Kezdőlap Címkék Marx

Címke: Marx

Hegyeshalom – 2020

– Jónapot kívánok, útlevél- és vámellenőrzés. Kérem az útlevelét!
– Nekem csak személyim van.
– Az január elseje óta nem érvényes, újra a hagyományos bordó útlevél kell. Utazásának célja?
– Bécs.
– Vízuma van?
– Bécsbe kell vízum?
– Amióta kiléptünk az EU-ból, újra vízumkényszer van Ausztriával. Miért utazik Bécsbe?
– A CEU-n vizsgázom. Holnap, május 20-án.
– Ugye ön is tudja, hogy pénzügyi okokból újra csak háromévente lehet Nyugatra utazni. Háromévente jár a valutakeret. 70 dollár. Helyesbítek: euró!
– Per nap?
– Per év!
– Hetven dezsőből két napig sem húzom ki Bécsben. Drága az élet, a közlekedés, az albérlet. Szerencse, hogy nálam van a bankkártyám.
– A bankkártya január elseje óta nem használható külföldön. Beszívja az ATM. De kivihet magával, engedély nélkül 400 forintot, azt beválthatja euróra. De figyelmeztetem, rossz a forint árfolyama.
– De nekem holnap kell vizsgáznom a CEU-n.
– A dékánnál kérelmezze, hogy áttehesse a vizsga időpontját.
– Mikorra?
– 2023 május 20-ra. Az pont három év. Törvényesen utazhat. Meghívólevéllel már kétévente mehet, tehát 2022-ben. De ahhoz csak 5 euró jár.
– Atyavilág!
– Nem, ez a mi szép, új világunk. Hála Szeretett Vezetőnknek. Van elvámolnivalója? Mi az a sok könyv?
– Marx, Mao, Marcuse. A ’68-as párizsi diáklázadást elemezzük szociológiából.
– Ezeket a könyveket el kell koboznom. Tiltólistán vannak, Nemhogy nem támogatjuk vagy tűrjük őket, de tiltjuk. Visszajött a három „T”, hála Szeretett Vezetőnknek. Szociológián kívül milyen szakra jár még?
– Gender.
– Most én mondom, atyavilág! Aki gendert tanul, annak nálunk nem érvényes a diplomája.
– Akkor mit tanuljak, hogy megfeleljek az elvárásoknak?
– Ma nagyon népszerű idehaza a rovásírás szak.
– Maga olvas rovásírásul?
– Nem, de már tanulom, mert az alapfokú rovásírás kell a haladó vámosvizsgára.
– Hála Szeretett Vezérünknek!
– Ahogy tetszik mondani. Jó utat vissza, Pest felé! Remélem van magánál határsáv engedély! Anélkül elkapják az ávósok, akarom mondani, tekesek!

A Marx évforduló margójára

3

Ezen történelmi tényekről való (szándékos) hallgatás és félremagyarázás jól jellemzi a jelenleg kormányzó magyarországi elitet, akik a 40 éven át sulykolt „marxizmus-leninizmus” hazug tanaitól képtelenek megszabadulni, és napjainkban is szentírásként terjesztik azokat. Döbbenettel olvasom Schmidt Mária fő ideológus megnyilatkozását Marx 200. születésnapja alkalmából, amikor a lenini-sztálini diktatúrát Marx és Engels világraszóló nemes gondolataival próbálja egyenrangúnak beállítani.

„Fiam, jegyezd meg, a munkássors borzalmas”. Apám ezzel a figyelmeztetéssel indított el a nagybetűs életbe már a gimnáziumi évek alatt, és próbált „befolyásolni”, hogy szellemi munkát, szakmát válasszak. Az alapokat Marx (és Engels) művei és gondolatai adták. Náluk jelent meg először (és közérthetően) a kapitalizmus kritikája. A Kommunista Kiáltvány, majd a Tőke, mely kézzelfogható magyarázatot adott a kizsákmányoló és a kizsákmányolt kibékíthetetlen (antagonisztikus) ellentétére, kapcsolatára, mi több függőségére. Miszerint e két tábor (osztály = burzsoázia vs. proletáriátus) nem tud egymás nélkül élni, meglenni. Hiszen a kapitalista (a burzsoá), a pénz és a termelőeszköz birtokosa, semmit sem ér a munkás nélkül, aki helyette dolgozik, pontosabban a terméket (árut) állítja elő. Ez persze fordítva is igaz: a munkás sem ér semmit, ha nincs munkahelye és munkaeszköze, amivel bármilyen terméket előállíthat, amit aztán a tőkés pénzzé tesz, méghozzá olyan áron, hogy abból maga, családja és munkása is megélhessen. A probléma itt kezdődik: a létrejött haszon, azaz a profit elosztása. A marxi elmélet szerint ez igazságtalan, hiszen a megtermelt értékeknek és javaknak csak egy bizonyos hányada lesz az effektív dolgozóé (az alkalmazotté, a munkásé), magyarul: a munkás (alkalmazott) munkaerejét adja el, amiért nem kap annyit, hogy gondtalanul meg tudjon belőle élni. Igaz, a kapitalista élete sem gondtalan, hiszen a munkása által előállított terméket neki kell eladnia, vevőt találnia. Persze ez a 19. század közepén még nem jelentett problémát. A bajok csak később jöttek, amikor „telítődött a piac”.

Marx és Engels a várható problémákra azonban már három héttel az 1848-as európai forradalmak előtt (február 21-én) felhívták a figyelmet, a Kommunista Kiáltvány nevű pamfletben. Nem tudom, hányan olvasták valaha is ezt a „figyelmeztetést”, mely látnoki módon jelezte, hogy nagy baj lesz, ha ezzel a társadalmi problémával nem foglalkoznak. Nem forradalomra (gyilkolásra, pusztításra, pláne nem diktatúrára) szólít fel, hanem javaslatot tesz az elnyomottak összefogására, a fennálló kapitalista viszonyok megváltoztatására, a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszóval.  A két fiatal gondolkodónak – Marx (30) és Engels (28) –  a Kommunista Kiáltvány megjelenésétől (1848) számítva közel 20 év kellett (1867), míg alátámasztották meglátásaikat A Tőke című műben, mely gyakorlatilag bemutatta az akkori világ országait, és mindenhol szinte ugyanazt a problémát: a munkások kiszolgáltatottságát, a dolgozó osztály borzalmas életkörülményét, amin mihamarabb változtatni kell(ene). Marx és Engels életük vége felé arra a következtetésre jutottak, hogy a két antagonisztikus társadalmi osztály (burzsoázia és proletáriátus) a feloldhatatlan ellentét ellenére békésen együtt tud majd élni egy osztálynélküli társadalomban, amit kommunizmusnak neveztek el. Amikor mindenki szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból.

Erre született meg a ’70-es évek elején az a pesti vicc, miszerint egy fogadáson svédasztal volt, ahol a vendégek annyit vehettek, amennyit csak akartak. A szovjet delegátus vagy tíz sörösüveget markolt fel és nagy lelkesen vitt az asztalához, miközben a mellette lévő asztalnál ülő amerikai egyetlen sörösüvegből szürcsölgetett. A lelkes szovjet oda is szólt neki: ingyen van, annyit vehet, amennyit csak akar.  Tudom, – volt az amerikai válasza -, de én csak annyit veszek, amennyi jól esik, és egy ültömben meg tudok inni. „Mint az állatok” – volt a szovjet lenéző reakciója.

Marxot a diktátor Leninnel azonosító jelenlegi magyar (magát jobboldalinak hazudó) politikai elit figyelmében ajánlom a Kommunista Kiáltvány legelejének újra olvasását, ahol ott áll:

„…Evégből a legkülönbözőbb nemzetiségű kommunisták összegyűltek Londonban, és papírra vetették a következő kiáltványt, amelyet angol, francia, német, olasz, flamand és dán nyelven tesznek közzé…”

A szovjet megszállás ideje (1945-1989) alatt erőltetett, leninista és sztálinista elemekkel meghamisított marxi és engelsi tanok, áltudományos eszmevilágán, a „marxizmus-leninizmus” emlőin felnőtt jelenlegi hazai kormányzó elit, igazán elgondolkozhatna azon, hogy az 1848-ban kiadott pamfletet az aláírók miért nem tették közzé oroszul is?  Az sem tűnt fel a jelenlegi párt és kormány ideológusoknak, hogy a (szovjetmintájú) “kommunista” pártok kizárólag az első világháború befejezése (1918 novembere) után alakultak, azaz a lenini egypártrendszer (diktatúra) létrejötte után néhány hónapra. Tehát, Marx és Engels életében egyáltalán nem voltak “kommunista” pártok.

Vissza a 200 éve született Marxhoz és (Engels) nevéhez fűződő társadalmi kritikához, mely napjainkban is hatással van a fennálló társadalmi viszonyokra. A 19. században született marxi-engelsi elképzelés szerint a nagy forradalmi változás Nagy-Britanniában fog bekövetkezni, hiszen ott volt a kapitalizmus legjellemzőbb formája. Gondoljunk csak Madách halhatatlan történelmi áttekintésére, „Az ember tragédiája” utolsó színeire, különösen a 19. századra jellemző londoni színre, majd a 20. század diktatúráit megjósoló falanszter színre, és a 21. századra utaló eszkimó színre, mely az éghajlatváltozást és abból fakadóan a túlnépesedés problémáját vetíti előre. Mondhatni Madách is azok közé tartozott, akik a világ és a társadalom változását vizionálta.

A marxi és engelsi gondolatok jelentősen megmozgatták koruk (19. század) szellemét, és a század utolsó két évtizedére gombamódra elszaporodtak a munkás érdekvédelmi egyesületek, a szakszervezetek. A 20. század elejére létrejött egy erős szakszervezeti mozgalom, amire a „kapitalisták” is odafigyeltek, hol az állam rendőri erőszakával, hol pedig a munkaviszonyok és életkörülmények javításával.  A második Szocialista Internacionálé tagjai a világ változó helyzetét, és benne a munkásság problémáit vitatták meg, és próbáltak közös, összehangolt akciókat szervezni. Két fontos akciójuk volt: a május elseje és a nemzetközi nőnap bevezetése, elfogadtatása. Miközben az iparilag fejlett európai országokban parlamenti tényező lett a szakszervezetek támogatottságát élvező, és a többpártrendszert elfogadó szociáldemokrata párt(ok).

Az első világháború kitörése azonban új kihívások elé állította a munkásmozgalmakat. Az első (komoly) lökést II. Vilmos német császár 1914. augusztus 4-i parlamenti beszéde adta, amikor valamennyi parlamenti pártot felszólította, hogy tegyék félre ellentéteiket és a győzelem érdekében támogassák a (német) császárságot.  „Ich kenne keine Parteien mehr, Ich kenne nur Deutsche.”  (Ezentúl nem ismerek pártokat, csak németeket). Ez a felszólítás elsősorban a szociáldemokratákra vonatkozott, hiszen a lényege: a háború támogatása, azaz sztrájkokkal ne zavarják meg, ne hátráltassák a hadsereg sikereit. A szociáldemokraták ezt elfogadták, habár a szélsőséges balszárny (a későbbi kommunisták, pl. Karl Liebknecht) ellenezte, mondván nem fizetnek hadikötvényt és a munkás-paraszt fiatalokat ne vigyék a vágóhídra.  Ezt a háborúellenes hozzáállást Lenin később megváltoztatta, és minél több munkás-paraszt fiatal felfegyverzését javasolta, azzal a hátsó szándékkal, hogy a fegyverhez jutott munkásság azt munkaadóik, a kapitalisták, ellen fogják fordítani.

  1. szeptemberben a semleges Svájcban (Berntől 9 kilométerre lévő Zimmerwald nevű községben) jöttek össze a második Szocialista Internacionálé tagjai, képviselői. Többek között Lenin is, mint az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (száműzetésben élő) egyik képviselője. Igen, ekkor még egy pártban tömörültek a bolsevikok, mensevikek és eszerek. Az eszerek (SZR) a szociálforradalmárok, akiket Lenin proletárdiktatúrának nevezett egypártrendszere kiépítésében utoljára (1918) tiltott be, híveit megölette vagy elüldözte Szovjet-Oroszországból. Talán kevesen ismerik Fanny Kaplan nevét, aki egy cári hivatalnok elleni merényletben való részt vétel miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltötte borzalmas körülmények között (naponta meztelenre vetkőztették és nyírfaággal ütlegelték). Csak az 1917-es februári forradalomkor helyezték szabadlábra. 1918 elején a Lenin vezette bolsevik párt szétkergette a nemzetgyűlést, valamint az összes politikai pártot betiltotta és megkötötte a breszt-litovszki békét.  Ettől kezdve az eszer Kaplan árulónak tekintette Lenint és egy gyárlátogatást követően rálőtt a bolsevik párt első emberére. A helyszínen elfogták és három nap múlva (tárgyalás és bírósági ítélet nélkül!) kivégezték. Ezzel véget ért az októberi (bolsevik) forradalom (egyik) nagy vívmánya a halálbüntetés eltörlése. Ugyanakkor a bolsevik igazságszolgáltatás is megkérdőjelezhető, hiszen Fanny Kaplan életfogytiglani börtönbüntetése első 11 éve alatt szinte teljesen megvakult, ezért kérdéses, hogy valóban ő követte el a Lenin elleni merényletet.

Marx-szal és Engels-szel ellentétben Lenin Németországban látta a munkásság vezette forradalom bekövetkeztét, mivel a német ipar és gazdaság gyorsabban fejlődött, mint a hanyatlásnak indult brit gyarmatbirodalomé. Az orosz ipar helyzetét jól ismerve Lenin svájci száműzetésében még álmában sem gondolt egy oroszországi forradalomra, amit valójában nem a Marx és Engels által megjósolt burzsoá vs. proletár ellentét robbantott ki, hanem az éhínség, a sorozatos (súlyos) katonai vereségek, és a háborúellenesség. Nem véletlen, hogy az oroszországi forradalomról Lenin 1917 márciusában a svájci újságokból értesült.

Az 1915. szeptemberi Zimmerwaldi Konferencia sorsdöntő volt a munkásmozgalmak történetében, amit Marx és Engels életükben felvázolt. Az országokon, nemzeteken átívelő tőkés-proletár ellentétbe belépett egy új elem: a nemzeti érdek, a „haza mindenek előtt” elv.  Ennek következtében a monarchiák megdöntése lett a fő cél, hogy a helyükbe lépő új (nemzet)államokban, köztársaságokban a munkásság méltó szerepet kapjon. A köztársaságok továbbra is többpártrendszerű parlamentáris alapon működtek volna. Ellentétben a Lenin által felvázolt (hamis) proletárdiktatúrával. Érdekességként: Marx egyszer használta a „proletárdiktatúra” szót, fogalmat, méghozzá az 1871-es párizsi kommünnel kapcsolatban.

Marx és Engels elméleti munkásságát nem lehet összehasonlítani, pláne azonosítani a Lenin-féle egypártrendszerű, diktatórikus szovjetrendszerrel. Hogy ez mennyire így van. Az UNESCO „A világ emlékezete programja” (Memory of the World Programme) 2013-ban felvette listájára Marx „Tőke” (Das Kapital) című művének eredeti példányát. Ehhez tudni kell, hogy ez az UNESCO program 1992-ben indult és célja a tagországokban fellelhető egyetemes értékkel bíró ritka dokumentumok, gyűjtemények azonosítása, megőrzése, és a széles körű megismertetése a Világörökséghez némileg hasonló „A világ emlékezete listán”. Ugyancsak megjegyzendő: A Tőke, alcíme: a politikai gazdaságtan kritikája. Tehát, Marx műve a kapitalista társadalom kritikája, nem pedig forradalmak szervezésének és kirobbantásának kézikönyve.

Ezen történelmi tényekről való (szándékos) hallgatás és félremagyarázás jól jellemzi a jelenleg kormányzó magyarországi elitet, akik a 40 éven át sulykolt „marxizmus-leninizmus” hazug tanaitól képtelenek megszabadulni, és napjainkban is szentírásként terjesztik azokat. Döbbenettel olvasom Schmidt Mária fő ideológus megnyilatkozását Marx 200. születésnapja alkalmából, amikor a lenini-sztálini diktatúrát Marx és Engels világraszóló nemes gondolataival próbálja egyenrangúnak beállítani.

 

  1. Talán nem véletlen, hogy az idei Oscar-díjra a külföldi filmek kategóriájában „Az ifjú Marx” című német filmet is jelölték.

Stephen Elekes

 

 

Ki is az a 200 éves Marx, és mit akar?

0

Így a magát megveszekedett antimarxistának tudó, valójában ignoráns és arrogáns, „hetyke tudatlanságára” végtelenül büszke publicista, ízléstelen és mindent egybevetve érdektelen, írásából tudja meg a nagyérdemű (no, ugyan hányan lehetnek ők is?), hogy Marx nem alsónemű vagy karóramárka, hanem valami más.

 

Akárhogyan is nézzük a kétszázéves Marx évforduló mifelénk csakis azt mutatta meg, hogy mennyit süllyedt a közélet, a közös okoskodás, a nyilvános vita, a filozófia, a gazdaságtan és végül a publicisztika színvonala. Persze ez sem kevés, mármint a hanyatlás, az igénytelenség, a primitív-demagóg közbeszéd eluralkodásának való tükörnyújtás. És azt is eszünkbe juttatja, hogy nemrég még rommagyar filozófusok és közéleti hangadók is részt vettek – fölkészültségüknél és erudíciójuknál fogva még a legsötétebb elnyomatás körülményei között is megtehették – a (neo, poszt, reform vagy kritikai) marxista vitákban: volt saját mondanivalójuk. Vagy felejtsük el, hogy volt nekünk Bretter Györgyünk is? (Hogy csak őt említsem, mert nem volt nekünk saját Antonio Gramscink, de még Lukács Györgyünk sem, mert hogy műveit hasonlóan kevesen ismerik). S mivel azok, akik időnként úgy léptek/nek föl, mint valamiféle Marx-követő „tiszta elmék” most éppen alkalmi maoista korszakukat élik (persze stílusosan Alain Badiou félreolvasatát követve) és már nem is pitiznek az általuk elképzelt Marxnak, a legszínvonaltalanabb és közönségesebb, a magyarországi gyűlöletkampányhoz igazított publicisztikák és kommentek virágoznak. Becsületére legyen mondva, a hiányt (nem tudni, hogy egyáltalán fölkértek volna valakit, hogy próbálkozzon meg egy Marx interpretációval?) a transindex.ro, azzal próbálja kitölteni, hogy átveszi TGM Mércében megjelent alkalmi írását. Így mégiscsak megjelenik rommagyar fölületen is a gondolat, hogy: ”Marx osztozik a legnagyobb gondolkodók balsorsában: őt is félreolvasták, félreértették, műveit nem ismerik eléggé se hívei, se bírálói – … – , ráadásul hatása (akárcsak olyan mestereké, mint Platón és Arisztotelész) annyira szerteágazó és sokrétű, hogy könnyű őt összetéveszteni némely követőivel, s néhány odavetett (ám agyonkommentált) megjegyzése önállósult, saját szakirodalmat növesztett, amelynek csak kevés köze lehet gondolkodásának lényegéhez”. Így a magát megveszekedett antimarxistának tudó, valójában ignoráns és arrogáns, „hetyke tudatlanságára” végtelenül büszke publicista, ízléstelen és mindent egybevetve érdektelen, írásából tudja meg a nagyérdemű (no, ugyan hányan lehetnek ők is?), hogy Marx nem alsónemű vagy karóramárka, hanem valami más. És ez a más az, ami bosszantó, mert mint primitív írásból és kommentekből látszik Marx egy „sarlatán”, szóra is alig érdemes, ha nem azért, hogy elpufogtassuk gyűlölködő kijelentések sokaságát, bizonygatva, hogy értjük az újpopulista/demagóg üzenetet, most gyűlölni kell, nem baj, ha azt sem tudjuk kit és mit. Az sem baj, ha Sztálint szidjuk (majd talán ugyanolyan hévvel dicsérni is fogják ugyanazok), mikor Marxot írunk és az sem, hogy olyan dolgokkal azonosítjuk a 19.századi óriást, amihez végképp semmi köze. Marx a jobboldalként tetszelgő populista diskurzusok, a gyűlöletbeszédnek is központi alakja, mire mennének nevének – de soha nem gondolatainak, azokat nem éri föl ésszel sem a másod-harmadrangú publicista, sem az ő nagyérdeműje a kommentariátus – fölemlegetése nélkül?

Egyetlen őszinte mondata van a hangadónak Marx kapcsán, és nagy kár, hogy nem erre szűkítette írását, mondandója ennyi volt: ”Tulajdonképpen akart a fene Karl Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából bármilyen módon megnyilvánulni”. A többi gondolattalan pocskondia, semmi köze Marxhoz. A színvonalas kritikai műfaj rég halott, az anyázás a divat, a bayerizmus, úgy is, mint keresztény érték.

De még a legigénytelenebb szövegben is van valami, ami reflexióra érdemes, bizonyítja szerző (neve említésére sem érdemes) cinikus/önsajnáltatónak szánt megjegyzése, hogy ti. gyerekként, valamennyit, egy olyan rendszerben élt – mi több szerinte egy egész régió szenvedte meg ezt a dolgot –, mely „Marx tanaira épült” volna. Sőt aztán állítja, valahogyan, történelmi és földrajzi bakugrások, demagóg szövegelés, töltelékszavak és mondatok során Marx tanai felelnek usque „százmillió ember pusztulásáért”.

És itt azért érdemes lenne megállni az apokalipszissel, és egy ártatlan de attól fogasabb kérdést föltenni: Ceusescu, Pol Pot, Mao, vagy Castro, Sztálin, vagy horribile dictu, Rákosi rendszere, hogyan és mennyiben „épült Marx tanaira”? És a választ nem várhatjuk demagóg, szerencselovagoktól, akik most éppen a trendet vélik meglovagolni, de biza kihívás ennek megválaszolása a létezett szocializmust megtapasztalt, és a „marxi tanokat” valóban ismerők számára. Eszme és gyakorlat, filozófia, vagy egyenesen utópia, és praxis viszonya – és persze nemcsak Marx kapcsán, de miatta fokozottan, hiszen ő állította, hogy „a filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk” – máig megoldatlan föladvány. Nem túlzás azt mondani, addig nem tudunk – legalábbis eszmei értelemben – túllépni közelmúltunkon amíg ezt a kérdést meg nem válaszoljuk, és sajna Marx ehhez nem lehet útmutató, ő az összevetés egyik pólusa, de receptet, továbbra sem adhat.

Újra kell gondoljuk (vagy marad az unthinking) az összefüggést, hogy pontosan megérthessük nemcsak a közelmúltat, hanem a jelenlegi krízis(ek), a világrend(etlenség) hátterét, és ha kell, tagadjuk meg Marx valamely olvasatát, csak oldjuk meg a föladványt. Mi került válságba, ha nem a Marx által joggal és ezidáig a legalaposabban – ti. lényegét, a kizsákmányolást és elnyomást tekintve és elítélve – bírált kapitalizmus? Létezik-e alternatívája a jelenleg éppen válság-ciklusát élő kapitalista világrend(etlenség)nek? Vessük el azt a Marx által vizionált 19. századi történelemfelfogást, hogy a progresszió állandó, hogy a történelemnek iránya és célja van, de akkor vázoljunk plurális történelemképet, alternatívákat, hiszen az elméleti kilátástalanság kezelhetetlenné teszi a válságot.

Egyébként a 19. századi Marxon számon kérni 21. századi kríziseink megoldásának kulcsát, több mint balgaság, olyan ez, mint volt párttitkárok (wow, elgondolni is borzasztó, köztük élhetett és eszmélhetett szerző) anekdotikus mondása miszerint „Platón hibája, hogy nem ismerte föl a munkásosztály forradalmi szerepét a történelemben”.

Hát, itt tartunk, azokról az írásokról pedig fogalmam sincs hol lehetnek, melyek: „az erdélyi magyar médiában is sok magvas gondolatot vázoltak fel a Mestert méltatva” /sic!/, miközben még nyomuk sincs. Ennyire megbízható szerzőnk, de akár a marxizmus „lényegének” sebtében való felvázolásából is kitűnik ez), ostobákkal és balgákkal, sőt rosszindulatú és tudatlan propagandistákkal tele volt mindenkor a világ, (no meg a hócipő) csak eddig, mintha, nem lettek volna ilyen szemtelenül büszkék előbbi jelzőkkel leírható „teljesítményükre”.

Magyari Nándor László

Öt szuvenír – Mit szólna ehhez Marx?

0

Városi fesztivál, neves előadókkal, sok-sok zenével, egy kínai finanszírozással felállított szoborral és sok-sok szuvenírrel – így ünnepelte a 200 éve született Karl Marxot szülővárosa, a németországi Trier.

Ami a  szuvenírokat illeti, a Washington Post tudósítója alaposan megvizsgálta a kínálatot, s kiválasztotta az általa a legmeghökkentőbbnek tartott ötöt. Az új Marx-szobortól nem messze lévő szuvenírboltban igen kelendők voltak ezek az emléktárgyak – írja a szerző, aki némileg ironikusan megjegyzi: jobb, ha nem gondolunk abba bele, hogy mit szólna mindehhez az az ember, aki arra buzdította a világ proletárjait, hogy forradalommal döntsék meg a kapitalizmus rendszerét.

A szerző öt kedvenc emléktárgya a következő:

  • Marx malacpersely
  • Marx pezsgő
  • A Tőkét a hóna alatt tartó gumikacsa
  • Marx jelzőlámpa
  • Marx bögre
https://trier-souvenir.com

Lapszem – 2018. május 7.

0

Ma a Gizellák ünneplik a névnapjukat. Az időjárás kedvez nekik: nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 25 fok körül várható. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Népszava: Kiszállási díjat kérnek a háziorvosok

Felélénkült a vita az elmúlt hetekben a háziorvosok között arról, hogy a rendeletben foglalt eseteken kívül miért, és miként kérhetnek pénzt betegeiktől. A közösségi portálon gyakran emlegetik az orvosi kamara két évvel ezelőtti ajánlását arról, hogy mennyit kérhetnek az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokért. Van, aki a rendelőjében már is ki is függesztette: ha csak a beteg kényelme miatt kell a páciens lakására mennie, akkor azért 2-5 ezer forintot kér. Mindenesetre enélkül is csökkent már a házhoz kiszállások száma: míg 2010-ben 3 millió rendelőn kívüli esetet láttak el a háziorvosok, 2016-ra 1,5 milliót. És egyre több háziorvos számol fel betegeinek az „indokolatlan” házhoz hívásért néhány ezer forintot.

A legtöbben ötezer forintért mennek házhoz, de a fórumozók ismernek olyan orvost is, aki ezért a szolgáltatásért 28 ezret kér.

Csakhogy Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász állítja: az egészségbiztosításról szóló törvény alapján a háziorvosoknak egyelőre nincs lehetőségük kényelmi díjat kérni az indokolatlan házhoz hívásért.

Magyar Idők: Hipsztermessiás

Ezúttal a Marxról kimondott véleménye miatt megy neki Jean-Claude Junckernek a Magyar Idők publicistája, aki szerint az Európai Bizottság (tegyük hozzá, Orbánt nem egyszer bíráló) elnöke beáll a sorba, és mosogatja a gondolkodó emlékét, relativizálja a múltat, s kimondja a varázsszót: ellentmondásos. Egyetlen olyan ember sincs a világtörténelemben, aki azzal lépett volna fel, hogy ő márpedig mindenkit meg fog gyilkoltatni, és a poklot hozza el. Ennek megfelelően ellentmondásos figura lehet az összes vérgőzös diktátor, hiszen lám, Hitler szerette a kutyákat, Mobutu Sese Seko stílusos ruhát tervezett népének, Kádár János pedig híresen puritán életet élt és jól sakkozott.

De ők nem ellentmondásos figurák, hanem gyilkosok, véreskezű gazemberek

– szögezi le az írás, amely így folytatódik: iztosan nehéz lehetett Luxemburgban küzdeni az eszméért, miközben a kapitalisták palotái egyre növekedtek, a munkásság meg nyomorgott.

Magyar Hírlap – Az egészségügy zászlóshajója lesz a budai centrum

Teljesen új, ezerkétszáz ágyas központi kórház épül a fővárosban, amely a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján valamennyi sürgős esetet képes lesz az intézményen belül ellátni – hangsúlyozta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a lapnak adott interjújában. A cikk az újkori Magyarország történetének legnagyobb egészségügyi beruházásának nevezi

a Dél-budai Centrum projektet, amely 1,2 millió ember ellátásáért felel majd.

A beruházás irányításával Bedros J. Róbertet bízták meg, aki meghúzta „a projekt képzeletbeli startpisztolyának ravaszát”. A miniszterelnöki megbízott közölte, néhány héten belül elindulhat a tervpályázat, és ha minden a tervek szerint alakul, öt év múlva megnyithatja kapuját a „szuperkórház. A Dél-budai Centrum megépítése az Egészséges Budapest program része, a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztési programjában is a legnagyobb beruházás.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK