Kezdőlap Címkék Média szabadság

Címke: média szabadság

Itt az új uniós média szabályozás, melyet Orbán nem vétózhatott meg

Az ideiglenes szabályozás ellen csakis a magyar diplomácia hadakozott, mindenki más egyetértett azzal, hogy a média szabadság az Európai Unió alapértékei közé tartozik.

Orbán Viktor inkább a putyini modellt követi az utóbbi időben: az újságíró fogyóeszköz, aki bírálja a rendszert az hazaáruló! Az új Szuverenitásvédelmi Hivatal már ennek a logikának az alapján jött létre, de egyelőre szoft változatban.

Az ellenzék ugyanis oly gyenge és olyannyira megvásárolható, hogy senki és semmi sem fenyegeti Orbán Viktor hatalmát, de aligha kétséges, hogyha a magyar miniszterelnök komoly fenyegetést érez, akkor nem riad vissza a keményebb fellépéstől sem.

Addig viszont a magyar médiában a fokozatosság és önkéntesség lenini elvét alkalmazzák: felvásárolják vagy megfélemlítik a sajtót, amely mindinkább abban jeleskedik, hogy elhallgatja az ország legfontosabb problémáit mint a kádári időkben. Természetesen akkor is voltak fórumok érdekes tartalmakkal, de ezekhez csak igen kevesen juthattak hozzá. Jó példa erre a Magyar Rádió Bagoly című műsora, mely olyan későn hangzott el amikor már csak igen kevesen maradtak ébren.

Így aztán senki sem kérdezi meg, hogy miből is szerzett 150 milliárdos plusz vagyont Mészáros Lőrinc abban az évben amikor a magyar lakosság döntő többségének az életszínvonala csökkent – még a kormány véleménye szerint is.

A felvásárlásra a legjobb példa a Népszava ügye. Orbán Viktor Hatvanpusztán az egykori nádori birtokon állapodott meg Puch Lászlóval, a szocialisták Simicskájával, hogy vegye meg és működtesse a Népszavát, az ellenzéki sajtó zászlóshajóját olyan feltételek között, melyeket Rogán Tóni, a magyar média és titkosszolgálat fura ura a számára előír. Így kaphatott lehetőséget Bokros Lajos arra, hogy pár nappal a 2022-es választások előtt kifejthesse a Népszavában: a választópolgárnak nem jár a rezsivédelem és a tizenharmadik havi nyugdíj! Orbán Viktor választási győzelme addig sem volt különösebben kérdéses, de az újabb kétharmadhoz minden bizonnyal hozzájárult az, hogy a Bokros csomag közutálatnak örvendő névadója ilyen népszerűtlen ötletekkel állt elő.

Közelharc a lengyel közmédiáért

Jaroslaw Kaczynski –  Orbán Viktor módszereit követve teljes mértékben a radikálisan jobboldali kormány szócsövévé  tette a közmédiát. Amint hatalomra került a liberális Tusk kormányzat, Varsóban megindult a reconquista, a közmédia visszafoglalása. A Tusk kormányzat ebben is élvezi Washington és Brüsszel támogatását.

“Szabad sajtó, szabad emberek”

– írta most X-en a lengyel kormány abból az alkalomból, hogy az uniós nagykövetek elfogadták az új médiaszabályozást.

A közelharc a közmédia irányításáért közben tovább folyik Varsóban, ahol a hatalom ávós módszerekkel szerezte meg az uralmat, és az új kormány ugyanilyen módszerekkel igyekszik azt visszaszerezni. A kulturális miniszter irányítja a kampányt, aki korábban belügyminiszter volt. Sienkiewicz, a híres író dédunokája korábban az állambiztonság tisztje volt – olvashatjuk a magyar kormánypárti sajtóban, ahol persze arról nemigen esik szó, hogy jelenleg hány titkosszolgálati tiszt irányítja a kormánypárti médiát Magyarországon.

Az ENSZ-nek is feltűnt: a magyar kormánynak nem szívügye a sajtószabadság

A közelgő választásokra nézve kockázatot jelentenek azok a beavatkozások, amelyeket a hatalom hajtott végre a média világában az elmúlt évtized során – foglalta össze magyarországi látogatásának tapasztalatait Irene Khan asszony, aki az ENSZ képviseletében vizsgálta meg a sajtószabadság ügyének alakulását.

Nem sok jót tapasztalt: az állami hatóságok olyan hatást gyakorolnak a médiára, amely azt egyoldalúvá teheti – állapította meg. A hatalom átalakította az egész média szektort, jelentős összegekkel támogatva a kormánypárti intézményeket miközben kirekesztik a kritikus médiát és újságírókat.

Az ENSZ szakértője felszólítja a magyar kormányt, hogy a közelgő választásokon biztosítson minden résztvevőnek egyforma esélyt arra, hogy a nézeteit közzétegye és képviselhesse a médiában.

A magyar állam tartsa be az Európai Bíróság határozatait

Mind a civil szervezetekkel kapcsolatos mind pedig a Stop Soros kampánnyal összefüggő rendelkezéseket elítélte az Európai Bíróság. Ezért az ENSZ szakértő arra szólítja fel a magyar parlamentet, hogy miután visszavonta az első törvényt hasonlóképp ennek cselekedjen a Stop Soros törvénnyel kapcsolatban is.

Irene Khan asszony nem kertelt:

Erősen nyugtalanít az a mérgező környezet, melyet a politikai vezetők szándékosan idéztek elő, hogy társadalmi megosztottságot és gyűlöletet szítsanak!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé jövő júniusban kerül Irene Khan asszony jelentése.

Érdekli ez Orbánt?

Az ENSZ évtizedek óta gyártja a hasonló jelentéseket, és általában nem történik utána semmi. Emiatt tehát a magyar miniszterelnöknek sem kell különösebben aggódnia.

Hacsak…

Az ENSZ jelentéseit az Egyesült Államok olykor felhasználja, ha erkölcsi alapot akar teremteni egy neki nem tetsző szövetséges vezető eltávolítására. Washington igen pragmatikus ezen a téren.

Trump elnök ezt brutális nyíltsággal fogalmazta meg Szaúd Arábia esetében: „szükségünk van erre az országra, a világ legnagyobb kőolaj exportőrére. Ezért nem firtatjuk, hogy miképp halt meg a szaúdi újságíró, aki a Washington Postban publikált.” Kashoggit a szaúdi trónörökös parancsára csapdába csalták és meggyilkolták hazája főkonzulátusán Isztanbulban.

Biden elnök ugyanilyen pragmatizmusról tesz tanúbizonyságot amikor nem hívja meg Orbán Viktort a demokrácia csúcsra. Pedig ott lesz Narendra Modi indiai miniszterelnök, akit évekig nem fogadtak Washingtonban, mert muzulmán ellenes pogromok szervezésében vett részt. Most viszont szükség van rá a nagy Kína ellenes szövetségben, ezért sok mindent elnéznek neki. Washingtonban fogadják a lengyel vezetőket pedig Varsó ellen is kötelezettségszegési eljárást inditott Brüsszel a jogállam leépítése miatt. Lengyelország viszont fontos állam a NATO-ban az orosz fenyegetéssel szemben, ezenkívül több mint 10 millió lengyel él az Egyesült Államokban.

Bulgária és Románia semmivel sem kevésbé korrupt mint Orbán Viktor rendszere, őket is fogadják Washingtonban, mert végtelenül lojálisak mind Brüsszel mind pedig az USA irányában.

Orbán viszont nyíltan háborúzik Brüsszellel és elszántan támogatta Trumpot Bidennel szemben.

Így a célkeresztbe került.

A CIA remekül szervezi a hatalom váltást, de mi lesz utána?

Már a 89-90-es rendszerváltás után is nagyon gyorsan kiderült: nincs recept a folytatásra! Valószínűleg Orbán Viktor is emiatt váltott irányt amikor rájött, hogy semmilyen Marshall segély nem várható. Az arab tavasz is azt mutatta, hogy a diktátorok megbuktatása sokkal könnyebb mint működőképes demokrácia létrehozása. Ez sem Egyiptomban sem Líbiában  nem sikerült – ahogy korábban Irakban sem. A kudarc egyértelmű Afganisztánban. Tunézia demokrácia lett, de minthogy az életszínvonal nem nőtt, a lakosság frusztrációja ma épp oly nagy mint a diktátor, Ben Ali idejében. A szomszédos Ukrajnában 2014 óta hasonló a helyzet: az oroszbarát autokrata, Janukovics megbukott, de az utána következő vezetők képtelenek voltak működőképes demokráciát és piacgazdaságot teremteni. A lakosság a lábával szavaz: millió számra emigrál …

Erre hivatkozik Orbán Viktor is, aki pragmatikus politikusként pontosan tudja: ebben a régióban a szavazók döntő többségét százszor jobban érdekli a rezsi mint a szólásszabadság.

Kínos brüsszeli üzenet Orbán Viktornak

Orbán Viktor felkötheti a gatyáját, vesszőfutás lesz számára a következő időszak, hiszen az Európai Bizottság elnökének évértékelőjéből és az arra adott egyetértő reakciókból világossá vált, hogy az Európai Unió még egységesebbé, még együttműködőbbé válik a közeljövőben.

Az Európai Bizottság elnöke bevezetőjében Robert Schuman szavait idézte:

Európának szüksége van egy lélekre és egy eszményképre, valamint olyan politikai akaratra, amely ezt az eszményképet szolgálja.

Két uniós követelményt hangsúlyozott évértékelő beszédének vége felé Ursula von der Leyen asszony, aki a kelet-európai uniós tagállamoknak címezve szavait azt mondta, hogy ezek az államok vállalták a vasfüggöny lebontása után az európai normák betartását, és ezeket Brüsszel számon is kéri rajtuk.

Az egyik ilyen uniós követelmény, melyet Ursula von der Leyen asszony hangsúlyozott, az az, hogy „minden euró cent oda kerüljön ahova azt szánták”! Az uniós támogatások „nem tűnhetnek el sötét csatornákon keresztül”! Miért?

„Nagy pénzekkel kegyeket lehet vásárolni, és a demokratikus játékszabályokat a fejük tetejére lehet állítani. Ezért utána járunk minden korrupciós ügynek!”

Ezt a finom célzást nehéz félreérteni Orbán Viktor körében.

Meg kell védeni a média szabadságot

Ez a másik kínos célzása a brüsszeli bizottság elnök asszonyának, aki felhívta a figyelmet arra, hogy uniós tagállamokban olykor újságírókat ölnek (Hollandia, Málta, Szlovákia).

Az Európai Parlament ezért törvényjavaslatot készít elő a médiaszabadságról. „Meg kell állítani azokat, akik a sajtó szabadságát fenyegetik!” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen. Ezt a célzást is nehéz lenne félreértenie Orbán Viktornak, aki újságíró gyilkosság nélkül is sikeresen formálta át a magyar médiát olyanná, amely döntő többségében a nemzeti együttműködés rendszerének sziklaszilárd támasza lett.

Az Orbán-rendszernek a következő években nem lesz lehetősége ugyanúgy, a hátsó kertkapukon át közlekedve folytatni a jelenlegi, EU-ellenes politikáját.

Egyértelműen új korszak kezdődik, az Európai Uniónak láthatóan megjött a bátorsága is ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyen, amikor a demokrácia leépítését látja egy tagállamban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!