Kezdőlap Címkék Média

Címke: média

Lázár beszólt a Figyelőnek

1

A kormánypárti hetilap azt írta: Lázár János Szeged polgármestere akar lenni. A volt miniszter röviden annyit reagált: fake news.

A kormánypárti Figyelő még szerdán írta azt, hogy információik szerint Lázár János „bejelentkezett” Szeged polgármesteri székéért – amelyben most az MSZP-s Botka László ül. Lázár János az idei választás után visszavonult az országos politikától, de közben hivatalosan is résztulajdont vett a hírhedt vadászkastélyt üzemeltető cégben.

A Figyelő nem írt túl sokat arról, mire alapozzák, hogy a korábban Hódmezővásárhelyet 12 évig irányító Lázár Szeged polgármestere akar lenni, mindössze annyit, hogy „Szeged stratégiai szempontból sem elhanyagolható”, mert közel van a román és a szerb határhoz, és az ország egyik legnagyobb egyetemi városa.

„Úgy látszik, a nagy meleg megártott néhányaknak”

– ez viszont már Lázár János reakciója volt a Facebookon a Figyelő cikkére. Beszédes a fotó is, amit rövid, kétsoros posztjához mellékelt:

A Figyelő című újság megírta, hogy Szeged polgármesteri székére pályázom. Úgy látszik, a nagy meleg megártott néhányaknak.

Közzétette: Lázár János hivatalos oldala – 2018. július 26., csütörtök

Nem lepte meg a Médiatanács döntése a Figyelő listázásáról a panasztevőt

0

A Mérték Médiaelemző Műhely tett panaszt, amikor a hetilap „Soros embereit” listázta. A Médiatanács nem indít eljárást. Polyák Gábor, a Mérték vezetője azt mondta a Független Hírügynökségnek: csalódott, de nem lepődött meg.

Április elején, a választás után jelent meg a kormánypárti Figyelőben, a szerző neve nélkül „A spekuláns emberei” címmel egy lista, amelyben a „Soros-hálózathoz tartozó embereket” sorolták fel (köztük olyanokat is, akik már évekkel ezelőtt meghaltak).

Az érintettek közül volt, aki úgy reagált, hogy „nagyon szeretném azt mondani, hogy meglep a dolog és felháborodtam. De ehelyett inkább csak szomorúságot és méla undort érzek”. Mások szerint a listázás kirívó megfélemlítési kísérlet volt, és a legrosszabb történelmi időket idézte.

A Mérték Médiaelemző Műhely viszont

panaszt tett a Médiatanácsnál a listázás miatt,

mondván, az kirekesztő. Ahogy levelükben írták: „a „listázás” mint újságírói megoldás minden esetben a nyílt fenyegetés eszköze, a megbélyegzettek „idegenségének” sugalmazása, a társadalom felé pedig egyértelmű felhívás a „listázottak” elkerülésére, kirekesztésére”. Azt is hozzátették, hogy a lista „az azon szereplők számára jelentősen megnehezíti a véleménynyilvánítás szabadságának és az egyesülési jognak, továbbá a tudományos kutatás szabadságának a zavartalan gyakorlását.”

A Médiatanács viszont elutasította a panaszt. Közleményükben azt írták: A kirekesztés, mint médiajogi jogsértés fennállásához ugyanis a cikkben felsorolt embereknek jogi értelemben közösségnek, méghozzá „védett közösségnek” kellene minősülniük, amelyet egy közös – a személyiséget meghatározó – közösségalakító tulajdonság köt össze, és amely a közösségen kívül állóknak is beazonosítható;

a puszta felsorolás azonban ehhez nem elegendő.

Mint írták, az érintettek egyénileg fordulhatnának a bírósághoz.

Polyák Gábor, a Mérték vezetője a Független Hírügynökségnek azt mondta, egyfelől csalódott, mert jogilag megalapozottnak gondolták beadványukat, de még csak eljárás sem indul, így nem lehet megismerni az ellenérveket. Másrészt viszont nem lepte meg a döntés.

Mint mondta,

komoly politikai téttel bíró kérdéseknél eddig is mindig volt kiskapu.

Példaként említette, hogy több alkalommal fordultak már a Médiatanácshoz az állami reklámköltések miatt, az utóbbi időben viszont már választ sem kapnak.

Szerinte egyértelműen lehet egy tendenciát látni a Médiatanács döntéseiben, ami az ő 2011 óta végzett munkájuk alapján is kimutatható:

a legfontosabb, médiapiacot érintő döntések, például a frekvenciák vagy összefonódások ügyében, mindig a kormánynak kedveznek.

2014-ig például Simicska Lajos rádiója nyert rengeteg frekvenciát, a G-nap után viszont „Andy Vajna másfél év alatt letarolta a helyi rádiós piacot”.

Kivételnek Polyák Gábor két Bayer Zsolt-cikket tudott említeni, amelyeket a Médiatanács is gyűlöletkeltőnek talált, de, mint mondta, azok „brutálisan uszítóak” voltak. Szerinte úgy tűnik, hogy „egy bizonyos szakmai minimumot még ennél a Médiatanácsnál sem lehet alulmúlni”, de egyértelmű az elfogultság.

Meghalt Szepesi György

0

A legendás riporter, sportdiplomata 96 éves volt.

Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten, Friedländer György néven. A focival az angyalföldi grundokon, gyerekként ismerkedett meg. 12 éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, de hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták, így újságíró lett.

Első cikke 1942-ben, a Népszavában jelent meg. A világháború az ő családját is súlyosan érintette: őt munkaszolgálatra kötelezték, édesapja pedig a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg

A háború után nem sokkal, 1945-ben került a Magyar Rádióhoz, az oldalvonal mellett állva közvetített focimeccseket. Ezek közül a leghíresebb

az 1953-as londoni 6-3,

amelyet milliók hallgattak Magyarországon, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig közvetítették így a bajnoki meccseket. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel.

1948-tól kezdve 2012-ig minden olimpiáról tudósított,

49 magyar aranyat közvetíthetett. Emellett tizennégy foci vb-nek is a kommentátora volt (1954-től 2010-ig), és bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere. A 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos meccsnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A sport mellett 1975 és 1978 között a rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott.

1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke,

elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, és tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Számos díjat kapott: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki.

2004-ben Prima Primissima-díjjal tüntették ki,

ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatát, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is. 1995-ben Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban az MLSZ Életműdíját kapta meg.

A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.

Szepesi György halálának hírét a családja a Nemzeti Sporttal közölte.

A Trump-paradoxon

0

„Trump nimbuszának, működésének leghatékonyabb kritikusa mégiscsak az a média, mely trumpi módszerekkel teszi most következetesen tönkre mindazt, amire az igénytelen és alacsony iskolázottságú amerikai alsó középosztály olyannyira vágyott.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Trump múlt heti európai körútját követően – NATO-csúcs Brüsszelben, amerikai-orosz csúcs Helsinkiben – eddig nem tapasztalt hevességgel lángolt fel az amerikai elnökkel szembeni düh világszerte, illetve – ami ennél sokkal fontosabb – az Egyesült Államokban is. Az interjúkat, megszólalásokat, tévékommentárokat nézve és a lapokat olvasva gyakorlatilag egyetlen valamirevaló republikánus politikus sem volt, aki ne adott volna hangot vádjainak azt követően, hogy Trump Helsinkiben kijelentette: inkább hisz Putyinnak, mint az amerikai titkosszolgálatoknak, illetve a Robert Mueller vezette különleges ügyészségnek. Mint ismeretes, ez utóbbi egyszerre vizsgálja az orosz behatolást a 2016-os elnökválasztási kampányban, illetve azokat a gazdasági üzelmeket, melyeket az elnök, korábbi ügyvédje, a már börtönben ülő Michael Cohen oldalán párban elkövetett.

Innen már nyilvánvalóan csak egyetlen – bár nem rövid – lépés, hogy megindítsák azt az eljárást az elnök ellen, mely impeachmenthez vezethet

– vagyis Trump megvádolásához és eltávolításához. Érik a szándék, mely a Képviselőházban és Szenátusban lehetővé tenné a beadvány benyújtását, s a kétharmadot is, mely szükséges az elnökkel szembeni vádhoz. Mindenesetre, ha Trump ilyen „következetességgel” kezdi ki az amerikai intézmények – beleértve az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok – legitimitását, s helyezi azok fölé az orosz érdekeket, a honatyáknak aligha lesz más választásuk.

Az impeachment nem gyakori eljárás, de azért meglepően sokszor éltek vele az elmúlt két évszázad során. Még Bill Clinton ellen is indult egy ilyen – igaz, eredmény nélkül. Ám a Richard Nixonnal szembeni vádakra alighanem mindenki emlékszik, s arra is, hogy Nixon az eljárást azzal előzte meg, hogy lemondott és visszavonult. Cserében utódja, Gerald Ford mentesítette őt minden következménytől.

Most, hogy aktualitása van e kérdésnek, s hogy jobban megértsem az impeachmenthez köthető folyamatok amerikai társadalmi lélektanát, a napokban ismét – ki tudja hányadszorra – megnéztem Az elnök emberei című 1976-os filmet. (A film eredeti címe All the President’s Men, vagyis nem azonos a szintén Az elnök emberei címen futó későbbi, méltán nagysikerű tévésorozathoz, melynek eredeti címe The West Wing volt. Bár – egyes vélemények szerint – ez utóbbinak is megvannak a maga tanulságai egy Trump dominálta korszakban.)

Nos, az akkori események és a maiak között semmiféle hasonlóságot nem fedeztem fel, leszámítva azt, hogy milyen erőteljesek az amerikai intézmények, s hogy milyen erős a polgári elkötelezettség ezek mellett. Ám a filmben – még ha utalásszerűen is, de – egy olyan elnök tűnik fel (Nixon), aki morálisan totálisan inkonzisztens, de politikailag, míg teheti, következetesnek bizonyul. Ugyanez mondható el adminisztrációja működéséről is.

Trump esetében azokban a morális és politikai következetlenség kéz a kézben jár,

s jól látható, hogy az elnök bosszúsan csapong és rögtönöz, amikor munkatársainak egyike-másika korrigálni próbálja azt, aminek a szánalmasságát és káros voltát ő maga értelmezni sem képes.

A másik tanulsága Az elnök emberei című filmnek a sajtó működése. A ’70-es években, s még utána is évtizedekig az amerikai sajtó egészen más belső szabály- és indíttatás-rendszerrel rendelkezett, mint az európai. Benne szigorúan elvált a vélemény a tényvilágtól; a kettőt nem lehetett keverni büntetlenül.

Ez mára megváltozott, túlnyomórészt annak köszönhetően, hogy a Trump mögé felsorakozó média az iskolázatlanabb rétegek elvárásait hallván, elkezdte relativizálni, majd meghamisítani a tényeket, illetve számos elfogult véleményt tényként feltüntetni, miközben valótlan és szenzációhajhász hírekkel (fake news) „támasztotta” azokat alá. Trump a Breitbart hazugsággyára által elindított hullámon érkezett a Fehér Házba, melyhez csatlakozott – még ha nem is teljesen azonos nívón – a Fox News. Az elnökhöz kötődő politikusok pedig gyorsan eltanulták a mocskolódást és a zabolátlanságot.

Nem állítható azonban, hogy a jelenség ne érintette volna meg a komolyan vehető, nagy médiumokat a CNN-től a The Washington Poston át a The New York Timesig és a The Wall Street Journalig. Igaz, ezek az orgánumok szigorúan őrzik még ma is eredeti etikai és zsurnalisztikai krédójuk lényegét,

de ha Trumpról van szó, már nem kíméletesek, nem visszafogottak,

s egyáltalán nem hajlandók a bizonyított tényeknek alávetni az elnökkel szembeni megvetést, gúnyt és kritikát. Míg az 1976-os Az elnök embereiben a The Washington Post akkori munkatársai nem voltak hajlandóak semmit leírni – vagy elfogadni –, amit legalább két forrás nem támasztott alá, addig a mai The Washington Post munkatársainak már elég, ha felmerül Trumppal szemben a gyanú, hogy következtetéseiket megfogalmazzák. És eddig e következtetéseiket minden esetben vissza is igazolták a későbbi tények.

Trump és a mögötte álló – Steve Bannon mozgatta – hazugsággyár nélkül nem következett volna be e pálfordulás. Vagy lehetne úgy is fogalmazni:

a populizmus iránt megélénkült kereslet nélkül nem lett volna Trump

s nem következett volna be az amerikai médiában tapasztalt változás sem. Ugyanakkor Trump nimbuszának, működésének leghatékonyabb kritikusa mégiscsak az a média, mely trumpi módszerekkel teszi most következetesen tönkre mindazt, amire az igénytelen és alacsony iskolázottságú amerikai alsó középosztály olyannyira vágyott.

Koreanapló 14. – A média és a szakértők

Az ominózus műhold felvétel, ami okán Észak-Korea ellen újabb bizalmatlansági válság alakult ki, június 28 -án látott napvilágot. Meg nem nevezett amerikai katonai szakértők állítólag ennek a felvételnek az alapján azt állítják, hogy urániumot állít elő Észak. Más katonai szakértők meg azt állítják, nekik sincs nevük, hogy Észak-Korea máris elkezdte a hazudozást a meglévő hordozórakéták számát és lokációját illetően. Megint noname források azt állítják, hogy megdönthetetlen bizonyítékaik vannak arra, hogy Észak-Korea továbbra is atomfegyvert fejleszt.

Ezt aztán lehozta a CNN, az NBC, majd a Washington Post is, átkerült a Reutershez, onnan meg terjed, mint a pestis. Mindezt huszonnyolcadikától máig sikerült a nemzetközi sajtónak elérnie.

Ugyanakkor nem látta senki a „megdönthetetlen bizonyítékokat”, nem tudjuk kik a források, a koreai állami hírügynökség szerint négy, azaz négy ember hipotetikus feltevéseiről beszélünk. A koreai állam tudja, kik azok, de nem mondja el, ugyanakkor jelenleg nem találják az erre vonatkozó feltételezéseket megalapozottnak, márpedig ha valakinek ezt fontos tudni, azok mi vagyunk, azaz a mi országunk illetékes szervei, és minden bizonnyal tudják is, de nem úgy, ahogy azt az amerikai sajtó lehozta.

Szó szerint azt mondta a koreai elemző a Yonhap News televíziós adásában, hogy „a műhold kép alapján levont következtetés valódiságának valószínűsége igen alacsony”.

A további kijelentések pedig még egy ilyen műhold felvétellel sincsenek alátámasztva, azok csak úgy vannak…

Mindazonáltal mai televíziós interjújában John Bolton azt nyilatkozta, hogy kidolgoztak egy tervet, ami alapján Észak-Korea atomfegyvereinek javát mindössze egy év alatt le lehet szerelni. Ezen a héten emiatt Pompeo ismét Pjanjángba utazik, hogy a részleteket megvitassa Kim Dzsong Unnal, sőt Sang Kim, a Fülöp szigeti amerikai nagykövet idejön Dél-Koreába, és részt vesz a Pánmundzsamban folyó tárgyalásokon Északkal.

Észak- és Dél-Korea újabb forró drótot nyit, illetve hoz helyre, ez pedig a haditengerészeti forródrót.

Dél-Korea nem telepít a két ország határára modern rövid hatótávolságú fegyvereket, melyek telepítése régóta előkészület alatt állt.

A napokban írta alá a két Korea a vasútfejlesztési megállapodást, azaz vasútvonal épül Szaulból kiindulva „V” alakban keleten fel egész Szibériáig, nyugaton feleannyi távolságig, a tenger mentén.

Ezzel párhuzamosan autópályát is létesítenek.

A szétszakított koreai családok találkozójára augusztusban kerül sor, erről is született megegyezés, és újabb közös sportcsapatok alakulnak különböző sportágakban, világversenyekre készülve.

Észak-Korea 200 amerikai katona maradványait szolgáltatta ki az Egyesült Államoknak, szintén a napokban.

A hirtelen bizalmatlanságnak, melyet még Bolton sem oszt, vélhetőleg az az oka, hogy a szingapúri találkozó óta látszólag nem történt semmi Észak-Koreában, nem robbantottak fel látványosan semmit, ellenben elment Kim pénzt kérni Kínába, mert nem tud nekiállni leszerelni semmit, amíg annak nincs meg az anyagi fedezete, nem véletlen repült szégyenszemre kölcsön repülővel Szingapúrba, és nem véletlen az sem, hogy az ottani költségeket Szingapúr nagyvonalúan kifizette helyette.

Már a luxus fenntartására sincs pénz, pedig arra azért a híresen büszke Észak-Korea mindig is nagyon adott, most kérni jár Kínába.

Tessék csak szépen visszanézni a felvételeket Si Dzsin Ping és Kim Dzsong Un legutóbbi, és az azt megelőző találkozásukról. Ordít a különbség.

Az egy éves tervet azért dolgozták ki Boltonék, hogy Észak mielőbb szabadulhasson az ENSZ szankciók alól, és elkezdődhessenek a déli beruházások, ahogy Kína, Amerika, de még Japán is szeretne befektetni oda.

Japán folyamatosan feljelenti Kínát az ENSZ-nél, mert teherautóforgalom bonyolódik a Kínai-Északi határon. Jól látni, hogy mezőgazdasági segítség érkezik, nem más, mégis, ez a szankciók megszegése papíron, és Japán kötelességének érzi eljátszani a feljelentős házmester szerepét, pedig elsősorban ő könnyebbülhet majd meg, ha valóban eltűnnek az atomfegyverek Észak-Koreából.

Jelenleg tehát az a patthelyzet áll fenn, hogy a leszerelésben segítene Dél is, Kína is, még Amerika is, de nem teheti, mert az ENSZ szankciókat ezzel megszegné. Kína azért ad, amit tud, de őt meg Japán vegzálja ezért.

Ennek az áldatlan állapotnak a megoldása okán érkezik Pompeo, Sang Kim, és csodák csodája még John Bolton, a nagy szkeptikus is ezen igyekszik változtatni.

Úgy tűnik másrészt, hogy ezek a feltevések, híresztelések nem is igazán a békefolyamat ellen készültek, sokkal inkább Trump elnök hiteltelenítésére. Kétségtelen, hogy Donald Trump egy érdekes figura az amerikai elnökök sorában, de talán nem érdemes egy érzékeny, alakulóban lévő, nagyon fontos békét feláldozni azért, hogy ő megbukjon. Bukjon meg egy kicsit később, valami másért, de itt legyen végre béke.

A szó komoly fegyver, azok akik abból élnek, talán bánhatnának vele óvatosabban is.

Cornstein a CEU-n: a kormánysajtóban se kép, se hang

A Magyar Távirati Iroda több hírben is foglalkozott azzal, hogy Budapestre érkezett David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Egyik – még az érkezés előtti – hírükben elmondták, hogy az amerikai diplomata nagy várakozással tekint megbízatása elé, megérkezése után pedig arról tudósítottak, hogy átadta a megbízó levelét Áder János Köztársasági elnöknek. Aztán írtak arról is, hogy fogadta őt Kövér László házelnök.

David Cornsteinnel kapcsolatban csupán egyetlen momentumról felejtett el beszámolni a Magyar Távirati Iroda és úgy általában a közmédia, valamint az összes, kormányhoz közeli újság: arról, hogy David Cornstein egyik első útja – Budapestre érkezésének harmadik napján – a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemre (CEU) vezetett.

Kíváncsiak voltunk, miként számolt be a közmédia, valamint a kormányhoz közeli médiabirodalom az amerikai nagykövet egyetemi látogatásáról, s kezdtük keresni az ott megjelent híreket. Mág azt is megvalljuk, hogy előítéletesek voltunk: azt gondoltuk, néhány sorban elintézik az eseményt, esetleg még fikázzák is, vagy Sorosra és a migránsokra kenik, hogy a magyar kormány még mindig nem írta alá az egyetem működése szempontjából sorsdöntő, amúgy régóta letárgyalt és megfelelően előkészített szerződést.

Tévedtünk, semmi ilyen nem volt. Pontosabban: semmi nem volt. Se kép, se hang. Se szöveg.

A magyar adófizetők pénzén fenntartott közmédia, valamint a vele szövetséges, kormányhoz közeli sajtó egyetlen szóra sem méltatta, hogy az új amerikai nagykövet egyik első útja a CEU-ra vezetett. Így aztán azok a magyar polgárok, akik csupán ezekből a médiumokból tájékozódnak, máig nem tudják, hogy David Cornstein a CEU-n járt, beszélgetett az egyetem vezetőivel és néhány diákjával, valamint elmondta, hogy milyen nagyra értékeli az ott folyó munkát.

A közmédiára évente több mint 80 milliárd forintot fizetnek ki a magyar adófizetők. Nem viccből perkálnak le ennyi pénzt, nem azért, mintha nem tudnák másra elkölteni.

A magyar adófizetők azért adnak ennyi pénzt a közmédiára, mert azt szeretnék, hogy az tájékoztassa őket Magyarország és a világ dolgairól. Elfogulatlanul, hitelesen, gyorsan. A közmédia azonban becsapja azokat, akik – adóforintjaikkal – lehetővé teszik a létezését. Úgy tesz, mint a szélhámos szerelő: felmarkolja a pénzt, aztán nem végzi el a munkát.

Vagyis, a magyarországi közmédia és csatolt társai nem azt teszik, amivel a magyar polgárok megbízták: nem tájékoztat, hanem elhallgat, mellébeszél, ködösít és maszatol.

A kormány parancsát lesi, de pénzért a magyar polgároknak tartja a markát.

Milliárdokkal tömi az állam a fideszes médiabirodalmat

0

A TV2 kivételével kimagaslóan nyereséges évet zártak tavaly a kormánypárti média szereplői, még azok a cégek is, amelyek a Fideszhez köthető felvásárlás előtt veszteséget termeltek. Ebben hatalmas szerepe van az állami hirdetéseknek, melyekből milliárdos bevételek vándoroltak Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Habony Árpád és Andy Vajna cégeihez.

A 444 hosszú cikkben gyűjtötte össze az elérhető adatokat arról, hogy hogy teljesítettek tavaly a kormánypárti médiavállalatok. Ebből kiderült, hogy

sok cég 2016-hoz képest megsokszorozta a jövedelmét, amely azonban szigorúan piaci alapon nem sikerülhetett volna.

Az állam azonban hirdetések formájában minden olyan cégnek a hóna alá nyúlt, amelyet a NER-hez köthető szereplők vásároltak fel. A Schmidt Mária érdekeltségébe került Figyelő, amelynek még a példányszámait sem lehet tudni, bevételének 70 százalékát állami cégekhez és intézményekhez köthető hirdetésekből gyűjtötte be tavaly.

A TV2-be vándorolt messze a legtöbb állami hirdetésből befolyó pénz: 6 milliárd forintnak megfelelő összeg, ennek ellenére Andy Vajna tévéje továbbra sem nyereséges.

A legnagyobb sikersztorit a Mészáros Lőrinchez került Mediaworks produkálta, amely a Népszabadság megszűnésével és több megyei lap felvásárlásával 2,4 milliárd forintos mínuszból 2017-ben már 4,3 milliárdos nyereséget könyvelhetett el, és ma már a megyei lappiac több mint 50 százalékát uralja.

A 444 által közölt adatok alapján táblázatban is összeszedtük a bevételeket és az állami hirdetések becsült összegét. Zárójelben található, hogy az adott médiatermék vagy médiaportfolió kinek az érdekeltségébe tartozik.

2017 árbevétel profit állami hirdetések
Mediaworks (megyei lapok, Mészáros Lőrinc) 20,4 milliárd 4,3 milliárd 2,7 milliárd
K4A Lapkiadó (Figyelő, Schmidt Mária) 835 millió 183 millió 734 millió
New Wave Media (Origo, Matolcsy Ádám) 5,65 milliárd 903 millió 2 milliárd
Modern Media Group (888.hu, Lokál, Habony Árpád) 3,1 milliárd 683 millió 650 millió
Ripost (Ómolnár Miklós) 3 milliárd

 

208 millió 650 millió
TV2 Csoport (Andy Vajna) 34,5 milliárd veszteséges 6 milliárd
Rádió Plus (Rádió 1, Andy Vajna) 2,8 milliárd 930 millió 1 milliárd

Olvasóink többsége felismerte az álhíreket

0

Tegnap arra kértük Önöket, hogy próbálják meg kitalálni néhány hírről, hogy melyik valódi és melyik álhír. Most eláruljuk a megoldásokat, és azt is, milyen arányban találták el a megfejtést.

Tömegesen hagyják ott a német hadsereget a pilóták, hogy így tiltakozzanak az oroszellenes kampány miatt.

Álhírről van szó, néhány orosz lapban jelent meg a cikk, egy német nyelvű, de Fülöp-szigeteki honlapra hivatkozva. Valójában összesen hét pilóta szerelt le, és ők is más okok miatt.

Ezt az Önök túlnyomó többsége el is találta: 98 százalék szavazott úgy, hogy álhírről van szó.

Rituálisan kivégeztek egy ötéves albínó kislányt Maliban.

Ez viszont valóban megtörtént, a kislányt tényleg elrabolták és megölték, méghozzá minden bizonnyal tényleg rituális okokból. Nyugat-Afrika egyes részen ugyanis különböző babonák kapcsolódnak az albínókhoz – ezeknek minden évben több tucat ember esik áldozatául.

Bár itt született a „legszorosabb” eredmény, de a nagy többség tudta a helyes választ: 70,83% szavazott arra, hogy valódi hírről van szó.

Milliárdos állami szerződést kapott Simicska Lajos cége.

Bármennyire hihetetlenül is hangzik az Orbán-Simicska háború miatt, ez is megtörtént. A Szerencsejáték Zrt-től kapott szerződést Simicska és a Fidesz-közeli Kuna Tibor cége, még a választások előtt, de csak most tették ezt közzé.

Itt is tudták Önök a helyes választ: 86,27% szavazott arra, hogy igaz a hír.

Egy EU-párti moldovai politikus 50 évre bérbe adná a fővárost, Kisinyovot Abu-Dhabi hercegének.

Túlságosan bizarrnak hangzik? Valóban, ebben az esetben tényleg egy álhírről van szó, amelyet azonban egy román nyelvű, nemrég létrehozott „hírportál” kezdett el terjeszteni, majd orosz oldalak is gyorsan átvettek. Még egy videót is hamisítottak hozzá, egy al-Dzsazíra-adás képeit cserélték ki, majd kitaláltak hozzá egy feliratot. A videót több mint hétezren osztották meg a Facebookon.

Az Önök többsége is túlságosan hihetetlennek találta a hírt: 83,67% találta el a helyes választ.

Arról, hogy hogyan lehet nagy biztonsággal felismerni az álhíreket, itt írtunk bővebben.

A meggyilkolt újságíró kollégáját zaklatja a rendőrség

0

Pavla Holcová a barátnőjével együtt kivégzett szlovák Ján Kuciakkal dolgozott együtt. Most őt hallgatták ki a rendőrök, és még a telefonját is elkobozták.

A fiatal Ján Kuciakot februárban végezték ki, miután a maffia és a legfelsőbb szlovák politikai körök összefonódásait vizsgálta. Kuciak többek között annak az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű, nemzetközi újságíró szervezetnek dolgozott, amelynek a magyar Átlátszó és a Direkt36 is a tagja.

Kuciak együtt dolgozott a Prágában élő Pavla Holcovával, akit a szlovák rendőrség „baráti beszélgetésre” hívott Pozsonyba. Csakhogy

a baráti beszélgetésből nyolcórás kihallgatás lett.

A rendőrök leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy meddig jutottak el a tények feltárásában az újságírók – sokkal kevésbé érdekelte őket, hogy kik lehettek a gyilkosok és a megbízóik.

Leginkább Holcová mobiltelefonjának információira voltak kíváncsiak. Ő ezt megtagadta, hiába fenyegették 1650 eurós büntetéssel a nyomozás akadályozása miatt. Csakhogy az ügyészség kiadott egy felhatalmazást, ami alapján

a rendőrök elkobozták az újságírónő telefonját.

A nyolcórás kihallgatás végén Holcovát elengedték, de a telefonját nem kapta vissza. Ahogy az OCCRP közleménye fogalmaz: az ilyen viselkedésnek nincs helye Európában, ilyet csak autokratikus rezsimekben lehetett korábban látni.

Arról viszont továbbra sincs semmi hír, hogy ki rendelte meg a fiatal oknyomozó újságíró meggyilkolását. Az ügy miatt tömegtüntetések voltak Szlovákiában, és bár a teljes magyar kormánypropaganda kiállt mellette, lemondásra kényszerült Robert Fico miniszterelnök is.

„Szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”

Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.

Lipták Ádám
Fotó: CEU

A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.

Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,

most viszont támadás alatt áll.

Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.

Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.

Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,

az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.

Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.

Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert

az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,

az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.

Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.

Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.

Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy

sokkal nehezebb lett információkat szerezni.

Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.

Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.

Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:

„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.

Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!