanahan,

aki az elmúlt években a liga egyik legjobb támadó-koordinátora volt. A kezdőirányító azonban az a Brian Hoyer lesz, aki ugyan le tud menedzselni egy-egy meccset, de az nem várható tőle, hogy a csapatot hátára véve szállítja a győzelmeket. De legalább dolgozott már együtt Shanahannel.

A sztárokat amúgy is nagyítóval kell keresni a támadósorban, talán a tackle Joe Staley nevezhető annak, a futó Carlos Hyde-ban ugyan van lehetőség, de neki még bizonyítania kell – amihez nem árt, ha egészséges marad.

A védelem tavaly még a támadósornál is rosszabb volt.

Ennek megfelelően a drafton főleg ide hoztak játékosokat, jött Solomon Thomas és Reuben Foster, és persze még mindig itt van NaVorro Bowman és Eric Reid is. Ahmad Brooks ugyan elment Green Baybe, de az egység mindenképp erősödött.

A 49ers-nél azonban a legvalószínűbb, hogy a legtöbbet egy olyan játékosról beszélnek majd, aki már nincs is a csapatnál: Colin Kaepernickről, akinek még mindig nincs új klubja.

Seattle Seahawks

A Seahawks védelmének tulajdonképp egyetlen sebezhető pontja volt: hiányzott egy olyan védőfalember, aki belülről képes nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára. Erre a szezon előtt elhozták a Jetstől Sheldon Richardsont. Így most már ki lehet jelenteni:

a játékosokat tekintve Seattle-ben van a legjobb védelem.

A félelmetes secondary
Fotó: Wikimedia Commons

Szinte minden poszton van legalább egy sztár: a fal szélén Michael Bennett és Cliff Avril, a liga egyik legjobb középső linebackere, Bobby Wagner, a félelmetes safety páros, Kam Chancellor és Earl Thomas, és persze a cornerback Richard Sherman, akiről legalább annyit lehet beszélni a nyilatkozatai, mint a játéka miatt.

Ha hozzátesszük, hogy a támadósorban az elit irányító, Russell Wilson mellett ott van Doug Baldwin, Jimmy Graham és a villámgyors Tyler Lockett, akkor ki is jelenthetjük, hogy

a csoportban nincs igazán ellenfele a Seahawksnak.

Ugyanakkor vannak kérdések is. A támadófal a gyengébbek közé tartozik, ha nem szedik össze magukat, Wilsonnak folyamatosan nyomás alatt kell majd játszania. A futójáték is kérdéses: érkezett ugyan a Packerstől Eddie Lacy, de nem tudni, mennyire van túl a sérüléseken és a súlyproblémákon.

A Seahawks az első fordulóban Green Baybe látogat – könnyen lehet, hogy a párosítás megismétlődik a főcsoportdöntőben is.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Seattle Seahawks.

NFC Kelet

Dallas Cowboys

Ritka az, hogy egy csapatnál olyan könnyen túl tudnak lenni egy klasszis irányító, nem lehet finomabban fogalmazni, kiöregedésén, mint a Cowboysnál. Tony Romo rengeteg sérülés után vissza is vonult, Dak Prescott azonban már tavaly bizonyította, hogy méltó örököse.

Prescott is hiányolni fogja Elliottot
Forrás: Wikimedia Commons

Mellette ráadásul ott van a sztárelkapó Dez Bryant és Ezekiel Elliott, a fantasztikus tehetségű futó – akit azonban hat meccsre eltiltottak, mert korábban megverte a barátnőjét. A liga egyik legjobb támadófala, Zack Martinnal, Tyron Smithszel, Travis Frederickkel, La’el Collinsszal segíthet abban, hogy a cserefutók jól tudják pótolni, bár Doug Free visszavonulása azért okozhat gondot.

A nagyobb gondok a védelemmel vannak.

A secondaryben (azaz a safetyk és cornerbackek között) több újonc is van, a linebackerek közül Sean Lee sérülékeny, Anthony Hitchens pedig már hetekre kidőlt, így Jaylon Smithnek kell majd igazolni, hogy teljesen felépül a horrorsérüléséből.

A csoport annyira kiegyensúlyozott, hogy jósolni szinte lehetetlen, mindenesetre meglepetés lenne, ha a Cowboys lemaradna a rájátszásról.

New York Giants

A Dallasszal ellentétben New Yorkban a védelemmel nincs gond. Az NYPD rövidítés itt nem a rendőrséget, hanem a New York Pass Defense-t, vagyis a passz elleni védelmet takarja, ahol olyan klasszisok vadásszák a labdákat, mint Janoris Jenkins vagy Landon Collins. Előttük a linebacker-sor kicsit gyengébb, de a fal közepén ott van Damon Harrison, a két szélén pedig Olivier Vernon és Jason Pierre-Paul.

A támadósor is erősödött tavalyhoz képest.

A liga egyik legnagyobb sztárja, Odell Beckham természetesen maradt, így biztosan láthatunk majd tőle ilyen látványos elkapásokat:

Mellé érkezett Brandon Marshall, ott van a másodéves Sterling Shepard, és idővel az újonc tight end, Evan Engram is sok labdát kaphat majd. Ilyen célpontokkal pedig talán Eli Manning is kevesebbszer adja majd el a labdát.

A kérdés inkább az, ki fog futni. Paul Perkinsnek ugyan tavaly voltak jó meccsei, de azért sokan kételkednek benne, hogy ő lehet a hosszú távú megoldás. A komoly eredményekhez a támadófalnak is sokat kell javulnia.

Philadelphia Eagles

Az Eaglesnél lassan sikerül teljesen túl lenni a Chip Kelly-féle ámokfutáson. Már tavaly is voltak erre utaló jelek, de nagyon sok szoros meccset elvesztettek. Második évében Carson Wentz irányító

képes lehet arra, hogy megnyerje az ilyeneket.

Ebben segíthet, hogy érkezett Chicagóból Alshon Jeffery, aki klasszisokkal jobb, mint a többi itteni elkapó, a futóknál pedig több stílusú játékos is rendelkezésre áll: a Patriotstól érkező LeGarrette Blount igazi erőfutó, Darren Sproles még mindig villámgyors – mindezek ellenére nem lenne meglepetés, ha végül Wendell Smallwood kapná a legtöbb labdát.

A védelem a Buffalóból érkező Ronald Darbyval erősödött sokat, a védőfal Fletcher Coxszal és Brandon Grahammel már eddig is a legjobbak közé tartozott, Bennie Logan ugyan távozott, de a draftról érkezett Derek Barnett, és a linebackerek is megbízhatóak, bár Connor Barwin azért hiányozni fog.

Washington Redskins

Elment DeSean Jackson, de érkezett Terrelle Pryor. Távozott Matt Jones, de jött a draftról Samaje Perine. Vagyis a Redskins támadósora nem igazán gyengült, ha pedig hozzátesszük, hogy Jamison Crowder folyamatosan fejlődik, Jordan Reed pedig a liga egyik legjobb tight endje, akkor Kirk Cousins igazán nem panaszkodhat a célpontok miatt. Amiatt viszont a szurkolók igen, hogy

az irányító továbbra sem írt alá hosszú távú szerződést.

Cousins és Reed
Forrás: Flickr

A támadóknál a legnagyobb gondot tavaly az jelentette, hogy a vörös zónában (a gólvonaltól számított 20 yardon belül) kevés touchdownt szereztek, az erőteljesebb játékosok érkezése ebben segíthet.

A védelem is erősödött: kezdőnek érkezett többek között Zach Brown és a draftról Jonathan Allen. Ha Ryan Kerrigan mellett más is képes lesz nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára, és még egy cornerback felnő Josh Norman mellé, akkor nehéz lesz megállítani a Redskinst.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: New York Giants.

NFC Dél

Atlanta Falcons

Tavaly a Falconsé volt a liga egyik legjobb támadósora, de ehhez kellett Kyle Shanahan is. Kérdés, hogy nélküle mire lesz képes a csapat. Az biztos, hogy Matt Ryan továbbra is elit irányító,

Julio Jones a liga egyik legjobb elkapója,

Devonte Freeman és Tevin Coleman pedig félelmetes futópárost alkot. Ha a támadófal egészséges marad, a játékhívás és az összhang az új támadókoordinátor és Ryan között problémamentes lesz, akkor a támadósor ismét szárnyalhat.

Julio Jones ilyen elkapásokra képes
Fotó: MTI/EPA/Andrew Gombert

A fiatal védelemtől pedig mindenki fejlődést vár tavalyhoz képest – pedig a Falcons akkor is Super Bowlt játszott, amit

drámai körülmények között, nyert helyzetből veszített el.

Végre megtalálták Vic Beasley valódi helyét, érkezett a fal közepére Dontari Poe, Deion Jones és Keanu Neal pedig már tavaly is meggyőző volt. A Falcons-szurkolóknak minden oka megvan az optimizmusra.

Carolina Panthers

Két éve Super Bowlt játszottak, tavaly viszont szenvedtek – a sok sérülés mellett többek között azért, mert a támadófal nem tudta megvédeni Cam Newtont. Túlzottan sokat nem erősítettek rajta, de legalább Matt Kalil érkezett, ez számíthat valamit.

Sokkal többet jelenthet Christian McCaffrey érkezése.

A frissen draftolt futó tökéletesen illik a Panthers rendszerébe, passzokkal is bátran lehet keresni, várhatóan az egyik legjobb lesz az újoncok között. Ez elvonhatja a figyelmet Kelvin Benjamintól, valamint a még mindig klasszis tight endtől, Greg Olsentől is.

A védelemben az a kérdés, egészségesek tudnak-e maradni. Ha igen, akkor a támadófal közepén Kawann Short és Star Lotulelei félelmetes párost alkothat, a Luke Kuechly-Thomas Davis-Shaq Thompson linebacker-sor pedig bárkivel felveszi a versenyt. A gyenge pont a cornerback-sor lehet.

New Orleans Saints

Évről évre az a kérdés New Orleansban, hogy elkezdik-e keresni végre Drew Brees utódját. Meg persze az, hogy sikerül-e összehozni egy legalább elfogadható védelmet, mert ez az utóbbi években nem nagyon ment. Ezért

hiába termelt rengeteg pontot a Saints, még annál is többet kapott.

Idén viszont teljesen átalakult a linebacker-sor, meglepetésre még az eddigi legjobb Stephon Anthony is elvesztheti a kezdőhelyét Manti Te’óval szemben. Ezzel együtt a védelem messze van a félelmetestől, igazán jó játékosok a fal két szélén vannak Cameron Jordan és Alex Okafor személyében, illetve az újonc cornerback Marshon Lattimore válhat még idővel klasszissá.

A támadóoldalon jobb a helyzet, még akkor is, ha Brandin Cooks elkapót elcserélték. Maradt a másodéves Michael Thomas, jött a Pantherstől Ted Ginn, de a legnagyobb név a futókhoz érkezett: Adrian Peterson. Az mondjuk kérdés, hogy miért jött. Mark Ingram személyében eleve volt egy megbízható futó a csapatban, ráadásul a drafton kiválasztották Alvin Kamarát is.

Tampa Bay Buccaneers

Winston és Evans
Forrás: Flickr

A Tampa a bizonyíték arra, hogy

szisztematikus munkával jó csapatot lehet építeni.

A harmadik évét kezdő Jameis Winston irányító egyre jobb, ráadásul az eddig is remeklő Mike Evans elkapó mellé érkezett DeSean Jackson is, a drafton pedig kiválasztották a legígéretesebb tight endet, O.J. Howardot.

Némi gondot okozhat, hogy a csapat első számú futóját, Doug Martint négy meccsre eltiltották, de ezt úgy is fel lehet fogni, hogy pihentebb lesz a szezon második felében.

A Buccaneers 10 éve nem játszott rájátszás-meccset, de idén könnyen lehetnek a liga meglepetéscsapata. Főleg, ha a védelem felnő a támadósor mellé. Gerald McCoy, Lavonte David, Vernon Hargreaves, Brent Grimes és a Denverből frissen érkezett T.J. Ward – minden csapatrészben van legalább egy klasszis, már csak a megfelelő rendszert kell kitalálni.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Tampa Bay Buccaneers.

AFC Észak

Baltimore Ravens

Joe Flaccóról nem tudni, mennyire épült fel a sérüléséből, Steve Smith visszavonult, a helyére érkezett Jeremy Maclin képes egész meccsekre eltűnni, a használható tight endek sérültek, az első számú futó Terrance West inkább jó iparos, mint olyan, aki meccseket nyer – vagyis

a támadóoldalon nincs túl sok ok a bizakodásra.

A védelemben viszont annál inkább: Brandon Williams a falban, C.J. Mosley a linebackerek között, Eric Waddle pedig a safetyknél vezéregyéniség, utóbbi mellé érkezett Tony Jefferson is Arizonából, Terrell Suggs pedig még mindig képes nyomást gyakorolni az irányítóra.

Tehát a Ravens alkalmazkodik a hagyományaihoz: bivalyerős védelem, tele fiatal tehetséggel, kérdés, hogy

képesek lesznek-e még annál is kevesebb ponton tartani az ellenfeleket, mint amennyit a támadósor össze tud hozni.

De legalább itt van a liga legjobb rúgója, Justin Tucker.

Cincinnati Bengals

A Bengals éveken keresztül mindig bejutott a rájátszásba, hogy ott aztán az első meccset mindig elveszítse. Tavaly változott a helyzet: be sem jutottak.

Andy Dalton
Forrás: Wikimedia Commons

Idén sem lesz könnyű dolguk.

Andy Dalton irányító az alapszakaszban általában jól játszik, és számíthat arra is, hogy A.J. Green és (ha egészséges) Tyler Eifert elkapja a passzait, ráadásul a drafton érkezett a villámgyors John Ross – de ő már ki is dőlt néhány hétre. Futóposztra hozták a balhés, de hatalmas tehetség Joe Mixont, nála az a kérdés, mennyire koncentrál majd a játékra. Őt sem segíti, hogy a támadófal sokat gyengült.

A védelemből pedig Domata Peko, Karlos Dansby és Rey Maualuga fog hiányozni (bár utóbbit Kevin Minter pótolhatja), Vontaze Burfictet meg ismét eltiltották. Geno Atkins és Carlos Dunlap maradt, de velük sem lesz egyszerű bejutni a rájátszásba.

Cleveland Browns

A csapat, amelyen két évig kis túlzással mindenki nevetett, úgy tűnik, jó útra lépett. Remekül használták ki, hogy háromszor is választhattak a draft első körében. A legelső választással jött a védelembe

Myles Garrett, akitől sokáig retteghetnek majd az ellenfelek támadói,

aztán David Njoku tight end és Jabrill Peppers safety. Az persze nem jön jól, hogy a legfrissebb hírek szerint Garrettnek több hetet ki kell hagynia sérülés miatt.

A második körben pedig DeShone Kizer irányító, aki annyira jó teljesítményt nyújtott az előszezonban, hogy Brock Osweilert el is küldte a csapat. Ha Corey Coleman elkapóval megtalálja a hangot, akkor a támadósorral nem lesz gond, Isaiah Crowell futó megbízható, ráadásul remek támadófal van előtte, Joe Thomasszal, valamint a frissen érkezett Kevin Zeitlerrel és JC Tretterrel.

A védelem vezére Jamie Collins lehet, de ide még kéne jó játékos, pláne, hogy Joe Hadent elengedték – majd talán jövőre, amikor is

a Browns ötször választhat a draft első két körében.

Pittsburgh Steelers

Ben Roethlisberger, LeVeon Bell, Antonio Brown – nincs még egy csapat, amelyiknél ennyire jó lenne az irányító-futó-elkapó hármas. Ha a támadófal jól működik, akkor

biztosan sok pontot termelnek majd idén is,

és erre minden esély megvan, amennyiben persze a falemberek, köztük elsősorban Maurkice Pouncey, egészségesek tudnak maradni.

Ketten a félelmetes trióból: Brown és Roethlisberger
Forrás: Wikimedia Commons

Ha a támadók folyamatosan elérik a 30 pontot, akkor a védelemnek is könnyebb dolga lesz, ráadásul itt is erősödött a csapat. A front seven (védőfal és linebackerek) eddig is rendben volt, Cameron Haywarddal, Stephon Tuitt-tal, Ryan Shazierrel, az újonc T.J. Watt pedig nagyszerű előszezonon van túl, és sokat tanulhat a közel 40 évesen is félelmetes James Harrisontól. A secondary volt gyengébb – a Clevelandből érkező Joe Haden viszont sok pronlémát megoldhat.

Némi szerencsével, vagyis főleg a sérülések elkerülésével,

a Steelers idén a Super Bowlig is eljuthat.

Valószínűleg azért is mindent bele fognak adni, mert Roethlisberger a szezon után lehet, hogy visszavonul.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Pittsburgh Steelers.

AFC Nyugat

Denver Broncos

Mint több más csapatnál, az előszezonban itt is az volt a kérdés,

ki lesz a kezdő irányító?

A megbízható, de közel sem elit Trevor Siemian? A jövő embere, Paxton Lynch? Végül egyelőre Siemian a nyerő, hogy könnyebb dolga legyen, érezett az elég gyenge támadófalba Ronald Leary Dallasból és Garrett Bolles a draftról.

Miller így nem is tűnik annyira félelmetesnek
Fotó: Wikimedia Commons

Az elkapókat, Demaryius Thomast és Emmanuel Sanderst sok más csapat irigyelheti, a futókhoz C.J. Anderson mellé jött Jamaal Charles, de kérdés, hogy sérülései után ő mire lesz képes.

A védelem két éve Super Bowlt nyert a csapatnak, tavaly azonban gyengébben teljesített. DeMarcus Ware visszavonult, de Shane Ray átveheti a szerepét, és persze ott van a zseniális Von Miller. A cornerbackek, Aqib Talib és Chris Harris bárkit le tudnak venni a pályáról, T.J. Ward viszont hiányozhat a safetyk közül. Az erős csoportban mindenesetre nem lesz könnyű dolguk.

Kansas City Chiefs

A Chiefsnél sokan bírálják Alex Smith irányítót, pedig ő a jobbak közé tartozik a ligában. A drafton már kiválasztották az utódját, Patrick Mahomes személyében, de idén őt nem valószínű, hogy látni fogjuk a pályán – hacsak Smith nem sérül meg. Jeremy Maclint elengedték, így a villámgyors Tyreek Hill lesz az első számú elkapó, mellette Smith továbbra is Travis Kelce tight endet fogja labdákkal keresni.

A Chiefs támadásai a futásokra épülnek,

így gondot jelenthet, hogy Spencer Ware sérülés miatt az egész szezonra kidőlt – a másik oldalról nézve ez alkalmat ad az újonc Kareem Huntnak, hogy bizonyítson.

A Chiefsnél is a védelem a fő erősség. A falból ugyan távozott Dontari Poe, akit támadásoknál is bevetettek, de jött Bennie Logan. Az irányítók Justin Houston mellett egyre inkább retteghetnek Dee Fordtól is, Marcus Peters továbbra is vadászni fog a passzokra, Eric Berry safety pedig a rákból felépülve jobb, mint valaha.

Ahogy sok másik csapatnál, itt is igaz: ha elkerülik a sérülések, sokra vihetik, bár egy jó elkapó azért még elférne.

Los Angeles Chargers

A San Diegóból Los Angelesbe költöző Chargersnél

minden szurkoló abban reménykedik, hogy idén végre elkerülik őket a sérülések.

Philip Rivers irányító eddig mindig megúszta, most az elkapókhoz Keenan Allen mellé jött a draftról Mike Williams, az Antonio Gates-Hunter Henry tight end páros sok csapatba beférne, Melvin Gordon futó pedig a csalódást keltő első éve után tavaly igazolta, miért vártak tőle sokat. Újjáépült a támadófal is, de az majd csak a meccseken derül ki, hogy jobbak is lesznek-e, mint tavaly.

A védelemben az irányítósiettetéssel nem lesz gond, erről Joey Bosa és Melvin Ingram gondoskodik, de mellettük inkább csak a cornerbackek kiemelkedőek: Jason Verrett és a sémába remekül illeszkedő Casey Hayward. Bizonyítania kell az új főedzőnek, Anhony Lynn-nek is.

Oakland Raiders

A Raiders is arra bizonyíték, hogy tudatos építkezéssel a liga hátsó felébe tartozók viszonylag rövid idő alatt a legjobbak közé kerülhetnek.

Derek Carr, az egyik legígéretesebb fiatal irányító

felépült tavalyi lábtöréséből, a passzait továbbra is Amari Cooper és Michael Crabtree várja, de jött Jared Cook tight end is, aki tavaly Green Bayben megmutatta, mire képes egy jó irányítóval. A fal bal oldala Donald Penn-nel és Kelechi Osemelével nagyon jó, a jobb oldalon viszont lehetnek gondok.

A jó fal ahhoz is kell, hogy az egy év kihagyás után visszatérő és szülővárosába igazoló sztárfutó, Marshawn Lynch, becenevén

a „Szörnyeteg” régi formáját idézze.

Azt is kíváncsian várhatjuk, itt is dobálnak-e neki majd cukorkát touchdownjai után, mint Seattle-ben, ahol 2011-ben a szurkolók úgy ünnepelték a touchdownját, hogy még a földrengést mérő műszerek is jeleztek:

A védelemben is van egy nagy sztár, Khalil Mack, a többieknek viszont fejlődni kell, hogy ne engedjenek annyi pontot az ellenfeleknek, mint tavaly. Itt azért nem ártana még némi erősítés, nem véletlen, hogy a drafton az első három picket ide áldoztak, de közülük nem mindenki lesz még kezdő. Az biztos, hogy a Las Vegas-i költözés előtt a játékosok mindent megtesznek majd, hogy szépen búcsúzzanak Oaklandtől.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Oakland Raiders.

AFC Kelet

Buffalo Bills

Egy újabb csapat a teljes újjáépítés elején. Tyrod Taylor irányító nem biztos, hogy marad jövőre, a legjobbjaikat, Sammy Watkinst, Ronald Darbyt és Stephon Gilmore-t vagy elcserélték, vagy elengedték –

a vezetőség gyakorlatilag feladta az idei szezont.

Kérdés, hogy ezt mennyire viseli jó az egyik legnagyobb sztár, a futó LeSean McCoy, akit, elég meglepő módon, két remek fullback is támogat, Patrick DiMarco és Mike Tolbert személyében. A védelemben ott van még Marcell Dareus, Lorenzo Alexander és Jerry Hughes, de a Billstől a pozitív mérleggel zárt szezon is meglepetés lenne.

Miami Dolphins

A Dolphinsnál komoly reményekkel várták a szezont: van két nagyszerű fiatal elkapójuk, Jarvis Landry és DeVante Parker, jött Julius Thomas tight end, Jay Ajayi futó a hátára tudja venni a csapatot, a fal is nagyjából rendben van. A szurkolók abban bíztak, hogy a Patriots végre kap egy komoly ellenfelet a csoportban.

Aztán megsérült a kezdő irányító, Ryan Tannehill.

Helyette Jay Cutlert győzték meg, hogy mégse vonuljon vissza egyelőre, ő legalább ismeri a főedző, Adam Gase rendszerét. Kérdés, hogy melyik arcát mutatja: meccseket nyer, vagy inkább az ellenfél védőinek dobálja a labdákat. Az segítheti, hogy itt most inkább megváltóként, mint kerékkötőként tekintenek rá.

A védelemben a front sevenben vannak inkább nagy nevek: Ndamukong Suh, Cameron Wake, Kiko Alonso, és még Lawrence Timmons is jött, a secondaryben azért vannak gondok.

New England Patriots

Tom Brady
Forrás: Flickr

Tom Brady betöltötte a 40-et, mindenki azt akarja tudni,

mennyi ideig képes még ezen a szinten játszani.

A címvédőnél komoly változások voltak, de ezek közül több épp Bradyt segíti: régóta nem volt a Saintstől érkező Brandin Cookshoz hasonló célpontja, mellette még ott van Rob Gronkowski is – félelmetes lehet a támadóegység.

Amennyiben sikerül átlendülni Julian Edelman kiesésén. Ő volt ugyanis Brady kedvenc elkapója, nélküle sokkal gyengébben játszott, és Edelman most az egész szezonra kidőlt. Elment Martellus Bennett is, a helyére hozott Dwayne Allen nem biztos, hogy ugyanaz a kategória. Az is kérdés, hogy ki és hogyan fog futni a csapatnál. A támadófal Sebastian Vollmer visszavonulása ellenére jó lehet, erre a liga legjobb pozíciós edzője, Dante Scarnecchia a garancia.

A védelemben a szintén visszavonuló Rob Ninkovichot Kony Ealyvel akarták pótolni, de ez nem jött össze, már nincs is a csapatnál. Jött viszont Stephon Gilmore, aki Malcolm Butlerrel nagyon jó cornerback-párost alkothat, Dont’a Hightower pedig igazi vezér a linebackerek között.

A Patriots másik nagy erőssége pedig az oldalvonal mellett van: Bill Bellichick főedző.

A gyenge csoportellenfelek miatt nekik van a legkönnyebb sorsolásuk,

a rájátszás a minimum, több szakértő szerint a Super Bowl nem elérhetetlen idén sem.

New York Jets

Itt is teljes újjáépítés zajlik, ennek fényében mondjuk érdekes, hogy a 38 éves Josh McCown lesz a kezdőirányító, de szinte biztos, hogy idén Christian Hackenberget is látjuk majd a pályán. Nem lesz könnyű dolguk, mert

normális elkapó gyakorlatilag nem maradt a csapatnál,

nincs már Brandon Marshall és Eric Decker sem, a futók közül Matt Fortét pedig el akarták cserélni, ráadásul 32 lesz, ami ezen a poszton soknak számít.

A védelemben még vannak olyanok, akikre lehet építeni Sheldon Richardson távozása után is, leginkább Leonard Williams és Muhammad Wilkerson, de rajtuk kívül ott is inkább csak az újonc Jamal Adams az, aki a jobb safetyk közé tartozhat. Itt is meglepetés lenne a pozitív mérleg a szezon végén.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: New England Patriots.

AFC Dél

Houston Texans

A Texans sokra viihetné, ha a liga egyik legjobb védelme mellé fel tudna nőni a támadósor is. Már-már igazságtalan, hogy

a védők között két olyan játékos is ott van, mint J.J. Watt és Jadeveon Clowney,

akik szinte teljesen elhomályosítják a többieket, pedig olyanok vannak még a csapatban, mint Whitney Mercilus, Benardrick McKinney és Brian Cushing linebackerek és Johnathan Joseph cornerback. Némi gyengülést jelent ugyanakkor, hogy A.J. Buoye elment Jacksonville-be, a hatalmas termetű védőfalember, Vince Wilfork pedig visszavonult.

A támadósorban több a kérdőjel.

Egyelőre Tom Savage a kezdő irányító, de csak idő kérdése, hogy az idén draftolt Deshaun Watson kiszorítsa csapatból. Ha ő töretlenül fejlődik, akkor hosszú évekre megoldja a posztot Houstonban. Első számú célpontja DeAndre Hopkins lesz, futni pedig főleg Lamar Miller fog.

A csapatnál főleg abban bízhatnak, hogy a védelem olyan kevés pontot enged az ellenfélnek, hogy annyit még a gyengébb támadósor is össze tud hozni.

Indianapolis Colts

Mikor épül fel Andrew Luck?
Forrás: Wikimedia Commons

Andrew Luck sérült.

Ez az a mondat, amelyet egy Colts-szurkoló sem akar hallani, a szezon azonban úgy kezdődik, hogy a sztárirányítóra egyelőre nem számíthatnak. Így aztán vagy Scott Tolzien, vagy a Patriotstól pár napja elhozott Jacoby Brissett lesz a kezdő – egyik esetben sem rémüldöznek az ellenfél védői.

Az elég gyenge támadófal sem erősödött, sőt, a legjobb ember, Ryan Kelly center lehet, hogy egész szezonban nem játszhat sérülés miatt. Az első számú futó, Frank Gore 34 éves, bármikor jöhet nála rohamos teljesítmény-visszaesés, így pedig T.Y. Hilton nagyon egyedül maradna a támadók között.

A védelem valamelyest erősödött, a fal jónak számít, főleg Johnathan Hankins érkezése miatt. Robert Mathis ugyan visszavonult, de az érkező Jabaal Sheard talán tudja annyira siettetni az irányítókat, hogy a Vontae Davis vezette secondary megállja a helyét.

A Colts-szurkolók leginkább abban bízhatnak, hogy Luck hamar felépül, ő ugyanis egyedül is képes a rájátszásba vinni a csapatot.

Jacksonville Jaguars

A Jaguarsnál is egyre több elem kerül a helyére.

A védelem már abszolút rájátszás kaliberű:

a falban már eddig is ott volt Malik Jackson, Dante Fowler és Yannick Ngakoue, melléjük még érkezett Calais Campbell is. A linebackerek között a fiatal Myles Jack és Telvin Smith mellett a megbízható Paul Posluszny képviseli a rutint. A secondarybe tavaly berobbant Jalen Ramsey, mellé ideigazolt A.J. Buoye és Barry Church.

A támadóknál a fal lehetne ugyan erősebb, de az elkapók között ott egy Allen Robinson, a draftról érkezett a szupertehetség Leonard Fournette futó – már

csak az a kérdés, hogy játszik az irányító.

Aki egyelőre még Blake Bortles, de csak azért, mert a cseréje, Chad Henne még nála is gyengébb. Pedig a legfontosabb posztot leszámítva minden adott ahhoz, hogy hosszú évek után végre újra rájátszásba jusson a Jaguars.

Tennessee Titans

A Titans a tudatos újjáépítés újabb jó példája. Tavaly Marcus Mariota irányító még jobban játszott, mint újoncévében, és lehet abban bízni, hogy tovább fejlődik. Pláne azért, mert

egyre jobb elkapói vannak:

az erősen alulértékelt Rishard Matthews mellé érkezett Eric Decker, valamint Corey Davis a draftról, és itt van a megbízható tight end, Delanie Walker. DeMarco Murray futó újjáéledt Tennessee-ben, ráadásul a támadófal is jó, főleg a két tackle, Taylor Lewan és Jack Conklin.

A neveket nézve a védelem is rendben van, a falba jött Sylvester Williams, a cornerbackek közé pedig Logan Ryan, de a többi poszton is vannak jó játékosok, mint például Brian Orakpo.

A Titansnek évek óta nem volt ilyen jó esélye, hogy akár megnyerje a csoportját, amennyiben ki tudja használni a többiek problémáit.

A FüHü tippje a csoportgyőztesre: Tennessee Titans.

A szezon magyar idő szerint péntek hajnalban a New England Patriots és a Kansas City Chiefs meccsével kezdődik.

Cikkünkhöz az NFL.com, az ESPN és az SB Nation összeállításait is felhasználtuk.

Borítókép: MTI/EPA/Andrew Gombert

Eltiltással kezdi a szezont a fiatal NFL-sztár

0

Az újoncként berobbant dallasi Ezekiel Elliottot hat meccsre tiltották el, azzal vádolják, hogy megütötte volt barátnőjét. Épphogy elkezdődött az előszezon, a Buffalo már el is cserélt legjobb játékosai közül kettőt, a Miaminál meg sorra dőlnek ki a kulcsemberek sérülés miatt.

Ezekiel Elliott
Forrás: Wikimedia Commons

Tulajdonképp pillanatok alatt sztárrá vált az NFL-ben tavaly az újonc futó, Ezekiel Elliott. Persze, a várakozás is nagy volt felé, hiszen a drafton már a 4. helyen elvitte a Dallas Cowboys. De ezeknek a várakozásoknak meg is felelt, újonként a liga egyik legjobb futója lett, úgy tűnt, hogy a poszt évekre megoldottnak tekinthető Dallasban.

Csakhogy még tavaly júliusban volt barátnője, Tiffany Thompson

azzal vádolta meg a 22 éves Elliottot, hogy megverte őt.

Márpedig a korábbi botrányok miatt ezeket a vádakat az NFL komolyan veszi, ezért a futót most, egyéves vizsgálat után, hat meccsre eltiltották. A hivatalos indoklás szerint „megsértette a liga viselkedésre vonatkozó előírásait”. A vizsgálat során ugyanis arra jutottak, hogy van elég bizonyíték arra, hogy

Elliott több alkalommal is „fizikai erőszakot alkalmazott” a fiatal nővel szemben.

Elliott tagadja a vádakat, közleményében azt írta, rendkívül csalódott és fellebbezni fog. A Twitteren többek között azt írta: meglepett és csalódott, és nem ért egyet a liga vizsgálatának eredményével.

Tiffany Thompson egyébként a rendőrségnek azt mondta, Elliott összesen öt alkalommal támadt rá egy héten belül. Egyszer sem tartóztatták le, és vádat sem emeltek ellene. A liga szabályzata szerint azonban akkor is eltiltható egy játékos, ha az erőszak mértéke jogilag jelent bűncselekményt.

Elliottról idén egy videófelvétel is előkerült, amelyen letépi egy nő pólóját, a múlt hónapban pedig bárban keveredett verekedésbe.

A Bills tulajdonképp feladta a szezont

Miközben elkezdődtek az előszezon meccsei, és lassan arról kezdett mindenki beszélni, hogy a csapatoknak hamarosan szűkíteni kell a keretüket, és hogy melyik sztárt küldik el esetleg, a Buffalo Bills a fél ligát meglepte.

Legjobb játékosaik közül ugyanis kettőt is elcseréltek.

Sammy Watkins
Forrás: Wikimedia Commons

A legjobb elkapót, a sérülésekre hajlamos Sammy Watkinst elküldték a Los Angeles Ramshez, a cornerback E.J. Gaines-ért és jövő évi második körös draft pickért cserébe, míg a Philadelphia Eaglestől megszerezték Jordan Matthews elkapót és a 2018-as harmadik körös picket, a ligaszinten is a jó cornerbackek közé tartozó Ronald Darbyért cserébe.

Watkins, amikor épp nem hátráltatták sérülések, többször is igazolta, hogy miért volt érdemes feltrade-elni érte a 2014-es draft első körében.

A Rams mindenképp jól járt a cserével,

hiszen kapott egy első számú elkapót, egy nem is biztosan kezdő védőért cserébe – mondjuk a jövő évi draft pick azért egy kicsit hiányozni fog.

Ronald Darby
Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanígy, az Eagles is jól járt, Matthews abszolút nélkülözhetőnek számít, Darby pedig az első két szezonja alapján (első évében az év újonc védőjének választották), jó eséllyel pályázik az első számú cornerback pozíciójára.

Mi értelme volt akkor buffalói szempontból a cserének? Befektetés a jövőbe. Az új vezetéssel és főedzővel rendelkező csapatnál

úgy döntöttek, hogy a csapatot is megújítják.

A most (és korábban a Kansas City Chiefstől) megszerzett draft pickekkel a Bills hat játékost is választhat majd jövőre a draft első három körében (mindegyikben kettőt).

Kérdés, hogy ez vigasztalja-e a Bills szurkolóit. Az idei szezontól ugyanis nem remélhetnek majd túl sokat. Volt, aki így reagált:

Meglehetősen elégedetlenül nyilatkozott a csapat futója, LeSean McCoy is a csere után, azt mondta: nyilvánvaló a különbség Watkins és Matthews között, és egyértelmű, melyikük a jobb.

Sérülések

Mint ahogy egyre pesszimistábbak lehetnek a AFC keleti csoportjának egy másik csapatánál, a Miami Dolphinsnál is, ott a sérülések miatt.

Már az is jelezte, hogy baj van, hogy a csapat nemrég egy évre leigazolta néhány hónapja visszavonult ex-chicagói irányítót Jay Cutlert (aki jól ismeri a főedző, Adam Gase rendszerét). Most az is kiderült, erre tényleg szükség volt: az első számú irányítónak,

Ryan Tannehillnek ugyanis meg kell műteni a térdét, és a szezonban nem is léphet pályára.

Ryan Tannehill
Forrás: Wikimedia Commons

Tannehillnek még tavaly szakadt el részlegesen a keresztszalagja a térdében, ezután nem műtötték meg, más gyógymódokkal, például őssejt-terápiával próbálkoztak. Az edzéseket el is kezdte a csapattal, de a múlt héten rásérült ugyanarra a térdére, úgyhogy most már elkerülhetetlen a műtét.

Ráadásul a Dolphinsnál

egy másik játékos is megsérült, akinek fontos szerepe lehetett volna a szezonban:

az újonc linebackernek, Raekwon McMillannek elszakadt a keresztszalagja.

McMillant a draft második körében választotta ki a csapat, és már az első évében kezdő lehetett volna. Sérülése miatt viszont az egész szezont ki kell hagynia.

Ugyanígy járt a Washington Redskins linebackere, Trent Murphy is, neki is az első előszezon-meccsen szakadt el a keresztszalagja. Ő ugyan elvileg nem számított kezdőnek, de a csapat egyik leghatékonyabb passz-siettetője volt, 9 sacket szerzett a tavalyi idényben.

A kirúgott rúgó

Tavaly kisebb meglepetést okozott a drafton a Tampa Bay Buccaneers, amikor az általában szokásos 6-7. helyett már a második körben, ráadásul fel is trade-elve egy rúgót választott – a hatalmas tehetségnek tartott Roberto Aguayo személyében.

Csakhogy Aguayo első szezonjában elmaradt a várakozásoktól.

31-ből 9 mezőnygól-kísérlete kimaradt, és kihagyott két extrapontot is.

https://www.instagram.com/p/BXs1H5Ijbj6/

Már az jelezte, hogy a csapatnál elégedetlenek vele, hogy a bő keretbe bekerült egy másik, többéves NFL-tapasztalattal bíró rúgó, Nick Folk is. Az előszezon első meccsén aztán Aguayo kihagyott egy extrapontot és egy 47 yardos mezőnygól-kísérletet.

Ezek után el is küldték a csapattól.

Aguayo az egyetemi teljesítménye miatt azért várhatóan máshol kap még esélyt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK