Kezdőlap Címkék Medgyessy Péter

Címke: Medgyessy Péter

Medgyessy: Putyin 2004-ben együttműködést ajánlott Brüsszelnek

Az egykori magyar miniszterelnök elmesélte Bolgár Györgynek, hogy Putyin 2004-ben félrevonta őt egy NATO-Oroszország tanácskozáson, és együttműködést javasolt az Európai Uniónak. Putyin azt fejtegette, hogy Oroszország európai állam, és együttműködést ajánlott az Európai Uniónak. Tartott Kína növekvő befolyásától Oroszországban.

Putyin üzenetével Medgyessy Péter felkereste a brüsszeli bizottság akkori vezetőjét, de kiderült: az Európai Unió immár nem barátként kezeli az orosz elnököt.

Putyin ekkoriban döntés előtt állt: megreformálja-e Oroszországot nyugati mintára vagy inkább Kína felé vegye az irányt? Az európai elutasítás nyilvánvalóan azt jelezte, hogy a Nyugat nem tart igényt egy erős Oroszországra. A Goldman Sachs moszkvai emberének Putyin elmondta ugyanebben az időben, hogy fő támogatói a fegyveres erők emberei – a szilovikok – nem akarnak reformokat, mert attól félnek, hogy egy piacgazdaságban nem lesz rájuk szükség. Putyint vonzotta a kínai modell, amely a kommunista párt diktatúráját ötvözte a piacgazdasággal, de tartott Kínától, amely gazdaságilag már fölébe kerekedett Oroszországnak.

Medgyessy: tárgyalással mielőbb le kellene zárni a háborút!

Az ex miniszterelnök szerint, ha sokáig elhúzódnak a harcok, akkor az katasztrófához vezethet. 80 éves Medgyessy ugyanazt az álláspontot fogalmazta meg mint a 99 éves Henry Kissinger, aki mielőbbi tűzszünetet sürgetett. A veterán amerikai diplomata, aki 50 évvel ezelőtt megteremtette az USA-Kína kapcsolat alapjait, arra hívta fel a figyelmet, hogy Washington jelenlegi diplomáciája Kína karjaiba taszítja Putyint. Tony Blinken amerikai külügyminiszter viszont arra számít, hogy Kínának sokkal fontosabb az USA mint Oroszország. Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kétszer is találkozott Kína első számú diplomatájával, Jang Csiecsivel azóta, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. A kínaiak szentül megígérték az USA-nak, hogy nem szállítanak olyan chipeket Oroszországnak, melyeket nyugati szankciók sújtanak.

Hszi Csinping elnök a hírek szerint Szamarkandban felszólította Putyint, hogy mielőbb fejezze be a háborút Ukrajnában.

Egy baloldali ország, amely a jobboldalra szavaz

Az Új Egyenlőség című társadalomelméleti magazin elkészített egy politikai tesztet, amely kitöltőinek segít tisztázni, hogy ki számít ma baloldalinak vagy jobboldalinak Magyarországon. Az interneten elérhető kérdéssort a politizáló célközönségnek ajánlja Pogátsa Zoltán. Az internetes magazin főszerkesztője azt állítja, hogy a magyar nép annak ellenére baloldali maradt, hogy a jobboldali Orbán Viktort harmadszor választotta kétharmados többséggel miniszterelnöknek.

A tíz perc alatt kitölthető teszt segít tisztázni, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. Gondolja, hogy az emberek nem tudják, hogy milyen politikai értékek alapján élnek?

De, nagyon sokan tudják. A teszt azon kívül, hogy segít az értékek megfogalmazásában, a megerősítést is szolgálja, hiszen a konkrét kérdéseken, válaszokon keresztül jelzi a különböző elméleti irányokat. Alapvetően mi is a gazdasági bal-jobb értékfelfogást különböztettük meg, amely az elhanyagolt újraelosztáshoz való viszony alapján tesz különbséget. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltás óta a magyar politikai viták logikája alapvetően kulturális jellegű. Ezen a tengelyen az etnikai, a szexuális kisebbségekhez való viszonyulás, a hagyományos női-férfi szerepekkel kapcsolatos vélemények alapján szóródnak a vélemények, egy alapvetően zárt, vagy nyitott társadalom értékeinek megfelelően. Mi fontosnak láttuk, hogy a választókban tudatosodjon a gazdasági tengely is, amely a piacpártiság versus újraelosztás pólusok között mozog.  Mind a két témakört nagyon fontosnak tartjuk, ezért szeretnénk mindkét tengelyt bevinni a magyar közbeszédbe.

Nem létezik ugyanis az úgynevezett „balliberális” kategória. Ez egy oxymoron, vegetáriánus steak. A baloldaliak, más néven szocdemek újraelosztás pártiak, a liberálisok gazdaságilag jobboldaliak, piacpártiak. Összeköti őket, hogy a kulturális tengelyen mindketten nyitottak.

Úgy gondolja, egy ilyen teszt sokat segít abban, hogy sikerüljön megvilágítani, a mai politikai dzsumbujban ki merre tart?

Mielőtt a tesztet kitettük a honlapunkra, a Policy Solutions a Závecz Research-el, egy országosan reprezentatív mintán lefuttatta. Azt már korábban is tudtuk, hogy a magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából. Ezen kívül az Orbán-féle „nemzeti” érzés helyett – ami identitást ad a társadalomnak – inkább a „nép” fogalmát lehet hatásos azonosság-képző tényezőnek használni, ami az igazságos, szolidáris társadalom elvére épül.

Ilyen politikai teszt, vagy értékmérő sokféle van a világban, de vajon a néhány perc alatt kitöltött kérdőív a maga 30 kérdésével képes pontosan megmutatni kiállítója politikai világképét?

Viszonylag nagy pontossággal. Sok forgalomban lévő tesztet megnéztük, a legegyszerűbb az lett volna, ha a piacon találunk megfelelőt. A nemzetközi tesztek tematikája, szóhasználata azonban nem alkalmas a magyar viszonyokra. A korábban Magyarországon használatos kérdések pedig a különböző pártok holdudvarából érkeztek, s a feladatuk is az volt, hogy a pártok felé tereljék a szavazókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerkesztünk egy saját kérdéssort, amelynek a valós célja valóban a különböző vélemények kategorizálása volt. A végső formájában a tesztet kipróbáltuk a politikusokkal is, összevetettük például a rendszerváltás utáni Orbán Viktor véleményét a 2018-as Orbán Viktoréval. A kormányfő meggyőződésében bekövetkezett változást jól mutatta a koordináta-rendszerben bekövetkezett mozgás; a korábbi nyitott, baloldali értékeket valló kormányfő az idők során egy zárt, jobboldali politikussá formálódott. De a tesztünkön megmutattuk Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett helyét is, tehát akik kitöltik a tesztünket, hozzájuk képest is térbe tudják helyezni önmagukat.

A legnagyobb vélemény-változást valóban Orbán Viktor produkálta, de vajon vele együtt a szavazói is megváltoztatták a véleményüket, vagy a miniszterelnök karizmája, esetleg a gazdasági érdekeik vezérleték a választókat?

Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná. Az bizonyosnak látszik, hogy például egy olyan személyiség, mint Jeszenszky Géza tíz éve még Orbán Viktor híve lehetett, de ma már biztosan eltávolodott a miniszterelnöktől, s vele együtt a tömegek is. De a képlet fordítva is igaz lehet, hisz manapság Orbánnak olyan hívei is vannak, akik ’98-ban biztosan ellene szavaztak. Mindez a Fidesz változásával magyarázható.

A konkrét tesztekben standard témák szerepelnek: ki hogyan vélekedik az abortuszról, a halálbüntetésről, a gazdagságról. Mindig ezek az alapkérdések?

Minden kérdés alapkérdés, mi nem akartunk rangsort felállítani. A témákat úgy válogattuk össze, hogy az elmúlt harminc évben ezek voltak a magyar társadalom kulturális és gazdasági vitatémái; nem tudnék olyat kiemelni, amely csak néhány embert érint. Az abortusz ma ugyanolyan fontos, mint az állam ingyenes oktatási-, vagy egészségügyi rendszere, mindkettő az utolsó három évben vált éles vitatémává. Korábban a romák, vagy az Európához tartozás osztotta meg ennyire a társadalmat.

Az Új Egyenlőség kérdőíve csak néhány napja került ki az internetre, egészen pontosan meg tudja mondani, hogy mennyire vált népszerűvé?

Igen, pontos számot tudok mondani. Tízezrek fedezték fel.

Azt tudják már, hogy inkább jobb, vagy baloldali emberek töltik ki az anonim kérdőíveket?

Persze, ismerjük a kitöltők korát, nemét, s úgy gondolom, hogy a mi közönségük inkább balos, aki híve az úgynevezett skandináv modellnek, ami a magyar viszonyok között radikális baloldalnak számít, Nyugaton mérsékeltnek. Ez a része a társadalomnak egyébként is nyitottabb, kulturális értelemben befogadóbb, ebben a szociáldemokraták a piacpárti liberálisokkal hasonló nézeteket vallanak.

Vannak a vállalt politikai értékek, s persze van maga a választás, amely során tapasztalatok szerint még a baloldali szavazók inkább személyre, és nem pártra szavaznak. Ebből eredően előfordulhat, hogy egy demokratikus ország diktátort választ magának?

A Policy Solutions és a Závecz Research készített egy másik reprezentatív kutatást, amely azt bizonyította, hogy a magyar társadalom fele, kétharmada részben elfogadja a különböző skandináv szociáldemokrata értékeket.

Az ország tehát baloldali, de azért már harmadik alkalommal kétharmaddal megszavaz egy jobboldali, időnként egészen a szélre csúszott magyar kormányt?

Igen, mert a baloldali politikus gárda gyakorlatilag szétesett, s nem képes talpra állni. Emlékezhetünk, hogy 2006-ban a baloldali MSZP és a liberális SZDSZ 2 millió 600 ezer szavazó támogatásával került kormányra, a Fidesz pedig az MDF-fel együtt szerzett 2 millió 500 támogatót. Abban az évben tehát úgy nyert a baloldal, hogy nagyjából azonos szavazót nyertek meg.

Ha megnézzük, hogy mi történt 2010-ben, akkor láthatjuk, hogy Orbán nagyon sok plusz szavazót nem szerzett, de megőrizte a korábbi szavazóbázisát, viszont a baloldal Gyurcsány kormányzása után először 1 millió 300 ezer, majd 1 millió alá küzdötte magát. Vagyis Gyurcsány Ferenc kormányzása a baloldal számára felért egy katasztrófával.

A közhiedelemmel ellentétben Orbán Viktor semmit sem csinál különösebben jól, zseniálisan semmiképp. A 8 millió választóból megtart 2 200-700 ezret, ami nem rossz eredmény neki, tisztességesen elvégzi a jobboldali politikusgárda a munkáját, de ez nemzetközileg nem kiemelkedő eredmény. Semmiképp nem jelenti azt, hogy Magyarország jobboldali többségű lenne. Csak annyi történik, hogy a jobboldal képes hozni a jobboldali szavazatokat, a baloldal viszont nem. Ez nemzetközi szinten is katasztrofálisan alacsony, az okáról érdemes lenne őszintén beszélni.

Manapság sokszor elmondják a politikusok, hogy a bal-jobb felosztásnak semmi értelme. Ezzel egyetért?

Semmiképp, aki ezt állítja az szinte bizonyosan jobboldali, aki nem érti, hogy a jövedelmek állam általi újraelosztása, a szegények, a rászorultak segítése alapvető eleme a politikának.

De hol vannak a baloldali szavazók?

A meglévő baloldalra egyáltalán nem hajlandók szavazni, passzívvá váltak.  Inkább el sem mennek a választani, mert nem akarják a hiteltelen baloldali politikusokat támogatni. Ha mégis voksolnak, akkor nem egyszer a kispártok mögé sorakoznak fel, ritkán még a Jobbikot is támogatják, vagy a Fidesz mellé állnak, mert programjukban vannak baloldali elemek. A baloldali szavazók a levitézlett utódpártokat már nem, vagy alig támogatják.

Miután a jogállamot már leépítették, s ma a hatalom egyre inkább tekintélyuralmi, mondhatni diktatórikus eszközökkel kormányoz, ilyen körülmények között érdemes demokratikus értékek után kutatni?

Nem, de nem azért mert az ország fele félelemben él, – ami demokráciában elképzelhetetlen – hanem mert az ország fele nem kötődik a demokratikus jogokhoz. Ugyanis a köztársaság, amely a rendszerváltás után elkezdett működni, az emberek többségének nem hozott jólétet, gazdagságot, biztonságot. Ezért a választók azt mondják, hogy őket nem érdekli az alkotmányosság, a jogbiztonság, a médiaszabadság, mert ezt nem tudják egy jobb élethez kötni. Csak akkor hajlandóak újra az igazságosságra, az elszámoltathatóságra, a számon kérhetőségre szavazni, ha azt hiteles emberek képviselik, akik garanciát jelentenek arra, hogy egy demokratikus, jogállami negyedik köztársaság igazságos lesz, újraelosztó, esélyteremtő, és nem csak kevesek gazdagodását hozza el. A levitézlett emberek alkotmányos ígéretei ma már fabatkát sem érnek! Nem lehet visszatérni a 2010 előtti időkbe.

Az önök által szerkesztett kérdőív egy ma még nem látható baloldal kialakításában kíván aktívan részt venni?

Igen, mégpedig egy skandináv típusú baloldal kialakításának serkentése lenne a cél, amelyben még megőrizték a szociáldemokrácia alapértékeit. A mai parlamenti ellenzéket képviselő baloldal beállt abba a sorba, amelybe Blair, vagy Schröder, amely valójában már nem volt szociáldemokrácia, hisz az újraelosztást, tehát a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatását nem tartotta szem előtt. Ez Magyarországon leginkább Gyurcsány Ferenc fellépéséhez és miniszterelnökségéhez kötődik, s az ide tartozó politikusok már rég elvesztették népszerűségüket. Ugyanezért népszerűtlen Amerikában Hillary Clinton, vagy a briteknél Blair, illetve Németországban az SPD teljes garnitúrája; ezek a politikusok elvesztették a választóikat. Az igazi, tehát a hagyományos, valódi ’60-as évek szociáldemokráciája csak Skandináviában működik, s csak manapság tér vissza olyan emberekkel, mint Corbyn, Varufakisz vagy Sanders…

Érzésem szerint Magyarországon ilyen még csak nyomokban sem található!

Volt ilyen, hisz a napokban lemondott Szél Bernadett többször szóba hozta, hogy pártelnökként a skandináv modellt támogatja. Végül azonban az LMP elment valami teljesen követhetetlen irányba, Szél pedig távozott a politika élvonalából, ezzel az esély is távozott a politikából. Botka László is hasonlót akart az MSZP-ből, de őt a saját pártja megpuccsolta. A Momentum pedig bár tiszták és hiteles arcok, de már liberális irány. Vagyis manapság nincs olyan politikai szereplő, aki hitelesen képviselni tudná a skandináv típusú zöld baloldalt. Azt az irányt tehát, ami egyébként megfelelne a magyar nép értékeinek.

Akkor maradunk egy olyan ország, amelynek állampolgárai ugyan baloldali érzelműek, de azért megválasztanak egy diktátor-hajlamú jobboldali vezért?

Orbánt csak a jobboldali szavazók választják, a valódi baloldali szavazók pedig várnak arra, hogy egy hiteles új politikai csoport baloldali politikát csináljon Magyarországon.

Kormányülés hangfelvétele: sokszor próbálták megkerülni

Sok éves gyakorlatot legalizálnak azzal, hogy nem kell hangfelvételt készíteni a kormány ülésein. Orbán első kormánya idején se tették, de gyanítható, hogy sok döntés meghozataláról amúgy se maradt dokumentum a formális kormányzati működés megszűntével. Ellenzékben a Fidesznek azért fontos volt ez.

A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosítások közé csempészték be azt, hogy kikerül a feladatot szabályozó 2010-es törvényből az a bekezdés, amely előírja hangfelvétel készítését a kormányülésen, s amely felvételek – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak. Marad tehát az írásos összefoglaló.

Ennek sok egyéb (például a nyilvánosságnak a közérdekű információk megismeréséhez fűződő joga) mellett abban áll a fontossága, hogy – elvileg – a hangfelvétel és a szó szerinti jegyzőkönyv tenné lehetővé a történtek utólagos rekonstruálását, távolabbi időben pedig kutatók számára válnának talán egyedüli forrássá ezek a dokumentumok.

Elvileg, mert legalábbis 1998 óta tudhatóan

lényegében megszűnt az a formális kormányzati munka, amelyben a döntéshozatal helye és ideje a kormányülés.

Sőt, 1998 és 2002 között, Orbán első kormánya idején meg is szüntették a hangfelvétel és a szó szerint jegyzőkönyv készítését, majd Medgyessy Péter idején visszaállították. Ennek hatékonyságáról később lesz szó.

A jövő január elsején esedékes változással a kormány voltaképpen csak törvényi formába önti azt a gyakorlatot, hogy nem készül pontos dokumentum a kormányüléseken történtekről. Orbán ugyanis a 2010-es kormányra kerülés után úgy döntött, hogy rendeletben intézkedik arról:

csak a kormányülések végén, az összefoglaló készítése céljából készülhet hangfelvétel,

az ülés idején legfeljebb a miniszterelnök külön engedélyével lehetséges.

Emiatt két beadványt kapott az Alkotmánybíróság. 2010. júliusában Schiffer András, az LMP akkori frakcióvezetője, egy évvel később Jóri András adatvédelmi biztos. Schiffer kezdeményezésének sorsa ismeretlen, de valószínűleg osztozott az ombudsmanénak sorsában: mivel időközben az adatvédelmi biztosi intézmény is megszűnt, a Alkotmánybíróság nem tárgyalhatta meg a beadványt.

A megfelelő dokumentálás kötelezettségét 2007-ben írta elő törvény,

ennek rendelkezését „rontotta le” tehát az Orbán-kormány, amikor 2010-es hatalomra kerülésekor vele ellentétes rendeletet alkotott (ami alkotmánysértő).

Az események utólagos megismerését lehetővé tevő dokumentálással azonban korábban is voltak problémák. Az csupán a kényes adatok kapcsán lehetett aggályos, hogy még a Gyurcsány-kormány magánvállalkozásnak adta át az ülések hangfelvételeit vélhetően a szükséges rendszerezés, feldolgozás céljából. Emiatt az igazságügyi minisztérium 2010. júniusában vizsgálatot indított. Eredményének nincs nyoma a világhálón.

Maga a 2007-es törvény is azért készült, mert az Alkotmánybíróság „meglegyintette” a parlamentet, amiért az nem szabályozta törvényben a kormányülések tartalmi dokumentálásának rendjét. A benyújtott törvényjavaslatban azonban a Gyurcsány-kormány megpróbálta „elsunnyogni” a lényeget, ahogyan arra a Majtényi László vezette Eötvös Károly Intézet leveléből (Szili Katalin parlamenti elnökhöz) kiderül.

A törvényjavaslatba betett szabályok

elhagyták volna a hangfelvétel készítésének kötelezettségét,

sőt, az új előírások szerint a kormányülésen elhangzottakat semmilyen módon nem lenne kötelező rögzíteni. Az EKINT szerint ezért alkotmánysértő volt a tervezet.

Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásából kiderül: a nem megfelelő szintű szabályozás oda vezetett, hogy 1990 óta

a kormányok saját belátásuk szerint, rendszeresen módosították az üléseken elhangzottak rögzítésére és a kormányülések iratainak kezelésére vonatkozó szabályokat.

A gyakorlatban tehát korábban se volt erős kontroll a mindenkori kormányok felett a megfelelő dokumentálás érdekében. Ezt szemlélteti Romsics Ignác történész könyve, a Harmadik Magyar Köztársaság: 1989-2007. Ebben azt írja a kutató, hogy Antall József kormánya még olyan régi típusú kabinetként működött, amelyben érdemi viták folytak. Ez lényegében a Horn-kormány idején is így maradt. 1998-2002 között viszont a kancellária lett a kormányzati munka zászlóshajója, a hivatal létszáma is ugrásszerűen megnőtt, s ez folytatódott a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején.

„A kormányülések kezdtek formálissá válni, az érdemi döntéseket általában másutt hozták, amelyeket a kormányüléseken csak tudomásul vették.”

Az Orbán-kormány még az ülések pontos jegyzőkönyvezését és hangfelvételek készítését is megszüntette – állapította meg a közismert tényt Romsics is.

Hasonlóan fogalmaz Debreceni József: Arcmás című, Orbánról írt könyvében, amely szerint a Batthyány-kormánytól a Horn-kormányig mindvégig elmaradhatatlan volt a szó szerinti jegyzőkönyv. Még Szálasi és Rákosi idején is, Orbán alatt nem (Medgyessytől megint). Ez a tény sokat elárul Orbán állam- és politikafelfogásáról, hogy szerinte a politika kikre tartozik és kikre nem. A népnek, a parlamentnek, az utókornak se kell tudnia róla. Ki tudja, mit kaparnának ki a végén?

A lényeg a Romsics-féle jellemzésnek az a része, hogy egyre inkább az vált gyakorlattá, hogy az itt-ott meghozott lényegi döntéseket utólag a kormányülésen szavazzák meg (ami egyébként önmagában nem törvénytelen, sőt, törvény még a formális szavazást se írja elő), így azonban feltételezhetően akkor se fejthető fel utólag egy-egy döntés létrejöttének teljes története.

Erre egy példa, amikor a Költségvetési Ellenőrzési Hivatal akkori elnöke 2011. februárjában bejelentette, hogy feljelentést tesznek az egykori moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladása miatt (amely több hasonló büntetőperével együtt felmentéssel zárult). Elhangzott, hogy a 2008. júniusi dobogókői kihelyezett kormányülés emlékeztetője szerint a kormány tárgyalt az ingatlan sorsáról, és tudomásul vette, hogy az kikerült az állami vagyonból. Mint mondta, a külügy- és a pénzügyminisztert utasították, hogy utólag „papírozza le” az ügyet. Úgy vélte, az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia, mi hangzott el a kormányülésen, és miért fogadták el az értékesítést. Hozzátette:

az ülésről nincs hangfelvétel.

Mindazonáltal ellenzéki éveiben a Fidesznek még az is fontos volt, hogy bizonyos információkhoz hozzájusson a kormánytól, akár a részletes jegyzőkönyv és a hangfelvétel kikérésével. Pelczné Gáll Ildikó akkori képviselő 2007. februárjában fakadt ki, hogy

„egy hét után az ember elvárhatná, hogy egy kormányülésről, ahol jegyzőkönyv és hangfelvétel készül, ezeket rendelkezésre tudják bocsátani”

mondta egy törvényjavaslat kormány általi elfogadásának részleteit firtatva. A kormányszóvivői iroda válaszára („a kormányüléseken nincs formális szavazás, így a fideszes képviselő kérése értelmezhetetlen”) Répássy Róbert fideszes képviselő megdöbbent. Szerinte ez alapján

azt lehet feltételezni, hogy teljesen egyszemélyi irányítás alatt működik a kabinet, mindenről Gyurcsány Ferenc dönt.

Mindezeket látva cseppet se meglepő, hogy arról végképp nem született döntés mindmáig, amit 2010. nyarán a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese mondott: a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére.

Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Real political animal – idézte fel egy külföldi kolléga jellemzését Konrád György Kossuth díjas író, beszélgetésünk ama részében, amikor Magyarország rendszerváltás utáni miniszterelnök jelöltjeit jellemezte. Szerinte Gyucsány Ferenc szeretett a politikában donjuankodni, Orbán pedig, akit sosem szeretett, mindig szélsőséges, kapkodó dolgokat csinált. Konrád, aki magát résztvevő megfigyelőnek nevez, azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindig rossz kormányok alatt élt, és, ami most van egy olyan gyorslift, amely levisz bennünket az alagsorba.

 

Kezdjük egy nagyon banális kérdéssel: milyen a politikai közérzete?

Olyan, mint rendesen. Én nem éltem még demokráciában, csak nagyon rövidke ideig. Még 46-47 táján reménykedhettem, de egy évvel később már világos volt, hogy nem lesz demokrácia. Érdekesnek találtam valamennyire az ’56-ot megelőző éveket, a Nagy Imre korszakot, de nem gondoltam azt, hogy örülnöm kellene. Szóval rövidke korszakok voltak, amikor jól érezhettük magunkat, jó volt ’88-89, például. ’88-ban még kaptam a hátamra gumibotütéseket, de az mégiscsak reményteljes dolog volt. Viccesek voltak a kölcsönös ki hadműveletek. A rendőrök vadonatúj Yamahákkal érkeztek, mire az egyik tüntető fiatalember elkiáltotta magát: borítsuk fel a Yamahákat. Mire a rendőrök, akik újak voltak, meghökkentek, hirtelen nem tudták mit is tegyenek, de aztán megfordultak, feladva a fiatalok kergetését inkább a motorjaikat akarták megóvni. Azt akarom mondani, hogy volt humora a jelenetnek.

Ön gondolom nem a fiatal rendőrök közé tartozott, aki a Yamahát védte, legalább is a gumibotból erre következtetek. Ugyanakkor úgy beszélt a tüntetőkről, mintha azokhoz sem tartozott volna…

Én inkább résztvevő megfigyelő voltam.

De akkor miért kapott verést?

Mert nem volt rám írva, hogy én csak egy öreg megfigyelő vagyok.

Azt mondta, még nem élt demokráciában. Akkor sem érezte annak, amikor a rendszerváltozás környékén ön is erőteljesen jelen volt a változást akarók sorában, mégpedig SZDSZ-esként?

De akkor éreztem. Csakhogy ezek nagyon rövid időszakok voltak.

Legfeljebb a 1998-ig, a Fidesz korszakig beszélhettünk egyfajta demokráciáról.

Bár nem mondhatom, hogy a Horn-korszaktól el lettem volna ragadtatva. Egyébként emlékeztem rá, még 1985-ből; egy fórumot akartunk rendezni, ám ő kijelentette, hogy csak olyan rendezvény lehet, amelyet ők akarnak, és ők engedélyeznek. Arra gondoltam akkor, hogy ni csak milyen kis ember, és hogy keménykedik. Aztán adta alább is, mert a fórum végül összejött, annak ellenére, hogy különböző trükkökkel meg akarták akadályozni. Volt a dologban valami humor is.

Ha egy kicsit előbbre lépünk, és végignézünk az elmúlt közel harminc év miniszterelnökein, ki hogyan jellemezne?

Antall Józsefnek volt eleganciája, végül is úri fiú volt.

Jó tanár volt, és lehetett volna jó miniszterelnök is, de nem érett még meg rá. A környezet sem tette könnyebbé számára a munkát, meg talán már a betegsége is lopódzkodott.

Boross Péter?

Ő nekem kezdettől ellenszenves volt, és az is maradt.

Horn Gyula következett…

Két kis anekdotával tudnám őt jellemezni. Az egyik 1989 februárjában történt, egy filmfesztivál zsűrijében találkoztunk, amelynek ő volt az elnöke, ekkor hangzott el Pozsgay Imre elhíresült mondata, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Megkérdeztem Horn Gyulát: ehhez mit szólsz?, csóválta fejét: elsiette ezt az Imre, mondta. Mikor kellett volna, kérdeztem. Még ráért volna, válaszolta. Legközelebb szeptemberben találkoztunk, egy olyan megbeszélésen, ahol a téma az volt, milyen legyen majd a demokratikus kormány külpolitikája. Az SZDSZ-től Tamás Gáspár Miklóst, meg engem delegáltak, természetesen Antall József is ott volt. Mindannyian mondtunk mindenfélét, beszéltünk valamilyen közép-európai társulásról, konföderációról, Horn Gyula viszont kijelentette: a legfontosabb célunk, hogy belépjünk a NATO-ba. Hát mindenki csodálkozott ezen. És akkor eszembe jutott

az akkori amerikai nagykövet véleménye, aki azt mondta, amikor Hornról kérdeztem őt, hogy ő egy: real political animal. Vagyis egy igazi politikai, talán úgy fordíthatnám, hogy hiéna.

Úgyhogy tulajdonképpen kedveltem is őt, meg respektáltam, hogy az a szarvasagancs a fején, milyen jól volt hasznosítva… Azt hiszem hülyeségnek tartottam, hogy politikailag leginkább az SZDSZ-szel harcolt, ahelyett, hogy a Fidesszel szemben védekezett volna. Neki, úgy érezte, a fő ellenfele a Kuncze Gábor volt, talán azért, mert az olyan nagydarab…

Ez politikai hiba volt?

Súlyos politikai hiba volt, igen. De hát ki a hibátlan…

Horn után, négy évvel később, jött Medgyessy Péter.

Pech volt az az ügynöki besorolás, D-209-es ügy. Pedig reményteljes volt, hogy egy civil fogja elnyerni a politikai hatalmat. Aztán

hibázott abban is, hogy le akarta mondatni az SZDSZ által delegált gazdasági minisztert, Csillag Istvánt, a pártja viszont nem akarta.

Szóval ez egy felfuvalkodottság volt Medgyessy részéről, mert Csillag értett a dolgához, és nem lehetetlen, hogy jobb közgazdász volt, mint ő.

A D-209 ügyben a legádázabb ellenfele az ön pártja volt Medgyessynek…

Az SZDSZ-esek nyilatkozhattak volna óvatosabban, mert végül is jó miniszterelnök volt. Megfelelt a funkciójának. Még tudott franciául is, tudott viselkedni, mutatós volt, de a hiúsága elragadta. Valamennyi miniszterelnöknek ez volt a baja; hogy funkciójának követelményeit, amelyek némi alázatot is előírnak, nem tudták megtartani, és saját fegyelmezetlen hiúságuknak teret engedtek.

Következett Gyurcsány Ferenc…

Őt szerettem. Eltérően némely politikai barátomtól, akik megbízhatatlannak tartották. Én elmésnek találtam, és azt gondoltam, ez tud a legjobban beszélni. Ő a legintelligensebb, a leggyorsabb eszű. Jó volt a fizimiskája, és az is tetszett nekem, hogy tud élésen fogalmazni. De túlságosan szerelmes volt a pozíciójába. Egy kollégája mesélte, hogy

együtt álltak a vizeldében, és egyszer csak Gyurcsány nagy sóhaj közepette megszólalt: de szeretek kormányozni, mondta.

Mások meg azt mesélték, hogy hiába állapodtak meg abban, hogy egy bizonyos ügyben nem nyilatkoznak másnap délig, de Gyurcsány már délután kettőkor beszélt róla a rádióban… Úgyhogy tud bűvölni, tud donjuankodni a politikában. De egy ilyen lassúvérű országban előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben van kóklerség. Ahogy ő is nagyon pontosan ismerte fel a kóklert az Orbánban. Egy politikai szélhámos, mondta róla. Lehet, hogy rokonlelkek. Én sajnálom, mert úgy éreztem, hogy Gyurcsánynak van spontán érzéke a demokráciához. Egy sármör. A népvezéreknek úgy látszik sármörnek kell lenniük. Az ellenfelének, az Orbánnak is megvan ez a tehetsége.

Bajnai Gordon?

Ő tudta mik a helyes intézkedések. Nem hiúskodott, nem alkalmazott demagóg fordulatokat, nem mondott nagyokat. Valószínűleg hallgatott a feleségére, aki nem szerette, hogy a politikában ennyire benne van. És most szépen megvannak Párizsban.

Elérkeztünk Orbánhoz, bár már egyszer jártunk nála, de kihagytuk az első kormányzásának idejét, hogy most egyben jellemezhesse őt.

Nekem nem volt sem akkor, sem most rokonszenves. 1989-ben, a híres Hősök terén elhangzott beszéde nyomán, világossá vált, hogy nem szótartó.

Arra utal, amiről nyilatkozott is már korábban, hogy megígérte, nem fog beszélni az orosz csapatok kivonásáról, de mégis beszélt?

Igen arról. Beszélt és ezzel a hiúsága aratott. Akkor még nem volt rendezve az oroszokkal a távozás. Ő ilyen heveskedő, szélsőséges dolgokat csinált. Emlékszem egy régi beszélgetésre, amikor arról váltottunk szót többekkel, hogy vajon mit lehet várni Gorbacsovtól. A többség azon a véleményen volt, hogy biztató, amiket csinál. Állt ott egy sötéthajú fiatalember, aki megszólalt és a következőket mondta: én nem bízom az oroszokban. Ő volt Orbán Viktor. Mindig becsaptak minket, mondta, mindig ellenünk vannak, az oroszok a mi ellenségeink. Azt gondoltam akkor, hogy vajon miért kell ilyen túlzásokba esni. Nem értettem egyet azzal a politikával sem, hogy diadalmaskodnak az oroszok felett, mert ez még nem volt diadal. Én, aki sokat foglalkoztam az orosz irodalommal, azt is elég világosan láttam, hogy ha szétesik a szovjet birodalom, elég sok orosz ember kerül majd túlságosan is ambiciózus kis nacionalizmusok felügyelete alá. Összefoglalva azt tudom mondani: sosem voltunk Orbánnal barátok.

A saját szerepét hogyan látja, ezalatt a közel harminc év alatt?

Kérem, pontosítsa a kérdését…

Úgy érzem, mintha örök ingadozásban lett volna, mennyire ártsa bele magát a politikába, illetve mennyire maradjon, ahogy ön fogalmazott, résztvevő megfigyelő.

Azt hiszem ez volt a középarányos, ez a részvevő megfigyelés. Persze az ember soha nincs középen, hanem hol erre, hol arra billen. Egyetemi hallgatóként kétszer, vagy háromszor voltam kizárva az egyetemről, vagy éppen az apám miatt, hol azért, mert mondtam mindenfélét. Engem már a középiskolában is kirúgtak a Diákszövetségből, úgy hogy már volt praxisom… Tulajdonképpen elsősorban megérteni akartam a történéseket. Egyszer Japánban kérdezték meg tőlem, hogy mi az én világnézetem. És azt válaszoltam: komprehenzionista vagyok. Tudniillik a megértés embere. A megértés szociológiáját műveltük akkor Szelényi Iván batárommal. Az emberekhez való viszonyomnak is ez az ösztönzője: a kíváncsiság, a megértés. Ezért kérdezgettem mindig is sokat az embereket. Már gyerekkoromban is, apám üzletében az alkalmazottakat, vendégeket. És mindig volt politikai érdeklődésem is. Már gyerekként is. Emlékszem, a második világháborúban imádkoztam a szövetséges csapatok győzeleméért.

Visszatérve a mába, illetve a közelmúltba: tett-e magának szemrehányást azért, hogy esetleg aktívabbnak kellett volna lennie?

Többnyire intuitív döntéseket hoztam. Amikor az egyetemen,’56-ban, szaladgált a Gömöri Gyuri, meg a Hárs Gyuris, hogy srácok, kinek kell géppisztoly, mondtam, igen, nekem is kell. Hogy miért kell? Mert az biztonságosabb, ha van. Aztán otthon volt a rekamiéban. Később meg elástam. Úgyhogy nem voltam én egy olyan végzetes hős. A Pannónia utcában ástam el, gondolom azok, akik ott egy nagy OTP házat építettek, megtalálták. Szóval ezek ilyen döntések.

Azt is mondja ezzel, hogy a politikai aktivitással szemben mindig visszahúzta az íróasztal?

Igen. Hát az az én munkám. A politika nem a munkám, csak belekotnyeleskedem. Én például nem tudok délelőtt elmenni valahova, valamilyen politikai fontoskodás ügyében. Annak idején beválasztottak az SZDSZ Országos Tanácsába, ez a párt volt számomra a legérdekesebb, egy érdekes szociológiai gyűjtemény tárháza volt. Nos, ez a tanács valahogy mindig szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a gyűléseit. Én szombaton délelőtt sem a zsinagógába, sem az SZDSZ-be nem voltam hajlandó elmenni. Ilyenkor én kinézek, szívok egy mélyet a tiszta levegőből, aztán leülök az asztalomhoz.

Sose szerette önt a jobb oldal, de nemrégiben, egy rövid ideig szívesen emelte magához, mégpedig azért, mert menekültügyben azt nyilatkozta, amit… Szóval, hogy ne jöjjenek. Megbánta?

Azt gondoltam és mondom is, hogy az ellenőrizetlen, áradatszerű befogadás nem helyes. Általában úgy van – és így volt velünk még a rendszerváltás előtt -, hogy nem demokráciából demokráciába belépni nem akadálymentes, megnézik, ki honnan jön és miért, meglepően nagy anyagot gyűjtenek össze egy emberről, mielőtt megadnák a vízumot. Úgy éreztem, hogy ez a megfontolás nélküli herzlich willkommen, helytálló lereagálása a német bűntudatnak a holokauszt miatt, és értem azt, hogy ez teher rajtuk, a lelkükön van. De azt is láttam, hogy ez nagy beáramlás nem a halál elől futó emberek gyors életben maradási ösztönének a megnyilvánulása, hanem pontosan tudják, hova akarnak menni: Svédországba, vagy Németországba. Nem bolondok. Ebből az következik, hogy nem kötelező nagy tömegben befogadni, mert a kiáramlásnak is megvan a ragályszerű jellege. Emlékszem ennek a pszichózis-szerű hangulatára, ’56-ból.

Nem volt tehát alaptalan az a megjegyzésem, hogy nem kell korlátlanul, és szűretlenül beengedni senkit. Nem egy ostoba kijelentés az, hogy ott kell segíteni őket, ahol élnek, itt pedig csak annyiban, amennyiben reálisan szükségük van rá.

A kritikátlan kizárásról, vagy a kritikátlan befogadásról egyaránt elfogadhatatlan, aki ilyeneket mond, az félrebeszél. Sok kritikát kaptam a barátaimtól emiatt, de vallom akkor is, hogy a nacionalizmus szélsőséges válfaja a nácizmus, a szociáldemokrácia szélsőséges ága a kommunizmus, de megjelent a harmadik szélsőség is, mégpedig az iszlámizmus. Ezek mind elvi okokból hajlandóak ölni. És azok a mozgalmak, amelyek elvi alapon feljogosítják magukat az ölésre, nekem nem szimpatikusak.

Amit most mond, az fakad némiképp a zsidó létből is?

Lehet talán, mert zsidónak könnyebb arra gondolni, hogy sok embert megöltek, csak azért, mert zsidó. Elítélem, és totalitárius rendszernek tartom mindegyiket, mert mind valamilyen ravasz retorikával magyarázza tetteit.

Ravasznak nevezi ezeket a szörnyű tetteket, finoman fogalmaz, ami nagyon illik is önhöz. De mit mond a mai rendszerről?

Orbán udvarol Netanjahunak, és hangoztatja, hogy megvédi a zsidókat. Én azonban, ami most történik, kezdettől antiszemita kampánynak tartottam. Csak azért antiszemita, mert könnyebb a zsidókat megutáltatni, mint a nem zsidókat…

Mert van történelmi előzménye…

Úgy van. Ez egy olyan cipő, amelybe kényelmesen bele lehet tépni. Vissza kell térnem a beszélgetésünk elejére, és ezt most az Orbán időszakkal kapcsolatban is mondom: nem érezhettem Magyarországon egy demokrácia polgári biztonság szabadságát.

Mindig rossz kormányok alatt éltem. Vagy eleve rosszak voltak, vagy gyengék, bizonytalanok és kapkodóak. Én nem szerettem sem a nácizmust, sem a kommunizmust, mindkettőről azt gondoltam, hogy gyorslift bizonyos embereknek felfelé.

És most milyen liftben vagyunk?

Olyanban, amelyik lemegy az alagsorba.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK