Kezdőlap Címkék Menü

Címke: menü

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz elmagyarázta, hogy az EP-választáson egy ellenzéki Soros-lista és a Fidesz-KDNP nemzeti listája között kell választani. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója pedig a tudomásunkra hozta, hogy helyes volt Nagy Imre szobrát elszállítani, a numerus clausus nem volt jogfosztás. Az ellenzéki képviselők olcsóbban ehetnek a parlamentben, mint Orbán a Karmelitában.

Soros György mozgatja kívülről a magyar ellenzéket

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha majd választaniuk kell a magyaroknak a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, akkor lesz egy közös ellenzéki, „gyakorlatilag Soros-lista”, és lesz egy másik, a Fidesz-KDNP nemzeti listája.

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatornán azt mondta: a kormánypártok számára Magyarország védelme, a magyar érdek képviselete lesz az első.

A politikus a Radikális Európai Demokraták (RED) „Stop Orbán” címmel tartott keddi, brüsszeli tüntetését kampányrendezvénynek nevezte és úgy fogalmazott: Soros György mozgatja kívülről a magyar ellenzéket; az esemény fő szónoka, Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő pedig szerinte az üzletember „egyik legmegbízhatóbb szövetségese”.

Úgy vélte: a magyar ellenzék „egy az egyben” beállt a bevándorláspárti táborba, megszavazott minden, a bevándorlást elősegítő döntést az EP-ben.

Hidvéghi Balázs úgy értékelt: a választás fő kérdése, hogy milyen mértékben akarják megőrizni Európát a nemzetek Európájának, vagy mennyire engedik át ezt egyfajta új világképnek, „multikulturális, migrációs iránynak”. Az az érdek, amelyet az ellenzék szolgál, szerintük ellentétes az ország érdekeivel – tette hozzá. (MTI: Hidvéghi: az EP-választáson lesz egy ellenzéki Soros-lista és a Fidesz-KDNP nemzeti listája)

Szakály Sándor: a numerus clausus nem volt jogfosztás

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. „Gondoljunk bele: ott, ahol több mint két évtizedig Nagy Imre szobra volt, eredetileg azoknak az emlékműve állt, akiket Nagy Imre eszme- és elvtársai gyilkoltak meg a Magyarországi Tanácsköztársaság (1919 júniusának második felétől már Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság) százharminchárom napja alatt. Majd Nagy Imre eszme- és elvtársai azt az emlékművet lerombolták, hogy később annak a Nagy Imrének a mementóját tegyék a helyére, akit saját eszme- és elvtársai végeztek ki. Ezek mindenesetre nagyon furcsa, sajátosan perverz összefüggések.”

„Magyarország 1918. november 16-ától 1944. március 19-éig alapvetően szuverén állam volt. Ennek az időszaknak voltak értékei is, amiket nem kell kidobni. ”

A numerus clausus-szal kapcsolatban is „sok a félreértés. Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. Csakhogy a jogszabály nem is vonatkozott valamennyi egyetemre és karra, a szövegben konkrétan nem is szereplő zsidóságba pedig csak az izraelita hitűek, vagyis azok tartoztak bele, akik nem keresztelkedtek ki. Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem – meglátásom szerint – jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.”(Magyar Hírlap: „Egyesek politikai vitát akarnak kavarni”)

Az ellenzéki képviselők olcsóbban ehetnek, mint Orbán a Karmelitában

Közleményt adott ki a Miniszterelnökség a Karmelitában működő menzáról. Ellenzéki oldalon megindult a hisztériakeltés a kolostor puritán és olcsó menüsora miatt, azonban az ellenzéki képviselők két dolgot is elfelejtettek: ez nem étterem, másfelől ők olcsóbban ehetnek az Országházban. Arról nem is beszélve, hogy a Bundestag menzáján átszámítva ezer, az Európai Parlamentben 1300 forintért tudnak enni a képviselők egy menüt – sőt, Brüsszelben a menü elég gazdagnak, bőségesnek mondható. Ahogy írtuk: a magyar Parlamentben a képviselők egyébként olcsóbban tudnak menüt enni, mint a Karmelitában. Vagyis a hőbörgő ellenzéki képviselők elfelejtik, hogy ott ők mennyiért esznek. (Origo: Hazudtak, lebukott az ellenzék: az Országházban ők olcsóbban ehetnek a menzán)

ÉLET – MÓD Ünnepre fel! Ezt esszük mi

Ha van ünnep, amelyben keveredik a helyi tágabb közösségre jellemző hagyomány és a legkisebb közösségekben követett szokások, akkor az a karácsony. Igaz ez az ünnep megannyi elemére – a vallási jelleg megtartásától kezdve a fa állításán át a karácsonyi menüig. Ez utóbbi szerves része Magyarországon a hagyományok szerint a hal, a töltött káposzta és a bejgli – de a mi családunk ezt másként csinálja, mi különféle elemeket más országok szokásaiból átvéve alakítottuk ki a saját ételsorunkat. Gyaníthatóan nem vagyunk ezzel egyedül.

 

Lassan harminc éve, hogy kialakult nálunk az a menüsor, amely immár minden évben a közös 24-i vacsoraként az asztalra kerül. Akkor, amikor a nővéremék beköltöztek a saját tervezésű házukba, ahol a család egésze már kényelmese el tudott férni. A nővérem mindig is szeretett próbálkozni, egy csavart belevinni a régibe, újdonságokat, nem megszokott ételeket-italokat készíteni és tálalni – így jött az ötlet, hogy előételnek – mi így hívjuk – tengeri herkenytűket szolgáljon fel. Pedig – hogy egy kicsit „intimpistáskodjak” is – , vannak családtagok, akik kifejezetten nem kedvelik a tenger kínálta finomságokat, pontosabban, csak egy-két fajtáját hajlandók megenni. Szerencsére nagyon vegyes a felhozatal – már ami a tálalt herkentyűket illeti – , így mindenki megtalálja azt, amiből szedhet magának. Csak ajánlani tudom – nem feltétlenül a tengeri herkenytűket, hanem azt, hogy különlegességekkel is kísérletezzen! Sokan azzal a kifogással nem teszik ezt, hogy tekintettel kell lenni az idősekre és a gyerekekre (rossz általánosítással elvben ők azok, akik a leginkább ellenállnak az új és egzotikusnak tűnő ételeknek-italoknak) – de ne tegyék! Nálunk az unokák is szép lassan megkedvelték, ha nem is az összes tálalt finomságot, de közülük többet és egyre többet.

A mi előételünk:

Avokádóba töltött majonézes ráksaláta
Fekete és piros kaviár
Füstölt lazac
Tőkehalmáj
Marinált kagyló
Tonhal
Vaj
Zöldséges tál
Friss pékáru

A beszerzéshez jó tanács

Érdemes már jóval az ünnepek előtt böngészni az élelmiszerláncok akciós kínálatait: egy-egy elemet be lehet jó előre szerezni (a konzervek nem romlanak meg, egyedül a füstölt lazacnál kell ügyelni a lejárati dátumra). Ily módon sok pénzt meg lehet spórolni. Persze, ehhez elengedhetetlen a karácsonyi (bevásárlási) lista – amiről már korábban írtam.

Az elkészítése végtelenül egyszerű, de idő azért kell hozzá, ha szépen akarjuk adjusztálni: gyakorlatilag csak a ráksalátával kell kicsit pepecselni. Én mélyhűtött nagy garnélarákból szoktam készíteni: fokhagymás, kapros, sós vízben egyet forralok rajta, gyorsan leszűröm, s belekeverem az előzőleg – majonézből, tejfölből, kevés tejszínből, mustárból, csipet fokhagymából és kaporból összeállított (persze megsózott és picit megborsozott) sűrű (ez fontos!) szószba. Ezt már reggel megcsinálom, hogy a hűtőben jól össze tudjon érni.

Amire még némileg több időt kell időt szánni az a zöldséges tál: a hozzávalók megmosása, szárítgatása, tisztítása, darabolása és kitálalása sziszifuszi feladat, amit érdemes precízen és odafigyeléssel végezni, mert a zöldséges tál végül mindig az asztal egyik legszínpompásabb díszévé válik. Az előétel többi elemét a vendégek érkezése előtt nem sokkal tálalom ki.

A főétel nálunk nem tipikusan magyar hagyományokra épül – érdekes módon nem is arra datálódik vissza kialakulása, hogy elkezdődött családunk kapcsolata Amerikával. Ugyanis a főétel nálunk mindig pulyka, annak is az egészben sült bébipulyka-változata, nem pedig a viszonylag sok magyar karácsonyi asztalra kerülő töltött pulykamell. Először mi éltünk-dolgoztunk-tanultunk pár évet Washingtonban, majd a nővéremék – de onnan csak egyetlen hálaadási-karácsonyi ételelemet, a vörösáfonya szószt vettük át. Az egészben sült pulyka – hogy némi kulisszatitkot is eláruljak – nem arat osztatlan sikert a család összes tagjának a körében (ez is mutatja, milyen kényes egyensúlyi kívánalmaknak kell megfelelni minden egyes családi étkezés során – s ez nem csak a karácsonyra jellemző). Van közöttünk ugyanis vegetáriánus, s van olyan, aki nem szereti a pulykát – merthogy szerinte az nem más, mint „száraz kutyagumi”. Ezért valami zöldségétel és lazac is kerül az asztalra.

Sok teendőnk nincs ezzel (a nővéremmel reggeltől közösen készülünk az estére), ugyanis a kilencvenes éveit közelítő Édesanyám készíti a karácsony esti menü egyik fénypontjának számító majonézes, hagymás krumplisalátát és a párolt káposztát. A pulykát pedig csak meg kell ízesíteni, s bedugni a sütőbe. Abban van évről-évre némi változás, hogy melyik variációt készítjük éppen: töltött vagy nem töltött, ha töltött, akkor mivel töltött, esetleg töltelék külön sütve. Arra kell csak ügyelni, hogy a pulyka elkészülte után maradjon még elég idő a tésztában sült hal és a zöldséges étel (ami általában besameles, sajtos kukorica) megsütésére  is – ami nálunk azért trükkös, mert általában előbb eszünk, s utána jön csak az ajándékozás.

Az édesség három elemből áll – van az elmaradhatatlan bejgli (amit pár évvel ezelőttig Édesanyám sütött, de most már rendeljük), zserbó (amit sógorom Édesanyja hozott be a családi karácsonyi menübe, azóta, mióta ő nincs közöttünk, azt is rendeljük) és az általam csak karácsonyi kalácsnak nevezett (valójában nem kalács) gyümölcskenyér-féle, amelyet pár nappal az ünnep előtt készítek el: tortaformában, marcipánnal borítva és karácsonyi motívumokkal díszítve.

A konkrét receptekkel nem is fárasztanám Önöket, akit érdekel, írjon, s szívesen elküldöm.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!