Kezdőlap Címkék Marbella

Címke: Marbella

Orbán Ráhel hazaköltözött

A miniszterelnök legnagyobb lánya a választások előtt ment ki egész családjával Marbellaba, a spanyolországi gengszter paradicsomba. Akkor úgy nyilatkozott, hogy ott kívánja felnevelni három gyermekét. Emiatt bírálatok érték a magyar miniszterelnököt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy az unokák magyarsága számít igazán.

Valószínűleg Orbán környezetében is nagy volt a bizonytalanság a választások eredményét illetően, ezért is választhatta Orbán Ráhel a családjával együtt Spanyolországot. Férje, Tiborcz István több uniós vizsgálat célpontja is volt, és egy vesztes választás után nyilvánvalóan több kérdés merült volna fel a milliárdos vagyon eredetéről.

Újra itthon

Az Orbán család szempontjából ugyancsak sikeres választások után Ráhel és családja hazaköltözött. A miniszterelnök legidősebb lánya bababoltot nyitott Budapesten. Ebből az alkalomból interjúvolta őt meg a Hype and Hyper nevű lap.

„A helyválasztás elsősorban annak köszönhető, hogy én is a XII-ik kerületben nőttem fel. Ide kötődik a gyerekkorom, de jelenleg is itt élek. A gyerekek idejárnak majd szeptembertől iskolába , óvodába”. A miniszterelnök a Cinege utcában lakik. Orbán Ráhel és Tiborcz István a Zalai úton vettek házat, melyet alaposan átépítettek. Gyalogosan sem túlságosan nagy távolság…

A gengszterkirály utóda Tiborcz István Marbellan

Orbán Viktor veje – egész családjával – Marbella, spanyol üdülőhelyre költözött, amely már évtizedek óta a világ gengsztereinek kedvenc pihenője.

Az építési engedélyeket Mr. Big osztogatta a gyilkolásban és lopásban megfáradt gengsztereknek. Juan Antonio Roca 15 éven keresztül volt gengszter király Marbellan, majd Spanyolország történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyében végképp lebukott. 50 éves börtönbüntetést kapott és több mint 200 millió eurós vagyonát zárolták.

Az ő szállodáját vette meg Tiborcz István egyik cége. Miből? Fedje azt jótékony homály …

6000 eurós tandíj

Ennyit fizetnek Orbán Viktor legidősebb unokájának iskolájában Marbellan évente. Alíz egy olyan International Schoolban tanul, ahol angol és spanyol az oktatási nyelv.

Magyar az, akinek az unokája is magyar – hirdette néhány éve a Fidesz vezérkara. Akkor feltehetően nem gondoltak még arra, hogy Orbán Viktor unokája Marbellan kezdi meg a tanulmányait, ahol a magyar nyelvű oktatás még nem épp általános.

Ha viszont jövőre a választásokon nem hosszabbítják meg Orbán Viktor mandátumát az ország irányítására, akkor Tiborcz István is járhat úgy mint Mr. Big! Tőle is megkérdezhetik, hogy

miből is lett oly hihetetlenül gazdag ilyen fiatalon néhány év alatt?  Ja, a NER rendszerében ehhez nem kell más csak egy miniszterelnök após!

Orbán unokája 6000 eurós  iskolába jár Spanyolországban

Orbán Ráhel a férjével és három gyermekével Spanyolországba költözött. Marbellán lakik a Tiborcz család három gyermekével. Kérdés csak az: az apja elől menekülnek külhonba, vagy előkészíteni a terepet az apja részére a 2020-es választások elvesztése utánra?

Hosszú távra tervezhetik a tartózkodást a luxus üdülőhelyen, mert a legidősebb lányt, Alízt  már be is íratták egy nemzetközi iskolába. Itt két nyelven: spanyolul és angolul tanul majd az ötéves Aliz. A nemzetközi iskola óvodai tagozatára – angolszász szokás szerint – már hároméves kortól vesznek fel gyerekeket. Ezek az iskolák olyan érettségi bizonyítványt adnak, melyet azután a világ minden részén elfogadnak. Természetesen méregdrágák, évente 6000 euróba kerülnek. Dehát ez aligha okozhat problémát Orbán Ráhelnek és a férjének, akik szépen meggazdagodtak a nemzeti együttműködés rendszerében.

Távmunka

Hello Spanyolország – írta Orbán Ráhel az Instagrammon, ahol beszámolt arról, hogy ő sokfele járt külföldön az elmúlt 15 évben, most pedig a gyermekein a sor. Új kultúrát, új nyelvet ismerhetnek meg a gyerekek, akik máris imádják az iskolát – írja Orbán Ráhel, aki távmunkát akar folytatni Spanyolországból.

Tiborcz István gyakran hazalátogat majd, hogy az üzleti ügyeit intézze. Persze akinek ilyen apósa van, annak nem nagyon kell törnie magát a bizniszben. Hozzájut ahhoz amihez az uniós és hazai támogatásból hozzá juthat. Aki pedig ezt kifogásolja, az nem jó magyar!

A jó magyar családok ugyanis a spanyol luxus üdülőhelyen magyarok csak igazán. Itthon Orbán Viktor a családvédelmi konferencián prédikál a magyar családok pompás lehetőségeiről, de saját unokáit inkább nemzetközi iskolába járatja Marbellán.

Észak Korea diktátora Svájcban nevelkedett, Orbán Ráhel is ott tanult, az unokák is ott folytathatják, ha kitart addig a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!